Az eljegyzés

Taxival mentünk az étteremig, ahol a fogadás zajlott. A kocsiban végig duruzsoltunk, de csak nem akart bennem oldódni a feszültség. Féltem, hogy nem fogok megfelelni az elvárásoknak, és nem tudok beilleszkedni az elit társaságba.
Miközben Castiel a vendéglő előterében leadta a kabátjainkat, idegesen lesimítottam a ruhám szoknyarészét. Fehér retikülöm a vállamon lógott. Cast odalépett hozzám, birtoklóan a hátamra tette a kezét. Az érintésétől összerezzentem.
  - Elkezdted a színjátékot? Itt még nincs nézőközönségünk! - szóltam le idegesen.
  - Na de, szívem! Akkor ölelem meg a barátnőmet, amikor akarom! - két tenyerébe fogta az arcom.
  - Jó... jó... - sóhajtottam engedékenyen. - Csak... tudod, nagyon ideges vagyok!
  - Nyugodj meg! - nyugtatgatott Cast és összeráncolt homlokkal pillantott a hátam mögött a bejárat felé. - No lám... Megérkezett a Kent család bájos lányukkal, Ivett-tel. A tökéletes közönség...
  - Kérlek, ne! - nyeltem nagyot.
  - De igen. Indul a színjáték! - kacsintott pajkosan Castiel, és hüvelykujjával megcirógatta kipirult arcomat.
Láttam a szemén, hogy meg akar csókolni, de zokon esett, hogy csak azért teszi, hogy lerázzon magáról egy lányt.
  - Ne merészeld...! Komolyan gondolom, Cast!
  - Én is. - ajka már csak hajszálnyira volt az enyémtől. - Ez az! Pont úgy nézel rám, mint aki szerelmes belém!
Nevetve a mellkasának feszítettem mindkét kezem.
  - Mert az vagyok, te lüke!
Castiel nem hagyta, hogy eltaszítsam magamtól. Inkább ajkával lecsapott az enyémre. Azonnal megadtam magam, mert a szája meleg volt, sőt egyre forróbb, a csókja pedig megrészegített. A következő pillanatban már ajka el is vált az enyémtől.
  - Elmentek. - suttogta a srác.
  - Aha. - csak most nyitottam ki a szemem.
Egyáltalán nem tetszett, hogy ennyire rá kell játszanunk az érzelmeinkre. Olyan kétszínű dolog ez...
  - Most már elengedheted a zakómat, de foghatod is, ha akarod. Szeretem, ha ragadnak rám a szép nők!
Eddig észre sem vettem, hogy szó szerint csüngök rajta. Olyan gyorsan engedtem el, mintha megégettem volna magam.
Ezután Cast belém karolt és bevezetett a vendéglőbe, az "úri népek" közzé.
Vajszínű falak, hatalmas tér és arany színben pompázó teríték fogadott minket. A székeken arany masnik virítottak, a falak tele voltak gyertyatartókkal és szebbnél szebb gipszlenyomatokkal. Sütött a helységről a pompa és látszott, hogy ez a gazdagok világa. Ezért is éreztem idegennek magam.
  - Sehol nem látom apuékat, biztos a vacsorát intézik, vagy már nász-éjszakáznak. - nevetett magában Castiel és a karján nyugvó kezem szorongatta. - Érzem, hogy még mindig tök ideg vagy! Táncoljunk egyet, hogy felengedj, aztán bemutatlak a rokonoknak!
  - Remek ötlet... de majd igyunk is, az is segít!
Bevonultunk a tánctérre. Lassú zenét játszott az alkalmi zenekar az apró színpadon. Úgy éreztem, minden szempár ránk szegeződik.
Lassan forogtunk a zene lágy dallamára. Castiel közben simogatni kezdte a hátam, hogy feloldja a merevségem.
  - Szívem, nézz körül! Látsz még egy lányt, akiből ennyi természetes báj és méltóság sugárzik, mint belőled?
Körbe néztem és megállapítottam, hogy többen is megfelelnek ennek a kitételnek. Castiel hangsúlya azonban jelezte, hogy én is képes vagyok hatni a férfiakra úgy, mint azok a nők és lányok, akik itt kényeskedve pompáznak divatos ruháikban. Az, hogy Castiel ilyen csodálattal nézett, adott némi önbizalmat és felvillant a szemem.
  - Nem tudom. - csóváltam a fejem mégis. - Olyan furcsa itt nekem. Ez nem az én világom! Ráadásul, itt van a te kis Ivetted is.
  - Nekem csak Vivikém van! - nevetett Cast felháborodva és jókedve átragadt rám is.
Felszabadultan táncoltunk a régi slágerekre, aztán elmentünk a svédasztalhoz, ahol megkóstoltam a kaviárt és puncsot ittunk.
Az asztalnál Castiel odalépet egy barna hajú, magas, zöld szemű, szürke öltönyös fiúhoz.
  - Helló, Rich! Hol bujkál a félig ifjú pár?
  - Helló, Castiel! Jó rég találkoztunk már! Apudék odavannak a fotózáson!
  - Sejtettem, de azért kösz! - Castiel magához húzott. - Jaj, de balga vagyok! Hadd mutassam be neked, gyönyörűséges barátnőmet, Vivient! - mutatott rám a párom. - Ő pedig Rich Evans, a kedvenc unokabátyám!
Rich elismerően mért végig.
  - Hm, valóban gyönyörű. Öcsém nem túloz, bájos... igazán bájos vagy.
  - Köszönöm. - suttogtam és fülig pirultam. - Nagyon köszönöm a bókot, Rich!
  - Ez nem bók, ez az igazság! - kacsintott Rich, de már a tömeget fürkészte. - Bocsátsatok meg, de előkerült a párom, Bianca! Jó szórakozást, később még dumálunk! - mondta, és ezzel már ott is hagyott minket.
Lassan beilleszkedtem az úri társaságba, kezdtem jól érezni magam, de lehet, hogy ez a második puncsnak volt köszönhető. Castiel odavitt a kis külön asztalhoz, amin a hatalmas torta díszelgett. Még sosem láttam ilyen hatalmas, három emeletes tortát, pláne nem aranyozottat és cukor gömböset. De kétségtelenül csodálatos volt. Nem messze tőlünk rengetegen ültek a roskadozásig megterített hosszú asztalsornál. A tánctéren is egyre többen vigadoztak. Arra ocsúdtam fel, hogy Castiel kivette a kezemből a kiürült poharamat. Ijedten pillantottam rá.
  - Mi az? Még mindig félsz egy kicsit? - mosolygott a srác és ahogy mostanában oly gyakran, most is megsimogatta az arcom.
  - Nem... - ráztam a fejem. - Csak még mindig úgy érzem, hogy nem tartozok ide!
  - Te kis butuska! Csak az számít, hogy hozzám tartozol! És most gyere! Villogni akarok a szépséges barátnőmmel! Vessük magunkat a társaság közepébe!
Egy órán keresztül próbáltam lépést tartani Castiellel. Egyik rokonkupactól a másikig húzott és mindenhol bemutatott. Próbáltam megjegyezni a neveket és arcokat, fiatalokét és öregekét egyaránt.
Kicsivel később megint a parkettre vonultunk táncolni. Ezúttal latin stílusú számokat fogtunk ki.
Tánc közben, mivel már mindenki tudta, ki vagyok, úgy éreztem csak engem figyelnek. Cast ösztönösen megérezte ezt.
  - Ne görcsölj, angyalom! Azért néz mindenki téged, mert más vagy, mint ők. Olyan kisugárzással ragyogod be a termet, hogy mindenki miket irigyel. A férfiak engem, mert rátaláltam egy ilyen tüneményre, a nők meg téged a szépségedért.
Hálásan a vállára hajtottam a fejem. Jól estek a szavai, még ha nem hittem, akkor is.
  - Köszönöm, kedvesem, de nem hiszem.
Cast hátrált egy lépést és mélyen a szemembe nézett.
  - Még hogy nem hiszed? Veled lenni édes gyötrelem. Van legalább fogalmad arról, milyen vonzó vagy? Legszívesebben elbújnék veled valahova, hogy ezt bebizonyítsam!
Hökkenten néztem rá, meg sem tudtam szólalni.
  - Na, mit szólsz hozzá? Nem lenne izgalmas? - mosolygott pajkosan.
  - Castiel, drágám! - kiáltott ekkor egy barna, hosszú hajú, kék szemű, fekete koktélruhás baba arcú lány.
Cast összerezzent és belém karolt, s a fülembe suttogott.
  - A terv elhalasztva. Aki felénk jön, az nem más, mint Ivett.
  - Ó, jaj! - markoltam a karjába.
A barna lány odaért hozzánk. Nagyon csinos volt. Fekete miniruhája eleje és ujja csipkés volt. Első látásra nem gondoltam, hogy közveszélyes őrült lenne, mint legutóbb Debby, sőt, kedvesnek és előkelőnek tűnt a vetélytársam. Szép arca volt és tökéletes sminkje.
  - Szia, Castielem! A nyári horgászbuli óta nem láttalak! - mosolygott a lány életem értelmére, mintha engem észre sem vett volna. Kábé 18-20 évesnek saccoltam így elsőre.
  - Az bizony elég rég volt. - bólintott hűvösen Castiel, és feltűnően átölelte a vállam a bal karjával. - Bemutatom neked szívem hölgyét, Vivien Marsallt! Vivienim, ő itt Ivett Kent, apu egyik munkatársának a lánya.
Láttam, hogy a lánynak nem tetszem, mert fintorogva mért végig, és az sem tetszett neki, hogy Cast csak "apu munkatársának a lánya"-ként említette.
  - Nocsak... a barnát vörösre cserélted? Ez a lány teljesen más, mint a volt barátnőd!
  - Épp ezért imádom! - bizonygatta nevetve Castiel.
  - És mióta jártok?
  - Alig pár hete, de már régóta szeretem Vivient. - vágta rá a fiú és éreztem, hogy rájátszik a boldogságára.
  - Én meg azóta szeretem, mióta megláttam! - mondtam lelkesen, és még egy bájos mosolyt is sikerült kipréselnem magamból.
  - Hát igen... Castiel még sosem volt facér, mióta ismerem. - húzta el a száját Ivett. - De nem értem, miért vörös lányt találtál. Olyan, mintha a kishúgod lenne!
Felment bennem a pumpa. A kis kígyó! Úgy látszik, hamu alatt lapul a tűz...
  - Pont azért akadtunk egymásra, mert egyformán szenvedélyes temperamentumunk van! - vágtam vissza, de kedvesen mosolyogtam közben. - Nagyon szerencsés vagyok, hogy vele lehetek. Mellette a mennyben érzem magam!
  - De jó nektek! - grimaszolt a barna lány sértődötten.
  - Nézd csak, Ivett, azt hiszem anyukád téged keres! - szólalt meg Castiel, és egy idősebb kontyos nőre pillantott.
  - Ó, tényleg! Bocsátsatok meg, de most csatlakozom a szüleimhez! Biztos most fogjuk átadni Lucyéknak az ajándékot!
  - Semmi baj, kislány! - vágta rá gúnyosan Castiel. - Mi úgyis táncolni szeretnénk még egy kicsit!
Hamarosan tényleg betolakodtunk a táncolók közé.
Egy jó félóra múlva úgy éreztem, összeesek a fáradságtól. A rockyzás elvette minden erőm. Megmenekültem, mert Rich és egy csapat rokon fiú elrángatta tőlem Castielt, így kerestem magamnak egy csendes zugot. A tortától egy méternyire leültem egy asztalsor legvégére, mert senki nem volt a környéken. Elvettem egy pohár jeges puncsot és iszogatni kezdtem. Nagyokat kortyoltam és közben Castielt figyeltem. Úgy látszik, egyáltalán nem hiányzok neki. Jól meg tudtam figyelni a viselkedését. Az utóbbi órákban figyelmes volt velem, gondoskodott rólam, sőt, egyenesen villogott velem. Dicsekedett, mint a legdrágább kincsével. Elmosolyodtam erre a gondolatra és gyorsan az italomba kortyoltam.
  - Nagyon szép a mosolya. Majdnem olyan szép, mint Mona Lisáé. Kár, hogy elpazarolja!
Ijedten összerezzentem. A puncs maradéka kilöttyent a pohárból. A férfi felé fordultam, aki megszólított. Magas volt, komoly, markáns arccal, sűrű, fekete, hátrafésült hajjal, amiben láthatólag már volt néhány ezüstös szál. Egy teli pohár puncsot nyújtott oda nekem.
