Bolondokháza?

Másnap reggel, amikor magamhoz tértem, már javában sütött a nap. Örültem, hogy kint jó idő van, de ekkor eszméltem fel, hogy valaki rázogatja a vállam. Miért nem hagynak aludni? - nyafogtam magamban.
  - Vivi! Elaludtál! Már negyed nyolc! - ismertem fel Castiel erélyes hangját. A szavak értelmétől egyenesen bepánikoztam. Már nem nyár van! Suliba kell mennünk!
  - Ó, te jó ég! El fogunk késni! - ültem fel riadtan. Nagyot sóhajtottam, hogy megnyugodjak. Castiel kék pólóban és fekete farmerben ült mellettem, hátán a félvállas iskolatáskájával. Nevető szeme nem hozott jobb hangulatba, de mikor szája az enyémhez ért, egy pillanatra elfeledkeztem mindenről.
Castiel csak kuncogott, amikor a nyaka köré fontam a karom.
  - Drágám, erre aztán most végképp nincs idő! Öltözz gyorsan, lemegyek a konyhába, iszok egy kávét. Ha gyors leszel, motorral még épp időben beérünk a suliba!

  - Máris-máris! - ugrottam fel.
Castiel elhagyta a szobám, a szekrényemhez bukdácsoltam. Kihúztam, amit a felső polcon találtam. Egy rózsaszín halásznadrágot találtam, ehhez hamar túrtam egy toppot, és egy rózsaszín bolerós felsőt. A napsütésből ítélve azt gondoltam, elég lesz ez a dzseki alá. Felhúztam egy térdig érő harisnyát és belebújtam a fehér, kerek orrú, 3-4 centis sarkú cipőbe, amit virágos bokapánt dobott fel. A tükör elé slattyogtam, de még mindig kómás volt a fejem. Majd hülyét kaptam, amikor megláttam a kócos hajam. Ezt egy óra alatt se fésülöm ki! És csodálom, hogy Castiel nem kapott kora reggel szívrohamot a boszorkányos fejemtől. Gondoltam egyet, és nem vesződtem a fésülködéssel, összefogtam a fejem tetejére és még jobban felborzoltam az összefogott részt. Egy fokkal jobb volt, de így is olyan volt a lófarkam, mint egy agyonhasznált tollseprű.
Nem volt most időm ezzel foglalkozni, gyorsan kifestettem a szemem, aztán az íróasztalomhoz rohantam. A tegnap ottfelejtett füzeteket és könyveket beledobáltam a piros hátizsákomba. Muszáj volt ebbe pakolnom, mert ma már tesi órám is lesz és belefért a tornacipőm, váltás póló és nadrág. Igaz, hogy a táska nem illett a rózsaszín szerelésemhez, de vészhelyzet volt, már nem tudtam átöltözni még egyszer. Lemásztam a földszintre, kiabáltam Castielnek, hogy mehetünk, mire a fiú elköszönt az öcsémtől és már jött is elém. Lucasnak jó világa volt, a kis barátja szülei jönnek érte kocsival és ők viszik iskolába.
  - Elég érdekesen nézel ki! - jegyezte meg Castiel, mikor végig mért.
  - Hallgass! Ez van, ha kapkodnom kell! - förmedtem rá. Pedig szegény nem tehetett róla, hogy elfelejtettem beállítani az ébresztőt. - Rohanjunk!
Kapkodva szaladtunk a motorhoz. Nem tökölhettünk, perceink voltak csak, hogy időben beérjünk. Felvettük a sisakokat, felpattantunk a motorra, de az nem indult be. Hallottam, hogy Castiel cifrán káromkodik a sisak alatt. Reménytelenül levettem az enyémet, aztán ő is így tett.
  - Mi a baj? - kérdeztem rémülten.
  - Nem tudom, de nem akar beindulni! - közölte kétségbeesetten a srác. - Mikor elindultam semmi baja nem volt!
  - Á, nem tudom elhinni! El vagyok átkozva! - durciztam. - Akkor menjünk gyalog! Már az utolsó busz is elment!
Nem volt más választásunk. Cast hátra tolta az udvarunkra a bedöglött vasparipát, aztán kézen fogva, trappoló léptekkel elindultunk a járdán. Cast ment előttem, én lépkedtem mögötte és most bántam csak, hogy magassarkút húztam. Imbolyogva és szánalmasan lassan haladtam, de próbáltam lépést tartani vele, mert nem akartam ettől is jobban elkésni. Már nem messze jártunk a sulitól, amikor a járdaszegélyben megakadt a cipőm sarka. Majdnem elestem, de Castiel még időben elkapott.
