Akkor is boldog leszek....

Mikor hazaértem a bátyám a nappaliban tévézett. Jöttömre az ajtó felé fordult.
  - Szia, hugi!
  - Helló! - köszöntem, és leereszkedtem a legközelebbi fotelbe. A táskám leengedtem a földre a lábam mellett. - Mizu? Szabis vagy?
  - Aha. - nyújtózkodott kényelmesen Tony. - Veled mi a helyzet?
  - Semmi különös! - sóhajtottam, de aztán eszembe jutott mégis valami. Zavaromban nem mertem a tesómra nézni. - Emlékszel még Viktor Wilsonra?
  - Vikre? Hát persze! A legjobb cimbim volt! Hogy jutott most eszedbe?
  - Ö.… csak Kim említette, hogy a barátja szereli a kocsiját. - mondtam, és ez még nem is volt hazugság.
  - Mi van vele? Jó volna újra látni!
  -  Nem tudok róla semmit! És már akinek! - vágtam rá irtózva.
  - Hé, mi ez? Ha jól emlékszem, régen oda voltál érte!
  - Az akkor volt! - vágtam rá durcás képpel. - Most csak Castiel érdekel, tudod jól!
  - Tudom, tudom, de azért nem kéne így beszélned a kislánykori szerelmedről!
  - Adok én neked olyan kislánykori szerelmet! - ripakodtam rá és kihúztam a kispárnát a hátam mögül, majd Tony fejéhez vágtam. A fiú elkapta, rögtön célba vett vele, de ügyesen felugrottam a helyemről, így nem talált el. A létrához léptem.
  - Megyek, és összepakolom a holmim. Castiel bármelyik percben itt lehet értem. Elment a motorjáért a szervizbe.
  - De büszke valaki a motoros barátjára. - gúnyolódott Antony.
  - Igen, büszke vagyok rá, de nem a motorja miatt! - válaszoltam rögtön. - Az a lényeg, hogy szeret engem és én is őt! Ha csak biciklije lenne, akkor is imádnám! - Ezzel felkúsztam a létrán és szaladtam készülődni.
Egy negyedóra múlva valóban megérkezett Castiel. Csak néhány szót váltott a tesómmal, aztán már indultunk is nála. A rég nem látott kétkerekű járgány ott állt a járda mellett. Cast felpattant rá.
  - Na, édes, száguldunk egyet?
  - Naná! - lelkesedtem és felmásztam mögé. Hátamon volt a cuccom a zsákomban, úgy öleltem meg kedvesem derekát. - Úgy imádom a sebességet! Kész kaland lesz menni néhány kört!
  - És engem is imádsz? - nézett hátra vigyorogva a vörös srác, aztán a kezembe nyomta a pót-sisakot.
  - Nagyon! - nevettem és fejembe húztam a sisakot. Izgatottan vártam az indulást. Szorosan öleltem a fiú derekát.
Jó pár kört megtettünk a városban, csak úgy céltalanul. Minél többet mentünk, annál jobban élveztem a száguldást. Olyan volt, mintha szabadon repülnék, mint egy madár. Felszabadultnak éreztem magam, és jól esett Castiel közelsége is. Fantasztikus érzés volt, hogy Cast uralja a sebességet... és a szívemet is.
De aztán egy perc alatt elpárolgott a felemelő érzés, mert a városközpontban egy pillanatra láttam, hogy a Diákparknál ott parkol Viktor BMW-je.
Mit keres ez még itt? Miért nem ment el, ha egyszer kikosaraztam? Talán csajokra vadászik valamelyik forgalmas kávézóban? De ettől a gondolattól sem nyugodtam meg. Sőt! Sajgott a szívem, ha arra gondoltam, hogy Viktor valahol épp bedobja magát és szédíti a nőket. Vajon teljesen elment az eszem?
Egy-két órának el kellett telnie Castieléknél romantikázással, hogy ki tudjam verni a fejemből a világosbarna szempárt. Mikor ez megtörtént, újra eltöltött a boldogság.
Fél négy körül összebújva ölelkeztünk a lakótér kanapéján.
  - Valamire rájöttem, Vivienim! - nézett rám Castiel, miközben nagyot kortyolt a kólájából.
  - Mire? - kérdeztem döbbenten.
  - Arra, hogy számomra te vagy az igazi!
Nagyon megkönnyebbültem, és öröm volt ezt hallani.
  - Ó, Castiel! Én is így érzek! Soha, senki más nem kell rajtad kívül! Sosem foglak megcsalni, ezt megígérhetem! - dőlt belőlem a szó szenvedélyesen, és közben arra gondoltam, jöhet száz Viktor, akkor sem választhatnak el Castieltől.
  - Tudom, szívem! Nem is kételkedem benned! - simogatta az arcom Cast.
  - Úgy érzem, jó esélye van a kapcsolatunknak! Nem foglak elhagyni, csak akkor... ha megcsalsz... - még feltételes módban is nehéz volt erről beszélni.
  - Ilyesmi még csak eszembe sem jut! - bizonygatta. Az asztalra tette a poharát és elvette az enyémet is. Kedvesen magához ölelt, aztán két tenyerébe fogta az arcom. - Mióta téged ismerlek, teljesen másképp látok mindent. Már nem ugyanaz a Castiel vagyok, mint régen. Rá sem nézek más csajokra, mert tökéletes barátnőm van! Számomra te vagy az ideális lány.
  - Még hogy én tökéletes? És ideális társad? - kételkedtem magamban. - Sokak szerint egyáltalán nem illünk össze. Mások...
  - Ne törődj senkivel! Szeretlek, Vivien, mert olyan vagy, amilyen!
 - Én is őrülten szeretlek! - suttogtam meghatottan. - Elhiszed, hogy ez a szerelem, amit irántad érzek, mindennél fontosabb? Mindennél!
  - El, mert én is így érzem! - csókolt szájon a vallomás közepette Cast. - Szeretlek, angyalom! Nálad jobban senkit!
  - Most már örökre csak veled akarok lenni!
Castiel felállt a kanapéról és felhúzott engem is. Pajkos mosollyal az arcán átkarolt.
  - Mi lenne, hogy a szerelmünket az ágyban pecsételnénk meg? Méltó befejezése lenne a napnak! Nem gondolod?
Nevetve átöleltem a nyakát.
  - Te kis kéjenc! Ezekkel a szép szavakkal akarsz az ágyadba csalni?
  - Nem! Eddig komoly voltam, de most, valami másra vágyom! - suttogta a fülembe édesen. Karjába kapott, elindult velem az emeletre felfelé a lépcsőn.
  - Még sosem vittek ölben az ágyba! - kuncogtam útközben. Be kell valljam, nagyon élveztem a liftezést.
  - Még jó, hogy nem! - háborgott Cast. - Mivel még nem tettem meg... mással meg ugye nem jutottál az ágyig... Én akarok neked mindenben az első lenni!
Amikor beértünk a szobájába, óvatosan letett az ágyra, aztán elsétált az ablakig és lehúzta a redőnyt. Kellemes félhomályba borult a szoba. Az ágy szélén ülve lerúgtam a cipőmet.
Különös módon izgatott lettem. Nem tudtam kiszámítani, mire készül. Persze a végkimenetről volt sejtésem, de ettől csak még hevesebben vert a szívem.
Castiel leült szorosan mellém és az arcom simogatta.
  - Szép vagy... - suttogta, és gyöngéden nézett rám. Majd a keze lassan végigsiklott a hátamon. - Mondd, hogy kívánsz!
  - Igen... - mondtam, de a hangom csak suttogásra futotta. Teljesen elgyengültem.
  - Mondd ki!
  - Kívánlak!
  - Drágám! - Cast szomjas szája mohón vette birtokba az enyémet.
Felemeltem a karom, hogy könnyebben levegye rólam a pulóverem, amely egy másodperccel később a padlón hevert. Aztán a nadrág következett, míg csak rózsaszín fehérneműben ültem előtte. Simogatni kezdte a testem, lágy ívű csípőmet, mellem, karcsú derekamon a keze hosszan elidőzött. Nem mozdultam, élveztem az érintést.
  - Ó, Vivien! - zilált. - Tökéletes vagy!
Szája ismét az enyémre tapadt. Hátravetettem a fejem, remegve elmerültem a mámorító csókban.
Türelmetlenül ráncigáltam a pólóját, aztán lehúztam róla. Számba vettem a mellbimbóját és a nyelvemmel körbe nyalogattam. Ettől levegő után kapkodott, aztán hátra nyomott az ágyon. Lassan - még nadrágban - rám feküdt.
  - Még soha nem kívántam úgy senkit, mint téged! - suttogta Castiel rekedten, és mélyen a szemembe nézett. Képtelen voltam bármit is mondani, hagytam, hogy megszabadítson a fehérneműmtől.
Testem égett a vágytól és alig vártam, hogy végre egyesüljünk. Vadul hemperegtünk az ágyon. Egyikünk sem beszélt. Szavak nélkül, élvezetes simogatásokkal, forró csókokkal és sóhajokkal tudattuk egymással az érzéseinket. Szinte már remegtem, amikor Castielről is lekerültek az utolsó ruhadarabok.
  - Vivien? - láttam, hogy szerelmemnek minden akaraterejét össze kellett szedje, hogy megálljt parancsoljon magának. - Biztos, hogy akarod? Mert ha nem... akkor most még képes vagyok elengedni! Nem akarom rád erőltetni magam.
  - Ne... Kérlek ne! - nyöszörögtem és a vállába kapaszkodtam. - Ne hagyd abba!
Megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán nem húzta tovább az időt. Egy erőteljes mozdulattal egyesültünk, aztán egyenletes ütemben mozogva elindultunk a szenvedély csúcsa felé.
A szédítő mámor után kábultan, kimerülve, de kielégülve, sokáig feküdtünk egymás karjaiban mozdulatlanul. Jó érzés volt Castiel karjaiban pihenni.
Nem tudtam, hogy hosszú távon együtt maradunk-e, de most nagyon boldog voltam, és csak ez számított. Arcom a vállán pihent, kezem a mellkasán nyugodott, heves szívverését hallgattam.
Elégedetten vettem tudomásul, hogy csak lassan nyugszik meg a pulzusa.
Hirtelen eszembe jutott, hogy mit szólna Castiel anyukája, ha így, itt találna minket! Talán még sem volt jó ötlet ez az itt alvás. Nem akarom, hogy a legrosszabbat feltételezze rólam. Még nem ismerem Kate nénit, de kínos lenne, ha a fia ágyában látna először. Az lesz a legjobb, ha lelépek! Majd holnap megmagyarázom a vörös ördögömnek, miért mentem inkább haza. - határoztam el magamban, mégis sajgott a szívem a gondolattól, hogy itt kell hagynom Castielt. Keserves sóhaj kíséretében felültem.
  - Most vagy soha...
Castiel feleszmélt a hangomra, vagy a mocorgásra, mert elkapta a derekam.
  - Hová készülsz?
  - Azt hiszem, mégis hazamegyek!
  - Ne csináld már! - kérlelt mély, érzéki hangon. - Arról volt szó, hogy velem töltöd az éjszakát!
Legszívesebben újra megfeledkeztem volna mindenről, hogy megint elmerülhessek ölelésében, de az eszem a valóságban tartott.
  - És az édesanyád? - kérdeztem bizonytalanul.
Castiel felvonta a szemöldökét. - Mi van vele?
  - Mit gondol, ha itt talál?
  - Azt, hogy jól szórakozunk!
  - De Castiel! - szóltam rá felháborodva, és a vállára csaptam. - Tudod, hogy értem!
  - Ugyan már! Nem tartozunk neki magyarázattal, és sosem szólt a magánéletembe.
  - De tudni fogja, hogy mi....
  - Vivieni! - vágott a szavamba Cast. - Az anyámnak semmi köze a kapcsolatunkhoz! Maradj velem... kérlek!
Nagyot sóhajtottam. A gyér lámpafényben olyan esdeklően nézett, hogy nem tudtam nemet mondani.
  - Jó. Maradok.
  - Okos kislány! Akkor gyere ide! - mosolygott, és szorosan magához vont. - Egyébként kizárt, hogy anyu hazajöjjön! Felhívott, hogy későig tárgyalása van, onnan meg már nem szokott hazajönni. Szállodában alszik.
Ásítva dörgölődtem a mellkasához.
  - Fáradt vagyok! Aludjunk egy kicsit, aztán majd beszélgetünk...
  - Jó. - felelte Cast, aztán hozzám bújt.
Lehunytam a szemem, és a meleg ölelésben szinte azonnal elaludtam.
Sejtelmem sem volt mennyi idő telhetett el, amikor Castiel felébresztett, de persze nem beszélgetni akart. Nyomban csókolni és simogatni kezdett, amitől a vérem újra felpezsdült. Megint elmerültünk a szenvedély viharában.
Valahogy ösztönösen éreztem, hogy Castiellel mindig ilyen csodálatos lesz az együttlét, és azt is sejtettem, hogy mással soha nem lenne ilyen gyönyörű és izgalmas.
  - Vivien... - suttogta. - Maradj velem! De ne csak ma éjjel!... Örökre... mindörökre!
  - Ezt kérés nélkül is szívesen megteszem, te buta! - öleltem magamhoz a szerelmem boldogan. - Nekem te vagy az első... az egyetlen és az utolsó.
  - És tényleg nem feküdtél le Nathaniellel? - kérdezte Cast, és kiült az arcára az aggodalom.
  - Persze, hogy nem! - vágtam rá egyből az igazat. - Vele... nem volt vonzalom! Most ne beszéljünk erről... és másról sem!
Forró csókot lehelt a tenyerembe.
  - Igazad van! Ne fecsegésre pazaroljuk az időt. - mondta és fullasztó, de édes csókkal győzött meg az igazáról.
Másnap reggel, ha nem Castiel mellett ébredek, azt hittem volna, csak álmodtam az előző estét.
Isteni volt együtt kelni. Gyors öltözködés, és reggeli után motorral mentünk suliba.
Mikor leparkoltunk a gimi előtt, pont akkor értek oda Kimék is.
  - Szevasztok! - léptünk oda hozzájuk a sisakokkal a kezünkben.
  - Cső, gyerekek! - futott be Lysander is és pacsizott a két fiúval. - Cast, beszélnem kell veled, remélem, addig el tudsz szakadni a párodtól!
Castiel gyengéd puszit nyomott az orrom hegyére.
  - Csak egy rövid időre!
  - Rövid leszek, ígérem! - nevetett Lysander.
  - Akkor menjünk a büféhez, úgyis le akartam adni a sisakokat megőrzésre! - intett Cast, majd kivette a kezemből a sisakom, s el is mentek. Kim rögtön kihasználta az alkalmat és megragadta a kezem.
  - Nekünk is sürgősen beszélnünk kellene!
  - Észrevetted már Ken, hogy mostanában minden reggel itt hagynak minket? - kérdezte Viola durcásan.
  - Helytelen, de ez van! - húzta el a száját Kentin.
Ekkor SMS-em étkezett, elő is kaptam a táskám oldalzsebéből a telót, de Kim megint elkapta a kezem és jóval arrébb ráncigált.
  - Gyere már! Nagyon fontos a dolog!
  - Ne most, Kimcsi! Üzim jött. - tiltakoztam a telefonnal hadonászva.
  - Éppen erről akarok beszélni!
Kim olyan képet vágott, hogy rögtön sejtettem, mit akar mondani. Rossz előérzetem támadt.
  - Csak nem Viktor? Képes voltál megadni neki a számom?
  - Nem... én nem! Alex volt! - bökte ki Kim kényszeredetten.
  - Kitekerem a nyakát! - vágtam rá mérgesen.
  - Még ne! Először hallgasd meg, mi történt! - kérte a fekete hajú lány és belekezdett a mesélésbe. - Az úgy volt, hogy jött, hogy kifizesse a kocsi javítást Alexnek... és akkor azt mondta, hajlandó a munkadíj dupláját kifizetni, ha megadja neki a számod!
  - Mi? - kérdeztem felháborodva. - Képes volt eladni a számom?
  - Kénytelen volt. - ismerte be szemlesütve a barátnőm. - Rengeteg adóssága van, és kell neki a pénz! A neved még mindig "Vicky", nagy baj nem történhet! Visszaírsz neki, hogy hagyjon békén és téma lezárva!
Próbáltam lenyugodni.
  - Rendben... nem haragszom! De most nézzük, mit írt Casanova!
Felolvastam a beérkező üzenetem.
  - "Helló Vicky baba! Látod, én nem ismerek lehetetlent. 😁 Megmondtam tegnap, hogy nem teszek le rólad!  Alig várom, hogy újra lássalak! Csók: Viktor! 💋 " Hát ez tiszta hülye! - közöltem a végén a véleményem morcosan.
  - Mi az, hogy tegnap megmondta? - figyelt fel a leglényegesebb részre Kim.
  - Ja... te még nem tudsz róla, de tegnap összefutottunk! - röviden elmondtam, mi zajlott a pékség előtt.
  - Azt a.…! Ez tényleg nagyon rád cuppant! - jegyezte meg a farmer mellényes és nadrágos lány. - Ismerd el, hogy jó érzés, hogy egy ilyen pasi teper rád!
  - Kicsit... bizsergető! - vallottam be elpirulva. - De rosszkor jött! Az én szívem Castielé, és eltéríthetetlen vagyok!
Ekkor újabb üzenetem jött.
  - "Kívánlak! Kelessz nekem! Ágyba akarlak húzni! Megizzasztani úgy, hogy beleremegj és az egész tested lázban égjen! Előbb-utóbb úgyis az enyém leszel! Üdv: INFLUENZA. 😋 "
  - Ó, te jó ég! - kiáltottunk egyszerre Kimmel.
  - Hogy a franc esne bele! - szidtam és legszívesebben a földhöz vágtam volna a mobilt. - Ha ilyeneket ír, hogy fogom megmagyarázni Castielnek? Ez direkt be akar kavarni! Ha találkozunk, megölöm!
  - De azért izgat a pasi, ugye? - nevetett pajkosan Kim.
  - Egy picit igen... Mégis csak évekig voltam oda érte! - vallottam be nagy nehezen. - De azért hülye nem vagyok! Nem fogom egy ilyen aprócska zizegésért ejteni Castielt!
  - Akkor írj valami hűvöset, hogy lekopjon! - javasolta az okos barátnő.
Bólogattam és összedugott fejjek pötyögni kezdtem.
  " Helló Vik! Mondtam neked, hogy ne reménykedj! Imádom a barátomat, úgyhogy koccolj le rólam! Légy jó fiú és ne keress! Sok puszi😘 "
Kim a fejét csóválva olvasta, mit írok.
  - Te aztán jól kitaláltad! Tiszta dili vagy!
  - Mér'? Leráztam, nem?
  - De.… mindig ilyen kedves vagy a kellemetlenkedő alakokkal?
Akaratlanul is felnevettem.
  - Nekem Viktor egyáltalán nem kellemetlen... csak épp... rossz helyen és időben akadt rám. Ugye érted, mire gondolok? Ilyen az élet.
  - Javíthatatlan vagy, Vivike! - legyintett Kim. - Ahányat látsz, annyit szeretsz?
  - Nem! - vágtam rá határozottan. - Csak Castielt szeretem, de őt nagyon is! Menjünk is a büféhez! Már legalább egy negyedórája nem csókolt meg!
  - Hú, de hosszú is az! - nevettünk mindketten.
Nem akartam Viktorral foglalkozni, és ez így volt jó.
Csatlakoztunk a fiúkhoz, de nemsokára be is csengettek. Földrajz óránk volt az első. Kimmel a Cast és Lys előtti padban ültünk, Lisáékkal beszélgettünk, míg nem jött a tanár.
A nagy duma közepén egyszer csak Castiel odafordult hozzám és rákönyökölt az asztalára, gyengéden, meghitt mozdulattal megsimogatta a kézfejem. Mikor felnéztem, arca egész közel volt az enyémhez. Forró lehelete az arcom súrolta. Megszokott dezodorja illata szinte elkábított.
Mikor a szája az enyémhez ért, megfeledkeztem mindenről.
Az osztálytársaink, mint egy jó közönség, tapsolni és fütyülni kezdtek a csókjelenetünknek örvendezve.
  - Micsoda pár! - vihogott Jade.
  - És micsoda szerelem! - tapsikolt Viola.
A nap vidáman és gondtalanul telt. Se feleletek, se dogák és ez ugye már jó ok volt a vidám hangulathoz.
Ötödik órán, ami angol volt, megint Kim és Ken között ültem. Kentin a táblára meredve, félig aludt, nekem meg rezgett a telóm, megint SMS jött Viktortól.
  - "Na mizu, Cica? Remélem tetszett a baci, amit küldtem! Nem tudlak kiverni a fejemből, úgyhogy ne is kérd! Meg akarlak - és meg is foglak szerezni! Édes csók: Vik! 😎"
Lélegzet visszafojtva nyomtam a mobilt Kim elé, hogy olvassa el.
  - Úr.... Isten! - ez volt a barátnőm értelmes válasza, de a hangjában minden benne volt.
A fejemet csóváltam gondterhelten. Véget kell vetnem ennek! Ez a pasi vagy őrült, vagy érthetetlen! Vagy mindkettő! Elutasító üzin törtem a fejem, és ez lett belőle:
 "Hogy te milyen jó fej vagy! Kár, hogy az érzéseid nem találtak viszonzásra!!! Nekem TE nem kellesz! Ne írj, ne keress, légy boldog mással! Biztos hamar megvigasztalódsz majd!"
Kim szemmel követte, mit írok.
  - Végre megjött az eszed, csajszi! Az előző SMS-ed is így kellett volna kezdeni! Akkor talán, már leállt volna!
  - Tudod... nem könnyű nemet mondani egy olyan pasinak, akit valamikor a legcsodálatosabb lénynek gondoltam! De nem akarom, hogy zűrt csináljon. Nem fogom egy gyerekkori rajongás miatt eljátszani Castielt!
  - Nahát! Megszállt a kis angyal, Vivike? - tréfált Kim, de láttam rajta, hogy egyet ért a döntésemmel.
  - Nem... inkább kiűztem magamból a kisördögöt! - javítottam ki mosolyogva. Megkönnyebbültem, hogy meghoztam a végleges döntést.
  - Miért van egy olyan érzésem, hogy ez csak ideiglenes állapot? - közölte borús gondolatát Kim. - Ha meglátod újból beléd száll a démon!
  - Júj, remélem, nem! Bízom benne, hogy megértette, nem akarok tőle semmit és nem látom... soha többet!
  - Biztos, hogy ezt akarod? - gyanakodott a barátnőm.
  - Hát... igen... nem... talán... - jött a bizonytalan válaszom. - Viktor Wilson egyszerűen nem állhat közém és Castiel közé! Nem engedem meg neki! Nem szabad! Meg kell értenie, hogy a szívem már elkelt!
  - Lányok, befejeznétek a trécselést? - fordult felénk hirtelen az angol tanár. - Tíz perce egyfolytában beszéltek!
  - Elnézést!
Meghúztam magam és gondosan kitöröltem a telefonomból az összes Viktorral váltott üzenetet. Reméltem, hogy az éltemből is ilyen könnyű lesz kitörölni. Felnéztem és reménykedő mosolyt küldtem Castiel felé. A srác mosolyogva kacsintott és csókot dobott nekem.

Annyira vártuk a tavaszi szünetet, hogy egy-kettőre eljött.
Mire észbe kaptam, már azt vettem észre, hogy nem kell suliba menni.
Viktor nem jelentkezett, és kezdtem visszazökkenni a megszokott, boldog kis életembe. Megint egyért dobogott a szívem: az igaziért! Az első szabadnapunkat Cast nálunk töltötte. Kilenc körül arra ébredtem, hogy bebújik mellém az ágyba és csókkal ébreszt.
Álmosan nyújtóztam.
  - Hm... mindig így kellene ébresztened!
A srác vidáman nevetett. Átölelte a derekam és magához húzott.
  - Persze... aztán meg nem akarnál felkelni.
  - Az benne a jó! - simultam hozzá boldogan és megcsókoltam a szája szélét. - Olyan jó érzés veled ébredni és melletted feküdni le! - mosolyogtam álmodozva.
  - Tudom a megoldást! Költözz hozzám!
  - Hé! - kihúztam a fejem alól a párnát és az arcába nyomtam. - Ez nem megoldás! Inkább tragédia lenne! Csak megunnánk egymást!
  - Én téged? Soha!
  - Nagyon helyes! - mondtam és a szám a fülemig ért.
Csak nagyon nehezen szántuk rá magunkat, hogy kimásszunk az ágyból. Egész délelőtt a kanapén ölelkezve tévéztünk. Lucas ki sem jött a szobájából, egész nap a gépet nyomta, Tony és anya még kora reggel elmentek dolgozni. Délután motoroztunk egyet és a Flört Cafe-ban kóláztunk, sütiztünk. Este úgy döntöttünk, megünnepeljük a suli nélküli napokat a Goldban. Hajnal kettőig buliztunk és jól éreztük magunkat. A sok táncolás után nehezemre esett a magassarkúban hazasétálni, de mivel Cast inni akart, muszáj volt otthon hagynia a mociját. Mikor a kapuban búcsúzkodtunk Castiel mellékesen így szólt: - Jaj, drágám! Majdnem elfelejtettem! Ne csinálj húsvét szombatjára programot. Az apám eljegyzésére megyünk!
  - Mi? - kérdeztem és azonnal elengedtem a derekát. - Ezt csak így mondod? Bejelented, hogy holnapután családi bulira megyünk?
  - Miért? Szombaton kellett volna szólnom?
  - Még csak az kellett volna! - pánikoztam. - Se estélyim, se cipőm... se frizurám! Semmi! Egy hét kellett volna, hogy előkészüljek!
  - A ruhával meg a cipővel ne törődj... Holnap megveszem és hozom! A hajad meg jó, ahogy van! Te mindig gyönyörű vagy! - mondta, és mosolyogva megérintette az arcom.
És az érintése elég is volt, hogy lassan lenyugodjak.
  - De ez így akkor sem fair!
  - Ne görcsölj, kiscicám! Jó lesz, majd meglátod!