  - Sajnálom, hogy megijesztettem! Tessék, itt egy másik! - szólalt meg megint a 40-45 év körüli fekete öltönyös férfi. Haboztam elfogadni az italt, mire a férfi folytatta. - Vegye el nyugodtan! Én nem szeretem az efelé kotyvalékot. Valami erősre vágyom. - mosolygott barátságosan.
Viszonoztam a mosolyát.
  - Köszönöm. - vettem el a poharat. - Szerintem, kitűnő ez a puncs.
  - Képzelem. - nevetett a férfi, majd sokáig szótlanul méregetett. - Szóval... maga Castiel új barátnője... Igazán bájos.
Félrenyeltem a puncsot. Nehezen sikerült összeszednem magam és felnéztem az asztal mellett álló beszélgetőtársamra.
  - Ismerjük egymást?
  - Nem. A szórakozott fiam elfelejtett bemutatni minket egymásnak!
  - Maga Castiel apja? - esett le a tantusz és döbbenten pislogtam.
  - Igen, George vagyok.
És ahogy jobban megnéztem, csak most tűnt fel, hogy ugyanolyan jellegzetes volt az arca, mint a szerelmemnek és szintén szürke szemek bámultak rám. Melegen mosolyogtam a férfira, aztán kezet ráztam vele.
  - Nagyon örvendek. Vivien Marsall vagyok. Castiel sokat mesélt már magáról. Köszönöm a meghívást és sok boldogságot kívánok!
Castiel apja nem válaszolt, csak élénk, kíváncsi tekintettel méregetett, amitől ideges lettem.
  - Nagyon kellemes itt. - jegyeztem meg zavartan.
  - Nos... igen. Az én Lucym csak a tökéletessel elégszik meg. Egyébként, nem azért jöttem ide magához, hogy a vizezett puncsról, vagy a lelendő nejemről beszélgessünk. Mutassa magát! Egyáltalán nem ilyennek képzeltem!
Éreztem, hogy elvörösödöm, de azért eleget tettem a kérésnek és kecsesen felálltam és körbefordultam magamon. Sikerült mosolyognom is. Castiel apjának őszintesége szinte már udvariatlannak tűnt, mégis rokonszenvesnek találtam.
  - Mire számított? - kérdeztem merészen. - Talán egy porcelánbabára?
George csodálkozva felvonta a szemöldökét, aztán hangosan felnevetett.
 - Igazán éles a nyelve, kislány! A fiamat pedig csak olyan lány szoktathatja le a linkelésről, akinek alaposan felvágták a nyelvét, és a vízen kívül más is van a fejében! - Castiel felé biccentett. - Csodálkozom, hogy egyáltalán megállapodott egy lány mellett.
Követtem a tekintetét. A srác harsányan csevegett a terem túloldalán egy nagyrészt asszonyokból és lányokból álló csoportban. Kicsit elszontyolított a látvány.
  - Nehogy már elkeseredjen! - szúrta ki a hangulatváltozásom rögtön Cast apja. - Maga akkor gyönyörű, ha mosolyog! Felkérhetem egy táncra?
Büszkén kihúztam magam és mosolyogtam.
  - Boldoggá tesz. - válaszoltam és belekaroltam George-ba.
Szerencsénkre épp lassabb számokat játszott a zenekar.
Megint középpontba kerültem, mert mindenki azt leste, ki az a fiatal lány a vőlegénnyel.
  - Boldog vagyok, hogy a fiam magát választotta! - mondta a harmadik végig táncolt szám után George. - Minden férfinak szüksége van egy ilyen szép nőre!
Jó öt perc után odajött hozzánk Castiel, és megkopogtatta az apja vállát.
  - Csak nem akarod elcsábítani a barátnőmet, öreg harcos? - kérdezte a fiú az apjától.
  - Ha valaki ennyire nem törődik szíve hölgyével, akkor szerintem megérdemli, hogy ellopják tőle! - jelentette ki George tréfásan és nem engedett át a fiának, megforgatott a Rock and Roll ütemére.
  - Átveszem! - makacskodott Castiel.
Az apja elmosolyodott.
  - Menj, szórakoztasd még egy kicsit Ivettet, Cintiát és Clara nénédet. Mi remekül elvagyunk!
  - Így igaz! - erősítettem meg nevetve.
Castiel dühösen pillantott rám.
George a fiára sandított. - Egy ilyen virágszálat odaadni egy magadfajta gazfickónak, kész bolondság!
  - Hagyd abba, apa! - Castiel elkapott és birtoklóan átölelt. - Ha ez megnyugtat, az elmúlt fél órában pokolian hiányzott nekem Vivien.
Hálából szerelmesen pillantottam Castielre.
  - Látom, be vagytok zsongva, fiatalok! Megyek, megkeresem Lucyt, mert a végén kiderül, hogy a menyasszonyt szöktették meg!
Néhány pillanat múlva már Castiellel táncoltam a tömegben.
  - Mondtam már, hogy nagyon szép vagy ma este? - szólalt meg a fiú, miközben összesimulva forogtunk.
  - Ó, nem sokszor... vagy százszor!
Cast halkan felnevetett.
  - Mert így van! Olyan csodálatos vagy! Szelíd, de ugyanakkor vad, egyszerre jó és romlottan csábító ebben a ruhában. - mondta, miközben ujjaival a vállam simogatta.
Én persze rögtön elpirultam.
  - Milyen szép vagy, amikor az arcod másodpercek alatt fehérből rózsaszínre vált.
  - A fehér bőrű őseim átkoztak meg ezzel az örökséggel.
  - Ne így fogd fel, drágám! Nagyon édes vagy, amikor elpirulsz. - gyengéden harapdálni kezdte a fülcimpámat. - Rajtam semmi sincs, amit csodálsz?
  - Bókot szeretnél hallani? - kérdeztem mosolyogva.
  - De még mennyire! - nevetett Castiel.
Elgondolkodva néztem rá. Számtalan dolgot megnevezhettem volna. Szerettem, amikor vörös haja lobogott a szélben, az arca jobb oldalán megjelenő gödröcskét, ha nevetett. Szerettem, ahogy a nevem suttogta, amikor szeretkezünk. De nem csak a külseje miatt imádtam. Az első eszembe jutó tulajdonságát neveztem meg.
  - Csodálom az önbizalmad... Mindig olyan spontán és laza vagy!
  - Ez olyan, mint a te bőröd. Örököltem. Olyan jól áll ez a halványkék ruha, hogy teljesen begerjesztesz!
A fülemen éreztem a leheletét, és enyhe borzongás futott végig a hátamon közelsége és szavai miatt.
  - Bolond vagy! - nevettem, hogy leplezzem a felébredt szenvedélyt, ami bennem dúlt.
  - Újabb örökölt tulajdonság!
Lépéseink egyre lelassultak, végül csak a testünk ringattuk a zene ütemére. Véget ért a szám, de mi még mindig ott álltunk szorosan összefonódva.
  - Szünetet tart a zenekar. - suttogta a fülembe. - Mit szeretnél csinálni?
Megszédültem, ha arra gondoltam, mit szeretnék a legszívesebben csinálni. Ám kimondani nem akartam, inkább kértem egy pohár koktélt.
Az este hátralévő részében Castiel szinte el sem mozdult mellőlem. Együtt mentünk mindenhová. Bemutatott a mostohaanyjának is. A fekete hosszú hajú, kék szemű szépség jóval fiatalabb volt, mint George. A lány huszonhat éves volt, mosolygós, egyszerű fehér hosszú szoknyás kosztümben tündökölt a vőlegény mellett. Barátságos és kedves volt. Szerintem illett Castiel apjához. Lucy vidáman osztogatta a hatalmas citromtorta szeleteit a vendégeknek.
Torta evés közben összebarátkoztam Lucyval, de sajnos hamar elrángatták mellőlünk. Ott maradtunk Castiellel kettesben és úgy pusmogtunk evés közben, mint a kisiskolások.
Fél egy körül Cast haverjai és unokatesói összeesküdhettek ellene. Valahányszor táncolni kezdtünk, mindig ott termett egy fiú és elrabolt Castieltől. Ha visszaszerzett, mindig felbukkant egy újabb fiú, én meg nagyon élveztem a helyzetet, már nem voltam feszült és ideges. Egy óra múlva megunta a kedvesem a rokonokat és mindenkit elhessegetett, aki le akart kérni tőle.
Három óra után nem sokkal elhatároztuk, hogy elbúcsúzunk a jegyesektől és elindulunk haza.
Búcsúzóul Lucy megölelt.
  - Nagyon örültem, hogy megismerhettelek, Vivien! Most már értem, miért van ennyire elragadtatva magától Castiel!
  - Köszönöm. - mosolyogtam. - De lehetne egy kérésem?
  - Hát persze!
  - Szeretném, ha tegeződnénk. Nem vagyok hozzászokva, hogy magázzanak... meg aztán úgy barátságosabb. - böktem ki szégyenlősen. - És George-ot is erre kérem.
  - Igazad van! Könnyebb lesz mindenkinek! Te is nyugodtan visszategezhetsz minket, nem vagyunk még vén csontok! - egyezett bele rögtön Cast apukája.
  - Ó, hál istennek! - könnyebbültem meg. - Akkor viszont látásra! Örvendek a találkozásnak!
  - Majd valamikor vacsorázzatok velünk! - ajánlotta még Lucy, aztán már ott is hagytuk őket, mert más távozó vendégek rohamozták meg a jegyeseket.
Már a kabáttároló előtt jártunk, mikor Ivett utánunk kiabált:
  - Hé, Castiel, máris mész?
  - Igen, megyünk! - fordult hátra Cast.
  - Figyu... valamit meg kell beszélnem veled négyszemközt. - hadarta a barna lány zavartan, de édes mosollyal az arcán.
Meg sem vártam párom válaszát, megszólaltam:
  - Beszéljetek csak, addig beszaladok a mosdóba pisilni. Nem bírom ki hazáig!
Ezzel ott is hagytam őket.
Bementem a mellékhelységbe, elvégeztem a dolgom, kezet mostam, aztán még a sminkem is megigazítottam. Hagytam időt, hogy beszéljenek, hisz bíztam Castielben.
Mikor kiléptem mégis kővé dermedve álltam meg. Castiel és Ivett meghitten ölelkezett, aztán a lány egy kacér mosoly kíséretében szájon csókolta szerelmemet.
Ilyen távolról nem tudtam eldönteni, hogy Cast viszonozta-e a rövid csókot.
Hirtelen kegyetlen féltékenység tört rám, de nyugalmat erőltettem magamra. Stabil léptekkel elindultam feléjük, mintha mi sem történt volna. Úgy döntöttem, nem rendezek nagy jelenetet, mert Lucy és George nem érdemelné meg, hogy elrontsam az estéjüket. Ráadásul kíváncsi voltam, Castiel elmondja-e majd magától.
  - Megbeszéltetek mindent? - kérdeztem, amikor odaértem és birtoklóan a fiú karjára tettem a kezem. - Mehetünk, "drágám"?
  - Hát persze! - mosolygott a fiú, és nem vette észre a hangomban bujkáló gúnyolódást. - Induljunk a késő esti sétánkra.
Megjátszott jókedvvel Castielhez bújtam.
  - Magam se értem, de cseppet sem vagyok fáradt. És ez jó...
  - Jó éjszakát. - motyogta Ivett csüggedten, és bement a már majdnem üres terembe.
  - A sok koktéltól van. - mondta Cast, mikor magunkra vettük a kabátunkat.
Ez ugyan nem volt igaz, de nem vettem a fáradságot, hogy vitába szálljak vele.
Egy darabig szótlanul ballagtunk egymás mellett. A háztömbök felett csillagok ragyogtak a tiszta égbolton, viszont enyhén fújt a szél, és kicsit hűvös volt.
Egyszer csak Castiel megtorpant és két keze közé fogta az arcom.
  - Hiszen te reszketsz!
  - Mert fázom.
  - És piros az orrod hegye. - mosolyogva összedörzsölte az orrunkat, ahogy az eszkimók szokták. - Azt hiszem, kezd lassan kiolvadni.
  - Akkor jó. - mondtam, és a mellkasának támasztottam a két kezem. - Nem lenne szerencsés, ha jéggé fagyna. A kék nem passzol a rózsaszín bőrömhöz.
  - Nem bizony... - helyeselte Cast és le sem vette a szemét a számról. - Most meg annak érdekében kell tennem valamit, hogy ne vacogjanak a fogaid.
Kissé előre hajoltam: - Hogy akarod elérni?
  - Így. - mondta a fiú és ajkamra nyomta a száját.
Írói megjegyzés: És most jöjjön, mit érez Castiel csók közben :)
** Vivien ajka hideg volt, de csak az első pillanatban. Aztán felmelegedett és szétnyílt. Castiel halkan felnyögött, amikor a lány visszafojtott vággyal teli csókját megérezte, majd egy sóhajjal a karjába simult. Még a kabáton keresztül is érezte, hogy kalapál Vivi szíve. Vagy csak képzelődik?
Elvált az ajkuk és Vivien arcát nézte. A lány szeme csukva volt, szája körül mosoly játszott. Ez a szelíd, édes mosoly visszarántotta a földre. Újhegyével gyengéden megsimogatta az arcát. Arra gondolt, amit már együtt átéltek, meg a jelenre. Milyen jó, hogy rátalált erre a lányra.
  - Már nem koccan össze a fogad. - dünnyögte a srác. - Látod, varázsló vagyok!
  - Mmm... - a lány lassan kinyitotta a szemét. - Már nem is fázom.
Vivien arcát kicsit kicsípte a szél, szeméből szenvedély áradt Castiel felé.
Olyan szép és annyira boldog! - gondolta Castiel. - Sosem szabad megbántanom őt!
  - Mennünk kell... - tolta el magától óvatosan a lányt.
Vivien azonban ismét átkarolta a nyakát és hozzásimult.
  - Inkább maradnék...
Castielben dolgoztak a kételyek. Félt, hogy nem lesz elég erős és elcsábítják, mint eddig mindig. Sosem tudott ellenállni a szép lányoknak, de Vivienért meg kell próbálnia! Nem veszítheti el!!!
**
  - Ne, Vivieni! - Castiel sietve elhúzódott tőlem. - Szeretlek, de mára vége az estének.
Láttam, hogy bántja valami, mert feszült, és nem olyan volt, mint máskor.
Talán az Ivett-tel váltott csók nyomasztja. Sértetten félrefordítottam a fejem. Jó lett volna, ha Cast bevallja azt a kis csókocskát... de ha nem beszél róla, muszáj nekem felhoznom. Nem akarom, hogy már a kapcsolatunk elején apró titkok és félreértések miatt szorongjunk. Azzal is tisztában voltam, hogy nem vethetek semmit sem a szemére... hisz én is elhallgattam előle, hogy felbukkant az éltemben Viktor, és még az árulkodó SMS-eket is kitöröltem. Mégis tudatni akartam vele, hogy nem haragszom.
  - Tudom, mi nyomaszt. - kezdtem enyhén remegő hangon. - Láttam.
  - Mit láttál? - támadott ingerülten Castiel.
  - Hát... hogy Ivett megcsókolt.
  - És? Most leharapod a fejem? Vége mindennek?
  - Nem, Castiel. Nem akarok veszekedni, szakítani, meg pláne nem. Azt szeretném, hogy őszintén mondd el, miért kaptad azt a csókot. - próbáltam hűvösnek és közömbösnek tűnni, de nagyon nehezemre esett.
Láttam a kedvesemen, hogy nagyon megkönnyebbül, hogy nem akarok cirkuszolni. Talán attól tartott, hogy én is olyan hisztis vagyok, mint Deborah? Ennyire nem ismer?
  - Ivett azzal állt elő, hogy az apucija motort akar venni neki, és érdeklődött, hogy nem tudok-e olcsó, de jó járgányt. Mondtam, hogy majd érdeklődöm, erre ő hálásan a nyakamba ugrott és ekkor kaptam azt a szájra puszit. Én... én annyira nem számítottam erre, hogy időm se volt védekezni. Így volt, nem hazudok!
  - Elhiszem. - öleltem meg a fiút. - Szeretlek, és nem kételkedem!
  - Ó, Vivienim! - Cast olyan erősen szorított, hogy alig kaptam levegőt. - Folyton attól rettegek, hogy valami oknál fogva elveszítelek, de ez nem történhet meg!
  - Nem fog! - ígértem, és a magam részéről nem kételkedtem.
  - Szeretlek, imádlak, egyetlenem! - simogatta a hajam Castiel. - Szeretlek Vivi... eni és ez örökre így marad!
Épp forrón csókolóztunk, amikor az úton megállt mellettünk egy piros autó. Rich dugta ki a fejét.
  - Csá, gyerekek! Hazavigyelek titeket?
  - Megköszönnénk. - mosolyogtunk mindketten.
Pillanatok alatt bepattantunk az autóba és a hazaúton békésem szenderegtem Cast vállára borulva.

Ivett Kent

Lucy