Bolond helyzet

Viktorral végül egy olasz étterembe mentünk ebédelni. Milánói makarónit ettünk és desszertnek tiramisut rendeltünk. Evés közben nem nagyon beszélgettünk, de amikor már az édesség végét fogyasztottuk, Viktor feltett egy kérdést, amivel zavarba hozott.
  - Ugye, még mindig hatással van rád az exed?
Zavaromban majdnem elejtettem a kiskanalat. Nem akartam hazudni, de fájdalmat se akartam okozni neki az igazsággal. Bár ne látná rajtam, hogy Castiel felbukkanása mennyire megvisel!
  - Nos hát... - kezdtem hebegve, de nem mertem a szemébe nézni, a kávés desszertem figyeltem kitartóan. - Végül is... felzaklatott, hogy megjelent nálunk. Azt hittem, örökre kilépett az életemből, és kicsit sokkolt, hogy megint körülöttem legyeskedik.

  - Ezt értem. - nézet rám komolyan a barna szemű srác. - Engem konkrétan az érdekel, érzel-e iránta még valamit...
  - Nehéz elfelejteni azt, ami köztünk volt. Nemrég még azt hittem, ő az életem értelme, de az árulását nem tudom elfelejteni. Olyan sebet ütött a szívemre, ami nem megbocsátható.
  - Szóval nem fogsz elhagyni, és nem mész vissza hozzá? - Vik hangjából sütött a kétségbeesés, és ez megdobogtatta a szívem. Jó volt tudni, hogy nem akar elveszíteni, és ennyire ragaszkodik hozzám.
  - Nem áll szándékomban! - válaszoltam elszántan. - Már végeztem Castiellel és veled akarok lenni!
Viktor hálásan elmosolyodott, gondolom tetszett neki a válaszom, kinyújtotta felém a kezét és gyengéden megsimogatta az arcom.
  - Akkor megnyugodtam! Most, hogy végre összejöttünk, nem szívesen veszítenélek el, és pláne nem engedlek át annak a huligánnak! Harcolni fogok érted!
Nagyot sóhajtottam, mert Viktor is azzal jött, mint Castiel, csak ő kevésbé fenyegetően. Ha ezek ölre mennek, bántani fog a lelkiismeret. Nem öldökölhetik egymást miattam, azt mindenképpen meg kell akadályoznom!
  - Nem kell harcolnod értem! - az asztal fölött megfogtam a kezét, erősen megszorítottam. - Melletted döntöttem, nem kell aggódnod! Majd csak beletörődik ebbe Castiel is, ha látja, hogy kitartunk egymás mellett!
  - Remélem, így lesz, kiscicám! - mosolygott Viktor bizakodóan.
A beszélgetés abba maradt, mert csörögni kezdett Viktor mobilja.
  - Bocs, anya hív! Muszáj felvennem. - pillantott rám a srác sajnálkozva, aztán amikor bólintottam, fel is vette a telefont.
Csak ültem ott, és szótlanul gyönyörködtem tökéletes kinézetű pasimban, de mikor az arca elkomorult, én is megijedtem.
  - Mikor? Mióta?... Jaj, ne! Azonnal megyek! - Vik csak ennyit mondott, de rögtön tudtam, hogy valami baj van. Letette a telefont és gondterhelten nézett rám.
  - Mi történt? - kérdeztem aggódva.
  - A kishúgom, Amy magas lázzal küzd és nagyon beteg lett. Be kell vinnem a kórházba! - közölte Viktor fal fehér arccal. - De már nincs időm hazavinni téged! Nagy gond, ha gyalog kell hazamenned?
  - Nem, dehogyis! - pattantam fel, és felhúztam őt is a székéről. - Menj gyorsan, most ő a legfontosabb! Majd hazasétálok! Hívj, ha megtudsz valamit!
  - Oké. Köszönöm a megértésed! - lépett hozzám Vik, és kedvesen homlokon csókolt.
  - Ugyan! Ez természetes! Menj és légy a húgoddal!
Gyorsan kifizettük a számlánkat, aztán a kocsi előtt még egy rövid csókkal búcsúztunk, aztán Viktor elszáguldott, én meg gyalog indultam haza. Egész úton azon imádkoztam, hogy ne legyen semmi baja a kislánynak. Ha jól számoltam, most tíz év körüli lehet Amy, bár pici kora óta nem láttam.
Már a Diákpark mellett jártam, amikor szemből feltűnt egy túl ismerős motor. Castiel és az ő kék Yamahája. Hogy elkerüljem, úgy döntöttem, átvágok a parkon, de a motor egyenesen hajtott utánam, és minél gyorsabban szedtem a lábam, annál hamarabb ért utol. Megkerült és keresztbe fordult előttem, hogy elzárja az utam. Pánikozva álltam meg a macskakövön és néztem szerteszét, hogy valaki megmentsen, de senki sem volt a közelben. Gyűlölködve néztem a kék bukósisakos fiúra, aki felém nyúlt és elkapta a karom.
  - Hagyj békén! Menj a fenébe! - üvöltöttem, és hiába rángattam a kezem, nem akart elengedni.
Nem voltam felkészülve a találkozásra, a durva bánásmódra, meg még úgy se. A következő pillanatban átlendült a motoron, elkapott és felrakott a motorra. Ő meg felpattant mögém a fejemre erőszakolta egy fehér sisakot és már el is indult velem. Dühös lettem, meg tudtam volna ölni, de nem vergődhettem, mert azzal az életünket kockáztattam volna, mivel azon nyomban szédítő sebességre kapcsolt.
Görcsösen markoltam a kormányt és közben forrtam a dühtől és a földig szidtam magamban Castielt, amiért képes volt fényes nappal elrabolni. Ha megállunk, busásan megkapja a magáét! A szívem a torkomban dobogott, mert féltem és izgultam is egyszerre. Új élmény volt, hogy a hajam lobogott a szélben, és ez kicsit tetszett, de csak egy pillanatig. Nagy volt a kísértés, hogy elrántsam a kormányt, amikor észrevettem, hogy Cast hazafelé visz, de nem nálam, hanem nála. Mikor megállt a házuk előtt, karja vaspántként fogta át a derekam, hogy esélyem se legyen a szökésre. Fél kezével leszedte rólam a sisakot, aztán hiába kapálóztam, lerángatott a motorról és a vállára dobot. Tényleg, mint egy emberrabló, befelé vitt a házba.
  - Engedj el, te átokfajzat! Nem akarok itt lenni! - fejjel lefelé csüngtem a hátán, és csapkodtam, ütöttem, martam, ahol csak értem, de hasztalan.

  - Tudom. - válaszolta Castiel higgadtan, és szabad kezével kikulcsolta az ajtót. - De mivel nem akarsz meghallgatni, és menekülsz előlem, bezárlak, és addig nem eresztelek, míg végig nem hallgatsz!
  - Ez emberrablás! Fel foglak jelenteni! - fenyegetőztem erőtlenül.
  - Csak tessék! Majd kimagyarázom, hogy szerelmi civódásról van szó!
Lerakott a nappaliban és azon percen bezárta a hátunk mögött a bejárati ajtót, a kulcsot pedig a zsebébe süllyesztette.
A helység olyan volt, mint legutóbb, amikor itt jártam. Minden ugyanúgy volt, csak mi nem voltunk ugyanazok.
  - Szerelmi civódás? Még mit nem! Itt csak te zaklatsz! Ráadásul, foglyul ejtettél!
Harciasan néztem rá és a mellem előtt élutasítóan összefontam a karom.
  -  Te csak egyet hajtasz, mint a pereces! Megmondtam, hogy harcolni fogok érted!
  - De nem kell!
Cast tett egy lépést felém, de fél méternyire megállt előttem.
  - De igen, kell, mert egy hülye barom voltam!
  - Na, ebben egyetértünk! - válaszoltam harciasan és gúnyosan.
  - Vivieni, az Isten szerelmére, ne veszekedjünk! Azért hoztalak ide, hogy nyugodtam megbeszéljük a dolgokat!
  - Hogy legyek nyugodt, amikor akaratom ellenére hoztál ide?
  - Csak azért, mert biztos akarok lenni benne, hogy meghallgatsz!
  - Ehhez akkor sem volt jogod! - megint hátráltam egy kicsit, de túl közel kerültem a kanapéhoz. Rettegtem, hogy túl közel jön hozzám, és akkor nem tudok uralkodni magamon, és megfojtom, vagy... nem, a másik lehetőségre gondolnom se szabad! - Rendben, bökd ki, mit akarsz, aztán hadd menjek haza!
Castiel leült a kanapé kárfájára és ahelyett, hogy rám nézett volna, komoran a márványpadlót bámulta, de beszélni kezdett.
  - Életem legnagyobb tévedése volt, amit Tiriával tettem. Rájöttem, hogy ő nem az a lány, akire szükségem van! Csak te... csak te kellesz nekem, és képtelen vagyok elfelejteni téged!
A vallomása nem hatott meg, már nem tudtam hinni neki. Megkeményítettem a szívem.
  - Mégis elmentél vele Floridába! - kiáltottam fájdalmasan, mert megint felzaklatott a téma.
  - Csak haragomban és büszkeségből.
  - Ettől még nincs elnézve a bűnöd! Te vele voltál hetekig!
  - Nem kéne ezen lovagolnod, amikor te a szuper kocsis izomaggyal henteregtél! - nézett rám szinte mérgező pillantással a kék pólós és fekete farmeres Cast.
  - Mit kellett volna tennem? Addig sírni és pityeregni, míg meg nem unod a szőke ciklont, és vissza nem térsz hozzám? - vágtam vissza hasonló stílusban.
  - Az bizony nem fájt volna annyira, mint amire most hazajöttem!
  - Nem sajnállak! Először te okoztál nekem fájdalmat! - néztem a szemébe reménytelenül. Utáltam, hogy már megint itt tartunk. - Nincs jogod féltékenykedni, nincs jogod követelőzni, vagy beleszólni az életembe! Már túl vagyok rajtad!
  - Ezt nem hiszem el! - Cast kinyújtotta a kezét és elkapott, magához húzott. A karjába kötöttem ki, de csak egy pillanatra, mert amikor a hajamba túrt, ellöktem magamtól és hátráltam tőle egy lépést. Megvetően méregettem.
  - Ne érj hozzám! Felejts el!
  - Képtelenséget kérsz, Vivieni! - pattant fel Castiel, és fenyegetően megint elém lépett. - Rájöttem, hogy nem tudok nélküled élni! Se éjjelem, se nappalom, se életem, mióta tudom, hogy azzal a köcsöggel kavarsz!
  - Jaj, de sajnállak! - gúnyoltam ki fölényesen. - És légy oly szíves, ne sértegesd a barátomat! Ne mássz az életembe, nekem már jobb nélküled!

  - Na, ezt sem tudom elhinni! - nézett haragosan Cast. Megint elkapott, de most nem voltam résen, erősen magához szorított. Úgy ölelt magához, mintha ott lenne a helyem, mintha semmi sem változott volna. A szívem beleremegett, de az eszem tiltakozott. Hiába hadakoztam, nem engedett el. - Nem felejthetted el, ami köztünk volt! Kizárt, hogy már nem szeretsz!
  - Ó, de beképzelt vagy! - válaszoltam haragos pillantással, és még mindig ficánkoltam, hogy kiszabaduljak, de csak az ellenkezőjét értem el, még erősebben szorított. - Ne gondold, hogy felejthetetlen vagy, mert nem vagy az! A szívem a Viktoré és ez ellen, már nem tudsz tenni semmit! - válaszoltam elszántan és fölényesen. Muszáj meggyőznöm az igazamról, különben sosem enged el!
  - Gondolod? - kérdezte Castiel kihívóan, és veszélyesen megvillant a szeme. Zihálva vettem a levegőt, mert sejtettem, mire készül, de úgy leszorított, hogy tehetetlen voltam. Belemarkolt a hajamba, így nem engedte, hogy elfordítsam a fejem. Mélyen a szemembe nézett, aztán ajka lecsapott az enyémre.
Szilárdan elhatároztam, hogy nem viszonzom a csókot. Erősen összeszorítottam az ajkaim, és továbbra is próbáltam szabadulni, de Castiel nyelve olyan gyengéden és finoman érintette meg a szám szélét, hogy nem tudtam közömbös maradni. Akaratlanul is felsóhajtottam, és ezt kihasználva a nyelve már be is csúszott a számba. Az áruló testem cserben hagyott, fokozatosan végigfutott rajtam egy régről ismerős érzés, megborzongtam és óvatosan visszacsókoltam. Remegtem, és a szívem kiakart ugrani a helyéről. Bármennyire nem akartam ezt, mégis megadtam magam az el nem felejtett szenvedélynek. Castiel felbátorodva egyre vadabbul és egyre birtoklóban csókolt, én meg csak sóhajtoztam, mint egy esztelen csitri! De ... te jó! Viktor csókja ehhez képest semmi...
A név kijózanított, és rájöttem, hogy bűnt követek el, hisz épp megcsalom Viktort! Erőt vettem magamon, egy erőteljes lökéssel eltaszítottam magamtól a kísértőm.
Percekig csak néztünk egymásra szótlanul, levegő után kapkodva. Nem mertem megszólalni, vagy vádaskodni, hisz nem lett volna igazam, hisz a csókhoz két ember kell, és végül is... én is akartam, bármennyire szégyelltem bevallani még magamnak is.
  - Látod, Vivi... most mondd, hogy már nem szeretsz, és az a pöfeteggomba kell neked! - mondta Castiel reménykedve. Tudtam, hogy még hisz bennünk, a szeme nem hazudott, de nem lehetek gyenge, nem bocsáthatok meg neki, nem hagyhatom el Viktort! - Vagy ne is mondd inkább, mert csak hazugság lenne! A szíved és a lelked nem hazudik, és mindkettő benne volt ebben a csókban!
  - Ugyan már! - legyintettem közönyt színlelve, és megpróbáltam kimagyarázni magam szorult helyzetemből. - Egy csók nem jelent és nem bizonyít semmit! Csupán pillanatnyi testi elgyengülés volt... Ez nem változtat semmin!
  - De, számomra igen! - nézett a szemembe áthatóan a vörös srác. - Megtudtam, hogy a kötelék még megvan közöttünk, és nem vagyok közömbös neked! Így már mindjárt érdemesebb küzdeni érted!
  - Egy frászt! - válaszoltam dühösen. - Ez már veszett ügy! Azt beismerem, hogy valamilyen szinten még kötődök hozzád, mert nehéz elfelejteni azt a csodát, ami köztünk volt, de ez nem segít a helyzetünkön! Talán sosem leszek igazán túl rajtad, de az élet megy tovább! Jó úton haladok a feledés felé, mert Viktorban igazi társra találtam!
  - Kicsikém, azt hiszed beszopom ezt a dumát? - nevetett ki Castiel. - Ez addig sem volt igaz, amíg kimondtad!
  - De igen! - néztem harciasan a szemébe. Eddig is mérges voltam, de most már fel tudtam volna robbanni. - Add fel, Castiel! Könyörgök, engedj el, hadd éljem az életem, ahogy én akarom!
A szemem könnybe lábadt, csak azt nem tudtam, hogy a visszafojtott érzelmektől vagy a dühtől.
  - Nem! Nem engedhetlek el! Mi csak együtt lehetünk boldogok! Ezt te is tudod, vagy érzed a szíved mélyén!

Ez a mondat még jobban felzaklatott, nem akartam, hogy igaza legyen.
  - Micsoda képtelenség! Azt hiszed elnézem, hogy megcsaltál a barátnőmmel és visszafogadlak? Hát arra várhatsz!
  - Figyelj, Vivieni, én hajlandó vagyok elnézni, ami közted és Lysander között volt...
  - Hogy jön ide Lysander? - kérdeztem elképedve. - És amúgy se volt közünk semmi! Ha tudni akarod, Lys nagyon boldog, mert beleszeretett Kimbe! Együtt vannak egy ideje!
  - Kimmel? Komolyan? - kérdezte a fiú csodálkozva, és mikor bólintottam folyatta: - Hát ez érdekes... Nem is gondoltam volna... Annyira különböznek.
  - Pont ezért értik meg egymást és csodálatosan boldogok!
  - Na, de térjünk vissza az eredeti témához! - kérte Cast megint elkomorulva. - Ha visszajössz hozzám, elnézem, hogy a távollétemben összeszűrted a levet a kis Donhuánoddal, ha te is megbocsátod nekem Tiriát! Megcsalások száma: egy-egy ... és mindent elölről kezdünk!
Nagyokat pislogtam zavaromban. Ilyen alkura nem voltam felkészülve. Ez nem normális, ha azt hiszi, hogy ebbe belemegyek!
  - Te nem vagy eszednél! - fakadtam ki indulatosan. - Nem vagyok olyan idióta, hogy ebbe belemenjek! Plusz vedd számításba, hogy nekem érzéseim vannak Viktor iránt! Szeretem, és ki fogok tartani mellette! Lehet, hogy neked csak unaloműző, vagy játékszer volt a kis Tiri, de engem ne vegyél egy kalap alá saját magaddal! Kedvelem Vikket, bízom benne, kitartok mellette és felnézek rá! Ő pont olyan, mint amilyen te sohasem leszel! Amúgy, ő életem első szerelme, a sors akarata, hogy egymásra találtunk!
Az utolsó mondatot már csak azért tettem hozzá, hogy megbántsam, hogy azt érezze, amit én éreztem, amikor rajtakaptam a szomszédban.  De, amikor Castiel szemébe néztem, és mérhetetlen szomorúságot olvastam ki belőle, előjött a bűntudatom. Nem kéne már bántani egymást, csak csendben, békésen elválni és menni a saját utunkon. Miért nem képes ezt belátni? Miért?

  - Leszarom, hogy ő az első szerelmed, mert sosem az számít! Az utolsó a lényeg és az én leszek! - Cast dühösen elkapott és megint csókkal támadott le. Tudtam védekezni a sértő szavai ellen, a durvasága ellen, de a szenvedélyével szemben megbénultam. Egyszerűen elolvadtam a karjában és nem volt rá magyarázat. Szája és gyengéd érintései levettek a lábamról. Castiel beletúrt a hajamba, nyelve a számba hatolt, s csak sóhajtoztam, miközben ő izgatottan, egyre növekvő szenvedéllyel simogatta a testem. Szinte nem is tudom mikor, vagy hogy kerültünk a kanapéra, de már ott feküdtem, Cast pedig felettem tornyosult. Kábultan simultam a karjaiba, mert a srác egyre szelídebben és gyengédebben csókolt. Az érzéki vágytól legyőzve, már csak a saját vadul kalapáló szívem, Castiel felkorbácsolt érzékiségét és szájának perzselő melegét érzékeltem. Karom szinte öntudatlanul fonódott a fiú nyaka köré. Megragadtam sűrű, vörös haját, és önfeledten viszonoztam a csókot. Egyik kezem a mellkasán barangolt, a másik a hátán és a derekán. Arra vetemedtem, hogy észrevétlenül kivettem a zsebéből a kulcsot, mert tudtam, ha nem menekülök el, és nem teszek ellene semmit...  akkor az övé leszek... És az végzetes hiba lenne! A hátát karoltam, de a kulcs már a kezemben lapult.
Cast felemelte a fejét és a szemembe nézett.
   - Ó, Vivien... hát nem látod, hogy a tűz még nem aludt ki, és hogy ez mit jelent? - lehajolt és ajkával a nyakam cirógatta. - Mi összetartozunk, és nem számít se Viktor, se Tiria...
Szavai kijózanítottak és azt tettem, ami először eszembe jutott: felhúztam a térdem és tökön rúgtam.
Cast a fájdalomtól összerándult és legurult rólam. Ezt kihasználva felpattantam és villámgyorsan az ajtóhoz rohantam. Kinyitottam, de még visszanéztem az összegörnyedt fiúra.
  - Hagyj békén! Nem kellesz! Menj vissza Floridába, és törődj bele, hogy nekem már Viktor kell!
  - Soha! - kiáltott utánam nyögve Cast.
Nem mertem megvárni, hogy esetleg új erőre kapjon, és visszarángasson, ezért gyorsan elhagytam a házat. Dühömben és bosszúból felborítottam a motorját. Aztán szedtem a lábam, ahogy csak bírtam, és szaladtam hazafelé, mint akit üldöznek.
Üldöztek is, de nem Castiel, hanem a hozzá fűződő emlékeim és érzéseim. A szél az arcomba fújta a hajam rohanás közben, ettől és a könnyeimtől alig láttam. Még szerencse, hogy közel lakom, így hamar elértem az otthonom. Fújtatva léptem be a kapun. A járdán már csak sétáltam, hogy kifújjam magam. Nem akartam, hogy a családom ilyen zaklatott állapotban lásson. Úgysem tudnám nekik elmesélni, hogy a saját érzéseim és bűnöm elől menekülök.
Szerencsére csak Tony-t találtam a nappaliban. A bátyuskám autós újságot olvasott a kanapén elnyúlva.
  - Szia, húgi! Gyere ide, beszélnünk kell! - kérte a tesóm, és felült.
Szófogadóan leültem mellé, bár most nem voltam csevegő hangulatban, bármit is akart mondani.
  - Mi ilyen fontos? - tértem egyből a lényegre.
  - Castielről akarok veled beszélni.
  - Jaj, ne! Csak azt ne! - vágtam rá reménytelen pofát vágva.
  - Muszáj tudnod erről....
Rosszat sejtettem, de nem volt tippem, mire akar kilyukadni Antony.
  - Hallgatlak, de fogd rövidre, mert még fel kell hívnom Viktort, hogy mi van a kis tesójával. Amy lebetegedett.
  - Csak azt akarom mondani, hogy miután elmentél, már nem verekedtünk Castiellel. Bármi is zajlott köztetek, kimaradok a dologból. Nekem ő mindig jó cimbim volt, és úgy döntöttem, nincs értelme haragudnom rá. Szóval... az a lényeg, hogy kibékültem vele, és nem fogok belefolyni a ti dolgotokba!
  - Ez remek, te áruló! - pattantam fel dühösen. - Elnézed neki, hogy megcsalt a szomszéd cafkával? Köszi tesó, rendes vagy! - gúnyolódtam.
  - Ehhez nekem semmi közöm! Nem állok senki pártján! A te dolgod a pasi ügyed, nekem mindkét fiú a haverom! Úgy döntöttem közömbös leszek!
  - Áh, csinálj vagy gondolj, amit akarsz! Nem érdekel! - duzzogva felálltam, és felmásztam a létrán. Ezek után már nem mertem elmesélni a bátyámnak azt, hogy Castiel elrabolt és rám erőltette a csókjait.
Hogy nyelné el a föld azt az arrogáns, magabiztos vörös ördögöt! Csak azért jött vissza, hogy felforgassa az életem... és a szívem nyugalmát!
Jaj, Istenem, mit tegyek most? Nem akarom elhagyni Viktort, nem akarok Castiellel lenni már, de ezt mondta az eszem, a szívem meg ide-oda cikázott a két fiú között. Ha valahogy nem változik ez a helyzet, bele fogok őrülni...

