- Milyen óránk lesz? - kérdezte Capucine, amikor kifelé préselődtünk a csarnokból.
- Ircsi a hatosban. - válaszolta Dajan.
- Dajan, te nem a büfében voltál Nathaniellel? - kérdeztem a fekete srácra pillantva. - Hová lett a kedvesem?
- De, onnan jövök! - válaszolta a sárga kapucnis pulcsis fiú. - Ott ragadt Kennel. Azt üzeni, hogy morcos rád és hogy egyél csak Castiellel. - közölte Dajan, aztán meg se várta a válaszom, már rohant Dakota után.
- Pukkadjon meg... - akartam mondani Dajannak, de így csak az orrom alatt dörmögtem, és csak Castiel hallotta meg.
- Hogy mondhatsz ilyet, "Vien"? A kis szerelmedről beszélsz! - gúnyolódott Cast, és láttam rajta, hogy örül a kitörésemnek.
- Jaj, Castiel, legalább te ne bosszants!
Mint aki megadta magát, maga elé emelte a két kezét. - Eszemben sincs.
Nagy nehezen elértük az irodalom termet, ott már várt Kim, hogy együtt menjünk a büféhez szendvicset venni. Otthagytam a kísérőm és a barátnőmmel beálltam a hosszú sorba, hogy megvegyem a melegszendvicsem. Nemsokára már az álló asztalnál kajáltam Kimmel, Rosával és Gabriellel, amikor befutott Kentin és Nathaniel.
- Itt nyammogtok ezeken a vacak kajákon, amikor a csarnoki büfében hamburger meg gyros is van! - szólt le minket Ken. - Beburkoltam egy óriási hambit!
Nathaniel rögtön mellém tolakodott.
- Jó étvágyat, szívem!
- Köszi! És a te kajád is finom volt?
- Kóstold meg! - mosolygott huncutul Nath és megcsókolt.
A kedves csók után Nathaniel átölelte a derekam.
- Haragszol rám? - kérdezte.
- Én ugyan nem! Tudtommal neked van bajod velem! - miközben beszélgettünk, fél szemmel láttam, hogy Castiel is a sorban nyomul a büfé előtt.
- Tudod... elvesztettem a fejem, amikor megláttalak azzal a piperkőccel! Rohadtul féltékeny vagyok rá. - vallotta be Nath és közben nem nézett rám, a cipője orrát bámulta. Nagyon zavarban volt, ez nyilvánvaló volt.
- Castiel és én haverok vagyunk, annyiszor mondtam már ezt neked!
- Akkor semmi sincs köztetek?
- Az égvilágon semmi! - bizonygattam.
De kit akarok erről meggyőzni? Nathanielt vagy saját magamat?
- Bizonyítsd be! - szólított fel érzelmesen Nath, s nem tehettem mást, gyorsan megcsókoltam.
- Örömmel. - suttogtam.
*Castiel pattanásig feszült idegekkel figyelte őket. *
- Nath! - szaladt oda hozzánk Armin. - Mr. Morgen hívat valami matekverseny miatt. Jobb, ha megkeresed!
- Máris megyek! - Nathaniel vetett rám egy sajnálkozó pillantást, aztán otthagyott.
Nyugodtan folytattam az evést és közben a bömbölő zenére lötyögtem.
*Castiel nem bírt távol maradni a lánytól, odalépett mögé. *
Majdnem félrenyeltem, amikor Castiel szinte a semmiből mögöttem termett és elkapta a jobb könyököm.
- Meghívlak egy kólára!
- Ó.… oké. - sajnálkozva néztem a földre zuhanó fél szendvicsem után, aztán a büfé felé fordultam, de Cast az ellenkező irányba rángatott.
- Az automatához megyünk! - parancsolta ellentmondást nem tűrve, szigorúan, miközben a kólagép felé taszigált. Az automata a női mosdó utáni terem és a fiú WC között állt a sarokban, a folyosó legeldugottabb részén. Érdeklődve nézegettem milyen kólát kérjek, amikor Castiel berántott az automata és a fal közötti kábé fél méteres kis zugba. Túl közel kerültünk egymáshoz. Egyszerre lettem dühös, ideges és rémült. Mélyen szemébe néztem, és visszafojtottam a lélegzetem. Mereven kihúztam magam, amikor Cast megsimogatta az arcom. Remegett a gyomrom, mert elviselhetetlenül erősen hatott rám a közelsége. Ujjai az arcomról a nyakamra csúsztak és magához húzott.
Csak kapkodva tudtam levegőt venni. Mielőtt felfoghattam volna, mi történik velem, már átölelt és megcsókolt.
Castiel csókja egyre szenvedélyesebbé vált, a nyelve a számat követelte. Minden fenntartásomról megfeledkezve olvadtam el, és felébredt bennem a vágy. A nyaka köré fontam a karom, hozzásimultam és kiéhezve viszonoztam a csókot, hisz olyan régóta vágytam már erre.
Aztán hirtelen visszatértem a valóságba. Az előbb még engedelmesen simuló testem görcsbe merevedett és két kezem a mellkasának feszítve igyekeztem kiszabadítani magam, de hiába, ezen a résnyi helyen szinte moccanni se tudtam. Akárhogy igyekeztem eltolni magam Castieltől, nem ment, mert minél jobban erősködtem, ő annál erősebben szorított.
- Mit csókolgatsz itt össze-vissza? - förmedtem rá, bár úgy gondoltam ez elég idiótán hangzott, de valahogy nem működött az agyam.
- Úgy vettem észre, nem volt ellenedre! - vigyorgott öntelten Cast.
- De igen! - makacskodtam. - Csak túl hirtelen ért! Egyáltalán, mit akarsz tőlem?
- Mindössze csak annyit, hogy ne járj Nathaniellel!
- Már megint kezded? Mi közöd van ahhoz, hogy kivel járok? Nem tartozom neked magyarázattal! Attól még, hogy volt egy aprócska kalandunk... nincs jogod rá, hogy megszabj bármit is!
Castiel arca komor volt és ez megijesztett.
- Nem bírom elviselni, hogy Nathaniel ölelget!!!
- Az a te bajod! Törődj bele, hogy vele járok! Hányszor koptassam a szám?
Nagyot sóhajtott, de mintha nem is hallotta volna, amit mondok.
- Legalább szereted? - kérdezte bosszúsan.
- Még nem tudom... - vallottam be az igazat. - De ugyebár ez sem tartozik rád! Nincs jogod beleavatkozni az életembe! Abba se lenne beleszólásod, ha egyszerre tíz pasival járnék! Ha jól emlékszem, én sem tiltottam meg neked, hogy Deborahval járjál, pedig ilyen alapon megtehettem volna! Hagytam, hogy visszamenj hozzá! Tedd szépen te is ezt és hagyd, hogy boldog legyek Nath-tal!
- Biztos, hogy boldog vagy vele? - kérdezte Castiel rövid hallgatás után. - Amúgy neked meg azt kéne megértened, hogy nem tudom megtenni, amit kérsz! Nem tudlak elengedni!... Lehetetlenség. - mondta Cast szenvedélyesen és a végén elcsuklott a hangja.
- De miért? - kérdeztem és egyben rettegtem is a választól. Nagyon felzaklatott a vallomása és nem tudtam, mit várok tőle és magamtól. Egy volt biztos: nem tudok elszakadni tőle!
- Ne kérdezd ezt, Vivieni, mert nem tudom! Egyszerűen nem megy és kész!
Csak a fejem csóváltam, mert nem ilyen válasz után áhítoztam.
- Egyezzünk meg valamiben: békén hagysz engem, én meg kerülni foglak! - kértem felpaprikázott hangulatban.
- Ezt nem tehetjük! - Castiel erőteljesen magához rántott és kihagyott a szívverésem. - Te is érzed mennyire vonzódunk egymáshoz... Jaj, Vivi... nem ezt akartam mondani! Összezavarsz! Barátok vagyunk, nem kerülhetsz!
Még hogy én zavarom össze őt? Ő beszél egyszerre vonzalomról és barátságról! Fogalmam sem volt, mit akarhat most. Csak felzaklatja az életem újra... és újra, és ezt nem hagyhatom!
- Akármi is volt köztünk, nekem most már csak Nathaniel a fontos! Vele nagyon jól érzem magam. - bizonygattam.
- Erről jut eszembe! Nathot nem érdekli, hogy jóban vagy velem?
- Egy picit zavarja - te is láttad, milyen idiótán viselkedett a sportcsarnokban... de lassan beletörődik a barátságunkba.
- Engem mindenesetre zavarna... mármint, ha hozzám tartoznál.
Zavartan néztem a szemébe. Ezzel most mit akarhat?
- De én Nathanielhez tartozom! - közöltem keményen. - Te meg Deborahoz! Kedvelem Nathanielt, mert kedves, rendes és nyugalmat biztosít nekem!
- És a szenvedély?
- Az nem fontos.
- De igen!... Tudom, hogy neked igenis fontos! Te nem tudsz enélkül élni! - és mielőtt rájöttem volna, mik a szándékai, villámgyorsan magához húzott és egyik kezével a hajamba túrt.
Castiel szája vészesen közeledett az enyémhez.
Most is olyan gyorsan csapott le rám, hogy védekezni sem volt alkalmam a követelőző és lélegzetelállító csók ellen. Amikor Cast felegyenesedett, elgyengülve és zavarodottan néztem fel rá.
- Csókolt ő már így téged, Vivieni? - kérdezte a vörös srác, majd ismét birtokba vette az ajkaim, de ezúttal olyan szenvedélyesen, hogy beleremegtem. A következő pillanatban pedig a kezei becsúsztak a felsőm alá, a hátam és a hasam simogatta.
Olyan érzések kerítettek hatalmukba, amiket csak Castiel volt képes felébreszteni bennem. Nathaniellel még sosem tapasztaltam ilyet. Nath sosem fog ennyire vonzani, mint ez a srác. Szinte sóvárogtam rá, hogy átadhassam magam Castielnek... Ezt azonban nem szabad! A szívem majd kiugrott a helyéről, védekezni akartam, de nem volt hozzá erőm.
- Vagy... megérintett már így? - a srác keze a mellemre csúszott és végigsimított a leheletvékony melltartóval fedett keblemen. Ujjai izgatóan perzselőek voltak. Mikor halkan felnyögtem, Cast mozdulatlanná dermedt, aztán mintha égető tűzbe nyúlt volna, elkapta a kezét és eltolt magától, de még így is túl közel voltunk egymáshoz.
- Így! - mosolygott győzedelmesen Castiel, s szeme sötéten csillogott. - Azt hiszem, ennyi elég volt! Megbizonyosodtam arról, hogy a barátod helyett engem kívánsz!... Ez eléggé egyértelmű!
- Mi... Mi jut eszedbe? - dühöngtem, bár a csóktól még mindig kába volt a fejem, remegett a térdem. Zihálva szedtem a levegőt és szégyelltem a gyengeségem.
Castiel pedig úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdésem.
- Ugye Nath nem képes ilyesmire?
- Ó, dehogynem! Még többre is! - vágtam rá harciasan, villogó szemekkel.
De ez persze nem volt igaz... nagyon nem! Csak azért szájaltam, hogy feldühítsem Castielt. Amikor szeme haragosan megvillant, halvány elégtételt éreztem.
- Azt kétlem... ha két ember ennyire vonzódik egymáshoz, mint mi ketten, akkor nem valószínű, hogy Nath-tal is ugyanezt érzed... Ami köztünk van, az valami mágikus erő... és mással nem lehetséges!
Megint fölém hajolt és rajtam váratlan remegés futott végig.
Szenvedélyes, vad csókot vártam, de ehelyett Cast lágyan érintette meg az ajkam, egészen addig, míg magától szét nem nyílt. Mikor halkan felsóhajtottam, olyan szenvedélyesen kezdte felfedezni a szám, hogy azonnal felébredt bennem a vágy. A srác egyik keze a nyakam simogatta, a másikkal a hajamba túrt. Aztán robbanásszerű érzelmekkel újra és újra megcsókolt, és nem tudtam, mikor kezdődött, vagy végződött egy-egy újabb forró csók. Nem tudtam betelni az öleléssel és csókokkal, s csalódottan felsóhajtottam, amikor Cast felegyenesedett.
Láttam, hogy őt is felizgatta a csókolózás. Mély sóhajjal emelte fel a kezét, és ujjával finoman a remegő ajkamhoz ért, miközben a szememből kiolvasta a lelki állapotom.
- Erre gondolj, ha Nathaniel csókol!
De hát erre gondolok! - kiáltottam volna legszívesebben, túlfűtött érzelmemben. Szinte semmi másra nem tudok gondolni, pont ez a baj!!!
Kétségbeesetten a fiú vállára hajtottam a fejem.
- Jaj, Castiel... ezt nem szabad tennünk! A barátok nem csinálnak ilyesmit... - törtek ki belőlem hisztiszerűen az érzelmek.
Castiel kényszeredetten mosolygott és megsimogatta a hajam.
- De mi rettenetesen szoros barátságban vagyunk.
- Az ég szerelmére, Cast, ez így sehogy sem jó! - indulatosan kitéptem magam a szorításából. - Gondolj Debby-re, nekem meg Nathanielre kell gondolnom! El kell felejtenünk, ami most történt, meg a múltunkat is! Olyan jó volt barátként, de most mindent elrontottál!
- Már bocs, de te sem voltál nagyon ellene!
Halvány mosoly jelent meg az arcomon, mert igaza volt.
- Nos... ez igaz, de a jövőben ez nem fordulhat elő többet! - fenyegettem szigorúan.
- Megint tegyünk hamis ígéreteket? Na, ne!
Becsengettek és azonnal kihasználtam az alkalmat, kibújtam a kis lyukból. Gyors léptekkel elindultam az irodalom terem felé.
- Vivi, várj, még nem végeztünk! - szaladt utánam Castiel.
- De igen! Én már végeztem veled!
- Ne már... Vivieni, ne csináld ezt! Ígérem, többet nem tolakszom, csak ne kerülj! Azt nem bírnám elviselni! Kérlek, Vivi, ne nézz levegőnek! Ünnepélyesem megfogadom, hogy a barátod leszek, és nem közeledek úgy feléd, ahogy nem akarod! - rimánkodott Castiel mellettem kutyagolva.
- Csak akkor ígérj, ha be is tudod tartani! - kértem haragosan, de valójában már megint kezdett elgyengülni a szívem.
- Majd igyekezni fogok! - elkapta a csuklómat, megállított és maga felé fordított. - Hidd el, ha akarom csodákra vagyok képes!
Fürkészően méregettem az arcát. Már az ötös terem előtt jártunk, egy teremmel a miénk előtt, s valahogy nem érdekelt, ki lát meg minket, és mit gondol. És hogy Castiel csodákra képes... abban biztos voltam.
- Rendben van, Castiel, kapsz még egy legeslegutolsó esélyt! - egyeztem bele, de közben máris azt éreztem, hogy ezt még nagyon meg fogom bánni.
- Köszi, drága! - kacsintott a vörös srác elégedetten.
Az ofő sétált el mellettünk és mi rohantunk utána, nehogy elkéssünk az óráról.
Ircsi után nyelvtan, osztályfőnöki, fizika és töri óra következett. Három szünetem is arra ment el, hogy kiengeszteljem Nathanielt, hisz a szőke hercegem megint orrolt rám, amiért "túl jóban" vagyok Castiellel. Csak a hetedik óra végére békült meg velem. A kapuban elbúcsúztam tőle és Kentinéktől, majd hazasétáltam. Magányosan ballagtam a lágy, tavaszi napsütésben.
- Castiel és én haverok vagyunk, annyiszor mondtam már ezt neked!
- Akkor semmi sincs köztetek?
- Az égvilágon semmi! - bizonygattam.
De kit akarok erről meggyőzni? Nathanielt vagy saját magamat?
- Bizonyítsd be! - szólított fel érzelmesen Nath, s nem tehettem mást, gyorsan megcsókoltam.
- Örömmel. - suttogtam.
*Castiel pattanásig feszült idegekkel figyelte őket. *
- Nath! - szaladt oda hozzánk Armin. - Mr. Morgen hívat valami matekverseny miatt. Jobb, ha megkeresed!
- Máris megyek! - Nathaniel vetett rám egy sajnálkozó pillantást, aztán otthagyott.
Nyugodtan folytattam az evést és közben a bömbölő zenére lötyögtem.
*Castiel nem bírt távol maradni a lánytól, odalépett mögé. *
Majdnem félrenyeltem, amikor Castiel szinte a semmiből mögöttem termett és elkapta a jobb könyököm.
- Meghívlak egy kólára!
- Ó.… oké. - sajnálkozva néztem a földre zuhanó fél szendvicsem után, aztán a büfé felé fordultam, de Cast az ellenkező irányba rángatott.
- Az automatához megyünk! - parancsolta ellentmondást nem tűrve, szigorúan, miközben a kólagép felé taszigált. Az automata a női mosdó utáni terem és a fiú WC között állt a sarokban, a folyosó legeldugottabb részén. Érdeklődve nézegettem milyen kólát kérjek, amikor Castiel berántott az automata és a fal közötti kábé fél méteres kis zugba. Túl közel kerültünk egymáshoz. Egyszerre lettem dühös, ideges és rémült. Mélyen szemébe néztem, és visszafojtottam a lélegzetem. Mereven kihúztam magam, amikor Cast megsimogatta az arcom. Remegett a gyomrom, mert elviselhetetlenül erősen hatott rám a közelsége. Ujjai az arcomról a nyakamra csúsztak és magához húzott.
Csak kapkodva tudtam levegőt venni. Mielőtt felfoghattam volna, mi történik velem, már átölelt és megcsókolt.
Castiel csókja egyre szenvedélyesebbé vált, a nyelve a számat követelte. Minden fenntartásomról megfeledkezve olvadtam el, és felébredt bennem a vágy. A nyaka köré fontam a karom, hozzásimultam és kiéhezve viszonoztam a csókot, hisz olyan régóta vágytam már erre.
Aztán hirtelen visszatértem a valóságba. Az előbb még engedelmesen simuló testem görcsbe merevedett és két kezem a mellkasának feszítve igyekeztem kiszabadítani magam, de hiába, ezen a résnyi helyen szinte moccanni se tudtam. Akárhogy igyekeztem eltolni magam Castieltől, nem ment, mert minél jobban erősködtem, ő annál erősebben szorított.
- Mit csókolgatsz itt össze-vissza? - förmedtem rá, bár úgy gondoltam ez elég idiótán hangzott, de valahogy nem működött az agyam.
- Úgy vettem észre, nem volt ellenedre! - vigyorgott öntelten Cast.
- De igen! - makacskodtam. - Csak túl hirtelen ért! Egyáltalán, mit akarsz tőlem?
- Mindössze csak annyit, hogy ne járj Nathaniellel!
- Már megint kezded? Mi közöd van ahhoz, hogy kivel járok? Nem tartozom neked magyarázattal! Attól még, hogy volt egy aprócska kalandunk... nincs jogod rá, hogy megszabj bármit is!
Castiel arca komor volt és ez megijesztett.
- Nem bírom elviselni, hogy Nathaniel ölelget!!!
- Az a te bajod! Törődj bele, hogy vele járok! Hányszor koptassam a szám?
Nagyot sóhajtott, de mintha nem is hallotta volna, amit mondok.
- Legalább szereted? - kérdezte bosszúsan.
- Még nem tudom... - vallottam be az igazat. - De ugyebár ez sem tartozik rád! Nincs jogod beleavatkozni az életembe! Abba se lenne beleszólásod, ha egyszerre tíz pasival járnék! Ha jól emlékszem, én sem tiltottam meg neked, hogy Deborahval járjál, pedig ilyen alapon megtehettem volna! Hagytam, hogy visszamenj hozzá! Tedd szépen te is ezt és hagyd, hogy boldog legyek Nath-tal!
- Biztos, hogy boldog vagy vele? - kérdezte Castiel rövid hallgatás után. - Amúgy neked meg azt kéne megértened, hogy nem tudom megtenni, amit kérsz! Nem tudlak elengedni!... Lehetetlenség. - mondta Cast szenvedélyesen és a végén elcsuklott a hangja.
- De miért? - kérdeztem és egyben rettegtem is a választól. Nagyon felzaklatott a vallomása és nem tudtam, mit várok tőle és magamtól. Egy volt biztos: nem tudok elszakadni tőle!
- Ne kérdezd ezt, Vivieni, mert nem tudom! Egyszerűen nem megy és kész!
Csak a fejem csóváltam, mert nem ilyen válasz után áhítoztam.
- Egyezzünk meg valamiben: békén hagysz engem, én meg kerülni foglak! - kértem felpaprikázott hangulatban.
- Ezt nem tehetjük! - Castiel erőteljesen magához rántott és kihagyott a szívverésem. - Te is érzed mennyire vonzódunk egymáshoz... Jaj, Vivi... nem ezt akartam mondani! Összezavarsz! Barátok vagyunk, nem kerülhetsz!
Még hogy én zavarom össze őt? Ő beszél egyszerre vonzalomról és barátságról! Fogalmam sem volt, mit akarhat most. Csak felzaklatja az életem újra... és újra, és ezt nem hagyhatom!
- Akármi is volt köztünk, nekem most már csak Nathaniel a fontos! Vele nagyon jól érzem magam. - bizonygattam.
- Erről jut eszembe! Nathot nem érdekli, hogy jóban vagy velem?
- Egy picit zavarja - te is láttad, milyen idiótán viselkedett a sportcsarnokban... de lassan beletörődik a barátságunkba.
- Engem mindenesetre zavarna... mármint, ha hozzám tartoznál.
Zavartan néztem a szemébe. Ezzel most mit akarhat?
- De én Nathanielhez tartozom! - közöltem keményen. - Te meg Deborahoz! Kedvelem Nathanielt, mert kedves, rendes és nyugalmat biztosít nekem!
- És a szenvedély?
- Az nem fontos.
- De igen!... Tudom, hogy neked igenis fontos! Te nem tudsz enélkül élni! - és mielőtt rájöttem volna, mik a szándékai, villámgyorsan magához húzott és egyik kezével a hajamba túrt.
Castiel szája vészesen közeledett az enyémhez.
Most is olyan gyorsan csapott le rám, hogy védekezni sem volt alkalmam a követelőző és lélegzetelállító csók ellen. Amikor Cast felegyenesedett, elgyengülve és zavarodottan néztem fel rá.
- Csókolt ő már így téged, Vivieni? - kérdezte a vörös srác, majd ismét birtokba vette az ajkaim, de ezúttal olyan szenvedélyesen, hogy beleremegtem. A következő pillanatban pedig a kezei becsúsztak a felsőm alá, a hátam és a hasam simogatta.
Olyan érzések kerítettek hatalmukba, amiket csak Castiel volt képes felébreszteni bennem. Nathaniellel még sosem tapasztaltam ilyet. Nath sosem fog ennyire vonzani, mint ez a srác. Szinte sóvárogtam rá, hogy átadhassam magam Castielnek... Ezt azonban nem szabad! A szívem majd kiugrott a helyéről, védekezni akartam, de nem volt hozzá erőm.
- Vagy... megérintett már így? - a srác keze a mellemre csúszott és végigsimított a leheletvékony melltartóval fedett keblemen. Ujjai izgatóan perzselőek voltak. Mikor halkan felnyögtem, Cast mozdulatlanná dermedt, aztán mintha égető tűzbe nyúlt volna, elkapta a kezét és eltolt magától, de még így is túl közel voltunk egymáshoz.
- Így! - mosolygott győzedelmesen Castiel, s szeme sötéten csillogott. - Azt hiszem, ennyi elég volt! Megbizonyosodtam arról, hogy a barátod helyett engem kívánsz!... Ez eléggé egyértelmű!
- Mi... Mi jut eszedbe? - dühöngtem, bár a csóktól még mindig kába volt a fejem, remegett a térdem. Zihálva szedtem a levegőt és szégyelltem a gyengeségem.
Castiel pedig úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a kérdésem.
- Ugye Nath nem képes ilyesmire?
- Ó, dehogynem! Még többre is! - vágtam rá harciasan, villogó szemekkel.
De ez persze nem volt igaz... nagyon nem! Csak azért szájaltam, hogy feldühítsem Castielt. Amikor szeme haragosan megvillant, halvány elégtételt éreztem.
- Azt kétlem... ha két ember ennyire vonzódik egymáshoz, mint mi ketten, akkor nem valószínű, hogy Nath-tal is ugyanezt érzed... Ami köztünk van, az valami mágikus erő... és mással nem lehetséges!
Megint fölém hajolt és rajtam váratlan remegés futott végig.
Szenvedélyes, vad csókot vártam, de ehelyett Cast lágyan érintette meg az ajkam, egészen addig, míg magától szét nem nyílt. Mikor halkan felsóhajtottam, olyan szenvedélyesen kezdte felfedezni a szám, hogy azonnal felébredt bennem a vágy. A srác egyik keze a nyakam simogatta, a másikkal a hajamba túrt. Aztán robbanásszerű érzelmekkel újra és újra megcsókolt, és nem tudtam, mikor kezdődött, vagy végződött egy-egy újabb forró csók. Nem tudtam betelni az öleléssel és csókokkal, s csalódottan felsóhajtottam, amikor Cast felegyenesedett.
Láttam, hogy őt is felizgatta a csókolózás. Mély sóhajjal emelte fel a kezét, és ujjával finoman a remegő ajkamhoz ért, miközben a szememből kiolvasta a lelki állapotom.
- Erre gondolj, ha Nathaniel csókol!
De hát erre gondolok! - kiáltottam volna legszívesebben, túlfűtött érzelmemben. Szinte semmi másra nem tudok gondolni, pont ez a baj!!!
Kétségbeesetten a fiú vállára hajtottam a fejem.
- Jaj, Castiel... ezt nem szabad tennünk! A barátok nem csinálnak ilyesmit... - törtek ki belőlem hisztiszerűen az érzelmek.
Castiel kényszeredetten mosolygott és megsimogatta a hajam.
- De mi rettenetesen szoros barátságban vagyunk.
- Az ég szerelmére, Cast, ez így sehogy sem jó! - indulatosan kitéptem magam a szorításából. - Gondolj Debby-re, nekem meg Nathanielre kell gondolnom! El kell felejtenünk, ami most történt, meg a múltunkat is! Olyan jó volt barátként, de most mindent elrontottál!
- Már bocs, de te sem voltál nagyon ellene!
Halvány mosoly jelent meg az arcomon, mert igaza volt.
- Nos... ez igaz, de a jövőben ez nem fordulhat elő többet! - fenyegettem szigorúan.
- Megint tegyünk hamis ígéreteket? Na, ne!
Becsengettek és azonnal kihasználtam az alkalmat, kibújtam a kis lyukból. Gyors léptekkel elindultam az irodalom terem felé.
- Vivi, várj, még nem végeztünk! - szaladt utánam Castiel.
- De igen! Én már végeztem veled!
- Ne már... Vivieni, ne csináld ezt! Ígérem, többet nem tolakszom, csak ne kerülj! Azt nem bírnám elviselni! Kérlek, Vivi, ne nézz levegőnek! Ünnepélyesem megfogadom, hogy a barátod leszek, és nem közeledek úgy feléd, ahogy nem akarod! - rimánkodott Castiel mellettem kutyagolva.
- Csak akkor ígérj, ha be is tudod tartani! - kértem haragosan, de valójában már megint kezdett elgyengülni a szívem.
- Majd igyekezni fogok! - elkapta a csuklómat, megállított és maga felé fordított. - Hidd el, ha akarom csodákra vagyok képes!
Fürkészően méregettem az arcát. Már az ötös terem előtt jártunk, egy teremmel a miénk előtt, s valahogy nem érdekelt, ki lát meg minket, és mit gondol. És hogy Castiel csodákra képes... abban biztos voltam.
- Rendben van, Castiel, kapsz még egy legeslegutolsó esélyt! - egyeztem bele, de közben máris azt éreztem, hogy ezt még nagyon meg fogom bánni.
- Köszi, drága! - kacsintott a vörös srác elégedetten.
Az ofő sétált el mellettünk és mi rohantunk utána, nehogy elkéssünk az óráról.
Ircsi után nyelvtan, osztályfőnöki, fizika és töri óra következett. Három szünetem is arra ment el, hogy kiengeszteljem Nathanielt, hisz a szőke hercegem megint orrolt rám, amiért "túl jóban" vagyok Castiellel. Csak a hetedik óra végére békült meg velem. A kapuban elbúcsúztam tőle és Kentinéktől, majd hazasétáltam. Magányosan ballagtam a lágy, tavaszi napsütésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése