Kedden reggel nyúzottan ébredtem. Egész éjszaka alig aludtam, mert lelkiismeret-furdalásom volt
Deborah miatt. Azzal kínoztam magam, hogy csakis én tehetek róla, hogy öngyilkosságra vetemedett. De még ennél a tudatnál is százszor jobban fájt, hogy Castiel szabad akaratából ment vissza hozzá.
- Mit is vártál, te hiszékeny? - kérdeztem a tükörképemtől lehangolva. - Komolyan azt hitted, hogy a nagy Castiel téged választ a szuper bombázója helyett? Ne álmodozz, Vivike, neki csak arra kellettél! Sosem mondta egy szóval sem, hogy szeret! Miért is mondta volna?! De te kimondtad többször is, mert egy idióta vagy!
Miután ilyen jól elbeszélgettem magammal, megfésülködtem és kifestettem az arcom a ruhához illő sminkkel. Világoskék szőrös pulóver volt rajtam, a Casttól kapott szürke nadrággal.
Első órám kémia volt, és igyekeztem levegőnek nézni a vörös ördögöt. Kivételesen nem Kimékkel ültem a körasztalnál, hanem átcuccoltam Nathanielékhez. Itt a szőke srácon kívül, Dajan, Jade, Armin és Alexy voltak az asztalszomszédjaim. Peggy ült volna még velük, de mivel ma sem volt suliban, elfoglaltam a helyét. Szerencsére, háttal ültem Castielnek, így nyugodtan cseverésztem a fiúkkal.
- És mi újság veled, Armin? Hogy állsz a csajokkal? - mosolyogtam a fekete hajú, csodálatosan kék szemű fiúra.
- Jól állok. - nevetett a fiú.
- És ez mit jelent? - tudakoltam.
- Azt, hogy körül zsonganak a csajok, de nincs barátnőm. - mosolygott Armin. - Mondd meg a kis hamis barátnődnek, hogy bukok rá. - kacsintott.
- Ő meg Alexre. - hűtöttem le.
Nathaniel szólt bele a beszélgetésbe hirtelen.
- Hé, Vivi, lesz egy kis gond a korrepetálásokkal.
- Mi? De miért? - fordultam most a szőke srác felé.
- Csak hétvégenként fogok ráérni. Eddig a fociedzés cseszett be nekünk, de most már az új melóm is. Suli után vár a gyors-kajálda, mert kell a pénz. - a végén Nath zavartan elpirult. Biztos kínos volt neki bevallani, hogy rá van szorulva a munkára.
- Ó, nem baj. - legyintettem. - Majd tanulunk szombatonként. A pizzériában meg törzsvendég leszek. - mosolyogtam biztatóan. - Ugye nem baj, ha néha beugrom és elterelem a figyelmed?
- Szívesen látlak bármikor. - viszonozta a pajkos pillantásom Nathaniel, aki sötétzöld pulóvert viselt fekete nadrággal. - Rád mindig szakítok majd időt!
- Hm... extra kiszolgálás? Pláne ott a helyem! - kacagtam.
*A szomszéd asztalnál Castielnek nem nagyon tetszett, hogy Vivien ilyen jól szórakozik a srácokkal. Nem gondolta, hogy a lány ilyen hamar túlteszi magát a történteken. *
Szünetben sikeresen elkerültem Castielt, de második órán már nem tudtam, mert mellette kellett ülnöm.
Alsó ajkamat harapdálva ültem le a számítógép elé. Igyekeztem még csak rá se nézni.
Mikor a Power gomb után nyúltam, hogy bekapcsoljam a gépet, Castiel elkapta a kezem.
- Szia, Vivieni! Örülök, hogy látlak! Mióta vagyunk nem köszönőviszonyban?
- Tegnap óta! - vágtam rá, és szúrósan a szemébe néztem. Ez nagy hiba volt a részemről, mert megremegtem az elbűvölő tekintetétől. Fekete pulcsi volt rajta és eszméletlenül jól nézett ki benne... mint mindenben. Cast szeme is szikrákat szórt és halkan szólalt meg, nehogy a tanár kiszúrjon minket.
- Attól még hogy "tegnap óta" nem fekszünk le egymással, még lehetünk jóban! Barátságban váltunk el, ha jól emlékszem.
Milyen igaza van! Mit gáncsoskodok feleslegesen? Olyan vagyok, mint egy durcás óvodás! Még a végén rájön, hogy azért szuszszolok rá, mert Debby-t választotta helyettem! Nem szabad megtudnia! Soha!
- Igen... tényleg! Ne haragudj, Cast, csak nyűgös vagyok! Alig aludtam... Mi van Deborahval? Hogy van?
- Már elég jól. Holnap kiengedik, úgyhogy nem fogok suliba jönni. Remélem, végre megbocsát.
- Még nem tette meg? - pillantottam rá csodálkozva.
- Még nem tudom. Ma fogom meglátogatni.
- Sok sikert!
- Kösz. - Castiel hálásan a combomra tette a kezét, de azonnal vissza is húzta, amikor mindketten elektromos ütésként éltük meg az aprócska érintést. Nagy hatással voltunk egymásra, még mindig...
- Ne érj hozzám, te fafejű! Megtiltom! - szóltam rá haragosan.
- Jó, oké... Bocs. Csak véletlen volt. - szabadkozott, aztán komolyan méregetett. - Vivieni... tényleg Nathaniellel akarsz járni?
A hangja szomorúan csengett és ez nagyon meglepett.
- Azt hiszem... igen. - vallottam be őszintén és nagyon nehezen. - Aranyos, kedves és helyes fiú. Tetszem neki... ő is nekem, úgyhogy ebből lehet valami.
- Hát... légy boldog! ... Bár annak nem örülök, hogy pont Nathra hajtasz.
- Mi a franc bajod van vele? - kérdeztem ingerülten. - Folyton csak fikázod! De tudod mit, nem is érdekel, mit dumálsz! Az én dolgom, hogy kivel járok, és kivel nem!
- Nem kell leharapni a fejem! Én csak... nem akarom, hogy vele kavarj!
- És kit érdekel, hogy te mit akarsz? Nekem kell dönteni! Mostanában gyakran szólsz bele az életembe, nagyfiú! Te csak foglalkozz Debbyvel! - tök pipa lettem, hogy ezen csámcsog és beledumál az életembe, amikor semmi joga hozzá!
Szerencsére sikerült lehűteni, mert a továbbiakban nem is szólt hozzám. Ezután még egy számteck, aztán német, matek, biosz és filozófia óránk volt.
A délután folyamán, amikor az angolt tanultam otthon, kaptam egy SMS-t.
"Szia, cica! Eszembe jutottál! Bocs, hogy mostanában keveset írok, de nagyon elfoglalt vagyok! Nem vagy elfelejtve... Na puszi és álmodj kis angyalkákkal!"
Milyen kedves! Biztos Deb felé tart a kórházba, de azért nem felejt el nekem pötyögni... Ki érti ezt? És hogy lehet ilyen kétszínű?
A napok nagyon gyorsan teltek. Eljött a Valentin nap is. Kim a pasijától egy új, fekete, rövid, prémes kapucnis kabátot kapott, Rosa nyakláncot Leightől, én meg egy plüss vörös cicát Nathanieltől és egy doboz Raffaellót. Persze jött egy cuki üzenet a titkos telefonos hódolómtól is.
Egyre közelebbi barátságba kerültem Nathaniellel és egyre kevesebbet gondoltam Castielre. A vörös srác amúgy is egyre többet hangoztatta a suliban, hogy megint szuper boldog Deborahval.
A hónap elején kiadták a félévi bizonyítványt. Elég jó jegyeim voltak a kettes matekot és számítástechnikát kivéve.
Egyre gyakrabban vettem az irányt suli után a Don Pepébe, hol Kimékkel, hol egyedül.
A szombati korrepetálások is vidámabbak és fesztelenebbek lettek. Február közepén végre kicsit más volt a különórám...
Az asztalomnál ültünk és próbáltam Nath magyarázkodására figyelni a tollam végét rágcsálva.
- Jézusom, ez nagyon bonyolult... Nekem egyáltalán nincs érzékem a matekhoz! - sopánkodtam.
- Ó, dehogynem! Én majd szépen elmagyarázom.
Sugárzó mosollyal háláltam meg a kedvességét.
- Hát... azt hiszem, ilyen kedves és türelmes tanár mellett, talán ragad rám valami!
- Jaj, Vivi olyan édes vagy! - sóhajtott Nath és mélyen a szemembe nézett, de rögtön zavarba is jött. - Még nem is beszéltük meg, mit kapok cserébe a korrepetálásokért.
- Mit szeretnél kapni? - villantottam rá egy kacér mosolyt. - Talán egy puszit?... Vagy annál többet?
Nathaniel válasz nélkül gyengéden megcsókolt.
- Már régóta vártam erre a pillanatra. - suttogta.
- Ó, Nath! - dobbant meg a szívem és szenvedélyesen visszacsókoltam. Lassan három hete vártam erre a csókra, és megérte. A szőke hercegem édesen csókolt és a kezdetleges tétovaságát felváltotta a mohó kíváncsiság.
Ekkor Tony nyitott be ránk, ráadásul nem magában volt, hanem Castiellel.
- Hoppá! - nevetett Antony. - Megzavartunk titeket?
Rémülten fordultam a hang felé és felfedeztem Castiel haragos tekintetét, a bátyám válla fölött.
- Nem... egyáltalán nem! Nath és én épp matekfeladatokat nézünk át. - válaszoltam lesütött szemmel.
- Aha! - vigyorgott az ezüst hajú tesóm. - És olyan nehezek a példák, hogy muszáj közben szájból szájba lélegeztetést alkalmazni?
- Ilyen korrepetálást én is bevállalnék, Vivi! - kötekedett Cast is. - Mondjuk infóból.
Hevesen felugrottam a helyemről és becsaptam a matek könyvet.
- Tőled nem kell semmi! - gyorsan vetettem egy gyengéd pillantást Nathanielre, aztán Tony elé léptem. - Fú, az agyamra mentek mindketten! Kopjatok le, mert valójában nagyon is zavartok!
- Megyünk, hugi, csak a Placebo CD-ért jöttünk, amit tegnap este csentél ki a szobámból.
Gyorsan az éjjeliszekrényhez léptem, majd odaadtam a bátyámnak, amit kért.
- Nesze! Vidd, és kotródjatok el! - szóltam a betolakodókra ingerülten. - És legközelebb kopogjatok! De tudod mit? Ne legyen legközelebb!
Tony és Castiel szó nélkül távoztak, én meg élveztem a győzelmet. Visszaültem Nath mellé.
- Hol is tartottunk?
- Itt! - a szőke srác átölelt és forrón szájon csókolt. Kacéran simultam hozzá és nemsokára borzongás futott végig rajtam.
Még este is előttem volt Cast gyűlölködő pillantása, amikor meglátott minket. Nem értettem a haragját és a féltékenységét! Mit akar ezzel, amikor én is cirkusz nélkül elfogadtam, hogy visszament Debhez? Beletörődtem, neki is ezt kéne... Kezdem elfelejteni a történteket, és csak ez számít. A drága jó Nathaniel kiveri a fejemből ezt a beképzelt majmot!
Hétfőtől kezdve Nath és én hivatalosan jártunk.
Harmadik óra utáni szünetről felfelé vonultunk a lépcsőn Nathaniellel, amikor megbotlottam. A srác szerencsésen elkapott.
- Hopp, nem is tudtam, hogy ennyire buknak rám a nők! - tréfált Nath.
- Azért ne bízd el magad, kedvesem!
Nathaniel szorosan magához ölelt a lépcső tetején.
- Még most sem tudom elhinni, hogy velem vagy! Olyan jó, hogy a karjaimban tarthatlak!
És ezt olyan őszinte szemekkel mondta, hogy meghatódtam. Neki legalább el tudtam hinni, amit mond, nem úgy, mint Castielnek!
- Akkor az lesz a legjobb, ha el sem engedsz többé!
Ajkunk gyengéd csókban fort össze.
- Mindig is rád vágytam. - vallotta be érzelmesen Nathaniel.
- Annyira jó veled! - sóhajtottam.
A barátaim nagyon örültek annak, hogy egy pár lettünk, sőt Rosa szerint már ideje volt összemelegednünk.
* Írói megjegyzés: mivel ugrás jön az időben, leírok néhány dolgot, mi történik még...*
Egyetlen ember volt, aki rossz szemmel nézte Viviék kapcsolatát: Castiel. És bár a vörös srác azt hangoztatta, hogy nagyon boldog Debbyvel, ezt korántsem érezte így. Még Lysandernek is hazudott erről, mert nem akarta, hogy a haverja ezzel húzza. Tudta, hogy a barátja lebeszélte volna erről a semmilyen kapcsolatról. Szóval, azt füllentette neki, hogy minden csodás Deborahval, Vivien pedig el van felejtve.
Kentin boldog volt a kis Evelynjével, Viola lassan túltette magát hűtlen pasiján, Kim meg továbbra is cicázott Arminnal, de még nem szánta rá magát, hogy megcsalja Alexet. Tudta, hogy a hűtlenség súlyos következményekkel jár, hisz barátnője Vivi, sokat szenvedett emiatt. Peggy többé nem jött a suliba, mert terhes lett. Leigh pedig semmit sem sejtett arról, hogy barátnője titkos viszonyt folytat Lysanderrel. Deborah innentől kezdve nem tudott megbízni Castielben, de szerette annyira, hogy együtt maradjon vele, még ha nem is volt túl felhőtlen a kapcsolatuk.
Vivien egyre boldogabb volt Nath oldalán, de azért még nem tudta teljesen kiverni a fejéből Castielt. Gyakran előfordult, hogy álmaiban újra élte a vele töltött perceket. Kínosan érezte magát, ha összefutottak, amikor a vörös fiú meglátogatta a tesóit. Valahogy már nem tudtak miről beszélni. A suliban még ki tudták kerülni egymást, de a Marsall házban nehéz lett volna, próbáltak nem feltűnően húzódozni egymástól. Vivi sehogy sem tudta elkerülni Castiel sóvárgó tekintetét.
Csak teltek és teltek a napok.
A február elszállt szinte észrevétlenül. Márciusban az idő megenyhült és elolvadt a hó.
Vivien örült a tavasznak és Cast is, mert elővehette rég nem használt motorját.
Ha a kék Yamaha elsuhant a ház előtt a lány szíve még mindig furcsán megremegett, s így tudatosult benne, hogy még nem felejtette el Castielt. Bizony... nem könnyű az ilyen mély érzelmektől megszabadulni.
Remélte, hogy egyszer sikerülni fog. Ez a bolond szív majd csak megtanul feledni! Egyszer biztosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése