Sötétszürke halásznadrágot vettem fel fekete, piros apró póker lapokkal díszített, laza háromnegyedes ujjú felsővel. Halvány sminket kentem magamra, aztán hátra fogtam a hajam egy lila napszemüveggel.
Miközben a suli felé gyalogoltam, azon járt az eszem, hogy annyiból jó lesz megint a gimiben, hogy újra a barátaimmal lehetek. A nyárias időnek köszönhetően már rengetegen nyüzsögtek az udvaron, mire odaértem. Boldogan rohantam a kis bandám kupacához. A kézilabda kaputól úgy egy méterre ácsorogtak. Sorra öleltem Kimet, Violát, Kent, Lysandert, Irist és Lisát.
- Hú, de kis csini vagy! - kacsintott rám Lys vidáman.
- Köszi. - küldtem neki egy mosolyt hálából.
- Miért van az, hogy mindig csak téged dicsérgetnek a pasik? - kérdezte Kim megjátszott sértődéssel, de a végén felkacagott, és az oldalamba nyomta a könyökét.
- Nem is tudom... talán bűbájos kisugárzásom van. - tréfáltam.
- Ez igaz, kicsikém! Ki vagy virulva és süt rólad a boldogság. - mondta kedvesen Kentin.
- És ez azóta van, mióta Castiellel van. - folytatta a kibeszélésem Lisa. A lány térdig érő, fekete szoknyát viselt bordó, szatén, karcsúsított inggel. Hajában piros hajpánt virított.
- Ezt biztos Cast ágybéli teljesítménye okozza. - cukkolt Iris pajkosan kacarászva.
Én meg persze fülig pirultam.
- Hát igen... minden tekintetben nagyon jó Castiellel.
- És mi jót csináltatok a szünetben az ágyon kívül? - kérdezte Lisa kíváncsian tőlem. - Tényleg! Gyakran jártok a Flört Café-ba? Mert húsvétkor láttalak bemenni oda. Egy másik alkalommal, meg ott reggeliztem egy barátnőmmel, amikor Cast is ott volt Lyssel meg három csajjal.
Hát ez szép! - gondoltam kiakadva. - Cast ott sütizgetett a haverjával, meg valami kis libákkal és nem is tudok róla! Ez rosszul esett.... de várjunk csak! Nem hisztizhetek emiatt, mert én a szünetben csak Viktorral voltam a Flörtben. Így már nem pattoghatok, mert eltitkolt találkák száma: egy-egy. Rövid hallgatás után csak válaszoltam, nem akartam lebuktatni kétes érzéseimet, ezért hazudnom kellet.
- Igen... Szeretjük az a helyet!
- Itt a lovagod! - intett a fejével a kapu felé Ken.
Castiel épp leállította a motort, méregzöld nyári kapucnis pulcsi volt rajta és a szokásos, láncos fekete farmer. Hátizsákja lazán a fél vállán lógott. Határozottan felénk indult, és amikor már elég közel volt hozzánk, csak megállt, széttárta a karját és várta, hogy odaszaladjak hozzá. Nem is tétováztam, rohantam és nyomban a karjaiba simultam.
- Hiányoztál! - nevetett Castiel és szájon csókolt. - Rossz volt, hogy reggel nem az én kis dögös cicám mellett ébredtem! Szeretlek... - újabb szenvedélyes csók következett.
- Drágám! - szorongattam a srácot boldogan.
- Á, ezt még nézni is rossz! - nevetett rajtunk Lysander. - Olyanok vagytok, mint valami csöpögős brazil sorozat szereplői!
Első óránk fizika volt és ezúttal nem Castiellel ültem, hanem a középső sor közepén Kimmel.
A barátnőm fekete, szűk, oldalt strasszcsíkkal kirakott nacit viselt, fehér hosszított felsővel, aminek a hátulja össze volt szaggatva. Meg is jegyeztem, milyen jó rucija van.
- Kösz. - mosolygott Kim. - Alextől kaptam.
- Akkor jól megvagytok. - jegyeztem meg, miközben a tanár a táblánál magyarázott.
- Ó, igen. - mosolygott a zöld szemű lány vidáman. - Hál istennek, mostanában többet törődik velem.
- Az klassz! Örülök, hogy boldog vagy!
- De amint látom, te sem panaszkodhatsz! Turbékoltok ezerrel. Olyan édes volt az előbb az a kis jelenetetek!
- Hát igen. Egyszerűen imádom Castielnek ezt a tüneményes oldalát. - vallottam be csillogó szemekkel.
De ekkor a barátnőmnek, valami más jutott eszébe.
- Hé, ... És mi van Viktorral? Tegnap rá akartam kérdezni, de túl sok lett volna a fültanú. Találkoztál vele, vagy el van felejtve?
- Randiztunk. - vallottam be szemlesütve a bűnömet. - Kellemes volt, egészen addig, míg meg nem csókolt.
- Ó, anyám! - Kim döbbenten a plafont bámulta. - És???
- Rájöttem, hogy vonzódom hozzá. - próbáltam közönyös hangon beszélni. - Valami bizsergett bennem, amikor ölelt. Csúnyán összevesztünk, aztán elzavartam, de azóta is nagyon kitartó. Még mindig üzikkel bombáz. Tegnap, amikor elmentetek tőlünk, addig szórakoztunk telón, míg ellágyultam.
- Szereted? - kérdezte Kim úgy, mint egy vádlóügyvéd egy tárgyaláson.
- Nem! - vágtam rá határozottan, mert ez volt az igazság. - Ez csak valami megmagyarázhatatlan vonzalom egy őrült fickó iránt.
- És... - láttam Kim arcán, hogy nem érti az egészet. - mondd csak, Castielhez nem vonzódsz?
- Dehogynem! Sokkal jobban, mint Viktorhoz! Ha Casttal vagyok megszűnik minden, csak ő számít, de a másik fiú is hatással van rám.
- Egyszerűen nem értem, mit is akarsz te Vikktől, vagy Vikkel. Annyira látszik, hogy imádod Castielt.
- Hát itt van a kutya elásva. - húztam el a szám. - És még azt sem meséltem neked, hogy ez a bolond Casanova húsvétkor beállított nálunk. Jött ő is locsolódni. Tiria is el volt ájulva Viktortól.
- És tudja a kis szöszke barátnőd, hogy milyen viszonyba vagy Willsonnal? - kérdezte furcsa, bizalmatlan arcot vágva Kim.
- Úgy tudja, hogy egy haverom.
- Adok neked egy tanácsot, Vivi! Én a helyedben nem bíznék meg annyira, ebben a Barbie babában. Nekem kicsit számítónak tűnik. Tegnap olyan volt a kis Tiria barátnőd, mintha készülne valamire. A célozgatásai és a kétértelmű beszólásai, engem arra figyelmeztettek, hogy készül valamire.
- Ne képzelődj, Kim! - intettem le az aggódó barátnőt. - Tiria egy tündéri csaj, nem akar semmi rosszat! Tud titkot tartani, és minek is akarna ártani nekem?
- Nem tudom... nem tudom, de van egy fura, rossz előérzetem vele kapcsolatban. - makacskodott Kim. - Mintha nem is lenne igazán őszinte.
- Mi van, Kimi, csak nem vagy féltékeny? - gyanakodtam. - Meg akarod fúrni a barátságom, Tirivel, mert attól félsz, hogy mivel ő közelebb van hozzám, most már ő lesz az öri-barim?
- Ch! - fújt megsértődve Kim. - Nagyon rosszul esett a feltételezésed, Vivien!
- Bocsáss meg! - engesztelően megszorítottam a karját. - Nem akartalak megbántani... Mindig is te voltál és leszel a legeslegjobb barátnőm! De kedvelem Tiriát, és tűzbe tenném érte a kezem. Viszont még valamit el kell mondanom Viktorról... Ma találkozom vele a Manhattanben. Ezért arra kérlek, tarts távol onnan a többieket!
- Te megőrültél! - ezt kijelentette és nem kérdezte.
- Meg hát! - mosolyogtam, de kicsit félszegen. Aztán elmeséltem a tegnapi Calvin Harrises beszélgetésünket. A történtek meghallgatása után Kim a fejét csóválta.
- Rendben, Vivi, segítek, de nem helyeslem, amit csinálsz! Tudom, hogy az elején nem örültem, hogy pont Castielt szúrtad ki magadnak, de most az gondolom, egy hülye picsa vagy, ha megcsalod, vagy eljátszod a bizalmát. Annyira látszik rajta, hogy imád téged. Bolond vagy, ha Viktor miatt ejted!
- Nem fogom, becs szó! - a szívemre tettem a kezem. - Megmondom Viktornak, hogy barátságon kívül, másra ne számítson!
- És gondolod, hogy érteni fog a szóból?
- Ha máskor is látni akar, muszáj lesz neki! - keményítettem be.
- Hát nem tudom. - kételkedett Kim. - Sok sikert!
Végig trécseltük az egész órát. A második óránk biosz volt, és mivel megint Castiellel ültem, egy csapásra elfelejtettem Viktort. A két hosszú német óra után tesink volt, majd egy matek és történelem következett. Kész megváltás volt a hetedik óra végét jelző csengő. Ráadásul, a töri tanár azzal boldogított minket, hogy házi dolit kell majd írnunk a klasszikus korról. Ez épp kapóra jött alibinek.
Mikor a kapuban búcsúzkodtunk, Kim felkiáltott:
- Hé, gyerekek, nincs kedvetek biliárdozni menni?
- De van! - bólogatott Ken. - Irány a Manhattan!
- Ne... - ellenkezett Kim. - Kezd egy kicsit uncsi lenni! Menjünk inkább a Bázisra!
- Remek ötlet! - értett egyet Gabe, így ő, Rosa, Armin és Alexy is azonnal bele egyezett.
- Menjünk mi is, szívem! - nézett rám kérlelve a kezemet szorongató Castiel.
- Hát... - gyűlöltem hazudni, főleg neki, de most erre készültem és ez zavarba hozott. - Menj csak nyugodtan, ha akarsz... de nekem a könyvtárba kell mennem. Muszáj anyagot gyűjtenem töriből. Ki kell javítanom a múltkori kettest!
- De kár. - sóhajtott Cast. - De nem baj, ha megyek a többiekkel? Rég biliárdoztam már.
- Menj csak nyugodtan. - mosolyogtam a szerelmemre. - Este kárpótoljuk egymást! - kacsintottam, majd csókot leheltem a szájára. - Érezd jól magad! Pá-pá!
- Szia, Vivike!
Nemsokára hazafelé igyekeztem.
Épphogy átmentem a zebrán, a hátam mögött egy lány a nevem kiáltozta.
- Vivi! Vivien!
Mikor hátranéztem, Tiria szaladt ki a pékségből egy szatyorral a kezében.
- Szióka! - üdvözöltem.
- Most végeztél a suliban? Én friss péksütiért és rétesért ugrottam be a boltba!
- Igen, most végeztem.
- És a párod? - kérdezte a zöld hosszú ruhás lány.
- A Bázisra ment a haverokkal biliárdozni.
- Te mért nem mentél? És nem félsz egyedül elengedni a pasid? - kérdezgetett Tiria menet közben.
- Én nem, mert... - épp ki akartam mondani, hogy Viktorral találkozom, amikor eszembe jutott Kim intelme. - a könyvtárba kell mennem. És nem aggódom Castielért, a szíve az enyém. Nincs abban semmi rossz, ha néha lazul a barátokkal.
- Képzeld, bejártam a fél várost. Telefont akarok venni magamnak, de tanácstalan vagyok. Kinéztem egy új Samsung mobilt, de nem tudom jó-e. Megnézhetem a tiéd?
- Hát persze. - mondtam és a táskám oldalfiókjából kivettem a telcsim és a kezébe nyomtam.
* Ahogy Tiria megkaparintotta a telefont, rögtön megnézte Vivi üzeneteit. A "V" küldte SMS-ek, biztos Viktort takarja. Lázasan olvasni kezdett és memorizálta a szöveget. Hogy ne legyen gyanús, meghallgatta a csengőhangokat is, aztán visszaadta a mobilt. *
- Jó kis teló, lehet ilyet veszek.
Mikor elértük a házunkat gyorsan elbúcsúztam a szomszéd lánytól. Mivel nem találtam otthon senkit, örültem, hogy nem kell magyarázkodnom. Lelöktem a táskám, ettem egy melegszendvicset, aztán már siettem is a Manhattan felé. Egész úton azon imádkoztam, hogy ne fussak össze ismerőssel.
Már nagyon rég nem voltam a presszóban, de ismertem a pultos csajt, Tinát. Elmagyaráztam neki, hogy néz ki a srác, akit várok, aztán két kis üveg Baccardival meg két zsetonnal hátramentem. Szerencsére pangás volt a helyen, csak a pult mellett, a sarokban ültek három asztalnál.
***
Tina azonnal tudta, hogy a kis vörös ezt a srácot várja, mikor belépett a szűk, bőrdzsekis srác az ajtón.
- Szia! Hátul várnak a biliárdteremben!
- Biztos, hogy engem?
- Igen. - nevetett a fekete hosszú hajú, vékony lány. - A kislány pontos személyleírást adott rólad.
- Rendben. - bólintott a srác. - Köszönöm.
Mikor a fiú belépett a terembe, a vörös lány épp háttal állt neki, és a dákó végét krétázta.
Érdeklődve méregette, aztán megköszörülte a torkát.
****
A neszre megfordultam és nevetve néztem a döbbent Viktor szemébe.
- Helló, idegen! Gyakran mész bele ilyen vakrandikba? - a hangom kicsit kihívóbb volt a kelleténél, de most ez sem érdekelt.
Viktor hitetlenkedve meredt rám.
- Vivien! Nem hittem volna, hogy te csábítasz ide!
- Kire számítottál? Egy édes szőkére? - meghúztam az asztal széléről felkapott Baccardis üveget, aztán megnyaltam az ajkam.
Viktor szeme azon nyomban felcsillant és ez tetszett nekem.
- Nem! Hidd el, így a legjobb, hogy te vagy itt! - mosolygott a fiú.
A mosolya lehengerlő volt. Édes-meleg érzést keltett bennem.
- Sikerült meglepned, kislány! Ha jól emlékszem, elküldtél melegebb tájakra. Akkor most megint barátok vagyunk?
- Miért? Azok voltunk? - kérdeztem gúnyosan.
- Szerintem, sokkal több annál. Nem így látod, édes?
Nem akartam válaszolni, inkább mellé beszéltem.
- Ugye "édes" te minden helyzetben megtalálod a megfelelő szavakat? De most lássuk, jól bánsz-e a golyókkal, vagy csak a szád jár? - nevetve puszit dobtam neki, aztán csábosan lehajoltam és bedugtam a zsetont az asztalba. Miután felraktam a golyókat el is kezdtük a játékot.
- Jó partnert választottál! Ezer éve nem játszottam!
- Akkor itt az ideje, hogy megmozgasd öreg csontjaidat! - kötekedtem pajkosan mosolyogva.
- Még egy ilyen megjegyzés és kihúzod a gyufát! - figyelmeztetett Vik, veszélyesen éles pillantással. Perzselő tekintete arról árulkodott, ha tovább feszítem a húrt, akkor bajban leszek. Mégis valahogy izgató volt ez a gondolat. Tekintete nem sok jót ígért. Vagy csak jót?
Játék közben Viktor folyton megérintett és nem vagyok csacsi, tudtam, hogy nem véletlenül. Megmagyarázhatatlanul fort a vérem, éreztem a feszültséget. Megpróbáltam ezt az érzést elnyomni, de mivel nem sikerült, a kortyolgatott italunkra fogtam.
Közben mindkét fordulót fölényesen Viktor nyerte, mert nekem túl feldúlt volt a lelki állapotom ahhoz, hogy normálisan a biliárdozásra koncentráljak.
Vik elégedetten vigyorgott, mikor a játszma végén egy lyukba löktem a fehér golyót.
- Na ugye, hogy még egy ilyen vén csont is képes csodákra.
- Abban biztos vagyok! - nevettem, de későn kapcsoltam, hogy túl kétértelműen válaszoltam.
Viktor ott toporgott mellettem, de hirtelen mögém lépett, egészen az asztalhoz préselt a testével. A dákót kivette a kezemből és az asztalra fektette. Karját a derekam köré fonta. Csapdába ejtett. Simogató keze elindult a mellem felé. Egyből melegem lett és kiszáradt a torkom. Furcsa volt a testemen érezni nagy, meleg tenyerét, de nem kellemetlen. Tehetetlenül dőltem a fiú mellkasának és csukott szemmel tűrtem az érintését, de az agyam hirtelen tiltakozni kezdett.
- Viktor... kérlek ne! Engedj el! - nyögtem, de az áruló hangom megremegett a titkos vágyakozástól, amit tudat alatt eddig elnyomtam. - Ne csináld ezt!
- Miért ne, ha ennyire jó? - pillanatok alatt maga felé fordított, hogy szemben legyek vele. Felültetett az asztal szélére és magához ölelt, a lábam közzé préselte magát. Ettől megijedtem és megremegtem. Kezei izgatóan simogatták a hátam. Mire felfogtam ezt, ő már megcsókolt. Ajka szenvedélyesen birtokba vette az enyémet. Forrón és mohón csókolóztunk, kikapcsolt az agyam, előjöttek az érzelmek, amit nyolcéves korom óta sosem tudtam megmutatni neki. Semmi sem számított, csak átadtam magam a pillanat örömének.
- Összekócoltad a hajam. - panaszkodtam a hosszúra nyúlt csók után, és zavartan igazgattam a hajam.
- Nem baj, jól áll! Nagyon édes vagy így is! - Vik lehajolt és homlokon csókolt. - Minden, de minden édes rajtad!
- Hízelgő. - mosolyogtam még mindig összezavarodva. Nem tudtam felfogni, hogy jutottunk ideáig. Egymásnak estünk, mint a vadak és még élveztem is! - És hazug!
- Ez nem hazugság. - suttogta a fiú, és még mindig ölelt, s megint megcsókolt.
Majd az eszemet vette, de kicsit később megint ő volt, aki lehiggadt.
- Ezt nem lehet... - rázta meg a fejét Viktor és eltolt magától. - Nem szabad, mert van párod. Nekem meg lehetne annyi eszem, hogy nem kezdek egy kiskorúval! Nem helyes, amit csinálunk!
Hirtelen úgy érintett a kijelentése, mintha fejbe kólintott volna. Egyszerűen nem tudtam, és nem akartam elszakadni a forró és izgató férfitesttől gondolatban. Valahogy megrészegített a tudat, hogy sokkal idősebb és tapasztaltabb nálam.
Láttam rajta, hogy ő is az érzéseivel viaskodik, és nehezen őrzi meg a nyugalmát.
- Miért nem helyes? Miért nem lehet? - kérdeztem kiakadva és nem hittem el, hogy kimondtam.
- Mert nem... - mondta Vik és végigsimított az arcomon. - Tudod, mennyire kívánlak... és az előbb úgy éreztem, te is engem... De képtelen vagyok rá! Gondolj a te kis paradicsomodra! Gyűlölnél, ha elcsábítanálak és megcsalnád őt! Nem akarok ilyen bonyodalmat... Muszáj felnőttfejjel gondolkodnom, kiscicám!
- Nem tudnálak gyűlölni. - néztem rá komolyan.
- Ezt jó hallani! - nevetett a srác feldobva. - Menjünk előre! Hűtsük le magunkat egy pohár kólával! Nem szabad kettesben maradnunk!
- Nem hiszem, hogy az segítene. - sóhajtottam, de azért követtem a kávézó előterébe.
Kiválasztottuk a legeldugottabb sarkot és Vik kért két pohár narancs kólát.
Egy darabig szótlanul ültünk egymással szemben.
- Némasági fogadalmat is tettél, nem csak szerzetesit? - kérdeztem kötekedve, csakhogy megtörjem a feszült csendet.
- Nem tudom, hogy tudsz ilyen helyzetben tréfálni. - csóválta a fejét Viktor.
- Mit csináljak? Sírjak?
- Talán, jobb lenne.
- Azért nem történt akkora tragédia. - vontam meg a vállam. Próbáltam higgadt maradni, és kiverni a fejemből az előbb történteket.
- Az épp nem. De történt valami! Nem tudom mi ez, Vivien! Úgy vonzol, mint mágnes a vasat! Megőrülök érted és ez megrémít! Eddig mindig én irányítottam a sorsom, de mióta téged ismerlek, ez már nem így van! Ha veled vagyok, nem tudok uralkodni a vágyaimon, mintha egy láthatatlan kötelék hozzád húzna!
Mintha csak a számból vette volna ki a szót. Ismertem ezt az érzést, mert én is így magyaráznám, ami hozzá fűz.
- Én... én nem tudom, mi történik velem! - ismertem be, most már zaklatott hangon, mert dúlt bennem az értetlenség és a tehetetlenség. Csak dadogtam és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. - Lehet... hogy most nem hiszed el, de imádom a barátomat! Minden szép és jó vele... és mégis itt vagy te... aki felkavarsz!
- Sss! - intett le a fiú. - Nem kell megmagyaráznod, cicám! Nagyon is értelek!
- Nem értesz! - kiáltottam. - Mindig szigorú szabályokkal tartottam kordában magamat! Én annyira szeretem Castielt... és nem is gondoltam, hogy képes lennék megcsalni!
- Édesem, szerintem, a szabályok arra valók, hogy megszegjük őket. - mosolygott Viktor az orra alatt.
- De nekem eszem ágában sincs, megszegni a hűség-szabályát! - makacskodtam, pedig az előbb nem ezt bizonyítottam. De kezdett működni az agyam.
- Még hogy nem? - nevetett ki a fiú. - Akkor az előbb, mi történt? Ha nem térek észhez, akkor gondolkodás nélkül leteperhettelek volna a szalonban - és TE hagytad volna!
Morcosan húztam el a szám. Igaza volt, de nem tetszett, hogy ezt ennyire kihangsúlyozta.
Idegesen felugrottam és a bárpulthoz mentem Tinához. Olyat tettem, amit sosem hittem volna. Vettem egy doboz cigit és egy öngyújtót. Mikor visszaültem Viktorral szembe, magam elé vettem a hamuzót és kibontottam a cigit.
- Te dohányzol? - pislogott nagyokat Vik.
- Igen! - vágtam rá határozottan.
- És mióta? - ráncolta a homlokát a srác.
- Most óta! - jelentetem ki és rágyújtottam.
- Ne csináld! - Viktor kikapta a számból a cigit és elnyomta a hamutartóban.
- Te hülye! Ne pocsékold, mert drága volt, és amúgy sincs beleszólásod! - néztem rá mérgesen és csak azért is újabb szálat vettem elő. - Muszáj cigiznem! Nem bírlak már idegekkel!
Csak mosolygott az őszinte válaszomon.
- Akkor sem kéne mérgezned magad!
- Nyugi, drágám, nem fogok rászokni!
- Szörnyű egy nő kezében cigit látni!
- Akkor talán megutálsz! - néztem rá provokálóan.
- Soha! Egy ilyen elbűvölő szépséget nem lehet utálni, csak kedvelni... és szeretni!
- Biztos nem én vagyok az egyetlen lány, akinek ilyeneket mondasz.
- Jelen pillanatban igen! - vigyorgott a fekete hajú szívtipró.
- Jó válasz! - nevettem önkéntelenül, aztán komolyra fordítottam a szót. - Azt hiszem, meg kéne beszélnünk a kapcsolatunkat, de őszintén.
- Kezd te! Hallgatlak! - szólított fel Viktor.
Görcsösen próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Nincs értelme tovább szítani közöttünk a szenvedélyt. Ez így nem mehet tovább, úgyhogy választás elé állítalak...
- Éspedig?
- Vagy tartsuk magunkat a barátsághoz, vagy soha többé ne találkozzunk. - hát kimondtam. Ez elég véglegesen hangzott, de rettegtem, hogy ha ez így megy tovább, elveszítem Castielt és azt a csodát, amit ő jelent nekem.
- Ez elég kemény felfogás. - rosszallta Vik. - De talán pont kapóra jön, amit mondani akarok.
Izgatottan vártam, hogy mire akar kilyukadni. Ösztönösen éreztem, hogy valami nagy dologról lesz szó, és az befolyásolja majd az életünket.
Viktor folytatta, amikor nem mondtam semmit, csak kérdőn néztem rá.
- Üzleti ügyek New Yorkba szólítanak. El kell utaznom és csak 2-3 hónap múlva térek haza.
A hír teljesen elszontyolított. Tudtam, hogy jobb lesz így, mégis rosszul esett, hogy hónapokig eltűnik az életemből, amikor csak most bukkant elő.
- Tehát akkor... a barátságból sem lesz semmi.
- Miket beszélsz, szépségem? Elmegyek, de nem foglak elfelejteni. Majd tartjuk a kapcsolatot telefonon, és ha visszajöttem, majd találkozunk.
- Hát jó. - törődtem bele. - Nyugodtan hívj, vagy írj, bármikor!
- Örülök, hogy megengedted. - mosolygott ellenállhatatlanul Viktor.
Mikor a faliórára pillantottam, döbbenten vettem észre, hogy elmúlt négy óra.
- Jó ég! Négy múlt! Bezárt a könyvtár! Lőttek az alibimnek, ha nyomban nem indulok haza!
Gyorsan felugrottam, a kis táskámba dugtam a cigit és sajnálkozva néztem Viktorra. - Sajnálom.
- Elrohannál búcsú nélkül? - kapta el a karom Vik.
- Mit tehetek? Nem akarok lebukni.
- Ha már úgyis késésben vagy, hazaviszlek. Kocsival gyorsabb, és addig is együtt lehetünk még.
Olyan esdeklően nézett, hogy nem tudtam nemet mondani. - Rendben.
Pár perc múlva már a fekete csodakocsiban ültünk.
- Jaj, Vivien, Vivien... - sóhajtotta a srác a nevem, de nem nézett rám oldalra, a vezetésre koncentrált. - Tetszik a neved! Régen ismertem egy kislányt, akit ugyanígy hívtak.
Úristen! Emlékszik rám! - pánikoztam azon nyomban. Önmagamra emlékeztetem! Ha ezt tudná....
- Egy régi szerelemed? - puhatolóztam óvatosan.
- Á, dehogy! Csak egy haverom édes kicsi húga volt a lány. Szép volt, aranyos és akaratos! Kicsit olyan, mint te, csak sötétszőke hajú! - emlékezett vissza Vik mosolyogva.
Én valahogy ezt egyáltalán nem találtam mulatságosnak. Még a végén felismer, és azt nagyon nem akartam!
- Úgy beszélsz róla, mintha nagyon kedvelted volna. - mondtam, most már nagyon akartam tudni, hogy a nagy Viktor Willson, milyennek látta a kis Vivien Marsallt! - Csak nem szeretted?
- Talán egy kicsit igen. Képzeld csak el: egy tüneményes kislány, aki oda volt értem és úgy járkált utánam, mint egy hűséges kiskutya. Ő még csak tizennégy éves volt, amikor én már huszonnégy. Megrémített a gondolat, hogy vonzódom egy ártatlan kis fruskához, aki ráadásul a legjobb haverom szeme fénye.
- És mi lett a vége? - kérdeztem és nagyot nyeltem. Felemelő érzés volt megtudni, hogy ő is észrevett engem, de ugyanakkor lesújtó is, hogy a sors elválasztott minket.
- Elmenekültem. - vallotta be Viktor érzelmes hangon. - Más karjába menekültem, mert nem akartam megrontani egy ártatlan kislányt. A lányt, akivel akkor összejöttem Jessicának hívták, huszonkét éves volt és még kicsit hasonlított is az én kis Vivimre. Két évig, kisebb-nagyobb megszakításokkal vele kavartam, hogy elfeledjem a bűnös gondolataimat.
Nagyon jól emlékeztem rá, mikor Tony elmondta nekem, hogy Vik összejött Jessie-vel. Akkoriban hetekig sírtam a csalódottságtól. Fájó emlék volt ez nekem is.
- Mi ez a némaság? - térített vissza a jelenbe a fiú hangja.
- Ó, semmi... csak szörnyű, hogy el fogsz menni. - amit mondtam igaz volt, de nem ez keserített el.
Vik féloldalról pajkosan pillantott rám.
- Akkor fogok neked hiányozni egy picit?
- Nem! - vágtam rá nevetve. - Na jó... egy egész picikét.
- Akkor nyugodt vagyok!
Hát ez rólam nem mondható el. Teljesen felkavart ez a találkozás és a hír, hogy több száz kilométerre utazik. A mostani helyzetben talán jobb is lesz, de úgy éreztem, valami űrt fog hagyni a szívemben.
Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elűzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése