Az életem Vikkel

A következő nap hamar eltelt. Reggel, ébredés után megint a langyos vízben kezdtük a napot, aztán eldöntöttük, hogy szedelőzködünk. Sajnáltam, hogy vége a gondatlan túrának, de megbeszéltük, hogy a vidámpark felé megyünk, ott töltjük a délutánt, mielőtt hazatekerünk. Kicsit borsos árat fizettünk a belépőkért, de ez nem vette el a kedvünket. A bicajokat és a csomagokat leadtuk egy megőrzőbe, aztán mint a kisgyerekek, szétszéledtünk és ujjongva nézelődtünk a bazárokban és az óriási "játszótéren".
Viktor vett nekem egy csomó Csili vili hajba valót, én meg egy bőr karkötőt neki. Nemsokára

otthagytuk a többieket, ketten mentünk tovább és felültünk az óriáskerékre. Kimék és a többiek dodzsemezni mentek. Szuper érzés volt Viktorral a magasban ölelkezni. Miután letelt a befizetett időnk, megkerestük a bandát, ők már a céllövöldében ökörködtek. Tony sikerrel járt, lőtt egy kis plüss nyulat Audrey-nak. Mivel még mindig nagyon meleg volt, Vik és Lys elmentek jeges teát venni. Míg a fiúk oda voltak, Tony rábeszélt a hullámvasútra. Hiába ellenkeztem, magával cipelt. Így négyesben, Kev, Ivett, Tony és én felültünk a rémisztő vonatra. Alighogy megindult velünk a szerkezet, visítva kapaszkodtam a piros pólós tesómba, mert hirtelen meredeken fel, aztán lefelé gördültünk egyre félelmetesebb sebességgel. Mámorító érzés volt a hullámvasutazás, de elég is volt az a néhány perc, mert mikor megálltunk, remegett a lábam és szédelgett a fejem. Épp részeges léptekkel mentem lefelé az emelvényről, amikor Vik megtalált és a kezembe nyomott egy fél literes Ice Teát. Átkarolt a fél kezével, hogy megtartsa az egyensúlyom.
  - Beszédültél, kiscicám? - nevetett a zöld atlétás fiú, majd megfogta a kezem és a járókelők közé húzott. - Gyere, együnk egy kis vattacukrot, aztán menjünk csónakázni!
  - De csak akkor, ha senki sem dob a vízbe! - nevettem, mert eszembe jutott a két nap alatt hányszor pottyantam vízbe.
  - Én nem foglak, a többiektől pedig megvédelek!
  - Hm, egy ilyen izompacsirta mellett, biztonságban leszek. - nevettem, és futólag szájon csókoltam a fiút.
A nap derűsen telt, mindenre felültünk, hol ketten, hol csapatostól.
A vidámparkozás után felpörögve és újult erővel indultunk hazafelé.
Hulla fáradtan értük el a Marsall házat. Az udvaron lepakoltunk és a hintaágyban és a műanyag székeken lazultunk. Vikkel hideg itókát vittünk a csapatnak. Kidőlve újra éltük a történteket, és mindenki saját élményeiről beszélt. Hat óra elmúlt, mire a banda szétoszlott, csak hárman maradtunk.
  - Ez felejthetetlen nyári kaland volt. - nyújtózott a tesóm az egyik fehér fotelben.
Mire válaszoltam volna, megszólalt Viktor mobilja és elnézést kérve félre vonult, hogy felvegye. Kérdőn néztem rá, de ő csak legyintett.
A piros atlétás és kék rövidnadrágos tesóm kihasználta, hogy ketten maradtunk és faggatni kezdett.
  - És minden oké, hugicám? Úgy értem, tényleg boldog vagy Vikkel?
  - Igen! - mondtam vidáman, de gyorsan meg is magyaráztam. - Mondhatni, hogy igen. Vik mellett nem... gondolok Castielre. Jót tesz nekem. Mellette biztonságban érzem magam, és csak még vonzóbbá teszi, hogy idősebb nálam és már felnőtt. Más és jobb a gondolkodásmódja, mint egy tizenéves fiúnak. Nagy szerencse, hogy rátaláltam.
  - Örülök. Talán ő kell, hogy felnőj hozzá. És igazán szereted?

  - Na, ezt még nem tudom... - vallottam be őszintén. - Most csak az a lényeg, hogy boldognak érzem vele magam, és elfeledtet velem minden rosszat. Nem tervezek előre, nehogy megint pofára essek.
  - Hát ez érthető is.
Visszatért Vik, így a beszélgetés abba maradt.
  - A festőm volt, kész a ház, holnap haza cuccolhatok. - közölte a fekete hajú, ügyeletes szépfiúm és leült vissza mellém, átölelt és magához szorított. Nem tudtam, mit mondani, csak ráncolt homlokkal, elkámpicsorodva nézem rá. Vik pedig csak nevetett rajtam.
  - Ne nézz rám úgy, mint akinek megölték a kiskutyáját, nem történt tragédia!
  - De te... hazamész!
  - Ez igaz, de ez nem jelenti a kapcsolatunk végét, édes kiscicám! Jössz velem, ideje megnézd, hol lakom! Mindennapos vendég lehetsz nálam, vagy én nálatok!
Megkönnyebbülten mosolyogtam. A gondolat, hogy el kell válnunk, letaglózott, és féltem, megint visszasüllyedek a szakadékba. Jelenleg csak miatta, a tesóm és a barátaim miatt éltem. Ha ők nem lennének, katasztrófa lenne az életem.
Vik kedvesen homlokon csókolt, de az idilli pillanat hamar véget ért, mert a hátizsákomban csörögni kezdett a mobilom. Meglepődve nézünk össze mindhárman. Hát ma mindenkit telefonon keresnek?
Felpattantam és kikotortam a fának támasztott biciklire akasztott zsákomból a telót.
  - Anya... öt nem fogadott hívás. - jelentettem be és gyorsan fogadtam a hívást.
Drága anyukám közölte, hogy egész nap hívogatott, és elújságolta, hogy most szálltak le a reptéren, fél óra múlva itthon lesznek. Örültem neki, de a lakást kirándulás előtt felforgattuk és ez aggasztott. Közöltem, hogy már hiányoztak, és várjuk őket szeretettel, aztán elköszöntem.
  - Mindjárt itthon lesz anya és Lucas! - jelentettem be a srácoknak.
  - Ó! Akkor nyomás rendet rakni! - pattant fel Tony. - Vállalom a nappalit! Vivi, tiéd a konyha, Vik neked jutott a fürdőszoba!
  - Oké, de nagyon siessünk!
Nem maradt több idő diskurálni, cselekedni kellett. Őrült iramban elkezdtünk takarítani. Tony eltüntette a nappaliból a széthajigált ruhákat, CD-ket, újságokat, én meg a konyhát varázsoltam ujjá. Alighogy végeztünk, befutott a taxi anyuékkal. Gyorsan a nappaliban leültünk, mint akik épp nem csinálnak semmit.
Anya és az öcskös bőröndökkel és táskákkal felpakolva érkezett meg.
Vidáman üdvözöltek minket, de amikor anya felfedezte a hosszú hajam, elkerekedett a szeme.
  - Vivien! Mit csináltál magaddal?

  - Hosszú hajat akartam. - nevettem, és viharosan megöleltem rég nem látott anyukám, aztán eleven öcsikémet.
  - Tiszta dögös! - vigyorgott rám a világoskék pólós és farmeros kis srác.
  - Köszi!
Anya még mindig engem méregetett.
  - Furcsa, még meg kell szokni, de jól áll! Olyan felnőttes. - mosolygott anya.
Lucas nem hagyta, hogy bármi másról beszéljünk, kijelentette, hogy hoztak egy csomó ajándékot.
Tony és én is kaptunk egy táska ruhát, valamint a bátyám új pénztárcát, övet és egy fekete Nike cipőt. Én bizsukat, egy lila félvállú nagy táskát, amibe bele fognak férni a sulis cuccaim és egy klassz új tolltartót is. Örömködve köszöntük meg az ajándékokat, de közben Viktorra lestem, aki kedvtelve figyelt. Biztos olyannak látott, mint nyolcéves koromba, amikor minden vacaknak örültem. Erről eszembe jutott, hogy anya még nem is tudja, milyen kapcsolatba vagyok a vendégünkkel.
  - Anya... hadd mutassam be neked Viktor Willsont, talán még emlékszel rá.
Anyám most először szemrevételezte a kanapén ücsörgő fiút. Örömmel ismerte fel.
  - Nahát, Viktor! Hogy felnőttél! Igazi férfi lett belőled!
  - Jó estét, Angie néni!
  - Hogy kerülsz te ide?
  - Ő lakik nálunk, mert festik a házát. - válaszoltam. Gondoltam jobb, ha előbb kertelek.
  - Akkor nem Kevin... Miből is gondoltam, hogy ő lesz. - húzta el a száját anyu.
  - De nem leszek sokáig útban, asszonyom! Holnap már hazamegyek, mert megint lakható a lakásom.
Szomorúan pillantottam a srácra, és ez szerintem nem kerülte el anyám figyelmét, ezért gyorsan megmagyaráztam.
  - Anya... mi összejöttünk. Én és Viktor, egy pár vagyunk!
  - Igazááán? - ebből az egy, elnyújtott szóból nem tudtam meg, hogy most örül, vagy se.
  - És Castiel? - nézett rám ellenségesen az öcsém.
A név a szívembe hasított, és feszült csend lett.
  - Mi van vele? - förmedtem a kicsire durván.
  - Vele jártál és voltál. Hová lett? Én őt szeretem, őt akarom!

Lucas

  - Lucas... azt hittem te is tudtad, hogy... Castiel elhagyott. Elment a szomszéd lánnyal Floridába. Őt választotta. - magyaráztam, és még mindig nehezemre esett beszélni róla. Felszakadtak a még mindig friss sebek.
Anyám érzékelte a feszültséget, ezért gyorsan kezet rázott Vikkel.
  - Rég láttunk fiam, mesélj, mi újság a szüleiddel?
  - Nekem ez akkor se tetszik! - sandított a fekete hajú "idegenre" Lucas, majd duzzogva felkapta a csomagját és a szobájába ment.
Míg anya és Viktor beszélgettek, mi Tony-val kiszedegettük a táskákból a kapott cuccokat. Szebbnél szebb felsőket és nadrágokat kaptam. Legalább felújított ruhatárral megyek majd suliba szeptemberben. Nemsokára anya megkért, hogy segítsek neki összeütni a vacsorát. Tudtam, hogy szentbeszéd jön, ezért vele tartottam.
Úgy döntöttünk, sajtos pulykát sütünk és sült krumplit, az hamar megvan.
Én tettem az olajsütőbe a krumplit, anya sütötte a rántott pulykát.
  - Figyelj Vivi, nem örülök, hogy idősebb fiúval jársz, még akkor sem, ha olyat választottál, akit kölyökkora óta ismerek... - kezdte anya, de leintettem.
  - Hidd el, én se gondoltam, hogy ez lesz, de pont ő kell, hogy reményt adjon nekem az élethez. Akkor került megint az életembe, amikor minden reménytelen volt. Vele boldog vagyok megint, és mivel idősebb és tapasztaltabb, másképp látja a világot. Pont rá van szükségem, egy érettebb társra.
  - Hát nem tudom... Nekem mindig a kicsi lányom maradsz, de ha úgy érzed, boldog vagy, nem szólok bele. Viszont az feltűnt, hogy mikor az előbb az öcséd...
  - Ki nem mondd a nevét, anya, kérlek, ki ne mondd! - kértem, és egy pillanatra elfutották a szemem a könnyek, de kipislogtam. - Még nem tudok Róla beszélni. Fáj az árulása, fáj, hogy elváltunk, de Viktor új reményeket ad.
  - Rendben, kislányom, elfogadom a döntésed, és áldásom rátok! Csak boldognak akarlak látni.
Én sem vágytam semmi másra.
Aznap este anyámra való tekintettel a saját ágyamban aludtam, és Viktor se szökött be nálam. Kicsit magányos voltam így éjszaka, de csak el tudtam aludni.
Másnap reggel elég későn keltem, tíz körül. Anya már tett-vett a konyhában. Nemsokára előkerült a három fiú is, és jó hangulatban megreggeliztünk. Lucas visszafogta magát, nem viselkedett ellenségesen Viktorral, mert tegnap este anya elmagyarázta neki a helyzetet.
Evés után Vik szedelőzködött, összecsomagolt. Én is készültem vele, hisz megígértem, hogy megnézem, hol lakik. Egy sárga térdig érő kis ruhát vettem fel, a hajam a Viktortól kapott csatokkal fogtam hátra, halványan sminkeltem, aztán indultunk a BMW-hez. Viktor a hátsó ülésre dobta a csomagját, beült mellém, szájon csókolt, aztán már indultunk is.
Vik a város másik végén lakott, arra még nemigen jártam. Meglepődtem, amikor egy modern építésű, lapos tetős ház előtt megállt.

  - Itt laktok? - néztem a mogyoró színű, szép kis lakást.
  - Mi ez a többesszám? Csak én lakom itt.
Nagyokat pislogtam meglepettségemben.
  - Én... én azt hittem a szüleiddel laksz...
  - Dehogy! Négy éve egyedül élek. A ház csak az enyém.
  - De jó! - ugrottam ki lelkesen. - Ez gyönyörű házacska.
  - Pedig még nem is láttad belülről! Gyere, megmutatom!
A fiú kikapta hátulról az utazó táskáját és kézen fogva bevezetett a házba.
A ház belülről is modern volt, a nappaliban fekete kanapék és szekrények fogadtak. Igazi pasi lakosztály volt az egész. Álmélkodva néztem körül. Látszott, hogy módos a tulaj és az ő kényelmére lett kialakítva minden.
  - Hű... ez lenyűgöző.
  - Köszönöm. - Viktor átölelte a vállam. - Egy lakberendező barátnőmmel közösen terveztük meg az egész lakrészt.
  - Barátnő? - kaptam fel a fejem és gyanakodva néztem a szemébe.
  - Nem úgy barátnő. Egy régi osztálytársam volt Sarah, aki segített. Nem kell féltékenynek lenned. - mosolygott a srác, és engem háttal terelve, egy barna ajtó felé indult velem.
  - Én nem vagyok az. - nevettem rá ártatlanul. - Hová megyünk?
  - Megmutatom milyen kényelmes az ágyam...
  - Ó! - kiáltottam, amikor egyenesen egy zöld huzatú francia ágyon landoltunk. Nem volt időm szétnézni a szobában. Csak Viktor arcát láttam magam előtt, aki felettem tornyosult. - De ebéd előtt, és ilyen hirtelen... - tiltakoztam, amikor elkezdte felgyűrni a ruhám és a nyakam csókolgatta.
  - Én most másra vagyok éhes... rád!!!
Öröm volt ezt hallani, és nem is tiltakoztam, mikor szája szenvedélyesen az enyémre tapadt.
Hamarosan leszedte rólam az összes ruhadarabot, és sóhajtozva simultam az erős karokba. Átadtam magam neki teljesen, és együtt indultunk a vágyak mennyországába.
Csak órák múlva néztem körbe az egész házban. Mivel kaja nem volt a hűtőben, elmentünk egy étterembe. Utána még nem akartunk hazamenni, csak kocsikáztunk, amikor egy parkban felfedeztük, hogy koncertet tartanak. Úgy gondoltuk, benézünk. Egy amatőr rock együttes játszott, de jó volt a zenéjük, fülbe mászó dalokat játszottak. Hamarosan az első sorokban csápoltunk. Nem sokkal később ismerősöket vettem észre tőlünk 4-5 méterre. Patty és Kentin vadul ugráltak a pezsdítő zenére. Megragadtam Vik karját, és odahúztam őt a barátaimhoz.
  - Helló, gyerekek, ti is itt? - kérdeztem vidáman.
  A két zöld szempár csodálkozva meredt rám, minimum, mintha Ufót láttak volna.
  - Kentiiiin! Hát nem ismersz meg? - nevettem harsányan.
  - Vi.... Vivien? - kérdezte a fekete pólós srác engem méregetve. - Ilyen hamar megnőtt a hajad?
  - Á, dehogy! - kacagtam, és megöleltem rég nem látott barátom. - Nem igazi, csak póthaj, te buta! - magyaráztam, majd megszorongattam Patty kezét is. - Jó újra látni titeket!
  - Téged is! - mosolygott a farmer szerkós, barna lány.
Aztán észbe kaptam, bemutattam a csendesen mellettem álldogáló Viktort.
A koncert után, még úgy gondoltunk, fiatal az este, ezért négyesben beültünk egy moziba, késő esti vetítésre. Ken és Viktor hamar összebarátkoztak, mi meg Patty-vel arról diskuráltunk, kinek milyen jó a pasijával. Most megbántam egy picit, hogy ők nem jutottak eszembe, és nem hívtam el őket a biciklitúránkra, na de majd legközelebb...
Majdnem éjfél volt, mikor Viktor hazavitt. Megbeszéltük, hogy holnap ő jön nálunk. Örültem neki, mert ha vele voltam, nem tudtam semmi másra gondolni.
Másnap reggel csókokra ébredtem. Viktor hajolt fölém és érzékien csókolgatta a számat, így ébresztett.
Elégedett sóhajjal öleltem át a nyakát és magamra húztam.
  - Jó reggelt, kiscicám! - súgta a fiú, miközben a fülcimpámat harapdálta.
  - Hm... ennél jobb nem is lehetne!
  - Dehogynem... akarod tudni mire gondolok? - nevetett Viktor pajkosan.
  - Valahogy sejtem! - nevettem, és kertelés nélkül lehúztam róla a fehér pólót és máris izmos vállát kezdtem csókolgatni.
  - A cica úgy látom, tigrissé változott. - húzta az agyam Vik, de közben már a keze a hálóingem alatt járt. Örömmel fogadtam az izgató érintéseket és sóhajtozva bújtam hozzá.
  - Miattad! - panaszkodtam, miközben letepertem az ágyra és felé gördültem. - Te hozod ki belőlem a vadállatot...
  - És ezt cseppet se bánom! - vigyorgott a srác és megragadta a csípőm.
Persze nem tiltakoztam, alig vártam, hogy egyesüljünk. A szenvedély megint magával ragadott.
Vik mellett mindig kikapcsolt az agyam, és a testem irányított, ezért is volt rá égető szükségem, mert mellette nem gondoltam a múltra, vagy a jövőre. Megtanított a mának élni...