Két pasi között őrlődve

Estére felhívtam Viktort, hogy megkérdezzem, mi van a húgával. Szerencsére, csak napszúrást kapott, meg fog gyógyulni. Vik meg is ígérte, hogy hétre jön hozzám, hogy bepótoljuk a külön töltött délutánt. Már alig vártam, mert tudtam, ha mellettem van, nem gondolok Castielre és görcsösen el akartam felejteni. Reméltem, ha megjön a srác és vele leszek, akkor kiűzi a fejemből a délutáni forró csókokat. Már kezdett sötétedni, amikor leparkolt előttünk a fekete BMW. Mint egy megszállott, piros hosszú ruhában szaladtam ki elé és a kiszálló fekete bőrdzsekis fiú karjába vetettem magam.
Viktor nevetve forgatott meg a levegőben.
  - Ó, kiscicám! Ennyire hiányoztam?
  - Még ennél is jobban! - válaszoltam, és bűntudatosan bújtam a vállához, hogy ne kelljen a szemébe néznem.

  - Ezt örömmel hallom! - Vik gyengéden megemelte a fejem, hátra túrta a hajam és gyengéd csókot nyomott a számra. - Mi újság veled?
  - Semmi különös! - megfogtam a kezét és befelé húztam, de nem a házba, hanem a hátsó udvarra. - Üljünk ki kicsit a hintába! Bent fülledt a levegő, meg kerülgetni kell a családtagokat. Kint kellemesen hűvös van és legalább kettesben lehetünk.
  - Rendben, kicsikém, nincs ellenvetésem.
Így hát csendben hátra osontunk és elhelyezkedtünk a hintában. Viktor kihúzódott a hinta végébe, én meg elégedett sóhajjal másztam az ölébe. Megnyugtató volt az erős karok közé simulni, és élveztem a lassú ringatózást, mert Viktor óvatosan lökte magunkkal a hintát. Kivette a telóját a farzsebéből, nehogy ráüljön és letette mellénk a földre.
Békésen ringatóztunk, és ettől nyugalmat éreztem. Nem beszélgettünk, csak élveztük a meghitt pillanatot és a csendet.
Csak sokára szólalt meg Viktor.
  - És gond nélkül hazaértél? Úgy restellem, hogy nem értem rá, hazahozni téged!
  - Emiatt ne aggódj, Amy volt az első. - nagyot nyeltem, mert eszembe jutott, hogy nem is gyalogoltam csak a Diákparkig, aztán meg Castieléktől hazáig. Bántott a lelkiismeret és marcangolt a bűntudat, mégis képtelen voltam elmondani, mi történt délután. Nem akartam hazudni, de fájdalmat sem akartam okozni. Úgy döntöttem, jobb, ha erről nem tud. - Egy kis séta senkinek se árt... de ha ez megnyugtat, unalmasan telt a nap nélküled!
  - Meg. - szorított magához Vik kedvesen és homlokon csókolt. - Örülök, hogy így érzel, boldoggá teszel vele.
Ennek a mondatnak örültem is, meg nem is. Mert hát ugye az jó, hogy Ő boldog, de vajon én az vagyok? Egy részem az, de van egy másik is, aki még mindig görcsösen ragaszkodik Castielhez és bömböl bennem, hogy vele akar lenni. Valami még mindig Castielhez köt és bármennyire nem akarom, az árulása ellenére se hagy nyugodni a vörös ördög... A csókjai, az ölelése felébresztette a múlt szép emlékeit és az túl szép volt, hogy csak úgy elfelejtsem. De ez így nem lesz jó!!! Kettőt nem szerethetek... Olyan nincs... vagy mégis van? Marcangoltak az érzelmek és a kételyek. Legszívesebben egy sarokba menekültem volna, hogy elbújjak szégyenteljes érzelmeim elől.
Viktor a karom simogatta, és az állát mellkasára hajtott fejemhez nyomta. Jó volt a karjaiban, de nem tudtam elengedni magam most, hogy ilyen viharok dúltak a lelkemben.
  - Egy hónap múlva neked suli. Akkor majd kevesebb időnk lesz találkozni. - jegyezte meg Vik, hogy megtörje a csendet.

  - Jaj, erre ne is emlékeztess! - intettem le összeráncolt homlokkal. És ez nem csak azért aggasztott, mert ha én tanulni fogok, ő meg minden nap melózik, kevesebb időnk lesz egymásra, hanem azért is, mert nap mint nap látni fogom Castielt...
Fájt, hogy ilyen sokat eszembe jut Cast, mert ezzel gondolatban megcsalom Viktort. A drága Viktort, aki kirángatott a gödörből, fényt hozott az életembe, mellettem van jóban-rosszban és feltételek nélkül szeret. Erre kell koncentrálnom, ez a lényeg! - korholtam saját magam.
  - Bár örökké tartana a nyár! - sóhajtottam, felemeltem a kezem, megérintettem Vik markáns, szép arcát, aztán apró puszit nyomtam a szájára. - Ha már nem járnék gimibe, elköltöznék veled New Yorkba....
  - Szép gondolat, de anyukád és Tony kiherélne, ha elvinném a család egy szem lánykáját! - nevetett a fekete hajú srác, és ujjaival babusgatta az arcom, nyakam, vállam. - Tanulnod kell és felépíteni a jövőt. Még annyi minden történhet...
Az utolsó mondat baljós sejtelmeket váltottak ki belőlem. Rettegtem attól, hogy "bármi megtörténhet".
Kicsit olyan volt ez a mondat, mintha Viktor se hinné, hogy nekünk közös jövőt szánt a Sors, és ha ő sem hiszi, akkor én mibe kapaszkodjak?
  - Nagyon csendes és búskomor vagy, kiscicám! - jegyezte meg Vik, miközben a szemembe nézett. - Valami nincs rendben?
Erre a kérdésre nem tudtam, és nem is akartam válaszolni.
  - Nem, nem, semmi... Csak elszomorított a nyár végének közeledése. - jutott eszembe az első kifogás. - Meg talán kimerült vagyok, és lehangolt.
  - Azt észrevettem, és remélem nincs köze a mostani állapotodnak a motoros huligánhoz!
  - Ne is juttasd eszembe! - fújtam egyből. - Ne is gondoljunk rá, és ne emlegessük! Előbb-utóbb lekopik, és remélem visszamegy a szőke szeretőjéhez!
  - Tényleg ezt akarod? - kérdezte komolyan Viktor.
  - Igen! - vágtam rá, de előtte nagyot nyeltem.
Már semmiben sem voltam biztos... Tudtam, hogy szeretem Viktort, de mióta visszajött az exem, már nem olyan intenzíven éreztem iránta, mint azelőtt.
Viktor szájon csókolt, hosszasan és gyengéden, de valahogy nem tudtam átélni a csókot. Most, hogy megízleltem a másik csókját, valahogy ez már nem volt az igazi. Görcsösen próbáltam átadni magam Viktornak szívvel - lélekkel, de valahogy belülről üres lettem, már nem hatott úgy rám, mint azelőtt.
Ó, egek, miért van ez? Nem akarok elszakadni, vagy elsodródni tőle!
A srác persze rögtön észrevette, hogy nem olyan vagyok, mint eddig.

  - Mi a baj, kicsikém? - súgta a fülembe, és közben egy hosszú hajtincsemmel játszadozott.
  - Semmi... nem tudom. Nincs hangulatom. - kapaszkodtam valami kézenfekvő magyarázatba. - Mesélj a húgodról! Nagyon rég nem láttam! Milyen a kislány?
Bár csak témaelterelés volt részemről a kérdés, Vik készségesen mesélni kezdett eleven kistestvérétől, vicces és megható történeteket.
Sokáig hallgattam megnyugtató és érzéki hangját. Ez valahogy új erővel töltött fel, és egyre azt éreztem, hogy nekem mellette a helyem, és ki tudtam verni a fejemből azt a másikat...
Órákig beszélgettünk összebújva, és ez tényleg jót tett. Tíz után azonban Vik közölte, hogy ideje hazamennie, mert kora reggel megbeszélése lesz. Csalódottan kísértem ki, mert arra számítottam, nálam tölti az éjszakát. Sokáig búcsúzkodtunk a kapuban, a kocsi motor-háztetőjének dőlve.
Alighogy Viktor elhajtott és befelé indultam, láttam, hogy a Tiriáék háza előtt a nagy fa tövében felvillan egy parázsló cigicsikk. Ijedten meredtem arra a pontra, aztán láttam, hogy Castiel lép ki az árnyékból és egyenesen felém tart. A megdöbbenéstől földbe gyökerezett a lábam, csak csodálkozva tátogtam.
  - Na, végre! Már azt hittem sose megy el ez a Terminátor... - közölte Cast lazán, és elém lépett.
  - Mit... mit keresel te itt? - kérdeztem, amikor magamhoz tértem az első döbbenetből. A sötétben fenyegetően hatott rám.
  - Nem nyilvánvaló? Téged! - Castiel laza volt és szenvtelen, mint mindig.
  - Semmi keresni valód itt! - próbáltam lerázni közömbösen.
  - Ó, dehogynem! Szerintem, itt a kis barátod felesleges!

  - Nem! Én szeretem őt! - vágtam rá dacosan.
  - Ó, Vivien, ez annyira nem volt meggyőző! - nevetett ki a piros kapucnis pulcsis és fekete farmeros fiú. - Nekem nem tudsz hazudni!
Legszívesebben képen töröltem volna ezt a beképzelt szemétládát, de visszafogtam magam, hisz a délután folyamán megtapasztaltam, hogy az erőszak nem megoldás vele szemben.
  - A hazudozás nem az én kenyerem! Az a tiéd! - vágtam vissza szikrázó szemekkel.
  - Jaj, drágám, gyönyörűséges vagy, amikor haragtól csillog a szemed! Úgy felizgat... - az utolsó két szót Cast halkan ejtette ki és mire észbe kaptam a karjába rántott. - Ilyenkor szeretnélek meg...
  - Eressz el! - ficánkoltam, de csak azt értem el, hogy még erősebben karolta a derekam. - Hányszor mondjam még neked, hogy nem kelessz? Hogy nem akarok tőled semmit, és hogy új életet kezdtem nélküled? Értsd már meg, hogy nincs helyed az életemben!

  - És ezt elhiszed? Mert én nem! - Cast karja bilincsként tapadt rám, felbőszülten nézett a szemembe. A gyér lámpafényben is láttam rajta, mire készül. Szemében vágy csillogott, s feje és ajka vészesen közeledett az enyémhez. Bénultan és tehetetlenül kapkodtam levegő után.
  - Ne... ne... ne! - nyögtem elgyötörten.
  - De!... De! - Cast lehelete már súrolta a szám, de még mindig tiltakoztam, ide-oda forgattam a fejem.

Rémülten néztem a szemébe. Ekkor egy kocsi jött a hátam mögül és megvilágította Castiel elszánt és veszedelmes arcát. A szívem a torkomban dobogott, rettegtem az elkerülhetetlen csóktól, attól, hogy mit fog kiváltani belőlem. A kocsi megmentett. Hangos fékcsikorgás közepette az autó megállt mögöttünk. Magamhoz tértem és hátra lestem. A fekete BMW leparkolt, és Viktor úgy pattant ki, mint egy felbőszült tigris. Gyorsan pörögtek az események. Az érkező fiú egy erőteljes rántással kitépett Castiel karjából, aztán gyűlölködő pillantással behúzott Castielnek. Hátra tántorodtam, a kocsi orrának csapódtam, a két srác pedig ütlegelni kezdte egymást. Mint két őrült, ütötték - verték egymást, ahol csak tudták. Fájdalmasan figyeltem a jelenetet. Ezek megölik egymást, ha valahogy nem lépek közbe! Nem akartam, hogy miattam agyon verjék egymást. Hirtelen nem is tudtam kiért aggódok jobban. Féltettem Viktort, de ugyanakkor azt sem akartam, hogy ő verje laposra Castielt, még akkor sem, ha szerintem is megérdemli, amit kap. Ha bármelyiküknek baja esik miattam, azt nem élem túl. Valamilyen szinten mindkettőhöz kötődöm, láttam be elveszetten, és bármelyik is kerül ki győztesen a csatából, sajnálni fogom a másikat.
Míg a gondolataimmal viaskodtam a két fiú még mindig brutálisan bántalmazta egymást.
  - Viktor! Castiel! Hagyjátok abba!  - kiáltottam kétségbe esve, de hangom süket fülekre talált.
Nem hatotta meg őket a könyörgésem.
  - Viktor! Ha szeretsz, abba hagyod az öldöklést... És Castiel... te is, ha számítok neked!
Istenem, hogy kerülhettem ilyen kalamajkába? Miért nem olyan egyszerű az életem, mint másoknak? Miért szeret két fiú is, és miért harcolnak értem? Ez felfoghatatlan volt a számomra. Nem vagyok olyan különleges, hogy ez történjen miattam.
De a fiúk nem hallgattak rám, életre-halálra harcot vívtak értem és ez nagyon fájt.
  - Castiel! Viktor! Fejezzétek be! - üvöltöttem most már zokogva.
Ekkor Tony rohant ki a házból egy szál fekete melegítőalsóban. Biztos meghallotta, mi zajlik idekint, mert gondolkodás nélkül a verekedő macsók közzé vetette magát.
  - Srácok! Állj! - kiáltotta Tony is, és lefogta Viktort és elrángatta Castiel mellől. Gyorsan kapcsoltam. Vik karjába szaladtam és megöleltem, nehogy megint verekedést kezdeményezzen.
Antony pedig fenyegetően megállt Cast előtt, és a mellkasára téve a jobb kezét, megpróbálta visszatartani.
  - Mi folyik itt? - kérdezte a bátyám a két lihegő ellenféltől.
  - Ez a tetű rámászott Vivire! - közölte vádlón Castielre mutatva Vik. - Nem bírja felfogni, hogy Vivien már az én csajom!
  - Tévedsz, Rambo! - nyelvelt Castiel. - Te nem fogod fel, hogy Vivien az enyém, és mindig is az enyém lesz! Itt te vagy felesleges...

Viktor megint Cast felé lépett tettre készen, de úgy rácsimpaszkodtam, mint egy pióca, így akartam megakadályozni, hogy megint ölre menjenek.
  - Ne, Viktor! Ne higgy neki, csak fel akar bőszíteni! - kértem nagy gombóccal a torkomban, aztán Castielre pillantottam. - Te meg tűnj el végre, és hagyj minket békén!
 Antony, a békebírónk, fejcsóválva figyelte a két ellenséges fiút.
  - Na, ide figyeljetek, srácok! A húgom nem valami játékszer, akivel kedvetekre játszadozhattok! Ne viselkedjetek úgy, mint a marakodó óvodások! Szerintem, Vivi már meghozta a döntését, tartások tiszteletben, és ne okozzatok neki ennél több fájdalmat!
Hálásan pillantottam a tesómra. Úgy örültem, hogy ő van nekem...
  - Akkor mondd ki Vivi, mondd ki! - fordult felém Castiel komoran.
Belülről reszkettem, de Viktor karjában sikerült uralkodnom magamon. Könnyes szemmel néztem Cast szemébe. Tudtam, hogy most fájdalmat fogok neki okozni, és valahogy ez nekem is rosszul esett. De ő kényszerített, hogy kimondjam, hát meg kell tennem.
  - Viktort választottam... vele akarok lenni! - nyögtem ki, de éreztem, hogy a hangom nem elég magabiztos.
Castielre arculcsapásként hatottak a szavaim. Láttam rajta, hogy szenved és abban reménykedett, mellette döntök. Hát azt hitte, olyan ostoba vagyok, hogy csapot papot felrúgok és visszamegyek hozzá? Nem gondolhatta komolyan...  Bár voltak pillanatok, amikor majdnem megtettem, de ez csak múló fellángolás volt.
  - Hallod, pajtikám? - kérdezte diadalmasan Viktor és birtoklóan magához ölelt. - Vivi az enyém, és hiába pedálozol, nem fog visszamenni hozzád! Te már végérvényesen leírtad magad előtte!
Castiel, mint egy csatát vesztett hős, állta ellensége gonosz pillantását és rosszmájúságát.
Az álla remegett, de aztán legyintett és elfordult.
  - Menjetek a fenébe! - kiáltotta, és gyors léptekkel otthagyott minket.
Még jó darabig néztem utána, büszke tartását és laza lépteit figyelve. Miközben figyeltem, az jutott eszembe, hogy a szívem egy darabját is magával vitte, és azon morfondíroztam, hogy jól döntöttem-e.
Közben Vik kézfogással köszönte meg a tesómnak, hogy segített neki Cast ellen.
  - Nem kell megköszönni, Viktor! - mondta a bátyám. - Utoljára szóltam ebbe bele! Ha továbbra is ki akarjátok nyírni egymást, hát tegyétek, de egyet kérek: ne a húgom előtt! Nekem csak ő számít, és ne tegyétek boldogtalanná!
  - Igazad van, haver! - bólogatott Vik, és továbbra is ölelt és a hátam simogatta. - Csak tudod... elborult az agyam, amikor visszajöttem a telefonomért, és azt láttam, hogy ez a kis krapek zaklatja és ölelgeti Vivit!

Most már értettem, miért jött vissza pont a legjobbkor Viktor. Eszembe is jutott, hogy a hinta mellé tette a mobilját. Ha kicsit később jött volna, akkor a csók nem marad el, és most nem ölelgetne, hanem nekem esett volna és szakított volna. Na, azt nem éltem volna túl, hisz nagy szükségem van rá!
  - Viktor... az ég küldött! És ha már ilyen későn megint itt vagy... itt aludhatnál. Megnyugtatna a jelenléted és szerintem anya se bánná.
Tony csak nevetett.
  - Na, ennek a beszélgetésnek nem akarok fül tanúja lenni! Jó éjszakát, gyerekek! - nevetett a tesóm, és bement a házba.
Mikor kettesben maradtunk, könyörögve pillantottam Viktorra és a nyakába borultam.
  - Kérlek, Vik, maradj velem! Szükségem van rád ma este... Kérlek ... kérlek...
Könyörgésemnek a fiú nem tudott ellenállni. Sóhajtva bújt hozzám.
  - Rendben, kislány... Ki tudna nemet mondani ennyi csábításnak?
Megkönnyebbülve nagyot sóhajtottam. Ma este nem tudtam volna elviselni a magányt és egyedül szorongani a szobámban a zűrös szívemmel hadakozva. Mert attól tartottam, ha Vik nem marad velem, feladom a büszkeségem, és a fájdalmas képű Castiel után rohanok és az katasztrófa lett volna.
El kell szakadnom a vörös ördögtől! Már közöltem vele a döntésem, és ki kell tartanom emellett! Ha legyőzöm a múlt kísérteteit, könnyebb lesz Viktorral a jövő felé tartani...
De egyelőre csak a szobám felé tartottam a fiúval. Kétségbeesetten bújtam hozzá és szeretkeztem vele, hogy kiverje a fejemből a múlt vörös démonját....