Három után felmentem készülődni a szobámba. Egy lila csinos és rafinált ruhára esett a választásom. Felhúztam hozzá egy körömcipőt, szépen kifestettem magam, majd kifésültem a hajam. Ezúttal nem fogtam össze, csak két oldalt kicsit hátra fogtam színes csatokkal.
Viktor be sem jött, csak dudált és azonnal rohantam is hozzá.Szinte beugrottam a fekete autóba, és a fiú nyakába vetettem magam.
- Szia, kis vadmacskám! - nevetett Viktor. Szája súrolta az arcomat, majd gyengéden szájon csókolt. - Nagyon csini vagy ma! Nekem öltöztél így ki?
- Ki másnak? - mosolyogtam.
- Oké, akkor indulunk!
A piros pólós és szürke nadrágos fiú beindította az autót. Útközben a Bázis felé elmeséltem, milyen jól szórakoztam ma délelőtt a tesómékkal. Hamar elértük úti célunkat, nem volt nagy a forgalom. Alighogy leparkoltunk a Bázis előtt Vik SMS-t kapott.
* "Mi már itt vagyunk! T." - olvasta a fiú. *
Kérdőn néztem rá.
- Ki az?
- Csak a haverom. Sajnálattal közli, hogy közbe jött neki valami, nem tud jönni! - felelte Viktor. - De, ha már itt vagyunk, mi azért biliárdozhatunk.
- Persze.
Így történt, hogy ketten maradtunk. Viktor belém karolt, úgy vezetett be a klubba.
Érdeklődve néztem körül, rég jártam már itt. A bejárati ajtóban megtorpantam és görcsösen markoltam meg Viktor karját, mert rögtön a bárpultnál felfedeztem, hogy ott ácsorog Castielt és nem is akárkivel. Tiria ölelgette a fiút féloldalról. A szívembe hasított a látvány.
- Baj van? - pillantott rám aggódva kísérőm.
- Nincs... csak van itt egy-két nem kívánatos személy. - közöltem fancsali pofát vágva.
- Menjünk inkább másfelé? - kérdezte Viktor, amikor felfedezte, kiket láttam meg.
- Nem! Nem fogják elrontani a napunkat! - határoztam el magam.
Megfogtam a párom kezét, és határozottan megindultam vele egy közeli kis bokszba.
Leültünk. Innen jól láttam, hogy a fekete pólós és nadrágos Castiel nem nagyon repes a dologtól, hogy a zöld ruhás szőkeség tapogassa, és nagyon magyaráz neki. Ez némi elégtétellel töltött el.
- Iszunk valamit? - kérdezte Vik, és kényszerítettem magam, hogy rá figyeljek, ne az osztozkodó párocskára.
- Igen, de lehetőleg valami alkoholosat hozz!
- Oké. Veszek néhány zsetont is, ha felszabadul egy asztal, játszhatunk.
- Rendben.
Míg Viktor elment az italokért, zavartalanul szemügyre tudtam venni a zavaró személyeket.
Ismertem annyira Castielt, hogy lássam rajta, nem igazán örül a szőkeség társaságának, és nagyon úgy néztek ki, mint akik veszekednek. Gyűlöltem őket együtt látni, legszívesebben világgá menekültem volna. Megrémültem ettől az érzéstől, mert nem kéne így éreznem.
Visszajött Viktor, letett elém egy feles poharat, maga elé egy energiaitalt és három zsetont, majd leült velem szemben.
- Metaxát hoztam neked, a múltkor egy bulin ezt ittad.
Mosolyt erőltettem az arcomra, felálltam és kértem Viktort, hogy menjünk játszani.
Ahogy a párocska mellé értünk, azok egyből felénk fordultak. Tiria vörös fejjel és gúnyos pofával nyugtázta az ottlétünket, míg Castiel gyűlölködő pillantással méregetett minket.
- Kicsi ez a város! - jegyeztem meg Viktornak, aki épp a golyókat pakolta az asztalra.
A továbbiakban úgy tettem, mintha nem vennék tudomást a párocskáról. Elkezdtünk játszani. Flörtöltem, megjátszott jókedvvel kacarásztam, ölelgettem, csókolgattam Viktort, már csak azért is, hogy fájdalmat okozzak az árgus szemekkel figyelő vörös ördögnek. Csúnya dolog volt ez, de hát nekem is fájt, hogy ő Tiriával van. Pokoli délután volt. Kis idő múlva ők is játszani kezdtek a szomszéd asztalnál. Szinte rivalizálva játszottunk, az ott lévő közönség legnagyobb örömére. Castiel viselkedése is megváltozott. Már nem veszekedett a szőkeséggel, kedvtelve tapogatta, csókolgatta társát, és közben mindig kihívó pillantásokat küldött felém. Rossz volt rájuk néznem, de a világért sem mutattam volna ki. Egyrészt azért, mert az elégtétellel töltené el ezt a vörös pulykát, másrészt pedig Viktornak rosszul esne, ha rájönne, valamilyen szinten még mindig érdekel az exem. Ördögi kör ez, nem is lehet belőle szabadulni, mert bármennyire is nem akarok tudomást venni Castieléktől, minden porcikámmal érzem a jelenlétét és idegesít, hogy mással látom. Néha-néha feléjük pillantottam Vik háta mögött és láttam, hogy Cast is minket les és nagyon úgy fest, hogy hasonló gondolatokkal küzd.
Az egész játék alatt úgy csüngtem Viktoron, mint egy kis majom. Szeretem őt, ragaszkodom hozzá, de azért rá is játszottam az érzéseimre, csakhogy Castielnek fájdalmat okozzak.
Mindvégig Viktort öleltem és csókoltam, nevettem, de belül korántsem voltam olyan gondatlan és felszabadult, mint ahogy mutattam. Nagyon reméltem, hogy sem Viktor, sem Castiel nem veszi ezt észre. Megijedtem a saját érzéseimtől, mert nem tisztességes, hogy felhasználom a kedvesem a másik fiú bosszantására. Ebben a percben megvetettem magam, mert ez nem a régi Vivien Marsall volt, aki mindig is voltam. Egy utálatos dögnek gondoltam magam, és ordítani szerettem volna, amiért van egy ilyen énem is. Ez a Vivi még mindig kötődik Castielhez, de el akartam fojtani magamban ezt az intenzív érzést. Nem szerethetem Castielt... már nem! Hogy elfelejtsem buta gondolataimat, kértem még egy felest. Nevetve felhörpintettem, aztán Viktor nyakába vetettem magam.
- Szeretlek... - kapaszkodtam görcsösen Viktor vállába, majd szenvedélyesen szájon csókoltam.
- Tudom, kicsikém, és én is szeretlek! - suttogta Vik és sóhajtozva magához ölelt.
Castiel ekkor már a bárpultnál állt Tiriával. Egyik cigit gyújtotta meg a másik után, és döntötte magába az alkoholt. Legszívesebben elrángatta volna Vivit a köcsög macsó karjából, és elhurcolta volna valahová, ahol kellőképpen megbüntethette volna.
- Szánalmas vagy, Castiel! - térítette vissza a valóságba a fiút Tiria rosszmájú megjegyzése. - Annyira rád van írva, hogy még mindig esz a fene a kis vörös bige miatt! Mikor veszed már észre, hogy nem kellesz neki? Nem látod, hogy boldog?
- Nem! - csapott a pultra dühösen Cast. - Én ismerem, és nem az! Csak menekül előlem, és azért csüng ezen a ficsúron, hogy engem bántson! Fogadni mernék, hogy szeret engem, csak képtelen megbocsátani!- Nőj már fel, kisfiú! - csóválta a fejét szánakozva Tiri. - A kis hercegnőd elfelejtett, neked is tovább kéne lépned! - tette a srác mellkasára a kezét a lány. - Nektek már nincs közös jövőtök!
Erre a fiú már nem tudott, mit mondani, csak elfordult Tiriától és rendelt még egy pohár italt.
*
Nemsokára eljátszottuk az utolsó zsetonunkat is Viktorral. Kifulladva ültünk le előző helyünkre, és ittunk még egy-egy pohár üdítőt.
- Csúfosan megvertél! - nevettem. - Jó játékos vagy! Viszont kárpótolnod kell, amiért nem voltál udvarias, és egyszer sem hagytad, hogy nyerjek!
- Kicsikém, az élet néha igazságtalan! - mosolygott az orra alatt Vik, és szavai úgy csengtek, mintha nem a biliárdozásról beszélne. Nem mertem rákérdezni, jobb, ha nem tudom, mit gondol. De vajon észrevette, mi zajlik bennem?
- Akkor is... - makacskodtam. - Ezért jössz nekem egy forró éjszakával!
- Akár többel is. - kacagott a fiú. - Ezt kérned sem kell, életem! De ma ne számíts rá! Megígértem anyáméknak, hogy velük vacsorázom, és hogy én olvasom fel az esti mesét Amynek.
- Ó, nagy kár... de nem akarlak elszakítani a családodtól. Nekünk még tengernyi időnk van. - mosolyogtam a srácra sokat ígérően.
- Menjünk lassan?- Igen, mára kiszórakoztam magam! - bólogattam, és közben arra gondolta, ez a délután nem kerül fel a kedvenc napjaim listájára.
Már a kocsiban ültünk meghitt csendben, amikor Viktor kínos témával hozakodott elő.
- Te tudtad, hogy az exed csak együtt van a szőkével? - pillantott rám féloldalról a fiú.
A kezem ökölbe szorult. Nem akartam róluk beszélni, vagy rájuk gondolni.
- Nem... nekem azt mondta, hogy már végzett Tiriával, de a jelek szerint...
Igyekeztem uralkodni a hangomon, hogy ne vegye észre, mennyire rosszul esik ez nekem.
- Látod... mindig csak hazudik! - jegyezte meg kárörvendően Vik. - Kutyából nem lesz szalonna! Nem is értem, mit ettél ezen a megbízhatatlan huligánon!
- Hát már én sem. - próbáltam tréfálni.
Aznap este elalvás előtt sokáig nyugtalanul hánykolódtam az ágyamban. Hol nyakig betakaróztam, mert fáztam, hol lerúgtam magamról a paplant, de nem volt nyugtom. Hirtelen ötletből vezérelve kimásztam az ágyból, kitártam az ablakot, hogy beáramolhasson friss levegő. Ez megnyugtatott egy kicsit, sóhajtva bújtam vissza a takaró alá. A délutáni események nagyon felzaklattak. Nem ment ki a fejemből Castiel elgyötört arca, és hogy mennyit ivott, vagy hányszor és hogy ért Tiriához! Nem tudtam kiverni a fejemből a vörös ördögöt, bármennyire nem akartam rágondolni.
Nagy nehezen mégis sikerült elaludnom, amikor halk puffanásra riadtam fel. Úgy gondoltam, biztos képzelődtem, ezért sóhajtva a fal felé fordultam.
Halálra rémültem, amikor egy kéz tapadt a számra és egy test leszorított az ágyra. Rettegve nyitottam ki a szemem és Castiellel találtam szembe magam.- Vivi, ne sikíts! - kérte halkan a bőrdzsekis srác. - Azért jöttem, hogy meghallgass!
Féltem, mit csinálhat velem, és remegés futott végig a testemen.
Castiel megérezte ezt, mert a másik kezével csitítóan a hajamba túrt.
- Sss! Nem bántalak... tudod, hogy nem lennék rá képes! Elengedlek, ha nem kiabálsz.
Csakhogy szabaduljak némán bólintottam, ő meg levette a számról a kezét, de esze ágában sem volt lemászni rólam.
- Hogy a francba jöttél be? - kérdeztem dühösen, és hiába erőlködtem közben, nem tudtam lerázni magamról. - És nem hiszek neked, mert mindig csak bántasz!
Mindketten tudtuk, hogy ez a mondatom nem a testi bántalmazásra vonatkozott.
Castiel szomorúan nézett rám, egy pillanatra el is gyöngültem, mert most én is akaratlanul bántottam őt... de hát mi másra számított?
- Az ablakon másztam be. - közölte lazán a srác.
Hitetlenkedve néztem rá. Ez megőrült! Bemászik a szobámba az éjszaka közepén!
- Mit akarsz?
- Tisztázni néhány dolgot!
- Nekünk nincs mit tisztázni! Rohadtul nem érdekelsz már! - feleseltem dacosan.Hevességemnek az lett az eredménye, hogy Cast még erőteljesebben szorított le az ágyra.
- Mikor lettél ilyen hazudozó, drágaságom? - kihívóan nézett a szemembe. A holdfényben veszélyesen villogott a szürke szempár.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! Azt mondtad, már nincs közöd Tiriához!
- Nincs is! Amit ma láttál, az csak mese volt! Azért hívott oda a csaj, hogy könyörögjön, adjak neki még egy esélyt, de nem akarok már tőle semmit! Amikor viszont betipegtél a kis barátoddal mérges lettem, és eljátszottam, hogy együtt vagyok vele, de csak dacból és makacsságból. Azt reméltem, féltékenységi jelenetet rendezel... Hogy még számít neked egy icipicit, hogy mással látsz!
Szavai meghatottak, hisz ő is csak kétségbeesettségében cselekedett délután, mint én! Istenem, hogy lehetünk ennyire egyformák?
- Hát tévedtél! - közöltem, miután nagyot nyeltem. Két karommal el akartam tolni magamról, de ő lesben volt és elkapta a kezeim. Mindkét karom leszorította a fejem felett. - Nem érdekel, mit csinálsz és kivel! És csak hogy tudd, én nem mondhatok neked ilyet, mert boldog és szenvedélyes kapcsolatban élek Viktorral!
Utólag megbántam, hogy kimondtam ezt, mert Castiel vérszemet kapott. Sikerült nagyon feldühítenem, és ösztönösen be akarta bizonyítani, ő milyen szenvedélyes.
Ajka lecsapott az enyémre. Zabolátlan hévvel esett nekem, s nem volt más választásom, csak tűrtem, mert úgy leszorított, hogy moccanni sem tudtam. Hamarosan azonban az áruló testem reagálni kezdett a már jól ismert szenvedélyre. A légzésem felgyorsult, a pulzusom az egekbe szökött, és forróság futott végig a testemen. Halk sóhaj tört fel belőlem és tiltakozás helyett átengedtem magam a vágyaimnak. Ajkaim akaratlanul szétnyíltak, viszonoztam a forró csókot hasonló hévvel, mint ami a fiúban dúlt. Castiel megérezte bennem a változást, elengedte a kezem és ahelyett, hogy eltoltam volna, kétségbeesetten kapaszkodtam belé, egyik kezem a hajába túrt a másikkal a hátát simogattam. Isteni érzés volt a lehengerlő csókban elmerülni, és egyre többet és többet akartam. Nem tehetek róla, de ezzel mindig levett a lábamról. Úgy csókolóztunk, mintha sosem akartuk volna abbahagyni, és rajtam egyre jobban eluralkodott a mindent elsöprő vágyakozás.
- Vivieni... hát nem érzed? Ez a szenvedély! Ez köt hozzám... és kétlem, hogy a kis barátod karjában is így reagálsz... - suttogta Castiel a fülembe, miközben szája bejárta a nyakam.
Sóhajtozva olvadoztam, és görcsösen markoltam a bőrdzsekijét. Mikor azonban keze becsúszott a hálóingem alá, megszólalt bennem a vészharang.
Mit csinálok? Miért hagyom ezt? Hát már teljesen elment az eszem?Erőt vettem magamon, és minden energiámat összeszedve eltaszítottam magamtól a fiút. Ez olyan jól sikerült, hogy még az ágyról is leesett. Castiel nagyokat sóhajtozva ült a padlón én pedig felültem, hogy farkasszeme nézzek vele. Mindketten levegő után kapkodva meredtünk egymásra.
- Mit merészelsz?
- Mit merészelek? Semmi olyat, amit ne akartál volna te is! - nézett rám áthatóan a fiú. Egy hirtelen mozdulattal lehúzott az ágyról. Maga alá gyűrt, a csípőmre ült és megint lefogta a karom a fejem fölött. - Mikor látod már be végre, hogy nekünk együtt kell lennünk? Minket egymásnak teremtettek, a sors egymás felé sodor minket!
- Igazán? - kérdeztem szuszogva az erőlködéstől. Mint mindig, most is legyőzött a testi ereje. - Hol volt a sors, mikor te Tiria ágyába tévedtél? Hol volt a végzet, mikor megcsaltál? Szerintem, pont ez volt az égiek akarata, hogy elveszítselek téged, és utána összejöjjek Viktorral!
- Felejtsd már el azt a bunkót, az Isten szerelmére! Neked mellettem a helyed! Az enyém vagy, és senki másé!
Dacosan néztem a szemébe és megráztam a fejem. Előjött a jól ismert, fennhéjázó, önző és akaratos Castiel, aki mindig is volt. Nem is értem, hogy sajnálhattam meg délután, mikor nem érdemli meg. Most olyan volt, mint amikor majdnem egy évvel ezelőtt megismertem, már el is feledkeztem erről az oldaláról, hisz a szerelem mellette elvakított. Kísértetiesen hasonlított ez a helyzet arra, amikor Nathaniellel jártam és Cast akkor is magának követelt. Csak azóta annyi változott, hogy közben beleszerettem aztán meggyűlöltem.
- Ne gondold, hogy ennyire szükségem van rád! - vágtam oda neki durcásan. - Már megtanultam nélküled élni, és tovább léptem! Törődj bele, hogy köztünk már nem lesz semmi!
- Semmi? - villant meg ismét a szürke szempár.
Megint azt tette amire számítottam, mégsem voltam eléggé felvértezve ellene.
Megcsókolt, s remegő testtel fogadtam a közeledését. Bántott a bűntudat, hisz belegondolva éppen csalom Viktort, de Isten a tanúm rá, hogy nem tudtam uralkodni magamon, és kiéhezve viszonoztam a csókot. Castiel közben diadalmas nevetéssel adta tudtomra a győzelmét, és csak még hevesebben csókolt. Ajkam összetapadt az övével, vad gondolatokkal a fejemben simultam hozzá. Élveztem a pillanatot még akkor is, ha ezt ellenem fogja fordítani, és épp lebukok előtte, hogy igaza van.
Olyan volt, mintha valami láthatatlan fonal összekötne minket, és ahelyett, hogy elszakadna, még inkább körénk tekeredne és összegabalyít minket. Tehetetlenül sóhajtoztam, és viszonoztam a vad csókot.
- Ez neked semmi? - kérdezte Castiel. Kicsit megemelte a fejét, a hajamba markolt, hogy ne tudjam elfordítani a fejem. Kénytelen voltam a szemébe nézni.
- Ez csak vágy... - kapaszkodtam az utolsó reményembe. - Ettől még Viktort szeretem!
- Szereted? - nevetett Castiel. - Én nem hinném!
A fiú felült és a térde köré fonta a karját, s komolyan pillantott rám.
- De igen, de igen, szeretem! - makacskodtam, és én is felültem. Erőt vettem magamon és felálltam. Nem akartam, hogy továbbra is kínozzon, vagy kínozzuk egymást. - Takarodj el, és ne gyere többet ide! Nem hagyom, hogy közém és Viktor közzé állj!- Drága, kicsi, naiv, Vivikém... - csóválta a fejét Cast. - Mindig is köztetek leszek, amíg így reagálsz a csókjaimra, édesem!
Nagyon dühös lettem és pont azért, mert igaza volt! Végtelen haragra gerjedtem és erőteljesen lökdösni kezdtem a fiút az ablak felé. - Tűnj el végre az életemből!
Castiel nem értette hirtelen kitörésemet. Felállt és próbálta állni a lökdösésem. Nagy nehezen elértem, hogy már az ablak elé kerüljön. Egy erőteljes lökéssel majdnem sikerült kihajítanom, de a srác megkapaszkodott két oldalt a keretben, így nem esett ki.
- Megőrültél? Ki akarsz nyírni?
- Szívesen megtenném! - válaszoltam, és tényleg így is éreztem.
- Elmegyek, ha ennyire ezt akarod, de hadd menjek ki az ajtón! Az egy dolog, hogy felmásztam a csatornán, de lefelé így nem jutok ki!
Dühösen mértem végig. Ebben a pillanatban azt sem bántam volna, ha tényleg leesik és szörnyet hal. Akkor legalább végleg eltűnne az életemből, és megszűnnének a kusza érzelmeim vele kapcsolatban.
- Lekísérlek, de jobb, ha tudod, utoljára álltam szóba veled! Utoljára hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a vágy, és utoljára hagytam, hogy játssz velem! Elegem van belőled egy életre! Ha megint a közelembe jössz, esküszöm feljelentelek!
- A kiscica kieresztette a karmait! - mosolygott rajtam Castiel. - Imádlak, amikor dühöngsz! - közölte egy kacsintás kíséretében Castiel, majd az ajtóhoz ment.
Lementem utána, néztem ahogy kisétált az ajtón. Valahogy nem tetszett, hogy így búcsúzott tőlem. Valami azt súgta, ilyen könnyen nem szabadulok meg tőle. Most, hogy tudja, még mindig vonzódom hozzá, biztos nyeregben érzi magát, és mindent el fog követni, hogy megkeserítse az életem. Jaj, ... bár ne ismerném ennyire!
Úgy elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy a bátyám a konyhaajtóban áll és engem figyel egy ideje. Arckifejezéséből azonban rájöttem, hogy látta, kit kísértem le.
- Ne is kérdezd! - vágtam oda Tony-nak reménytelen sóhajjal, és visszamásztam az emeletre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése