Viharos érzelmek

Másnap reggel kómásan keltem, mert egész éjszaka álmomban, hol veszekedtem, hol ölelkeztem Castiellel. Ez nagyon aggasztott, mert az hittem, Viktor mellett már elfelejtettem, de így, hogy felbukkant, be kellett látnom, hogy tévedtem. Ami hozzá fűzött, az nem mindennapi érzés volt, és úgy látszik a hetek múlásával sem voltam túl még rajta, bármennyire szerettem volna. Úgy éreztem, sok szenvedést fog még okozni, ha nem hagy békén, de erős leszek és kitartok Viktor mellett.
A szekrényemhez slattyogtam és félig kinyitott szemekkel előhalásztam egy piros kis rövid gatyát és egy narancs színű nyakba akasztós toppot. Alighogy magamra húztam a cuccokat az ágyban csipogott a telefonom. Mosolyogva léptem érte, gondoltam Vik üdvözöl, vagy üziben közli a mai terveinket. De az üzenet nem tőle jött, és egészen más állt benne:
"Bármi is volt és lesz, Te HOZZÁM tartozol!!!"
Reszkető lábbal rogytam az ágyam szélére, mert a küldő Castiel volt.
A szavak felzaklattak, és a sírás környékezett. Nem akartam gyenge lenni, nem dőlhetek be a hazug szavaknak, hisz ő hagyott el, ő csalt meg! Ez a gondolt észhez térített, és már csak dühöt éreztem.
Megreggeliztem anyával és Lucassal, aztán felfújtuk az öcskös hatalmas medencéjét, amit Párizsból hozott. Tony-val a nagy fa alá húztuk, nem messze a hintától. Mivel rengeteg víz kellett bele a bátyám slaggal engedte bele, én meg vödörrel hordtam a vizet a konyhából. Még félig sem volt, Lucas már bele vetette magát és színes labdákkal lubickolt. Mikor tele lett, a két fiú röhögve csatázott a gumimedencébe, de hiába rimánkodtak, hogy elférek én is, nem voltam gondatlanul pancsoló hangulatban. A hintában ringatózva próbáltam újonnan kapott Vörös pöttyös könyvemre koncentrálni.
Antony fekete rövidnadrágban ült le mellém, nem érdekelte, hogy összevizezi a hinta szivacsát.
  - Húgi, nem tetszel nekem! - mondta a tesóm és kirázta a vizet a hajából. - Ugye Castiel miatt vagy letörve? Nem akarom, hogy miatta megint begubózz, ne foglalkozz vele!
  - Könnyű azt mondani! - vágtam vissza, és a felhúzott térdem mellett leeresztettem magam mellé a könyvet. - Reggel azt írta nekem SMS-ben, hogy hozzá tartozok! Nem akar elengedni!
  - Az a köcsög! Még van képe ilyeneket irkálni, amikor ő lépett le a szőke didi-királynővel?! Ha találkozok vele kinyírom, mert egy érzéketlen seggfej!

  - Hát az... És attól félek, közém és Viktor közé akar állni! - vallottam be kétségbeesett szemekkel.
  - Azt adja neki az Isten! Ha így lesz, megismerkedik Tony bácsi ökleivel!
A gondolattól nevethetnékem támadt. Már láttam is magam előtt, hogy erős és védelmező bátyám szétveri a vörös ördög pofáját. Az elképzelés nem volt ellenemre.
  - Eldöntöttem, hogy hiába kapálózik, Vik mellett maradok. Ő segített ki a búskomorságból, ő adott reményt, és mellette lettem megint az igazi önmagam. Ezt Castielnek el kell fogadnia.
  - Így van, menjen csak a kis szőkével oda, ahol eddig volt!
  - Tony!!!! Hozd vissza a labdám! - kiáltott a kisebbik tesóm nekünk, mert a piros pöttyös labda az udvar közepére gurult.
Antony szó nélkül érte ment, odadobta a medencében ficánkoló gyereknek, de amikor vissza akart jönni hozzám, megtorpant és haragosan nézett a kapu felé. Castiel úgy sétált be, mintha joga lenne hozzá. Fehér nadrágban, fekete atlétában, zsebre dugott kézzel, lazán jött felénk. Láttam, hogy Tony haragosan ráncolja a homlokát. Tudtam, mi fog következni.
Mikor Cast odaért Antony elé, kezet nyújtott neki, de heves bátyám nem fogadta el, hanem meglendítette a jobb kezét és behúzott az érkezőnek. Felgyorsultak az események. Tony és Castiel verekedni kezdtek, össze-vissza ütlegelték egymást. A heves csatában nemsokára a földön kötöttek ki, ott csépelték tovább egymást. Csak néztem, és nem szóltam semmit. Hagytam, hisz Castiel megérdemelte, plusz Tony épp az ígéretét teljesítette. Percekig csatáztak, amikor rászántam magam és odasétáltam melléjük, de eszem ágában sem volt szétszedni őket, bár Tony-t sajnáltam a kapott ütések miatt. Ott álltam, és figyeltem a csatázókat.
  - Tony! Hagyj már! Nem akarlak bántani! - kiáltott Cast a földön, de védekezett és visszaütött a tesómnak.
  - Én viszont meg akarlak ölni! - üvöltötte a szürke hajú srác, és tovább csépelte az alatta vergődő Castielt.
  - Gondolom, ezt Tiria miatt kapom!

  - Nem, te szemét! Azért kapod, amit a húgommal tettél! Szeretett, de te elárultad!
  - Az lehet, de azt nem mondta a drága testvérkéd, hogy azért mentem Tiriához, mert őt meg csókolózáson, később pedig meghitt ölelkezésen kaptam Lysanderrel? - kérdezte Cast lihegve és próbálta lefogni Tony csapkodó kezeit.
A bátyám értetlenül meredt Castielre, aztán mikor felfogta a szavak értelmét, lezsibbadt. Megbénult és lemászott Castielről. Kifulladva ült le a fűbe.
  - Mi? Ez így volt? - pillantott fel rám Tony csodálkozva.
  - Igen, de nem azért, amiért most gondolod! - védekeztem egyből.
Láttam Tony arcán a csalódást, hisz neki nem mondtam el a történet ezen részét. Mindig is szégyelltem, hogy éreztem egy apró fellángolást Lys iránt. Bár most beláttam, jobb lett volna, ha tőlem tudja meg, és nem ettől a vörös pulykától!
A két fiú egymással szemben ült a földön, próbáltak lenyugodni, és új erőt gyűjteni.
  - Bizony, Tony! Nem léptem volna félre és le, ha a kis húgocskádat nem látom a legjobb haverom karjában kétszer! - folytatta a magyarázkodást Cast, miközben felrepedt szája sarkát tapogatta.
Gyűlölködve néztem Castielre. Nem akartam, hogy hőn szeretett bátyám ellenem hangolja. Kétségbeesetten fordultam Tony felé.
  - Ne higgy, ennek a szemétnek! Így akarja megmagyarázni a félrelépését! Köztem és Lys között nem volt semmi, te tudod a legjobban, hogy milyen boldog most a srác! Ez az idióta félreértette a helyzetet és ahelyett, hogy megbeszélte volna velem, rámászott a szőkére! Normális az ilyen? Amúgy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy elárult és megalázott!
Tony a fejét csóválva ült a földön. Láttam rajta, hogy nem tudja, kinek higgyen, és mikor és hogy siklott félre ez az ügy.
   - Egy barom voltam! Igazatok van! - ismerte be Castiel bűnbánó szemekkel. - Iszonyatosan bánom a balgaságom! Azért vagyok itt, mert rájöttem, életem legnagyobb hibája volt elhagyni Vivit és vissza akarom szerezni!
Szavai a szívemet szorongatták. Nem akartam elhinni, hogy azt hiszi, megbocsátok neki és elfelejtek mindent. Azt hiszi, most, hogy visszajött boldogan ugrok a karjába? Hát arra várhat, büszkeség is van a világon!
  - Ezért hiába jöttél! - néztem le a fiúra ellenségesen. - Sosem fogok megbocsátani neked, és nem hagyom el Viktort!
  - Viktor... Viktor... Viktor!!! Ki ez a faszi egyáltalán? És tényleg, már akkor is kavartál vele, amikor velem voltál? - kérdezte Cast elsötétült szemekkel.
  - Nem! - vágtam rá egyből.
  - Vik egy régi haverom. Nálunk lakott míg festették a házát, ez idő alatt melegedett össze a tesómmal. - magyarázta Tony.

  - Igen. És vele akarok lenni, téged már elfelejtettelek! - közöltem Castiellel büszkén, és közben azon fohászkodtam, bár igaz lenne. Bár ne sírtam volna múlt éjjel annyit Castiel miatt, mert ha azt vesszük, akkor nem is igaz, amit most mondtam, vagy csak részben igaz.
  - Nem hiszem el! - nézett fel rám eltökélten Cast. - Te nem szerethetsz mást! Te hozzám tartozol! Te nem élhetsz nélkülem... és én se nélküled!!!
Levegő után kapkodtam, és próbáltam mélyeket lélegezni. Hisz kimondta azt, amit én is éreztem a szívem mélyén. Valamiért én is ezt éreztem, de dacolnom kell vele, és ezzel az érzéssel, mert már nem lehetünk együtt. Elárult, becsapott és elhagyott, ezt nem lehet csak úgy elfelejteni, ráadásul azóta itt van nekem Viktor, aki új értelmet adott sanyarú életemnek. Nem lehetek vele szemben sem hálátlan, hisz nem érdemli. Nekem már Viktor mellett a helyem.
   - Kit érdekel, hogy te mit akarsz, vagy mit hiszel? - kérdeztem reszelős hangon. - Elmentél, új életet kezdtem, aminek már nem lehetsz a része. Magadnak köszönheted, hogy így alakultak a dolgok! Most már hiába vergődsz, én már Viktorral vagyok, és vele tervezem a jövőt!
  - Majd meglátjuk, Vivieni, majd meglátjuk! - szavai fenyegetően hatottak.
Féltem a szavaiból sütő elszántságtól, és attól is, hogy ha túl közel jön hozzám, nem fogok tudni vele harcolni. Nagy bajba kerülök, ha a szívem elgyengül, és túl közel kerülök hozzá. Hisz hiába hisztizek és tiltakozok ellene, a láncok még hozzá köznek, Viktor ide, vagy oda. Legszívesebben üvöltöttem volna, mert a bennem zajló kuszaságot nem bírtam már elviselni. Azt kívántam, bár sose szerettem volna Castielt, vagy ne jött volna vissza, mert vele együtt visszajött a kín és a boldog idők emléke is. Ez a helyzet kibírhatatlan.
  - Tony... - fordultam reménykedve a tesómhoz. - Mondd meg neki, hogy semmi keresnivalója itt, és jobb nekem nélküle.
  - Na, ne keverjetek ebbe bele! - emelte fel a kezét megadóan a tesóm. - Intézzétek el ketten... vagy hárman! Ez nem az én dolgom, és már nem is tudom, kinek adjak igazat!
Tony felállt és a medencéhez ment, hogy lemossa magáról a felszedett piszkot és lehűtse magát.
Castiel felállt és fenyegetően elém lépett.
  - Nem foglak elengedni, vagy átengedni másnak! - olyan érzelmekkel nézet rám, hogy akaratlanul is beleremegett a szívem. - Harcolni fogok érted, és nem nyugszom, amíg vissza nem kaplak! Tiria volt életem legnagyobb hibája, és örök életembe bánni fogom, hogy hagytam, elcsábítson tőled. Tőled, aki életem legnagyobb csodája vagy...
A szavak fájtak, felkavartak, de ugyanakkor nem hittem bennük.
  - Azt hiszed, ezekkel a mézes-mázas szavakkal le tudsz venni a lábamról? - kérdeztem szomorú sóhaj kíséretében. - Korábban kell kelned, hogy átverj! Hiába esküdözöl akármire, a hibákat már elkövettük, és nem lehet visszacsinálni. Amikor megláttalak a szomszéd lánnyal hemperegni, kihalt belőlem minden irántad érzett szerelmem. Ezt már nem tudod visszacsinálni...
  - De igen, és meg fogom próbálni!

  - Ne, Castiel, ne... - kértem könnybe lábadt szemekkel. Szemtől szembe még nehezebb volt kimondani a nevét. - Nincs értelme! Nekem Viktor...
Nem volt több időm magyarázkodni, mert a farzsebemben elkezdett csörögni a telefonom. Gyorsan elővettem és persze Viktor hívott, mintha érezte volna, hogy bajban vagyok.
  - Szia, drága! - nevettem a telefonba, pedig normális körülmények között nem szoktam így nevezni, de most ezt kívánta a helyzet.
  - Mizu, cicám? Mit csinálsz? Menjek érted? Csavarogjunk egy kicsit délután! - hallottam Vik megnyugtató hangját.
  - Épp unatkozom. - néztem kihívóan Castielre. - Ez nem is kérdés! Gyere nyugodtan, és a tiéd vagyok! Ha már itt lennél is késő lenne!
  - Hú, megint beindult a kis vadmacskám! Imádlak, mindjárt indulok!
  - Nagyszerű! Gyere és szabadíts ki itthonról! Csók! - búcsúztam, és eltettem a telót.
Castiel a fejét csóválva méregetett.
  - Hozzá menekülsz, de te is tudod, hogy ez hosszú távon nem megoldás! Főleg, ha a szíved mást súg, mint az eszed és a szád!
Lekicsinylően néztem rá. Nem akartam beismerni, hogy igaza van. Magammal is el akartam hitetni, hogy nem azért menekülök most el Viktorral, hogy távol tudjam tartani magam Castieltől. A pokolba kívántam az éles eszű vörös ördögöt. Váratlanul ért, hogy hirtelen elkapta csuklóm és magához rántott. Nagy erővel csapódtam a mellkasának, majd megbillentünk, de szerencsére Castiel megtartotta az egyensúlyunkat. Fél kezével átölelte a derekam, a másikkal fogva tartotta a karom. Dacosan ficánkoltam, küzdöttem ellene, de ő erősebb volt nálam. Ráadásul, a testemben feléledt a rég eltemetett bizsergés, amit mindig csak ő tudott kiváltani. Ez más volt és erősebb, mint amit Viktor iránt éreztem valaha is.

  - Ne hidd, hogy sokáig tűröm, hogy annak az alaknak a karjába menekülj! Véget fogok vetni a kapcsolatotoknak! - nézett mélyen és fenyegetően a szemembe Cast.
  - Próbálkozz csak, úgy sem fog sikerülni! - vágtam vissza dacosan, szikrázó szemekkel.
  - Vivien... - nézett rám megfejthetetlen, sötét tekintettel Cast. - Gyönyörű vagy, amikor dühöngsz! És ez a haj... vadítóan áll neked! Legszívesebben...
Cast fölém hajolt, lezsibbadtam, a torkomba ugrott a szívem, tehetetlenül vártam, mi lesz, de akkor dudáltak a kapu előtt, és megállt a fekete BMW.  Ez erőt adott, eltaszítottam magamtól az erőszakos fiút, és mielőtt Vik bejött volna és meglátná, hogy itt van Cast, kiszaladtam elé, bevágódtam az autóba.
  - Hű, babám, úgy ugrottál be, mint egy rémült nyuszi, aki üldöz a farkas! - mosolygott Vik vidáman.
  - Á, nem, csak Castiel van nálunk. - közöltem, és próbáltam közömbös arcot vágni.
  - Akkor helyesbítek, farkas helyett vörös róka. - húzta el a száját a fekete pólós srác, és eltűnt a képéről a vidám mosoly.
  - Valami olyasmi, de ne is beszéljünk róla, csak menjünk minél messzebb.
  - Rendicsek. Hová parancsolod? Mozi, étterem, koncert vagy...
  - Menjünk hozzád. Csak veled akarok lenni! - válaszoltam egyből.
  - Pompás. Készítek neked valami finom vacsit, és azt is elfelejtsük, hogy ez a hólyag a világon van.
  - Pont ez a tervem! - nevettem rá, és reméltem, nem veszi észre, hogy csak megjátszom a vidámságot.
Görcsösen Viktorral akartam lenni, hogy a bolond szívem rájöjjön, hogy vele jó és nem mással. Hogy érezzem azt, hogy mellettem van, támogat és hogy kiverjen a fejemből minden hülyeséget....
A viharos érzelmek, amit Castiel váltott ki belőlem, biztos csak pillanatnyi elmezavar volt, és ha sokat leszek Viktorral, tuti megint minden visszabillen a régi kerékvágásba.... Legalábbis nagyon remélem!!!