Gyűlnek a viharfelhők

Reggel amikor a telefonom éles csipogása felriasztott, még sötét volt a szobában és valami ütemes koppanást hallottam a távolból. El sem akartam hinni, hogy reggel van. Az ablakhoz slattyogtam. Be volt borulva és esett az eső. Gyűlöltem az ilyen időjárást, de nem volt mit tenni, hétfő volt, suliba kell menni. Gépiesen magamra kaptam egy macskakarmos farmergatyát, és egy barna, csónak nyakú pulóvert. A fürdőben arcot és fogat mostam, aztán visszamentem a szobámba a tükör elé. Hosszú hajamat a fejem tetejére fogtam fel, aztán sminkeltem. Mire összeszedtem a táskám és megleltem a piros, vízhatlan kabátom, már úgy eltelt az idő, hogy nem volt időm reggelizni. Castiel a teraszon állt egy fekete esernyővel és engem várt. Örömmel ugrottam a nyakába, már a zord időjárás sem érdekelt. Gyors, de forró csókkal üdvözöltük egymást, majd elindultunk a suli felé úgy, hogy Cast a jobb kezében tartotta a fejünk fölött az esernyőt, a ballal a derekam ölelte, hogy közel legyek hozzá és ne lógjak ki nagyon az esernyő alól. A párás, vizes levegő szinte fojtogatott, de hideg nem volt. Az esőcseppek egyenletesen kopogtak a fejünk fölött a fekete esernyőn. A víz lassan lepergett a jobb karom kabátja ujján, ami kilógott az esőre, és gondolom a hátizsákom is így nézett ki, de kárpótolt Castiel meleg és óvó keze a derekam körül.
  - Nem is meséltél a hétvégén arról, hogy milyen volt a babázás Renéknél. - szólalt meg Castiel félúton a suli felé.
Pirulva gondoltam arra, mit csináltunk beszélgetés helyett. Mozgalmas és romantikus hétvégénk volt. Keveset beszélgettünk, inkább érintésekkel és kényeztetéssel mutattuk meg egymásnak, mit jelent nekünk a másik. A boldogságunk határtalan volt, ettől jobban nem is telhetett volna az a másfél nap. Visszatértem az édes gondolatokból a jelenbe, hisz válaszolnom kellett a feltett kérdésre.
  - Semmi különös. - válaszoltam először lazán és vállat vontam, de aztán a lelkiismeretem hatására nyomást éreztem a gyomromban, ezért gyorsan folytattam: - A kislány tüneményes volt, mint mindig. Megtudtam tőle, hogy az anyukájuk még egész kicsi korukban meghalt egy tűzeset során. Gondolom, ezért lett a két gyerek ilyen zárkózott. Volt egy kis balhém Rennel, mert nem tetszett neki, hogy a húgával erről beszélünk, majdnem kihajított a házból, de szerencsére hazaért Zack és helyre tette a bunkó fiacskáját. - próbáltam nyugodt hangon és lazán, részletek nélkül előadni a történteket, hogy Castiel ne higgye azt, felzaklattak a szombat délután történtek. Nem akartam, hogy miattam civakodjon Rennel. Az csak még jobban elmérgesítené a helyzetet köztem és Ren között, most nem hiányzott még ez is.
  - Az a gyerek úgy hülye, ahogy van, ne is törődj vele! - javasolta Cast, menet közben közelebb hajolt hozzám és száját az arcomhoz érintette egy pillanatra. - Tekintsd levegőnek, de ha továbbra is köcsög lesz, szólj és elintézem!
  - Rendben. - ígértem, de megremegett a hangom, hisz a világért sem tettem volna ilyet. Nem voltam az a típusú lány, aki élvezi, ha verekszenek a fiúk miatta, vagy érte. Sőt, szerettem a békességet, de volt egy olyan érzésem, hogy Castiel mellett ezt elfelejthetem, hisz ő hirtelen haragú, szenvedélyes, lobbanékony és mindent megtenne azért a maréknyi emberért, akiket szeret. Még így is, hogy már jó ideje együtt voltunk, túl hihetetlen volt, hogy ebbe a belső körbe tartozom és én lettem neki a legfontosabb. Ha erre gondoltam, mindig úgy éreztem, harangocskák csilingelnek a fülemben és méhek repkednek a gyomromban. Már a gondolat is felmelegítette a szívem, hogy Castiel feltétel nélkül szeret, és nem kell neki senki más...

  - Imádom ezt az aggódó oldalad! - nevettem, csak hogy feloldjam a beállt kínos csendet.
  - Ez csak természetes. Mindentől és mindenkitől meg akarlak védeni, hisz te vagy az életem!
  - Szeretlek! - vallottam be elérzékenyülve, és úgy ugrottam Castiel nyakába, hogy majdnem kirepült a kezéből az esernyő. A szakadó esőben, a járda közepén, úgy forrtunk össze forró csókban, hogy semmi sem érdekelt minket.
  - Komolyan mondtam, Vivienim! Összetöröm az új fiút, ha továbbra is bánt!
  - Ne is törődj vele! - kértem, miközben besétáltunk a suli kapuján az elhagyatott udvarra.
Mikor beértünk az iskola aulájába, szétváltunk. Cast Lysanderhez és Dakotához ment a büfébe, én meg a csajokhoz a töri terem elé.
Alig beszéltem néhány szót Evával és Violával, Kim félre rángatott, mert magánbeszélgetést akart folytatni velem. Csak annyit hallottam a csajoktól, hogy Eva egész hétvégén gitározott, készült a zeneórára, Violának az volt a legnagyobb gondja, hogy túl hosszúnak érezte a két napot, mert nem láthatta Dimitry-t.
Kim erőszakosan a terem végébe húzott, távol mindenkitől. Legjobb barátnőm fehér, szűk szárú nadrágot viselt, piros, ezüst csillagos pulcsival és fekete, hosszú szárú tornacipővel. Fején farmer simléderes sapka virított.
  - Kim, ég a ház, vagy mi ilyen fontos? - kérdeztem, mikor elengedte a karom, és a fal mellé a földre engedtem a kezemből a piros hátizsákom.
  - Borzalmas hétvégém volt! - közölte Kim, kertelés nélkül.
Alaposan végig mértem a zaklatott lányt. Arra gondoltam, biztos azért ilyen ideges, mert kimaradt egy jó kis buliból. Kim már csak ilyen...
  - Mi történt? - kérdeztem érdeklődve. Előjött a bűntudatom, mert mostanában elhanyagoltam a barátnőmet, hisz az életem Castiel körül forgott, és ott volt még Sissy, és a hadakozás Rennel. Valahogy kimaradtak az életemből a lelkizések Kimmel.
  - Lysanderéknél töltöttem a hétvégét. - közölte a zöld szemű lány, de a hangjából hiányzott a lelkesedés.
  - Én meg Castielnél. - mosolyogtam vidáman. - Csodás két napom volt. - a kijelentés után kicsit elpirultam.
   - Jó neked! - csattant fel epésen a barátnőm. - Életem legunalmasabb hétvégéje volt. Lys nem foglalkozott velem, bármit mondtam, vagy csináltam, alig vett rólam tudomást. Folyton

dalszövegeket írt, és szombat este éjfélig töltött lefelé a netről valami programot, hogy majd zenét tudjon csinálni. Nem értem ezt, de nem is érdekel. Hiába vártam rá, bealudtam. Fontosabb neki ez a zenemánia, mint én! Jobb lett volna, ha otthon maradtam volna, akkor lehet jobban szórakozok. Teljesen megszállott lett. Csak ez a zenés marhaság érdekli!
Nagyot sóhajtottam, mikor Kim befejezte a panaszkodást. Mit lehet erre mondani? Ha bevallom, hogy Cast nem veszi ilyen komolyan ezt a zenés marháskodást, csak még rosszabbul fogja érezni magát. Nem akartam még több fájdalmat okozni neki. Meg kellett gondolnom, mit válaszoljak.
  - A fiúk már csak ilyenek, mindig van valami mániájuk! - jegyeztem meg bölcsen.
  - Na, de ugye Castiel nem körmölt egész hétvégén egy füzetbe, és nem vacakolt valami zeneprogrammal?
  - Nem. Tényleg nem. - vallottam be szemlesütve, és nem tudtam hazudni. - Igazából egész hétvégén egymáson lógtunk!
  - Épp ez a lényege a szerelmes hétvégéknek, nem? - kérdezte Kim, de nem irigyen. - Ezért vagyok kiakadva! Az ember azt hiszi, hogy ha szerelmes, ő a legfontosabb a másiknak és szakít rá időt! Ti elvoltatok, mert Castiel imád, bezzeg Lysander... bármilyen csábítási trükkel próbálkoztam, nem tudtam elrángatni a zenevilágból! Mire következtetsz ebből? - költői kérdés volt, mert barátnőm maga válaszolta meg. - Arra, hogy nem vagyok neki fontosabb, mint a zeneőrület! Nem szeret annyira...
  - Nem, Kim, ez hülyeség! - próbáltam vigasztalni a másik lányt. - Ismerem Lyst, elég jól! Biztos, hogy szeret téged, de ő mindig sokkal elhivatottabb volt, mint Castiel. Ha belekezd valamibe, komolyan veszi és a sikerre törekszik. Talán ő nagyon komolyan gondolja ezt a zenés karriert, míg Castiel nem annyira. - óvatosan válogattam meg a szavaimat.
  - De ebből is csak az jön le, hogy a zenélést komolyan gondolja, a kapcsolatot velem viszont nem! - kiáltott mérgesen és megbántódva Kim.
  - Ne gondolj már ilyen bolondságokat! - kértem türelmetlenül. - Volt egy unalmas hétvégétek, na és? Nem kéne feladni a kapcsolatotokat az első buktató után! Nekem is szoktak nehézségeim lenni Castiellel, de az a titok, hogy toleráljuk egymás hóbortjait és nem telepszünk a másikra. Mivel fontosak vagyunk egymásnak, megbeszéljük a gondokat és ketten oldjuk meg őket. Csak így működik!
Láttam Kim tekintetén, hogy igazat ad nekem, de nem szólalt meg.

  - Szóval, ha tényleg szereted Lysandert, ne ellenségnek tekints a zenés érdeklődését, hanem támogasd és biztasd! Egy barátnőnek ez a dolga. Később úgyis minden megoldódik.
  - Kösz, Vivi! Pontosan ilyen lelki fröccsre volt szükségem! - mosolygott Kim és hálásan megölelt.
Sóhajtva öleltem magamhoz lökött barátnőmet. Reméltem, hogy hamarosan túl lesznek ezen is, mert ha nem, akkor szét fognak menni. Most kezdtem csak rájönni, mennyire különbözik egymástól Lys és Kim. Nem lesz jó vége az örökös súrlódásnak...
Nagyszünetben a lépcső előtti kispadon fogyasztottam a melegszendvicsemet, Kim, Ken, Patty és Viola társaságában Castiel, Dakota, Lys és Jade az álló asztalnál kajáltak, nagy hangon ökörködtek. Elég messze voltunk tőlük, mégis odahallottam csoportos nevetésüket.
*
Castiel épp Lysander nyakatekert rímén nevetett, amit hétvégén talált ki a zeneórára, amikor észrevette, hogy Ren a büfé előtt nyomul a tömegben. Szemmel követte, amikor a fekete szereléses srác egy kis üveg kólával és egy szalvétába csavart kakaós csigával el akart suhanni mellette, elkapta a karját.
  - Willford, válthatnánk néhány szót? - kérdezte Castiel, mikor a másik fiú megállt és haragosan nézett rá, elengedte a karját.
  - Miről? - kérdezte Ren. Dühös pillantást lövellt a vörös rocker felé.
  - Csak meg szeretnélek kérni valamire. - közölte lazán Castiel, és összegyűrte a kezében szorongatott műanyag, fehér poharat. - Jó volna, ha nem genyóznál a barátnőmmel! Vivi említette, hogy mogorva vagy vele és ellenséges! Szerintem, nem érdemelte ki ezt a bánásmódot! Örülnöd kéne, hogy pesztrálja a húgod, és meg kéne köszönni neki!
Ren gyilkos pillantást vetett Castielre.
  - Úgy viselkedek, ahogy akarok, és azzal, akivel akarok, világos? Ha a kis babádnak nem tetszik a modorom, egyszerűen ne jöjjön a családom közelébe! Nem érdekel a kis barátnőd nyávogása.
Castiel tett egy fenyegető lépést a pökhendi fiú felé, de Lysander figyelmeztetően elkapta a karját és visszatartotta.
  - Ne balhézzatok már!

A vörös srác elrántotta a karját, le sem vette a szemét Renről. Farkasszemet nézett vele, és ha szemmel ölni lehetett volna, bizony, a másik fiú holtan esett volna össze.
  - Ha még egyszer azt hallom Vivitől, hogy akárcsak egy szóval is bántod, esküszöm, péppé verlek! Vivien egy csodálatos, jószívű lány, örülhetnél, hogy ő pesztrálja a kis tesód! Szóval, vagy kedvesebb leszel, vagy...
  - Milyen szánalmas vagy, Castiel! - gúnyolódott Ren a másik szavába vágva. - Motoros vagánynak képzeled magad, holott papucs lett belőled egy csinos pofi miatt! Úgy véded a kis játékszered, mint egy hűséges kiskutya! Szép a szerelem, csak aztán nehogy pofára ejtsen a kicsike, ha megunja az oltalmazásod! De visszatérve rám, ne akard megmondani, mit tegyek, vagy mondjak! Ha nem kopsz le rólam, a kis barátnőd fogja meginni a levét! - közölte Ren ellenségesen, és mire Castiel visszavágott volna, a fiú már faképnél hagyta őket.
A vörös fiú indulatosan csapott ököllel a magas asztal lapjára.
  - Utálom ezt a fájdalmas képű seggfejet! - dühöngött Cast. - Előbb-utóbb nagyon megverem!
  - Úgy is viselkedik, mint aki azt akarja! - mondta Lys. - Ez a gyerek ki akarja nyíratni magát!
  - Akkor a megfelelő személlyel kezdett! Ha nagyon akarja, megteszem neki ezt a szívességet! - dörmögte Castiel az orra alatt. Kezébe vette az asztalon heverő összetört műanyag poharat, még kisebbre gyűrte, aztán megcélozta vele a szemközti oszlopnál lévő kukát és beledobta.
*
Már megettem a szendvicsem, és a desszertnek szánt mogyorós csokim rágcsáltam, amikor Cast és Lys odajött hozzánk. Szerelmem szó nélkül felhúzott a pad széléről, leült a helyemre, aztán az ölébe vett. Boldogan helyeztem magam kényelembe. Egyik karommal átkaroltam a nyakát, a másikkal tömtem magamba a csokit, de egy kockát Castiel szájába nyomtam. Lysander megállt Kim mellett és a vállát, karját simogatta. Közben már Eva és Iris is ott ácsorgott mellettünk, ők is épp ebédeltek. Nagy volt a tömeg az aulában, az eső miatt nem sokan merészkedtek ki az udvarra. Nem nagyon figyeltem a többiek beszélgetésére, mert túlságosan is tudatában voltam annak, hogy ilyen közel vagyok Castielhez. Ráadásul, hol a hátam simogatta, hol meg a fülemet rágcsálta.

  - Castiel, vettél már gitárt? - figyeltem fel Eva lelkes hangjára.
  - Nem, még nem szántam rá magam. - válaszolta a kedvesem, és kelletlenül befejezte a duruzsolást a fülembe. - Félek, hogy felesleges pénzkidobás lenne, ha nem találok tanárt, aki megtanít rajta játszani, vagy ha megunom és félbehagyom ezt a hóbortot is. Tavaly még motorversenyző akartam lenni, előtte meg búvár. Szóval néha csak három napig tartanak nálam a csodák.
  - Nagy kár. Nem kéne elpazarolni a tehetséged! - bizonygatta a fekete hosszú felsős, és sötétszürke farmeres szépség. Kék szeme rajongva csillogott. - Szerintem nagyon is megérné a befektetést. Ha akarod, tudok ajánlani egy nagyon jó hangszerboltot. Csak nézz be, azzal nem veszítesz semmit.
  - Hát jó. Meggyőztél, Eva. Suli után megbeszéljük. Lysander, jössz velünk? - pillantott a barátjára Cast.
  - Persze! Alig várom, hogy beszabaduljak egy zeneboltba! - vigyorgott lelkesen Lys, mint egy izgatott ötéves.
  - Férfiak... - mosolygott Kim, de észrevettem a kétségbeesést a szemében.
Matek volt az utolsó óránk. Mr. Bruce Ambert, Kentint és Nathanielt hívta egymás után a táblához. Feladatokat kellett megoldaniuk és jegyet kaptak rá. Amber hármast kapott, Ken barátom négyest. Amin igazán meglepődtem, az Nath siralmas teljesítménye volt. A fiú nagy szenvedések árán hozott csak össze egy gyenge kettest. Alig tudtam elhinni, hogy az egykori matekzseni nyögve feszeng a tábla előtt. Úgy látszik a mostani, vagány és könyörtelen énének nem derogált a tanulás. Nem zavartatta magát, mikor a tanár mogorván a helyére zavarta. Barna bőrdzsekiben és lyukacsos farmerben lazán visszasétált a helyére és leborult a padjára, mint aki aludni készül. Mikor
negyedóra múlva megint a szőke srác felé pillantottam, megállapítottam, hogy tényleg elaludt. Hitetlenkedve csóváltam a fejem. Ez már tényleg drasztikus változás volt, és kíváncsi voltam, mi érdekli a matematika helyett mostanában, de ugyanakkor féltem is a közelébe menni. Tudtam, hogy ez már nem ugyanaz a fiú, mint akit egykor annyira kedveltem, és attól tartottam, ha barátkozni akarnék vele, pórul járnék.
Órák után a kapuban gyülekezett kis csapatom. Castiel elbúcsúzott tőlem, mert Lyssel és Evával a hangszerboltba készült, én meg Kimmel sétáltam a Diákpark felé. Ott elváltunk, mert ő a buszhoz sietett, én meg komótosan ballagtam el a pékség mellett, hazafelé tartva. Castiel esernyőjét a fejem fölé tartottam, a fiú ugyanis gálánsan kölcsönadta, hogy ne ázzak el. Jólesett a figyelmessége. Persze hiányzott mellőlem, de úgy döntöttem, nem fogok úgy viselkedni, mint Kim. Ha zenélni akar, támogatom, és nem fogom problémának tekinteni ezt a hóbortját, ha ő komolyan gondolja. Úgy elmerültem a gondolataimba, hogy összerezzentem, amikor megszólalt mögöttem, egy haragos hang.
  - Jó volna, ha nem hangolnád ellenem a drága barátod! - Ren hangja dühös volt és kemény. Már meg sem lepődtem ezen.
Megálltam és hátra fordultam. A fiú nagy léptekkel közeledett felém. Széldzsekije kapucnija a fejébe volt húzva, sötétkék táskája a jobb vállán fityegett. Haragos tekintete szinte kivillant a fekete kapucni alól.
  - Miket beszélsz? - kérdeztem csodálkozva.
  - Ma egyik szünetben megállított, és megkért, hogy legyek kedvesebb veled! Nem kéne ellenem hangolnod! Nem félek tőle, de van elég bajom nélküle is! Ha összeverekszem vele és kicsapnak a suliból, apám tényleg javítóba küld! Ezt akarod, Vivi?
  - Nem akarok én semmit! - válaszoltam ingerülten. Hátat fordítottam neki, és megindultam hazafelé. Azt hittem a srác ottmarad, ahol hagytam, de csalódnom kellett, mert kitartóan trappolt mellettem.
  - Kár, hogy nem hiszek neked! - közölte a srác menet közben.
Értetlenül pillantottam rá féloldalról. Nem értettem mivel vádol, és mire célozgat már megint. Kezd az agyamra menni a szeszélyes viselkedésével. Ennek nem javítóintézet kéne, hanem elmegyógyintézet!
  - Megmagyaráznád, hogy most mi van? Mert nem igazán értelek! - szóltam rá fölényesen, miközben görcsösen markoltam az esernyő nyelét. Idegesebb voltam, mint gondoltam, de nem értettem miért.
  - Direkt akarsz az agyamra menni, igaz? - kérdezte a fiú villámló szemekkel. - Mássz ki az életemből és tartsd távol tőlem magad, és a vérebedet is! Beletörődtem, hogy a húgom kedvel, elégedj meg ennyivel! Ne pityeregjél a barátod vállán, hogy ilyen, meg olyan vagyok, mert nem ismertek és nem tudjátok rólam az igazat! Mindenkinek jobb lesz, ha nem jössz a közelembe és elfelejtesz!
  - Boldogan! - kiáltottam rá. Nagy szerencse volt, hogy már láttam a házunkat. Renék előtt álltunk. A kapu felé akartam futni, de megtorpantam. - Ne aggódj, Willford! Ezentúl tojok rád! Nem éri meg rád pazarolni a drága időmet!
  - Csakhogy rájöttél! - legyintett a fiú, és mogorva képpel, vicsorogva, mint egy vadászkutya, gyors léptekkel besietett a házukba.
Keserves sóhajjal vonultam fel a szobámba. A borongós idő a napomat is beárnyékolta. Leráncigáltam magamról a vizes nadrágot, tiszta és száraz melegítőbe bújtam. Nedves kabátom és táskám a radiátor elé tettem, hogy megszáradjanak. Kedvetlenül rogytam az íróasztal előtti forgószékre. Ren Willford és családja csak azért költözött a városomba, hogy megkeserítse az életem. Meg kéne fogadnom a tanácsát, és nem kéne törődni vele. Csak magamnak ártok, ha ráerőltetem a barátságom, amikor Ő nem akarja. Elég nekem a szerető családom, a meglévő barátaim és első sorban Castiel, velük teljes az életem. Ha Ren jobban érzi magát egyedül és magányosan, az az ő baja! A húgát nem fogom cserben hagyni, de ez a fölényes kaktusz most végleg leírta magát előttem, és felőlem elmehet a fenébe!