Cast felvette a telefont.
- Helló, Lys! Mit akarsz kora reggel?
- Neked még korán van? - nevetett a telóba Lysander.
- Igen, az van! Mit akarsz?
- Megbeszéltük, hogy kilencre itt leszel nálam, de már tíz is elmúlt! Elfelejtetted, hogy vidékre készültünk locsolkodni?
- Basszuskulcs! Tényleg elfelejtettem! - kiáltott Cast a fejéhez kapva. - Viviéknél vagyok... Hazaugrom, átöltözöm, felcsörgöm Tommyt és már mehetünk is! Tizenegy körül ott leszünk!
- Arra kíváncsi leszek! - nevetett Lys. - Nehogy a kis sziréned visszahúzzon az ágyba!
- Majd próbálok ellenállni... de ha látnád, milyen csábosan nyújtózkodik az ágyban, nem csodálkoznál, hogy nem tudok elszakadni tőle!
- Ne most szerelmeskedjetek már! Öltözz és gyere! Locsolkodni kell! - parancsolta Lysander.
- Rendben! Uralkodom magamon! - nevetett Castiel és kinyomta a telefont. Az ágy szélére dobta és leült mellém. Lehajolt és egy apró puszit nyomott a meztelen vállamra.
- Elmész? - kérdeztem, miközben arcom a simogató kezéhez dörzsöltem. - Ne már! ...
- Sajnos muszáj! Vidékre készülök locsolkodni és rokonlátogatóba Lysanderrel! De megígérem, holnap én leszek az első és az utolsó locsolód, rendben? - nézett rám sajnálkozva Cast, miközben kócos hajam a fülem mögé simogatta.
- Nem maradhatsz még egy picit? - kérdeztem csábító, édes kis mosollyal.
- Szívem szerint maradnék, de mint hallottad, már így is késésben vagyok.
- És este látlak még? - kérdeztem reménykedve.
- Nem biztos. Ki tudja, mikor fogok hazaérni... de hátha!
- Olyan sokáig tart meglocsolni nagymamádat? - kérdeztem panaszosan. A gondolat, hogy este nem lesz velem, nagyon elkeserített.
- Nem, de abban a faluban lakik egy csomó rokon, meg haverok, akiket hatéves korom óta ismerek, mert sokat nyaraltam ott. Mindenhol elidőzünk egy kicsit... eszünk-iszunk, ez egész napos program, kicsim.
Elgondolkodva simogattam a mellkasát.
- Mondd csak... vannak ott nőnemű barátok is?
- Igen, vannak! Hehe! - kacagott Cast. - Csak nem vagy féltékeny?
- De igen, az vagyok! - ismertem be szemlesütve és a szám szélét rágtam zavaromban. Kínos volt ezt bevallani.
- Nincs okod rá! - bizonygatta Castiel. - A szívem a tiéd! - forró csókot nyomott a számra bizonyításképpen, majd otthagyott az ágyon és komótosan öltözködni kezdett.
Közben vágyakozva figyeltem, de hiába szuggeráltam, nem adta be a derekát, csak vidáman nevetett rajtam. Mikor elkészült a hálóingemre vettem a köntösöm, úgy kísértem le. Ekkor anya rögtön kijött a konyhából és követelte, hogy csipkedjem magam, mert számít rám az ünnepi ételek elkészítésében. Jó képet vágtam a dologhoz, de kiköveteltem, hogy kettőkor elmehessek itthonról. Mivel nem vallhattam be, hogy titkos találkám lesz egy sráccal, maradtam a Kimes sztorinál, azt adtam be anyunak. Viszont tegnap eszembe se volt, hogy ma ünnep van és nincsenek nyitva a boltok és a pláza, így azt mondtam kávézni megyünk, mert beszélni akar velem a barátnőm.
A konyhai robotolás után egy órakor felmentem a szobámba és lázas sebességgel feltúrtam a szekrényem. Egy vajszínű csőnadrágra esett a választásom, egy világosbarna, ferdén szabott, rojtos aljú és ujjú, laza kis pulcsival. Gyorsan halvány sminket kentem magamra, aztán elégedetten nézegettem magam a tükörben. A kinézetem nem volt túl kihívó, de konzervatív sem. Reméltem, ez a visszafogottabb stílus nem fogja arra késztetni Viktort, hogy rám vesse magát. Kettő előtt tíz perccel elhagytam a házat. Csak a telefonom és a pénztárcám lapult a zsebemben. Ideges voltam, de ez nem a lányoknál normális, randi előtti bizsergés volt a gyomromban, hanem attól féltem, hogy bármi megtörténhet. Valami furcsán éreztem magam. Nem tudtam, mit várjak Viktor Wilsontól és ez riasztott meg. Ráadásul az, hogy senki sem tudta hová megyek igazából és kivel, csak még feszültebbé tett. Arról nem is beszélve, hogy Castiel agyonvág, vagy szakít velem, ha megtudja, másik pasival randizok! De nem tehetek róla, a régi érzelmek Viktorhoz húztak és vállaltam a rizikót. A bolond vérem csábított erre a találkára. És ha jól titkolózok, nem fogja megtudni senki!
Mire a pékséghez értem, Vik már várt rám. Az útpadkánál parkolt és lazán a kocsiajtónak dőlve állt ott, sötétszürke szűk, V nyakú pulóverben és fekete nadrágban. A hajában egy fekete napszemüveg virított. Nagyon jól nézett ki, ismertem el magamban.
Mikor meglátott, felderült az arca.
- Szia! Bíztam benne, hogy nem gondoltad meg magad!
- Nem szoktam megszegni a szavam! Helló!
- Jó tudni! - mosolygott a fiú, amikor elém lépett. Hozzám képest hatalmas és férfias alakja volt, és ettől csak még jobban feszélyezve éreztem magam. Mégis volt ezek mellett benne valami, ami viszont vonzott hozzá. Amikor felém hajolt és meg akarta puszilni az arcom, mégis reflexszerűen elhárítottam. Viktor értetlenül nézett rám. - Most mi van? Csak egy baráti puszit akartam adni!
- Nana! Nem vagyunk mi olyan jóban!
- Majd leszünk - erről kezeskedem! - kacsintott a srác, majd kitárta nekem a kocsi ajtaját. - Szálljon be, hölgyem! Hová megyünk?
- Menjünk a Flört Café-ba! - mondtam, ami először eszembe jutott. - Tudod, merre van?
- Persze, a minap jártam ott. Egy kávézó a flörtölni vágyóknak. - mosolygott sejtelmesen a fiú.
- Valami olyasmi, de mi nem azért megyünk oda! - vágtam rá szigorúan, de azért beültem a fekete kocsicsodába.
Vik besorolt a forgalomba, én meg görcsösen ültem mellette és a pulóverem rojtjaival játszottam. Mibe mentem bele? Mit keresek itt? - csak ez járt a fejemben.
- És mi jót csináltál ma, Vicky?
Nagyon zavart ez az álnév. Legszívesebben kijavítottam volna Vivire, de még nem akartam leleplezni magam. Kíváncsi voltam, mivel rukkol elő Viktor most, hogy vadidegennek hisz.
- Ma? Hát... Miután a barátom reggel elment, segítettem anyunak a húsvéti főzőcskézésben.
- Na, ne! A kis barátod képes volt reggel egyedül hagyni az ágyban? Impotens a csávó, vagy mi?
- Ne szemétkedj, mert kiugrom a kocsiból! - fenyegettem meg haragosan. Nem tetszett az a hangnem, amit használt. Ráadásul az enyhén hátradöntött ülés is tetőzte a kényelmetlenség érzését bennem.
- Oké, bocs! - vonult vissza Vik. - Beszéljünk másról! Templomban is voltál?
- Nem, lemaradtam, mert elaludtunk, de az öcsém, meg apu volt! - válaszoltam az igazat.
- Végre megtudtam rólad valamit! Szóval van egy öcséd? Ketten vagytok testvérek?
- Nem. - ráztam a fejem rögtön. Már a számon volt, hogy van egy Antony nevű bátyám, de az utolsó pillanatban visszaszívtam, mert eszembe jutott, hogy a bátyám nevének említése lebuktathat. Az lett a vége, hogy akadozva hazudozni kezdtem. - Van egy húsz éves bátyám is... A... Antoan... ő szerelő... villanyszerelő. És te? Dolgozol valahol?
- Mondhatni. Vállalkozó vagyok!
- Szinte tudtam, hogy főnök vagy! - nevettem rajta vidáman.
Viktor kíváncsian vonta fel a szemöldökét.
- Nocsak! Ezt úgy mondtad, mintha ismernél!
Hatalmasat nyeltem. Még elszólom magam, ha nem vigyázok! Gyorsan mentettem, ami menthető.
- Igaz, hogy alig ismerlek, de lerí rólad, hogy nem két kezű munkát végzel, hanem csak dirigálsz. Csak nagyfőnöknek tudlak elképzelni, nem pedig robotoló szegény legénynek.
