Elutasítás

Másnap reggel nyűgösen ébredtem. Határozottan emlékszem rá, hogy valami szörnyűséget álmodtam egész éjszaka, Castiel, Debby, Tony és én szerepeltünk benne, balhéztunk, veszekedtünk, de nem emlékszem konkrét dolgokra, csak összemosódott képekre.
Elgyötört hangulatban magamra vettem egy méregzöld karcsúsított ingblúzt és a Casttól kapott fekete fényes nadrágot. Nem volt kedvem a hajammal vacakolni, csak megfésültem, és a fülem mögé igazítottam. Zöld szemceruzával húztam ki a szemem, majd kifestettem a szempillámat.
A két tesóm reggelizett, anya már oda volt az oviba. Nem volt étvágyam, így csak beköszöntem a fiúknak, majd a mobilommal és táskámmal a kezemben elhagytam a házat.
Odakint csípős szél fújt, de hó már egy hete nem esett. Csak a hideg és a kopárság uralkodott mindenhol, s úgy éreztem, ez illik is a hangulatomhoz.
Negyed nyolcra a suliba értem. Először letettem a kabátom a tárolóba, még egy kabát sem volt a rácsos falú helységben. Korán volt még, így unottan a hatos terem elé sétáltam, ahol osztályfőnöki órám lesz. Ledobtam a földre a táskámat, aztán lekuporodtam a földre. Alig gubbasztottam öt percet, amikor pityegett a telefonom.
Gyorsan előkaptam és olvasni kezdtem.
 "Szia, cica! Itt a szerelem első SMS-re😙"
Valahogy most nem nagyon dobódtam fel az üzenettől. Rövid választ pötyögtettem.
 "Bocs, de ma nem gerjedek rád! Hagyjál békén! 😡"
Tudom, nem voltam kedves, de nem tehetek róla, ma minden bajom van, és félek a találkozástól Castiellel. Az SMS-lovag vehette a lapot, mert nem írt megint. Bárcsak Castielt is ilyen könnyű lenne lerázni! Van egy olyan sejtésem, hogy a fiú nem fog egykönnyen elengedni. Már csak ezért sem, mert tudja, mennyire oda vagyok érte! Az a szemét biztos kihasználja a gyengeségem!
  - Helló, virágszál! Nagyon le vagy lankadva! - guggolt mellém hirtelen Jade, s kicsit megijedtem, mert annyira el voltam merülve a gondolataimban, hogy nem hallottam a lépteit, csak a hangja riasztott fel.
  - Rossz passzban vagyok. - néztem a srác igéző zöld szemébe szomorúan.
  - Az baj! Még sosem láttalak keseregni! Nagy gond lehet, ha most kibuktál. - szólalt meg kedvesen a zöld hajú fiú.
  - Az élet hullámai összecsaptak a fejem felett. - közöltem szomorúan.
  - Ne búsulj! Gyere, meghívlak egy kólára! Szívesen felvidítalak! - kacsintott Jade. Felállt, elkapta a karom és felhúzott a földről.
Olyan kedvesen nézett, hogy muszáj volt igent mondanom.
Milyen jó, ha az embert ilyen kedves haverok veszik körül.
A büféhez mentünk, Jade vett két pohár kólát, aztán megálltunk az asztalnál.
A fiú mindent elkövetett, hogy jobb kedvre derítsen. Sikerült is neki, mert alig öt perc múlva már gondatlanul nevettem Jade csajozós kudarcairól szóló sztorijain, majd a barátnőjéről is vicces történeteket mesélt. Mikor megjött Rosa, Leigh, Kim, Viola, Ken Evelynnel, Nath és Dajan, csatlakoztak hozzánk, így egész vidám és színes brancsunk lett. Háromnegyed nyolckor megjött Lysander és Castiel. Amikor megpillantottam az ajtón belépő vörös srácot, összeszorult a szívem.
Bár ne kezdtem volna vele... Most semmi gondom nem lenne.
Hamarosan felmentünk oszi órára, aztán ugyanott irodalom óránk volt. Kémia óra előtti szünetben lementem a büfébe rágót venni egyedül, mert Kimék az udvaron ökörködtek Arminékkal.
* Castiel és Lys a büféasztalnál beszélgettek, amikor a vörös fiú kiszúrta az egyedül érkező lányt, felcsillant a szeme.
  - Na, most szépen elbeszélgetek vele! - vágta oda Cast, régi stílusú ruhás haverjának, és amikor Vivi kifelé tolakodott a sorból, egy csomag rágóval a kezében, elé ment és elállta az útját. *
Kihagyott a szívverésem, amikor Castiel elém ugrott.
  - Végre beszélhetünk, szívecském! - a hangja és a pillantása semmi jót nem ígért.
  - Ni... nincs miről tárgyalnunk! - néztem hűvösen a szürke szempárba. - Már elmondtam mindent!
  - Szerintem meg nem! - Castiel nem törődve a tiltakozásommal, megragadta a csuklómat, a lépcső alatti kabáttárolóba tuszkolt. A hátunk mögött becsukta az ajtót. Szinte teljesen sötét volt odabent. Éreztem, hogy itt most teljesen ki vagyok szolgáltatva a fiúnak, és rettegtem, mi fog történni.
  - Eressz ki, te vadállat! Sikítani fogok! Félek itt... - nyögtem idegesen.
  - Tőlem, igaz? - kérdezte Cast, és bár nem láttam, sejtettem, hogy önelégült pofát vág.
  - Igen, tőled félek, meg magamtól is, hogy megint ostobaságot csinálok! - vallottam be kényszeredetten, remegő hangon.
Hátat fordítottam neki. Halványan láttam néhány felakasztott világosabb színű kabátot. Amikor visszafordultam, mert már elég erősnek éreztem magam ahhoz, hogy szembe száljak vele, nem érzékeltem sehol sem őt. Talán megijedt a kitörésemtől, és kiment míg elméláztam? Megkönnyebbülten az ajtónak akartam támaszkodni, de Cast izmos testének ütköztem.
Ettől szinte elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal. Bármit is akartam, már nem számított, csak a srác kemény szorítása létezett a csípőmön, titokzatos kisugárzása és ellenállhatatlan testi vonzereje.
  - Miért ostobaság ez, tündérke? - suttogta Castiel fátyolos hangon.
Megfordultam a sötétben, és mint akit hipnotizáltak a karjai után tapogatóztam, mikor megtaláltam, a tenyerem végig csúsztattam a vállain.
Átkozott testi vágy! - dohogtam magamban. - Nem tudok semmit sem tenni ellene.
Lábujjhegyre álltam és átöleltem a fiú nyakát. Előbb szelíden, óvatosan csókoltam meg, aztán olyan szenvedéllyel, amelyben minden elfojtott vágyam benne volt. Hagytam felszínre törni a bennem lobogó tüzet. Castiel teste megmerevedett. Egy pillanatra erősen megszorította a derekamat, aztán hirtelen eltolt magától és elfordította a fejét.
  - Nem, Vivienim! - nyögte Cast. - Nem szabad ezt csinálnod! Tegnap szakítottál velem, nem emlékszel?
  - Csak egy utolsó csókot! - simultam hozzá, és Castiel végre feladta az ellenállást.
Hosszú vörös hajába túrtam, és még szorosabban tapadtam hozzá. Megmarkolta a csípőmet és ajka, mely eddig csak eltűrte a csókom, most mohón tapadt az enyémre. Előbb még elutasító testét most forróság járta át. Nagy sóhajjal adtam át magam a heves érzéseknek, és szerettem volna itt ebben a pillanatban belehalni ebbe a csókba. Odaadóan fogadtam a heves csókokat, és minden józanságom elhagyott, mint mindig, amikor Castiel ölelt. Szemem sarkában megjelent néhány könnycsepp, ami az érzéseimet szimbolizálta.
  - Olyan vagy, mint a kábítószer! Egyre többet és többet akarok belőled! - sóhajtott a fiú.
  - De most utoljára... - ragaszkodtam az elhatározásomhoz, bár igen gyengén.
Castiel erre durván ellökött magától.
  - Szemét kis dög vagy! Nem akarsz tőlem semmit, mégis megcsókoltál!
  - Búcsú csók volt, Castiel... Azt akartam, hogy ezt a csókot sose felejtsd el! Én még... sosem csókoltam meg így senkit, mint az előbb téged! - vallottam be halkan és rekedten.
  - Mert senki sem ébreszt benned akkora szenvedélyt, mint én! Ez így van - és így is lesz mindig!
Ezzel nem vitatkozhattam, mert nagyon igaza volt.
  - Talán. - nyögtem bizonytalanul. Hangomból kiérződött a mérhetetlen szomorúság. - Soha többé nem bújok az ágyadba! Végeztünk! Soha többet ne gyere a közelembe, és soha többet ne csókolj meg! Köztünk semmi sem lehet! - ahogy kimondtam, máris a sírás fojtogatott.
  - Miért, Vivi, miért? - kérdezte csalódottan Cast.
  - Mert rájöttem, hogy Deborah az életénél is jobban szeret téged! Nincs jogom elvenni tőle! Menj vissza hozzá, és élj vele át olyan csodás pillanatokat, mint velem. Nekünk csak ennyi járt!
  - Az nem fog menni, cicám, mert ő nem te vagy... Már nem szeretem őt!
  - De szeretned kell! - vágtam rá, pedig a szívem szakadt meg. Miért most jött erre rá? Miért? - Ő nagyon ragaszkodik hozzád. Kérlek, ne hagyd el, mert megöli magát! Beszéltem vele, tényleg megtenné. Kezd elölről az életed vele!
  - Nem és nem! Én veled akarok új életed kezdeni! - makacskodott Castiel és éreztem, hogy komolyan beszél. Egy héttel ezelőtt ettől a mennyországba éreztem volna magam, de most pokoli lelkiismeret-furdalásom volt.

  - Szó sem lehet róla! Nem leszek a tiéd! - makacskodtam én is.
  - Tévedsz, angyalom, már az enyém vagy!
  - Nem, Castiel! Ha tényleg ennyire sokat jelentek neked, akkor fogadd el az akaratom, és engedj el! Tedd boldoggá Debby-t! Csak ezt akarom!
  - Debby-t? - kérdezte hitetlenkedve a vörös ördög. - Nem érted, hogy ha vele vagyok, akkor is csak rád gondolok? Nem tudok vele kétszínű lenni tovább...
  - Ha eddig az voltál, szerintem ezután is menni fog! - válaszoltam keményen. Most nem szabad elgyengülnöm, mert akkor végem! - Nem látod, hogy mennyire szenvedek a gondolattól, hogy miattam készül öngyilkosságra? Tegnap rettenetesen sírt, mert egy ide járó barátnője beköpte neki, hogy látott minket csókolózni a folyosón!
  - Ó, egek! - döbbent le Cast. - Tudja, hogy mi ketten...
  - Azt nem, hogy velem. - közöltem nagyot nyelve. - De ez még nem minden! Felment nálatok, és anyukád neki adta oda a nálatok felejtett felsőm, így már száz százalékra tudja, hogy csalod.
  - Úristen! Micsoda sokk lehetett neki! - rendült meg a fiú.
  - Ha el akarjuk kerülni a katasztrófát, akkor nem folytatjuk tovább ezt az őrült viszonyt. Legyünk csak barátok és légy boldog Debbel, én meg keresek magamnak egy kevésbé zűrös pasit!
  - Biztos, hogy ez jó lesz nekünk?
  - Egyáltalán nem biztos. - vontam vállat közömbösen. - De ez a leghelyesebb.
  - Egy frászt helyes! - kiáltott Cast kiakadva. - Ketten szenvedjünk, hogy Deborahnak jó legyen? Én ebbe nem megyek bele!
A fiú, mint akit kergetnek kirohant a tárolóból.
Utána szaladtam, és elkaptam a karját.
  - Ne csinálj őrültséget! Ne szakíts vele! Ne miattam...
  - Figyelj, ez az én dolgom! - fordult szembe velem Cast hideg tekintettel, dühösen. - Elbeszélgetek vele, és majd meglátjuk, mi lesz a vége.
Megszólalt a csengő, és nagyon megijedtem a hangos berregéstől.
Castiel meg csak minden további nélkül otthagyott.
Nem is érdekelt, ki látja a vitánkat, és mit gondolnak.
A kémia meg a két angol óra pokoli lassan telt.
Földrajz órán, hogy meg ne öljön az unalom, és ne gubózzak be, SMS-t kezdtem írni a telefonos hercegemnek. "Ezer bocsika a reggeli durvaságomért, de bal lábbal keltem és gondjaim vannak. Haragszol? 🤔 "
Majdnem felvisítottam örömömben, amikor megjött a válasz.
Kimmel együtt izgatottan olvastuk az üzenetet.
 "Azt hiszed lehet rád haragudni? Bárcsak melletted lehetnék, hogy öleljelek!"
Kuncogva néztünk össze Kimmel.
  - Eszméletlen a pasi! - mosolygott a fehér nadrágos és kék pulcsis barátnőm.
  - Az ám, de most kap egy kis leckét!
 "Édes vagy, de akárkit nem engedek a közelembe! Egyébként mit csinál most álmaim hercege?"
Míg az újabb üzit vártuk, Kim megszólalt.
  - Így hamar lemeríted az egyenleged.
  - Még van rajta bőven pénz, ha meg lenullázom, kunyerálok anyutól vagy Tony-tól feltöltőkártyára.
És megjött az SMS.
 "A suliban ülök akárcsak te! És mivel untat a tanár rólad álmodozom."
Majdnem kiestem a padból. Mi van, ha itt van a teremben? - körbe néztem, de legalább a fél osztály telót nyomkodott a pad alatt.
  - Totál nem tudom, ki lehet ez! - néztem kétségbeesve Kimre.
  - Majd kiderül! Ne izgulj! - biztatott Kim. - Egy titkos imádó... Nagyon izgi!
"Álmodj rózsaszínt! Sajnos, én nem rólad álmodom, mert nem tudom, ki vagy és hogy nézel ki!" - írtam vissza rögtön. Öt hosszú perc után jött meg a válasz.
 "A külső mellékes! Ellenállhatatlan mosolyom és stílusom van! És szólíts úgy, ahogy akarsz!"
  - Hűha! - nevettem halkan.
  - Írj már neki valami szépet!
Nem kellet kétszer mondani, azonnal választ pötyögtem.
"Lehet, hogy pont az esetem vagy! Te lennél a kedvencem, ha elárulnád a neved!"
A válasz nem sokáig késlekedett.
 "Mivel ma jó napom van és szépen kértél elárulok két betűt: TL! Ezzel sokat segítettem, ugye? 😁"

T.L.??? De hát erre rengeteg variáció létezik! Lehet Tim, Terry, Tom, Tyler, vagy akárki, az L meg biztos a vezetékneve! A manóba ezzel a pasival! - idegeskedtem.
  - Előbb-utóbb lebukik majd! - jegyezte meg Kim, pedig nem is szólaltam meg, de ráérzett a gondolataimra. Nemsokára kicsengettek, és átvonultunk állami ismeretek órára. Pont a kilences teremhez mentünk, amit tegnap óta utáltam, hisz itt smároltam Casttal, amikor meglátott Deb ismerőse minket.
Az óra utolsó öt percében a mögöttem ülő Viola megkopogtatta a vállam. Mikor kérdőn hátra fordultam felé, egy cetlit nyomott a kezembe.
  - Kitől jött? - suttogtam.
  - Honnan tudjam? Valaki hátulról dobta erre, és a te neved van rajta! - közölte Viola kicsit haragosan.
Most nem akartam vele foglalkozni. Visszafordultam és széttekertem a papírt.
"Haza ne menj nélkülem! Valamiről még beszélnünk kell!!! C."
Már jól ismertem Castiel írását. De vajon, mit akarhat? Már a gondolattól is bepánikoztam.
Óra után a kapuban még elbúcsúztam a haveroktól, csak Kennek tűnt fel, hogy várok valakit.
  - Ki után leselkedsz? Vársz valakit?
  - Én... igen. - vallottam be elpirulva. - Castielt. A bátyám üzent neki ezt-azt, és vissza kell adnom neki egy CD-t.
Jóságos ég! Ez a hazudozás lassan már szokásommá válik!
  - Akkor szia! - és alighogy a barátaim elmentek, jött is Castiel.
  - Kösz, hogy megvártál! - mondta, és együtt indultunk el hazafelé.
  - Ez csak természetes. Kértél, hogy maradjak. De elég az udvariaskodásból! Bökd ki, mit akarsz még! - feszülten lépkedtünk egymás mellett.
  - Csak közölni akartam veled, hogy mindent el fogok mondani Debnek! - de mikor haragosan néztem rá, helyesbített. - Jó, kivéve azt, hogy te voltál az a gyönyörű angyal, aki elvette az eszem. Őszinte leszek vele. Bevallom minden bűnöm, még akkor is, ha nem bocsát meg! Talán nem nézi el, hogy megint félreléptem, és akkor szabad az út nekünk! Nem bánom, ha elküld a fenébe!
  - Engem nem érdekel, hogy intézed, csak hagyj ki a történetből! De tudom, hogy ezt is elnézi neked, mert borzasztóan szeret! - mondtam szomorúan, de hirtelen valami más jutott eszembe. - Ja... és köszönöm a csomagot. Nem kellett volna ennyit költened rám! Minek vetted meg azokat a ruhákat, amiket a múltkor felpróbáltam?
  - Nem csak miattad tettem. Nekem öröm, ha azokban a szép cuccokban látlak! Remélem, nem fogod elégetni őket!
  - Bevallom, megfordult a fejemben, de nem, nem fogom. - akaratlanul is mosolyogtam. - Mind egy-egy emlék az együtt töltött időkről.
  - Akkor jó, mert megbántanál, ha nem viselnéd őket!
  - De hordom! - mutattam a fekete fényes nadrágomra.
  - Helyes. - mondta Cast. - Miért ilyen bonyolult az életünk? Miért nem lehetünk együtt boldogok, mint bárki más?
  - Mert nem vagyunk olyanok, mint "mások"! Mi nem vagyunk egymáshoz valók. - sóhajtottam szomorúan. Nem mertem ránézni.
  - Ó, dehogynem! Erről meggyőződtem az együtt töltött szép napok alatt.
  - Kérlek, Castiel, ne firtasd ezt! Most már úgyis mindegy! Már így is nagyon nehéz elválni tőled! - vallottam be a sírás határán. - Inkább hagyjuk ezt! ... Mikor beszélsz Deborahval?
  - Szombaton. Majd felhívlak, és elmondom, hogy alakult a dolog.
  - Oké. - egyeztem bele, amikor megálltam a kapumban. - Akkor jó hétvégét!
  - Nem lesz az, nélküled, de azért köszi! Sokat fogok rád gondolni. - mondta Castiel, és a pillantása úgy perzselt, hogy tudtam, igazat mond.
  - Na, de Castiel...
  - Ez az igazság! - nevetett rám, de a mosolya mögött ott volt a fedhetetlent szomorúság. Intett még, aztán elment. Sokáig néztem utána, és úgy éreztem, a szívemet is magával vitte.