  - Úristen! Jól vagy? - kérdezte Cast és elengedte a derekam.
  - Jól, hála neked! Rohanjunk tovább, mindjárt ott vagyunk! - szólaltam meg biztatóan, de ahogy tettem egy lépést, azon nyomban kétségbe is estem. Kitört a cipőm sarka és feladtam. Dühösen fújtam egyet, aztán mint aki jól végezte dolgát, leültem a járda szélére.
  - Most mi van? - nézett rám döbbenten Castiel.
  - Nem tudok tovább menni! Kitört a cipőm sarka! Nem hiszem el, hogy ma minden ellenem van!
Láttam szerelmem szemében a döbbenetet, és a női divatról alkotott véleménye is az arcára volt írva. Mégis próbálta megőrizni a hidegvérét és leguggolt velem szemben.
  - Sajnálom, hogy miattam te is elkésel! - fakadtam ki, és a sírás környékezett. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi katasztrófa történhet egyetlen fél óra alatt. Valaki tényleg elátkozhatott... - Menj nélkülem! Egyedül percek alatt beérsz, én majd hazasétálok mezítláb, ha lenyugodtam.
  - Dehogy hagylak itt! - simogatta meg az arcom kedvesen. - Nélküled nem megyek sehová!
Reménytelenül sóhajtva a karjába borultam és a mellkasának döntöttem a fejem.
  - Most mit csináljunk? - suttogtam kétségbe esve.

  - Mondd csak - láttam, hogy szinte fény gyúl az agyában. - hoztál magaddal tesi cipőt, ugye?
  - Igen... de...
  - Nem érdekel, hogy nem illik a ruhádhoz, húzd fel és mehetünk is! - közölte Castiel ellentmondást nem tűrő hangon. - Tedd, amit mondok! Saját kezűleg verem le azt, aki megjegyzést tesz ma az öltözékedre! - mivel nem nagyon tetszett az ötlet, még hozzátette: - Száz pár cipőt veszek neked, ha felhúzod azt a tornacsukát, megígérem!
Nem akartam vitázni. Gyorsan kikotortam a táskám aljáról a piros-fekete mintás tornacipőm és felhúztam. Aztán fájdalmas arccal figyeltem, ahogy Castiel a közeli kukába viszi vadi új, először és utoljára hordott körömcipőmet. Fájt érte a szívem, de nem volt idő keseregni.
  - Ne vegyél nekem semmit, tudod, hogy nem kell! - mondtam, miután felhúztam a cipőt és kritikusan végig mértem magam. - Ez egy borzasztó nap, csak éljük túl valahogy!
  - Nyomás!
Természetesen már javában tartott az irodalom óra, mire beértünk. Sűrű bocsánatkérés közepette előadtam az osztályfőnöknek, hogy elaludtam és az utána következő csapásokat is felsoroltam, aztán arra kértem, Castielt ne büntesse meg, mert miattam késett el.
Mrs. Williams mindig megértő volt, de most közölte velünk, hogy nem szeretné, ha még egyszer ilyesmi történne, mert mi már lógtunk együtt. Büntetésből nem ülhettünk együtt az ő óráin, így Kim mellé ültem, Castiel meg a másik szabad székre, Eva mellé, mert Lysander már Irissel ült.  A tanárnő fojttatta az órát, mintha mi sem történt volna, Kim pedig faggatni kezdett, és elmeséltem, milyen pechesen indult a nap.
Óra után Cast kiment cigizni a fiúkkal, engem meg Kim a mosdóba rángatott, hogy kezdjen valamit a hajammal. Míg Kim kibontotta a hajam és egy kis fésűvel próbálta helyre hozni, azt mesélte, hogy tegnap kicsit összekapott Lysanderrel. Barátnőm sérelmezte, hogy a fiú verseket írt, mikor nála volt, ahelyett, hogy vele foglalkozott volna.
  - Ugyan már, Kim! - próbáltam lenyugtatni. - Örülj neki, hogy ilyen egyszerű hobbija van! Az sem lenne jobb, ha csavarogna, vagy valami veszélyes, extrém sportot űzne!
  - Ez igaz. - nevetett Kim, aki már a hajamat fogta megint össze. - Egy fokkal jobb lett, de csodát én sem tudok tenni! És ez a cipő... ezzel a szerkóval... borzalmas!
  - Legalább te ne csúfolódj rajtam! - húztam el a szám. - Ez nem az én napom. - gyorsan eltereltem a szót. - És itt történt valami érdemleges, amiről lemaradtam?
  - Nem sok... Bár Eva kezd beilleszkedni közénk. Hozzánk csapódott reggel, és egész jól elbeszélgetett Patty-vel meg Violával.
  - Végre egy jó hír! - örvendeztem.
Kimentünk a büféhez. Viola, Iris, Patty és Eva a büféasztalnál kóláztak. Csatlakoztunk hozzájuk. Mivel a lányok filmekről és színészekről beszélgettek, nem volt kedvem a témához, így inkább Irishez fordultam.
  - Mi újság veled, csajszi?
  - Nem sok. - húzta el a száját a kék felsős és farmeres lány. - Nathaniel elől bujkálok.
  - Miért? - tette fel a kérdést helyettem Kim.
  - Mert rettenetesen viselkedik.
Alighogy ezt kimondta, mellénk lépett a fekete inges és fekete buggyos nadrágos szőke srác.
  - Iris, drágám! Ma még egy csókot sem kaptam tőled! Kerülsz engem?
  - Á, dehogy. - dadogta Iris és árulkodóan elpirult. Kényszeredetten lábujjhegyre állt és arcon csókolta a szőke srácot.
Nathaniel nem is törődött vele többet, egyenesen rám szegezte a pillantását. Tekintete kihívó volt és flegma.
  - Vivi baba! Tegnap alig akartalak megismerni ezzel a hajzuhataggal! Castiel kérésére lettél amazon?... Vagy nem is, inkább Ariel, a kis hableány... Ha akkor is hosszú hajad lett volna, amikor velem kavartál, lehet, nem engedlek át olyan könnyen annak a vadbaromnak!
  - Nem lett volna más választásod! Mindig is Castielhez tartoztam, ezen te sem tudtál változtatni! - feleltem foghegyről. - Hiába tettél volna bármit is!
  - Ez már a múlt. - legyintett lazán Nathaniel. - Kár ezen rágódni! De a jövő, még előttünk van! Ha megunod a vörös pojácát, gyere hozzám! Lehet, hogy tudok olyan dolgokat mutatni, amit a pasid nem! - kötekedett a srác és majd felfalt a szemével.
Lehidaltam, amiért így beszél velem. Zavarba hozott, de nem a szavaival, hanem azzal, hogy Iris előtt mond ilyeneket. Nagyokat pislogtam, de mire visszavágtam volna, Iris keze lendült és lekevert egy hatalmas pofont Nathanielnek.
  - Te mocskos szemét! Kikezdtél a barátnőmmel a fülem hallatára?! - dühöngött Iris és mire Nath és körülötte mi észbe kaptunk volna, a lány keze megint lendült és a másik oldalra is kapott az arcára. - Hogy lehetsz ilyen undorító?

Sajnos egyikünk sem vette észre, hogy Mr. Farazie épp a büféből jön. Véget vetett a cirkusznak, és kérte a vörös lányt, hogy menjen vele a tanáriba, mert az iskolában nem szabad verekedni még egy lánynak sem. Borzasztó volt, hogy Iris kap büntetést Nath taplósága miatt. Baromira nem tetszett, hogy a fiú hagyja, hogy a barátnőjét az igazgatóiba vezessék, holott az ő bunkósága miatt kap most fenyítést a türelmét elvesztő Iris.
  - Most boldog vagy? - néztem haragosan a lazán mosolygó Nathanielre.
  - Nem. Boldog csak akkor leszek, ha elválasztalak Castieltől és mellettem leszel! - vigyorgott Nathaniel. Be kellett valljam, hogy ez a csibészes mosoly jól állt neki, de ezzel nem szabad törődnöm, mert ez már nem az a fiú, akit egykor azt hittem, szeretek.
  - Arra várhatsz, kedvesem! Soha nem hagynám el Castielt, miattad meg pláne nem! - feleltem szikrázó szemekkel. El akartam menekülni. Megragadtam Kim kezét és kértem, hogy menjünk innen, mielőtt én is hasonlót teszek, mint Iris.
A matek terem elé mentünk, mert ott lesz következő óránk. Míg a tanárra vártunk a barátaim között kicsit a háttérbe maradtam és próbáltam lenyugtatni magam, mert ha Castiel észreveszi, hogy zaklatott vagyok, tudni akarja majd az okát, és nem hiányzik, hogy ölre menjen Nathaniellel, mert amilyen forrófejű, kinéztem belőle, hogy nekimenne a zaklatómnak.
Míg magamban dühöngtem, hallottam, hogy a hátam mögött Amber és barátnői tramplinak neveznek és bőszen röhögnek rajtam, de most ez sem érdekelt. Gondoljanak, amit akarnak, de ha a nap folyamán továbbra is rajtam csámcsognak, még kísértésbe esek, és rájuk uszítom Castielt.
Szerencsére megjött Mr. Bruce és beengedett minket a terembe. Kimmel ültem, ahogy tavaly is. Castiel a sor végén érkezett meg Lysanderrel. Mikor elhaladt mellettem, kedvesen megsimogatta a hajam, én meg küldtem neki egy szerelmes mosolyt, aztán már ment is hátrafelé ezüst hajú haverjával.
A matek óra hagyományosan a kibeszélésekről szólt nekem és Kimnek.
  - Mi volt az a szóváltás az előbb Nathaniellel? Szívesen odafigyeltem volna jobban rátok, de nem akartam bunkó lenni és lerázni Evát. - súgta kíváncsian Kim. Barátnőm piros csőnadrágot viselt, fekete csini flitteres felsővel.
  - Irisnek igaza volt. Tényleg egy utálatos köcsög lett a pasija! - ismertem be csalódottan. - Olyan, mintha megszállta volna az ördög! Nagyon ízléstelenül poénkodott és baromi rosszul esett, hogy Iris előtt kikezdett velem! Ha Iris nem képeli fel, megtettem volna én, és akkor most én ülnék az igazgatóiban!
  - Akkor az angyalból sátán lett. - mosolygott az orra alatt Kim. - El se hiszem, hogy ennyire megváltozott! - csóválta a fejét a barna bőrű lány.
  - Ne is beszéljünk róla, mert csak felbosszantom magam! Mesélj, Eva fronton mizu? - tereltem el a szót gyorsan.
  - Nem is olyan gáz a csaj, mint elsőre gondoltam. Viola kedvessége és Patty kotnyelessége lassan
leveszi a lábáról. Szerintem, egyre jobban érzi magát köztünk. - büszkélkedett Kim.
  - Na, végre egy jó hír. Inkább a mi barátunk legyen, mint az Amberé!
  - A szívemből beszélsz! - mosolygott Kim. - Már csak a jégfiút kéne felvidítani! - nevetett, és a Jade mellett ülő Renre pillantott. - Olyan jó pasi, de annyira hideg.
  - Majd rászabadítom Kentint, hogy barátkozzon össze vele! - pattant ki az agyamból a kiváló ötlet. - Talán, ha lesz egy haverja, majd ő is felenged! Ne akarjunk egyszerre mindent! Már az is haladás, hogy Evangeline kezd elfogadni minket. Bár az tuti, hogy Rennel nehezebb dolgunk lesz, mert Castiel minden pasit megölne, aki egy méteren belül jön hozzám. Szóval, ha barátkoznék a sráccal, Cast kinyírna! - nevettem, de valójában ez nem is volt olyan mulatságos, mert simán kinéztem ezt a páromból. Borzasztó, hogy mindig a legrosszabbat feltételeztem róla, de okkal gondoltam, hogy miattam képes verekedni, hisz már volt rá példa.
Befejeztük a kotyogást, mert muszáj volt a matekra is koncentrálnom, ha nem akarom ezt az évet is végig bukdácsolni.
Óra után szinte sajgott a fejem az erőltetett odafigyeléstől, de úgy gondoltam, hiába, sehogy sem fog ez menni nekem. A terem előtt Castiellel ölelkeztünk egy kicsit, aztán megbeszéltük, hogy ő kimegy a fiúkkal, én meg a büféhez Kimékkel. Mikor a párom otthagyott, barátnőmmel hagytuk, hogy Violáék előre menjenek, mi Kentinre vártunk. Amikor a barna nadrágos és kék pulcsis fiú mellénk ért, én a vállát ragadtam meg, Kim a fél karját és félrevonszoltuk a többiektől.
  - Hó, csajok, meg akartok erőszakolni? - nevetett a srác, és közben bolondozva tiltakozott.
  - Csak egy szívességet kérnénk. - néztem rá bűbájosan mosolyogva, könyörgő szemekkel.
  - Egy icike-picike kérésünk van. - tette hozzá Kim.
  - Aj-jaj! Valahogy nem tetszik nekem, hogy úgy néztek rám, mint az árva kiskutyák és mégis attól félek, hogy elharapjátok a torkom!
  - Ó, Ken, ne legyél már ilyen bizalmatlan! - néztem rá ártatlanul, de azért kuncogva. - Csak azt akarjuk kérni, hogy karold fel egy kicsit az új fiút. - fejemmel a terem ajtajában egyedül ácsorgó, telefonján zenét hallgató Ren felé intettem.
Kentin zavartan követte a pillantásom.

  - De hát minek? És mit akartok, mit csináljak vele?
