Mint régen...

Másnap délután a kanapén lustálkodtam, unalmamban a tévét kapcsolgattam, de nem kötött le semmi, amikor Lucas előbújt a szobájából.
  - Vivi, jössz velem labdázni vagy medencézni? Nincs kedvem egyedül semmihez...
Igazából nekem egyikhez sem volt kedvem, ezért megráztam a fejem.
  - Bocs tesó, de se ugrálni, se pancsolni nem vagyok most hangulatban.
A zöld pólós kis srác elhúzta a száját, aztán egyedül ment a konyha felé, onnan meg ki az udvarra, mert hallottam a hátsó ajtó csapódását.
Már majdnem bealudtam, amikor Lucas megint beviharzott. Egy négy kerekű ezeréves görkorcsolyát lengetett maga előtt.
  - Nézd, Vivi, mit találtam! - himbálta a kerekes lábbelit lelkesen a kisfiú. - Hol van a kori, amit apától kaptál a múltkor? Megtanulhatnánk együtt gurulni...
Nem nagyon fűlött hozzá a fogam, hogy össze-vissza törjem magam a betonon, de mostanában nagyon elhanyagoltam az öcsém. Szinte mindig Tony-val szerveztünk programot, a kicsiről teljesen megfeledkeztem. A lelkiismeretem nem hagyta, hogy elutasítsam.
  - Jó, hogy mondod! Fent porosodik a szekrényem tetején egy dobozban! Megyek lehozom, te addig húzd fel a tiéd, utánad megyek az utcára! - válaszoltam.
Öt perc múlva már a kapuban ültem a járdán és felhúztam az egysoros, zselés kerekű kék korcsolyám.
Lucas addigra már vadul gurult. Négy keréken könnyebb volt jönni-menni, mint nekem ezzel a vacakkal. Előre féltem, hogy össze fogom törni magam, és a biztonság kedvéért felcsatoltam magamra a térd- és könyökvédőt is.
  - Állj már fel, Vivien! Ne totojázz! - kiáltott rám Lucas, és megállt előttem a kövesúton.
  - Könnyű azt mondani! Jelenleg azt sem tudom, hogy kell felállnom, nemhogy elindulni. - panaszkodtam jókedvűen.

Lucas

  - Ne bénázzál már! Odamenjek? Talán, ha megfogom a kezed fel tudsz állni. - javasolta a kis öcsém.
  - Jaj, inkább nem, mert még téged is összetörlek!
  - Hozzak vontatót? - szólalt meg egy túl jól ismert hang. Annyira lefoglalt a gond, hogy el kéne indulnom, hogy észre sem vettem, Castiel felénk jött a járdán. Még csak ő hiányzott, hogy végig nézze a szerencsétlenkedésemet.
  - Castiel! De jó látni! - lépkedett bizonytalanul négy keréken az érkező elé Lucas. Kezet rázott a vörös sráccal, aztán még meg is ölelték egymást. Magamban füstölögve néztem a jelenetet. Miért szereti mindenki ezt a kétszínű árulót?
  - Téged is, öcskös! Mi újság veled? - kérdezte barátságosan a barna pólós és fekete melegítőalsós Cast.
  - Nem sok. Már unom magam itthon. A pályára se nagyon járok focizni. Nem buli most, hogy már nem szoktál jönni! Teljesen elfelejtettél minket? - kérdezte a kis szőkeség ártatlanul.
  - Dehogy! - mosolygott a vörös ördög, és miközben beszélt, rám kacsintott. - Nem felejtettelek el titeket! Csak voltak gondok, de most már újra része leszek az életeteknek!
Gyanakodva pillantottam rá. Remélem, ezzel nem arra célzott, hogy megint körülöttem fog legyeskedni és megkeseríti az életem, mert akkor megölöm! Az én életemnek ugyan nem lesz része!
  - Koriztok? - kérdezte a vörös srác, és még mindig kitartóan engem figyelt.
  - Próbálunk! - nevetett a kis öcsém. - Vivinek először van a lábán, még arra sem jött rá, hogy kell felállni!
  - Szívesen segítek. - ajánlotta egyből Castiel.
A gondolattól is irtóztam, de beláttam, hogy Lucas túl kicsi, hogy lábra segítsen, csak elesnénk, viszont tartottam attól, hogy pont Castra szorulok.
  - Csak segíts ki az útra, utána már boldogulok! - válaszoltam a szám szélét rágcsálva. Közben azon mérgelődtem magamban, hogy pont neki kellett erre járnia most.
Bizonytalanul nyújtottam ki Castiel felé a kezem, hogy fel tudjon húzni, de a fiú inkább felnyalábolt, az ölébe vett és könnyedén, mintha nem érezné a súlyom a járdáról kivitt az utcára.
Zavartan kapkodtam levegő után. Túl ismerős érzések öntöttek el a karjában.
Mire felfogtam volna, mi történik, már le is eresztett a földre. A lábam elérte a talajt, de még nem engedett el, tovább ölelte a derekam.
  - Próbálj egyensúlyozni, mert elengedlek! - figyelmeztetett Cast, és már el is lépett mellőlem.
Inogva és bizonytalanul álltam meg a kerekeimen.
  - Kösz! - jött elő az udvarias énem. - Most már boldogulok! Nem akarunk feltartani és nem sértődünk meg, ha elmész!
  - Eszemben sincs! Megnézem, hogy lesz belőled kori bajnok!
A kijelentése egyáltalán nem tetszett. Nem akartam, hogy maradjon, és jókat röhögjön rajtam, ráadásul minden idegszálam berzenkedett az ellen, hogy a közelembe jöjjön.
  - De jó! Maradj, Castiel! - kérlelte az öcsém, én meg megrovó pillantást vetettem a kis árulóra.
  - Le vagy szavazva. - pillantott rám ingerlően gúnyosan a vörös ördög, majd kicsit meglökött és céltalanul gurulni kezdtem hátrafelé.
El is estem volna, ha a fiú nincs résen, és el nem kapja a derekam.
Kétségbeesve kapaszkodtam a vállába, de közben haragosan néztem az arcába.
  - Még egy ilyen, és megfojtalak!
  - Neked az is megengedem! - nevetett Castiel, és megharapta a szám szélét.
Nagyon Deja vu érzésem volt, mintha visszarepültünk volna a múltba. Mintha megint ott tartanánk, mint amikor megismerkedtünk. Ugyanaz a bolond helyzet, ugyanaz a bizonytalan és felkavaró érzés dúlt bennem.
Pirulva kibontakoztam az ölelésből és görcsösen a korizásra próbáltam koncentrálni. El akartam felejteni, hogy Castiel is itt van. Öt perc múlva már elég jól haladtam, Lucas gurult lassan mellettem, Cast meg a kövesút szélén állva utasításokat adott nekünk. A pokolba kívántam. Miért nem veszi észre, hogy felesleges?
Egyre magabiztosabban gurultam és tetszett, hogy suhanhatok. Castiel ezt nem is állta meg szó nélkül.
  - Úgy látom élvezed a görkorizást... Kicsit olyan, mint mikor motorral száguldoztunk, nem?
Gyilkos pillantást küldtem felé. Megálltam mellette, hogy beolvassak neki.
  - Semmi közöd hozzá, mit érzek, vagy gondolok! A múltat kár emlegetned, nem hat meg!
  - Mikor lettél ilyen hideg és undok? - kérdezte Cast a fejét csóválva. - Ha ez az új pasid hatása, akkor kár volt kezdened vele, mert ez nem te vagy!
  - Tévedésben vagy, édesem! - válaszoltam gúnyosan, és csípőre vágtam a kezem. Nem voltam vele tisztában, hogy ilyenkor mennyire rám feszül a kis piros színű felsőm, ezért nézett Castiel olyan mohó szemekkel. Megpróbáltam nem törődni vele. - A nyegle stílusom nem Viktortól vettem át! Az, hogy olyan vagyok, amilyen, neked köszönhető! Az árulásod miatt lettem ilyen kemény és könyörtelen.
Hát kimondtam, és ez nagyon igaz volt. Nemrég összetörte a szívem, mégis azt várja, hogy ezt elfelejtsem és megbocsátsak neki? Hát ez tényleg nem komplett! Nem tudok úgy viselkedni vele, mint régen, mert kőréteg képződött a szívem köré, legalábbis ezzel nyugtattam magam.
  - Úgy féltem, hogy ezt fogod mondani! - válaszolta a fiú komoran. - Nem akartam ezt tenni veled! Azt akarom, hogy megint a régi legyél, és megint együtt legyünk!
  - Engem egy cseppet sem érdekel, mit akarsz! - nyelveltem szigorúan. A makacsságom nem engedte, hogy belegondoljak, abba, amit kért. - Most már hiába koptatod a szád, végeztem veled!
  - Ezt nem hiszem el! Hazudsz, mert tegnap este...
  - Ne beszéljünk a tegnap estéről! - förmedtem rá haragosan. - Az csak pillanatnyi elgyengülés volt! Egy csók még nem jelent megbocsátást!
Büszkén félrecsaptam a fejem, ott akartam hagyni, de a hülye kerekemmel rámentem egy kavicsra és elvesztettem az egyensúlyom. Cast elkapott, de már késő volt, nem tudott megtartani. A földre rántottam magammal, amikor elestem. Az ijedségtől és attól, hogy Castiel rajtam landolt, ezerrel dobogott a szívem. Úgy feküdtem az út szélén, mint egy béka, amin keresztül mert egy autó, de a fiú közelségétől nagyon is eleven voltam legbelül. Nagyokat pislogva néztem rá, sejtettem, mi fog következni.
  - Szóval egy csók, nem jelent semmit? - kérdezte a rajtam tornyosuló fiú, és veszedelmes tekintetétől megrémültem. - Az most majd kiderül...
Castiel forró szája az enyémre tapadt és egy az egyben elolvadtam tőle. Megszűnt a világ, vágyakozva hozzásimultam, és átadtam magam ennek az őrületnek. Nem tudom, hogy percekig, vagy órákig tartott-e a csók, de csak ott feküdtünk félig a fűben, félig a betonon és önfeledten faltuk egymást. Az öcsém nevetése térített vissza valóságba.
  - Tony azt mondta, örök harag van köztetek, de ilyen gyűlölködéssel még nem találkoztam! - vihogott Lucas.
Ettől kijózanodtam, lelöktem magamról Castielt. Felálltam és távolabb gurultam. Dühösen néztem a lazán üldögélő, Isten csapására.
  - Mit csinálsz a gyerek előtt? Elment az eszed?
  - Aha... szóval nem az zavar, amit tettem, hanem hogy a tesód előtt, igaz? - kérdezte nagyképűen Cast. - Tehát nem tettem helytelen dolgot, csak épp nem tanúk előtt kellett volna.
Bele tudtam volna rúgni, amiért kiforgatta a szavaimat, de nem mertem megkockáztatni, mert féltem, hogy megint eltanyázok.
  - Ne beszélj zöldségeket! - hűtöttem le. - Tudod, hogy nem így értettem! Teljesen összezavarsz...
  - Na, azt elhiszem, abban jó vagyok! - kacsintott Cast.
  - Hogy vinne el az ördög, és kötnél ki a pokolba, és soha ne jönnél onnan vissza! - zúdítottam rá a haragomat és a kívánságomat.
  - Csak veled együtt, édesem! - nevetett a fiú. Elkapta a kezem, maga felé gördített, aztán az ölébe húzott. Tehetetlenül zuhantam a karjaiba, csak egy visítás tellett tőlem. - Lucas, bemennél? - fordította a fejét Lucas felé Cast. - A nővéred nem akarja, hogy ezt lásd!
  - Eszembe sincs! Csak nyugodtan... majd nem figyelek oda! - nevetett a kis kölyök.
  - De hasonlítasz a tesóidra... Akkor csukd be a szemed, öcskös, csúnya dolgok következnek!
  - Ne merészeld... - ficánkoltam Castiel karjában indulatosan. Majdnem sikerült képen törölnöm fogva tartómat, de a fiú résen volt és elkapta a karom.
  - Ne heveskedj, babám! Téged csak egy módon lehet lecsillapítani...

Nem mondanám, hogy a csók, ami következett, nyugtató hatással lett volna rám. Bár az agyam tiltakozott, a szívem és a testem megadta magát neki és készségesen adta át magát a bizsergető érzésnek. Tényleg olyan volt ez a játék, mint majdnem egy évvel ezelőtt, csak akkor neki volt valakije, most meg nekem. És ahogy akkor nem tudtam ellenállni neki, úgy most sem.
Lucas visítozva és tapsikolva nyugtázta, hogy tetszik neki a jelenet, de már ez sem térített észhez. Legyőztek az elfojtott vágyak, a nem is olyan mélyen szunnyadó érzelmek. Még azt is hagytam, hogy Castiel átfordítson és ismét felém másszon. Levegő után kapkodva lihegtem a karjában, de eszem ágában sem volt kibontakozni az ölelésből. Túl jó volt a csók, a szenvedély és az ismerős érzés, hogy hozzá tartozom. Végleg és végzetesen....
  - Mi ez, ha nem a szerelem, Vivieni? - kérdezte két forró csók között Castiel. - Mi ez, ha nem sors? Hát nem látod, hogy köztünk még nem aludt ki a láng, és semmi keresnivalód a pipogya Rambo mellett? Te vagy a mindenem, te vagy az életem értelme, nélküled üres vagyok és nincs értelme az életemnek! Örök életemben bánni fogom, hogy hagytam, Tiria elcsábítson és emiatt mást találj! Ha egy kicsit is szeretsz, belátod, hogy mindketten hibáztunk, és adsz nekünk még egy esélyt! Drága Vivien... én senki vagyok nélküled....
Szavaiból és szeméből őszinte fájdalom és megbánás tükröződött. Bármennyire nem akartam, hogy meghasson, igenis számított, amit mondott. Minden szó a szívembe vésődött, de még képtelen voltam bármit is felelni rá. Még nem tudtam, kit és mit akarok. Az már biztos, hogy mindkét fiú szeret, de hogy én kit válasszak, és kit bántsak meg, az életem legnagyobb döntése lesz, s nem szabad elhamarkodnom. A jövőm és a boldogságom múlik ezen, nem szabad elkapkodnom. Így csak becsuktam a szemem, hogy ne lássa a vívódásom, eltoltam magamtól és felültem.
  - Én még nem vagyok erre felkészülve! - fakadtam ki, mert már úgy éreztem megfulladok a torkomat szorongató érzelmektől. - Ne erőltesd rám magad, mert azzal mindent csak elrontasz! Magam fogom meghozni a döntést, és ha tetszik neked, ha nem, azt fogom választani, akit tiszta szívből szeretek, és akivel le tudom élni az életem. Ne sürgess... Ha már őszinte voltál, én is az leszek: nem vagyok hülye, érzem, hogy még van köztünk valami, de azt sem tudom elfelejteni, mit jelent nekem Viktor! Kettőt nem szerethetek, ezzel is tisztában vagyok, de jelen pillanatban úgy össze vagyok zavarodva, hogy nem tudnék választani! Hagyd, hogy egyedül hozzam meg a döntést! Ja, és nagyra értékelném, ha bárhogy is döntök, zokszó nélkül elfogadnád. Elegem van a vitákból és veszekedésekből!
Castiel belátóan bólintott. Kinyújtotta a kezét, és hosszú ujjaival a hajamba túrt, aztán megérintette az arcom. Érintése áramütésként ért, mint mindig. Kétségbeesetten próbáltam nem odafigyelni erre, de valami meghatározhatatlan erő vonzott hozzá. Már nem is tudom, hogy történt, de valószínűleg én kezdeményeztem a következő csókot.
Lucas nevetve gurult felénk és ránk vetette magát. Hármasban röhögve birkózni kezdtünk.
*
Eközben Tiria megrökönyödve állt a szobája ablakában. Felfigyelt a viháncolásra, és percek óta hitetlenkedve nézte a jelenetet. El sem akarta hinni, hogy Castiel és Vivi úgy henteregnek az utcán, mint az esztelen szerelmesek. Rossz volt nézni! Valamit sürgősen tennie kell, mert még a végén ezek ketten tényleg kibékülnek! Kétségbeesve kapta elő a telefonját és idegesen, le s föl járkálva Viktor számát tárcsázta.
  - Hali! Tiri vagyok! S.O.S. van! A kis szerelmed úgy csókolózik az utcán Castiellel, mintha semmi gondjuk nem lenne! Sürgősen ki kell találnunk valamit ellenünk, mert mindketten elveszítsük őket!
Viktor görcsösen, fájó szívvel markolta a telefont. Rettegett, hogy elveszíti Vivit!
  - A francba! Nem vagy elég jó nő, ha nem tudod magad mellett tartani azt a vadbarmot! - jegyezte meg epésen a dühös fiú. - Mi a fenét csináljunk?
  - Találkozzunk este hétkor a Diákparknál! Kitalálunk valamit, mert ez így nem mehet tovább!
  - Oké. Ott leszek! Nagyon gondolkozz el rajta, mit tegyünk! Remélem, ész is szorult a csinos kis buksidba, kis szívem, mert ha a macsód miatt elveszítem Vivit, nem tudom mit csinálok a vörös köcsöggel! A legjobb lenne, ha kinyírnám!
  - Inkább a barátnődet öld meg, ő nem szeret igazán, ha Casttal smacizik! - vágott vissza mérgesen Tiria. - A harag nem jó tanácsadó! Nyugodjunk le, este megbeszéljük! Pontos legyél, és te is törd a fejed! Na, csá!
A szőkeség mérgesen az ágyra hajította a telefont. Utálta Vivit és azt is, hogy Castiel vissza akar menni hozzá. Ha rajta múlik, mindet elkövet, hogy ez ne történjen meg...
*
Teljesen tanácstalanul hánykolódtam elalvás előtt az ágyamban. Már semmit sem tudtam.
Még mindig szeretem Castielt? És... már nem szeretem Viktort? Mit akarok, és mi lesz a legjobb?
Ha nem döntök hamarosan, kiszakad a szívem....

Viktor vagy Castiel?