Meglepetés

A napok gyorsan teltek Viktor mellet, szinte sülve-főve együtt voltunk. Sosem unatkoztam, mert
szívem hercege mindig érdekes programokat szervezett. Voltunk Tony-ékkal diszkóban,
biliárdozni jártunk, moziba, vagy csak úgy céltalanul kocsikázni. Jót tettek a csavargások, egyre jobban éreztem magam, és tudtam, Vik mellett a helyem. Végre igazán jól éreztem magam, boldog voltam és gondtalan.
Egy mozis este után a csillagos ég alatt búcsúzkodtunk. Fent ültem a BMW motorházának tetején, kedvesem szorosan előttem állt és ölelt. Épp rimánkodtam neki, hogy ne foglalkozzon vele, hogy anyám is itthon van, aludjon nálunk.
  - Nem lehet! Rosszul érezném magam. Nem tudnék anyukád szemébe nézni, ha tudja, mit csinálunk. Kínos lenne.
  - Aj, de régimódi vagy! - fújtam bosszúsan. - Modern anyukám van! Hidd el, nem lesz kiakadva, és nem szól bele! Nem kezel kislányként és beletörődött, hogy van magánéletem.
  - De a lelkiismeretem... - csóválta a fejét lemondóan Viktor.
  - Biztos, hogy nem tudlak meggyőzni? - vigyorogtam, és heves csókkal támadtam le. Ez tisztességtelen volt a részemről, hisz bevetettem női bájaimat, és hozzá dörgölődztem, de nem érdekelt, el akartam érni, amit a fejembe vettem. Viktor felnyögött, de aztán mégis eltolt magától egy kicsit.
  - Meg akarsz rontani, kis vadmacskám?
  - Igen! Szándékomban áll! - nevettem, és a fülét és a nyakát kezdtem cirógatni a nyelvemmel, és a számmal. Bármit hajlandó lettem volna bevetni a cél érdekében.
  - Igazi kis démon vagy!
  - Tudom! - mosolyogtam csábítóan. A szemem sarkából láttam, hogy a távolban közeledik valaki, de nem akartam foglalkozni vele, csak Vik számított. Felbuzdulva kezdtem a srác érzéki száját csókolgatni, és közben halkan rimánkodtam, hogy jöjjön be velem.
Közben az alak odaért hozzánk, amikor elszakadtam Viktortól és arra pillantottam, láttam, hogy szerelmem háta mögött pár méterrel Castiel áll. Megmerevedtem, és úgy néztem rá, mintha szellemet látnék. Lezsibbadtam, még levegőt is alig tudtam venni. Mindig tartottam az újra találkozástól, de ilyen hirtelen, és ebben a helyzetben, csak még rosszabb volt, mint gondoltam.
Castiel semmit sem változott. Fekete farmer volt rajta, a szokásos piros pólója és a megunhatatlan bőrdzseki. Haja és arca a régi volt, csak a szeme tűnt sötétebbnek, de az a pillantást, ahogy rám nézett, nem tudtam megfejteni. A szívem kihagyott egy ütemet, moccanni sem mertem.
  - Na hát... új haj, új pasi! - jegyezte meg keserűen a vörös ördög.
Hangja a szívembe hasított. Még élénken élt az emlékeimben, mikor ez a hang szerelmes szavakat súgott, bántó szavak helyett.

Viktor az érkező felé fordult, de azért sem engedett el, ő is a kocsinak dőlt és fél karral ölelt, mint aki azt fitogtatja a másik előtt, hogy a tulajdona vagyok.
Csak ott ültem, és nem tudtam, mit kéne tennem, vagy mondanom. Letaglózott a váratlan találkozás. Fogalmam sem volt, hogy már hazajött.
  - Először azt hittem, valami unokahúgod nyaral nálatok, de aztán rájöttem, hogy már láttalak ebből a járgányból kiszállni. - folytatta Cast láthatóan csalódottan, és bosszúsan nézett a BMW-re. Közben magamban dühöngtem, hisz neki... pont Neki nincs joga szemrehányást tenni. - Hamar megvigasztalódtál, drágám! - folytatta ironikusan a fiú.
  - Semmi közöd hozzá! - vágtam rá, mikor magamhoz tértem a sokkból. - És sosem voltam a "drágád" ezt bebizonyítottad! Jól látod a helyzetet! Új külső, új pasi! Ez a Vivi azt sem tudja, ki az a Castiel és boldog Viktorral! Lezártam a múltat!
A szemem szikrákat szórt. Minden haragom és sértettségem előjött. Nem akartam, hogy itt legyen. Valami mélyen bennem tiltakozott ellene. Nem kéne itt lennie, amikor már azt hittem, túl vagyok rajta, de az az igazság, hogy a hirtelen viszontlátás elindított bennem valami mást is a haragon kívül.
Castiel gyűlölködve méregetett és ez fájt, hiába is tagadnám.
  - Biztos nem véletlen, hogy pont ezzel az alakkal jöttél össze! Tuti, hogy már akkor is szórakoztál vele, amikor velem voltál!
  - És ha igen, akkor mi van? - kérdeztem kihívóan, csak hogy bántsam. - Legalább nem kell lelkifurdalást érezned, mert míg te Tirikével szórakoztál, nekem is ott volt Viktor! Megcsalások száma: egy-egy, úgyhogy mindenki mehet a maga útjára, a számára megfelelő párral! Nekünk már nincs miről beszélni, és semmi keresnivalód itt!
  - Kotródj el! Vivi már az enyém! - közölte ellenségesen Vik is, és olyan volt, mint egy felfújt kakas. Láttam rajta, hogy kész értem harcolni, ha a helyzet úgy hozza, és ez rettentően jól esett.
  - Majd meglátjuk, testvér! Te is csak addig kellesz neki, míg meg nem un! Mire észbe kapsz, már más karjába sodródik a kis ribanc!