  - Csak hívd meg a büfébe, vagy mit tudom én... beszélgess vele! - javasolta Kim.
  - Nem teszik nekünk, hogy ilyen magányos. - mondtam, és kitartóan a fekete pulcsis és homokszínű nadrágos srácot figyeltem. - Rossz lehet, hogy folyton magában van, szerintem jól esne neki, ha felkarolnánk.
  - És mivel te fiú vagy, úgy gondoltuk, téged hamarabb elfogad a gyerek, mint minket. - tette hozzá rafináltul mosolyogva Kim.
  - És az nem számít, hogy én akarok-e vele barátkozni? Nehogy már egy nyomit istápoljak, amikor a drága Patty-m a büfében vár! - tiltakozott Kentin.
  - Na, Kentin, ne légy szemét! - kértem esdekelve. - Mi megyünk a büfébe, te csak csald oda!
  - Jó, rákérdek, de ne várjatok csodát!
  - Imádlak! - vihogva arcon csókoltam a srácot, aztán már Kimmel a büfé felé mentünk. - Szólunk Patty-nek, hogy mindjárt jössz utánunk! - szóltam még vissza.
Megkerestük Violáékat. Lila hajú barátnőnk Irissel, Patty-vel és Evával a büféasztalnál támaszkodva bandázott. Patty egész jól kijött Evával, örültem, hogy beszélgetnek. Már csak amiatt kell imádkozzak, hogy Ren is hamar beilleszkedjen közénk, meg először is, hogy jól reagáljon Kentin meghívására. Csatlakoztunk a csajokhoz, mondtuk Patty-nek, hogy hamarosan jön a pasija is, aztán azt hallgattam, hogy Evával számomra ismeretlen japán rockbandákról beszélnek. Nem tudtam hozzászólni a témához, hisz nem hallgatok ilyesmit, de örültem, hogy nekik van közös témájuk.
Így Kimmel kezdtem beszélgetni, persze Cast és Lys volt a témánk. Iris elmesélte, hogy csak egy szóbeli figyelmeztetést kapott az igazgatónőtől, hogy ne pofozkodjon.
Javában kacarásztunk, amikor megérkezett Kentin és nem is egyedül. A mogorva képű Ren kullogott mögötte. Az ábrázata nem tetszett, de fontosabb volt, hogy közénk jött. Végig mértem a srácot. Kimnek igaza volt, helyes fiú, de a szigorú tekintete miatt nagyon félelmetes. A kapucnis pulóvere ujja kicsit fel volt tűrve és felfigyeltem rá, hogy a karján valami vastag szorítóféle van. Talán balesete volt? Mert ha fájdalmai vannak, megbocsátható a mogorvasága.
  - Akkor kérsz egy kólát? - kérdezte Ken a fiútól.
  - Nem. Ha kellene, vennék magamnak! Nem vagyok rászorulva mások pénzére, meg tudom venni. - szólalt meg Ren hűvös tekintettel, nem is foglalkozott Kennel tovább, egyenesen elém állt. - Ha akartok tőlem valamit, lányok, mondjátok meg, nem kell a barátotokat rám küldeni! Már a folyosón láttam, hogy mesterkedtek valamiben, de nem értettem, mit akartok, úgyhogy legyetek őszinték! - nézett velem farkasszemet a sötétkék szemű fiú.
  - Mi csak... - kezdte Kim, de erélyesen leintettem.
  - Csak azt akartuk, hogy csatlakozz a társaságunkhoz! Nem szeretnénk, hogy egyedül legyél és unatkozz! - válaszoltam, és megpróbáltam nem törődni a haragos tekintetével, elővettem a legszebb mosolyomat. - Mindenkinek jólesik, ha barátkoznak vele, és kedvesek az osztálytársai, nem gondolod?
  - Idefigyelj, kis anyám! Az meg sem fordult a csöpp kis agyadban, hogy azért nem barátkozok veletek és senki mással, mert nem akarok? Nem vagytok szimpik, és jobb nekem egyedül! Csak azért jöttem, hogy ezt tudassam veletek! Szálljatok le rólam és kerüljetek ki! - közölte velünk a fiú keserű, utálkozó pillantással és otthagyott minket.
Csak tátogtam és pislogtam nagyokat, mint egy idióta. Nem értettem, mi baja van velünk és mindenkivel, de volt egy olyan érzésem, hogy ez a fiú csúnya sebeket kapott az élettől, ezért lett ilyen mufurc.
  - Ez már egy bunkó! - mondta ki a véleményét dühösen Kim. - Ezek után nem fogok szóba állni vele, az tuti! Sőt belerúgok, ha még egyszer felbosszant! Ez egy szívtelen, utálatos köcsög!
  - Nem tudom. - csóváltam a fejem bizonytalanul. - Szerintem van oka annak, hogy ilyen sündisznó lett belőle!
  - Felejtsd el, Vivi! - javasolta Kentin, aki már Patty derekát ölelte. - Hagyd a srácot, reménytelen! Hadd legyen egyedül, ha így jó neki!
  - Még csak azért sem! Ha belegebedek, akkor is össze fogok barátkozni vele! - fogadkoztam elszántan.
Sajnos becsengettek, menni kellett megint matekra, mert idén keddenként dupla órával boldogított minket Mr. Bruce. Ki sem akadtam már, hisz a mai napom amúgy is borzalmas volt.
Negyvenöt perc újabb kínszenvedés után, info óra következett a harmadikon, amit szintén utáltam, de legalább most Castiel mellett ülhetek, csak ez vigasztalt. Felvittük a táskánkat a legfelső emeletre. Betettem régi szekrényembe a cuccom, csak a füzetem és egy toll maradt a kezemben. Miután Castiel is végzett a pakolással, mellém jött.
  - Mi a helyzet, kiscicám? Délben eszel velem?
  - Hát persze! Ezt kérned sem kell! - mosolyogtam vidáman, és átöleltem a nyakát, de közben a füzetem enyhén nyakon csapta.
  - Jaj, bocs! - kiáltottam fel és bűnbánóan néztem a szemébe.
Szerencsére Castiel csak nevetett. Kikapta a kezemből a füzetet és a mellettünk ácsorgó Eva kezébe nyomta.
  - Ha el vagy átkozva, és balszerencsét hozol a fejemre, akkor is kapsz most egy vigasztaló csókot!
  - Nem is tudom, mi lenne velem nélküled! - súgtam, és örömmel bújtam a karjaiba.
Castiel nem tétovázott tovább, felemelte a fejem és gyengéden szájon csókolt. Először a szája kedves volt és bizsergetően hatott rám, de aztán átváltott szenvedélyesre, mohóra és máris levegő után kapkodtam. Úgy belefeledkeztünk a csókba, hogy nem vettük észre, mi zajlik körülöttünk. Csak azt hallottam messziről, hogy Armin, Alexy és talán Kentin ökörködik a távolban. Egyszer csak valaki nekünk csapódott és Cast elveszítette az egyensúlyát, a földre rántott magával. A zűrzavar közepette felnéztem a félig rajtam fekvő Castiel háta mögött.
  - Jaj, bocs, gyerekek, de Armin diliskedett, és meglökött... nem gondoltam, hogy belétek csapódok! Ezer bocsi! - láttam meg egy kék fejet Castiel válla fölött.

  - Én is sajnálom! Nem esett bajotok? - kérdezte aggódva Armin, aki Kentinnel jött mellénk.
Mi meg csak összenéztünk Castiellel és már eszünk ágában sem volt felállni. Egymás nyakába borulva fulladozva nevetni kezdtünk.
  - Lehet ettől még rosszabb ez a nap? - kérdeztem kuncogva.
A három fiú felettünk értetlenkedve nézett össze. Biztos azt hitték megőrültünk.
Legyintettek és otthagytak minket.
Nagy nehezen összeszedtük magunkat, de továbbra sem álltunk fel, ott maradtunk ülve és Castiel átölelte a vállam.
  - Ha túléljük ezt a mai napot, jó lenne, ha a délutánt velem töltenéd. Ha fogva tartalak az ágyamban, ott csak nem történik veled semmi borzasztó. - javasolta szerelmem az orra alatt mosolyogva.
Kéjesen felcsillant a szemem. Nagyon tetszett az ötlet. Ettől jobb programot nem is tudott volna kitalálni. Már most azt vártam, hogy vége legyen a napnak és nála legyek.
  - Kivalló gondolat, drágám! - mosolyogtam sokat ígérő pillantással. - De biztos, hogy jól össze van szegelve az ágyad, mert félek, ma szét fog hullani!
  - Akkor folytatás a földön... sőt, van jó néhány szoba a házban, ha az enyémet gallyra vágjuk! - vigyorgott a perverz vörös ördög.
Persze emiatt nem tudtam rá haragudni, hisz én is izgatottan vártam a kettesben tölthető perceket.
  - Hű, jól hallom, hogy szexuális terveitek vannak délutánra? - lépett mellénk nevetve Kim.
  - Ezeknek csak olyan van! - kacagott a lányt ölelgető Lysander.
Durcásan néztem fel rájuk. Még csak az hiányzik, hogy a legjobb barátaink is rajtunk köszörüljék a nyelvüket. Mára kezdett elegem lenni.
  - Irigykedtek? Mi legalább igyekszünk kihasználni minden együtt tölthető percet! - csúfoltam ki a vigyorgó Lysandert.
  - Nem szégyellitek magatokat? A suliban a földön fetrengeni! - csatlakozott hozzánk Viola is.
Lassan gyülekezett mögöttünk az osztály, bár őszintén szólva, nem is hallottam, hogy már becsengettek. Ma tényleg bal lábbal keltem fel, és még az időérzékem is elhagyott.
  - Ahogy ma Vivi kinéz, tuti a földre, vagy inkább a sárba való! Mint egy turkálóreklám! Még a harisnyája is fel van szaladva hátul! - gúnyolódott rajtam Amber, aki Torival és Lisával állt meg mellettünk.
Haragosan felpattantam, elszántam magam, hogy neki megyek és kikaparom a szemét, de gondolom Castiel kitalálta a szándékaimat, mert elkapott a derekamnál fogva, lefogott és magához szorított.
  - Nyugi, kicsim! - próbált jobb belátásra téríteni a fiú. - Ne balhézz egy beképzelt libával! Csak azért dumál, mert irigykedik ránk!
Castiel ellenséges pillantásokat küldött Amber felé, és most hozzá intézte a szavait.
  - Kopjál le Viviről, de nagyon gyorsan, Amber! Ő még krumplis zsákban is szép! Jövet elesett és kitörte a cipője sarkát, de ehhez neked semmi közöd! Ha nem fogod be a lepcses szád, megismerkedhetsz az öklömmel!
  - A hős Rómeó! - csúfolódott még mindig a barna hosszú ruhás szőkeség. Ő bezzeg úgy nézett ki, mint akit skatulyából húztak ki. A ruhájához tökéletesen illő bronz ékszereket viselt, barna balerinacipőt és a haja is ki volt vasalva, hogy egyetlen rakoncátlan hajtincse sem volt.
  - Ne kezdjél ki velem, Barbie baba! - fenyegette meg a lányt haragosan Castiel, de még mindig engem ölelt hátulról. - Egy zsebkendővel el tudnám tüntetni a műszépségedet! Viviennek a lába nyomába sem érsz! Arról nem is beszélve, hogy sosem leszel olyan kedves, mint ő, és sosem fognak annyian szeretni!
  - Hagyd, Castiel... ne bosszants magad miatta!
  - Balhé? - érkezett meg Nathaniel és egy pillantással felmérte a helyzetet. - Kitalálom! Castiel védi a cuki kis angyalkáját!
Szerencsére megérkezett Peter Morgen, az informatika tanár és behessegetett minket a terembe, mielőtt elfajultak volna a dolgok.
Nagy nehezen elteltek az órák. Ebéd szünetben Castiellel Lyssel és Kimmel ettem az álló asztalnál, szerencsére nem történt semmi katasztrofális.
Utolsó óránk tesi volt. Reméltem, megúszom baleset nélkül a testnevelést. Csapatostól a csarnokba mentünk. Az öltözőkben átvedlettünk. Egy kupacban gyülekeztünk a kosár pálya bal felén, a másik oldalt a negyedikeseknek volt órájuk és talaj tornáztak. Mi sportos öltözékben vártuk az új tanárunkat, de csak nem akart megérkezni. Kis idő múlva odajött hozzánk a végzősök tanítója és azt javasolta, foglaljunk helyet a lelátón, felhívta az igazgatót, és kiderült, sajnos az új tanárunk nem fog ma ideérni, hogy megtartsa nekünk az órát. Örömmel másztam át a korláton. Ha csak ülünk, nem történhet semmi aggasztó velem. Castiel elég messze keveredett tőlem a zűrzavarban, legfelülre mászott és a padsorok másik végére. Nem akartam kisérteni a balsorsom, inkább nem mentem utána. Lent maradtam Kimmel és Violával. Eva mögöttünk ült Irissel és Capucine-el. Egy sorral előttünk a lóca legvégén foglalt helyet Ren, fülessel a fején, közvetlenül a felfelé vezető lépcső aljánál. Megint kizárta a külvilágot, nem foglalkozott senkivel.
Nathaniel, Dajan és Kentin utoljára másztak fel a lelátóra. A lépcsősor elején megálltak és Nathaniel gúnyosan nézte a bambuló új fiút. Röhögve sugdosott valamit Dajannak, aztán se szó, se beszéd, kihúzta Ren füléből a hallgatót.
  - Mit hallgatsz, magányos lovag? - kérdezte kötekedve Nath.
Láttam, hogy Ren meglepődik, de nem reagált sehogy, csak megcsóválta a fejét.
  - Mi van, elvitte a kiscica a nyelved? - folytatta a piszkálódást a szőke srác.
Dajan meg Kentin csak röhögtek, én meg haragudtam rájuk, amiért cinkosok a kötözködésben.
  - Mi bajod velem? - kérdezte ekkor Ren, és dölyfösen nézett Nathra.
  - Tulajdonképpen semmi, csak nem bírom az ilyen szánalmas alakokat! - nevetett sátánian a szőke köcsög. - Mit dugdosol a pulcsid alatt?
Mire felfogtam volna, mi történik, Nathaniel elkapta Ren bal karját és lerántotta róla a csuklószorítóját. Elég közel voltunk hozzájuk ahhoz, hogy jól lássam, az új fiú karját csuklótól könyökig óriási forradások csúfítják. A látvány szíven ütött, és fogalmam sem volt, hogy szerezhet valaki ilyen csúnya sérüléseket. De azt tudtam, hogy tennem kell valamit, mert ez a három majom nem alázhatja tovább az új fiút. Ösztönösen cselekedtem, felpattantam és amikor Nath épp Dajannak akarta dobni a megszerzett "zsákmányt", időben odaugrottam és elkaptam.
  - Nektek mi a frász bajotok van, fiúk? Mért terrorizáljátok Rent? - kérdeztem dühösen.
  - Jaj, Vivike, ne ronts el a szórakozásomat! - szólt rám csalódott pofát vágva Nathaniel.
  - Ami neked játék, az másnak rosszul esik! Húzzatok a fenébe! - kiabáltam rá. Aztán hátat fordítottam nekik és Ren felé nyújtottam a vastag anyagú kék és fekete csíkos csuklóvédőt.
Kedvesen mosolyogtam rá, de a srác arca velem szemben is haragos és dacos volt.
  - Nincs szükségem védőangyalra! - közölte a fiú, de azért kikapta a kezemből a csuklóvédőt és visszarakta a karjára. - Mondtam már, hogy ne avatkozz az életembe!
  - Én csak... segíteni akartam. - nyekegtem megszégyenülve, de egyben dühös is voltam, mert ahelyett, hogy megköszönte volna, engem is bánt. Kész talány ez a fiú.
  - Nem kell a segítséged, világosan fejeztem ki magam? - kérdezte a fiú gúnyosan, felállt és felballagott a lelátó legtetejére és abba a sarokba ült, ahol senki sem volt.

  - Azért egy köszönöm jól esett volna! - kiáltottam fel a fiú után, aztán legyintve visszaültem a csajok közé. Innentől kezdve nem tudtam a lányok csacsogására figyelni, pedig épp Nathanielt és Ren sebhelyeit tárgyalták ki. Volt egy olyan érzésem, hogy nagy trauma állhat Ren sérülése mögött, és azt is valószínűnek tartottam, hogy pontosan ezek miatt lett ilyen zárkózott és barátságtalan.
Alig vártuk, hogy kicsengessenek. Óra után az öltözőkbe rohantunk. Szöszölve és unottan vedlettem vissza reggeli béna szerelésembe. Kim és Viola rekord gyorsasággal átöltözött, mire észbe kaptam már senki nem volt körülöttem. Viszont a szekrénysor másik oldalán hangokat hallottam, de mikor felismertem Amber hangját igyekeztem neszezés nélkül piszmogni, mert el akartam kerülni, hogy megint belém kössön. A lány Lisával és Torival kacarászott. Nem is figyeltem rájuk egy darabig, csak kapkodtam magamra a ruháimat, de mikor Amber vihogva valami Brandont kezdett emlegetni, felkaptam a fejem. Ezerrel füleltem és már rögtön meg is bántam, mert Amber épp azzal dicsekedett, hogy megcsalja Leigh-t ezzel a fiúval, és nagyon élvezi, hogy mindkét srác előtt titkolózik. Felfordult a gyomrom ettől a kétszínű libától és előre féltem, hogy nem fogom sokáig elnézni, hogy a bolondját járatja szegény Leigh-el. Szerencsére, hamarabb elkészültem, mint a lányok, így észrevétlenül kiosontam az öltözőből. A sulikapuban már várt rám Castiel, és amikor meglátott, csak a kezét nyújtotta, hogy együtt induljunk haza.
Természetesen betartotta az ígéretét és tényleg az ágyában töltöttük a délutánt. Mondanom sem kell, ugye, hogy felejthetetlen pillanatokat kaptam tőle és még az ágy is bírta....