- Én is rögtön láttam a kis pasidon, hogy anyuci nagyképű fiacskája, aki két kézzel szórja a pénzt!
- Viktor! Fékezd a nyelved, vagy tényleg kiugrom! - fenyegettem bosszúsan.
- Bocsi! Visszafogom magam, mert nem akarlak felbosszantani, vagy magamra haragítani. - válaszolta Vik vezetés közben és rám pillantott féloldalról, majd arra vetemedett, hogy a térdem is megérintette.
- Mit csinálsz? - háborogtam. - Ne érj hozzám!
- Miért? Elolvadsz? - vigyorgott úgy a fiú, hogy rögtön elpárolgott a haragom.
- Azt azért nem. - mosolyogtam. - De csak a barátom taperolhat, megértetted?
- Oké, megértettem, csak ne sértődj meg! Itt a kávézó, leparkolok!
- Már ideje volt. - sóhajtottam, amikor kiszálltunk. Örültem, hogy végre emberek közé megyünk és nem leszünk már kettesben. Ez a gondolat kicsit megnyugtatott.
Egymás mellett sétálva bementünk a Flörtbe.
Direkt nem ablak melletti helyet választottam, nehogy valami ismerős erre járjon és lebuktasson. A helység legeldugottabb asztalát választottam ki és leültünk.
- Mondtam már, hogy milyen csinos vagy, Vicky? - térített vissza a jelenbe Vik.
- Nem... nem mondtad.
- Megbocsáthatatlan mulasztás volt a részemről. Gyönyörű vagy!
- Köszönöm a bókot! - mondtam lesütött szemekkel.
- És tudja a barátod, hogy itt ülsz velem egy presszóban?
- Nem... Úgy tudja Kimmel ülök itt.
- Hm. Bírom a füllentős csajokat, mindaddig, amíg nem nekem hazudnak. - mosolygott Viktor elbűvölően és odaintette hozzánk a pincért.
Én túrótortát és narancslét kértem, ő meg csokis sütit kólával. Mikor a pincér elment és megint kettesben maradtunk, Vik forró pillantásokkal méregetett.
- Nem is értem, miért enged a barátod ennyire szabadjára? Ha az én barátnőm lennél, minden szabad percem veled tölteném.
Megborzongtam, mert nem akartam elképzelni, hogy az Ő barátnője vagyok.
- Te aztán nem kertelsz... Tudod, mi is minden lehetséges időt együtt töltünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem találkozhatunk más ismerősökkel, haverokkal. A szerelem attól még szerelem, akkor is, ha nem bilincseljük a másikhoz magunkat.
- Én se így gondoltam. És most, mit csinál éppen a fiúd?
- Elment a haverjával locsolkodni vidékre.
- Ó, tényleg! Jó, hogy mondod! Szeretnélek holnap meglocsolni! Megadod a címed?
- Nem! - vágtam rá egyből hevesen.
- De hát, miért nem, Vicky?
- Mert... - ijedten próbáltam kitalálni valami hihetőt. - Mert nem leszek otthon. Castiellel egy termálfürdőbe készülünk.
Utáltam hazudni, de muszáj volt, mert nem akartam lelepleződni.
- Kár nekem, szerencse a barátodnak. - csóválta a fejét csalódottan Viktor. - Na, de beszéljünk másról!...
Próbáltunk közömbös témáról csevegni, de végül megint a szerelmi életünkre terelődött a szó. Viktor ügyes kérdező volt, észre se vettem, és töviről hegyire elmeséltem a történetem Castiellel, az első találkozástól mostanáig. Mikor befejeztem a mesélést, Vik csak ennyit mondott:
- Nagyon szeretheted ám, ha ezek után csak vele vagy.
- Így igaz, imádom. - bólogattam, miközben a sütinket eszegettük.
- És nem félsz, hogy téged is megcsal, ha már az előző csajt veled csalta? - kérdezte Vik élénk tekintettel, és rosszul érintett a kérdés, mert ez volt a legnagyobb gyenge pontom. Igenis rettegtem, hogy velem is megteszi, de persze tagadnom kellett.
- Nos... igen, ez benne van a pakliban... de bizakodó vagyok! Nagyon szeret, tudom és érzem.
- Szerencséd van, hogy megtaláltad az igazit, de honnan tudod, hogy tényleg ő a nagy Ő?
- Onnan, hogy ő tart életben. Csak rá tudok koncentrálni, és nem vonz úgy senki más, mint ő. Csak érte dobog a szívem, és nem tudom már elképzelni az életem Castiel nélkül. Reggel és este ő az első és utolsó gondolatom, és bármit megtennék érte. Mi ez, ha nem az igazi szerelem? - kérdeztem és annyira rám törtek az érzelmek, hogy közben nem néztem Viktorra. Cast és az iránta táplált érzéseim felemlegetése ráébresztettek arra, hogy semmi keresnivalóm itt! A fali órára pillantottam - Jézusom! Már majdnem két órája itt ülünk? Hogy elszaladt az idő... Haza kell mennem!
- Hová sietsz? A barátod úgy sem vár.
- Ez igaz. - húztam el a szám. - És te? Biztos van vagy négy-öt barátnőd.
- Alkalmi mindig van. - ismerte be pajkos mosollyal az arcán Vik. - Először rosszul esett, mikor két év után Sabina elhagyott, de persze hamar megvigasztaltak. Nincs okom panaszra, körül rajonganak a csajok! Talán jobb is nekem a szabadság... meg aztán nem találkoztam olyan lánnyal, akit hosszú távon el tudtam képzelni magam mellett.
- És a szerelem? Nem hiányzik? - faggattam kíváncsian.
- Az szép dolog, de az én szívem nehéz rabul ejteni. - kacsintott öntelten Viktor, de még ez is jól állt neki. - Ráadásul, nem szeretem az olyan lányokat, akik könnyű prédák és a lábam elé vetik magukat. Szeretek harcolni a kiszemelt nőért és vadászni rá.
Miközben ezt mondta, borzongás futott végig a hátamon, mert elképzeltem magam szegény őzikeként, aki fejvesztve menekül az éhes farkas elől.
- El is hiszem rólad... - legyintettem vidáman, de belül rettegtem tőle, hisz nem vagyok hülye. Csak azért teper, mert engem is meg akar szerezni. Jobb, ha óvatos leszek és lerázom, minél előbb.
- Most én kérdeznék! - mosolygott megint elbűvölően Vik. - Szexuálisan is minden príma köztetek a pasiddal?
Döbbenten ledermedtem. A kérdés felháborított és elvörösödtem.
- Mi közöd hozzá?
- Nagyon sok! - nevetett Viktor.
- Hát... ha tudni akarod: igen! Remek vele az ágyban!
- Ne haragudj meg a kérdésért, Vicky, de én már csak ilyen kíváncsi vagyok. És csak azért kérdeztem, mert manapság rengeteg olyan kapcsolat van, ahol nagy a szerelem, de a szexben nincs összhang. Tudod... ilyenkor szoktak a felek másfelé csapongani.
Mélyen felháborított a célozgatása. Most komolyan arra akar utalni, hogy ha Castiel nem elégít ki, keressek mellé mást? Gondolom, ha rákérdeznék, magát ajánlaná! Ezt nem tudom elhinni! Észrevehette, hogy nem tetszik a témaválasztása, mert nem várt tőlem választ, tovább beszél:
- Bocs, ha tolakodó és túl kíváncsi vagyok...
- ... és pofátlan, és szenvtelen és nyomulós! - soroltam rögtön, de a mosolya megint megenyhített. A franc essen bele, hogy ezt még két évvel később sem tudtam törölni a fejemből! - A barátok nem foglalkoznak egymás szexuális életével! - figyelmeztettem.
Viktor hevesen elkapta az asztalon nyugvó kezem.
- Nem akarok a barátod lenni, a fenébe! Én attól sokkal, de sokkal többet akarok!
Vallomása nem lepett meg, hisz sejtettem, de megriasztott, hogy nyíltan bevallotta.
- Ezt nem hiszem el! Most ecseteltem, milyen boldog párkapcsolatban vagyok, erre ezzel jössz? Bediliztél?
- Hát persze, hogy dilis vagyok! - nevetett a fiú. - Elhiszed?
- Sajnos nem. - ingattam a fejem. Nem tehetek róla, de még mindig ellenállhatatlanul vonzott. Nem tudtam rá haragudni. - De most már tényleg mennem kell! Köszönöm a sütit és az üdítőt! Igazán nem bántam meg, hogy veled töltöttem a délutánt.
- Merem remélni. Nagyon sokat jelent nekem, hogy találkoztál velem... és nyitott vagy felém.
- De csak barátilag! - hangsúlyoztam ki.
- Oké. Elfogadom! - emelte fel a kezét Vik, mint aki megadja magát. - Hazavihetlek?
- Ö... - tétováztam. Semmiképp se tudhatja meg, hol lakom, mert akkor összefuthat Tonyval!
- Csak a pékségig legalább! - kérlelt Vik, amikor látta, hogy nagyon tiltakoznék.
- Na, jó... rendben.
Beleegyeztem végül, és miután Vik kifizette a fogyasztásunkat, nemsokára már a kocsijában ültünk.
Útközben elég sokáig hallgattunk, míg a srác meg nem unta, mert bekapcsolta a zenét az autóban, így kedvenc zenekarjainkról és énekeseinkről kezdtünk beszélni.
A pékséghez érve leparkoltunk a járda szélénél. Odafordultam Viktorhoz.
- Még egyszer kösz, mindent! Igazán jó fej vagy... Örülök, hogy megismertelek! - mondtam ki búcsúzóul az igazat. - De most megyek! Szia! - nyitottam is a kocsiajtót, de Vik elkapta a kezem és visszarántott, de olyan hévvel, hogy az ajtó visszacsapódott.
- Így nem engedhetlek el! - mondta a fiú szenvedélyesen és olyan hirtelen ölelt magához, hogy védekezni sem volt időm. Ajka keményen és erőszakosan tapadt az enyémre, akárcsak az előbb a tekintete. Megborzongtam, de nem engedett el. Újra megcsókolt, de most gyengédebben és szenvedélyesebben. Egy darabig hadakoztam a puha, csábító ajkakkal, aztán megadtam magam. Azt gondoltam, ha engedem magam, hamarabb szabadulok, de persze mellé fogtam, mert kezdtem elgyengülni. Lassan, fokozatosan elvette az eszem és viszonozni kezdtem a csókot, hozzásimultam, bármennyire nem akartam. A gyerekkori érzelmek legyűrtek. Viktor csókja egyre belsőségesebb lett és csak az járt a fejemben, hogy hat évig vágytam erre. És most, hogy megkaptam, amire úgy áhítoztam anno, nem tudtam megálljt parancsolni. Viktor egyre csak cirógatta az ajkam az övével.
- Ugye érzed? - emelte fel váratlanul a fejét a fiú.
Nem tudtam, mit mondani és nem is akartam, csak értetlenül motyogtam.
- Igen? Én is!...
Mielőtt még megmagyarázhattam volna, hogy nem ezt akartam mondani, újabb csókkal tapasztotta be a szám. Nem bírtam ellenállni, kezdtem szédelegni. Viktor a nyelvével behatolt a számba és olyan szenvedéllyel fedezte fel, hogy önkéntelenül is még jobban hozzá simultam. Vik, amennyire csak tudott magához húzott, de az ülések és a sebváltó nem nagyon engedte, közben meg a tarkómat simogatta.
- Nem tudom, hogyan tovább Victoriám... - súgta a srác. - Úgy értem, nem tudom, mit kezdjek veled! Túl komplikált minden. Épp az előbb mesélted, milyen jól megvagy a pasiddal, de ez...
- Hát valóban túl bonyolult. - szakítottam félbe kótyagos fejjel. Nem értettem, miért engedtem ideáig fajulni a dolgokat! Ennek nem lett volna szabad megtörténni, mégis csókolóztunk. Istenem... - Túl bonyolult... - ismételtem halkan.
- És ennek te vagy az oka, Vicky!
- Nem értem, miért. - adtam az ártatlant és nagyon zavart ez az álnév.
- Megpróbálom érthetővé tenni, mire gondolok. - Viktor villámgyorsan lehajolt és újból szájon csókolt.
A csók után kérdőn pillantott rám.
- Most már érted? - kérdezte rekedten. - Elég egyetlen csók és máris kívánlak.
- Akkor... egyszerűen ne csókolj meg többet, és ezzel máris megoldódott a probléma, nem gondolod?
- Nem... mert nekem nagyon kellemes ez a gond. - ismerte be a fiú, miközben lazán a kormányra könyökölt. - Rendszerint igen hamar leveszem a lányokat a lábukról, remélem te sem leszel kivétel! Először megcsókolom így...
Szavait szenvedélyes csók követte. Én meg kellemes bizsergéssel tűrtem.
- Aztán megérintem... - folytatta halkan és végig csúsztatta a kezét a derekamon. Ettől jóleső borzongás futott végig rajtam. - Mindig az a legizgatóbb egy lánynak, ha érzi, mennyire kívánják. Ezért szorítalak most erősebben magamhoz. Érezd csak, mekkora hatással vagy rám!
A szívverésem felgyorsult. Eddig azt hittem, csak Castiel képes ilyen érzéseket kiváltani belőlem. Castiel! Ó, Castiel... Mit csinálok én itt? - tértem magamhoz. És mielőtt Viktor újra megcsókolt volna, összeszedtem minden erőm és durván ellöktem a srácot.
Viktor meglepődve pillantott rám: - Most meg mi ütött beléd?
- Még hogy mi? - őrjöngtem, de valójában saját magamra voltam dühös, hisz én engedtem, hogy csókolgasson, azért, hogy kiderüljön, olyan-e csókja, mint kislánykoromban elképzeltem. - Elment az eszem! Itt smárolok egy vadidegennel, amikor nekem Castiel...
- Menj már vele! - intett le Vik. - Ha könnyen elcsábulsz, akkor nem sze...
- Hallgass! - ezúttal én vágtam az ő szavába. - Nem akarom hallani a befűzős szöveged! Sőt, látni sem akarlak többé!
- Na-ne! Be akarod fejezni, ami még el sem kezdődött?
- Úgy ahogy mondod! - vágtam rá szigorúan.
- Nem lehet... - rázta a fejét Viktor, de miközben beszélt, nem mert rám nézni, a füstszínű ablaküveget bámulta komoran. - Én... iszonyatosan vonzódom hozzád és nagyon kedvellek.
- Nem hiszem el, hogy valóban érdekellek! - néztem rá sötét pillantásokkal. - Nem is ismersz, csak a külsőm vonz... vagy izgat.
- Ez nem igaz! Én téged...
- Ne hazudozz, kérlek! - szóltam közbe mérgesen és bűntudatosan. Ki akartam törölni a fejemből az előbb történteket. Viktort csak egy módon zárhatom ki az életemből: - Te engem egyáltalán nem ismersz! Még az igazi nevemet se tudod! A barátnőm találta ki ezt a nevet!
- Micsoda? - Vik arcára volt írva a döbbenet és értetlenkedés.
- Jól hallottad! Vicky White nem létezik, vagy ha igen, nem én vagyok az! Felejts el!
- Rendben van! - nézett rám haragosan a srác. - Túlteszem rajtad magam, bogaram! - hangja keserű volt és csalódott. - Az száz biztos, hogy én elfelejtelek, de ez neked is menni fog? Szerintem nem! Mindig emlékezni fogsz rá, hogy majdnem elcsábítottalak. Ha megcsókol a torzom borz herceged, eszedbe fog jutni, hogy jól érezted magad a karomban.
- Na, ne légy beképzelt! - nyelveltem vele makacsul. Kicsit még sértett is a feltételezés. - Szerintem, nincs ilyen nagy jelentősége az előbb történteknek. Mindössze annyi történt, hogy elkapott minket a hév... - de mivel nem lesz folytatása, nyugodt vagyok!
- Miért ne lenne folytatása? - kérdezte kihívóan Viktor.
- Mert nem fogom miattad elhagyni Castielt - AZÉRT! Itt és most, végeztünk, örökre! - keményítettem be. Nem szabad újra találkoznunk, mert az katasztrófákhoz vezetne. Kipattantam az autóból, megkerültem a hátulját, de még bekopogtattam a fekete üvegen, azon az oldalon, ahol Viktor ült.
A fiú gúnyos tekintettel leeresztette az ablaküveget.
- Na, mi van, cica? Meggondoltad magad?
- Nem! Épp ellenkezőleg! - néztem rá villámló szemekkel. - Még lenne hozzád egy-két szavam! Először is: tényleg komolyan gondoltam, hogy nem akarlak többet látni! Szállj le rólam! Másodszor: itt most nem történt köztünk semmi fontos! És harmadszor: ne merj bekavarni nekem és a pasimnak, mert megbánod!
- Ó, de kemény lettél! - csúfolt Vik sértődötten. - Vicky... vagy akárki vagy! Cicám... így foglak szólítani! Megfelel?
- Nem fogsz sehogy sem hívni, mert nem lesz több találka! Ha összefutunk, nem ismerjük egymást, sőt menj át az út túloldalára! Innentől kezdve gyűlöllek! - muszáj volt végleg megszakítanom vele a kapcsolatot, mert rettegtem, hogy miatta elvesztem Castielt. - A viszont nem látásra!
Elfordultam és hazafelé vettem az irányt. Ki akartam törölni az emlékezetemből ezt a zavaros délutánt. Istenem... hogy engedhettem, hogy megcsókoljon? És hogy tudtam majdnem ugyanazt érezni közben, mint Castiellel? Azt hittem, ilyen nem lehetséges...
*****
Eközben Castiel besétált a Marsall ház udvarára.
Tiria épp a teraszon ült a egy fonott hintaszékben a cicájával az ölében. Amikor meglátta Castielt a szomszéd ház járdáján befelé gyalogolni, hevesen integetni kezdett, s közben csábítóan mosolygott.
- Szióka!
- Helló, szépség! Unatkozol? - torpant meg Cast és a lányon legeltette a szemét.
- Meglehetősen. - ismerte el a lány mosolyogva. - Ám a barátnőd nincs itthon. Láttam elmenni, de haza még nem jött. Nincs kedved átugrani egy picit, ha már úgy sincs itthon? - ajánlotta a lány kacér mosollyal a szája sarkában.
Castiel nem habozott sokáig.
- De van. - nevetett és lazán átugrotta az alacsony kerítést. Átgázolt a befüvesített udvaron és megállt a terasz korlátjánál.
- Wow! Te aztán nem vagy semmi. - nevetett a srácra pajkosan Tiria. - Remek ugrás volt! Gyere be! Igyál egy kávét!
A lány kecsesen lehajolt és a földre tette a kiscicát. A fiú megint nem gondolkodott, követte a csinos lányt a házba. Rögtön a konyhába kötöttek ki, ahol régimódi szekrénysor és konyhai sarokülő fogadta őt. A lány vörös térdnadrágban és fekete toppban serénykedett a kávéfőző körül. Castiel alig tudta levenni a szemét a formás fenekéről és mikor szembefordult vele, a dekoltázsára esett a pillantása. Sosem tudott ellenállni a nagy és csábítóan tálalt kebleknek. Amikor leült a sarokülőre, a lány mellé telepedett.
- Te nem csak szép, kedves is vagy. - mosolygott Tiriára a fiú. Elemi erővel vonzotta ez az idősebb, szép kis szirén.
- Te meg őszinte, magabiztos, jóképű és vonzó... - sorolta a bókokat a lány, miközben a szeme összetapadt Castielével. - Sokkal érettebbnek látszol, mint egy átlag tizenhét éves fiú! Látszik rajtad, hogy habzsolod az életet és menő srác vagy.
Castiel szeme elsötétedett, fejét elborította a homályos köd.
- Szerinted a hat év túl nagy korkülönbség? - kérdezte és leplezetlenül bámulta az elbűvölő szépséget.
- Hogy jutott ez eszedbe? És mihez sok?
- Hát... csak ezért... - Cast hirtelen a lány mellé csusszant. Magához vonta és forrón megcsókolta.
Tiria készségesen viszonozta a csókot. A fiúhoz simult és a melleit a mellkasához préselte. Mindent el akart követni, hogy magába bolondítsa ezt a kis csávót. Csodálatos és izgató élmény volt Castiellel csókolózni. Érezni a közelségét, forró ajkát, játékos nyelvét, simogató kezét.
- Ó, Castiel...
Ez a hang nem az volt, amihez a fiú szokott. Csak most kezdte kapiskálni, hogy mit csinált.
És talán a sors akarata volt, hogy sípolni kezdett a kávéfőző és ettől Cast teljesen magához tért.
Tiria sóhajtozva elhúzódott a fiútól.
- Ó.… a kávé! - felugrott és a kávéfőző elé lépett.
Eközben Castiel magában dühöngött.
Úristen! Mit csináltam? Megcsókoltam egy vonzó lányt, ész nélkül! És Vivieni... Drága Vivien, nem tehetem ezt veled! Csak te kellesz nekem, és nem csábulhatok el, még akkor sem, ha maga Pamela Anderson akar rám ugrani!
- Hány cukorral? - mosolygott édesen Tiria.
- Egyel sem! - állt fel Castiel. - Elmegyek! Be sem kellett volna jönnöm... megcsókolni, meg pláne nem! Hiba volt, sajnálom!
- Miről beszélsz? - kérdezte könnyedén Tiri. - Én is akartam azt a csókot...
- De én nem akartam... csak elvesztettem a fejem! - magyarázta a fiú és idegesen a hajába túrt. - Csináljunk úgy, mintha meg se történt volna!
- Na, persze! - a lány dühösen csípőre tette a kezét. - Erről ne is álmodj!
- Te ne álmodozz semmiféle folytatásról! Elborult az agyam és kész! Ha Vivi megtudja, esküszöm megtéplek és nem tréfálok! - fenyegetőzött a fiú. - Kapott már tőlem egy-két lány pofont, mert megérdemelte!
- Te most komolyan beszélsz? Te smároltál le, nehogy már engem hibáztass!
- Nem hibáztatlak, csak figyelmeztetlek, hogy ha a barátnőm megtudja, megfojtalak! Ne merj közénk állni! Szép csaj vagy, ezt elismerem, de ne illegj- billegj előttem, mert nem fogom Vivit elhagyni miattad! Tekintsük ezt a csókot apró botlásnak!
- Vigyázz, nehogy a következő botlásnál kitörd a nyakad! - kiáltott az elviharzó fiú után Tiria.
Castiel feldúltan sétált a Marsall ház felé. Vivien már otthon volt, a nappaliban tévézett és beszélgetett a családjával. Mikor meglátta, megnyugodott és egyből elöntötte a szívét a melegség. Máris elfelejtette a csábító Tiriát. Ő már lehorgonyozott Vivien mellett és nem akarja elveszíteni!
*****
- Castiel! Hát mégis itt vagy? - ugrottam fel repesve, amikor megláttam az érkezőt és szinte a karjába röppentem.
- Szia! - Cast úgy mosolygott, hogy a szívembe sajdult. Ha őt látom, semmi más nem érdekel. - És szép estét Angela néni és Tony!
- Menjünk fel! - ajánlottam egyből, mert görcsösen csak vele akartam lenni. - Ott kettesben lehetünk!
A fiú azonnal bólogatni kezdett.
Anya még utánunk szólt. - Aztán nehogy rosszalkodjatok odafent! Később rátok nézünk!
- Anyú! Mi nem szoktunk rosszalkodni! - szóltam vissza a létra aljáról.
- Nem hát! - vihogott a bátyám. - Azért lett majdnem gyereketek!
Nyelvet öltöttem a tesómra, aztán nem foglalkoztam tovább vele, felhúztam Castielt az emeletre. A szobámban ölelkezve huppantunk az ágyamra.
- Úgy örülök, hogy mégis itt vagy! - örvendeztem és puszit nyomtam a szerelmem arcára.
- Én is. Ezerszer jobb veled, mint bárki mással! - suttogta Cast elérzékenyülve.
Gondolatban egyet értettem vele, mert bűntudatosan eszembe jutott Viktor. Mikor Castiel megcsókolt, egy pillanatra eszembe jutott az a mondata, hogy ha a párom megcsókol, emlékezni fogok, milyen volt az ő karjaiban, de nem abból az okból, ahogy Vik gondolta. Nem azért jutott eszembe, mert vele jobb lett volna, mint Casttal, hanem a lelkiismeret-furdalás miatt. Belül nagyon bántott, hogy majdnem elcsábított egy idősebb és tapasztalt régi szerelmem. De a hangsúly a MAJDNEM-en van! Rájöttem, hogy ki és mi a fontos nekem, és ez a lényeg! Viktor Wilson megkísértett, de ellenálltam neki... bár volt némi megingás, ha őszinte akarok lenni. Azért mégiscsak az első nagy szerelmemről van szó... Még ha csak gyerekes rajongást tápláltam is régen iránta, úgy látszik, ebből az érzésből még maradt valami. A tiszta és mély érzéseket nehéz elfelejteni. Pont ezért voltam benne biztos, hogy nekem Castiel az igazi! Amit iránta érzek, az örök és határtalan.
*Alig két óra múlva Castiel hazasétált, mert a bűntudata nem hagyta, hogy teljesen boldog legyen Vivivel. Nem akart neki hazudni, de nem mondhatta el, hogy mit csinált késő délután, mert akkor összetört volna a szíve. Jobb néha a kegyes hazugság, mit az igazsággal megbántani azt, akit mindennél jobban szeretünk... *
Írói megjegyzés: Remélem ez a rész is tetszett és sikerült megmutatnom milyen az, amikor a feleket kísértésbe akarják vinni. Minden kapcsolatban vannak ki nem mondott titkok, de ha a szerelem valódi, akkor az apró botlások után rájövünk, kit szeretünk igazán. 😇
"Sokszor válunk hűtlenekké valóságos érzelmeinkhez, legelemibb emberi érdekeinkhez. Néha egy kérészéletű pillanat győzelméért bukottakká válunk évekig. És néha győzelmes éveket kockáztatunk, ha egy pillanat erejéig elbukunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése