Zűrös nap

Hétfő reggel már mehettem suliba. Nem bántam, hiányoztak a barátaim és külön örültem, hogy tesiből és kosárlabdából fel lettem mentve. Gondoltam, ha a kispadról figyelek, kevesebb gondom lesz. Az idő elég hűvösre fordult, így gyalog mentünk suliba Castiellel kézen fogva.
Mindenki örömmel fogadott, a reggel azzal telt, hogy bizonygattam, már jól vagyok.
Reggeliző szünetben a srácok kimentek a hidegbe, én meg úgy döntöttem, inkább eszek. Vettem egy melegszendvicset, aztán Kimmel, Violával és Evával leültünk a büfétől nem messze egy sarokba a lócára.
  - Történt valami érdemleges, amíg távol voltam? - kérdeztem a csajokat, miközben lassan rágcsáltam a szendvicsem.
  - Szinte semmi. - legyintett Kim, aki fekete garbót viselt, vajszínű csőnadrággal. Rövid haja hátul kuszára volt feltupírozva.
  - A szakkör még mindig jó buli. - kotyogott Eva. - Nagyon élvezzük az éneklést. Castiel egyre jobban gitározik. A hangjától meg mindenki el van ájulva. Alexy egy édes pofa, mindig a baromkodást nyomja a próbákon, de nem lehet rá haragudni. Nina kicsit kényes, de elviseljük, mert csodás hangja van. Lysander meg olyan Lysanderes. Csendes, többnyire a háttérben marad, de eszméletlen dalszövegeket ír!
  - Én is örülök a sikereiteknek, csak nehezen viselem, hogy a kedvesemnek alig van rám ideje. - szólalt meg Kim.

  - Ha már profibbak leszünk, kevesebb próbánk lesz. - ígérte Eva mosolyogva.
   - Bár már ott tartanátok! Bár félek, hogy ha Castiel rocksztár lesz, lecserél valami dögösebb pipire! - mondtam ki az aggodalmam.
  - Ugyan már, Vivi! - hurrogott le Viola. - Castiel rajtad kívül mást észre sem vesz! Tavaly óta gyökeres változáson ment keresztül... de ha jobban belegondolok, egy évvel ezelőtt is téged kerülgetett, és nem foglalkozott az imádóival.
  - Remélem, ez így is marad. - sóhajtottam aggódva.
  - A szerelem már csak ilyen. Mindig félünk és remélünk. - bölcselkedett a szürke hosszított, kötött pulóveres és farmeres Viola. - Erről jut eszembe! Vivi, te nem is tudsz a legújabb hírről, mert nem voltál itt a múlthéten. Dimitry még nem is tanár. Csak negyedéves rajzszakon. Itt tölti nálunk a gyakorlati idejét.
Nem értettem, miért ilyen szenzáció ez. Nekem aztán édes mindegy volt, hogy a tanára igazi vagy se.
  - És? - kérdeztem várakozva, mert nem értettem, miért fontos ez.
  - Hát nem érted? Ha nem tanár, akkor össze is jöhetek vele!
Elborzadva néztem lila hajú, zavart, vörös arcú barátnőmre.
  - Viola! Te nem vagy ép! Fel akarod szedni Dimitry-t? És Matt? Már nem szereted?
  - De, azt hiszem igen, de ha lenne esélyem a jóképű oktatómnál, akkor simán lecserélném Mattet. - vallotta be szemlesütve Viola.
Kimmel szörnyülködve néztünk össze.
  - Nem hiszem el, hogy ilyen vagy! - jegyezte meg Kim és haragosan nézett Violára. - Hová lett a félős kis ártatlanság, aki régen voltál?
  - Talán kinőttem. - válaszolta könnyedén a lila hajú lány. - Amúgy, ti sem vagytok már olyanok, mint általánosban, csak nem veszitek észre! És semmi közötök a magánéletemhez!
Viola sértődötten felpattant és otthagyott minket.
  - Kész vagyok a csajtól! - mondta Kim. - Biztos elment az esze!
  - Én nem ítélem el, hisz csak szerelmes. - szólalt meg megértően Eva.
Erre már nem volt mit hozzáfűznünk, hisz mind jártunk már ebben a cipőben.
A szerelem sokszor esztelenségre készteti az embert, de nem hittem, hogy valaha eljön az a pillanat, amikor megunnám Castielt és lecserélném másra.
Viola érthetetlen rajongása egész nap foglakoztatott. Lehangolttá tett a gondolat, hogy ennyire megváltozott, és képes lenne megcsalni Matt-et.
Negyedik óránk matek volt. Kimmel kifelé tartottunk a teremből óra végén, amikor Ren keveredett mellénk. A fiú sötétkék kapucnis pulcsit viselt, fekete farmerrel.
  - Örülök, hogy meggyógyultál, Vivi!
Meglepetten álltam meg a folyosón, amikor kiértünk a teremből. Jólesett a fiú kedves üdvözlete és a biztató mosolya. Annyira cuki volt, mikor mosolygott a szeme.
  - Csak van szíved, ha aggódtál értem. - jegyeztem meg viccelődve.
  - Á, dehogy, csak már nagyon untam, hogy nekem kell a húgomra vigyázni, amíg betegeskedtél.
Megjátszott felháborodással csaptam a fiú vállára.
  - Jaj, de szemét vagy! Tényleg egy szívtelen szörnyeteg veszett el benned!
  - Ugye? Jó, hogy rájöttél! - nevetett a fiú, és nevetése felmelegítette a szívem. Olyan jó volt látni, hogy az egykor komor fiú képes viccelődni és érzelmeket mutat.
Alig ocsúdtam fel, Castiel közénk fúrta magát és elkapta a karom, hogy levegye Renről.
  - Vivikém, gyere ki cigizni az udvarra! - elvonszolt Ren mellől és úgy nézett rám, mint egy felbőszült oroszlán. Már a csarnok közepén jártunk, mikor sikerült kiszabadítani a kezem, és dacosan megálltam. Haragosan néztem a fekete szereléses Castielre.
  - Mi volt ez az előbb?
  - Kihívtalak az udvarra. Mi ezen olyan meglepő?
  - Nem ez volt a meglepő, hanem az, ahogy csináltad! Úgy rángattál el Rentől és Kimtől, mint aki megveszett! Miért csináltad?
  - Nem tetszik, ahogy ez az alak vigyorog rád! - bökte ki Castiel és vádlón nézett rám.
  - Te féltékeny vagy? - kérdeztem hitetlenkedve.
  - Miért? Nem lehetek az? A barátnőm vagy!
  - Jól mondtad! - vágtam rá haragosan. Nagyon bosszantott, hogy ok nélkül féltékenykedik. - A barátnőd és nem a tulajdonod! Nehogy már megszabd, kivel álljak szóba és kivel ne!
  - Nem állt szándékomban! - Castiel figyelmeztetően megmarkolta a karom. - De nem tűröm, hogy pasikkal flörtölj és biztasd őket, hogy csapják neked a szelet!
A feltételezés mélyen felháborított. Hát ennyire nem ismer?
  - Neked elment az eszed? Nem flörtöltem Rennel, és csak barátok vagyunk!
  - Nem akarom, hogy barátkozz vele! Bizalmasan néz rád és ettől a falra másznék! - ismerte be Cast és haragosan nézett. Biztos nem is volt tudatában annak, hogy egyre fájdalmasabban szorongassa a karom. - Ne barátkozz vele!
  - Nem kérhetsz ilyet, és nem is fogom megtenni, amit kérsz! - nagyon dühített, hogy meg akarja szabni, kivel haverkodhatok és kivel ne. Ok nélkül volt féltékeny. - Semmi okod bizalmatlankodni! Szeretlek és nem cicázok se Rennel, se senki mással! Bolond vagy, ha azt hiszed! - olyan kétségbeesett és siránkozó arcot vágtam, hogy láttam, amint Castiel megenyhül felém. Elengedte a karom és megölelte a nyakam.
  - Ne haragudj, csak elborult az agyam! Beleőrülnék, ha elveszítenélek!
  - De nem fogsz! - apró csókot nyomtam a szájára, de magamban még nem bocsátottam meg neki ezt a kirohanást. - Menj, gyújts rá, hogy lehiggadj! Én nem tartok veled!
Minden további nélkül otthagytam. Nehéz volt szigorúnak mutatkozni előtte, de megtettem. Azt gondoltam, jár neki ennyi büntetés, amiért kínos helyzetbe hozott a haverok előtt. Megkerestem Kiméket. Nem nagyon szálltam be a társalgásba. Titokban Rosát figyeltem, aki feltűnően ölelkezett a büféasztalnál Gabriellel. Mikor a lány észrevette, hogy figyelem, könyörgő, és kissé morcos pillantást küldött felém. Tudtam, ez azt jelentette, hogy ne avatkozzak az életébe.
Hát jó, Ő tudja....
A nap további részében kicsit távolságtartóbb lettem Castiellel. Bár vele ebédeltem és hagytam, hogy ölelgessen és csókokkal halmozzon el, de korántsem tudtam megbocsátani még.
Nem akartam, hogy azt higgye, úgy ugrálok, ahogy ő fütyül. Meg aztán kicsit sem volt szimpatikus ez az agresszív, féltékeny oldala. Azon tűnődtem, hová lett az a kedves, imádni való fazon, aki a betegségem alatt ápolt és ajándékokkal halmozott el. Lehet, pont az volt a baj, hogy a múlt héten még egyedül az övé voltam, most meg nehezen viseli, hogy mások is sündörögnek körülöttem? Feszültség dúlt bennem és megpróbáltam elhessegetni negatív gondolataimat. Lehet, hogy a lelki állapotomra rátett egy lapáttal, hogy megjött. Talán túltengtek bennem a női hormonok...
Nagy nehezen eljött a kosárklubos óra, aznap az utolsó. Mivel Boris már tesi órán tudomást szerzett a felmentésemtől, azzal kezdte az órát, hogy kinevezett vízhordónak. Míg a többiek meccset játszottak nekem kellett üveges vizet vinnem a cserejátékosoknak. Nem bántam a dolgot, jobb volt, mint szaladgálni. Amikor az első kör véget ért, magamhoz vettem öt kis üveg ásványvizet és kiosztottam a szuszogva leülő csapatnak. Dajan, Patty, Kentin és Charlotte szó nélkül elvették, amit odanyújtottam nekik, Nathaniel viszont pimasz vigyorral rám kacsintott.
  - Köszi, kislány! - szólt a szőke srác és zavarba ejtően tapadt a tekintete piros melegítőbe bújtatott lábaimra és a szűk sárga pólómra, aminek elől kerek kivágata volt. - Jó, hogy megint itt vagy! Hiányoztál! Castiel nagyon megizzasztott, ezért estél ágynak?
Nem csak a szavai, éhes tekintete is feldühített. Úgy nézett, mint aki menten felfal, de nem jöttem zavarba. Csípőre vágtam a kezem, merészen álltam előtte és néztem a szemébe.
  - Ha úgy is volt, semmi közöd hozzá. - feleltem lazán. - A magánéletem nem tartozik rád.
Mivel Patty arrébb húzódott a lócán, hogy helyet csináljon nekem, gyorsan leültem, nehogy Boris felfigyeljen a szóváltásra. Nathaniel közvetlenül mellettem ült, zavartalanul kortyolgatta a szénsavmentes ásványvizet.
  - Mindig ezt mondod, életem! Kezd unalmas lenni!

  - Azért mondogatom, mert így van! - válaszoltam ingerülten. Közben megpróbáltam a pályán szaladgáló Kimékre figyelni, de nehezemre esett. Nath kihozott a sodromból, mint mindig.
  - Te elhiszed, amit beszélsz, mert én nem?! Egyszer én is a magánéleted része voltam.
Nathaniel kinyújtotta hosszú lábait, szinte elfeküdt mellettem. Az üveget a hasán egyensúlyozta. Megint elámultam, hogy a szürke póló alatt kockahas lapul. Vajon akkor is volt neki, mikor vele jártam?
  - Muszáj mindig felhánytorgatni a múltat? - kérdeztem villámló szemekkel. - Beszéljünk inkább a jelenről! Észrevettem, hogy füzöd Amber fejét! Rámozdultál Leigh barátnőjére, ezt a vak is látja!
  - Féltékeny vagy, aranyom? Ha bánt, csak neked szentelem a figyelmem! - mosolygott Nath, és lazán átkarolta a vállam.
Utálkozó pofával leráztam magamról a kezét.
  - Ne érj hozzám, te vadbarom! Rohadtul nem érdekel, ha csajozol! Csak az zavar, hogy a viselkedéseddel megbántod és megalázod Irist! Elfelejtetted, hogy van már barátnőd?
  - Te csak ne foglalkozz Irissel! Az ő baja, ha mindent elhisz! Különben is, mindenki azt kapja, amit megérdemel!
Rémülten kaptam fel a fejem. Ez úgy hangzott, mintha bosszút esküdött volna, amiért anno Castielt választotta helyette. Ha igaz a gyanúm, gyerekesebb, mint gondoltam.
  - Remélem, egyszer te is megkapod az élettől a méltó büntetést! - válaszoltam. Nem akartam a múltat emlegetni, mert csak én járnék pórul. - Minden mesében megkapja a gonosz a magáét!
  - Csakhogy az élet nem mese, kicsikém! - felelte Nathaniel csúfondáros mosoly kíséretében. - Én amúgy azt várom, mikor adod meg a kegyelemdöfést Castielnek. Alig várom, hogy lapátra tedd, amikor megunod! Az első sorban fogok nevetni!
  - Arra várhatsz, életem! - vettem fel gúnyosan a stílusát. - Ez soha nem fog bekövetkezni!
  - Soha ne mondd azt, hogy soha! - tanácsolta Nath szenvtelen vigyorral és felállt, Borishoz ment. Nem tudtam, mit akarhat a tanártól, de örültem, hogy megszabadultam tőle.
Óra után egyedül cammogtam hazafelé, mert Castielék most Lysanderéknél próbáltak. Otthon csak annyi időt töltöttem, míg ettem egy kis levest és krumplipürét csirkehússal, aztán már rohantam is a szomszédba Sissy-hez. Hiányzott már a kislány és alig vártam, hogy elmesélje, hogy boldogultak nélkülem a múlthéten Rennel. Sissy a nyakamba ugrott úgy üdvözölt, aztán átadott egy tucat rajzot, amit nekem készített a gyógyulásom tiszteletére. Egész nyugisan telt a nap, egész délután rajzolgattunk. Ren nem került elő, Zack-től meg hamar elbúcsúztam, amikor megérkezett.
Hazamentem és nekiálltam a tanulnivalónak. A matekot hagytam utoljára, épp az algebrával szenvedtem, amikor kopogtak az ajtómon.
  - Hagyjatok már tanulni! - kiáltottam ki ingerülten.
Legnagyobb meglepetésemre Castiel dugta be a fejét.
  - Ez rám is vonatkozik?

Eldobtam a matekkönyvet és egyenesen a karjába röppentem örömömben.
  - Dehogy! Rád nem! Te vagy az egyetlen, aki miatt lemondok a matematikáról!
Castiel az ágyhoz vezetett, leült és az ölébe húzott. Fáradt sóhajjal ölelgetett.
  - Most végeztetek a próbákkal? Nagyon elgyötörtnek tűnsz.
  - Na hallod! Ez az Eva rémesen szigorú tanár! Kizsigerel.
  - Szegénykém. - mosolyogtam, és miközben a nyakát öleltem, az arcát puszilgattam. - A sikerért meg kell szenvedni.
  - Ez bizony igaz, de most azért jöttem, hogy az én drága kicsikém feldobja a napom és megkoronázza az estém.
Castiel fullasztó, szenvedélyes csókokkal kezdett ostromolni, s rajtam egyből végigfutott a bizsergés. Elmondhatatlanul jó érzés volt, hogy a hosszú nap után mellettem akar lenni. Boldogan simultam hozzá, de amikor a keze becsúszott a pulóverem alá és megszorította a mellem, tudatosult bennem, hogy mit akar. Egyre mohóbban és forróbban csókolt és simogatott és minden akaraterőmre szükségem volt, hogy le tudjam állítani. Megfogtam a kezét és pont akkor toltam el magamtól, amikor hátra akart dönteni.
  - Ne, Castiel... ez nem a legmegfelelőbb alkalom...
Cast érthetetlen tekintettel mért végig.
  - De miért? Tudom, hogy te is akarod! Szombaton hosszú napunk volt, megértettem, hogy gyenge vagy a betegség miatt. Elaludtál, mire lezuhanyoztam, és nem keltettelek fel, de már úgy látom jól vagy. Ne mondj nemet!
  - Muszáj, mert reggel megjött. - vallottam be pipacsvörös arccal.
  - Ah! - Castiel ingerülten túrt a hajába. - Ez nem lehet igaz! Pont most?! A csudába! A barátnőm vagy, azért vagyunk együtt, hogy kielégítsük egymás vágyait. Nem hiszem el, hogy mostanában mindig közbejön valami!
Szavai ostorcsapásként értek. Ez pont úgy hangzott, mintha azért kellene együtt lennem vele, hogy bármikor a szolgálatára legyek, amikor épp megkíván. Féltem, hogy csak a testi vágyak miatt van velem. És ha igen, akkor hol a szerelem?
  - Mi vagyok én neked? Egy eszköz, akivel kielégíted a testi vágyaidat? Komolyan olyan fontos a szex? Nem hiszem el, hogy emiatt haragszol most rám!

  - Tizenhét éves vagyok, Vivi! Buzognak bennem a hormonok, persze, hogy mindig szeretnék a barátnőmmel lenni. - próbált magyarázkodni Castiel, de már hiába szépítette.
  - Nem gondoltam, hogy neked csak a szex dominál! - olyan lelkiállapotba kerültem, hogy kis híján eleredtek a könnyeim. De megmakacsoltam magam, nem akartam kimutatni a csalódottságomat. - Nem mindegy, hogy engem szeretsz, vagy a testemet! Azért jársz velem, mert így kéznél vagyok, amikor éppen rám akarod vetni magad?
  - Dehogyis, Vivien! Honnan veszed ezt a butaságot? Teljesen félreértesz!
  - Pedig abból, amit most mondtál nagyon ez jött le! - folytattam a vitatkozást. Nagyon megbántott és nem akartam annyiban hagyni a dolgot. - Mit gondolsz, hogy esik nekem, hogy csak azért jöttél, hogy lefektess? Ennyit érek neked? Hát köszi! De ha csak ennyit akartál, el is mehetsz, mert rossz napot választottál!
Castiel fejcsóválva nézett rám. Szeméből sütött a szomorúság. Közelebb csúszott mellém és megfogta a kezem.
  - Sajnálom, Vivieni drágám! Kérlek, ne veszekedjünk! Halálosan kimerült vagyok, te meg ingerült, nem kéne egymáson levezetni a feszültséget. Bocsáss meg, ha rosszat mondtam, de egész próba alatt nem tudtam koncentrálni, mert azon járt az agyam, hogy jövök hozzád... és igen, piszkos gondolataim voltak. Szeretlek, és veled akarok lenni. Szerintem a múlthéten bebizonyítottam, hogy nem csak az ágyban!
Meglepett a változás. Előkerült a kiismerhetetlen Castiel, aki az egyik percben még gőgös volt és csak magával foglalkozott, a következő pillanatban meg visszaváltozott az én tökéletes hercegemmé. Nem tudtam, mit gondoljak róla. Vajon melyik lehet a valódi éne? Mikor jön el a pillanat, amikor már nem tudom elviselni a hangulatváltozásait? Rettegtem, hogy elveszíthetem, ezért képes voltam neki megbocsátani. Nem szabad felhúznom magam minden apróságon. Csak az volt a baj, hogy ha mindig mindent elnézek neki és úgy ugrálok, ahogy ő akarja, elveszíthetem saját magam és az ő bábja leszek. Bárhonnan jött is ez a furcsa bizonytalanság, le kell győznöm, mert ha nem, veszélybe kerül a kapcsolatunk. Hát nem a kölcsönös egyetértés és a bizalom a szerelem alapja? Nekem kell engednem és megbocsátani, ha nem akarok veszekedni. Nagyon jól tudtam a kezdetektől fogva, kivel kezdtem járni és kibe szerettem bele. Castiel az Castiel. Vagy elfogadom ilyennek, vagy elhagy, mert még szerintem, miattam sem fog megváltozni.
Meghoztam a döntést. Megérintettem az arcát mindkét kezemmel és a szürke szempárba néztem.
  - Felejtsük el ezt a buta vitát!
  - Igazad van. - a fiú gyengéden megpuszilta az orrom hegyét. - Sajnálom, ha akaratlanul beletiportam az érzéseidbe. Tudod, hogy szeretlek, csak... csak néha önfejű vagyok és rosszul viselem, ha nem a kedvem szerint alakulnak a dolgok.
  - Azt elhiszem. - mosolyogtam, bár a szívemben még ott szurkáltak a fájdalom tüskéi.
Megint ölelkezni kezdtünk. Összebújva feküdtünk az ágyam közepén. Elmeséltem a Sissy-vel töltött délutánom, ő meg a próbán zajlottakról beszélt. Tíz óra körül azonban elbúcsúzott tőlem és hazament, hiába marasztaltam.
Elment, én meg elalvásig azon agyaltam, hogy talán azért hagyott magamra, mert használhatatlan vagyok, most, hogy nem fektethet le. Kínzott ez a gondolat. Nem tudtam mással magyarázni. Hiába próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy hagyni akar pihenni, vagy nem tud úgy mellettem lenni, hogy nem érhet hozzám, ezeket valahogy nem hittem már el. Az aggodalom és a kételyek mardosták a szívem. Csak nehezen és rémálmokkal aludtam el. Féltem, hogy mostanában túl sok a probléma köztünk és ezek egyszer nem lesznek áthidalhatók, elválunk egymástól. Ha ez megtörténik, belehalok...