Szavai mélyen megsértettek. Még van pofája engem ilyesmivel vádolni, amikor ő volt az, aki félrekefélt?! Hogy vinné el az ördög ezt a vörös őrültet! De nincs szerencsém! Még az ördögnek sem kell!
  - Tűnj el, míg szépen mondom, és soha ne gyere Vivien közelébe! - Vik dühtől vörös arccal tett egy lépést Castiel felé, de elkaptam a karját és visszatartottam.
  - Ne, Viktor, ne verekedj! Nem éri meg vele bemocskolni a kezed!
Viktor nagyot sóhajtott, hogy megnyugodjon, és fürkészve nézett a szemembe.
  - Pedig megérdemelné! Ez a mocskos senkiházi megérdemelné, hogy agyon verjem! Ne sértegessen téged, és tűnjön el az életedből örökre!
Nyugtatóan átöleltem a derekát.
  - Hagyd, hadd dumáljon! Nem érdekel minket!
  - Ó, de romantikus! - gúnyolódott Castiel. - A hűséges kiskutya és a gazdája! Szánalmasok vagytok!
  - Nem, csak szerelmesek! - pillantottam Castielre nyomatékosan. - Semmi keresnivalód itt! Jobb, ha azonnal elmész innen, és elfelejtesz minket! Menj és légy boldog a kis szőkéddel, mi már végeztünk örökre!
  - Nekem nem is kell egy ilyen kis lotyó! - közölte Castiel fájdalmas arccal, és amilyen hirtelen jött, úgy is távozott. Csak néztem a szapora léptekkel elsiető fiút, ledermedve és döbbenten.
Nem tudtam Viktor előtt megjátszani a közömböst. Zaklatottan dőltem a mellkasának.
  - Jaj, Viktor...
  -  Nyugodj meg, kicsim! Ez a pöcs, csak azért jött, hogy bántson! Ha kiborulsz, neki szerzel örömet. - mondta Vik, miközben a hajam simogatta és a homlokom csókolgatta.
Kétségbeesetten markolásztam a pólóját a hátán.
  - Ne haragudj, nem kéne így látnod! Biztos rossz neked, hogy az exem miatt kiborultam! De nem azért...
  - Nem kell magyarázkodnod, cicám! - suttogta megértően Vik. - A múlt sebeit nehéz feldolgozni. Ez a bunkó sok fájdalmat okozott neked, de most már itt vagyok én, hogy támogassalak és szeresselek.
  - Köszönöm, Viktor! - kapaszkodtam görcsösen a vállába.
Ezek után is hiába kértem, hogy jöjjön be, elbúcsúzott tőlem, azt mondta, aludjam ki magam.
Csalódott voltam és összetört, így mentem be a nappaliba, ahol a tesóm még tévézett.
Ahogy Tony meglátott, rögtön felült a kanapén.
  - Mi történt, húgi? Rémesen nézel ki! Vik bántott, vagy szemét volt?
Mint egy rongybaba, lerogytam mellé.
  - Nem, jaj, nem, dehogyis!
  - Akkor meg mi a baj?

  - Castiel visszajött.
És ebben a két szóban minden benne volt, a fájdalom, a megrázkódtatás és valami más is, amit nem tudtam szavakba önteni.
  - Hol találkoztál vele? - ráncolta a homlokát Antony.
  - Itt a kapuban. Meglátott Viktorral, és mindenféle ribancnak elhordott. Még ő engem, mikor ő cserélt le egy szőke szukára! Hogy mer ilyeneket a fejemhez vágni? Komolyan mondom, csak azért jött vissza, hogy megkeserítse az életem!
  - Megölöm! Esküszöm megölöm, ha nem fog békén hagyni, és terrorizálni akar téged! Olyan jó volt téged vidámnak és felszabadultnak látni, most meg felbukkan ez a tirpák és olyan vagy, mint ahonnan elindultál! Nem akarom, hogy depizz miatta, kicsikém! Légy erős és ne foglalkozz vele!
  - Majd igyekszem. Csak kicsit kiakasztott, hogy hirtelen előkerült! Minden szép és jó volt nélküle!
  - Ezután is az lesz, ha nem foglalkozol vele! Ha ide mer jönni, tényleg kicsinálom!
  - Jó, hogy ilyen testőreim vannak, mint Viktor és te! - mosolyogtam halványan.
  - Bizony! És megvédünk mindentől és mindenkitől! - ölelt magához a tesóm. - Vik majd vigyáz rád, nála jobbat nem is tudtam volna elképzelni melléd.
  - És azt tudtad, hogy már kislány koromban is tetszettem neki, és azért költözött el, hogy ne vigyen bűnbe egy tizenéves csitrit?
  - Azt tudtam, hogy te bele voltál bolondulva, mert az mindenkinek nyilvánvaló volt, sosem tudtál titkolózni, de hogy ő is érzett irántad, azt nem is sejtettem. Viszont becsülöm azért, amiért inkább elment, mert te még túl fiatal voltál. Vik mindig is ilyen nemes és józan gondolkodású volt. Biztos a sors akarata volt, hogy most egymásra találjatok. Szép, hogy az egymás iránt érzett szerelmetek nem múlt el az évek elteltével.
  - Igen, nagy szerencse, hogy újra bekerült az életembe. Neki köszönhetem, hogy újra önmagamra találtam és megint hiszek a szerelemben. Ő a reménysugár az életemben.
  - Ez szép, csak Castiel be ne árnyékolja.
  - Nem fogja! Nem hagyom!
Eltökélten hittem ebben és reméltem, hogy ez így is lesz. Viktor húzott ki a gödörből, ahová Castiel taszított, egyértelmű, kihez kell húzni a szívemnek...
Még egy darabig beszélgettünk, aztán elköszöntem a tesómtól és felmentem az emeletre zuhanyozni.

Mint egy robot tettem a dolgom, de belül üres voltam és azt sem tudtam, mit csinálok. Mire észbe kaptam, már az ágyamban feküdtem, hálóingben, a fejemnél a telefonommal.
Most pokoli szükségem lett volna Viktorra, hogy velem legyen, elterelje a gondolataim, de ő magamra hagyott Castiel emlékével. Most kellett volna Vik, hogy kiverje a fejemből a vörös ördögöt, hogy átöleljen, szerelmes szavakat suttogjon egész éjszaka, de ő nem volt itt, és egyedül maradtam a múlt fájdalmas súlyával. Castiel hangját hallottam a fülembe, az ő szürke szemét láttam magam előtt, és szinte éreztem az ismerős karok ölelését. Könnyek gördültek le az arcomról, de nem tudom, miért és honnan jöttek. Nyögve fúrtam a fejem a párnába, el akartam hessegetni a képzelgéseket, de nem lehetett. Gondolatban visszatértem a múltba, újra éltem a kapuban váltott első, szenvedélyes csókunkat, a sok huzavonát, amit a sulikezdetkor eljátszottunk. Veszekedések, barátság, csókcsaták, aztán a karácsonyi korizás, a szilveszteri csodálatos éjszaka, ami csúfos véget ért. Magamat bántottam ezekkel a gondolatokkal, de csak ezek jártak a fejemben. Gondolatban már ott tartottam, amikor Castiel és én

barátokat játszottunk, de rá kellett jönnünk, hogy ez nem fog menni nekünk. Felelevenedett előttem a szülinapi bulim, amikor oly hevesen estünk egymásnak a konyhában, aztán az a csodálatos pár nap, amit nála, az uszodában és a plazában töltöttünk. Mind-mind csodálatos pillanat, mégis oly fájdalmas emlék már. Titkos pillanatok és együttlétek Deborah és a családom tudta nélkül, izgalmas, felejthetetlen élmények.
Castiel bulija... amikor elárultam szegény Nathanielt, mert nem tudtam ellenállni a bűnös vágyaknak, ami Castielhez láncolt. Később jött Deb öngyilkossága, és a mi felejthetetlen búcsú éjszakánk. Az az este örökre belevésődött a szívembe. A pillanat amikor Cast jól fogadta, a terhességem, felbecsülhetetlen volt. Olyan szép volt együtt a közös jövőnket tervezni, majd ott volt az a fájdalmas és szomorú este, amikor megtudtuk, hogy állterhességem volt. Együtt sírtuk át az éjszakát. Aztán ott volt életem legboldogabb napja, amikor majdnem egy kocsi alá léptem, és Castiel az aggodalom hevében kibökte, hogy szeret. Akkor azt gondoltam, valóra váltak a legszebb álmaim, és olyan boldog időszak következett, hogy szebbet el se tudtam volna képzelni, egészen addig a végzetes estéig, amikor rajtakaptam Tiriával. Akkor ezek az álmok szerte foszlottak, a mennyből a pokolba zuhantam. És itt véget is ért a történetünk, mert egy ilyen árulást nem tudok megbocsátani. Csak némán pityeregtem, mert Viktor nem volt velem, hogy megvédjen a keserédes emlékektől. Csak Castielre tudtam gondolni, bármennyire magamat kínoztam, képtelen voltam kiverni a fejemből. Tudtam, hogy ez nem helyes, és nagy bajban leszek még emiatt. Mert ha RÁ gondoltam, nem a gyűlölet uralta a szívemet...