"Legyen szép napod! Megkaptad az esti üzenetemet?" - írta a titkos hódolóm.
Miféle esti üzenet??? Már biztos aludtam, amikor jött. Az összes álom kiment a szememből. Gyorsan rámentem a bejövő üzenetekre. Volt is egy olvasatlan 21: 25-kor. "Álmodj kis angyalkákkal! 😇"
A szívem repesett az örömtől, és gyorsan választ pötyögtem.
"Persze, hogy megkaptam! Nagyon kedves vagy! Igazán tetszett. 🤩 "
Melegség járta át a szívem. Ez a fiú nagyon cuki és figyelmes...
A srác öt perc múlva válaszolt.
"Örülök, hogy örömet szereztem neked! És mit csinál most az én szépséges vörös cicám? 🥰 "
Ez ám a csávó! Már a szavaival levesz a lábamról.
Huncut mosollyal az arcomon a következőt írtam: "Még az ágyamban dorombolok egy szál semmiben...😉"
Alig kellett várnom a válaszra.
"Hűha! 😱 Szívesen ott lennék most veled! Mint egy harapós kiskutya megrágcsálnálak..."
Hangosan nevettem egymagam az ágy közepén, mint egy idióta. Ez a pasi olyan észbontókat tud írni.
Rövid gondolkodás után visszaírtam neki:
"Amelyik kutya ugat, az nem harap! Vad cica vagyok, ezt már tudhatnád! És te mi jót csinálsz?"
Óráknak tűnő hat perc múlva jött meg a válasz SMS.
"Reggelit csinálok magamnak! De szívesebben lennék veled! Gondolj bele: szerelmes suttogások és forró csókok... Csábító ötlet, nem gondolod? Csak te + én. 👨❤️💋👨"
Hirtelen furcsa gondolataim támadtak. Olyan ismerős volt a dumája! Hogy is szokott hívni ez az alak?
Angyalkám... tündérkém... cicám... Édes! Ezek nagyon ismerős megszólítások voltak!
Gondolkozzunk! Gondolkozzunk! Antony biztos nem szórakozna így velem... Lysanderrel szoktam SMS-ezni, meg neki ott van Rosa... Dakota... nem, szerintem ez nem az ő stílusa, és ugye neki is ismerem a számát. Kentinnek nincs mobilja tudtommal, meg Nathnak sincs, mert ő is az otthoni számát firkantotta a füzetembe... Vagy van neki, csak előlem rejtőzködik?
Hirtelen mondatöredékek visszhangzottak a fejemben.
"Túl későn ismertél ki, cicám!" "Tévedsz, angyalom, már az enyém vagy!" - hallottam a fülemben egy jól ismert hangot. - "Miért ostobaság ez, tündérke?"
Késként hasított a szívembe a felismerés. Ó, ugye nem???... Nem! NEM lehet, hogy Castiel küldi ezeket az édes üzeneteket! Nem, az ki van zárva! De mégis... Ha jól belegondolok, többször el akartam kérni a számát és rávágta, hogy majd megadja, de még azóta sem tette meg! De.… nem! Nem lehet Ő! Viszont kitelik tőle! Biztos tudja a számom valahonnan. Tony-tól vagy...
Ez az! Beszélek Antony-val!
Kiugrottam az ágyból, és magamra vettem egy sötétkék kimonót. Egyenesen a bátyám szobájába robogtam. Ahogy sejtettem, a tesóm még az ágyban punnyadt, csak a hamuszürke haja virított a fekete ágyneműben. Melléugrottam az ágyra, és hevesen rázogatni kezdtem.
- Tonyyyy! Tony, ébredj!
- Mi... mi van? Ég a ház? - motyogta a bátyám nyöszörögve.
- Jaj, Tony, valami életbe vágóan fontosat akarok kérdezni! Térj már magadhoz!
- Eszemben sincs! Ötig buliztam! - közölte Antony kicsit éberebben, de azért a feje alá igazította a párnáját, és kérdőn nézett rám. - Mi ilyen sürgős?
- Csak azt akarom kérdezni... - hirtelen nem is tudtam, hogy közelítsem meg a témát. - hogy... hogy... nem adtad-e meg mostanában a mobil számom Castielnek?
- Jaj, hugi! Komolyan ezért versz ki az ágyból hajnalok hajnalán?
- Igen, mert ez nagyon fontos! Kérlek, válaszolj! - néztem rá könyörögve.
- Nem, nem adtam meg a számod Castnak! - közölte Tony ásítozva.
- De ez biztos?
- Biztos! Álmos vagyok, nem fogyatékos!
- Jaj, bocsi. - mondtam mosolyogva. Akkor más felől kell megközelítenem a dolgot. - És kitől szerezed a telefonom?
- Johnny Brown vette a barátnőjének, de mivel nem tetszett a csajnak, Castiel bizniszezte nekem fél áron. - és ezzel megkaptam a választ, amit kerestem. Csak van köze a mobilomhoz, így könnyen kiírhatta a számom, mielőtt eljuttatta Tony-nak. - De miért érdekel ez most ennyire téged?
Erre a kérdésre viszont nem voltam felkészülve. Most, hogy magyarázzam ki? Lázasan gondolkodtam.
- Tudod... pár napja valaki hívogat ismeretlen számon, de mindig leteszi, mielőtt felvenném. Arra gondoltam, Cast szórakozik, de akkor biztos valamelyik másik lökött osztálytársam. - füllentettem. És már megint Castiel miatt! Hogy vinné el az ördög!
- Szerintem, nem ő a ludas, ez nem az ő stílusa.
- Igazad lehet. - hagytam rá és felpattantam. - Na, hagylak tovább pihizni! Bocs, hogy felkeltettelek!
Visszamentem a szobámba és az ágyra vetettem magam. Felhasalva nyomkodtam megint a telefonom.
Gyorsan választ írtam. "Mesés ötlet, csak nem tudjuk megvalósítani. Bocs, hogy sokára válaszolok, de nem találtam a piros melltartóm. 😁" - írtam izgatottan. Ha tényleg Cast az, akkor ráharap a csalira!
Pattanásig feszült idegekkel vártam a következő SMS-t.
Nemsokára meg is érkezett: "Az vadító szín! - főleg rajtad! Szeretnél most velem összebújni? 😗 "
Na várjál csak, te perverz! Majd adok én neked! Egy egyszerű nemmel válaszoltam.
A válasz elragadó volt, mint mindig.
"Ezt magad se gondolod komolyan 😛 És tudod mit?... A női nemnél csak az igen a jobb! 😃"
Ez tényleg Castiel! Csak ő tudja így csűrni-csavarni a szavakat! T. L. Én úgy gondoltam eddig a két betűre, mint keresztnév és vezetéknév, de mi van, ha angolosan Ti - El... Mint Cas-Tiel! Ó, te jó ég! De hülye vagyok, hogy erre nem jöttem rá hamarabb! Megvagy, te szemét! Most már én fogok játszani veled! Kiakasztalak, Tiel!
"Légy jó fiú, édesem, én most lépek! Randim lesz egy Nath nevű cukorfalattal! 😉 Pápá!"
Gonosz mosollyal az arcomon felkeltem, és felöltöztem. Leráztam és borsot törtem az orra alá! Kettő-null nekem! A telefonommal együtt lementem a konyhába. Anya meg az öcsém az asztalnál teáztak.
- Szia, nővérkém! - üdvözölt vidáman Lucas.
- Sziasztok! - ültem le melléjük, elvettem egy szelet pirítóst és teát töltöttem piros csészémbe.
A mobilom az asztal szélére tettem. Míg ettem, az öcsikém vidáman csivitelt. Én meg közben arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a hazugságom az SMS-ördögnek nem csak hazugság lenne? Megbeszélhetnék Nathaniellel egy találkát. Jó fej, és nekem se ártana kicsit kimozdulni itthonról.
A szőke herceg biztos elterelné a figyelmem Castielről és Tielről!
Alighogy lenyeltem az utolsó falatot, ott az asztalnál ülve tárcsáztam a fiú vezetékes számát. Szerencsére, Nathaniel vette fel a telefont.
- Igen, tessék?
- Szia, Nath! Vivien vagyok! Nemrég keltem fel, és eszembe jutottál. Nem lenne kedved találkozni velem?
- Most? - kérdezte meglepetten Nathaniel.
- Hát... ha ráérsz akkor tizenegy után jó lenne összefutni.
- Remek ötlet! Egy óra múlva ott vagyok nálad és majd kitaláljuk, mit csináljunk.
- Oké, akkor várlak!
- De minek köszönhetem ezt a meghívást? - kíváncsiskodott a srác.
