Rögtön elvette tőlem a hátizsákom, de nem indultunk tovább, csak kedvesen átölelte a derekam.
- Na, bevették a mesét?
Vidáman mosolyogtam.
- Persze, csont nélkül! Az viszont igaz, hogy Tony erősen gyanakodott. Egy szavam se hitte!
Cast csak nevetett ezen.
- A jó öreg Antony! Jó a szimata, és nehéz átverni!
- Az már biztos! Remélem, nem indul utánam! Viszont kéne már neki, egy hozzá való csaj, akkor talán kevesebb ideje maradna engem dajkálni! - mondtam, miközben elindultunk ölelkezve.
Nemsokára megálltunk egy hatalmas halványsárga ház előtt.
A sötétben nagyon szép volt a kivilágított emeletes ház. Fehér kőkerítés takarta el az udvart a kíváncsiskodók elől. Ahogy bementünk a kovácsoltvaskapun, láttam, hogy végig a járda mentén apró lámpák világítják meg az utat a ház felé. Hátrébb az udvaron felfedeztem egy nejlonnal betakart hintaágyat, a szomszéd ház falánál pedig kisebb, csinos fenyőfák sorakoztak. Az udvar végében egy garázs állt. A garázsajtó nyitva volt, s a szívem megdobbant, mert ott állt a rég nem látott királykék motor. Castiel felvezetett a lépcsőn, elővette a zsebéből a házkulcsot, aztán bementünk.
Amikor Cast felkattintotta a villanyt, ámulva néztem szét.
Még életemben nem jártam ilyen szép és modern házban.
Egyből a nappaliba csöppentünk. A falak krémszínűek voltak, az ülőgarnitúra fekete bőr. Rögtön megtetszett az ablak alatt álló szobai szökőkút. A füstszínű járólaphoz igazán jól illettek a fehér márvány virágtartók. Feldobta a helységet a sok hatalmas zöld virág. A bőr ülő mellett egy hatalmas tükrös oszlop állt, s ettől balra egy italbár. Alig hittem a szememnek és Cast élvezettel figyelte az elképedt arcomat.
- Idelent csak anyu hálója, a konyha, vendégszobák és egy fürdőszoba van. - magyarázta Castiel, miközben lenyomott a bőr fotelbe, ami akkora volt, hogy simán elfért volna benne két ember is. A fiú megállt velem szemben a kandalló előtt.
- Csodaszép ez a ház. - mondtam, miközben a cuccom leeresztettem a földre, magam mellé.
- Anya ízlését tükrözi. Van egy lakberendező barátnője, aki mindent úgy tervezett meg, ahogy ő akarta. - mesélte Cast, miközben levette a kabátját, elkérte az enyémet is és lelökte a másik fotelbe. - Az emeleten négy szoba van, amelyből háromhoz erkély is tartozik, két fürdőszoba van fent, lent csak egy. A ház belső terének meghatározó eleme a két szintet összekötő erkélyek. Nagyon szeretem a bárt, meg a gipszdíszeket a falon. A nappalihoz és az étkezőhöz is tartozik egy terasz, ami kivezet a hátsó udvarra, ahol egy medence is van. Az én szobám az emeleten van, majd megmutatom... Ahol most vagyunk, ezt anyám lakótérnek nevezi. Mögötted van az étkezővel egybenyitott konyha. - Cast jobbra mutatott. - Ott ki lehet menni az erkélyre. Onnan láthatnád a medencét, de sajnos most le van eresztve és takarva, nehogy kárt tegyen benne a fagy. De nyáron megígérem, hogy meghívlak egy magánfürdőzésre.
- Rendben, majd szavadon foglak! - mondtam, miközben még mindig forgolódva gyönyörködtem a csodás házban.
Castiel a bár elé sétált.
- Iszol valamit?
- Nem, nem! Csak semmi alkohol! Inkább valami üdítőt kérnék! - válaszoltam gyorsan.
- Máris hozom, de akkor átmegyek a konyhába a hűtőhöz! - Castiel elsietett, én meg utána néztem.
Kicsit fura volt, hogy sehol sem voltak ajtók, de amúgy nagyon tetszettek a boltíves átvezetők.
Nagyon meglátszott a házon, hogy gazdagok a tulajdonosok. Mindig tudtam, hogy Castiel nem szegény, de hogy egy ilyen modern palotában lakik, arról fogalmam sem volt.
Megérkezett Cast két pohárral a kezében.
- Csak őszibaracklevet találtam, remélem nem baj.
- Nem, én szeretem... Kösz! - vettem el az egyiket.
Castiel leült a mellettem lévő kanapéra.
Pár perc kínos hallgatás után, csak megszólaltam:
- Anyukádról említetted, hogy Olaszországban van, de mit is mondtál, hol a papád?
- Gondolom otthon. - vont vállat Cast és letette a poharát a kanapék között álló vaslábú, üveg asztalra. - Tudod, apám már külön él. Van egy Lucy nevű, nála sokkal fiatalabb barátnője, vele él. Nemrég apa és anya végleg elváltak, de már egy ideje külön éltek.
- Ez szörnyű lehet.
- Ó, nem, már hozzászoktam! Apa havonta kétszer-háromszor meglátogat, de nem nagyon hiányzik. Jól megvagyunk ketten anyával. - mesélt Castiel. Örültem neki, hogy a bizalmába fogad. - A mamám a munkába vetette magát, csak a kozmetikai cuccokat árusító cégével törődik. Jó kis pénzeket keres, mióta betört a külföldi piacra is, úgyhogy nincsenek anyagi gondjaink.
- És nem rossz, hogy ilyen sokat vagy egyedül? - kérdeztem az italomat kortyolgatva.
- Most nem vagyok egyedül. - tért ki a válasz elől Cast mosolyogva. - Mi lenne, ha megvacsoráznánk?
- Remek ötlet! Már nagyon éhes vagyok!
- Oké, akkor nézzük meg, mi van a fagyasztóban!
- Segítek! - pattantam fel.
- Nem! Te vendég vagy!
- De akkor is segítek! Nem ülhetek itt tétlenül, miközben a konyhában szerencsétlenkedsz!
Castiel elém lépett.
- Te csak ne becsülj le! Igenis értek néhány dologhoz! Szeretek főzni! Tudok házias is lenni, ha akarok. - és Castiel nem folytatta a mondatot, hanem megcsókolt. - De most inkább ehhez van kedvem...
Akartam mondani valamit, de Cast szája megakadályozott ebben. Erősen a fiú vállaiba kapaszkodtam. Nem tehetek róla, de megint megbabonázott.
- Vivieni! - suttogta a vörös srác, és magához szorított, s élveztem, ahogy a kemény test hozzám simul. A lélegzetem elakadt, a testem lángra lobbant.
Megint rádöbbentem, hogy túlságosan vágyunk egymásra. A fiú szája, ami eddig a nyakamon kalandozott, most határozottan és követelőzően tért vissza a számra, és mohón vette birtokba, mintha mindig is erre vágyott volna. Már nem tudtam, mi történik velünk.
Nem tudtam, mikor kerültünk a kanapéra, ő húzott magával, vagy én rántottam le, de már egymáshoz simulva feküdtünk a bőr ülőn. Cast egyik lába birtoklóan az ágyékomon pihent, keze a pulóverem alá siklott. Suttogó szavai teljesen elvették az eszem.
Amikor a fiú keze a melltartóm csatjával babrált, már szinte elviselhetetlenül gyorsan kalapált a szívem. Tudtam, hogy le kellene állítanom, de képtelen voltam rá. Levett a lábamról a vonzereje.
Ekkor mintha egy kés hasított volna a lelkembe!
Milyen könnyen belemegyek Castiel őrült játékaiba... Mindig kihasználja a gyengeségem! Csak állati, nyers ösztönből van velem, mégis mindig megadom magam neki. És Castiel velem van, csak a szex kedvéért.
Mielőtt a fiú kikapcsolta volna a melltartómat, ösztönösen visszahúztam a derekamig a pulóverem, és teljes erőmmel eltoltam magamtól.
- Hagyd abba! - kértem rekedten. - Szeretném, ha elengednél.
Egy pillanatra azt hittem, hogy Cast nem törődik a kérésemmel, mert tovább csókolgatta az arcom, majd visszatért a számhoz. De aztán, mint akinek később jutott el a tudatáig a hangom, felkapta a fejét.
Castiel mormolt valami káromkodás félét, mély levegőt vett, aztán felült mellettem. Én is felálltam és reszkető kézzel igazgattam a ruhámat. A bőröm még mindig bizsergett a heves érintésektől. Az arcom és az ajkam még izzott a forró, égető csókoktól, hajam szétziláltan, össze-vissza állt. Arra számítottam, hogy Cast ezután mond valami sértőt, vagy durvát, de nem ez történt.
- Most bebizonyítottad, hogy igazából nem is akarsz engem. - mondta halkan, és szomorúan.
Ezt olyan csalódottan mondta, hogy megesett rajta a szívem. Már megbántam az előző gondolataimat és megpróbáltam menteni, ami menthető. Átöleltem a derekát, a mellkasára hajtottam a fejem.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz... Igenis akarlak!... És szükségem van rád, Castiel! Nem azért állítottalak le az előbb, mert nem akarlak, hanem azért, mert éhes vagyok!
A fiú megkönnyebbülve felnevetett, aztán belecsípett a hasamba.
- Te kis haspók! Irány a konyha! Nehogy azt mondd, hogy éheztetlek!
Cast a konyha felé sietett, hát követtem.
Itt beépített fehér, modern szekrény és mindenféle elektromos eszköz fogadott minket. Megálltam a szekrény előtt, míg a házigazda a hűtőben kotorászott.
- Na, találtál valamit? - kérdeztem nemsokára.
- Aha. - Castiel felegyenesedett, kezében egy lezárt tetejű kerek ételessel. - Milánói szósz? Szereted?
- Igen.
- Akkor főzünk hozzá tésztát!
- Okszi!
Cast otthonosan mozgott a konyhában, hamar talált egy nagy lábost, amibe felrakott egy adag vizet forrni. A tésztát a pultra készítette.
- Segítek. - kaptam ki a kezéből a fedős ételest.
- Na, jó... ha ragaszkodsz hozzá.
- Igen, ragaszkodom hozzá!
- Akkor adok egy kötőt! - Castiel arrébb ment, és egy másik szekrényből elővett egy zöld-fehér kockás kötőt. - Még rád is adom.
Nem tehettem mást, hátat fordítottam neki és hagytam, hogy a nyakamba akassza.
- Egy kicsit gyűrött, de majd kisimul. - lépett teljesen közel a hátamhoz, és keze végigsimított az anyagon, a mellemen, a hasamon, majd a csípőmön, végül elengedett és megkötötte a derekamnál a kötény madzagját. Meglepetten fordultam hátra. Castiel rám mosolyodott. Kis mozdulat volt ez az előbbi, a köztünk lévő meghitt viszonyt jelképezte. Megpróbáltam összeszedni kusza gondolataimat. Szívem megint vadul zakatolt. Két tenyerembe fogtam Cast arcát és a szemébe néztem. A köztünk lévő érzelmi vonzódást nem lehetett tagadni. A feszültség megint ott vibrált köztünk. Olyan jó volt a tudat, hogy most csak az enyém.
Milyen könnyű elcsavarni egy lány fejét... elég hozzá egy ilyen jóképű pasi!
Egy hosszú pillanatig némán álltunk egymással szemben, elengedtem a srác arcát, lélegzetem felgyorsult, levegő után kapkodtam. Megbabonázva néztem a fiúra. Úgy éreztem magállt az idő. Tisztán láttam Castiel izgató mosolyát.
A srác gyengéden magához ölelt, ajkaink forró csókban forrtak össze.
- Vivien... - suttogta Cast csillogó szemekkel, s még erősebben szorított magához.
A hosszú csók után Castiel kénytelen-kelletlen elengedett.
- Így sosem lesz kész a vacsora!
- Azt hiszem, igazad van! Mert neked rögtön a desszerten jár az eszed! - korholtam mosolyogva.
- Desszert? Te leszel a desszert? Akkor, hamar dobjuk össze azt a makarónit, hogy mihamarabb megkapjam az édességet!
- De sürgős lett hitelen! - nevettem.
Negyedóra múlva már a megterített aszalnál ültünk és ettünk. Hátam mögött volt az erkély ajtó, velem szemben pont a csodálatos benti szökőkút. Evés közben vidáman társalogtunk.
- Majd megmutatod az emeltet is? - kérdeztem, miközben megpróbáltam a villámra tekerni egy hosszú tésztaszálat. - És szeretném, ha még mesélnél magadról... Ó, ne haragudj, ha túl tolakodó vagyok...
Castiel csak mosolygott.
- Bírom a kíváncsiságod. Így tetszel, ahogy vagy.
Te pedig leveszel a lábamról, és elveszed a józan eszem! Van fogalmad róla, mennyire szeretlek és kívánlak? - gondoltam, de nem mertem kimondani.
Némán falatoztam, nem tudtam, mit válaszoljak a bókra, csak néztem a mellettem ülő fiút.
* Castiel is a lányt figyelte. Ahogy nézte, rá kellett jönnie, hogy Vivien olyan vágyakat ébresztett benne, amelyeket eddig nem nagyon ismert. Deborah feleennyire se izgatta a fantáziáját, mint ez a kis vörös démon...*
- Valami baj van? - kérdeztem riadtan, mert furcsán nézett rám.
- Semmi. - felelte bizonytalanul a fiú. - Csak örülök annak, amit látok! Jó, hogy itt vagy.
Castiel keze megfogta az asztalon nyugvó bal kezem.
Hüvelykujjával lágyan simogatni kezdte a kezem, felkutatta az érzékeny pontokat az ujjaim között. Izgatott borzongás futott végig a hátamon. Olyan nagy hatással volt rám ez az apró érintés is, hogy a villáról nem jól kaptam be a makarónis tésztát és összemaszatoltam az arcom.
- Ó, de béna vagyok!... Még enni sem tudok!
Castiel nevetve kivett egy szalvétát a tartóból.
- Majd én letörlöm!
- Úgy nézhetek ki, mint egy maszatos kétéves. - restelkedtem.
- Ne izgasd magad, igazán jól áll!
Cast ügyesen letörölte az arcomról a maszatot, aztán kérdőn nézett rám.
- Mit szólnál, ha evés után DVD-znénk?
- Nekem megfelel.
Mikor végeztünk a vacsorával elmostuk a szennyes tányérokat, aztán Castiel megfogta a kezem és a fehér vaskorlátos kőlépcsőhöz vezetett. Felérve az emeletre egy újabb társalgóban kötöttünk ki. Itt is fekete bőrgarnitúra állt, fehér asztallal, fehér szekrénnyel és könyvespolccal. Az erkélyajtó mellett fehér álló lámpa ácsorgott. Itt is virágok dobták fel az egyhangú színű bútorokat. A társalgó jobb oldalán három ajtó sorakozott. Cast az első ajtóhoz vezetett. Beléptünk, felkattintotta a villanyt.
- Régen ez volt a gyerekszobám... de most is játékszobának hívjuk.
Alig akartam hinni a szemnek. A szoba közepén egy biliárdasztal állt, felette egy nagy neonlámpa, bal oldalt a fal mellett, végig-hosszig egy hatalmas könyvespolc. A másik oldalon minibár állt és kis asztalok székekkel, mint egy valódi biliárd szalonban.
- De jó! - csak ennyit tudtam mondani.
- Itt szoktam Lyssel meg a fiúkkal biliárdozni, ha már meguntuk a Bázist.
Még fel sem ocsúdtam a magánszalon hatása alól, amikor Cast már húzott is tovább a következő helyiségbe.
- Ez itt a konditerem!
És tényleg egy kínpadokkal felszerelt helységbe vezetett. Volt ott minden: szobabicikli, futópad, tárogató, súlyzók és egyéb testedző gépek, amiket nem ismertem.
Csak mosolyogtam az orrom alatt.
- Mi olyan mulatságos? - tudakolta Castiel.
- Se... semmi, semmi! Csak most már tudom, miért olyan eszméletlenül jó a tested! - nevettem.
Cast is nevetett és magához ölelt.
- Tényleg úgy gondolod, hogy jó testem van?
- Aha. - kacéran a fiú pulcsija alá nyúltam és elkezdtem simogatni a mellkasát. - Olyan izgató az izmos mellkasod... a hátad... a vállad... a kockás hasad...
- Ne csináld ezt, Vivieni! Tudod, hogy pokolian kívánlak, és ha így viselkedsz, nem tudom visszafogni magam! - figyelmeztetett a vörös srác, majd kezével az állam alá nyúlt, gyengéden felemelte a fejem, majd lágyan, belsőségesen megcsókolt.
Ekkor valami egyenletes csipogásra lettünk figyelmesek. Cast eltolt magától, és szitkozódva leakasztotta a derekáról a mobiltokba rejtett telefonját.
- Tessék? Jé, szia Antony! - szólt a telefonba a bűntársam.
Idegesen feszengtem, amiért a bátyám pont most hívta Castielt. De Cast nyugodtan beszélt.
- Aha... Biosz házi-dolgozat? Igen, igaz! Holnap kell leadni... már emlékszem. Te azt hitted, hogy a húgod kamuzik és pasival van? Nem, szerintem nem! Vivica megbízható kislány, és én is tanúsíthatom, hogy létezik az a házi.... Na, de most le kell tennem, rosszkor hívtál... Igen, egy szívdöglesztő, édes és gyönyörű lánnyal vagyok. Pá, Tony!
Mosolyogva figyeltem, ahogy Cast visszaakasztja az övére a mobilt a tokjába.
- Még, hogy nem hazudok!
- Nem mondhattam, hogy pasival vagy, azt meg pláne nem, hogy velem! Kitekerte volna a nyakad, engem meg a földig verne. Hadd higgye csak, hogy bioszozol Irissel. Most pedig megmutatom a vendégszobát.
A vendégszoba után végre bepillanthattam Castiel magánterületére.
Nagyon tetszett a Ferraris zászló a falon, meg a motoros poszterek. Leültem az ágy szélére, Cast meg letérdelt a tévés állvány elé, és a DVD-k között kutakodott. A szemem megakadt az éjjeli kis szekrényen álló képen. Egy ezüst képkeretben a kislibazöld bikinis Deborah pózolt mosolyogva. Gyorsan elfordítottam onnan a fejem, nehogy lelkiismeret-furdalásom legyen, ha tovább bámulom a képet.
- Épp tegnapelőtt kaptam Lysandertől egy halom filmet. Van itt minden! Vígjátékot, horror, akció, fantasy vagy thriller. Mit szeretnél? - kérdezte Cast.
- Nem is tudom... Mi a kínálat?
- Itt van A végzet ereklyéi, Izomagyak, Éhezők viadala, Gru 2. A Farkas - igaz én már láttam...
- Hugh Jackmant nagyon bírom, de most nem igazán érdekel. - vallottam be.
- Akkor a Másnaposok 3. vagy az Eleven testek?
- Ne...
- Démoni doboz, Kabalapasi, vagy a Szupercella?
- Hm, a Kabalapasi jól hangzik, szerintem még nem láttam.
- De jó, hogy végre döntöttél! - Castiel elindította a filmet, és a távirányítóval a kezében mellém vetődött. Elhelyezkedett szétterpesztett lábakkal, engem meg közzé húzott. A telefonját kirakta a kis szekrényre. A falnak döntötte a hátát és átölelt.
- Dőlj nekem, lazulj el és csak élvezd a filmet. Lys azt mondta nagyon jó kis vígjáték!
Szívesen engedelmeskedtem, hátam a mellkasának támasztottam.
- Biztos, hogy a filmet akarod élvezni? - kérdeztem incselkedve.
- Egyelőre igen!
Szorosan magához ölelt, így néztük a filmet. Már a film felénél jártunk, már Charlie szerelmes volt és próbálta meghódítani a pingvines lányt, amikor Castiel megunhatta a DVD-zést, mert mocorogni kezdett. Azt vettem észre, hogy a fülemet rágcsálja, keze felfedező útra indult a combomon és a derekamon.
- Castiel...! Ne macerálj! Nézni szeretném a filmet!
- Neked hiába beszélek? - sóhajtottam.
- Mondtam, hogy ne figyelj rám!
- De képtelenség filmet nézni, mert eltereled a figyelmemet! - panaszkodtam nevetve.
- Ne rám figyelj! - Szája a nyakamat, tarkómat és a fülem környékét simogatta. - Engem most nem a film érdekel.
- Vettem észre... Csak nem le akarsz teperni? - mosolyogtam, miközben a kezem a hajával játszott.
- Épp ez a szándékom!
- Rossz fiú... - suttogtam, mielőtt nevetve felé nyújtottam a szám. - Mindig eléred, amit akarsz és...
- Sss! - tette az ajkaimra az ujját Castiel, s egész testem megremegett.
Ahogy letolt az ágyra és fölém hajolt, borzongás futott végig a hátamon. Ó, Castiel...
Apró, de forró csókokkal borította be kiszáradt ajkaim.
- Erre vártam, mióta csak beléptünk a házba. - vallotta be érzelmesen, és keze vérforralóan simogatott. Megint a hajával játszadoztam, amikor megszólaltam:
- De.… tudod a film is érdekel...
- Ó! - Castiel sértődötten felült, mellén összefont karokkal.
- De majd megnézem legközelebb! - mosolyogtam, és egy erőteljes rántással visszahúztam magamra. - Sajnos már nem Dane Cook köti le a figyelmem, hanem te!
- Tragédia neki, nagy öröm nekem! - nevetett Castiel.
Egyre szenvedélyesebben, és hevesebben csókolgattuk, simogattuk egymást. Egy könnyed mozdulattal lehámoztam róla a pulóvert és a pólót. Elakadó lélegzettel néztem a meztelen felsőtestét, majd kezem útnak indult a bőrén. Csodálatos érzés volt birtokba venni a testét. Élveztem, hogy az érintésem ilyen nagy hatással van rá. Lassan a földre került a fekete felsőm is.
Láttam, hogy felcsillan a szemében a vágy, amikor megpillantotta tűzpiros melltartómat.
- Nagyon felizgattál... és ugye tudod, hogy itt már nincs megállás? - kérdezte Cast rekedten.
- Miért? Mondta valaki, hogy állj le? Nem fogom, mert én is akarlak.
Mikor válaszul édesen és mohón megcsókolt, a szívem hevesebben kezdett kalimpálni. Cast sűrű, selymes haját simogattam és szenvedélyesen viszonoztam a csókot.
A testem bizsergett a várakozástól, amikor keze lassan fölfelé siklott a testemen. Sorra csókolta a fülcimpámat, a nyakam, vállam és a mellem. Majd az eszem vesztettem, de ekkor megint hallottam a dallamos csipogást. Messziről érzékeltem, hogy ez csak a telefonja lehet.
Castiel is magához tért nagy nehezen és átkozódva felült, s a mobilért nyúlt.
- Mi van?... - kérdezte durván. - ... Deborah?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése