Búcsú

Már képtelen voltam tisztán gondolkodni. Csak az járt a fejemben, hogy szeretkezni akarok Castiellel. Ilyen izgatott állapotban bármire igent mondtam volna... még magának az ördögnek is, csak hát ezúttal Castiel volt maga, az ellenállhatatlan kisördög!
  - Igen... Castiel... igen, akarom, hogy szeress!
Ahogy ezt kimondtam, Castiel felállt az ágyról és az ajtóhoz ment. Kétségbeesetten néztem utána.
  - Ne, ne, ne!  Ne menj el! - kiáltottam erőtlenül.
De Cast nem akart elmenni, csupán kulcsra zárta a szobám ajtaját.
  - Szeretem az izgalmakat, de nem lenne szerencsés, ha Tony vagy a szeles öcséd ránk nyitna... anyukádról nem is beszélve.
  - Igazad van. - bólogattam, és a hangom még mindig nem volt nyugodt.
Castiel visszajött az ágyhoz, én meg csak ott ültem lélegzetvisszafojtva és bámultam rá.
  - Úgy imádom, amikor így nézel rám! - nevetett. - A szemedben van minden: izgalom, vágy, várakozás, kíváncsiság és szerelem.
Zavartan másfelé néztem. Csak hallotta az uszodában, vagy rájött! De végül is... már mindegy! Most már nem számít, mit érzek iránta!
Mikor újra rá mertem nézni nagyot nyeltem, mert közben megszabadult a felső ruháitól és meztelen mellkassal állt előttem. Megbabonázva meredtem a kockás hasra, izmos karokra. Észrevehette a csodáló tekintetem, mert megint nevetett.
  - Olyan édes vagy... itt az ideje, hogy megkóstoljalak!
Cast az ágyra telepedett és az ölébe húzott. Szétterpesztett lábbal másztam az ölébe, hogy még közelebb kerülhessek hozzá. Ölelkezni és csókolózni kezdtünk.
A heves és perzselő csókok között egyszer csak megszólaltam:
  - Nem is mesélted, mi volt Debbyvel! Megbocsátott? - kérdeztem, miközben a mellkasát simogattam.
Castiel közben ügyesen kikapcsolta a sárga melltartóm csatját. Miközben ajkával bebarangolta a melleim, halkan válaszolt. - Elmondtam neki, hogy milyen jó veled... meg hogy sajnálom, ami történt, de nem bántam meg a veled töltött perceket. Mondtam neki, hogy ha akarja újra kezdhetünk mindent, de ne várja, hogy a bocsánatáért esedezzek.
  - Á!  - kiáltottam fel amikor a vállamba harapott. - Te kannibál!... És mit szólt?
  - Át akarja gondolni az egészet, majd szól, ha döntött. Nem nagyon tetszett neki, amikor bevallottam, hogy azért kerestem ujjat, mert meguntam őt!
  - Te szívtelen barom! - szidtam, de továbbra is tűrtem a cirógatást és a csókokat. - Ezt így megmondtad neki? Lehettél volna tapintatosabb is!
  - Meg én.... - kuncogott Castiel, miközben az alsó ajkam harapdálta.
Az ereimben vadul száguldozott a vérem. Ő meg hagyta, hogy a mellkasát és a vállát csókolgassam.
  - Tökkel ütött! - csóváltam a fejem.
  - De most te mesélj! Mit csináltál ma azzal a pipogya Nath-tal?!?
Felemeltem a fejem és egyenesen a szürke szempárba néztem.
  - Csak barátkoztam. Mint tudod, ő a matektanárom, így jóban vagyunk.
  - Oké, ha semmi több.
Nevetve végig húztam a körmeim Castiel hátán.
  - Te féltékeny vagy!
  - Igen!!!... Igen, az vagyok! Beledöglök, ha arra gondolok, más pasikkal is vagy!
  - Így mint veled... mással nem menne. - ismertem be akadozva, és szenvedélyes csókkal próbáltam ezt bizonyítani.
  - Teljesen megvadítasz... - suttogta Castiel és megemelte a csípőm, hogy le tudjuk rángatni a nadrágom. Aztán megszabadultunk a fekete melegítőalsójától is. Tudtam, hogy innentől már nincs visszaút, de nem bántam. Mellettünk továbbra is szólt halkan a disc, de nem törődtünk vele. Castiel a háta mögött megtámasztotta magát a két kezével, és mikor egyesültünk, a dereka köré fontam a lábam. Egyenletesen mozogva, szinte egyszerre értük el a gyönyör csúcspontját.
Már javában elnyúlva feküdtünk egymás mellett a takaró alatt, amikor arra lettem figyelmes, hogy a bátyám szobájában elhallgatott a zene. Ijedten kaptam fel a fejem.
  - Antony már nem bömböltet! Mindjárt hívnak vacsizni! Hogy fogsz kiosonni? - néztem a fiúra kétségbe esve.
  - Gyorsan és észrevétlenül... de majd csak hajnalban!
  - Mi? Itt akarsz éjszakázni? - kérdeztem döbbenten. Felültem és sebesen öltözködni kezdtem. - Te meghibbantál?
  - Lehet, de maradnom kell, ha nem akarunk lebukni!
Egy pár pillanatig mérlegeltem a szavait. Igaza van! Ha most kilopózik a szobámból a családom valamelyik tagjával biztos összefut, és Tony azt hiszi, már rég elment! Tényleg az a legokosabb, ha meghúzza magát nálam, és csak akkor távozik, ha már mindenki alszik.
  - Rendben van. Maradhatsz. - egyeztem bele habozva. - Lemegyek megvacsorázok, lezuhanyozok és próbálok nem gyanúsan viselkedni. Te meg maradj itt, ne csapj zajt, foglald le magad amíg visszajövök!
  - Nyugi, nem fogok unatkozni! Felhívom anyámat is, hogy ne aggódjon, nem vesztem el.
  - Mit bánom én, csak ne bukjunk le! - vágtam rá idegesen, miközben visszabújtam zöld farmerembe.
  - Imádom, amikor ilyen morcos vagy! - kacsintott Castiel. - Olyan jól áll neked!
  - Én meg utállak, amikor ilyen helyzetekbe hozol, te szívtipró! - mondtam szemrehányóan, de azért megkerültem az ágyat, odaléptem hozzá, szájon csókoltam és végigsimítottam a mellkasát, le a kockás hasáig. A fiú meg színészkedve jajgatott.
  - Aú! Ez hideg!
  - Majd, ha visszajöttem, felmelegítelek! - suttogtam érzéki hangon, és apró csókokat leheltem a szíve fölé. - Imádlak...
  - Tudom! - vigyorgott Cast. - És ki is használom!
Ajkaink hosszú, forró csókban forrtak össze.
Kopogás zavart meg minket.
  - Vivi, kész a kaja! Mi a frásznak zárkózol be? - hallottuk kintről Lucas hangját.
Nehézkesen másztam csak ki Castiel karjaiból. Nagyot sóhajtottam, hogy lenyugtassam a pulzusom, aztán kiléptem az ajtón.
  - Azért, hogy te meg a hülye bátyánk ne zavarjatok! - nyelveltem az öcsikémmel.
  - Blabla... - grimaszolt a kis tesóm, aztán szinte levetette magát a létrán.
Lementem vacsorázni. Csak turkáltam az ételt, nem tudtam enni, hisz izgatott voltam, amiért fent bujkál és vár a "titkos szeretőm."
Egy negyedóra múlva már a zuhany alatt álltam és élveztem, ahogy a forró vízsugár a testemre zubog.
Ügyeltem, hogy a hajam ne legyen vizes. Mire visszamentem a szobámba a srác már leágyalt, az ágyamban feküdt és a BRAVO-t olvasgatta. Rögtön kulcsra zártam a szobaajtót, aztán mellé ültem és elvettem tőle az újságot.
  - Most inkább velem foglalkozz!
  - Na, de Vivien! Épp egy érdekes cikket olvastam Rihannáról!
  - Nem hiszem el, hogy jobban érdekel Rihanna mű szépsége... - bújtam a fiúhoz. - Mint én... aki igazi!
Castiel mosolygó szemekkel mérte végig a kék pólóruhámat, ami a pizsamám volt.
  - De édes ez a kis maci.
  - Ugye, cuki? - kérdeztem büszkén és a póló elején vigyorgó kis jószágra mutattam. - A dili bátyám meg kiröhögött, amikor megvettem.
  - Nagyon jól áll - mint minden, amit viselsz!
  - Imádom a bókjaidat! - suttogtam halkan, miközben a nyakát és az arccsontját simogattam.
  - Én meg a csókjaidat. - lehelte Cast az apró csókok között. -  Olyan jó, amikor megcsókolsz!
  - Egész éjszaka ezt fogom tenni. - ígértem. - Hisz ez az utolsó éjszakánk együtt. Látod... az élet szétválaszt minket!
  - Ne légy szomorú! - kérte a vörös srác és a vállamra hajtotta a fejét, s a kezével végig simította a jobb karom a csuklómtól a könyökömig, majd a vállamig.
  - De az vagyok, ha erre gondolok!
  - Hidd el nekem, leszünk még együtt boldogok. Mi egymásnak vagyunk teremtve, csak most a körülmények elválasztanak minket. Előbb vagy utóbb összejövünk. Tudom, érzem! Nem normális, hogy ennyire egymásba gabalyodtunk... ennek oka van! - magyarázta Castiel.
Sejtettem, hová akar kilyukadni, de nem akartam beleélni magam, mert az a bizonyos szó nem hangzott el... Cast közben már a fülemet rágcsálta, és ettől bizsergés indult el a testemben, a lábujjamtól a fejbőrömig.
  - Most pedig szeress, kiscicám! - folytatta Castiel suttogva. - Szeress annyira, amennyire csak bírsz! Úgy, mintha ez lenne a végzet éjszakája!
Elterültünk az ágyon és én kerültem a fiú fölé.
  - Rendben is lenne... de mi lesz a védekezéssel? Nem akarok teherbe esni! - mondtam ki és elvörösödtem zavaromban, mert kínos volt a téma.
Cast az arcom simogatta.
  - Igazad van, de az gáz, mert nincs nálam gumi... Délután zenét hallgatni jöttem a tesódhoz, nem szexmaratonra... Az előbb is vigyáztam, most is fogok, megígérem!
Valahol éreztem, hogy egy normális lány nem menne ilyesmibe bele, de most nem akartam normális lenni. A vágy erősebb volt bennem, mint a józan ész szava.
Amikor Castiel bejött hozzám és vadul egymásnak estünk, nem gondoltam arra, hogy teherbe eshetek. Akarom Castielt, és ez minden kockázatot megér.
Válasz helyett a csípőjére ültem, fölé hajoltam, csókolgatni kezdtem az arcát, ajkát, állát, nyakát és a fülét. Órák hosszáig cirógattuk egymást és szeretkeztünk. Nem tudtuk megunni egymást. Újabb és újabb módokat találtunk, hogy örömet szerezzünk egymásnak. Tudtam, hogy az éjszaka minden egyes perce végérvényesen a fejembe fog vésődni.
Reggel hat körül még javában édesen aludtam, amikor Castiel ébresztgetni kezdett.
  - Mi... van? - nyöszörögtem.
  - Le kell lépnem.
Összeszedtem magam és kinyitottam a szemem. Castiel már felöltözve ült mellettem az ágy szélén. Felültem én is, és kidörzsöltem az álmot a szememből. Magamra húztam az ágy mellett árválkodó macis pólóm. Mezítláb az ajtóhoz mentem. Mielőtt kiléptem volna, kidugtam a fejem, hogy ellenőrizzem, nincs e már fent valaki. Körbe néztem, aztán intettem a fiúnak.
  - Eddig tiszta a levegő.
Kisettenkedtünk a létráig. Előre mentem, a nappaliban is körbe szimatoltam. Szerencsére, nagy volt a csend. Felszóltam Castielnek, hogy jöhet. Közben meg olyan izgatott voltam, mint egy lopakodó betörő. A fiú másodpercek alatt lemászott, de az utolsó három fokra nem pazarolta az időt, egyenesen mellém ugrott, és hangos puffanással ért földet. Hogy el ne veszítse az egyensúlyát, a derekamba kapaszkodott.
Rosszallóan néztem rá. - Sss!
A fiú csak konokul mosolygott, majd magához húzott és megcsókolt. Váratlanul ért a "támadás", de nem nagyon bántam. Most már tényleg nagyon kevés időnk volt együtt.
A hosszú és bódító csók után nehéz szívvel tuszkoltam ki az előtérbe.
  - Le akarsz rázni? - pusmogott mosolyogva Cast.
  - Nem szívesen, de igen. - kuncogtam.
Muszáj volt tréfálnom, pedig rettegtem az előttünk álló elválástól.
  - Ezt megjegyeztem! - vágott sértődött pofát a fiú. - Ennyire nem tetszett az éjszakai teljesítményem? Pedig nem tartom magam lusta szeretőnek.
Bezártam a hátam mögött a nappaliba vezető ajtót, de közben majdnem elbotlottam az öcsém fél pár cipőjében. Halkan nevettem a megjegyzésen.
  - Azzal semmi gond nem volt! Sőt... átlagon felüli éjszakám volt, egy átlagon felüli pasival.
  - Ezért megérdemelsz egy puszit! - nyomott gyengéd csókot a számra.
Keserédesen felsóhajtottam.
  - Tűnj már el végre! - fakadtam ki. - Csak megnehezíted a búcsúzást... Ugye tudod, hogy innentől kezdve el kell felejtenünk a közös perceket? Új életet kell kezdenünk, egymás nélkül! Te boldog leszel Deborahval... én meg... - elcsuklott a hangom, mert jelen pillanatban nem tudtam elképzelni, hogy mással is boldog leszek-e még valaha. - Na, de hagyjuk! Ne áltassuk magunkat... Mindennek vége és kész!

  - Igen, vége. - Castiel szomorúan kinyitotta a bejárati ajtót. Odakint még sötét volt és beáramlott a hideg levegő. A fiú kilépett a küszöbön kívülre, de ott megtorpant.
Borzongás futott végig rajtam, ahogy a testem átjárta a hideg, és úgy éreztem, a szívem is fagyosodik. Castiel a kilincsbe és az ajtófélfába kapaszkodva visszafordult hozzám.
  - Így nem mehetek el... - lehelte a fiú és olyan szenvedéllyel csókolt meg, hogy szinte az már fájt. Ez egy igazi búcsúcsók volt. Benne volt minden: vágy, szomorúság, kétségbeesés és véget nem érő forróság. Csak nagyon sokára engedett el és bódultan, könnyes szemekkel néztem rá. A cseppek már ott csillogtak a szemem sarkában, de visszatartottam a sírást. Hevesen magához ölelt és csak szorított és szorított.
Üvölteni tudtam volna fájdalmamban, de csak halk, alig érthető szavak hagyták el a szám.
  - Menj már el! Ne csináld ezt, mert evvel csak még nagyobb fájdalmat okozol! Majd meglátod, hogy ez volt a helyes döntés! El kell válnunk... Csak azt kívánom, hogy légy boldog Debbyvel! - hatalmas gombóccal a torkomban elfordultam tőle. Nem akartam, hogy lássa, mennyire fáj elengedni őt és hagyni, hogy máshoz menjen, mikor a boldogságot én csak vele képzeltem el. Mi lesz velem nélküle? Hogy fogunk ezután barátként egy osztályban ücsörögni? A jövő olyan kilátástalan volt nélküle.
Elhúzódtam tőle és az ajtóhoz mentem.
Már a kezem az ajtókilincsen volt, és menni akartam a nappali felé, de a mozdulataim olyanok voltak, mint a lassított felvétel. Vártam, hátha mond még valamit. A szívem mélyén azt reméltem, hogy visszarángat és esküdözni kezd, hogy nem kell neki Deborah, csak én!  Egyedül én! Ha kimondaná, hogy szeret, isten bizony, nem érdekelne Deb és nem engedném, hogy most kisétáljon az ajtón, és az életemből. Nem törődnék semmivel és senkivel, ha Castiel bevallaná, hogy szeret! Milyen szép is volna...
  - Vivieni... - suttogta Castiel érzelmesen a már megszokott becenevem.
A szívemben felgyulladt egy reménysugár. Reménykedve pillantottam rá.
  - Csak azt... azt akarom mondani... hogy légy te is boldog!
És az arcomról lehervadt a mosoly, a szívem kővé dermedt. Az utolsó reményszikra is kialudt.
  - Kösz... köszi! Isten veled! - nyögtem remegő hangon.
  - Inkább viszont látásra, angyalkám! - köszönt el Castiel, aztán leszaladt a lépcsőn. Végig ment a járdán, ki az utcára, aztán eltűnt a szemem elől.  De a szívemből sajnos nem tudtam ilyen gyorsan kiűzni. Elment, végleg kisétált az életemből és talán nem is érdekli, micsoda törést okozott most bennem. De miért is kesergek ezen? Én küldtem vissza Deborah karjaiba. Micsoda élet!
Visszabattyogtam a nappaliba. Épp a létrához értem, amikor anya kék köntösben kilépett a szobájából.
  - Mi az ördögöt csináltál te odakint, kora reggel?
  - Pont ördögöt űztem! - motyogtam szinte érthetetlenül, de aztán értelmesen kimagyaráztam magam. - Képzeld, azt álmodtam, hogy esik a hó, és megnéztem teljesült-e az álmom.
  - Bújj még vissza az ágyadba, kicsim! Korán van.
Naná, hogy szót fogadtam.
A vasárnap pokoli lassan telt. A történtek után semmihez sem volt kedvem. Legszívesebben folyton csak sírtam volna, de nem akartam kiakasztani a családom. Meg aztán nem tudtam volna őszinte és normális választ adni nekik. Este mégsem bírtam tovább, bementem a bátyámhoz és megint pityeregtem kicsit a vállán. Elmondtam az újabb szakítási drámám, csak persze a lényeges dolgokat hagytam ki.
Csodálom, hogy Tony még nem jött rá magától, hogy minden bánatom okozója Castiel....