Viharos érzelmek

Másnap reggel kómásan keltem, mert egész éjszaka álmomban, hol veszekedtem, hol ölelkeztem Castiellel. Ez nagyon aggasztott, mert az hittem, Viktor mellett már elfelejtettem, de így, hogy felbukkant, be kellett látnom, hogy tévedtem. Ami hozzá fűzött, az nem mindennapi érzés volt, és úgy látszik a hetek múlásával sem voltam túl még rajta, bármennyire szerettem volna. Úgy éreztem, sok szenvedést fog még okozni, ha nem hagy békén, de erős leszek és kitartok Viktor mellett.
A szekrényemhez slattyogtam és félig kinyitott szemekkel előhalásztam egy piros kis rövid gatyát és egy narancs színű nyakba akasztós toppot. Alighogy magamra húztam a cuccokat az ágyban csipogott a telefonom. Mosolyogva léptem érte, gondoltam Vik üdvözöl, vagy üziben közli a mai terveinket. De az üzenet nem tőle jött, és egészen más állt benne:
"Bármi is volt és lesz, Te HOZZÁM tartozol!!!"
Reszkető lábbal rogytam az ágyam szélére, mert a küldő Castiel volt.
A szavak felzaklattak, és a sírás környékezett. Nem akartam gyenge lenni, nem dőlhetek be a hazug szavaknak, hisz ő hagyott el, ő csalt meg! Ez a gondolt észhez térített, és már csak dühöt éreztem.
Megreggeliztem anyával és Lucassal, aztán felfújtuk az öcskös hatalmas medencéjét, amit Párizsból hozott. Tony-val a nagy fa alá húztuk, nem messze a hintától. Mivel rengeteg víz kellett bele a bátyám slaggal engedte bele, én meg vödörrel hordtam a vizet a konyhából. Még félig sem volt, Lucas már bele vetette magát és színes labdákkal lubickolt. Mikor tele lett, a két fiú röhögve csatázott a gumimedencébe, de hiába rimánkodtak, hogy elférek én is, nem voltam gondatlanul pancsoló hangulatban. A hintában ringatózva próbáltam újonnan kapott Vörös pöttyös könyvemre koncentrálni.
Antony fekete rövidnadrágban ült le mellém, nem érdekelte, hogy összevizezi a hinta szivacsát.
  - Húgi, nem tetszel nekem! - mondta a tesóm és kirázta a vizet a hajából. - Ugye Castiel miatt vagy letörve? Nem akarom, hogy miatta megint begubózz, ne foglalkozz vele!
  - Könnyű azt mondani! - vágtam vissza, és a felhúzott térdem mellett leeresztettem magam mellé a könyvet. - Reggel azt írta nekem SMS-ben, hogy hozzá tartozok! Nem akar elengedni!
  - Az a köcsög! Még van képe ilyeneket irkálni, amikor ő lépett le a szőke didi-királynővel?! Ha találkozok vele kinyírom, mert egy érzéketlen seggfej!

  - Hát az... És attól félek, közém és Viktor közé akar állni! - vallottam be kétségbeesett szemekkel.
  - Azt adja neki az Isten! Ha így lesz, megismerkedik Tony bácsi ökleivel!
A gondolattól nevethetnékem támadt. Már láttam is magam előtt, hogy erős és védelmező bátyám szétveri a vörös ördög pofáját. Az elképzelés nem volt ellenemre.
  - Eldöntöttem, hogy hiába kapálózik, Vik mellett maradok. Ő segített ki a búskomorságból, ő adott reményt, és mellette lettem megint az igazi önmagam. Ezt Castielnek el kell fogadnia.
  - Így van, menjen csak a kis szőkével oda, ahol eddig volt!
  - Tony!!!! Hozd vissza a labdám! - kiáltott a kisebbik tesóm nekünk, mert a piros pöttyös labda az udvar közepére gurult.
Antony szó nélkül érte ment, odadobta a medencében ficánkoló gyereknek, de amikor vissza akart jönni hozzám, megtorpant és haragosan nézett a kapu felé. Castiel úgy sétált be, mintha joga lenne hozzá. Fehér nadrágban, fekete atlétában, zsebre dugott kézzel, lazán jött felénk. Láttam, hogy Tony haragosan ráncolja a homlokát. Tudtam, mi fog következni.
Mikor Cast odaért Antony elé, kezet nyújtott neki, de heves bátyám nem fogadta el, hanem meglendítette a jobb kezét és behúzott az érkezőnek. Felgyorsultak az események. Tony és Castiel verekedni kezdtek, össze-vissza ütlegelték egymást. A heves csatában nemsokára a földön kötöttek ki, ott csépelték tovább egymást. Csak néztem, és nem szóltam semmit. Hagytam, hisz Castiel megérdemelte, plusz Tony épp az ígéretét teljesítette. Percekig csatáztak, amikor rászántam magam és odasétáltam melléjük, de eszem ágában sem volt szétszedni őket, bár Tony-t sajnáltam a kapott ütések miatt. Ott álltam, és figyeltem a csatázókat.
  - Tony! Hagyj már! Nem akarlak bántani! - kiáltott Cast a földön, de védekezett és visszaütött a tesómnak.
  - Én viszont meg akarlak ölni! - üvöltötte a szürke hajú srác, és tovább csépelte az alatta vergődő Castielt.
  - Gondolom, ezt Tiria miatt kapom!

  - Nem, te szemét! Azért kapod, amit a húgommal tettél! Szeretett, de te elárultad!
  - Az lehet, de azt nem mondta a drága testvérkéd, hogy azért mentem Tiriához, mert őt meg csókolózáson, később pedig meghitt ölelkezésen kaptam Lysanderrel? - kérdezte Cast lihegve és próbálta lefogni Tony csapkodó kezeit.
A bátyám értetlenül meredt Castielre, aztán mikor felfogta a szavak értelmét, lezsibbadt. Megbénult és lemászott Castielről. Kifulladva ült le a fűbe.
  - Mi? Ez így volt? - pillantott fel rám Tony csodálkozva.
  - Igen, de nem azért, amiért most gondolod! - védekeztem egyből.
Láttam Tony arcán a csalódást, hisz neki nem mondtam el a történet ezen részét. Mindig is szégyelltem, hogy éreztem egy apró fellángolást Lys iránt. Bár most beláttam, jobb lett volna, ha tőlem tudja meg, és nem ettől a vörös pulykától!
A két fiú egymással szemben ült a földön, próbáltak lenyugodni, és új erőt gyűjteni.
  - Bizony, Tony! Nem léptem volna félre és le, ha a kis húgocskádat nem látom a legjobb haverom karjában kétszer! - folytatta a magyarázkodást Cast, miközben felrepedt szája sarkát tapogatta.
Gyűlölködve néztem Castielre. Nem akartam, hogy hőn szeretett bátyám ellenem hangolja. Kétségbeesetten fordultam Tony felé.
  - Ne higgy, ennek a szemétnek! Így akarja megmagyarázni a félrelépését! Köztem és Lys között nem volt semmi, te tudod a legjobban, hogy milyen boldog most a srác! Ez az idióta félreértette a helyzetet és ahelyett, hogy megbeszélte volna velem, rámászott a szőkére! Normális az ilyen? Amúgy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy elárult és megalázott!
Tony a fejét csóválva ült a földön. Láttam rajta, hogy nem tudja, kinek higgyen, és mikor és hogy siklott félre ez az ügy.
   - Egy barom voltam! Igazatok van! - ismerte be Castiel bűnbánó szemekkel. - Iszonyatosan bánom a balgaságom! Azért vagyok itt, mert rájöttem, életem legnagyobb hibája volt elhagyni Vivit és vissza akarom szerezni!
Szavai a szívemet szorongatták. Nem akartam elhinni, hogy azt hiszi, megbocsátok neki és elfelejtek mindent. Azt hiszi, most, hogy visszajött boldogan ugrok a karjába? Hát arra várhat, büszkeség is van a világon!
  - Ezért hiába jöttél! - néztem le a fiúra ellenségesen. - Sosem fogok megbocsátani neked, és nem hagyom el Viktort!
  - Viktor... Viktor... Viktor!!! Ki ez a faszi egyáltalán? És tényleg, már akkor is kavartál vele, amikor velem voltál? - kérdezte Cast elsötétült szemekkel.
  - Nem! - vágtam rá egyből.
  - Vik egy régi haverom. Nálunk lakott míg festették a házát, ez idő alatt melegedett össze a tesómmal. - magyarázta Tony.

  - Igen. És vele akarok lenni, téged már elfelejtettelek! - közöltem Castiellel büszkén, és közben azon fohászkodtam, bár igaz lenne. Bár ne sírtam volna múlt éjjel annyit Castiel miatt, mert ha azt vesszük, akkor nem is igaz, amit most mondtam, vagy csak részben igaz.
  - Nem hiszem el! - nézett fel rám eltökélten Cast. - Te nem szerethetsz mást! Te hozzám tartozol! Te nem élhetsz nélkülem... és én se nélküled!!!
Levegő után kapkodtam, és próbáltam mélyeket lélegezni. Hisz kimondta azt, amit én is éreztem a szívem mélyén. Valamiért én is ezt éreztem, de dacolnom kell vele, és ezzel az érzéssel, mert már nem lehetünk együtt. Elárult, becsapott és elhagyott, ezt nem lehet csak úgy elfelejteni, ráadásul azóta itt van nekem Viktor, aki új értelmet adott sanyarú életemnek. Nem lehetek vele szemben sem hálátlan, hisz nem érdemli. Nekem már Viktor mellett a helyem.
   - Kit érdekel, hogy te mit akarsz, vagy mit hiszel? - kérdeztem reszelős hangon. - Elmentél, új életet kezdtem, aminek már nem lehetsz a része. Magadnak köszönheted, hogy így alakultak a dolgok! Most már hiába vergődsz, én már Viktorral vagyok, és vele tervezem a jövőt!
  - Majd meglátjuk, Vivieni, majd meglátjuk! - szavai fenyegetően hatottak.
Féltem a szavaiból sütő elszántságtól, és attól is, hogy ha túl közel jön hozzám, nem fogok tudni vele harcolni. Nagy bajba kerülök, ha a szívem elgyengül, és túl közel kerülök hozzá. Hisz hiába hisztizek és tiltakozok ellene, a láncok még hozzá köznek, Viktor ide, vagy oda. Legszívesebben üvöltöttem volna, mert a bennem zajló kuszaságot nem bírtam már elviselni. Azt kívántam, bár sose szerettem volna Castielt, vagy ne jött volna vissza, mert vele együtt visszajött a kín és a boldog idők emléke is. Ez a helyzet kibírhatatlan.
  - Tony... - fordultam reménykedve a tesómhoz. - Mondd meg neki, hogy semmi keresnivalója itt, és jobb nekem nélküle.
  - Na, ne keverjetek ebbe bele! - emelte fel a kezét megadóan a tesóm. - Intézzétek el ketten... vagy hárman! Ez nem az én dolgom, és már nem is tudom, kinek adjak igazat!
Tony felállt és a medencéhez ment, hogy lemossa magáról a felszedett piszkot és lehűtse magát.
Castiel felállt és fenyegetően elém lépett.
  - Nem foglak elengedni, vagy átengedni másnak! - olyan érzelmekkel nézet rám, hogy akaratlanul is beleremegett a szívem. - Harcolni fogok érted, és nem nyugszom, amíg vissza nem kaplak! Tiria volt életem legnagyobb hibája, és örök életembe bánni fogom, hogy hagytam, elcsábítson tőled. Tőled, aki életem legnagyobb csodája vagy...
A szavak fájtak, felkavartak, de ugyanakkor nem hittem bennük.
  - Azt hiszed, ezekkel a mézes-mázas szavakkal le tudsz venni a lábamról? - kérdeztem szomorú sóhaj kíséretében. - Korábban kell kelned, hogy átverj! Hiába esküdözöl akármire, a hibákat már elkövettük, és nem lehet visszacsinálni. Amikor megláttalak a szomszéd lánnyal hemperegni, kihalt belőlem minden irántad érzett szerelmem. Ezt már nem tudod visszacsinálni...
  - De igen, és meg fogom próbálni!

  - Ne, Castiel, ne... - kértem könnybe lábadt szemekkel. Szemtől szembe még nehezebb volt kimondani a nevét. - Nincs értelme! Nekem Viktor...
Nem volt több időm magyarázkodni, mert a farzsebemben elkezdett csörögni a telefonom. Gyorsan elővettem és persze Viktor hívott, mintha érezte volna, hogy bajban vagyok.
  - Szia, drága! - nevettem a telefonba, pedig normális körülmények között nem szoktam így nevezni, de most ezt kívánta a helyzet.
  - Mizu, cicám? Mit csinálsz? Menjek érted? Csavarogjunk egy kicsit délután! - hallottam Vik megnyugtató hangját.
  - Épp unatkozom. - néztem kihívóan Castielre. - Ez nem is kérdés! Gyere nyugodtan, és a tiéd vagyok! Ha már itt lennél is késő lenne!
  - Hú, megint beindult a kis vadmacskám! Imádlak, mindjárt indulok!
  - Nagyszerű! Gyere és szabadíts ki itthonról! Csók! - búcsúztam, és eltettem a telót.
Castiel a fejét csóválva méregetett.
  - Hozzá menekülsz, de te is tudod, hogy ez hosszú távon nem megoldás! Főleg, ha a szíved mást súg, mint az eszed és a szád!
Lekicsinylően néztem rá. Nem akartam beismerni, hogy igaza van. Magammal is el akartam hitetni, hogy nem azért menekülök most el Viktorral, hogy távol tudjam tartani magam Castieltől. A pokolba kívántam az éles eszű vörös ördögöt. Váratlanul ért, hogy hirtelen elkapta csuklóm és magához rántott. Nagy erővel csapódtam a mellkasának, majd megbillentünk, de szerencsére Castiel megtartotta az egyensúlyunkat. Fél kezével átölelte a derekam, a másikkal fogva tartotta a karom. Dacosan ficánkoltam, küzdöttem ellene, de ő erősebb volt nálam. Ráadásul, a testemben feléledt a rég eltemetett bizsergés, amit mindig csak ő tudott kiváltani. Ez más volt és erősebb, mint amit Viktor iránt éreztem valaha is.

  - Ne hidd, hogy sokáig tűröm, hogy annak az alaknak a karjába menekülj! Véget fogok vetni a kapcsolatotoknak! - nézett mélyen és fenyegetően a szemembe Cast.
  - Próbálkozz csak, úgy sem fog sikerülni! - vágtam vissza dacosan, szikrázó szemekkel.
  - Vivien... - nézett rám megfejthetetlen, sötét tekintettel Cast. - Gyönyörű vagy, amikor dühöngsz! És ez a haj... vadítóan áll neked! Legszívesebben...
Cast fölém hajolt, lezsibbadtam, a torkomba ugrott a szívem, tehetetlenül vártam, mi lesz, de akkor dudáltak a kapu előtt, és megállt a fekete BMW.  Ez erőt adott, eltaszítottam magamtól az erőszakos fiút, és mielőtt Vik bejött volna és meglátná, hogy itt van Cast, kiszaladtam elé, bevágódtam az autóba.
  - Hű, babám, úgy ugrottál be, mint egy rémült nyuszi, aki üldöz a farkas! - mosolygott Vik vidáman.
  - Á, nem, csak Castiel van nálunk. - közöltem, és próbáltam közömbös arcot vágni.
  - Akkor helyesbítek, farkas helyett vörös róka. - húzta el a száját a fekete pólós srác, és eltűnt a képéről a vidám mosoly.
  - Valami olyasmi, de ne is beszéljünk róla, csak menjünk minél messzebb.
  - Rendicsek. Hová parancsolod? Mozi, étterem, koncert vagy...
  - Menjünk hozzád. Csak veled akarok lenni! - válaszoltam egyből.
  - Pompás. Készítek neked valami finom vacsit, és azt is elfelejtsük, hogy ez a hólyag a világon van.
  - Pont ez a tervem! - nevettem rá, és reméltem, nem veszi észre, hogy csak megjátszom a vidámságot.
Görcsösen Viktorral akartam lenni, hogy a bolond szívem rájöjjön, hogy vele jó és nem mással. Hogy érezzem azt, hogy mellettem van, támogat és hogy kiverjen a fejemből minden hülyeséget....
A viharos érzelmek, amit Castiel váltott ki belőlem, biztos csak pillanatnyi elmezavar volt, és ha sokat leszek Viktorral, tuti megint minden visszabillen a régi kerékvágásba.... Legalábbis nagyon remélem!!!

Meglepetés

A napok gyorsan teltek Viktor mellet, szinte sülve-főve együtt voltunk. Sosem unatkoztam, mert
szívem hercege mindig érdekes programokat szervezett. Voltunk Tony-ékkal diszkóban,
biliárdozni jártunk, moziba, vagy csak úgy céltalanul kocsikázni. Jót tettek a csavargások, egyre jobban éreztem magam, és tudtam, Vik mellett a helyem. Végre igazán jól éreztem magam, boldog voltam és gondtalan.
Egy mozis este után a csillagos ég alatt búcsúzkodtunk. Fent ültem a BMW motorházának tetején, kedvesem szorosan előttem állt és ölelt. Épp rimánkodtam neki, hogy ne foglalkozzon vele, hogy anyám is itthon van, aludjon nálunk.
  - Nem lehet! Rosszul érezném magam. Nem tudnék anyukád szemébe nézni, ha tudja, mit csinálunk. Kínos lenne.
  - Aj, de régimódi vagy! - fújtam bosszúsan. - Modern anyukám van! Hidd el, nem lesz kiakadva, és nem szól bele! Nem kezel kislányként és beletörődött, hogy van magánéletem.
  - De a lelkiismeretem... - csóválta a fejét lemondóan Viktor.
  - Biztos, hogy nem tudlak meggyőzni? - vigyorogtam, és heves csókkal támadtam le. Ez tisztességtelen volt a részemről, hisz bevetettem női bájaimat, és hozzá dörgölődztem, de nem érdekelt, el akartam érni, amit a fejembe vettem. Viktor felnyögött, de aztán mégis eltolt magától egy kicsit.
  - Meg akarsz rontani, kis vadmacskám?
  - Igen! Szándékomban áll! - nevettem, és a fülét és a nyakát kezdtem cirógatni a nyelvemmel, és a számmal. Bármit hajlandó lettem volna bevetni a cél érdekében.
  - Igazi kis démon vagy!
  - Tudom! - mosolyogtam csábítóan. A szemem sarkából láttam, hogy a távolban közeledik valaki, de nem akartam foglalkozni vele, csak Vik számított. Felbuzdulva kezdtem a srác érzéki száját csókolgatni, és közben halkan rimánkodtam, hogy jöjjön be velem.
Közben az alak odaért hozzánk, amikor elszakadtam Viktortól és arra pillantottam, láttam, hogy szerelmem háta mögött pár méterrel Castiel áll. Megmerevedtem, és úgy néztem rá, mintha szellemet látnék. Lezsibbadtam, még levegőt is alig tudtam venni. Mindig tartottam az újra találkozástól, de ilyen hirtelen, és ebben a helyzetben, csak még rosszabb volt, mint gondoltam.
Castiel semmit sem változott. Fekete farmer volt rajta, a szokásos piros pólója és a megunhatatlan bőrdzseki. Haja és arca a régi volt, csak a szeme tűnt sötétebbnek, de az a pillantást, ahogy rám nézett, nem tudtam megfejteni. A szívem kihagyott egy ütemet, moccanni sem mertem.
  - Na hát... új haj, új pasi! - jegyezte meg keserűen a vörös ördög.
Hangja a szívembe hasított. Még élénken élt az emlékeimben, mikor ez a hang szerelmes szavakat súgott, bántó szavak helyett.

Viktor az érkező felé fordult, de azért sem engedett el, ő is a kocsinak dőlt és fél karral ölelt, mint aki azt fitogtatja a másik előtt, hogy a tulajdona vagyok.
Csak ott ültem, és nem tudtam, mit kéne tennem, vagy mondanom. Letaglózott a váratlan találkozás. Fogalmam sem volt, hogy már hazajött.
  - Először azt hittem, valami unokahúgod nyaral nálatok, de aztán rájöttem, hogy már láttalak ebből a járgányból kiszállni. - folytatta Cast láthatóan csalódottan, és bosszúsan nézett a BMW-re. Közben magamban dühöngtem, hisz neki... pont Neki nincs joga szemrehányást tenni. - Hamar megvigasztalódtál, drágám! - folytatta ironikusan a fiú.
  - Semmi közöd hozzá! - vágtam rá, mikor magamhoz tértem a sokkból. - És sosem voltam a "drágád" ezt bebizonyítottad! Jól látod a helyzetet! Új külső, új pasi! Ez a Vivi azt sem tudja, ki az a Castiel és boldog Viktorral! Lezártam a múltat!
A szemem szikrákat szórt. Minden haragom és sértettségem előjött. Nem akartam, hogy itt legyen. Valami mélyen bennem tiltakozott ellene. Nem kéne itt lennie, amikor már azt hittem, túl vagyok rajta, de az az igazság, hogy a hirtelen viszontlátás elindított bennem valami mást is a haragon kívül.
Castiel gyűlölködve méregetett és ez fájt, hiába is tagadnám.
  - Biztos nem véletlen, hogy pont ezzel az alakkal jöttél össze! Tuti, hogy már akkor is szórakoztál vele, amikor velem voltál!
  - És ha igen, akkor mi van? - kérdeztem kihívóan, csak hogy bántsam. - Legalább nem kell lelkifurdalást érezned, mert míg te Tirikével szórakoztál, nekem is ott volt Viktor! Megcsalások száma: egy-egy, úgyhogy mindenki mehet a maga útjára, a számára megfelelő párral! Nekünk már nincs miről beszélni, és semmi keresnivalód itt!
  - Kotródj el! Vivi már az enyém! - közölte ellenségesen Vik is, és olyan volt, mint egy felfújt kakas. Láttam rajta, hogy kész értem harcolni, ha a helyzet úgy hozza, és ez rettentően jól esett.
  - Majd meglátjuk, testvér! Te is csak addig kellesz neki, míg meg nem un! Mire észbe kapsz, már más karjába sodródik a kis ribanc!

Szavai mélyen megsértettek. Még van pofája engem ilyesmivel vádolni, amikor ő volt az, aki félrekefélt?! Hogy vinné el az ördög ezt a vörös őrültet! De nincs szerencsém! Még az ördögnek sem kell!
  - Tűnj el, míg szépen mondom, és soha ne gyere Vivien közelébe! - Vik dühtől vörös arccal tett egy lépést Castiel felé, de elkaptam a karját és visszatartottam.
  - Ne, Viktor, ne verekedj! Nem éri meg vele bemocskolni a kezed!
Viktor nagyot sóhajtott, hogy megnyugodjon, és fürkészve nézett a szemembe.
  - Pedig megérdemelné! Ez a mocskos senkiházi megérdemelné, hogy agyon verjem! Ne sértegessen téged, és tűnjön el az életedből örökre!
Nyugtatóan átöleltem a derekát.
  - Hagyd, hadd dumáljon! Nem érdekel minket!
  - Ó, de romantikus! - gúnyolódott Castiel. - A hűséges kiskutya és a gazdája! Szánalmasok vagytok!
  - Nem, csak szerelmesek! - pillantottam Castielre nyomatékosan. - Semmi keresnivalód itt! Jobb, ha azonnal elmész innen, és elfelejtesz minket! Menj és légy boldog a kis szőkéddel, mi már végeztünk örökre!
  - Nekem nem is kell egy ilyen kis lotyó! - közölte Castiel fájdalmas arccal, és amilyen hirtelen jött, úgy is távozott. Csak néztem a szapora léptekkel elsiető fiút, ledermedve és döbbenten.
Nem tudtam Viktor előtt megjátszani a közömböst. Zaklatottan dőltem a mellkasának.
  - Jaj, Viktor...
  -  Nyugodj meg, kicsim! Ez a pöcs, csak azért jött, hogy bántson! Ha kiborulsz, neki szerzel örömet. - mondta Vik, miközben a hajam simogatta és a homlokom csókolgatta.
Kétségbeesetten markolásztam a pólóját a hátán.
  - Ne haragudj, nem kéne így látnod! Biztos rossz neked, hogy az exem miatt kiborultam! De nem azért...
  - Nem kell magyarázkodnod, cicám! - suttogta megértően Vik. - A múlt sebeit nehéz feldolgozni. Ez a bunkó sok fájdalmat okozott neked, de most már itt vagyok én, hogy támogassalak és szeresselek.
  - Köszönöm, Viktor! - kapaszkodtam görcsösen a vállába.
Ezek után is hiába kértem, hogy jöjjön be, elbúcsúzott tőlem, azt mondta, aludjam ki magam.
Csalódott voltam és összetört, így mentem be a nappaliba, ahol a tesóm még tévézett.
Ahogy Tony meglátott, rögtön felült a kanapén.
  - Mi történt, húgi? Rémesen nézel ki! Vik bántott, vagy szemét volt?
Mint egy rongybaba, lerogytam mellé.
  - Nem, jaj, nem, dehogyis!
  - Akkor meg mi a baj?

  - Castiel visszajött.
És ebben a két szóban minden benne volt, a fájdalom, a megrázkódtatás és valami más is, amit nem tudtam szavakba önteni.
  - Hol találkoztál vele? - ráncolta a homlokát Antony.
  - Itt a kapuban. Meglátott Viktorral, és mindenféle ribancnak elhordott. Még ő engem, mikor ő cserélt le egy szőke szukára! Hogy mer ilyeneket a fejemhez vágni? Komolyan mondom, csak azért jött vissza, hogy megkeserítse az életem!
  - Megölöm! Esküszöm megölöm, ha nem fog békén hagyni, és terrorizálni akar téged! Olyan jó volt téged vidámnak és felszabadultnak látni, most meg felbukkan ez a tirpák és olyan vagy, mint ahonnan elindultál! Nem akarom, hogy depizz miatta, kicsikém! Légy erős és ne foglalkozz vele!
  - Majd igyekszem. Csak kicsit kiakasztott, hogy hirtelen előkerült! Minden szép és jó volt nélküle!
  - Ezután is az lesz, ha nem foglalkozol vele! Ha ide mer jönni, tényleg kicsinálom!
  - Jó, hogy ilyen testőreim vannak, mint Viktor és te! - mosolyogtam halványan.
  - Bizony! És megvédünk mindentől és mindenkitől! - ölelt magához a tesóm. - Vik majd vigyáz rád, nála jobbat nem is tudtam volna elképzelni melléd.
  - És azt tudtad, hogy már kislány koromban is tetszettem neki, és azért költözött el, hogy ne vigyen bűnbe egy tizenéves csitrit?
  - Azt tudtam, hogy te bele voltál bolondulva, mert az mindenkinek nyilvánvaló volt, sosem tudtál titkolózni, de hogy ő is érzett irántad, azt nem is sejtettem. Viszont becsülöm azért, amiért inkább elment, mert te még túl fiatal voltál. Vik mindig is ilyen nemes és józan gondolkodású volt. Biztos a sors akarata volt, hogy most egymásra találjatok. Szép, hogy az egymás iránt érzett szerelmetek nem múlt el az évek elteltével.
  - Igen, nagy szerencse, hogy újra bekerült az életembe. Neki köszönhetem, hogy újra önmagamra találtam és megint hiszek a szerelemben. Ő a reménysugár az életemben.
  - Ez szép, csak Castiel be ne árnyékolja.
  - Nem fogja! Nem hagyom!
Eltökélten hittem ebben és reméltem, hogy ez így is lesz. Viktor húzott ki a gödörből, ahová Castiel taszított, egyértelmű, kihez kell húzni a szívemnek...
Még egy darabig beszélgettünk, aztán elköszöntem a tesómtól és felmentem az emeletre zuhanyozni.

Mint egy robot tettem a dolgom, de belül üres voltam és azt sem tudtam, mit csinálok. Mire észbe kaptam, már az ágyamban feküdtem, hálóingben, a fejemnél a telefonommal.
Most pokoli szükségem lett volna Viktorra, hogy velem legyen, elterelje a gondolataim, de ő magamra hagyott Castiel emlékével. Most kellett volna Vik, hogy kiverje a fejemből a vörös ördögöt, hogy átöleljen, szerelmes szavakat suttogjon egész éjszaka, de ő nem volt itt, és egyedül maradtam a múlt fájdalmas súlyával. Castiel hangját hallottam a fülembe, az ő szürke szemét láttam magam előtt, és szinte éreztem az ismerős karok ölelését. Könnyek gördültek le az arcomról, de nem tudom, miért és honnan jöttek. Nyögve fúrtam a fejem a párnába, el akartam hessegetni a képzelgéseket, de nem lehetett. Gondolatban visszatértem a múltba, újra éltem a kapuban váltott első, szenvedélyes csókunkat, a sok huzavonát, amit a sulikezdetkor eljátszottunk. Veszekedések, barátság, csókcsaták, aztán a karácsonyi korizás, a szilveszteri csodálatos éjszaka, ami csúfos véget ért. Magamat bántottam ezekkel a gondolatokkal, de csak ezek jártak a fejemben. Gondolatban már ott tartottam, amikor Castiel és én

barátokat játszottunk, de rá kellett jönnünk, hogy ez nem fog menni nekünk. Felelevenedett előttem a szülinapi bulim, amikor oly hevesen estünk egymásnak a konyhában, aztán az a csodálatos pár nap, amit nála, az uszodában és a plazában töltöttünk. Mind-mind csodálatos pillanat, mégis oly fájdalmas emlék már. Titkos pillanatok és együttlétek Deborah és a családom tudta nélkül, izgalmas, felejthetetlen élmények.
Castiel bulija... amikor elárultam szegény Nathanielt, mert nem tudtam ellenállni a bűnös vágyaknak, ami Castielhez láncolt. Később jött Deb öngyilkossága, és a mi felejthetetlen búcsú éjszakánk. Az az este örökre belevésődött a szívembe. A pillanat amikor Cast jól fogadta, a terhességem, felbecsülhetetlen volt. Olyan szép volt együtt a közös jövőnket tervezni, majd ott volt az a fájdalmas és szomorú este, amikor megtudtuk, hogy állterhességem volt. Együtt sírtuk át az éjszakát. Aztán ott volt életem legboldogabb napja, amikor majdnem egy kocsi alá léptem, és Castiel az aggodalom hevében kibökte, hogy szeret. Akkor azt gondoltam, valóra váltak a legszebb álmaim, és olyan boldog időszak következett, hogy szebbet el se tudtam volna képzelni, egészen addig a végzetes estéig, amikor rajtakaptam Tiriával. Akkor ezek az álmok szerte foszlottak, a mennyből a pokolba zuhantam. És itt véget is ért a történetünk, mert egy ilyen árulást nem tudok megbocsátani. Csak némán pityeregtem, mert Viktor nem volt velem, hogy megvédjen a keserédes emlékektől. Csak Castielre tudtam gondolni, bármennyire magamat kínoztam, képtelen voltam kiverni a fejemből. Tudtam, hogy ez nem helyes, és nagy bajban leszek még emiatt. Mert ha RÁ gondoltam, nem a gyűlölet uralta a szívemet...

Az életem Vikkel

A következő nap hamar eltelt. Reggel, ébredés után megint a langyos vízben kezdtük a napot, aztán eldöntöttük, hogy szedelőzködünk. Sajnáltam, hogy vége a gondatlan túrának, de megbeszéltük, hogy a vidámpark felé megyünk, ott töltjük a délutánt, mielőtt hazatekerünk. Kicsit borsos árat fizettünk a belépőkért, de ez nem vette el a kedvünket. A bicajokat és a csomagokat leadtuk egy megőrzőbe, aztán mint a kisgyerekek, szétszéledtünk és ujjongva nézelődtünk a bazárokban és az óriási "játszótéren".
Viktor vett nekem egy csomó Csili vili hajba valót, én meg egy bőr karkötőt neki. Nemsokára

otthagytuk a többieket, ketten mentünk tovább és felültünk az óriáskerékre. Kimék és a többiek dodzsemezni mentek. Szuper érzés volt Viktorral a magasban ölelkezni. Miután letelt a befizetett időnk, megkerestük a bandát, ők már a céllövöldében ökörködtek. Tony sikerrel járt, lőtt egy kis plüss nyulat Audrey-nak. Mivel még mindig nagyon meleg volt, Vik és Lys elmentek jeges teát venni. Míg a fiúk oda voltak, Tony rábeszélt a hullámvasútra. Hiába ellenkeztem, magával cipelt. Így négyesben, Kev, Ivett, Tony és én felültünk a rémisztő vonatra. Alighogy megindult velünk a szerkezet, visítva kapaszkodtam a piros pólós tesómba, mert hirtelen meredeken fel, aztán lefelé gördültünk egyre félelmetesebb sebességgel. Mámorító érzés volt a hullámvasutazás, de elég is volt az a néhány perc, mert mikor megálltunk, remegett a lábam és szédelgett a fejem. Épp részeges léptekkel mentem lefelé az emelvényről, amikor Vik megtalált és a kezembe nyomott egy fél literes Ice Teát. Átkarolt a fél kezével, hogy megtartsa az egyensúlyom.
  - Beszédültél, kiscicám? - nevetett a zöld atlétás fiú, majd megfogta a kezem és a járókelők közé húzott. - Gyere, együnk egy kis vattacukrot, aztán menjünk csónakázni!
  - De csak akkor, ha senki sem dob a vízbe! - nevettem, mert eszembe jutott a két nap alatt hányszor pottyantam vízbe.
  - Én nem foglak, a többiektől pedig megvédelek!
  - Hm, egy ilyen izompacsirta mellett, biztonságban leszek. - nevettem, és futólag szájon csókoltam a fiút.
A nap derűsen telt, mindenre felültünk, hol ketten, hol csapatostól.
A vidámparkozás után felpörögve és újult erővel indultunk hazafelé.
Hulla fáradtan értük el a Marsall házat. Az udvaron lepakoltunk és a hintaágyban és a műanyag székeken lazultunk. Vikkel hideg itókát vittünk a csapatnak. Kidőlve újra éltük a történteket, és mindenki saját élményeiről beszélt. Hat óra elmúlt, mire a banda szétoszlott, csak hárman maradtunk.
  - Ez felejthetetlen nyári kaland volt. - nyújtózott a tesóm az egyik fehér fotelben.
Mire válaszoltam volna, megszólalt Viktor mobilja és elnézést kérve félre vonult, hogy felvegye. Kérdőn néztem rá, de ő csak legyintett.
A piros atlétás és kék rövidnadrágos tesóm kihasználta, hogy ketten maradtunk és faggatni kezdett.
  - És minden oké, hugicám? Úgy értem, tényleg boldog vagy Vikkel?
  - Igen! - mondtam vidáman, de gyorsan meg is magyaráztam. - Mondhatni, hogy igen. Vik mellett nem... gondolok Castielre. Jót tesz nekem. Mellette biztonságban érzem magam, és csak még vonzóbbá teszi, hogy idősebb nálam és már felnőtt. Más és jobb a gondolkodásmódja, mint egy tizenéves fiúnak. Nagy szerencse, hogy rátaláltam.
  - Örülök. Talán ő kell, hogy felnőj hozzá. És igazán szereted?

  - Na, ezt még nem tudom... - vallottam be őszintén. - Most csak az a lényeg, hogy boldognak érzem vele magam, és elfeledtet velem minden rosszat. Nem tervezek előre, nehogy megint pofára essek.
  - Hát ez érthető is.
Visszatért Vik, így a beszélgetés abba maradt.
  - A festőm volt, kész a ház, holnap haza cuccolhatok. - közölte a fekete hajú, ügyeletes szépfiúm és leült vissza mellém, átölelt és magához szorított. Nem tudtam, mit mondani, csak ráncolt homlokkal, elkámpicsorodva nézem rá. Vik pedig csak nevetett rajtam.
  - Ne nézz rám úgy, mint akinek megölték a kiskutyáját, nem történt tragédia!
  - De te... hazamész!
  - Ez igaz, de ez nem jelenti a kapcsolatunk végét, édes kiscicám! Jössz velem, ideje megnézd, hol lakom! Mindennapos vendég lehetsz nálam, vagy én nálatok!
Megkönnyebbülten mosolyogtam. A gondolat, hogy el kell válnunk, letaglózott, és féltem, megint visszasüllyedek a szakadékba. Jelenleg csak miatta, a tesóm és a barátaim miatt éltem. Ha ők nem lennének, katasztrófa lenne az életem.
Vik kedvesen homlokon csókolt, de az idilli pillanat hamar véget ért, mert a hátizsákomban csörögni kezdett a mobilom. Meglepődve nézünk össze mindhárman. Hát ma mindenkit telefonon keresnek?
Felpattantam és kikotortam a fának támasztott biciklire akasztott zsákomból a telót.
  - Anya... öt nem fogadott hívás. - jelentettem be és gyorsan fogadtam a hívást.
Drága anyukám közölte, hogy egész nap hívogatott, és elújságolta, hogy most szálltak le a reptéren, fél óra múlva itthon lesznek. Örültem neki, de a lakást kirándulás előtt felforgattuk és ez aggasztott. Közöltem, hogy már hiányoztak, és várjuk őket szeretettel, aztán elköszöntem.
  - Mindjárt itthon lesz anya és Lucas! - jelentettem be a srácoknak.
  - Ó! Akkor nyomás rendet rakni! - pattant fel Tony. - Vállalom a nappalit! Vivi, tiéd a konyha, Vik neked jutott a fürdőszoba!
  - Oké, de nagyon siessünk!
Nem maradt több idő diskurálni, cselekedni kellett. Őrült iramban elkezdtünk takarítani. Tony eltüntette a nappaliból a széthajigált ruhákat, CD-ket, újságokat, én meg a konyhát varázsoltam ujjá. Alighogy végeztünk, befutott a taxi anyuékkal. Gyorsan a nappaliban leültünk, mint akik épp nem csinálnak semmit.
Anya és az öcskös bőröndökkel és táskákkal felpakolva érkezett meg.
Vidáman üdvözöltek minket, de amikor anya felfedezte a hosszú hajam, elkerekedett a szeme.
  - Vivien! Mit csináltál magaddal?

  - Hosszú hajat akartam. - nevettem, és viharosan megöleltem rég nem látott anyukám, aztán eleven öcsikémet.
  - Tiszta dögös! - vigyorgott rám a világoskék pólós és farmeros kis srác.
  - Köszi!
Anya még mindig engem méregetett.
  - Furcsa, még meg kell szokni, de jól áll! Olyan felnőttes. - mosolygott anya.
Lucas nem hagyta, hogy bármi másról beszéljünk, kijelentette, hogy hoztak egy csomó ajándékot.
Tony és én is kaptunk egy táska ruhát, valamint a bátyám új pénztárcát, övet és egy fekete Nike cipőt. Én bizsukat, egy lila félvállú nagy táskát, amibe bele fognak férni a sulis cuccaim és egy klassz új tolltartót is. Örömködve köszöntük meg az ajándékokat, de közben Viktorra lestem, aki kedvtelve figyelt. Biztos olyannak látott, mint nyolcéves koromba, amikor minden vacaknak örültem. Erről eszembe jutott, hogy anya még nem is tudja, milyen kapcsolatba vagyok a vendégünkkel.
  - Anya... hadd mutassam be neked Viktor Willsont, talán még emlékszel rá.
Anyám most először szemrevételezte a kanapén ücsörgő fiút. Örömmel ismerte fel.
  - Nahát, Viktor! Hogy felnőttél! Igazi férfi lett belőled!
  - Jó estét, Angie néni!
  - Hogy kerülsz te ide?
  - Ő lakik nálunk, mert festik a házát. - válaszoltam. Gondoltam jobb, ha előbb kertelek.
  - Akkor nem Kevin... Miből is gondoltam, hogy ő lesz. - húzta el a száját anyu.
  - De nem leszek sokáig útban, asszonyom! Holnap már hazamegyek, mert megint lakható a lakásom.
Szomorúan pillantottam a srácra, és ez szerintem nem kerülte el anyám figyelmét, ezért gyorsan megmagyaráztam.
  - Anya... mi összejöttünk. Én és Viktor, egy pár vagyunk!
  - Igazááán? - ebből az egy, elnyújtott szóból nem tudtam meg, hogy most örül, vagy se.
  - És Castiel? - nézett rám ellenségesen az öcsém.
A név a szívembe hasított, és feszült csend lett.
  - Mi van vele? - förmedtem a kicsire durván.
  - Vele jártál és voltál. Hová lett? Én őt szeretem, őt akarom!

Lucas

  - Lucas... azt hittem te is tudtad, hogy... Castiel elhagyott. Elment a szomszéd lánnyal Floridába. Őt választotta. - magyaráztam, és még mindig nehezemre esett beszélni róla. Felszakadtak a még mindig friss sebek.
Anyám érzékelte a feszültséget, ezért gyorsan kezet rázott Vikkel.
  - Rég láttunk fiam, mesélj, mi újság a szüleiddel?
  - Nekem ez akkor se tetszik! - sandított a fekete hajú "idegenre" Lucas, majd duzzogva felkapta a csomagját és a szobájába ment.
Míg anya és Viktor beszélgettek, mi Tony-val kiszedegettük a táskákból a kapott cuccokat. Szebbnél szebb felsőket és nadrágokat kaptam. Legalább felújított ruhatárral megyek majd suliba szeptemberben. Nemsokára anya megkért, hogy segítsek neki összeütni a vacsorát. Tudtam, hogy szentbeszéd jön, ezért vele tartottam.
Úgy döntöttünk, sajtos pulykát sütünk és sült krumplit, az hamar megvan.
Én tettem az olajsütőbe a krumplit, anya sütötte a rántott pulykát.
  - Figyelj Vivi, nem örülök, hogy idősebb fiúval jársz, még akkor sem, ha olyat választottál, akit kölyökkora óta ismerek... - kezdte anya, de leintettem.
  - Hidd el, én se gondoltam, hogy ez lesz, de pont ő kell, hogy reményt adjon nekem az élethez. Akkor került megint az életembe, amikor minden reménytelen volt. Vele boldog vagyok megint, és mivel idősebb és tapasztaltabb, másképp látja a világot. Pont rá van szükségem, egy érettebb társra.
  - Hát nem tudom... Nekem mindig a kicsi lányom maradsz, de ha úgy érzed, boldog vagy, nem szólok bele. Viszont az feltűnt, hogy mikor az előbb az öcséd...
  - Ki nem mondd a nevét, anya, kérlek, ki ne mondd! - kértem, és egy pillanatra elfutották a szemem a könnyek, de kipislogtam. - Még nem tudok Róla beszélni. Fáj az árulása, fáj, hogy elváltunk, de Viktor új reményeket ad.
  - Rendben, kislányom, elfogadom a döntésed, és áldásom rátok! Csak boldognak akarlak látni.
Én sem vágytam semmi másra.
Aznap este anyámra való tekintettel a saját ágyamban aludtam, és Viktor se szökött be nálam. Kicsit magányos voltam így éjszaka, de csak el tudtam aludni.
Másnap reggel elég későn keltem, tíz körül. Anya már tett-vett a konyhában. Nemsokára előkerült a három fiú is, és jó hangulatban megreggeliztünk. Lucas visszafogta magát, nem viselkedett ellenségesen Viktorral, mert tegnap este anya elmagyarázta neki a helyzetet.
Evés után Vik szedelőzködött, összecsomagolt. Én is készültem vele, hisz megígértem, hogy megnézem, hol lakik. Egy sárga térdig érő kis ruhát vettem fel, a hajam a Viktortól kapott csatokkal fogtam hátra, halványan sminkeltem, aztán indultunk a BMW-hez. Viktor a hátsó ülésre dobta a csomagját, beült mellém, szájon csókolt, aztán már indultunk is.
Vik a város másik végén lakott, arra még nemigen jártam. Meglepődtem, amikor egy modern építésű, lapos tetős ház előtt megállt.

  - Itt laktok? - néztem a mogyoró színű, szép kis lakást.
  - Mi ez a többesszám? Csak én lakom itt.
Nagyokat pislogtam meglepettségemben.
  - Én... én azt hittem a szüleiddel laksz...
  - Dehogy! Négy éve egyedül élek. A ház csak az enyém.
  - De jó! - ugrottam ki lelkesen. - Ez gyönyörű házacska.
  - Pedig még nem is láttad belülről! Gyere, megmutatom!
A fiú kikapta hátulról az utazó táskáját és kézen fogva bevezetett a házba.
A ház belülről is modern volt, a nappaliban fekete kanapék és szekrények fogadtak. Igazi pasi lakosztály volt az egész. Álmélkodva néztem körül. Látszott, hogy módos a tulaj és az ő kényelmére lett kialakítva minden.
  - Hű... ez lenyűgöző.
  - Köszönöm. - Viktor átölelte a vállam. - Egy lakberendező barátnőmmel közösen terveztük meg az egész lakrészt.
  - Barátnő? - kaptam fel a fejem és gyanakodva néztem a szemébe.
  - Nem úgy barátnő. Egy régi osztálytársam volt Sarah, aki segített. Nem kell féltékenynek lenned. - mosolygott a srác, és engem háttal terelve, egy barna ajtó felé indult velem.
  - Én nem vagyok az. - nevettem rá ártatlanul. - Hová megyünk?
  - Megmutatom milyen kényelmes az ágyam...
  - Ó! - kiáltottam, amikor egyenesen egy zöld huzatú francia ágyon landoltunk. Nem volt időm szétnézni a szobában. Csak Viktor arcát láttam magam előtt, aki felettem tornyosult. - De ebéd előtt, és ilyen hirtelen... - tiltakoztam, amikor elkezdte felgyűrni a ruhám és a nyakam csókolgatta.
  - Én most másra vagyok éhes... rád!!!
Öröm volt ezt hallani, és nem is tiltakoztam, mikor szája szenvedélyesen az enyémre tapadt.
Hamarosan leszedte rólam az összes ruhadarabot, és sóhajtozva simultam az erős karokba. Átadtam magam neki teljesen, és együtt indultunk a vágyak mennyországába.
Csak órák múlva néztem körbe az egész házban. Mivel kaja nem volt a hűtőben, elmentünk egy étterembe. Utána még nem akartunk hazamenni, csak kocsikáztunk, amikor egy parkban felfedeztük, hogy koncertet tartanak. Úgy gondoltuk, benézünk. Egy amatőr rock együttes játszott, de jó volt a zenéjük, fülbe mászó dalokat játszottak. Hamarosan az első sorokban csápoltunk. Nem sokkal később ismerősöket vettem észre tőlünk 4-5 méterre. Patty és Kentin vadul ugráltak a pezsdítő zenére. Megragadtam Vik karját, és odahúztam őt a barátaimhoz.
  - Helló, gyerekek, ti is itt? - kérdeztem vidáman.
  A két zöld szempár csodálkozva meredt rám, minimum, mintha Ufót láttak volna.
  - Kentiiiin! Hát nem ismersz meg? - nevettem harsányan.
  - Vi.... Vivien? - kérdezte a fekete pólós srác engem méregetve. - Ilyen hamar megnőtt a hajad?
  - Á, dehogy! - kacagtam, és megöleltem rég nem látott barátom. - Nem igazi, csak póthaj, te buta! - magyaráztam, majd megszorongattam Patty kezét is. - Jó újra látni titeket!
  - Téged is! - mosolygott a farmer szerkós, barna lány.
Aztán észbe kaptam, bemutattam a csendesen mellettem álldogáló Viktort.
A koncert után, még úgy gondoltunk, fiatal az este, ezért négyesben beültünk egy moziba, késő esti vetítésre. Ken és Viktor hamar összebarátkoztak, mi meg Patty-vel arról diskuráltunk, kinek milyen jó a pasijával. Most megbántam egy picit, hogy ők nem jutottak eszembe, és nem hívtam el őket a biciklitúránkra, na de majd legközelebb...
Majdnem éjfél volt, mikor Viktor hazavitt. Megbeszéltük, hogy holnap ő jön nálunk. Örültem neki, mert ha vele voltam, nem tudtam semmi másra gondolni.
Másnap reggel csókokra ébredtem. Viktor hajolt fölém és érzékien csókolgatta a számat, így ébresztett.
Elégedett sóhajjal öleltem át a nyakát és magamra húztam.
  - Jó reggelt, kiscicám! - súgta a fiú, miközben a fülcimpámat harapdálta.
  - Hm... ennél jobb nem is lehetne!
  - Dehogynem... akarod tudni mire gondolok? - nevetett Viktor pajkosan.
  - Valahogy sejtem! - nevettem, és kertelés nélkül lehúztam róla a fehér pólót és máris izmos vállát kezdtem csókolgatni.
  - A cica úgy látom, tigrissé változott. - húzta az agyam Vik, de közben már a keze a hálóingem alatt járt. Örömmel fogadtam az izgató érintéseket és sóhajtozva bújtam hozzá.
  - Miattad! - panaszkodtam, miközben letepertem az ágyra és felé gördültem. - Te hozod ki belőlem a vadállatot...
  - És ezt cseppet se bánom! - vigyorgott a srác és megragadta a csípőm.
Persze nem tiltakoztam, alig vártam, hogy egyesüljünk. A szenvedély megint magával ragadott.
Vik mellett mindig kikapcsolt az agyam, és a testem irányított, ezért is volt rá égető szükségem, mert mellette nem gondoltam a múltra, vagy a jövőre. Megtanított a mának élni...

Kempingezés a haverokkal

Másnap délután négyesben DVD-t néztünk, Viktorral ölelkeztem a kanapén, a másikon meg a tesóm és Audrey. Jól telt a nap, szerelmi vígjátékokat néztünk, közben pedig pattogatott kukoricát és fagyit nassoltunk kehelyből. A szerelmesek gondatlan életét éltük.
Két film megnézése után a zenecsatornára váltottunk és beszélgettünk.
  - Holnaptól kiveszek pár nap szabit. - közölte Antony, és szeretettel mosolygott karjában pihenő szerelmére. - Csinálhatnánk valamit közösen, vagy menjünk valahová!
  - Menjünk kempingelni együtt! - pattant ki az agyamból a hirtelen ötlet.
  - Biciklitúra? - kérdezte Audrey, aki kék hosszú ruhában ölelgette a tesóm. - Kevin említette, hogy valamikor menni akartok bringázni. Miért ne lehetne most, míg jó az idő?
  - Nekem nincs bicóm. - húzta el a száját Viktor.

  - De jöhetsz a Lucaséval. - javasoltam rögtön.
  - Gyerekek, ez fantasztikus ötlet! Ha jönnek Kevinék haton leszünk, letekerünk a tengerpartra, meg össze-vissza. Viszünk sátrakat, kaját és jókat bulizunk! - örvendezett Tony.
  - Megkérdem még Kiméket, akarnak-e jönni. - fűztem hozzá elgondolkodva. Nagyon tetszett a gondolat. Bár először kicsit megsajdult a szívem, mert nemrég még Castiel tervezett ilyesmit. Hát mégis kempingelni fogok, csak más felállásban. Elhessegettem ezt az aggasztó gondolatot. - Rákérdek még Irisékre is. Minél többen leszünk, annál jobb!
  - Szuper! Holnap délelőtt beszerezzük az útravalót, és délután indulhatunk is! - bólogatott a szürke pólós és fekete nadrágos Tony.
Csókot nyomtam Vik szájára, aztán felálltam.
  - Megyek, felcsörgöm a haverokat, nehogy későn szóljunk, és ne jöjjenek!
Fel is rohantam a szobámba. Először Kimet hívtam, nekik tetszett az ötlet, szívesen jönnek. Szerencsére Lysnek van sátra, így gond nélkül tudnak jönni. Irisékkel már nem volt szerencsém. Ők nem tudnak jönni, mert a tengernél nyaralnak Nathanielék családjával. Sajnáltam a dolgot, de azért jó szórakozást kívántam nekik. Visszamentem a nappaliba, ahol a többiek röhögcséltek.
  - Na, Kevinék jönnek? - kérdeztem, és lazán Viktor ölébe vetettem magam.
  - Még szép! Van két sátruk, így az jó lesz nekik és nekünk, így Vivi, a tiétek az enyém. - sorolta a tényeket Tony.
  - Remek! Lysanderék jönnek, nekik is van sátor, meg azt mondták hoznak egy kisebb bográcsot, hogy abba főzzünk majd vacsit. Nath és Iris viszont nem jönnek. Santa Barbarán nyaralnak. - közöltem, amit megtudtam.
  - Nem is baj, hogy nem jön a volt szőke herceged! - grimaszolt a bátyám.
  - Mi??? - csípett az oldalamba Viktor. - Hát nem csak a vörös sörényessel jártál?
  - Nem hát! - válaszolta Tony, mire megszólaltam volna. - Volt neki két szőke és egy barna pasija is, akik mind az osztálytársai. Ha azt hitted, beérte eggyel, akkor nem ismered!
  - Fú, Tony, olyan szemét vagy! - hurrogtam le a tesóm. - Nem vagyok olyan pasifaló szörnyeteg, mint ahogy most leírtad! Voltak melléfogások az életemben, de hát kinek nem? Különben is, te csak hallgass, aki miután szakított veled Barbie, a Deborah hurrikán mellett kötöttél ki!
  - Ilyenekről mi nem is akarunk tudni, igaz Audrey? - forgatta a szemét viccesen Viktor.
  - Így van! Nem számít kikkel voltatok előttünk és meddig, az a fontos, hogy a jövőbe velünk legyetek boldogok! - nézett a tesómra szerelmesen a barna hajú lány, és a vállára hajtotta a fejét.
  - Úgy szeretlek! - ölelgette Audrey-t Antony.
  - Én is - én is Vivit! - nevetett Vik.
Nevetése a szívemet melengette, a lazán kijelentett szerelmi vallomása pedig még jobban. Hálásan bújtam hozzá, és szinte kiszorítottam belőle a szuszt, de másképp nem tudtam szavakba önteni, mit érzek most.
Sokáig ökörködtünk a tesómékkal és a holnapi biciklitúrát szerveztük.
Akkor este én aludtam a vendégszobába, mert Viktor szó szerint elrabolt, amikor zuhanyozás után összefutottunk az emeleti folyosón. Persze nem kellett nagy erőfeszítéseket tennie, hagytam magam elraboltatni. Tudtam, alvás megint nem nagyon lesz, de nem számít, ha a karjaiban lehetek, még akkor sem, ha holnap nyafogva megyek így útravalót venni a túrára. Ennyi belefér... hisz megéri!
A másnap délelőtt szaladgálással telt. Hol együtt, hol külön jöttünk-mentünk, mint aki be van sózva, hogy minden meglegyen indulásig. Négy óra körül a négy fiú még ellenőrizte a bicikliket, hogy bírják-e az utat, addig én a csajokkal a fürdőben pipiskedtem. Összefogtam hosszú hajam, lekentem magam naptejjel és fehér atlétában és farmer forró nadrágban billegtem a tükör előtt. Ivett és Audrey is lekente egymást, Kim meg a napszemüvegében pózolt. Fekete bőrű barátnőmnek nem kellett tartani a leégéstől. Ő térdig érő zöld nadrágot viselt világoszöld spagetti pántos hosszított felsővel. Mikor elkészültünk, felvettük a nappaliban a hátizsákunkat, amiben fürdőruha, váltós rucik és fehérnemű bujkált. A

Kevin és Ivett

hűtőtáskát Tony-ra bíztuk ő fogja cipelni, míg a mi párjaink a ruháikon kívül még a sátrakat is hozták.
Indulás előtt még a srácok megbeszélték, és megnézték térképen az útvonalunkat. Nemsokára libasorban felsorakozva megindultunk a nagy kaland felé. Tony ment elől, mögötte Kevin, Audrey és Ivett, utána Lys, Kim és legvégül én és Vik. Nem bántam, hogy mi megyünk hátul. Útközben Lys mindig hátrakiabált nekünk, mint egy neveletlen kölyök, hogy "utolsó a záptojás" vagy "krumpli fejű palacsinta" és egyéb poénokkal, ami eszébe jutott. Még el sem hagytuk a várost, már kifulladtunk a forróságban. Pihenésképpen beültünk fagyizni egy presszó teraszára és hideg italokat és jégkrémet vettünk. Mivel én vaníliását, Vik meg csokist kért, mindkettőnkét közösen fogyasztottuk el. Míg szusszantunk a nap is lejjebb ment, de még így is nagy volt a hőség. Kitartóan indultunk tovább, és a városból kiérve megkönnyebbülten kerekeztünk egy fasor árnyékában.
Jó fél óra múlva Ivett, aki piros rövid nadrágot viselt, kék bikini felsővel nyafogni kezdett.
  - Ó, halljátok, nekem máris görcsöl a lábam! Szerintem, térdtől lefelé kiakadt! - nyögdécselt a lány elkeseredetten.
  - Majd megmasszírozom, ha letáboroztunk! - kacsintott rá vidáman a szőke hercege.
  - Nekem meg a fenekem törte fel az ülés! - nevetett Kim, de nem is látszott rajta, hogy fájdalmai lennének. Ő mindig is sportos típus volt.
  - Na, azt meg én vállalom! - közölte pajkos mosoly kíséretében Lysander, aki halványsárga pólót viselt, térdig érő szürke-fehér kockás térdnadrággal.
  - De jó lesz! - húzta Kim.
  - És neked nem fáj semmid? - kérdezte tőlem vidáman az előttem tekerő Viktor.
  - Ó, dehogynem! Mindenem! - adtam alá a lovat, pedig semmim sem fájt. Élveztem a kerekezést.
  - He-he! Srácok, azt hiszem én járok a legjobban! - kötekedett a fiúkkal a fehér atlétás és kék melegítős Viktor.
  - Ha az egész napos tekerés után lesz kedvetek bármihez is, akkor én cigánykereket járok a tengerparton, ha odaértünk! - csóválta a fejét lekicsinylően Audrey.
  - Szerintem, látni fogjuk a mutatványt! - vigyorgott Kevin. - Kemény macsókkal indultatok el!
  - Jól beszélsz! - kiáltott lelkesen Antony.
Mikor már letértünk a forgalmas útról, egy csendes mellékutcába, ahol csak néha-néha bukkantak fel házak, megengedtük magunknak, hogy egymás mellett tekerjünk, kettesével mentünk tovább.
  - Jól vagy? - pillantott rám aggodalmasan Vik, amikor mellé értem.
  - Hát persze. Remekül! Veletek túrázni felejthetetlen kaland!
És igazat mondtam, nem voltam fáradt, nem sajgott egyetlen testrészem sem. Az igaz, hogy a hátamon csorgott a víz, mert leizzadtam a melegben, ráadásul a hátizsák is úgy éreztem rám sült, de ettől eltekintve szabadnak és boldognak éreztem magam. - Csak egy kicsit melegem van!
  - Ezen könnyen segíthetünk! - Vik lenyúlt és az öcsém bicójának a tartójából kivette a kulacsot, megnyomta és rám spriccelt egy jókora adag vizet. Meglepetten felvisítottam, mert a víz a nyakamat és a dekoltázsomat érte és csorgott rajtam lefelé.
  - Mi folyik ott hátul? - kukkantott felénk hátra Tony.
  - Vik és Vi vizes pólóst játszanak, ha jól látom! - röhögött Lysander.

  - Na, de Viktor! Ezt nagyon meg fogod bánni! - fogadkoztam duzzogva.
  - Csak segíteni akartam. - szabadkozott a fiú, de a szeme sem állt jól. - Meglásd, jobban fogod érezni magad! A víz majd lehűt kicsit!
  - Én foglak lehűteni egy kupán veréssel, csak érjünk oda a táborhelyre!
  - Ó, dögös kiscicám, már alig várom! - nevetett ki Vik. - Imádom, amikor ilyen vad vagy!
   - Nyughassatok ott hátul! - kiabált oda nekünk Tony. - Félóra múlva célba érünk!
  - Igen! Befejezni a házaséletet ott! - kontrázott Lys is.
  - Majd adok neked is! - fenyegettem meg nevetve.
  - Jól mondják, hogy hosszú haj, rövid ész! - cukkolt a fehér hajú srác.
  - Te átokfajzat! Ezért rajtad is bosszút állok! - közöltem, de nem bosszúsan, inkább játékosan.
A félórás útból majdnem egy órás lett, mert maroknyi csapatunk igencsak elfáradt és csak vánszorogva haladtunk. Mikor elértük a kitűzött partszakaszt, szinte biciklistől dőltünk le a homokba.
  - Végre megjöttünk! - sóhajtozott Ivett.
  - Azt tanácsolom előbb állítsuk fel a sátrakat, fiúk, ti meg csajok, lökjétek a bográcsba a zöldséget és a húst, amíg még világos van. - javasolta Tony, miután meghúzott egy ásványvizes üveget.
  - Ez kutyább, mint egy hajcsár! - csóválta a fejét nevetve Lysander, és Antony fejéhez vágta levetett pólóját.
  - De igaza van! - állt fel Viktor. - Megmosom a lábam a tengerben, mert belement a homok a papucsomba, aztán munkára fel!
Én is sietősen visszadugtam a hűtőtáskába a citromos kólát, amit eddig ittam és gyorsan Viktornak nyújtottam a kezem, hogy húzzon fel. A fiú megértette a néma kérést, felállított, majd, amikor a karjába kötöttem ki, édes csókkal jutalmazott.
Nem sok idő maradt a romantikázáshoz, mert dolog volt. Kim felállította a pálmafa liget mellett a bográcsot, Audrey és Ivett fát kerestek, hogy tüzet gyújtsunk, én meg előszedtem a hűtőtáskából a zöldségeket és a felaprított és befűszerezett marhahúst.
Mikor a lányok elég gallyfát találtak, és már ropogott a tűz, rájuk hagytam a főzést. A konyhába se nagyon ment nekem a dolog, kültéren jobb, ha nem is próbálkozok, ha enni akarunk. Így gondoltam egyet és a tenger felé sétáltam, ahol Viktor a sekély vízben a lábát áztatta. Épp lehajolt, hogy lehúzza a lábujjbedugós papucsát, mikor úgy gondoltam, itt az ideje, hogy bosszút álljak az útközben kapott locsolásáért. Mint az őrült, elkezdtem szaladni felé, úgy terveztem hanyatt lököm, hogy beleessen a vízbe, de nem számoltam a gravitációval, mert vele együtt én is elborultam, és visítva landoltam vele együtt a hűvös habokba, ami majdnem nyakig ért nekünk. Fuldokolva köpködtem ki a sós vizet, de közben nevettem, mert mindketten úgy néztünk ki, mint az ázott ürgék.
  - Ezt jól megcsináltad! - nevettem felháborodva. - Nem akartam ruhástól fürödni!

  - Én? Te tepertél le! - ellenkezett Viktor. De látszott, hogy nem bánja, hogy rajta kötöttem ki. Sőt, az ölébe húzott és vizesen simultunk össze. - Minek köszönhetem ezt a vadóc viselkedést? - kérdezte a fiú, miközben a nyakam csókolgatta.
Beleremegett az egész testem, nagy hatással volt rám. Felém fordítottam az arcát, és gyönyörködve néztem a meleget sugárzó, aranybarna szemekbe és csodás arcba, amin végig folytak a vízcseppek.
  - Az igazat megvallva, bosszút akartam állni, amiért lelocsoltál út közben, de azt nem számoltam bele, hogy én is vizes leszek.
  - Kis csacsim... Szereltek! - nevetett Vik, és forró csókkal jutalmazott.
Nagyot dobbant a szívem, mert szemtől szembe és szó szerint, most mondta ki először ezt a szót, de még nem tudtam szóban válaszolni, ezért próbáltam egy csókon keresztül felé sugározni az érzéseimet.
  - Az éjszakai fürdőzést tessék későbbre halasztani! - szólt a hátunk mögül vagy két méterről Kevin.
  - Úgy-úgy! - bólogatott a mellette álló Tony. - Hugicám, ha feltartod Viktort nem fogja felállítani a sátrat, és alhattok a szabad ég alatt!
Felháborodva néztem rájuk, de még mindig kedvesem nyakát ölelgettem a hullámzó vízben. - Júj, ti ünneprontók! Szívódjatok már fel!
  - De igazuk van, cicám! - állt fel Viktor, ölbe vett, úgy vitt a lányok felé lassan. - Iparkodnom kell a sátor állítással, ha nem akarunk tényleg a szabad ég alatt aludni!
  - Viviii! Mi történt veled? - kérdezte Kim, mikor Vik letett a csajok mellett.
  - Ne is kérdezd... Kedvünk támadt lehűteni magunkat. - kacsintottam vidáman.
  - Ejnye, rosszcsontok! - vihogott Lys és eszembe jutott, hogy még rajta is bosszút kell állnom, amiért egész úton szívta a vérem.
A banda elcsendesedett, mindenki tette a dolgát. A fiúk a sátorokkal ügyködtek, a csajok felváltva kavargatták a bográcsot, én meg egy bokorba vonultam átöltözni, hogy megszabaduljak vizes gönceimtől. Egy rózsaszín miniruhát húztam lila bikinimre. Amikor végeztem, és a hajam is megigazítottam, visszamentem a többiekhez. Lysander haladt a legjobban a sátor állítással, és ez nem tetszett. Direkt mellette haladtam el és "véletlenül" beleakadt a lábam a sátortartó kötélbe, és amikor tovább léptem összedőlt az egész.
  - Ó, bocs... beleakadtam. Nem figyeltem. - szabadkoztam ártatlanul.
De a fiú nem volt bolond, egyből átlátott rajtam.
  - Aha! Én meg most jöttem a falvédőről! Ezért most meglakolsz!
Lysander felállt, elkapott, a hátára dobott és a tengerhez szaladt velém. Térdig ért neki a víz, amikor megállt és hatalmas erőfeszítéssel belevágott a vízbe. Hiába kiáltoztam és ütlegeltem, nem volt hatással rá, de még a többiekre sem. Nem akadt megmentőm, így másodszor is megmártóztam. Prüszkölve bukkantam a felszínre és szikrázó szemekkel néztem Lysanderre.
Tony, Kim és Viktor nevetve jöttek utánuk.
  - Basszus! Ha ez így folytatódik, nem marad egy száraz ruhám sem! - pislogtam nagyokat és kicsavartam a copfomból a vizet.

  - Úgy kell neked! Túl sok ellenségre tettél szert, kicsim! - nevetett ki a bátyám. Haragosan elkaptam a karját és őt is berántottam, aztán össze-vissza fröcsköltem. Nevetve, csapatostól vízi csatát kezdtünk, de mikor megborzongtam, mert kirázott a hideg, Vik leintette a többieket.
  - Elég, ti elmebetegek! Még a végén beteg lesz a kis sellőnk!
Ezzel a vízi buli megdöglött, aggódó párom hozott egy kendőt és beletekert, majd, amikor átvettem a nedves ruhát, Vik pólója került rám, és egy térdnadrág. A tűz mellé ültetett és a karomat dörzsölgetve a hátam mögé ült, hogy felmelegedjek. Kimondhatatlanul jól esett a gondoskodás és a gyengéd érintések. Már kezdett sötétedni. A sátrak álltak, így a tűz körül ülve vidáman beszélgettünk és söröztünk.
Míg vártunk a vacsira, kiköveteltük Audrey-tól, hogy hajtsa végre a beígért cigánykerekezést. A lány két üvegsör után felengedett és felbuzdulva teljesítette a kérésünket. A mutatvány végén Tony elkapta és csókkal jutalmazta. Jó volt nézni őket. Őszinte szeretetet láttam mindkettőjük szemében. Megnyugtatott a tudat, hogy a bátyám jó kezekben van, összeillenek Audrey-val.
Amikor kész lett a bográcsos, vidáman megkajáltunk, ittunk rá megint, aztán a csapat a csillagos ég alatt fürdőzni készült, engem viszont Viktor nem engedett, hisz ma már kétszer megmártóztam. Aggódott értem, és nem akartam veszekedni, hisz azt javasolta, bújjunk be a meleg sátrunkba. Mindjárt jobb volt, mint a hideg vízben vacogni. A melegben, édes kettesben Vikkel... kell ennél jobb? Boldogan tartottam vele és hagytam, hogy egész este kényeztessen. Felejthetetlen estét töltöttem vele. Kellemes érzés volt hajnaltájt az erős karok között álomba szenderedni.
Reggel ragyogó érzés volt a morajló tenger zajára ébredni. Szájon csókoltam a hozzám bújt Viktort, hogy jól induljon a nap. Fürdőruhát húzott rám és együtt mentünk korai fürdőzésre a vízbe. Mikor kilubickoltunk magunkat és be akartunk bújni a sátrunkba, hogy felöltözzünk, összetalálkoztunk a bátyámmal, aki közölte, felsétálunk reggelizni a városba. Beleegyeztünk és gyorsan el is készültünk. A sátorban magamra húztam egy farmer miniszoknyát és egy kék toppot, Vik meg barna halásznadrágot kapott magára, halványzöld ujjatlan pólóval. A gond csak az volt, hogy mind nem mehettünk, hisz valakinek vigyázni kellett a cuccokra. Szerencsére Kevin és Ivett vállalta a hősies feladatot, ha cserébe hozunk nekik valami finomat. Mikor ezt lebeszéltük, hatosban sétáltunk fel a városba. Egy falatozóban hamburgert és hot-dogot ettünk. A parton maradóknak vettünk két hambit és beugrottunk még egy kisboltba ásványvizet, sört és nassolni valókat venni. Chipsek, sajtos pogácsa, kekszek és mindenféle csoki is került a szatyrunkba. Alig bírtuk magunkkal cipelni az ideglenes szállásunkra, mert az majdnem egy kilométer gyalogút volt, de nem panaszkodtunk, az volt a lényeg, hogy mindenünk meglegyen.

A délután eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy lubickoltam, ha akartam, ha nem, mert a fiúk mindig lecsaptak rám, ha elbambultam és bevonszoltak a vízbe. Vidáman és kalandosan telt a délután, a végén már mindenki tartott mindenkitől, mert nem lehetett tudni, mikor tervez bármelyikünk merényletet a másik ellen. Mostanában nem voltam ilyen boldog és felszabadult, mint itt, ezzel a bandával.
Este kitaláltuk, hogy ha már szórakozás, akkor menjünk szabadtéri diszkóba. Csakhogy most is ki kellett maradni valakinek, hogy őrködjön a cuccokra. Mivel nem tudtunk dönteni négy gyufaszállal sorsot húztunk. Aki a rövidebbet húzza, az marad ki a partizásból. A szerencse Kiméknek nem kedvezett, ők maradtak őrségben. Sajnáltam, hogy kedvenc barátnőm nem bulizik velem, de tudtam, hogy Audrey-val és Ivett-tel is jól fogom érezni magam.
Jól is indult az este. Fehér térdig érő kis ruhában és felfogott hajjal, kézen fogva indultam Vikkel és a többiekkel a partra, ahol fénycsóvák cikáztak. Tudtuk, ott zajlik a buli és minél közelebb értünk, annál hangosabb volt a rockzene is. Gond nélkül bejutottunk és elvegyültünk a tömegben. Ettünk, ittunk és táncoltunk, de alig két óra múlva elkezdett szakadni az eső. A tömeg szétoszlott, mi is rohanni kezdtünk a telephelyünkre. Mire elértük a sátrakat, bőrig áztunk, de azért röhögtünk, mert hideg, hála az égnek nem volt. Tony-ék rögtön eltűntek a sátrukban, de én nevetve forgolódtam magam körül az arcom az ég felé tartva. Nem akartam bebújni piros kuckónkba.
Viktor megállt velem szemben, behúzott nyakkal, de engem figyelt.
  - Úgy látom te élvezed az esőt. - nevetett a fiú.
  - Ó, nagyon! Nem hideg... csak hűsítő, és csodálatos! - mosolyogtam, és tovább forgolódtam magam körül, mint egy kiszabadult kisgyerek.
  - Akkor hadd tegyem még csodálatosabbá a pillanatot! - lépett elém Viktor, és magához húzott, majd finoman megcsókolt. Varázslatos érzés volt, örömmel öleltem át, szívem-lelkem bele adva viszonoztam a csókot. Hamarosan a gyengéd játékból szenvedély lett, és tudtam, hogy ezek után, fantasztikus éjszaka vár ránk.  De még nagyon sokáig álltunk ott a szakadó esőben, és csak csókoltuk és csókoltuk egymást.