Hétvégi gondok

Hétvégére az volt a terv, hogy Castiel jön értem tíz körül, és nála töltöm a két napot. Fél kilenckor keltem és lázasan készülődtem. Kis zöld utazótáskámba dobáltam a ruhákat, sminkcuccokat, tusfürdőt, papucsot, fogkefét meg egyéb limlomot. Magamra vettem egy fekete, szűk szárú farmert és egy kötött lila pulóvert. A hajam összefogtam a tarkómon egy fekete gyöngyös hajgumival. Hosszú szárú tornacipőbe bújtam, és alighogy behúztam a táska cipzárját, megérkezett Castiel.

A piros, vastag pulcsis és sötétkék farmeres fiú halkan lépett be a szobámba, és mosollyal üdvözölt. 

Villámgyorsan a karjába röppentem, és forró csókkal üdvözöltem. Cast örömmel fogadta a csókot, hevesen tapadt ajka az enyémre. A gerincemen végigfutott a jól ismert bizsergés, és sóhajtva fontam a karom a nyaka köré. 

  - Hm, angyalom... neked is jó reggelt! - nevetett Castiel, és lehámozta a karomat magáról. - Elkészültél?

  - Igen, útra kész vagyok! - mutattam a táskámra. 

  - Remek! Aljas bűnözőnek érzem magam, aki elviszi a szépséges hercegnőt és bezárja a palotájába, hogy kielégítse alantas vágyait! - vigyorgott Cast, és megölelte a derekam. 

  - A megfelelő hercegnőt választottad, mert ez bizony alig várja, hogy bűnbe vidd! - nevettem, és megcsókoltam az állat. 

  - Romlott nőszemély! 

Olyan csókot kaptam, hogy attól egyből melegem lett. Sóhajtva simultam az izmos férfitesthez. 

Az idilli pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. Felcsendült Calvin Harris: Summer című dala, mostanában ez volt a csengőhangom. Ódzkodva húzódtam el szerelmemtől, hogy kihalásszam a táska fiókjából a telóm. 

Meglepetten vettem észre, hogy Zack a hívó. 

  - Helló, Zack! Mondjad... - szóltam a telefonba. 

  - Szia, Vivien! Bajban vagyok, ki kéne segítened! Muszáj volt mára túlórát vállalnom. Arra kérlek, vigyázz Sissy-re délután! Ha megteszed, dupla gázsit kapsz! Mit szólsz? 

Miközben a férfit hallgattam a vonalban, kétségbeesetten néztem Castielre. Nem akartam cserben hagyni. Annyira vágytunk már erre a közös hétvégére, de Zack ki volt borulva, és hogy hagyhatnám magára a kislányt? Borzasztóan kínlódtam magamban, és tanácstalan voltam. Nem tudok ketté szakadni. Vagy Castielt választom, vagy a kislányt... Olyan nehéz volt ez.

  - Igazából már voltak terveim mára... - hadartam a kagylóba. - De nem is tudom... 

  - Kislány, nem kérném, ha nem lenne életbevágóan fontos! Tudod, hogy a mihaszna fiamra nem számíthattok! Csak te húzhatsz ki a bajból! - könyörgött Zack a fülembe. Castiel meg egyre gondterheltebben figyelte szenvedő arcomat. Végül győzött a jó szívem, nem tudtam visszautasítani az anyagi gondokkal küszködő férfit, és a pici lányt se hagyhattam cserben. 

  - Rendben, Zack, ott leszek. Egy órán belül átmegyek! - ígértem végül, és közben reszketett a gyomrom, és szívszaggató fájdalommal néztem kedvesemre. - Megfelel így neked? 

  - Nagyszerű vagy, kislány! Ezer hálám! Déltől négyig pont jó lesz, kábé akkor érek haza, utána szabad vagy! 

  - Oké. Akkor majd megyek! 

  - Köszi még egyszer, Vivien! Viszlát! 

  - Helló! - csüggedten nyomtam ki a telefont. 

Castiel két lépéssel mellettem termett, és megfogta remegő kezemet. 

  - Mi történt? Hová mész, és miért vagy így kiborulva? 

  - Jaj, Castiel! Lőttek a mai terveinknek! Annyira sajnálom! - szinte már könnybe lábadt a szemem, amiért csalódást okozok neki. - Zack hívott a szomszédból, akinek a lányára vigyázom! Dolgoznia kell. Nem hagyhatom magára a kislányt! És most gyűlölöm magam, mert leromboltam a terveid! 

  - Csak ez a baj? - mosolygott Cast. Fél kézzel megölelt és homlokon csókolt. - Már azt hittem, valami rossz hírt kaptál és megrémültem. Persze, az is gáz, hogy nem lehetünk együtt, de te vállaltad a dajka melót. Megértem, hogy egy kisgyerek nem maradhat magára. 

Hálásan dőltem a mellkasának, megkönnyebbülten sóhajtoztam Cast karjaiban. 

  - Köszönöm. Azt hittem mérges leszel! 

  - Nem örülök, ez tény, de akkor változik a terv, és csak délután rabollak el, amikor visszatértél a kislánytól. 

  - Jól hangzik. - emeltem fel a fejem mosolyogva, és a szemébe néztem. - Alig várom a négy órát, hogy együtt legyünk! 

Ha már témánál voltunk, úgy döntöttem, azt is bevallom, kinek a testvére a kis védencem. Volt egy olyan érzésem, hogy ha elhallgatom és Castiel mástól, vagy véletlenül szerez erről tudomást, nagy bajok lennének belőle. 

  - Szeretlek, angyalom! - súgta a fülembe a fiú, és szájon csókolt. 

  - Castiel... tudnod kell, hogy Sissy, Ren húga. Csak tegnap tudtam meg, hogy Zacknek van egy fia is, aki pont az új fiú. 

Castiel a homlokát ráncolta. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki az új fejlemény. 

  - Nahát! És az a seggfej nem tud a tesójára vigyázni? - Cast hangjából sütött az ellenségesség és a megvetés. 

  - Úgy látszik, nem. - vallottam be kelletlenül. - Ahogy a suliban utál mindenkit, otthon is ilyen. Sissy tart tőle, és nem jönnek ki egymással. 

  - Valamiért nem tetszik ez a dolog! - csóválta a fejét Castiel. - De nem köthetlek magamhoz. Ha a gyogyós húgát akarod pesztrálni, ám legyen, de azonnal szólj, ha kellemetlenkedik veled, és kicsinálom!

Jólesett az aggodalma, de rettegtem is egyben, hogy képes lenne miattam ölre menni valakivel. 

  - Kedves vagy, de semmi szükség rá! Meg tudom védeni magam. Ren alapból bunkó, ha nem törődőm vele, elviselhető. De Sissy olyan kis aranyos. Kicsit zárkózott, de nagyon megkedvelt, hozzám nőtt a csöppség. 

  - Még hogy semmi szükség rá? Ezt ne mondd! Te hozzám tartozol, ha téged bántanak, azzal engem is felpiszkálnak, és bárkit agyonvágok, aki neked árt! 

  - Köszi! - tréfával próbáltam feloldani a fiúban a feszültséget. - Szerintem ezzel már mindenki tisztában van, és csak egy őrült merne belém kötni! Menjünk le anyuhoz reggelizni, aztán mehetsz csavarogni Lyssel, míg rád nem csörgök, hogy jöhetsz értem. Délután kárpótollak! - kacsintottam.

  - A telefont fogom lesni egyfolytában! - kacsintott Castiel, és kézen fogva lementünk anyuhoz enni. 

*
Egy óra múlva már görcsbe rándult gyomorral csengettem be Renékhez. Féltem, mi vár rám a délután folyamán. A barna pulóveres, és farmeres fiú nyitott ajtót.
  - Szia! - üdvözöltem bizonytalan hangon.
  - Hali! - a fiú morcosan mért végig. - Ne gondold, hogy örülök neked! Sissy viszont egy órája ugrál, mióta apu felhívta, hogy veled kell lennie délután.
  - Legalább ő meg apád kedvel. - mosolyogtam magabiztosan és kicsit kárörvendően. Eldöntöttem, hogy ez a sötét alak nem fogja elrontani a napom. 

  - Ha ez neked megfelel... - ásított a fiú látványosan, és szerintem rájátszott erre, csakhogy tudassa velem, nagyon un engem. Azért sem törődtem vele. Megsemmisítő pillantást vetettem rá, majd beléptem mellette a nappaliba. Sissy a kanapé közepén játszott egy halom babával. 

  - Vivi! Ma babázni fogunk! - szöcskézett elém a zöld kertésznadrágos, és kék pulcsis kislány.
Míg Sissy kézen fogva a kanapéhoz vezetett, Ren eltűnt a konyha irányába. Jobb is így. - gondoltam bólogatva. - Minél kevesebbet érintkezünk, annál kevesebb a súrlódás. Ha ő képes levegőnek nézni, akkor én is ezt fogom tenni. Csak így tudjuk elviselni egymást.
Nem foglalkoztam tovább a nagy tesóval, mert a kicsi lenyomott a kanapéra, és elkezdte nekem bemutatni a Barbie-kat.
  - Ez Carmen. - nyomott a kezembe egy szőke babát. - Ez Candy. - a másik barna, rövid hajú volt. - Ez meg Clarissa. - az utolsó baba fekete, hosszú hajú volt és piros filccel össze volt firkálva az arca, a karja és a lába. Csodálkoztam, hogy így elcsúfította. 

  - Clarissával miért csináltad ezt? - kérdeztem, miután a dzsekim a fotelbe dobtam, és érdeklődve vettem a kezembe az összefirkált babát.
  - Ő a mamám nevét kapta. Olyan, mint Ő.
A kislány nem nézett rám, bőszen vetkőztette Candy-t, és ráhúzott egy zöld, flitteres ruhát.
   - Mi történt vele? - kérdeztem gombóccal a torkomban, mert éreztem, hogy végre megtudhatom, mi történt az anyukájával, és valami borzasztó dolgot sejtettem.
  - Megégett. Meghalt, nem is emlékszem rá. - válaszolta Sissy, és még mindig nem nézett fel.
Reménytelenül sóhajtottam. Sejtettem, hogy ez a két gyerek az anyjuk korai halála miatt lett olyan, amilyen. Kirázott a hideg. Nem csoda, hogy egy ilyen tragédiát nem tudtak feldolgozni.
Észre se vettem, hogy Ren a konyhaajtóból figyel minket, és hallgatja a beszélgetést, ezért összerezzentem, amikor rám förmedt.
  - Légy oly szíves, és ne turkálj a múltunkban! - kiáltott a fiú hidegen. - Nem tartozik rád!
  - Én nem, csak... - kezdtem szabadkozni, de a fiú nem hallgatott meg.
  - Nem érdekelnek a kifogásaid! A magánügyek és a családi szennyes nem tartozik rád! Azért vagy itt, hogy pesztráld a húgomat, nem azért, hogy titkokat deríts ki! Elfogadtam, hogy itt vagy, de azt nem tűröm, hogy a múltunkban vájkálj! Értve vagyok?
  - Én nem kíváncsiskodtam. Sissy magától beszélt anyukátokról! Igazságtalan vagy! - förmedtem a fiúra haragosan.
Ekkor Sissy könnybe lábadt szemekkel nézett a tesójára.
  - Te mindenkit csak bántasz! Utállak, tesó! - hisztizett a kicsi, és zokogni kezdett.
Ösztönösen félresöpörtem a babákat, a kislány mellé csúsztam, és magamhoz öleltem a kis rázkódó testet. Vigasztalóan öleltem, és ringattam, hogy megnyugodjon.
  - Ne bántsátok egymást! Legalább akkor ne, amikor én itt vagyok! - kértem a fiútól, miközben Sissy haját simogattam.
  - Menjetek a pokolba! - kiáltott Ren, és elhagyta a házat. Mint a múltkor, most is hangosan csattant mögötte az ajtó.
Sok időbe telt, míg felráztam a kislányt. Legalább egy óráig öltöztettük a babákat csendesen, míg Sissy újra magára talált, és fesztelenül divatbemutatót rendeztünk egy képzeletbeli kifutón. Később a konyhába mentünk, Zack előző este chilis babot főzött, azt melegítettem a kislánynak. Csodálkoztam, hogy a gyerek szereti, mire közölte velem, hogy muszáj szeretnie, mert az apja szinte csak ezt tud főzni, meg bolognai spagettit. Megint előjött a sajnálatom.
Annyi mindent szerettem volna még kérdezni, de nem mertem. Még ha Ren nincs is a házban, nem akartam ujjat húzni azzal a kegyetlen barommal. Jobb lesz, ha távol tartom tőle magam. Már nem is próbáltam megérteni. Hadd nyalogassa csak a sebeit az ő kis begyöpösödött, borús világában.
Viszont azt nem hagyhattam, hogy ez a szemét fráter így bánjon a húgával. Nem csinálhat nagyobb lelki nyomorékot a kislányból, nem fogom hagyni!

Sissy lassan fogyasztotta a késői ebédjét vagy korai vacsoráját, aztán benyögte, hogy szívesen enne valami édességet. A főzőtudományom nem sokkal volt jobb, mint az apjának, így bajban voltam. Mivel tejet meg búzadarát találtam, felajánlottam, neki, hogy csinálok tejbegrízt. A kislány lelkesen beleegyezett és közölte, hogy szereti, a vidéki keresztanyja mindig csinált neki. Mindketten ettünk egy tányérral. Sissy megszórta cukrozott kakaóval az ő adagját, és még repetát is kért.
Zajt hallottam a nappaliból. Az egyszerű, fehér, kör alakú faliórára pillantottam. Fél négy volt, így tudtam, hogy még nem Zack érkezett meg. Csak Ren lehet. Idegesen felpattantam.
  - Egyél nyugodtan, Sissy, megyek beszélek a bátyáddal. - kértem a kislányt sóhajtva.
  - De ne bántsátok egymást! - kérte a lányka, és megremegett a kezében a kanál.
  - Ne aggódj! Csak beszélgetni fogunk!
Megígértem, de még magam sem voltam biztos benne, hogy békés körülmények között marad a beszélgetésünk.
Mikor a nappaliba értem, Ren épp a kanapéra dobta fekete dzsekijét.
  - Ó, még mindig itt vagy? - a fekete hajú fiú hangjából sütött a csalódottság.
  - Igen. - válaszoltam higgadtan. - Beszélni akarok veled!
  - De én nem! - nézett rám hideg, acélkék szemekkel a srác. Pillantásából sütött a harag és szinte felizzott sötét szeme az indulatoktól. Remek, legalább tudom, hogy él, még ha csak megvetést és dühöt érez irántam, már az is valami!
A fiú megindult a szobája felé, de résen voltam és elkaptam a karját. Véletlenül pont azt, amelyiken a pulóver alatt a csuklószorító feszült. Ez sem érdekelt, kitartóan szorítottam, hogy visszatartsam az elmeneküléstől.
  - Eressz el! - csattant fel a fiú érdes, elutasító hangon.
  - Nem, amíg meg nem hallgatsz! - néztem vele elszántan farkasszemet.
Ren megint megvetően mért végig.
  - Jó. - mondta röviden, és széttett lábbal lecövekelt a nappali közepén. - Úgy lázszik a hajad színe megegyezik a temperamentumoddal. Bosszantó, nagyon bosszantó vagy! - csóválta a fejét a fiú, és fanyar mosoly jelent meg az orra alatt. Durván kitépte a karját a szorításomból. - Mit akarsz? Mondd gyorsan, aztán hagyj békén!
  - A húgodról akarok beszélni. Nem teszik, ahogy bánsz vele! Ő még csak egy kisgyerek, szeretetre és megértésre van szüksége, mert csak a hülye nem látja, hogy nem dolgozta fel anyukátok tragédiáját. Segítened kéne neki, hogy könnyebb legyen az élete, nem bántani, ahogy teszed!
  - Minden áron bele akarsz folyni az életünkbe, igaz? - kérdezte a fiú megvetően. - Akkor jól figyelj! Mesélek én neked családi drámát, nem kell egy kisgyereket faggatnod!

  - Ren, én nem... - próbáltam hatni a fiúra, hisz nem titkokat akartam kiszedni belőle, csak azt, hogy ne bántsa a kislányt, mert megkeseríti a gyerekkorát.
  - Hadd meséljek hát neked a drága családomról! - vágott a szavamba felemelt hangon a fiú. - Még nem tudod, milyenek vagyunk valójában, de ha tovább maradsz, rá fogsz jönni. Sissy egy elkényeztetett kis rémség, akit az apám tett ilyenné azzal, hogy mindent meg akar adni neki, de lassan beledöglik. Itt vagyok én, a szívtelen kamasz, aki mindenkit mindenért utál, de apámat sem ismered még! Kétszínű és neked csak a jó oldalát mutatja! Felfordul tőle a gyomrom!
  - Ren, nem...
  - Majd rájössz, milyen Zackery Willford valójában! Neked játssza a becsületes családapát, pedig valójában egy züllött tróger. Kihasználja, hogy nem ismered! - folytatta könyörtelen hangon Ren, és közben gyűlölködve nézett a szemembe. - Most még a munka miatt varrja a nyakadba a lányát, de majd eljön az idő, mikor szombat esténként ide rendel téged, hogy tudjon kocsmázni és nőket felszedni! Az lesz a legszebb, amikor nálad is bepróbálkozik! Alig várom a döbbent arcodat! Te itt leszel, mert nem akarod cserben hagyni majd a kis Sissy-t, ő meg bepiálva rád mászik, és hiába kiáltozol majd a pasid után. Ezt eljátszotta már a húgom előző dadájával is, pedig ő fele annyira sem volt csinos, mint te! Ki fog kezdeni veled, majd meglátod! Kibújik belőle a menthetetlen alkoholista és nőcsábász, csak idő kérdése!

Nem akartam elhinni, amit a fiú mond. Kétségbeesetten ráztam a fejem. Nem tudtam elhinni, hogy igaz, amit Ren mond. Mindig jó emberismerő voltam. Zackben nem találtam semmi taszítót, vagy negatív jelet. Nem úgy, mint a fiában... És akkor megvilágosodtam. Ren azért mond ilyeneket, hogy elriasszon. Biztos voltam benne, az egészet, csak kitalálta, hogy megfélemlítsen és elüldözzön. Korábban kell kelnie, hogy átverje Vivien Marsallt!
  - Nem hiszek neked! - közöltem higgadtan, és gúnyosan néztem a fiúra. - Csak el akarsz űzni. Ebben a házban egy gonosz van, és az te vagy!
  - Majd rájössz, hogy ki a jó, és ki a rossz! - fenyegetőzött a fiú hideg tekintettel. - Bár az is igaz, hogy tényleg nem akarlak itt látni! Az igazat mondtam, az előbb is, és most is!
  - Nem érdekel! Szeretem a húgodat, és csak vele fogok törődni! Meg fogom védeni a keserűségedtől! Egy ilyen szörnyeteg ne is menjen a közelébe! - vágtam a szemébe hirtelen haragomat.
Rögtön meg is bántam, mert a fiú arcán végigfutott a fájdalom. Igazán nem akartam bántani, de ő kényszerítette ki belőlem. És nem volt rá mentségen...
  - Akarod, hogy ez a szörnyeteg kihajítson egy magadfajta, hiszékeny kislányt? - kérdezte Ren, és mire feleszméltem, kinyújtotta a karját, durván lökött egyet rajtam az ajtó felé a vállamat megragadva. Lassan lökdösött a kijárat felé, de mindig ügyelt, hogy csak a vállamat érintse meg.
  - Ren, hagyj békén! Ne csináld ezt! - kértem remegve, de tehetetlen voltam a testi erejével és a haragjával szemben.
  - Ne mondd, hogy nem számítottál ilyesmire, egy szörnyetegtől! - gúnyolódott Ren. Már az ajtó elé taszigált. Hirtelen megragadta a karom, nagyokat pislogtam, mikor magához húzott egy pillanatra. Megrémültem, hogy mit akarhat tenni velem, de amikor kinyílt mögöttem a bejárati ajtó, és besüvített a kinti szél, csak akkor jöttem, rá, hogy azért húzott magához, hogy kinyissa nekem az ajtót. Mire magamhoz tértem a sokkból, már kint álltam a küszöbön kívül, mert kilökött.
  - Nincs szükségünk rád! - kiáltotta dühtől tajtékozva a fiú. Lökött rajtam még egyet, de olyan erővel, hogy tudtam, el fogom veszíteni az egyensúlyom, és leesek az alig három fokos lépcsőről.
Már épp felkészültem, hogy ha nem is fogom nagyon megütni magam, de kellemetlen lesz a földön koppanni, mikor hátulról egy meleg testnek ütköztem. Zack rohant mögém, és még idejében elkapott. Hálásan és megkönnyebbülten simultam a karjába.
  - Köszönöm... - motyogtam ösztönösen.
  - Nincs mit, kislány! - felelte a fekete öltönyös férfi. Szorított még egy darabig, hogy megnyugodjak, aztán félig elengedett, de bal kezét a derekamon felejtette, hogy megtartson, ha esetleg még imbolygok. Szikrázó szemekkel nézett a fiára, aztán se szó, se beszéd, minden magyarázat nélkül, jobb kezével hatalmas pofont kevert le a fiának.
  - Te átokfajzat! Ne bántsd a kislányt! Még egy ilyen, és esküszöm, nem gondolkozok tovább, a javítóba küldelek, ahogy már három éve kellett volna!
  - Bocs, hogy élek! - dünnyögte Ren, és mintha mi sem történt volna, bement a házba.
Reszketve fújtam ki a levegőt. Próbáltam lenyugodni. Megviselt ez a vita Rennel, és örültem, hogy Zack a megfelelő pillanatban érkezett.
  - Mit csinált veled ez az ördögfióka? - kérdezte a férfi kedvesen. Átölelte a vállam, és közben élettelen karom dörzsölgette.
  - Semmit... semmit... igazából én provokáltam. - vállaltam hősiesen magamra a balhét, mert valami oknál fogva nem akartam, hogy Ren újabb verést kapjon. Ráadásul eszembe jutott, mit mondott az apjáról, és nyugtalan lettem, amikor a jóképű, negyvenes férfi karja megint a derekamra kúszott. Biztos voltam benne, hogy én értem félre a kedvességét, mert Ren megmérgezte a lelkem, mégis tettem egy lépést balra, hogy kikerüljek a férfi karjából.
  - Megölöm, azt a kölyköt, ha még egyszer hozzád ér! - ígérte Zack indulatosan.
  - Nem nagy ügy. - próbáltam lazának mutatkozni. Úgy véltem, ebben a családban volt már elég baj, nem akartam eggyel többet csinálni. - Nem történt semmi, csak összeszólalkoztunk. Legközelebb nem hagyom magam. - erőltettem mosolyt az arcomra. - Most ő nyert, de következőnek én fogok! Ne csinálj ügyet a viszálykodásunkból!
A férfi kételkedve nézett rám. Biztos átlátott rajtam, de próbáltam laza maradni, nehogy arról faggasson, mi történt, mielőtt jött. Meghalnék a szégyentől, ha el kéne mondanom neki, milyen képet festett róla a fia. Valahogy nem tudtam elhinni, hogy ez a férfi alkoholista lenne. Nem éreztem rajta pia szagot, amikor az előbb megölelt, és nem tapogatott illetlenül sem. Biztos, hogy csak Ren rémisztgetett!
  - Ahogy akarod. - mosolygott bizonytalanul Zack.
  - Kihozod a kabátom? Mennék is, a barátom már türelmetlenül vár. Sissy a konyhában tejbegrízt eszik. Búcsúzz el tőle a nevemben. Hívj a jövőhéten, ha kellek!
Gyorsan elbúcsúztam és már ki is sétáltam az udvarról, mikor magamra húztam a kiskabátom.
Menekülni akartam ettől a rémisztő családtól, még akkor is, ha tudtam, hamarosan vissza fogok jönni. Egyre jobban féltem Rentől és a haragjától, de valami belső erő mégis azt sugallta, hogy maradjak, fejtsem meg a család titkát és szelídítsem meg a morcos oroszlánt. Ha belepusztulok, akkor is közel fogok kerülni Ren Willfordhoz és nem hagyom, hogy mindenkit kizárjon az életéből. Nem, engem biztosan nem fog, mert nem hagyom!
Első gondolatom az volt, hogy hazamegyek a táskámért és hívom Castielt, hogy jöjjön értem, de valahogy égető szükségem volt azonnal a fiúra, hogy elfeledtesse velem a nap borzalmait. Gondoltam egyet és nem a Marsall ház felé vettem az irányt, hanem jobbra indultam, egyenesen szerelmem otthona felé. Mikor becsengettem, a fiú meglepetten fedezett fel. Szó nélkül Castiel nyakába vettem magam és fulladozva, kétségbeesett csókokkal borultam a nyakába, és ezerszer suttogtam a fülébe, hogy mennyire hiányzott. Castiel örömmel kapott a karjába és ölben vitt be a nappaliba, ahol szenvedélytől túlfűtve, egymásnak estünk.
Szavak helyett csókokkal és forró érintésekkel bizonyítottuk be egymásnak, mennyire hiányzott a másik, és hogy mennyire nem számít semmi más...