Egy félvállú szürke táskában lapult a bikinim, pénztárcám. A mobilom szándékosan otthon hagytam, hogy ne érjenek el. Mikor Castiel mellé értem kedves arcra puszival üdvözölt, aztán átkarolta a derekam, úgy mentünk úti célunk felé. Tizenöt perc alatt odaértünk.
Castiel befizette a belépőt, bérelt két öltözőkabint, aztán a zöld homályos folyosón a fülkék felé vezetett.
- Gyakran jársz ide? - kérdeztem menet közben.
- Nem igazán! Legutóbb, valamikor a nyáron jártam itt Lyssel meg pár haverral. - válaszolta a bőrdzsekis vörös srác.
- És rávetettétek magatokat a pancsoló sellőkre?
- Ahogy mondod. - kuncogott Cast.
Fancsali képet vágtam, mert hirtelen elöntött a féltékenység. Pedig nem volt jogom hozzá. A nyár már a múlt, és nem is ismertem még akkor. Mégis rossz volt az elképzelés, hogy más cicababákkal szórakozott.
Cast kikulcsolta a tizenkettes kabint, aztán a kezembe nyomta a kulcsot.
- Tessék, öltözz át!
Mikor kinyitottam az ajtót és beléptem a fülkémbe, csak annyit mondtam: - Oké.
De Cast nem ment sehová, mosolyogva az ajtófélfának dőlt.
- Itt leszek a tizenegyesbe, ha segítségre lenne szükséged, kiálts át!
Konokul mosolyogtam rá.
- Mégis miben szorulnék a segítségedre? - kérdeztem, miközben levettem a kabátom.
- Hát... nagymester vagyok vetkőztetésben... de ha gondolod a felöltöztetést is vállalom.
- Kösz, de nem kell! - ráztam le nevetve, és a kabátom a helységben álló egyetlen székre tettem, a táskámmal együtt.
- Kár... pedig nagyon értek ám a melltartók kapcsához. - vigyorgott Castiel kacsintva.
Vidáman nevettem, aztán megpróbáltam vállánál fogva kituszkolni az aprócska helységből, de esze ágában sem volt távozni. Sőt, felém tolakodott és bezárta a háta mögött az ajtót.
- Ugye tudod, mi jár a fejemben?
- Ké... képzelem. - mondtam zavartan, mert sütött a szeméből a vágyakozás. És nem volt menekülési lehetőségem. Be voltunk zárva a méternyi kis kabinba és még a szék is elfoglalt némi helyet.
Mielőtt felfogtam volna, mi történik, Castiel csókkal támadott le. Tettem néhány menekülési kísérletet, de hiába, Cast erősen tartott, s szája egyre hevesebb lett. Meg aztán meg is adtam magam, mert ereimben egyre hevesebben lüktetett a vérem.
Akarom Castielt, a francba is! Akarom, hogy szeressen! Felesleges titkolnom, hisz annyira vágyok utána! Csak Castiel olthatja ki a bennem égő emésztő tüzet.
A fiú szája az arcom kutatta, apró csókokkal borította be a szemem, nyakam, aztán ajka lejjebb vándorolt, a fekete pulcsim nagy kivágatánál végig csókolta bőröm. A szerelmes szavak, amelyeket közben suttogott, valahogy még izgatóbbak voltak, mint az érintései.
- Castiel... - suttogtam könyörgő hangon.
De nem tudtam, miért könyörgök. Azért, hogy abbahagyja, vagy hogy folytassa? A testem égett és lüktettem belülről.
- Igen, Vivieni... Csak a tiéd vagyok, és csodás lesz ez a délután! Olyan szép vagy... Érints meg, édesem, érints meg!
Kérésére a kezem rögtön becsúszott a pulóvere alá. Tenyerem lassan siklott a mellkasán és boldog voltam, amikor megéreztem a borzongását. Az ő keze is a ruhám alatt járt. Megremegtem, és úgy éreztem, beleőrülök a srác kezének, szájának becézgető simogatásába.
Castiel testével a falhoz szorított és felhúzta az egyik térdem, hogy még közelebb kerüljünk egymáshoz.
- Szeretlek... - leheltem reszkető hangon.
Castiel felkapta a fejét, komor tekintettel nézett rám, aztán eltolt magától.
- Elég... Lesz még ma alkalmunk kiélvezni egymás társaságát. - mondta, aztán elhagyta a kabinom.
Dermedten álltam mozdulatlanul. Csak képzeltem, vagy tényleg kimondtam azt a bizonyos varázsszót?
Bár teljesen mindegy, mert Castiel vagy nem hallotta, vagy nem akarta meghallani. Most már mindegy!
Gyorsan öltözködni kezdtem. Bordó bikinimre tekertem egy piros, zöld, sárga csíkos törölközőt. Alighogy elkészültem kopogtattak az ajtómon.
- Kész vagy már, Vivike? Gyere már! Azonnal a medencébe kell ugranom, hogy lehűtsem magam! - halottam kintről Cast hangját.
Nevetve léptem ki elé. Nem akartam, hogy a véletlen vallomásom elrontsa a hangulatot.
- És mi van, ha nem akarom, hogy lehiggadj?
- Akkor pórul jársz, mert nem vagyok túl jó önmegtartóztatásban!
Alig tudtam levenni a szemem meztelen mellkasáról. Csak egy fekete térdnadrág volt rajta. Nem is tudtam, mit válaszoljak.
Elindultunk a medencék felé. Végig magam köré szorítottam a törölközőt.
Castiel, aki egy lépéssel előttem ment, hirtelen megállt és elkapta a kendőm alját, s megpróbálta lerángatni rólam, de megfogtam a szélét és a kendő után tekeredtem.
Jót nevettünk ezen, mert szinte a karjába gördültem. Túl közel kerültünk egymáshoz és meg kellett kapaszkodnom a vállában, hogy el ne veszítsem az egyensúlyom.
Castiel elkapta a derekam és mélyen a szemembe nézett. Éreztem, hogy a pillantásától egyre hevesebben ver a szívem és felhevül a testem.
A srác egyre közelebb hajolt hozzám...
Ekkor három nevetgélő fiú lépett ki a két méterrel előttünk lévő uszodaajtón. A varázs megszűnt, Cast elengedett és felegyenesedett.
- Menjünk, csobbanjunk végre!
Kézen fogva bementünk az uszodába.
Három medence fogadott minket. A medence márvány csempéi ugyanolyan mentazöldek voltak, mint a falak itt is és a folyosón is. Cast bal karjával átölelte a derekam, a jobbal mutogatott.
- A bal oldali medence a csúszdával a két méteres hideg, a másik másfél méteres meleg vizes, és van egy gyerekmedence. Melyiket akarod?
- Tök mindegy, csak velem légy! - válaszoltam őszintén. - De ha választhatok, először a meleget. A mélyben lilára fagynék.
- Kár lenne a csodás testedért. - nevetett Castiel. - De most már tedd le végre azt a rohadt törölközőt!
- A nyugágyra viszem, addig csobbanj nyugodtan!
- Oké. - bólintott Cast. - De ha két perc múlva nem leszel a medencében, magam foglak becipelni!
- Nyugi, ott leszek!
Ott is hagyott, fejest ugrott a medencébe.
A műanyag nyugágyhoz mentem és tétován levettem a kendőt magamról.
Félszegen sétáltam a medence széléhez.
Castiel előttem lebegett a vízben és arcából hátra simította a haját. Szinte megkövülve méregette a bordó, fekete csillagos bikinibe bújtatott testem. Csillogó szemekkel figyelt. Tekintete hosszasan elidőzött a melleimet alig takaró felsőn, a csípőmön és a hosszú lábaimon.
- Ó, ... szebb, mint álmaimban. - jegyezte meg, miközben még mindig rajtam legeltette a szemét.
Mosolyogva leültem a medence szélére.
Cast elém úszott, kiemelkedett a vízből, a lábaim között bukkant fel, a két oldalamon megtámaszkodott a csempén.
- Kellemes a víz? - kérdeztem és a tenyerem végig húztam vizes mellkasán.
- Veled az. - sóhajtott Castiel. - Gyere, kóstold meg!
Nedves ajka az enyémre tapadt. A gyomrom remegni kezdett, amikor éreztem, hogy a bőrömhöz tapad nedves teste. Kezem ösztönösen simogatni kezdte a hátát és a vállát.
Egy cseppet sem törődtünk a nézőközönséggel. Szerencsére a medencében csak négy-öt öreg néni és bácsi tartózkodott, egy pár alsós gyerek, meg egy anyuka és apuka egy kisbabával.
Castiel csók közben óvatosan megemelt, aztán lehúzott a vízbe. Így a derékig érő vízben faltuk tovább egymást. Ajkunk nem akart szétválni.
- Fiatalok! - jegyezte meg nevetve a huszonöt év körüli barna hosszú hajú nő, aki a kezében tartotta a kisbabát.
Zavartan visszatértünk a valóságba.
- Bizony, mi is ilyenek voltunk valamikor. - mondta a nő párja mosolyogva.
Kábultan visszaültem a medence szélére. Castiel meg az ölembe férkőzött, én meg boldogan öleltem magamhoz a hátát. A nyakába fontam a karom és a hátához szorítottam a mellkasom. Mindketten a kisbabát néztük. A pici alig lehetett kétéves, nagy barna szeme volt és szőkés-barna haja égnek állt a víztől. Nagyon cuki pofikája volt. Majd elolvadtam tőle. A baba szemmel láthatóan élvezte a pancsolást. Már úszni is tudott. Csápolva haladt az apja felé.
- De miután megérkezett a mi kis Patrick babánk, lenyugodtunk. - mondta a barna nő nekünk mosolyogva.
- Imádni való ez a kisfiú! - mondtam a kicsiben gyönyörködve Castielnek.
- Te nem akarsz egyet? - kérdezte a fiú, miközben a karomat simogatta.
- Lennél a kis Castiel mamája? Gyönyörű kismama lennél. Én lennék a büszke apuka.
A kérdés ledöbbentett. Vajon mostanában, vagy évek múlva tervezi velem a gyereket???
- Büszke vagy te a nélkül is! - próbáltam tréfával leplezni a feszültségem. - Jól hallok? Gyereket akarsz csinálni tizenhat évesen? Ezt magad se gondolod komolyan! Eszem ágában sincs gyereket szülni neked, szinte gyerek fejjel! - mondtam felháborodva, de a szemem nevetett és kiakadva eltoltam magamtól.
- Te kis bolond, csak vicc volt! Amúgy, már tizenhét vagyok, mert kétszer jártam az ötödiket! Ne durcizz, csak poén volt a gondolat. - Cast vigyorogva elkezdte rám csápolni a vizet.
Nagyokat pislogtam, mert a szemembe ment a víz, de aztán magamhoz tértem és bosszúból a nyakába vetettem magam.
- Ezt még megbánod! - fenyegettem meg nevetve.
- Szerintem, te fogod megbánni. - válaszolta Cast, olyan hangsúllyal, hogy rögtön tudtam, nem a vízi csatára gondol.
- Az most nem számít. - mondtam halkan. Még nem akartam gondolkodni. Pimasz vigyorral elkezdtem a mellkasát simogatni.
- Te, Vivien, csókolóztál már a víz alatt?
Vidáman nevettem. Ilyen hajmeresztő ötletei is csak neki lehetnek!
- Nem, mert megfulladnék.
- Á, dehogy! Nem hagynám!... Na... próbáljuk ki!
- Azt akarod, hogy megfulladjak? - kérdeztem csodálkozva.
- Dehogy fogsz! Bízz bennem... Itt kezdjük... - és mielőtt bármit is szólhattam volna, csókkal tapasztotta be a szám. Innentől kezdve persze semmi másra nem tudtam koncentrálni, csak a finom ajkakra.
A csók olyan hosszúra sikeredett, hogy már a felszínen fulladozni kezdtem.
De a következő pillanatban éreztem, hogy süllyedünk és rájöttem, hogy tényleg véghez viszi őrült tervét. Castiel lassan magával húzott a víz alá. Éreztem, hogy a fülem tele megy vízzel, a hajam lobog, az orromon is bement a víz. Csók közben nyeltem is némi vizet, de levegőt kaptam, méghozzá Cast szájából. Rémisztő és különös élmény is volt egyben. Néhány másodperc múlva azonban bepánikoztam, eltoltam magamtól a srácot, és felbukkantam a víz alól.
Köhögtem, a torkomat kapart a félrenyelt víztől, a szemem égett, zúgott a fülem.
Castiel nevetve úszott felém és átölelte a derekam.
- Te dilis! - csaptam a mellkasára. - Majdnem meghaltam a hülyeséged miatt!
- De azért jó kaland volt, ismerd be! - szorított még erősebben magához Cast. - Elnézed nekem, mert velem bármiben benne vagy!
Megadóan mosolyogtam, és a nyaka köré fontam a karom.
- Igen... Tudod, hogy igazad van! Szörnyű hatással vagy rám, Castiel! Ha veled vagyok, semmi nem számít... Bár sose érne véget ez a csodás nap!
- Nekem se számít senki és semmi, ha veled vagyok! Elvetted az eszem! Nem is tudod, mennyire kívánlak... mennyire, de mennyire... kívánlak!
- De, sejtem, mert ugyanígy érzek! - sóhajtottam, miközben Castiel arcát simogattam, és mélyen a szemébe néztem. - Azt hiszem, mi már mindig vonzódni fogunk egymáshoz... történjen bármi... Hisz már annyi mindent műveltünk egymással, de ez az érzés megmaradt, és nem akar elmúlni.
- Mennyire igazad van, vízi tündérkém! Nem tudom, hogy fogok tudni ezek után ellenállni neked a suliban, Vivieni! - nyögte érzelmesen Castiel, aztán forró csókokkal borította be a szám.
Én meg ugye megint megadtam magam és teljesen elgyengültem.
Végül lassan elengedett, majd elcsalt a hideg vizes medencéhez. Egyenesen a nagy sárga csúszdáig mentünk. Ez nem olyan volt, mint a Szabad Strandi, mert egyenes volt és vagy 5-6 méter hosszú. Kicsit féltem, hogy a tetejéről a mély, hideg vízbe fogunk csapódni, de Castiel közelsége megnyugtatott. Együtt csúsztunk le, szinte összegabalyodva, és amikor a borzalmasan hideg vízbe csapódtunk, a szívem megállt egy pár másodpercre, mégis fantasztikus érzés volt. Az ereimben lüktetett az adrenalin, rémülten kapaszkodtam Castielbe, mikor feljöttünk a felszínre. Nem sokat tartózkodtunk ebben a medencében, inkább visszamentünk a meleg vizesbe, hogy egy kicsit felmelegedjünk. Pár hossz úszás után odamentem a kendőmhöz megtörölközni, aztán hátra dőltem a nyugágyon, csukott szemmel. Hagytam, Castiel hadd úszkáljon még, nem akartam fárasztani magam.
Csak feküdtem, és a gondolataim Castiel körül jártak.
Szörnyű, hogy ennyire szeretem ezt a fiút, és napról napra egyre jobban... Még senkit sem szerettem ennyire! Valahol azt olvastam, hogy az ember életében csak egyszer jön el az igazi szerelem, és nem szabad hagynunk, hogy elmenjen mellettünk. Hát nem is fogom hagyni! Tartson akármeddig is Castiellel ez a veszedelmes viszony, kiélvezem minden egyes percét, ameddig csak lehetséges.
Hirtelen ajkak tapadtak a hasamra, és egy erős kéz simított végig a lábfejemtől indulva, fel a combomig. Megrökönyödve nyitottam ki a szemem, és felsóhajtottam, amikor Castiel nyelve a köldökömhöz ért.
- Jó kis futómű. - vigyorgott pajkosan.
- Micsoda bók! - nevettem rá.
- Mi járt a fejedben? - Cast áttelepedett a hasamtól a fejem mellé, lehajolt és szájával az arcomat kezdte cirógatni, egyik karját kinyújtotta a fejem mellett.
- Te... - vallottam be őszintén. - Arra gondoltam épp, hogy mi ketten milyen boldogok lehetnénk, ha nem lennének ilyen hülyék a körülmények. Irtó jó páros lehetnénk, mi ketten.
- Egy páratlan páros? Erről van is egy régi, szép szám.
- Te ismered az ősrégi szerelmes dalokat? Nahát... ki sem néztem belőled! - cukkoltam.
- Ne incselkedj velem, édesem, mert megbánod!
- Igen? Mi lesz a büntetésem?
- Mit szólsz ehhez? - nézett huncut mosollyal, és természetesen forró csókkal büntetett meg. Egy óra vízi és csókcsata után, úgy döntöttünk elég a pancsolásból, a kabinokhoz mentünk.
Ott Castiel megint bekísért az apró helységbe, és szenvedélyesen egymásnak estünk.
Miközben csókolt, a falhoz nyomott, és erősen magához szorított. Mondanom sem kell, hogy azonnal elöntött a forróság. A nyakamat csókolgatta, miközben a bikini vékony anyagán keresztül a mellemet simogatta. Olyan jól esett, amit csinált, hogy csak zihálva tudtam levegőt venni.
- Jaj, Vivienim... - suttogta rekedten Castiel. - Gyere fel ma este nálam, töltsd velem az éjszakát!
- Nem lehet. - nyögtem tiltakozva. - A szülők...
- Anyám nincs otthon, Olaszban van üzleti úton. Nem lesz senki, csak te meg én.
- Csábítóan hangzik, de nem lehet! Mi lesz az én szüleimmel?
- Mondd azt, hogy egy barátnődnél alszol! Gondolj bele, milyen csodás lenne. - győzködött és a simogatásaival megpróbált az őrületbe kergetni.
- Vonz ez az őrült ötlet, de nem lehet...
- De lehet... Na, kérlek, egyezz bele! Mindent lehet, csak akarni kell! - kérlelt Castiel, és már a combom simogatta, s a vállam harapdálta.
- Nem... nem lehet. - nem tudtam értelmes mondatot kinyögni, mert a testemben fellobbanó izgalom meggátolt ebben.
- Miért nem? - faggatott a fiú, miközben a fülemet rágta.
- Mert nem tudom megtenni! - böktem ki remegő hangon és szédülő fejjel. - Castiel... ez iszonyú nagy esztelenség lenne.
- Ne gondolkodj!
- De muszáj!... Mert később nagyon megbánnám. - válaszoltam, miközben doromboló kiscicaként simultam Cast karjaiba és a hátát simogattam.
- Ugyan már! Én sosem fogom megbánni az együtt töltött pillanatokat! És szerintem te sem! Gondolj bele: megvacsorázunk és ágyba bújunk... Reggel ágyba vinném neked a reggelit!
A gondolat mosolyt csalt az arcomra, és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Édes vagy, de...
- Kérlek, ne utasíts vissza! Élvezzük az életet együtt, ameddig csak lehet! Nincs merszed egy kis kalandhoz?
- Erre nem tudsz rábeszélni. - tiltakozott a szám, de a testem szomjazta az érintését.
- Biztos ez? - vigyorgott Castiel. - Érzem, hogy te is úgy kívánsz, ahogy én téged... Ne harcolj a saját vágyaid ellen, kis vadmacskám! Nem akarod csak úgy a gyönyör kedvéért élvezni a gyönyört? Bízz magadba és bennünk!
- Te mindig eléred, amit akarsz? - kérdeztem mosolyogva, amikor Cast ujjai hegyével a hasam cirógatta. Jóleső borzongás futott végig rajtam.
- Annyira őrült ez a terved, hogy nem tudok rá nemet mondani! Neked nem lehet ellenállni... - nyöszörögtem csatát vesztve. A szívem legyőzte az eszem, Cast pedig meghódította a testem. Ez ellen tehetetlen voltam.
- Ó, Vivien, most nagyon boldoggá tettél! Garantálom, hogy nem fogod megbánni a döntésed. - örvendezett Castiel, felkapott és a levegőbe emelt.
Mikor letett, még jobban szédültem.
- Akkor menjünk haza! - mosolygott Cast, és egy apró csókkal búcsúzott tőlem.
Öt perc alatt felöltöztünk, aztán már hazafelé menet azt terveztük, hogy szökök meg otthonról.
Úgy beszéltük meg, hogy azt fogom mondani, Irisnél kell aludnom az elfelejtett biosz doga miatt.
A ház előtt lopakodva megbeszéltük még, hogy lejjebb az utcában van egy nagy tölgyfa, az alatt fog várni. Gyorsan beszaladtam a házba. A nappaliban nem volt senki, így gyorsan felosontam a szobámba. A válltáskámból kilöktem a vizes bikinit és a kendőt, majd az ágy alá rugdostam. Helyette beleraktam a holnapra szánt ruháimat, néhány sminkcuccot, a mobilom, aztán az iskolatáskám is bepakoltam. A ruhás táskám elrejtettem az előtérben, a hátizsákkal meg a fél vállamon berobogtam a konyhába.
- Végre megkerültél, kicsim! Gyere, kész a vacsi! - üdvözölt anya.
- Megjött az elveszett bárány. - nevetett az öcsém.
- Inkább birka! - cukkolt Tony.
- Ha-ha-ha! De nem enni jöttem! Menni készülök! - kezdtem, aztán előadtam a Castiellel közösen kitalált biosz dolis mesét. Anyám nem is gyanakodott, túlságosan bízott bennem, ezért elengedett.
Csak Antony tett egy megjegyzést, hogy szerinte inkább éjszakai randira megyek. Ha tudta volna, mennyire igaza van, és kivel megyek és hová, akkor biztos nem vigyorgott volna. Kicsúfoltam, aztán gyorsan elhagytam a házat, nehogy bogarat ültessen anyám fülébe. Volt némi lelkiismeret-furdalásom, de most nem törődtem vele. A szívem vezérelt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése