A szomszéd lány

Másnap reggel úgy ébredtem, hogy beletörődtem a sorsomba. El kell majd fogadnom a ruhát Castieltől, mert nincs is estélyim, és még ma délelőtt el tudok menni a fodrászhoz. Az meg sem fordult a fejemben, hogy ne kísérjem el Castielt az eljegyzésre, hisz, ha lemondanám kiborulna, és mérges lenne. Veszekedni pedig nem akartam. Így próbáltam megnyugtatni magam. Ráadásul az apját is meg akartam végre ismerni.
Anyát a konyhában találtam, mert szabadnapos volt.
Félkómásan, szürke melegítőben mentem be hozzá. Leültem a konyhaasztalhoz nagyokat ásítozva.
   - Szia, anyu!
  - Jó reggelt, Eni! Későn jöttél haza?
  - Úgy fél három körül. - válaszoltam. - Anya, tudsz nekem adni egy kis pénzt? Fodrászhoz kéne mennem, mert holnap Cast magával visz az apja eljegyzésére.
  - Rendben, kapsz pénzt, de előbb gereblyéld fel az udvart! - jött az alku anyámtól.
  - Na, ez remek! - fancsalodtam letörten. Utáltam az ilyen melót, de muszáj lesz megcsinálnom, ha fodrászkondi akarok. - Megyek udvart takarítani!
Unottan nekiálltam dolgozni. Egy negyedóra múlva már a kerítés szélénél gereblyéltem, amikor a túloldalról hirtelen mellém ugrott egy fiatal lány.
  - Helló! - köszöntem és nagy szemeket meresztettem rá. Még sosem láttam őt azelőtt. Biztos Mason-ék valamilyen rokona. A lány szőke, hosszú hajú, világoskék szemű és nagyon csinos volt.
  - Te vagy Tony Marsall hírhedt húga? - mosolygott a lány barátságosan. - Egész nyáron nem voltál itthon, de most végre találkozunk! - a szép arcú lányt úgy 20-22 évesnek saccoltam.
  - Te aztán sok mindent tudsz rólam, de én nem tudom, te ki vagy.
  - Ja, persze! - nevetett a kávébarna nadrágos és bordó, fényes ingblúzos csaj. - Tiria Mason vagyok. Te meg ugye, Vivien?
Bólintottam, majd kezet ráztam a szőkeséggel.
  - Eltaláltad. Örvendek! Te Irine néniék lánya vagy?
  - Igen. - mosolygott a lány.
  - És hogyhogy eddig nem találkoztunk?
  - Úgy, hogy évek óta Floridában dolgozom és lakom. Csak nagyon ritkán jövök haza. A iskola elvégzése után elköltöztem és mondanom se kell, hogy jobb az élet ott. Egy családnál bébiszitter vagyok és már olyan jól összeszedtem magam, hogy saját lakásom is van.
  - Hú, azt nevezem! - válaszoltam irigykedve. - És megkérdezhetem hány éves vagy?
  - Huszonkettő.
  - És van férjed? - folytattam a kíváncsiskodást.
  - Á, nem, nincsen! Független nő vagyok, aki élvezi a szabadságát. És te? Gondolom a te korodban a lányok nagyban fiúznak! - mosolygott Tiria vidáman.
  - Ha arra gondolsz... csak egy pasi van az életemben és őt imádom. Meddig maradsz itthon?
  - Most huzamosabb ideig, hisz már egy fél éve nem voltam idehaza.
  - Akkor most bulizhatsz az itteni barátaiddal ezerrel. - mondtam mosolyogva. Szimpi volt a lány.
Tiria a fejét rázta.
  - Nem valószínű. Az összes volt haveromnak megvan a saját kis élete, és elfelejtettek. Ennyi idő után a barátságok megszakadtak. - közölte a szőkeség szomorúan. - Tök magányos vagyok itthon. Florida annyira más. Ott vannak barátaim és pezseg az élet.
  - Szívesen leszek itt a barátnőd... persze, csak ha akarod! - vágtam rá egyből.
  - Persze, hogy akarom! - nevetett a kék szemű lány. - Gyere át egy kávéra és ismerkedjünk meg jobban!
  - Rendben. - a kerítésnek támasztottam a gereblyét, kimentem az utcára, onnan meg besétáltam Tiriáék udvarára.
Bementünk a házukba. Mivel Tiria szülei már elég öregek, ódivatú, de barátságos lakás fogadott. Órákig dumáltunk a konyhában a sarokülőn kávézva és sütizve. Elmeséltem a kalandos életem Castiellel, aztán ő is sok mindent mesélt a floridai dolgairól. És bár a lány 6 évvel idősebb volt nálam, ez nem jelentett gondot. Egy hullámhosszon voltunk és nagyon könnyen összebarátkoztunk. Megoldódott a frizura gondom is, mert Tiria megígérte, hogy holnap délután csinál valamit a hajammal.
Mire hazaértem, anya, Tony és Castiel a nappaliban tévéztek és beszélgettek.
  - Te meg hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte anyu, amint beléptem.
  - Felgereblyézted az egész utcát? - poénkodott a bátyám.
  - A szomszédban kávéztam. - magyaráztam röviden.
  - Az öregekkel? - csodálkozott anya.
  - Dehogy! A lányukkal!
  - Tiri itthon van? - csillant fel a tesóm szeme. - Az egy igazi kis bombázó és nagyon aranyos. Összebarátkoztatok?
  - Aha. Jó fej csajszi. - bólogattam.
  - Gyere már ide, Vivikém! - szakította félbe a családi csevejt Castiel. Mosolyogva magához intett, én meg persze azonnal odamentem hozzá és leültem a fotelje karfájára, ő meg átölelte a derekam. - Már lassan egy órája várok rád és még egy puszit sem kapok?
  - Ó, dehogynem! - apró csókot nyomtam a szája sarkára. - Már úgy hiányoztál!
  - Te is nekem! Meghoztam a ruhádat, már felvittem a szobádba! - a fiú felállt és felhúzott. - Gyere fel, ha kíváncsi vagy rá!
  - De még mennyire! - ugrándoztam izgatottan. Alig vártam, hogy meglássam, mivel lepett meg. Bármennyire is nem akartam tőle semmit elfogadni, ez vészhelyzet volt. Nem volt alkalmi ruhám és égtem a vágytól, hogy meglássam, Castielnek milyen az ízlése, ilyen ruhák terén. Reméltem, hogy nem valami Csili vili, vagy habos-babos szörnyűséget választott. Türelmetlenül felmásztam a létrán.
Berontottam a szobámba. Három doboz feküdt az ágyamon egymáson.
Alul egy lapos doboz, rajta egy cipős és legfelül egy még kisebb. Castiel követett, megállt mögöttem és átölelte a vállaim.
  - Drágám... ez mind a tiéd! Azért, hogy holnap te legyél a legszebb nő... Még a menyasszonynál is gyönyörűbb leszel!
  - Ó, Castiel, köszönöm! - meghatódva fordultam szembe vele és hálásan átöleltem.
  - Nem is érdekel, mi van a dobozokban? - az ágyról először a cipős dobozt vette fel és a kezembe nyomta. Izgatottan leemeltem a tetejét. Nem akartam hinni a szememnek. Egy hófehér, kerek orrú, barokk sarkos cipő volt. Szóhoz se jutottam.
  - Ez lesz Hamupipőke báli cipője. - meg sem várta, hogy feldolgozzam az ámulatom, előrelépett és a lapos dobozhoz ment. - Ez meg a ruhája... - levette a tetejét és kivette a ruhát, elém lógatta.
Ha attól féltem, hogy Cast valami fekete pókháló mintás, vagy giccses darabot választ nekem, hát nagyon félreismertem. Álmélkodva meredtem a ruhakölteményre. Egy méregdrága, tiszta selyem, halványkék hosszú darab volt és biztos voltam benne, hogy valamelyik dívatervező kreálmánya.
Vékony pántos, bokáig érő, egyszerű darab volt, aminek az volt a különlegessége, hogy bal oldalt merészen fel volt hasítva combközépig.
  - Ez... ez csodálatos! - suttogtam könnybe lábadt szemmel, mert még sosem volt ilyen gyönyörű ruhám. - Szóhoz sem jutok... De igazán nem kellett volna ennyit költened rám!
  - Nekem ennél sokkal többet érsz.
Úgy jártam körbe-körbe az új holmiimat szemlélve, mint kiskoromban, amikor anya megvette nekem az idétlen rózsaszín fodros ruhákat. Abban az időben imádtam a hercegnős cuccokat.
  - Nem hiszem el! A cipő kilences, a ruha M-es! Ennyire tisztában vagy a méreteimmel? - kérdeztem csodálkozva.
  - Az igazság az, hogy csaltam egy kicsit. - mosolyogva az ágyra terítette a ruhakölteményt. - Reggel felhívtam a bratyód és kifaggattam a méreteidről.
  - Ó, ez nem fair! - nevettem, de csak vicceltem, a lényeg, hogy sikerült örömet szereznie, mert jobbat nem is választhatott volna.
  - De... - elővette a legkisebb dobozt. - ami ebben van, azt magamtól választottam. A méretet csak saccoltam.
  - Mi jöhet még? - sóhajtottam boldogan, és lecsaptam a dobozra. Legnagyobb döbbenetemre, fehérnemű volt. Vakító fehér csipkés, szivacsos melltartó és tanga. A mérete persze pont jó volt.
  - Pont eltaláltad! Hihetetlen! Köszönöm! - ugrottam a srác nyakába boldogan. - Úgy szeretlek, de nem az ajándékok miatt, hanem önmagadért!
  - Tudom, egyetlenem! Én is téged! - Cast szeretettel simogatta a vállán pihenő fejem. - Sőt, imádlak... mindig és örökké!
  - Olyan boldog vagyok veled!
Castiel leült az ágy szélére és az ölébe húzott.
  - Még... be kell vallanom valamit, kedvesem.
  - Mi... micsodát? - rémültem meg egyből, mert az arca nagyon komoly és vészjósló volt.
  - Semmi komoly, Vivieni, ne ijedj meg! Csak lenne egy kérésem holnap estére. Izé... ez egy hosszú történet. - Cast egyre zavartabban beszélt. - Van apámnak egy munkatársa, akinek a lánya belém van bolondulva. Ez a kis csaj szörnyen ragadós, és mindent elkövet, hogy megszerezzen. Arra kérlek, hogy játsszuk el előtte, hogy mi vagyunk a világon a legboldogabb pár.
Megkönnyebbülten felnevettem és a nyaka köré fontam a karom.
  - De Castiel, ezt nem kell megjátszanunk! Ez így van.
  - Azt hittem, meg fogsz sértődni, hogy azért viszlek magammal, mert felhasznállak saját önző céljaimhoz. - vallotta be bizonytalanul. Megrémített, hogy hisztit várt tőlem.
  - Ide figyelj, Castiel! - megjátszott komolysággal megpaskoltam az arcát. - Én nem vagyok Deborah! Nem hisztizem és nem követelőzöm! Nekem fontos ez az estély, hogy veled lehessek és megismerkedjek a családoddal. Az mellékes, hogy ott lesz egy rajongód! Lassan megszokom, hogy kismillió lány epekedik utánad. Ez nem is fontos, mert tudom, hogy hiába álmodoznak, mert a szíved az enyém és engem szeretsz!
  - Ó, Vivien, te vagy a legcsodálatosabb lány a világon!

Másnap délután négy körül már készültem a nagy estére. Illóolajos fürdőt vettem, aztán tetőtől talpig bekentem magam parfümös testápolóval. Öt körül már a szomszédban ültem és azt vártam, mit művel Tiria a fejemmel. Elmondtam, milyen lesz a ruhám és a szőke lány megpróbált ahhoz illő frizurát csinálni. Elkezdte apró tincsekben feltekerni a hajam. Minden tincsre húzott egy fehér gyöngyöt, olyan volt, mintha egy láthatatlan hajráf fogta volna hátra a hajam. A frufrum kivasalta féloldalra. Szokatlan volt, hogy hátra volt fogva a hajam, de nem állt rosszul. Így jobban kihangsúlyozódtak nagy, kék szemeim. Elégedetten szemléltem magam a tükörben.
  - De ügyes vagy, Tiria! Ez nagyon tetszik! - forgattam a fejem jobbra-balra.
A lány kedvesen mosolygott.
  - Kösz. Mindig szerettem fodrászkondi. A sminked milyen lesz?
  - Fogalmam sincs! Félek, hogy a fekete szemceruzám nem megy a csodás ruhámhoz.
  - Ha gondolod szívesen kifestelek! - ajánlotta rögtön Tiria.
  - Megtennéd? Remek lenne!
  - Szívesen. - mosolygott a piros ruhás szőkeség. - Jó érzékem van a széphez.
A következő lépés az volt, hogy újdonsült barátnőm ezüstösen csillogó hajlakkal befújta a hajam, így csillogtam is, meg rögzítette is a hajam. Aztán az egész arcom lekente alapozóval, majd a szemfestés következett. A szemem alatt gyöngyházfényű halványkék ceruzával húzta ki, míg a szemhéjamra ezüstfehér porpúder került. A szempillámat is csillámzselés spirállal húzta át. Az összhatás remek volt. Alig akartam elhinni, hogy ez a tündéri kinézetű fiatal nő a tükörben én vagyok.
Mindketten elégedettek voltunk a végeredménnyel.
  - Nahát, Tiri, hogy neked milyen ügyes kezed van!
  - Köszi. - kacsintott a szőke lány. - Már csak a rúzs hiányzik!... Megvan! Van egy nagyon halvány rózsaszín rúzsom, ami épphogy csak egy kis csillogást ad az ajkaidnak! Kölcsön adom, hogy bármikor újra kend, ha szükséges!
  - Az jó lesz, mert van egy olyan érzésem, hogy Castiel gondoskodik majd róla, hogy ne legyen sokáig rúzs a számon. - nevettem vidáman.
Tiria a kezembe nyomta a rúzst és a többi sminkcuccot is, amit rajtam használt.
  - Vidd el mindet, kölcsönadom, szívesen!
  - Ó, de angyal vagy!
  - Úgy van! - nevetett a szőkeség. - És most ez az angyal megcsinálja a körmödet is!
Nem tudtam, és nem is akartam tiltakozni. Tiria meg műkörmöket vett elő és aprólékos precizitással felragasztotta a körmömre. Mikor felkerült mind a tíz, kocka alakúra reszelte, majd francia mintásra festette ki. Csak ámultam és bámultam. Még sosem volt ilyen szép és hosszú körmöm. A fehér végével nagyon jól mutatott és előkelőnek éreztem magam.
  - Bomba csaj leszel! - mosolygott biztatóan Tiria.
  - Még csak szép! Így dukál, mivel a világ legjobb pasijával járok! - nevettem, ahogy a szerelmemre gondoltam. - Júj, lassan haza kéne mennem! Egy fél óra múlva jön értem a hercegem! Ó, de remélem nem bőrdzsekiben jön az apja partijára! Simán kitelik tőle! - kacarásztam megint és felpattantam. - Köszönök mindent! Drága vagy! Holnap jövök, és elmesélek mindent!
  - Jó szórakozást és sok sikert!
  - Köszi, puszi, pá! - búcsúztam és már rohantam is haza.
Egy negyedóra múlva már talpig a Castieltől kapott holmikban pompáztam. A fésülködő asztal előtt ültem a tükör ellőtt és az ujjaimat tördeltem az izgalomtól, amikor láttam a tükörben, hogy nyílik az ajtó és belép Castiel. A fiú elegáns, méretre szabott fekete öltönyt viselt, piros inggel. Nyakkendőt persze nem viselt, így egyszerre volt laza és elegáns, a vörös loboncos haját nézve meg pláne az volt a benyomásom. Mindenesetre nagyon tetszett ünneplőben, és ha nem szeretném már így is halálosan, akkor most biztos beleszerettem volna. Castiel megállt a hátam mögött és ő is a tükrön keresztül fürkészett.
  - Hű... kitettél magadért! Csodálatosan szép vagy! - mondta álmélkodva, és lehajolt, hogy megcsókolja nyakam kecses ívét. - Hm... és milyen csábító illatok! Te leszel az este királynője, ez kétségtelen.
  - Még ha így van... akkor is nagyon izgulok! Már az is sok lesz, hogy középpontban leszek, mert a vőlegény fiával jelenek meg... és még ott lesz az a lány is... aki árgus szemekkel fog figyelni és azt lesi, mikor csaphat le rád!
  - Ez sajnos nagyon valószínű... Ivett nem az a típus, aki egykönnyen feladja, de téged ismerve... elijeszted a kicsikét. - küldött Cast egy mosolyt a tükrön keresztül.
  - Remélem... mégis nagyon feszült vagyok! - ismertem be szégyenlősen.
  - Ne aggódj, tündérem! Nem lesz semmi gond! - biztatott a fiú és megszorította a vállaim, majd felállított. Elismerő pillantása szinte elállította a lélegzetem, amikor meglátott teljes alakomban. Bizonytalanul a tükörbe pillantottam. Most az egyszer tényleg szépnek láttam magam. Én sosem vettem volna meg magamnak ezt a ruhát, de mégis remek választás volt. A klasszikus vonalvezetése kiemelte gömbölyded alakomat. Semmi ékszert nem viseltem, csak a két ezüst gyűrű csillogott az ujjamon. A ruha adott némi önbizalmat, mégis féltem a rám váró estétől.
Castiel csillogó szemekkel bámult rám. - Szebb vagy, mint eddig bármikor, Vivienim! - ámuldozott még mindig, és röpke csókot nyomott a homlokomra. Közben meg a nadrágja zsebéből előhúzott egy kis lapos, vörös, kocka bársonydobozt. - És még szeretném fokozni a szépségedet egy kis aprósággal... De nyisd ki és meglátod!
Nem vettem ki a kezéből, csak felé nyúltam és felkattintottam a dobozka tetejét.
  - Milyen szép. - suttogtam lélegzetvisszafojtva.
Friss, kék virágok között háromféle ékszer feküdt. Castiel először egy ezüstláncot emelt ki a dobozból. A láncon egy lelógó részen egy kék virágos medál lógott. A karperec szintén ilyen virágokkal volt kirakva. A fülbevaló meg három különböző hosszúságú ezüstszálból állt, aminek a végein szintén ez a virág díszelgett.
  - Tudom, hogy a kék zafír túl sötét a ruhádhoz képest... de a szemed jutott róla eszembe. - ismerte be mosolyogva Cast.
  - Zafír? Ó, Castiel, akkor ez nem ezüst, hanem fehérarany, ugye? - kérdeztem nagyokat pislogva. És gondolni sem mertem az ékszercsoda árára.
  - Ne ezzel foglalkozz, édesem! Az a lényeg, hogy ez az ékszerszett nagyon megy az egyéniségedhez!
  - Ó, Cast... Igazán nem kellett volna!
  - Dehogynem! Neked mindenből a legjobb jár, szívem!

Tiria Mason