Fehér ködben úszva ébredeztem. Nem tudtam, hol vagyok, de már hallottam, mi zajlik körülöttem.
- Jó ég, Vivien, mi történt veled? - talán az osztályfőnök hangja?- Vivieni, drága Vivien, ébredj fel! - ez Castiel, határozottan Castiel.
- Vivi! Hogy fogsz így szavalni? - Iris hangja kétségbeesett volt.
- Én kinyírom! Megölöm a szukát! - Lysander hangja egész dühös volt.
Erőt vettem magamon, és kinyitottam a szemem. Egy hosszú lócán feküdtem, körülöttem pánikolt a fél osztály és a tanárnő. Castiel a fejemnél guggolt és megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor a szemembe tudott nézni.
- Jól vagyok... - szólaltam meg rekedten.
- Mi történt, Vivien? - kérdezte újból Mrs. Williams most, hogy magamnál voltam.
- Csak... csak elájultam. Mert... Mert...
- Biztos a verseny előtti izgalom.
- Igen, biztos. - hagytam rá, mert nem akartam elmagyarázni, hogy mindez azért történt, mert egy "kedves" versenytársam közölte velem, hogy terhes a bátyámtól vagy a barátomtól.
- Tudsz így majd szerepelni? - kérdezte Nathaniel.
- Igen... mindjárt összeszedem magam. - mondtam, és ígéretemhez híven fel is ültem.
- Húzódjunk hátra! Hadd kapjon levegőt! - utasította a többieket Lys, aki ismét reneszánsz ruhában volt. - Hozok vizet, biztos jót tesz!
A banda elhúzódott tőlem, de láttam, hogy továbbra is aggódva figyelnek. Castiel leült mellém, szorosan átölelt és a fejem a mellkasára vonta, így kezdett duruzsolni a fülembe.
- Nyugodj meg, kicsikém! Biztos vagyok benne, hogy ez a banya csak blöffölt! Legalább is az tuti, hogy TŐLEM nem vár gyereket!
Megérkezett Lys egy pohár vízzel, és a kezembe nyomta. Felnéztem rá, és hálásan egy gyenge mosolyt küldtem neki.
- Össze tudod szedni magad? Tíz perc múlva kezdődik a verseny! - kérdezte az ofőnk. - Ha nem érzed jól magad, visszaléphetsz!
- Nem... nem akarok! Már semmi bajom. Szeretném előadni a versem!
Egy frászt fogom hagyni, hogy ez a kígyó megsemmisítsen! Kiállok a pódiumra és elmondom a versem! Nem hagyom magam! - gondoltam eltökélten.
Szerencsére, nem én kerültem először a színpadra, így volt még időm lélekben felkészülni. Én voltam az ötödik, Debborah meg a hatodik szavaló. Míg Iris szavalt, aki után én következek, csak ültem a helyemen és a velem szemközti idegen diákokat figyeltem, köztük persze elsődlegesen Deboraht. A feltűzött hajú lány a csapatával ült egy hasonló lócán, és ahogy elnéztem, majd szét repedt rajta a fehér hosszított felső. Megint fejbe kólintott a gondolat, hogy mi lesz, ha tényleg terhes? Ha nem is Castieltől, hanem a bátyámtól, akkor is, azt jelenti, hogy már sosem szabadulunk meg tőle, mert ismerem a bátyám annyira, hogy van olyan gavalléros, hogy nem hagyná cserben ezt a ribit. Képes lesz elvenni feleségül, és akkor örökre a családomhoz fog tartozni. Az pedig azt jelenti, hogy életem végéig meg fogja keseríteni az életem. A jövőkép, amit magam előtt láttam, siralmas volt.
- Vivien Marsall következik, Edgar Allan Poe versével! - közölte az igazgatónő és remegő lábakkal elindultam az emelvényre. A mikrofon előtt megköszörültem a torkom, aztán belekezdtem a versembe.
Csak mondtam a sorokat, amit már kívülről fújtam, de már rögtön éreztem, hogy a hangom bizonytalan, és nem tudom kellőképpen hangsúlyozni az érzelmeket, ilyen állapotban. Ráadásul, háromszor is megakadtam, mert mikor Deborahra néztem, kaján vigyorral a hasát mutogatta. És vesztettem. Tudtam, hogy már nem nyerhetek. Elbénáztam, hála neki. Csüggedten mentem a lócához, ahol Iris és Castiel ült, utánam meg Nathaniel vonult a pódiumra.
- Elcsesztem! - nyögtem Castiel nyakába borulva.
- Nem csodálom, mert előtte a szuka idegileg kikészített. - szorongatott Castiel, és a hajam simogatta. - Ha vége lesz a felhajtásnak még elbeszélgetünk a döggel! Megbánja, ha át akar verni!
Közben Nathaniel szépen elszavalta a versét. Utána még két versenyző volt, majd szünet következett, míg a bírák eldöntik, ki volt a legjobb. Már nem is számítottam helyezésre. Kim hozott nekem egy fél literes kólát, azt iszogattam nagyokat sóhajtozva. Közvetlen barátaim látták rajtam, hogy ki vagyok készülve. Viola odahozta nekem a fehér rózsát, amit ájuláskor elejtettem. Sajnos kicsit már megviselt volt, hervadt és valaki tuti megtaposta, a nagy zűrzavarban. Elgondolkodva néztem a kis halott virágot. Ha ez a kapcsolatomat jelképezi Castiellel, azt most nagyon megtépázták, mert ha Deb Castieltől terhes, akkor most tényleg ilyen lesz, mint ez az ártatlan virág. Meghasad a szívem, ha Deborah bebizonyítja, hogy tényleg Castieltől terhes. Bízni akarok a fiúba... de száz százalékig nem tudok... Csigalassúsággal telt az idő, körülöttem mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést.
Hosszú tíz perc után végre előkerült az igazgatónő. Megköszönte a résztvevőknek a szereplést, aztán már nem köntörfalazott. A harmadik helyezett Deb sulijából egy fiú lett, a második Iris, az első: Deborah.
A lány önelégült vigyorral vonult fel a színpadra átvenni a könyvcsomagot, sportszereket és édességcsomagot. Tudtam, hogy nincs igazság a földön! A banya piszkos módszerrel iktatott ki a versenyből!
A bandám persze felháborodva fogadta a hírt. Mindenki gúnyos megjegyzéseket tett a győztesre, nekem meg jól esett, hogy ennyien mellettem állnak.
- Ch! Ezt nem hiszem el! - pattant fel Cast és maga után húzott. - Gyere, gratuláljunk a libának! De ezt most nem fogja megköszönni!
A teremben fejetlenség uralkodott. Ki-be vonultak az emberek, a helyezettek körül kisebb tömegek gyülekeztek, sokan gratuláltak nekik.
Deb körül ott voltak a csapattársai, Capucine és Amberék.
Cast kezét szorongatva a kígyó elé nyomultam.
- Na, mi az? Ti is gratulálni jöttetek a fölényes győzelmemért? - kérdezte Deb, amikor észrevett minket.
- Inkább azért gratulálok, hogy hazugsággal kiiktattad Vivit, mert tudtad, ha nem teszed, akkor nem nyerhetsz! - szájalt egyből felbőszülve Castiel.
- Ugyan, ez baromság! Igazat mondtam. Gyerekem lesz! Majd az apasági teszten kiderül, hogy te vagy Antony fizetitek-e a tartásdíjat! - közölte Deb kaján vigyorral az arcán.
- Kétlem, hogy ez igaz lenne! Remélem, nem vagy olyan hülye, hogy ilyesmivel fenyegetőzz, ha nem is igaz, mert akkor kicsinállak!
- Jaj, de szánalmas vagy, Cast cica! - csúfolódott Deborah. - Játszod itt a gáláns lovagot, és véded a kis nebáncsvirágot! Ennyire szereted, hogy teljesen elnyomod? Mi vagy te, a képviselője? Ő nem tudja megvédeni magát?
- Ne sértegesd a barátnőm, mert megbánod!
- Mondom én! Papucs lettél! Hová lett a vörös lázadó? Vivike unalmas barmot csinált belőled! - provokálta megint a srácot Deb.
Láttam, hogy Castiel türelme a végét járja. Mire rájöttem volna, mire készül, behúzott a felkontyolt hajú lánynak. Nagy zűrzavar keletkezett. Deborah feljajdult és vérző szája széléhez kapott, egy osztálytársa elkapta, mert az ütéstől megtántorodott, én meg reflexszerűen elkaptam Castiel karját, nehogy megint eljárjon a keze. Úgy gondoltam, Deb megérdemelte, de féltem, hogy Castielt büntetésből kicsapják, ha ezt meglátja az igazgatónő.
- Te patkány! Képes vagy megütni egy várandós nőt? - hisztizett Deborah remegve. Nem tudtam eldönteni, hogy megjátssza, vagy tényleg valóban kiborult.
Capucine, aki eddig tőlünk egy méterre álldogált, most odalépett hozzánk.
- Azt mondta terhes? - kérdezte a rózsaszín ruhás lány. - Ki van zárva! Tegnap voltam nála, és sem az anyja, sem a nővére nem mondott ilyesmit. Biztos, hogy hazudik! - Carla bűnbánóan nézett ránk. - Én vagyok a legjobb barátnője, tudnám, ha igaz lenne, amit mondott. Hazudik! Kitelik tőle! Ha tudnátok, mennyi ostobaságba rángatott bele az elmúlt időben, csak azért, hogy ártson nektek! Már megbántam, hogy segítettem neki, de kényszerített. De most már annyira elvetette a sulykot, hogy nem hagyhatom, hogy tönkre tegye az életeteket! Folyton hazudik, és velem nyomoztatott utánatok! Szóval ne higgyetek neki, ez is biztos csak egy aljas hazugság!
- Te áruló! - kiáltott mérgesen Deb, és ezzel el is árulta magát. Megkönnyebbülten lélegeztem fel.
- Szóval a terhesség csak kamu, ugye? - kérdezte Cast dühös arccal, és megint fenyegető lépést tett Deb felé. - Valld be az igazat, vagy kinyírlak!
A hangjából és az arckifejezéséből olyan fenyegetés sütött, hogy még én is megijedtem.
- Jó... igen, csak kitaláltam! Még csak az hiányozna, hogy a kölköddel, vagy a Tonyéval kéne küszködnöm! - ismerte be kényszeredetten Deb.
- Aljas dög! Ne kerülj a szemem elé az utcán, mert még véletlenül egy sikátorban kitekerem a nyakad! - fenyegetőzött Cast, én meg a karjába kapaszkodtam, nehogy megint megüsse. Nem Debbyt féltettem, hanem Castielt.
- Mi ez a vergődés itt? - jött oda hozzánk Mr. Faraize. - Jól láttam, hogy a fiatalember megütötte a győztes lányt? Mindenki menjen innen, csak az érintettekkel szeretnék beszélni! Gyerünk fel a tanáriba!
Így Castiel, Deborah és én a tanáriba kötöttünk ki.
Ott el kellett mesélnünk a csúnya sztorit. Az igazgatónő és a tanár úr meglepődve hallgatta, amit meséltünk. Szerencsére megúsztuk egy figyelmeztetéssel, hogy a magánügyeinket ne az iskolában rendezzük le legközelebb, és Castiel a tettlegességért kapott egy írásos igazgatói intőt és közölték, ha megint verekszik, eltanácsolják az iskolából.
Reménykedtem benne, hogy ez nem fog előfordulni, hisz már csak egy hétig kell suliba járnunk, mert közeleg a nyári szünet.
Lehangoltan sétáltunk haza. Természetes volt, hogy Castiel velem tartott, már az lett volna fura, ha nem jön. A nappaliban leültünk a kanapéra. Az öcsém nem volt még itthon, biztos szakköre volt, anya meg Tony még dolgozott. Találtam a fagyóban egy kis csokis jégkrémet, kehelybe szedtem és azzal vigasztaltuk magunkat. Mikor befejeztük az evést, a kelyheket kivittem a mosogatóba, visszatértem Castielhez és sóhajtva leültem mellé.
- Nem tudom elhinni, hogy Deborah ilyen aljas rágalommal elvette tőled az esélyt a győzelemre! Remélem, hogy egy percig se hitted, hogy tőlem lehet terhes! - pillantott rám komolyan a srác, miközben hátra dőlve nyújtózkodott.
- De.… egy percig igen. - ismertem be letörten. - De az a gondolat sem volt jobb, hogy a bátyám porontyával lehet terhes az a ribanc. Csak arra tudtam gondolni, hogy akkor sosem szabadulok meg tőle.
- Még szerencse, hogy Carla elárulta. Kíváncsi lettem volna meddig ment volna el, ha nem buktatja le a barátnője. Esküszöm, a hajánál fogva rángattam volna el egy nőgyógyászhoz, hogy bebizonyítsam, hazudik!
- Nem szeretném, ha még egyszer miatta csinálnál hülyeséget! Nem éri meg rendőrségi ügybe keveredni!
- Tudom, de olyan jólesett bemosni neki. - vigyorgott a fiú elégedetten, majd elkapta a karom és az ölébe húzott. - Szeretlek, angyalom, és megölném, amiért folyton bánt téged!
- Ne félts te engem, Castiel! Tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy ez lesz, de vállaltam akkor, amikor úgy döntöttem, nem akarok nélküled élni!
- És mondd csak... megéri ennyit szenvedni miattam? - kérdezte Castiel bánatosan, és nem nézett a szemembe.
Dühösen pillantottam rá. Megfogtam az arcát és finoman kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- Castiel! Hogy kérdezhetsz ilyet? A poklot is vállalnám, ha ott veled lehetek!
Forró csókban forrtunk össze. A szívem is beleremegett.
Aztán csak ültünk összeölelkezve a zenecsatornát bámulva, és némán élveztük, hogy együtt lehetünk.
Fél öt körül befutott a bátyám, aki olajfoltos terep nadrágot viselt, piros pólóval. Munkás táskáját ledobta a fotelbe, ő meg egy másikba vetődött.
- Helló, fiatalok! Mi ez a gyászos hangulat? - kérdezte vidáman.
- A barátnőd megkeseríti az életünket! - válaszolta Cast foghegyről.
- Már megint Debby ellen vagytok! - állapította meg egyből felbőszülve Antony.
- Még mindig! - javítottam ki automatikusan.
- Mi bajotok vele már megint?
- Ezúttal túl messzire ment! Ma verseny előtt beköpte Vivinek, hogy terhes tőled, vagy tőlem! Ettől persze szegény elájult, alig tudtuk összekaparni és naná, hogy a versmondás sem ment neki tökéletesen! Később miután a hazug liba felvette a díjat a győzelemért megtudtuk, hogy csak kamuzott, nem is terhes! Hát normális az ilyen?
Tony meglepődve füttyentett.
- Ejha! Biztos, hogy nem csak kitaláltátok?
- Ilyesmivel mi nem viccelnénk! - válaszoltam dacosan. - Amúgy meg a fél osztályom fel tudom neked vonultatni tanúnak, ha nem hiszel nekünk!
És legnagyobb meglepetésemre Tony nem akadt ki, sőt viccesnek találta a dolgot, mert csak nevetett.
Meg tudtam volna fojtani, amiért ilyen idióta, de komolyan! Mivel szédítette meg ennyire az a picsa, hogy ezek után se haragszik meg rá?
- Nagy jelenet lehetett! - nevetett a tesóm. - Mit mondjak, találékony fantáziával rendelkezik a drágám!
- Te ezt viccesnek találod? A frászt hozta a húgodra! Szegény felsült a színpadon, mert az a boszorkány lelkileg alá vágott, így Vivinek esélye sem volt nyerni.
- Belátom, hogy nem volt szép, de ne várjátok, hogy ezért szakítsak vele! Megfogadtam, hogy nem veszek részt a kis harcotokban! Rendezzétek le, ahogy tudjátok, engem nem érdekel!
Tony felállt és kiment a konyhába.
Mi meg Castiellel csalódottan néztünk össze.
- Ez hülye! Komolyan mondom, a szerelem elvette az eszét! - dühöngött Castiel.
Igazat adtam neki. Grimaszolva ültem fel és magamba roskadtam.
- Szégyen, hogy az a perszóna így behálózta! Ha hamarosan nem üldözzük el valahogy Debbyt Antony mellől, esküszöm a diliházba fogok kikötni! - sopánkodtam, és akaratlanul is kicsordultak a könnyeim.
- Megtalálom a módját, hogy lekoptassuk Tonyról, erre megesküszöm! - fogadkozott Cast és újra magához ölelt.
Este bánatosan feküdtem le. Kikészített az egész napos stressz és érzelmi nyomás. Magamban a földig szidtam Deboraht és a pokolba kívántam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése