Túl korán értem be, de szerencsére Kimék már ott voltak. Vidáman csacsogtunk, amikor megérkezett Rosaly és Gabriel kézen fogva. Mikor felfedeztek minket a büfé előtt, zavartan elengedték egymás kezét és odajöttek hozzánk.
- Ti együtt vagytok? - méregettem őket gyanakodva.
- Hát... izé... - rebegte pirulva Rosa, aki ezüstszürke pulcsit viselt egyszerű, fekete nadrággal. Csodaszép haja most össze volt fogva a nyakában egy fekete sállal.
- Igen! - vágta rá boldogan Gabe. - Rosával együtt járunk!
- Wow! Mióta? - kíváncsiskodott Viola.
- Csak egy pár napja. - ismerte be kényszeredetten a fehér hajú lány. - Gabriel addig-addig vigasztalt, míg összegabalyodtunk.
- De szép a szerelem! - tapsikoltam, mert én is hasonlóképpen éreztem.
- És Leigh, mit fog szólni? Vagy már tudja? - kérdezte Kim.
- Még nem. És semmi köze már hozzá, hogy kivel járok! - vágta rá Rosaly haragosan.
- De Gabe... mégiscsak a legjobb barátja. - akadékoskodott Kentin fejcsóválva.
- Na és? Nem szólhat az életünkbe. - mondta határozottan a barna hajú srác, és szeretettel nézett Rosára. Közben megérkezett Castiel és Lys, s rögtön felénk vették az irányt. Természetesen a szívem megint rendetlenül verdesni kezdett.
- Üdv! - bólintott mindenkinek Cast, és csak engem csókolt arcon. Ettől kicsit zavarba jöttem. - Gyönyörű vagy szívem, ma reggel! - súgta közben a fülembe.
Sugárzóan mosolyogtam rá, miközben átöleltem a nyakát.
- Kérsz egy kólát? - kérdezte kedvesen a vörös srác.
- Kösz, nem! Az előbb ittam egyet.
- És csokit?
- Nem kell!
- Kár... - mosolygott Castiel és elengedett. - Akkor megyek a srácokkal büfézni. Később beszélünk! - kacsintott és elment.
- Ti is szép pár vagytok! - vigyorgott Rosa cinkosul és félre húzott a többiektől.
- Mi??? Nem! - pirultam el, s rögtön tagadni kezdtem. - Csak haverok vagyunk.
- Látok én! - nevetett Rosaly. - Ahogy egymásra néztek... Csak úgy süt a szenvedély a szemetekből!
- Nem igaz! Csak képzelődsz!
- Nana! Hiába tagadod! - kötötte az ebet a karóhoz a hosszú hajú szépség. - Túl jó megfigyelő vagyok és tudok egy-két dolgot.
- Na, jó... igen, de csitt! - intettem le Rosát rögtön, amikor ujjongani akart. - Titokban vagyunk!
- Mire jó a titkolózás? - értetlenkedett Rosaly. - Tanulhatnál az esetemből.
- Nem akarom, hogy Nath szenvedjen, ha megtudja, hogy a szakítás után rögtön Castiel karjaiba futottam. Jobb, ha előbb túlteszi magát rajtam.
- Na, ezt megértem. Én is rettegek a pillanattól, amikor Leigh értesül rólam és a haverjáról.
- Vivi, jól hallom? Castiellel kavarsz? - lépett mellénk Kentin. Nem is figyeltem, hogy olyan közel van, hogy hallotta, amit Rosával beszélünk. - Az egy beképzelt gennyláda! Eldobom az agyam! ... De annyira tudtam, hogy a végén mellette kötsz ki!
- Mi bajod vele? - kérdeztem felháborodva. - Valójában imádni való!
- Neked biztos! - húzgálta a száját a fekete pólós és fekete farmeros Ken. - De az én szememben egy felfuvalkodott hólyag! Ki nem állhatom!
- Nem is ismered! - védtem rögtön a szerelmemet. - Hogy vélekedhetsz így róla?
- Nem is akarom megismerni! Pöfeteg gombákkal nem haverkodok! - jelentette ki ellenségesen Ken.
- Olyan igazságtalan vagy! Mi ez a felvágós stílus, Kentin? - nem akartam elhinni, hogy a legjobb barátom ennyire nem kedveli Castielt. - Szemellenzőt viselsz, vagy megzizzentél?
- Hagyjuk... - legyintett a zöld szemű fiú. - Végül is a te dolgod, hogy kivel kavarsz!
- Mi nem csak kavarunk! - szóltam rá indulatosan. - Imádjuk egymást!
Rosszul esett, hogy az én megértő, kedves és derűlátó legjobb fiú barátom ennyire ellenzi a kapcsolatomat.
Békítően Kentin nyakába csimpaszkodtam.
- Ugyan már, Keni! Azt hittem, örülni fogsz a boldogságomnak!
- Annak örülök is. De van egy olyan érzésem, hogy ez a köcsög nem fog boldoggá tenni. Nem bízom benne. Valami azt súgja, hogy egyszer kegyetlenül szenvedni fogsz miatta!
- Ne károgj, Ken! - szóltam rá szigorúan. - Nem vagy te jós! Eleget szenvedtem már nélküle.
- Nos... te tudod! Mindenki úgy cseszi el az életét, ahogy akarja!
- Vivien! - lépett mellénk Kim végszóra. - Jössz velem a mosdóba?
- Menjünk! - válaszoltam, és szó nélkül otthagytam a vészmadarat.
A lány WC természetesen tele volt pipiskedő kis csajokkal. Megvártuk míg kivonulnak, aztán a tükör elé sétáltunk. Kim rögtön fésülködni kezdett, én meg a kagylónak dőltem.
- Kérdezz... - sóhajtottam.
- Így átlátsz rajtam? - nevetett Kim.
- Aha!
- Na, jó... mit szólt Castiel a nagy hírhez?
- Ó! Repesett az örömtől! - újságoltam boldogan. - Alig várja a csemetét!
- Ejha! Ezt nem gondoltam volna! Tehát Castiel valóban szeret téged!
- Ebben nem is kételkedtem. - vágtam rá büszkén. - És mondok még egy hírt: anyu és a tesóim már tudnak rólunk!
- A! És mit szóltak? - érdeklődött a fekete hajú lány, aki már a szemét festette zöld szemceruzával.
- Nem ellenzik a kapcsolatunkat. A.… babáról még nem tudnak. Nem akartunk mindent egyszerre a nyakukba zúdítani. Még van vagy két hónapunk, míg titkolni tudjuk, hisz még nem híztam semmit. - pillantottam a hasamra és meggyőztem magam, hogy tényleg nem nőtt még.
- Én drukkolok nektek! Lassan kezdek hinni a te Castieledben. - mosolygott Kim.
- Én mindig is hittem benne! Amikor megismerkedtem vele rögtön éreztem, hogy ő a végzetem!
- Ő a te sorsod. - nevetett jókedvűen a barátnőm. - De menjünk, mielőtt értünk jön valaki!
*A két lány nem sejtette, hogy Capucine odabent volt a WC-n és mindent hallott. *
A nap végén Castiellel kézen fogva mentünk haza. Útközben megbeszéltük, hogy ráérünk még szólni a családomnak a "kis gondunkról". Előbb hadd emésszék meg, hogy együtt vagyunk. Túl sok lenne egyszerre a két hír. A kapuban hosszasan búcsúzkodtunk, mert megbeszéltük, hogy adunk egymásnak egy kis szabadidőt. Kémiázni akartam, mert elmaradtam a tananyaggal, Cast meg biliárdozni készült a Bázisra Lysanderrel. Nem akartam abba a hibába esni, hogy folyton rajta lógó, hisztis barátnő legyek. Bízom benne, és elengedem a haverokkal szórakozni. A fiúknak megvannak a saját világuk, hagyni kell őket kicsit szabadon. Ha szeret, úgyis tudja, hol talál és tárt karokkal fogom várni. Megfogadtam, hogy én más leszek, mint Deborah...
Egy fél óra múlva már a nappaliban a kanapén a kémia könyvembe merültem, felhúzott lábakkal.
Anya a konyhában tevékenykedett, Tony meg a fürdőbe ragadt. Készült Barbarához udvarolni, biztos szépítkezett...
Egyszer csak a bátyám, mint a szélvész végig rohant a nappalin, egyenesen a konyhába. Valamit dugdosott a háta mögött, de későn pillantottam utána, így nem láttam mit.
***
- Anyu! - rontott a konyhába a fekete felállított nyakú inget, és bársony nadrágot viselő, ezüstös hajú fiú. Erős illatfelhő vette körül.
- Mi van, fiam? Ég a ház? - kérdezte az asszony meglepetten.
- Meddig akartad titkolni, hogy hamarosan eggyel többen leszünk? - támadt rögtön az anyjára Antony.
- Miről beszélsz, Tony? - kérdezte Angela és abbahagyta a hússzeletek panírozását.
- Hogy kis tesóm lesz!
- Mi? Honnan veszed ezt a zöldséget? - hökkent meg az anyuka. Nem értette idősebbik fia miből jutott erre a következtetésre.
- Ne is tagadd, anya! Van bizonyítékom!
- Fiam, te megháborodtál? A szerelem elvette az eszed?
- Ezt mivel magyarázod? - dobta lazán az asztalra a terhességi tesztet a fiú.
- Hát... ezt m.… meg honnan szedted? - sápadt el az asszony.
- A fürdőszobai kukában találtam! Leesett a borotvám, és amikor kerestem, akkor találtam. - magyarázta Antony. - Hány hónapos vagy?
- Én???... Semennyi! Úristen! Viviiiii! - kiáltott, vagy inkább üvöltött az asszony.
- Vivi! - ordított anyjával egy időben Tony, mert amikor összenéztek, rájöttek kié lehet a teszt.
***
Meglepett, hogy a konyhából az én nevem üvöltik. Vajon mit akarnak?
- Baj van? - kérdeztem, mikor beléptem a konyhába.
- Igen, baj van! - vágta rá élesen anyám. Nem értettem, mit vétettem ellene, de úgy éreztem, nem érdemlem meg ezt a hangnemet és szigort. - Magyarázd meg ezt itt! - az asztalon heverő rózsaszín dobozkára mutatott. Eddig fel se tűnt, de most, hogy rámutatott, mindent megértettem. Elhagyott az erőm, és egy pillanatra elsötétült előttem minden. Tudtam, hogy egyszer eljön ez is, szembe kell nézzek anyámmal és a világgal, hogy felvállaljam a terhességem, de nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar lesz.
- Ez... ez nem az enyém! - hárítottam, de ezzel csak rontottam a helyzeten.
- Akkor kié? Az öcsédé? - kérdezte anyám tajtékzó szemekkel. Még sosem láttam ilyen idegesnek és dühösnek egyszerre.
- Na, jó... az enyém... - válaszoltam lesütött szemekkel. - És akkor, mi van?
A konyhaszekrényhez hátráltam és nekidőltem. Jó volt, hogy valami legalább támaszt nyújt, mert ami most jön, az nehéz lesz.
- Terhes vagy? - szegezte nekem a kérdést anyu kiakadva.
- Igen. - leheltem alig hallhatóan.
- Úristen! Terhes! - ismételte Tony, mint aki sokkot kapott.
- És ki az apa? Az előző barátod, Nathaniel?
- Nem... vele soha... természetesen Castiel az apa! - nyögtem ki akadozva. Úgy éreztem magam, mint egy halálraítélt akasztás előtt. Remegtem belülről és féltem, mi lesz ezután.
- Paff! - Antony hökkenten huppant a székre. Fapofával próbálta feldolgozni, amit hallott.
- Hát ez csodálatos! - fakadt ki anya dühösen, szinte tombolt. - Hogy lehettetek ilyen felelőtlenek?
- Megtörtént és kész! Baleset volt! - magyaráztam bénán.
- Baleset??? Az ember szenvedhet autó-balesetet, bicikli balesetet, vonat balesetet, de egy gyerek, nem az! Egy babáról van szó, aki tőletek függ!
- Sajnálom... de ez már megtörtént... Elhiheted, hogy nem terveztünk még gyereket!
- Ő tudja már? - kérdezte anya sóhajtozva, hogy megnyugodjon, de szóhoz sem hagyott jutni. - Biztos nem tudja még, mert akkor már rábeszélt volna az abortuszra, igaz?
- Tévedsz, anyukám! Tudja és akarja a bébit is, meg engem is!
- Elment az eszetek? Tizenhat évesen gyereket akartok nevelni?
- Igen! - vágtam rá határozottan. Nem lett volna ekkora bátorságom, ha Castiel tegnap nem dönt úgy, hogy támogat és mellettem lesz. Erőt adott a boldog kis család gondolata, és nem érdekelt, hogy anyámmal kell most szembe szállnom.
- És mi lesz az iskolával? - kérdezte anyám és úgy nézett ki, mint aki az idegösszeroppanás szélén áll.
- Már nem járok sokáig. Castiel elvesz feleségül, és felneveljük a gyereket! Az ő szülei segíteni fognak!
- Szó sem lehet róla! Holnap elviszlek a nőgyógyászhoz, és ha még lehet, elvetetjük a gyereket!
- Ezt nem teheted!!! - üvöltöttem és elsírtam magam. Nem tehetik ezt velem! Nem vehetik el a gyerekem! - Ez az én gyerekem! Nem...
- Te meg az én gyerekem vagy! - nézett könyörtelenül anya. - És mivel még kiskorú vagy, én döntök helyetted!
- Ha elveszed tőlem a babát, itt hagylak és soha többé nem látsz! - fenyegettem fájdalmas arccal. Nem volt más választásom, ő kényszerített erre a lépésre. Zokogva rohantam az ajtó felé.
- Állj meg, Vivi, még nem végeztünk!
- Tévedsz, anyu! Már nincs mit mondanunk egymásnak! Soha többet nem beszélek veled, és amint lehet elköltözök! - kiáltottam kiszáradt torokkal, és elmenekültem a konyhából.
***
Mikor a lány távozott, az asszony összeroppanva roskadt egy székre, idősebb fiával szembe. Nagyokat sóhajtott, hogy megnyugodjon.
- Anyu.... elmondhatom a véleményem? - kérdezte csendesen Antony. Ő már magához tért a sokkból, és próbált okosan gondolkodni.
- Mondjad csak... talán tudsz megoldást erre a szörnyű problémára.
- Látod, anyukám, itt van a kutya elásva! Ezt a babát valami szörnyűségnek fogod fel, pedig Isten adománya. Mi a rossz abban, hogy nagymama leszel?
- Nem lenne éppen gond, de a húgod és a barátja még szinte gyerekek! Túl fiatalok, és éretlenek a gyerekneveléshez. - magyarázta meglátását Angela.
- Ez igaz, de a baj már megtörtént. Meggondolatlanok voltak, de talán ezek után megkomolyodnak, hisz egy gyerek nagy felelősség. Menj fel Vivikéhez, és beszélj vele higgadtan! Nyugtasd meg, mondd meg neki, hogy nem akarsz ártani, se neki, se a babának. Tudod, milyen csökönyös... még képes és tényleg világgá megy! Én nem akarom elveszíteni! Vidd el egy orvoshoz, hogy megvizsgálják, de ne erőltesd az abortuszt, mert attól kiakad! - kérte Tony higgadtan. - Álljunk mellé, lesz, ami lesz! Neki most nem a veszekedésre van szüksége.
- Igazad van, fiam! - sóhajtott nagyot az asszony. - A viszálykodás csak ront a helyzeten. Olyan vagy, mint apád, Antony! Mindig higgadt maradsz és józan fejjel ítéled meg még a katasztrófákat is. Köszönöm... - mosolygott. - De te nem udvarolni készültél?
- Ó! Barbie fél órája vár a mozi előtt! Bakker! Jól elkéstem! Rohanok és felhívom... te meg légy elnéző Vivivel. Támogatni kell, nem bántani! - ugrott fel Tony, és a nappaliban elővette a mobilját, hogy felhívja szerelmét. Angela meg rászánta magát, hogy felmenjen a lányához.
***
Az ágyamon pityeregtem a fal felé fordulva, csak a kislámpa égett. Hirtelen azt vettem észre, hogy lesüllyed mellettem az ágy matraca.
- Kicsikém... - érintette meg a vállam anya. - Ne haragudj, hogy olyan kémény voltam. Nem úgy gondoltam... Azért tomboltam, mert sokkolt a hír. Beszéljük meg józanul. A kislányom vagy, jót akarok neked!
Szipogva fordultam felé, de nem volt erőm felkelni.
- Nem fogom elvetetni! Ha kényszerítesz rá, tényleg lelépek!
- Ne butáskodj, kislányom! Ha így döntöttél, támogatlak. Szeretlek, és melletted állok. Holnap elmegyünk a nőgyógyászhoz, hogy orvos is megerősítse a feltételezést. Megállapítják hány hetes vagy, és írnak fel vitamint.
- Rendben. Ez ellen nincs kifogásom.
- És Castiel tényleg jól fogadta?
Mosolyogva felültem, az ágytámlának dőltem és a felhúzott térdem köré kulcsoltam a karom.
- Igen. Szeret, és fel sem merült benne, hogy cserben hagyjon. Szó sem volt abortuszról.
- Na, ezt nem gondoltam volna. Becsülöm ezért a fiút. Azt hittem, hogy egy megbízhatatlan, link, szélhámos. - mondta ki a véleményét anyu.
- Az volt, anyu, de mióta velem van, megváltozott.
- A szerelem csodákra képes.
- Az biztos... - sóhajtottam megnyugodva. Megint kezdett kivilágosodni az öt perccel ezelőtt még sötét világom.
Megbeszéltük, hogy holnap mikor, és melyik orvoshoz megyünk. Aztán kaptam egy puszit a homlokomra és anyu magamra hagyott.
Persze nem tudtam még aludni, pedig nagyon kimerültnek éreztem magam. A veszekedés, az idegeskedés és a félelem teljesen kiszipolyozott. Akkor jutott eszembe, hogy szólnom kéne Castielnek, holnap nem megyek suliba, és miért nem. De nem volt hozzá se erőm, se türelmem. Inkább küldtem egy SMS-t Kimnek, akinek leírtam hová megyek és megkértem, hogy reggel beszéljen Castiellel. Miután ez a probléma is megoldódott, kimerülten aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése