Élet a suliban

Másnap reggel kicsit későn keltem. Kapkodva öltöztem, magamra vettem egy olajzöld farmernadrágot, amihez nagy karikás fekete övem volt és egy piros, elől fűzős, rövid ujjú felsőt választottam hozzá.
Megreggeliztem anyával és az öcsémmel, aztán már rohantam is a suliba. Félúton jártam, amikor megcsörrent a mobilom.
Castiel! - suttogta minden idegszálam. - De drága! Nincs huszonnégy órája, hogy elváltunk, és máris hiányzom neki!
De meglepődve vettem észre, hogy ismeretlen számot ír ki a telóm.
  - Igen? - szóltam a készülékbe izgatottan.
  - Szia, cica! Itt a rég elfelejtett hódolód! - halottam meg a jól ismert hangot, és a szívem egyből gyorsabban kezdett verni.
  - Viktor! - visítottam lelkesen és örömömben ugrottam is egyet, aztán sétáltam tovább. - Már azt hittem, elnyelt a föld! Hol voltál eddig, hogy eszedbe sem jutottam?
Tudom, kicsit számonkérésnek és birtoklónak hatott a kérdésem, de ez most nem érdekelt.
  - Ó, sok dolgom volt. Veled mi van mostanában?
  - Minden happy! Lassan vége a sulinak, és még mindig imádom a páromat! - hadartam egy szuszra. Tőmondatokban elmeséltem az elmúlt hetek kalandjait. A beszámolóm végén a srác csak füttyentett.
  - És veled mizu?... A sok melón kívül... - faggatóztam. Mindent tudni akartam róla.
  - Jól vagyok. - nevetett Vik, és magam előtt láttam csibészes vigyorát. - Csak hát... okom volt rá, hogy eddig nem hívtalak.
  - Jaj, baj van? - ijedtem meg azonnal. - Beteg voltál? Megsérültél, vagy én bántottalak meg valamivel?
  - Szó sincs semmi ilyesmiről. Három hete összejöttem egy édes kis csajjal, Jennyvel. Már ide is költözött nálam. Olyan féltékeny a kicsike, hogy szóba sem állhatok lányokkal. Mos is dugiban hívlak, úgy, hogy ő zuhanyozik, én meg az erkélyről beszélek.
A kijelentése nagyon meglepett, szinte sokkolt. Rosszul esett, hogy egy nővel lakik, pedig nem volt jogom ehhez az érzéshez! Csalódott voltam és dühös is egy kicsit.
  - Hát... gondoltam, hogy találni fogsz valakit, túl jó pasi vagy ahhoz, hogy magányosan élj!
  - Muszáj volt más találnom, ha már te foglalt vagy! - nyögte a telefonba szenvedélyesen Viktor.
Ettől megint lezsibbadtam, és próbáltam nyugalmat erőltetni magamra.
  - Inkább hagyjuk ezt, Vik! Mesélj a lányról!
  - Jenny igazi toppmodell alkat, fekete hosszú hajjal, amit legszívesebben feltűzve hord. Szenvedélyes és temperamentumos teremtés. Úgy ismertem meg, hogy egy kávézóban neki mentem és leordította a fejem. Engesztelésül meghívtam egy italra, aztán rájöttünk, hogy vonzódunk egymáshoz. Gyorsan történtek köztünk a dolgok. Egyik randi jött a másik után, lenge, szexi ruháival levett a lábamról. Mióta együtt lakunk minden este...
  - Jaj, ne, ezt nem akarom hallani! - kiáltottam rá rémülten. Még csak az hiányozna, ha azt is részletesen elmesélné, mit csinálnak éjszaka. Jó a képzelőerőm, el tudtam képzelni, de valahogy nem akartam magam előtt látni Viktort a pihe puha ágyban egy fekete hajú, érett szépséggel összegabalyodva. Ettől kirázott a hideg.
  - Miért? Te tán nem szexelsz a kis vörös kandúroddal? - vihogott a lökött srác a telefonba.
  - De igen, csakhogy nem fogom részletezni neked! - mondtam felháborodva.
  - Nagy kár. Engem érdekelt volna!
  - Menj a fenébe! - köptem neki oda mérgesen, de aztán témát váltottam. - Mikor jössz haza?
Viktor megint nevetett.
  - Most akkor a fenébe menjek, vagy haza... hozzád?
  - Hozzám ugyan ne! - vágtam rá duzzogva. - De tényleg... meddig leszel ott?
  - Még júliusig biztos! - válaszolta végül Viktor.
  - Na... az még jó messze van!
  - Hiányzom? - evődött a srác kötekedve.
  - Csak egy kicsit. - vallottam be elpirulva. - Remélem, felkeresel majd, ha hazajössz.
  - Ez csak természetes.
  - Majd összeismertetlek Castiellel... és a bátyámmal. - mondtam elgondolkodva, bár a második esetben elárulnám magam.
  - Rendben! De most le kell tennem! Jenny kijött a fürdőből! Légy jó kislány! Majd hívlak!
  - Oké! Te meg vigyázz magadra! Puszi neked!
Sóhajtva dugtam a táskám fiókjába a telefont.
Valami furcsa fájdalmat éreztem a szívem tájékán. Viktornak barátnője, élettársa van... és megint nem ÉN! Bárki is az a Jenny, utáltam, mert megszerezte Viktort.
Úristen! Mik jutnak az eszembe! Mit érdekel engem Viktor Willson, amikor imádom Castielt? Kezd elmenni az eszem!
Mire az iskolához értem, sikerült lenyugtatni magam.
A gimiudvaron megpillantottam Kimet, Violát, Kentint és Pattyt. Odatrappoltam hozzájuk.
  - Sziasztok! - köszöntem nekik vidáman.
Mindhárman gyanakodva méregettek, és nem tudtam, mire vélni.
  - Nem tűnik betegnek. - jegyezte meg a fekete ruhás Viola, és kuncogva oldalba bökte Kimet.
  - Nem-nem... makk egészségesnek látszik. - tolta hátrébb sapija simléderét a fekete lány.
  - Persze, hogy nem vagyok beteg! - néztem rájuk nagyokat pislogva.
  - Sejtettük. - kuncogott Kentin. - Ha tudnád, milyen piszkos a fantáziánk... Rögtön kitotóztuk, hogy nem véletlen volt, hogy tegnap csak te és Castiel maradtatok ki a suliból.
  - Ja-ja, még fogadásokat is kötöttek, hogy épp mit csináltok! - közölte vidáman a kék felsős és rövidnadrágos Patty.
  - Hű, de rosszak vagytok! - fenyegettem meg a bandám mosolyogva.
  - Mi??? Á, dehogy... Hisz te rosszalkodtál tegnap! - vihogott Kim kétértelműen kacsintva.
  - És milyen csini vagy ma! - váltott témát Viola.
  - Ki vagy virulva, Vivike! - állapította meg Kim.
  - Mert szerelmes vagyok...!
  - Megyünk cigizni, csajos? - kérdezte a fekete bőr nadrágos és a neon zöld félvállú felsős Kim.
  - Még szép! Castiel úgyis késni fog!
Hátra mentünk a dohányzásra kijelölt helyre, ott elhúzódtunk távol mindenkitől és lazán bagóztunk a nagyok között.
  - És mizu veled? - kérdeztem a füstöt fújva.
  - Semmi különös. A bátyám összejött egy Veronica nevű szőke lánnyal. Ari csaj, a szüleim oda vannak érte. - mesélte Kim.
  - Csak vigyázz, nehogy olyan legyen a végén, mint Deborah. - húztam el a szám negatívan.
  - Nem valószínű. Vero igazán szimpi. Már összebarátkoztunk.
  - És mi van Alexel? - faggattam tovább a barátnőm.
  - Megvagyunk, bár kezd megint lapos lenni a kapcsolatunk. Többet van a haverokkal, mint velem!
  - Nálunk szerencsére nincs ilyen. Castielnek én vagyok az első... Ja... képzeld! Új hírem van! Reggel felhívott Viktor!
  - Hű! És mi van vele? Megint nyomult?
  - Nem annyira. - mosolyogtam pironkodva. - Összeszedett egy New Yorki pipit, valami Jennyt és már össze is bútoroztak! Azt mondta, féltékeny a csajszi, ezért nem tudott eddig hívni.
  - Szereti? - húzta össze a szemét Kim.
  - Nem 'tom. Nem volt időnk ennyire mélyrehatóan beszélgetni, mert kijött a csaja a fürdőből, így lerázott.
  - Vivi, ne sértődj meg, de a hangodból úgy vettem ki, hogy nem örülsz ennek a fordulatnak!
  - Igen... nagyon jól látod! Nem akarom, hogy Viktor bármiféle cicuska karmai közé kerüljön.
  - Nem értelek! - csóválta a fejét Kim és a falnak döntötte a hátát. - Imádod Castielt...
  - Így van!
  - Akkor meg mi a fenét akarsz Willsontól? Ha nem érzel iránta semmit, akkor mért nem járhat ezzel a Jennyvel?
  - Magam se tudom. - ismertem be kusza érzéseimet. - És azt sem merném kijelenteni, hogy nem érzek Viktor iránt semmit... És dühít, hogy mással van!
  - Ez baromi zavaros így! - értetlenkedett Kim. - Képtelenség, hogy mindkettőt szeresd!
  - Még jó, hogy az! Nem vagyok szerelmes Viktorba... és soha nem is leszek! Egy fiú van, volt és lesz az életemben: Castiel!
  - Ugyan már, Vivica! Te sem tudhatod előre, mit hoz még számodra a jövő!
  - Elegem van ebből a beszélgetésből! - durcásan eltapostam a csikkem. - Menjünk be! Remélem, már megérkezett Cast!
  - Átlátszó, nagyon átlátszó, drága barátném! Te hozzá menekülsz!
  - Pofa be! - intettem le és megindultunk befelé.
Már megbántam, hogy szóba hoztam Viktort.
  - Igenis menekülsz, Vivi! - jött utánam és firtatta a témát Kim. - Amint olyan érzésekről beszélünk, ami nem Castielhez fűz, te elszaladsz! Miért rohansz Cast karjaiba? Én tudom! Azért, nehogy kiderüljön, hogy esetleg már nem szereted annyira, mint azelőtt!
  - Kim! Én még mindig ugyanúgy imádom, mint amikor megismertem! Ez a Viktoros fellángolás meg olyasmi lehet, mint korábban neked Armin... Csak felkavar, de egy kalandért eszem ágában sincs otthagyni a fiút, aki az életem értelme.
  - Jó, oké, megértettem! Talán igazad van. Amikor én voltam ebben a helyzetben, azt tanácsoltad, döntsek: kaland vagy szerelem, de úgy látom, neked nem kell ilyet mondanom, mert már eldöntötted, kihez húz a szíved.
  - Így van! Nem lépek félre Viktor Willsonnal, ezt már eldöntöttem! - hangsúlyoztam ki eltökélten.
  - Persze úgy könnyű, hogy a gaz csábítód az ország másik végében van! - húzta az agyam nevetve Kim, és becsapta mögöttünk az aula ajtaját.
A hatos terem elé mentünk és beálltunk dumcsizni Violához, Kenhez és Nathanielhez.
Castiel háromnegyed nyolckor érkezett meg, hátán a szürke táskájával, kezében a fekete bukósisakkal.
Végigjött az osztálytársaink mellett, a fiúkkal futólag kezet fogott, közben egyenesen felém tolakodott. Mikor a sor végére ért, ahol álltam, mosolyogva megállt előttem és szó nélkül, lélegzetállító csókkal üdvözölt. Olyan forrón csókolt, hogy azon nyomban melegem lett.
  - Hű... ez aztán a reggeli puszi! - nevetett a hátunk mögött a fehér inges Lysander. Mostanában apránként kezdte hanyagolni a reneszánsz holmikat, de még így is volt kivetnivaló a stílusában.
Mi persze nem törődtünk a megjegyzéssel, nem tudtunk elszakadni egymástól. Miközben Cast ölelt és csókolt, éreztem, hogy a farzsebembe csúsztat valamit. Biztos az igazolásom a lógásról.
  - Köszönöm. - súgtam Castiel nyakába, mikor már csak szorongattuk egymást.
  - Én köszönöm neked a tegnapi napot. - kacsintott Cast, miközben testével a falhoz préselt.
Hamarosan megjött az osztályfőnök, s bevonultunk a terembe.
Lysander átült Iris mellé, így a kedvesem mellé cuccoltam le.
Mrs. Williams barna nadrágkosztümben foglalt helyet az asztalánál, és minket fürkészett.
  - Itt a tegnapi két szökevény? Vivien helyén Capucine ül... Megint nincs itt ez a lány? - kérdezte az ofő.
  - Itt vagyok! - jelentkeztem Cast mellett.
  - Gondolhattam volna. - dünnyögte az orra alatt a tanárnő. - Nos, Vivien, hol voltál tegnap?
  - Én... - ijedten dadogtam. Szétnyitottam a kezemben szorongatott igazolást és rápillantottam. - Én fogorvosnál voltam.
Odavittem Mrs. Andreának az igazolásom, ő meg beírta a naplóba, hogy igazoltan hiányoztam. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Még a helyemre sem értem, mikor már Castielt faggatta. - És te, Castiel? Neked is fájt a fogad?
  - Nem... nekem a fejem fájt. - füllentett egyből a vörös szívtipró.
Cast is kijött a tanárnő elé, és mikor elhaladt mellettem szenvtelen módon a fenekemre csapott.
A tanárnő őt is "leigazolta", de azért kételkedve nézett a szívkirályomra.
  - Gyerekek, van egy olyan érzésem, hogy ti egymást ápoltátok.
Castiel csak csibészesen mosolygott, mint egy csínytevésen kapott kisfiú.
  - Remélem, ez volt ez első és utolsó ilyen eset! Legközelebb nem fogadom el az igazolást, ha egyszerre hiányoztok!
  - Értettük, és köszönjük! - bólintott Cast és mellém sétált, visszaült a helyére.
  - Vivien... veled még beszélni akarok! - szólított fel a tanárnő és rettegve álltam fel. El sem tudtam képzelni, mit követtem el, hogy felállított. Fogalmam sincs, mi rosszat csináltam...
  - Ne vágj ilyen rémült képet, nem leszidni akarlak. - mosolygott rajtam az oszifő. - Csak szeretnék egy lehetőséget kínálni neked.
  - Miféle lehetőséget?
  - Emlékszel még, hogy a múltkori irodalom órán felszólítottalak, hogy olvass fel egy verset?
  - Igen. - mondtam, gondoltam nem, de mindegy.
  - Azt kell mondjam lenyűgöztél, és szeretném, ha részt vennél a jövő héten zajló versmondó versenyen. A városból jó néhány gimnázium tanulói jönnek megméretni magukat. Tegnap már megbeszéltük, hogy Charlotte, Iris és Nathaniel részt vesznek a versenyen. Szeretném, ha te is indulnál egy szép, érzelmes verssel.
  - Nem is tudom... - nyögtem tanácstalanul. Valahogy nem hittem, hogy képes leszek szavalni több tucat ember előtt. Távol állt tőlem a dolog. Féltem a lámpaláztól.
  - Egyezz bele! Jó buli lesz! Van egy csomó nyeremény. - unszolt Iris.
  - Én örülnék, ha csatlakoznál a szavalókhoz. Minél többen indultok a Sweet Amorisból, annál nagyobb az esélye az iskolának a győzelemre. - folytatta a rábeszélést az oszi.
  - Rendben van... nem akarom cserbenhagyni az iskolát. - egyeztem bele végül egyik lábamról a másikra állva és reméltem, hogy nem fogom megbánni.
  - Nagyszerű! - örvendezett Mrs. Williams.  - Akkor felírlak. Még el kell döntened, melyik kedvenc költőd versét adod majd elő. Ha akarod, holnapig hagyok gondolkodási időt.
  - Nem kell. Edgar Allen Poe: Álmok című verse a kedvencem, azt adnám elő, ha lehet.
  - Ennek semmi akadálya. Szerdán két órakor lesz a verseny, addigra kell tökéletesen megtanulnod.
  - Nem gond... megtanulom a hétvégén! - ígértem.
  - Ó! - nyögött fel mellettem Castiel kiakadva. - Nekem más terveim voltak hétvégére.
  - Pedig Vivien verset fog tanulni! - mosolygott az osztályfőnök. - A kislánynak nem lesz ideje rád.
  - Nem bánom, ha megnyeri a versenyt! - nevetett a fiú. - Ünnepélyesen megígérem, hogy hagyom majd tanulni!
  - Na... ne! Nem fogok tudni koncentrálni, ha nem láthatom Castielt! Inkább visszalépek! - pánikoltam. A gondolat, hogy magolni fogok a négy fal között Castiel nélkül, nagyon elkeserített.
  - Nem tiltottalak el benneteket! - nevetett rajtunk a tanárnő. - Csak tanuld meg a verset, Vivien!
  - Megfogom...
  - Majd nekem fogja felmondani! - pattant ki az ötlet szerelmem fejéből.
  - Ott már lesz tanulás! - vihogott Jade.
Az osztály nevetésben tört ki.
Miután elcsendesedett a terem, megint Castiel szólalt meg.
  - Én mehetek erre a versenyre?
  - A nagy száddal még meg is nyernéd a szavalóversenyt! - ezúttal Lysander volt, aki a tréfás megjegyzést tett.
  - Néző akarok lenni, te barom! Lehet menni? - kérdezte kíváncsian a vörös srác.
  - Természetesen lehet. Mindenki lehet néző, akit érdekel a dolog.
*
A hétvégét tényleg otthon töltöttem. Bemagoltam a verset, aztán már csak a helyes hangsúlyozásra kellett koncentrálnom. Felmondtam a verset anyának, a tesóimnak és Castielnek is. Mindkét nap órákig szavaltam a verset Castielnek. Ő meg valahogy nem tudta megunni a hangom, amikor mondtam a sorokat, a szemembe nézett mindvégig, és ez olyan varázsos volt. Jó néhányszor nem jutottam el a vers végéig, mert nem bírtam magammal, rávetettem magam a fiúra, és csókcsatába fulladt a szavalat.
Vasárnap délután megtudtam, hogy Deborah is indul a versenyen, ráadásul ő is Poe verssel, csak ő a Valakinek a paradicsomban-t választotta. Keményen fikázott a versválasztásomért, de próbáltam nem törődni vele. Nem adtam meg neki azt az örömet, hogy kimutassam mennyire bosszant. Igyekeztem közömbösen lepergetni magamról fullánkos megjegyzéseit. Bárhogy szekált, a "győzzön a jobbik" mondással hárítottam. Szombat este diszkózással tomboltam ki magam. A Saturnusba mentünk, ott volt az Amber-Leigh és Rosa-Gabriel páros is. Hatosban mulattunk, de mi Castiellel szinte elválaszthatatlanok voltunk. Vasárnap délután Deb megint nálunk tanyázott. A nappaliban tévéztek, amikor Casttal magunkhoz tértünk és lemásztunk az emeletről. Nem vettünk tudomást a kanapén turbékolókról, egyenesen a konyhába mentünk, ahol anyu épp sütit sütött.
*****
Deborah kék miniruhában feküdt Tony karjaiban és fejcsóválva pillantott a konyhában eltűnő párocska után.
  - Ezek ketten annyira nem összevalók.
Antony átölelte a lány nyakát, és a mellkasára húzta a fejét.
  - Azt hittem, már beletörődtél, hogy a húgocskám az exeddel van.
  - Beletörődtem, csak ha meglátom őket, felfordul a gyomrom.
  - Szerintem Vivi ugyanígy érez, ha meglát minket. - vigyorgott az ezüst hajú srác, piros atlétában. - De ez engem egy csöppet sem érdekel! Szeretlek, és csak ez számít!
*****
Szerencsére Deborah és Tony négy után elmentek csavarogni, így békésen töltöttem a délutánom a szerelmemmel.
Hétfő reggel matekkal kezdtük a hetet. A harmadik, negyedik és ötödik órán mi, a három lány és Nath a versfelmondással töltöttük az időt. A tanárnő finomította a kiejtésünket és elmondta, mit érdemesebb kihangsúlyozni, és mit nem. Az osztály már eléggé unta, de ők is azt akarták, hogy mi nyerjünk. Fizika órán dolit írtunk, törin unatkoztunk. Utolsó óra után térdig érő szürke szoknyában és lila mély dekoltázsú felsőben álltam a kapuban és vártam elkóborolt szerelmem.
Jó tíz percet is várakoztam, mire megkerült Castiel.
  - Na végre! - öleltem meg kedvesem derekát, amikor elém ért.
  - Ti egy percet sem tudtok eltölteni egymás nélkül? - kérdezte a mellénk érő Lisa és cigivel kínált minket és a vele érkezőket. Elvettem egy szálat, aztán kérdőn néztem a fekete pólós és térdgatyás Castra. - Na, megyünk?
  - Hová?
  - Hát haza!
  - Upsz... baj, ha nem megyek? Lysander, Capucine, Lisa, Ken, Jade és Rosáék elhívtak a Bázisra. Már olyan rég biliárdoztam! Velük tartanék, ha nem bánod! Vagy gyere te is, jó móka lesz!
  - Nem lehet. - ráztam a fejem. - Tanulnom kell a verset. Még nem vagyok biztos a hangsúlyozásban. De te menj csak nyugodtan! Jó szórakozást!
  - Hát rendben. - Cast édes puszit nyomott a számra. - Később felmegyek hozzád!
  - Oké. Várni foglak! - rákacsintottam, aztán elindultunk különböző irányba. Ő csapatostól, én magányosan.
Senkit nem találtam otthon. Bevágtam egy melegszendvicset, aztán felmentem a szobámba tanulni.
Nem is érzékeltem az idő múlását, úgy beleéltem magam a szavalásba.

" Edgar Allan Poe: Álmok

Bár volna örök álom életem!

S ne kelnék fel, csak majd, ha reggelem
Az öröklétnek hozza egy sugára.
Sőt! Ha e hosszú álom kínra válna,
Az is jobb volna, mint a lét rideg,
Éber világa, annak, akinek
Szíve ez édes földön csupa mély
Érzés káosza volt s lesz, míg csak él.

S ha lehetne ez örökkévalón
Sodró álom, akár gyerekkorom
Szép álmai, ha épp olyan lehetne:
Balgaság volna vágynom szebb egekbe.
Hisz örvendeztem én - míg nap tüzelt
A nyári égen - vágyakkal-betelt
Hő álmaim közt, s szívem ott maradt
Az álmok tájain - otthonomat
Messze-hagyva - oly lényekkel, kiket
Enlelkem szült, s ennél mi volna szebb?!

S egyszer volt bár - egyszer! -, azt a vad órát
Sose felejtem el; varázs karolt át,
Bűvös erő, a hűvös szél, talán
Az volt, mely rám fuvallt egy éjszakán
Lelkemen hagyva képét, vagy a hold,
Mely - delelvén - túl hűs fénnyel hatolt
Álmomba, vagy a csillag: meglehet,
S ha szellő volt is álmom, egyre megy.

Mert bár álmok közt: boldog voltam ott!
Boldog, s ezért szeretem ezt a szót:
Álom! - míg benne eleven színek
Kuszán, ködben, árnyban tülekszenek
Valónak látszani, s e forgatag
Kábult szememnek sokkal többet ad
Mennyből, vágyból - mely mind csak az enyém! -
Mint legszebb órán az ifjú Remény."

Hat óra után lépteket halottam odalentről. Lementem a nappaliba, de mivel senki sem volt ott, tovább mentem az előtérbe. Castiel állt ott az ajtófélfának dőlve, épp lerúgta a cipőjét. A srác meztelen felsőtesttel állt előttem. Nagyot nyeltem az izmos test láttán. Izgalmamban az alsó ajkam rágtam.
  - Helló, drágám! - köszöntöttem.
  - Szia, kicsim! - mosolygott sejtelmesen Castiel.
  - Milyen szexi valaki... - csúszott ki a számon a megjegyzés, mert semmi másra nem tudtam gondolni.
  - Meleg van. Megszabadultam a passzos göncöktől, mert lefőttem, mire hazaértem a Bázisról. - magyarázta Cast és baromira idegesített, hogy még mindig két lépés távolságra van tőlem.
Mintha nem is hallottam volna, mit mond, nem tudtam a szavaira figyelni, mert a szemem nem tudtam levenni a meztelen felsőtestéről. Égtem a vágytól, hogy megérintsem, s egyre közelebb araszoltam hozzá.
  - Csak úgy vonzol magadhoz...
Ujjaimmal végigsimítottam a mellkasán. Nem bírtam ellenállni. Egyszerűen meg kellett érintenem, belülről jött ez az érzés.
  - Vivienim... azt hiszem ezt nem most kellene tenned. - sóhajtott Castiel.
  - Miért nem? - kérdeztem kihívóan, és eszem ágában sem volt békén hagyni.
  - Mert felizgatsz. - mondta a fiú elfúló hangon, mert valószínűleg tényleg nagy hatással volt rá a simogatásom. A kezem leállíthatatlanul cirógatta.
  - Tudod, mi lesz a következménye, ha folytatod?
A fiú szeme sötéten ragyogott, s ettől diadalmas érzés töltött el. A szívem vadul kalapált.
  - Nem, nem tudom. - néztem rá ártatlanul. - Miért nem mutatod meg?
Castiel megrökönyödve nézett rám. Akaratlanul is felnyögött, de a következő pillanatban már kezébe vette az irányítást. Magához húzott és megcsókolt. Türelmetlenül letolta a vállamról a széles nyakú lila felsőt. Hevesen betuszkolt a nappaliba, felmásztunk a létrán és a szobámban ismételten egymásnak estünk. Éreztem a felhevült bőrömön Castiel ujjait és kéjesen felnyögtem. Amikor a melleim becézgette, szenvedélyes vágy ébredt fel bennem. A toppom a földön kötött ki, amit lassan követett az összes többi ruhadarab is.
Castiel csókokkal borította be meztelen testem minden porcikáját, míg szinte már magamon kívül voltam a vágytól és a gyönyörtől. A fiú levette magáról a nadrágot és az ágyhoz vitt. Ott óvatosan letett és a kezével és a szájával folytatta az izgató játékot, vágyaimat az elviselhetetlenségig fokozva.
Nemsokára felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett.
  - Figyelmeztettelek. Tudtam, hogy ez lesz a vége.
  - Nem baj. - mosolyogtam kéjesen és élveztem, hogy minden érintésem tovább gerjeszti Castielben a szenvedélyt. - Reméltem, hogy erre gondolsz.
Aztán már nem fecsegtünk tovább.
Remegő kézzel simogatni kezdem a domborodó izmokat. Amikor a mellbimbójával játszottam, Castiel kéjesen felnyögött. Örömöt és izgalmat akartam szítani benne. Lehajoltam és számmal követtem a kezem útját, s boldogan fedeztem fel, milyen hatással vannak rá az érintéseim. Mikor Castiel nem bírta tovább, felém hemperedett és ő kezdte el a mellem becézgetni a nyelvével. Szédülés fogott el, és kellemesen bizseregtem az apró érintésektől. Szemem lehunyva adtam át magam a gyönyörnek, amikor hol az egyik, hol a másik mellbimbómat harapdálta, miközben keze kutatóan a lábam közé siklott. A testem hevesen megremegett. Castiel ujjaival rátalált tűzforró ölem legérzékenyebb pontjára, s féktelen simogatással a végsőkig fokozta bennem a szenvedélyt.
  - Most... Castiel! - suttogtam könyörögve. - Nagyon akarlak...
  - Igen, édes! - Cast a vágyakozva kitáruló combjaim a csípőjéhez emelte. - Kellesz nekem!
Kéjes borzongás futott végig rajtam, mikor megéreztem, hogy mélyen belém hatol. Karommal erősen öleltem, lábaim szorosan a csípője köré fontam, és igyekeztem minél közelebb férkőzni hozzá. Kitapintottam a fiú hátizmának ritmikus játékát, ahogy egyre erősödött és gyorsult a mozgásának irama. Mámoros hévvel közeledtünk a csúcspont felé. A vágyunk beteljesedésének csúcsán felvisítottam, és ide-oda dobáltam a fejem az érzéki kínok között vergődve. Ennél fantasztikusabb érzést el sem tudtam képzelni. Lihegve és kielégülve dőltünk egymás mellé.
 Mikor a vágyunk és a pulzusunk lecsillapodott, kimerülten feküdtünk a hűvös paplan alatt. A fejem a srác nyakához fúrtam és átöleltem a derekát. Így pihentünk nagyon hosszú ideig.
Én voltam az, aki hamarabb magamhoz tértem. Számmal cirógatni kezdtem Cast fülét és a paplan alatt a combját és a férfiasságát tapogattam.
  - Hmm... az én szenvedélyes bestiám máris új erőre kapott? - kérdezte a fiú, és homlokát az enyémhez nyomva a szemembe nézett.
  - Szerinted meddig érezzük még ezt a fantasztikus lángolást egymás iránt? - tűnődtem. - Úgy értem... nem fog ez később lanyhulni?
  - Nem hiszed, hogy továbbra is így fogunk egymást kívánni?
Válasz helyett álmosan végig húztam az ujjaim a meztelen mellkasán.
  - Te hiszed?
Castiel vállat vont.
  - Nem vagyok jós, de pillanatnyilag nem tudom elképzelni, mi változtatna valaha az irántad érzett vágyaimon.
Elégedetten, de ugyanakkor kicsit csalódottan bújtam a mellkasához. Miért csak vágyról és nem szerelemről beszélt? De elhessegettem ezt az aggasztó gondolatot, mert a forró csókjai szerelemről és igazi érzelmekről árulkodtak.

                     Viktor és Jenny

                                                                                                                                                                                               Kentin és Patty