- Csak... mert kedvellek! Ideje lenne kicsit jobban összeismerkednünk! - mondtam, és közben dühös pillantásokat vetettem az öcsémre, mert az idétlen pofákat vágott.
- Rendben, Vivien! Veled bármikor!
- Akkor majd gyere! Szia! - búcsúztam, majd letettem a telefont.
- Szóval Nathnak hívják a legújabb szerzeményed?! - nevetett Lucas.
- Semmi közöd hozzá! - vágtam rá ingerülten.
- Ez az a fiú, akivel matekozni szoktál? - kérdezte anyu elgondolkodva.
- Igen, anya. Ő Nathaniel.
- Nagyszerű, semmi kifogásom ellene! Egy aranyos, jól nevelt fiú.
Gyanakodva néztem az anyukámra. Hogy lehet, hogy máris szimpi neki egy esetleges udvarlóm?
- Anya, miről beszéltél vele, amikor a boltba voltam?
- Semmi különösről... Csak elmondta, hogy a gimnázium után, jogi egyetemre készül. Szerintem egy ilyen komoly és aranyos fiú. Jobban illik hozzád, mint az össze-vissza csajozó lókötők! - mondta ki a véleményét anyu. - Ráadásul, dolgozni fog a nagybátyja pizzériájában, hogy ne az anyjáék tartsák el. Nem állnak túl jól anyagilag, amióta az apukája - két éve meghalt.
Hitetlenkedve pillantottam anyámra. Többet tud Nathanielről, mint én! Nem is tudtam, hogy már nincs apukája. És talán igaza van anyának. Itt az ideje, hogy lehorgonyozzak egy normális, szeretetre méltó fiú mellett. Nem kellenek már nekem a nagymenők, azokból egy életre elegem van! Nathaniel kedves, rendes és okos. Az lesz a legjobb, ha adok neki egy esélyt, hisz a napnál is világosabb, hogy oda van értem. Egy esély mindenkinek jár, hátha jó fog kisülni belőle!
Tizenegy után meg is érkezett Nathaniel, és elsétáltunk egy cukrászdába. Kehelyből fagyit ettünk, sokat beszélgettünk. Utána Nath ragaszkodott hozzá, hogy menjek fel hozzájuk. Kicsit féltem ettől, de be kellett látnom, Nathaniel más, mint Castiel. Bemutatott az anyukájának. Anne néni nagyon kedves volt és belénk tuszkolta az ebédet, hiába nem voltunk éhesek. Az asszony vidám volt és jó humorú. Ez már nem volt elmondható Nathaniel mostohaapjáról. A férfi mogorva volt és szigorú. Valahogy úgy éreztem, nem szívleli élettársa kisfiát, ahogy engem sem. De Nath figyelmes volt velem, és elterelte a figyelmem a gonosz mostohájáról. Megmutatta a szobáját is és kölcsönadta a Hurts CD-jét. Ebéd után a Don Pepébe mentünk, ez volt a fiú nagybátyjának a pizzériája, ahol nemsokára dolgozni fog. Hangulatos és felkapott hely volt, nagyon tetszett és megígértem, hogy gyakran fogok majd ott kajálni. Rá kellett jönnöm, hogy egész kellemesen érzem magam a szőke szépfiú társaságában. Bizony, megdobogtatta a szívem Nath visszafogott udvarlása. Jólestek az esetlenül tálalt bókjai, megnevettetett. Abban a pillanatban, úgy éreztem a barátságunk idővel könnyen átcsaphat szerelemmé. Ráadásul, már az is jó volt, hogy a folyton mosolygós szemű Nathaniel társaságában eszembe se jutott a vörös ördög.
Hat körül értem haza. Anya a nappaliban délutáni sorozatokat nézett.
- Hát a fiúk? - kérdeztem felpörögve.
- Az öcséd tekereg, Tony meg a szobájában C...
- Akkor bekukkantok hozzá. - vágtam anyu szavába, és már fel is másztam a létrán.
- Mi újság, bátyókám? - nyitottam be Antony szobájába, széles mosollyal az arcomon.
- De jó kedve van valakinek! - jegyezte meg az ágyon ülő Castiel, míg a tesóm mellette henyélt a zöld fotelben. Na, pont ő hiányzott!
- Castiel... - sóhajtottam nehéz szívvel a nevét. Rossz volt kimondani. - Ha tudom, hogy itt vagy, be sem jövök!
- Vivien Marsall! Már megint olyan vagy, mint egy kőszikla! - korholt a bátyám.
- Hagyd csak, már megszoktam! - legyintett a vörös fiú.
- Hol jártál ma, kisasszony? - kérdezte inkább Tony, mert gondolom nem akart vitázni velem. Kék farmert viselt, fekete V nyakú pulóverrel.
- Ez engem is érdekelne! - nézett szúrósan Cast.
- Csavarogtam... Nathaniellel. - vallottam be zavartan.
- Olálé! Megint egy pasi! - nevetett a tesóm. - A hugi megint kivetette a hálóját.
- És ha igen? - kérdeztem élesen. Nem mertem Castielre nézni, inkább gyorsan menekülőre fogtam. - Na, most megyek! Unatkozzatok csak, én meg lefoglalom magam a szobámban.
Ezzel már ott is hagytam őket. Bevonultam a kis birodalmamba. Az ágyra ültem, a discmenembe raktam a kölcsönkapott CD-t és hallgatni kezdtem. Közben háttérképet és csengőhangot változtattam a mobilomon.
*
Eközben Castiel búcsúzkodni kezdett Tony-tól és felállt.
- Jobb, ha megyek! Már biztos az agyadra mentem a nyávogással. Sajnálom, hogy a Debes zűrömmel traktáltalak.
- Semmi vész, erre vannak a barátok! - állt fel Tony is, és kezet rázott a haverjával. - Néha a húgomnak is én vagyok a lelki szemetesládája. Jól elcseszted a dolgokat Debbyvel... de az a másik nem semmi egy nőszemély, ha így megbolondított.
- Csodálatos és imádni való csaj, nekem elhiheted!... Most is azon jár az eszem, hogy odamegyek hozzá és...
- Csak nyugi, öreg! Felejtsd el a nőcit!
- Nem lehet... Na, de csá! Nem kell lekísérned, inkább adj egy kis hangerőt a hifinek! - pacsizott Cast Antony-val, aztán kiment.
De a fiúnak esze ágában sem volt még hazamenni. Úgy, mint a múltkor, most is belopózott Vivien szobájába. A lány neki hátal ült az ágyon, a feje járt a fülhallgatóban dübörgő zenére, miközben egy BRAVO újságot lapozgatott.
Castiel csak a lányra tudott gondolni. A háta mögé lopakodott, és mielőtt meggondolta volna magát, a lány derekára tette a kezeit, s amikor nem tapasztalt ellenállást felsiklott a két tenyere Vivi hóna alá, majd megérintette a melleit.
*
Az első pillanatban nagyon megrémültem, de aztán az érintés nagyon is ismerős volt, azért nem is fordultam hátra. Elég volt ez az apró simogatás, hogy fellobbanjon bennem a vágy, ami ellen tehetetlen voltam. Bizsergett az egész testem, és azonnal elfelejtettem, hogy tiltakoznom kellene. De meg sem lepődtem ezen, mert mindig ez történik, ha Castiel átölel.
A fiú feltérdelt a hátam mögé, és engedtem az érintéseket. Hátam a mellkasához nyomtam, miközben zihált lélegzettel hátra nyúltam és fél kézzel megérintettem a nyakát. Castiel pedig vágyakozva elkezdte csókolgatni és rágcsálni a fülem, s a nyakam hajlatát. Míg az egyik kezem a hajával játszott, a másikkal lehúztam a fejemről a fülhallgatót, de kikapcsolni már nem volt erőm.
- Hát lehet téged elfelejteni? - suttogta Castiel, miközben elkezdte kigombolni a rózsaszín kardigánom apró gombjait.
- Téged sem lehet... - leheltem. - És azt a gyönyört sem, amit átélek veled! Rémisztő... hogy ilyen hatással vagy rám!
- Mert az enyém vagy, és senki másé! - jelentette ki diadalmasan Castiel, és ügyesen lehámozta rólam a pulcsit, majd a földre engedte.
- Nem kellene ezt, Castiel... hisz megegyeztünk... hogy mi nem... - próbáltam tiltakozni erőtlenül.
- Sss! - a fiú úgy hallgattatott el, hogy megszorította a melleim. - Most ne gondolkodj! Ez az utolsó kérésem, Vivienim! Csak egy búcsú éjszakát kérek tőled, semmi többet! Ne tagadd meg magunktól...
Mit is válaszoljak erre???
(Folyt. köv.…)
Tony :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése