- Szia, Castiel! Vivien nem jött még haza?
- Látod valahol? - kérdezte morcosan a kanapén terpeszkedő srác.
- Nem!
- Okos vagy, akkor tehát még nincs itthon!
Tiria sértődött képet vágott, de azért mégis leült a kanapéra.
- És a többiek?
- Lucas a kuckójában, Tony még dolgozik, Angela néni meg a vacsorát főzi. - sorolta Cast egy szuszra.
- Oké, de muszáj ilyen ellenségesnek és hidegnek lenned velem?
- Mégis, hogy kéne viselkednem? Ugráljalak körbe örömömben, mert látlak?
- Ne tégy úgy, mintha az én hibám lett volna a csók! Te smároltál le, nekem csak annyi a bűnöm, hogy tetszett a dolog! - förmedt a fiúra Tiri villogó szemekkel. - Ezért nem kéne orrolnod rám. Nem tehetünk róla, hogy eluralkodtak rajtunk az ösztönök!
Castiel most már tényleg bepöccent.
- Ne feszegessük! Ejtsük a kellemetlen témát, jó?
Tiria magában mosolygott. Még csak most jön a kellemetlen téma!
- Castiel én... - kezdte a lány álszent képpel. - nem akarok feszültséget kettőnk között, hisz mégiscsak a barátnőm fiúja vagy!
- Na, ezt jól mondtad! Ez a lényeg: vésd az eszedbe, hogy a Viviené!
- Tudom, már felfogtam, hogy nagyon szereted. Nem fogom rád vetni magam, ha te nem akarod. Viszont az nagyon érdekel, hogy mitől vagy olyan biztos benne, hogy ő is ugyanígy érez? - kezdte a kételyeket kelteni a fiúban Tiria.
- Mire akarsz kilyukadni? - pillantott rá féloldalról Cast. Bizalmatlanul méregette a szőkeséget. - El akarsz választani minket? Direkt ellene beszélsz?
- Ugyan, dehogy! - színészkedett Tiria és legyintett. - Már rájöttem, hogy különleges a szerelmetek. Irigylem is egy picit... A múltkor Vivi megmutatta a tőled kapott üzeneteket, annyira szívhez szólóak és aranyosak voltak. Nem is tudtam, hogy két telefonod van... De nem is ez a lényeg, hanem a sok szép szó. Tudod, melyik üzi tetszett a legjobban?
Castiel csodálkozva ráncolta a homlokát. Nem értette, miből gondolja a lány, hogy két telefonja van, de nem akarta firtatni. - Na, melyik?
- Olyan édes volt, hogy majdnem megtanultam kívülről. Valami olyasmi volt, hogy: kis boszim, felforr a vérem, ha rád gondolok, oda vagyok érted édes, meg ilyenek. A kis poénos SMS-ekről nem is beszélve, amiben arról írtál, hogy kívánod, kell neked, de a végén meg az jött ki, hogy kívánlak Cornetto, vagy a másik, amikor forró testi vágyról írtál a végén meg influenza lett belő. Jókat kacagtam. Egy poénos költő veszett el benned!
Castiel majd felrobbant, mert ő sosem írt ilyeneket Viviennek. Gyanakodni kezdett és csalódottnak érezte magát. Kérdőn pillantott Tiriára.
- Mondd csak, Tirikém... csak a telefonszám volt kiírva ezeknél az üziknél?
- Nem, egy V betű. Kicsit csodálkoztam is, hogy nem C, de gondoltam, valami titkos becenév. - játszotta az ártatlant a szőke démon.
- Ez egyszerű: nem én küldtem azokat az SMS-eket! - jelentette ki Cast olyan komoly képpel, mint akit akasztani visznek, de belül dúlt benne a harag és a fájdalom.
- Jaj, ne! - Tiria bámulatosan jól színészkedett. Nagyszerűen alakította a drámai barátnőt. - Ó, Castiel... ne haragudj! Tényleg azt hittem, te írtad! Nem tőlem kellett volna értesülnöd erről, ez nekem olyan rossz. Nem akartam ilyesmibe belemászni!
- Az biztos, hogy Vivitől kellett volna megtudnom! - húzta el a száját Castiel.
Vérzett a szíve, mert úgy gondolta, nem lehet véletlen, hogy a kedvese nem beszélt erről a bizonyos V-ről! Ha csak jelentéktelen lenne, akkor biztos elmondta volna! Talán megcsalja valakivel? Istenem, képes rá? Csak erre tudott gondolni. Nem akarta elhinni, hogy az imádott lány félrekavar... az képtelenség!
- És nem tapasztaltál valami furcsa viselkedést Vivienitől? - kérdezte Cast aggódva. - Úgy értem, nem beszélt más pasiról? Vagy nem volt olyan locsolója, aki gyanús lehet?
Tiria diadalmasan mosolygott. Sikerült bogarat ültetni Castiel fülébe. Gyorsan felvette megint a bánatos álarcát.
- Hát izé... volt itt egy fura fazon, osztálytársatoknak túl idős lett volna, ezért rá is kérdeztem ki az, Vivi meg azt mondta, hogy egy régi jó ismerőse. - a három utolsó szót jól kihangsúlyozta. - Úgy huszonhat éves körüli volt a pasi, férfias és vonzó. Úgy emlékszem, Viktornak nevezte.
- Remek! - mondta Castiel dühösen és a kanapé karfájára csapott. - Ez csodálatos! Kíváncsi vagyok, mikor és hol ismerte meg az ürgét, és mióta csal vele!
- Na, de Castiel! - szólta le Tiria a fiút. - Biztos vagyok benne, hogy Vivi nem tenne ilyet! Ő csak téged szeret! - pislogott nagyokat a lány.
- Igazán? Már egyáltalán nem vagyok ebben olyan biztos! Miért nem szólt erről az állítólagos barátról, ha nem olyan fontos? Szerintem, azért titkolta el, mert jelent neki valamit!
- Na látod, erre nem találok magyarázatot én sem. - sóhajtott Tiri megjátszott együttérzéssel.
Titkon nagyon örült, hogy ilyen könnyen sikerült Vivi ellen fordítani a vörös srácot. Ha szerencséje lesz, jól összevesznek és Cast hozzá menekül a csalódottság után. Jaj, szegény kicsi Vivi! - gondolta Tiri gonoszul.
- Esküszöm, megölöm, ha megcsalt! - fogadkozott Castiel haraggal megtelt szívvel.
- Ne gondolj a legrosszabbra! - kérte Tiria mosolyogva és felállt. - De én most megyek! Csak meg akartam kérdezni Vivitől, hogy jön-e velem holnap délután shoppingolni. Majd beugrom holnap, és megkérdezem. Ne emészd magad, a ti szerelmetek mindent átvészel, ha elég erős! Neked meg még annyit mondanék, hogy nyugodj le és beszélj a barátnőddel... és ha igaz a feltételezés... gyere hozzám, szívesen megvigasztallak! - kacsintott pajkosan a lány, és amilyen hirtelen jött, úgy is távozott.
Castiel feldúltan, rezzenéstelen arccal ücsörgött a kanapén.
Létezik még olyan, hogy a "mi szerelmünk"? Vivien tényleg megcsal? Képes rá ez a kis bolond fruska? Fáj még a gondolat is...
Feszült idegekkel várta a lányt. Fél ötkor egy autó állt meg a ház előtt és Castiel az ablakhoz lépett. Épp egy fekete BMW parkolt le a ház előtt. Látta, hogy Vivien kiszáll az autóból, a vezető pedig mellé sétál. Pechére pont neki háttal állt a pasi, így nem látta a riválisa arcát. Hirtelen tőrdöfésként érte a felismerés, hogy Vivi tényleg találkán volt egy vadidegen hapsival! Ki lehet ez a BMW-s ürge???
Mikor azok ketten kint megölelték egymást, ott helyben szeretett volna meghalni, de előtte megölni a két árulót!
*****
Kiszálltam a kocsiból, Viktor meg lazán elém sétált. Éreztem, hogy itt a végleges búcsú.
Bűbájos mosolyt küldtem Viktornak.
- Azért ne felejts el, jó?
- Nem foglak, ezt megígérhetem! Majd hívlak, jó?
- Az... nagyszerű lesz. - nagyot nyeltem, nehéz volt beletörődni a távozásába.
- Jaj, te... - sóhajtott Vik és viharosan magához ölelt.
Borzongás futott végig rajtam, de aztán lelkesen simultam a karjaiba. Úgy gondoltam, ennyi jár nekünk búcsúzóul. Vegyes érzelmekkel viszonoztam az ölelést, mert ugye az eszem azt mondta, nem lenne szabad, a szívem meg azt súgta, csak még egy kicsit...
- Viszlát, Viktor! - suttogtam kiszáradt torokkal.
- Édes kiscicám... - szorongatott a fekete hajú srác. - Bár ne létezne a te barátod.... akkor az enyém lehetnél!
- Sss! Hallgass! - szóltam rá, mert erre még gondolni se mertem. Egyrészt azért, mert a Castiel nélküli élet unalmas és üres lett volna. Nélküle jövőm se lenne. Másrészt, meg féltem a gondolattól, hogy a Viktoré legyek. Ő idősebb, tapasztaltabb FÉRFI, már nem kisfiú. Talán hamar megunna, és el is hagyna egy ilyen átlagos, tudatlan kislányt, aki hozzá képest vagyok. Úgyhogy eldöntöttem magamban, hogy jobb így minden. A sors évekkel ezelőtt nem hagyta, hogy együtt legyünk, most meg már késő...
Elhúzódtam tőle és szomorúan néztem a világosbarna szemébe.
- Az égiek nem akarják, hogy együtt legyünk és ez így van jól... Most jobb, ha mész! Ne nehezítsd meg a búcsút!
- De olyan nehéz itt hagyni téged! - paskolta meg az arcom kedvesen. - És akkor nem fogod kinyomni a telefont, ha hívlak?
- Akkor jó! - vigyorgott a srác és megint megölelt, de amilyen gyorsan megragadott, olyan gyorsan el is engedett. - Hát megyek....
- Akkor... Isten veled... és sok sikert! - olyan nehéz volt a búcsú. Pedig úgy gondoltam, semmit sem jelent nekem ez a fiú. Most derült ki, hogy mégis. A gyerekkori szerelemnek még nyoma van a szívemben és tényleg jobb, ha elengedem. Mert ha marad, felborítja a megszokott és boldog kis életem. Hirtelen megharagudtam magamra és rá, hogy ártani akarnánk Castielnek. Nem érdemli meg tőlem, és rám tört a bűntudat. Végig imponált, hogy egy idősebb és lenyűgöző pasi oda van értem, de ez nem mehetett volna tovább. Előbb-utóbb Vik többet akart volna, és akkor az lett volna a vége, hogy megadom neki magam és megcsalom Castielt. És mivel ezt semmiképp sem akartam, jobb, ha megy.
- Szia, kicsi! - intett még Viktor és a kocsiba ülés előtt még csókot dobott.
Mosolyogva viszonoztam a gesztust, hogy ne lássa, mi zajlik bennem. Reméltem, a távozásával együtt megszűnik a lelkemben tomboló vihar is, amit kavart. Úgy gondoltam, ha nem lesz, aki bűnre csábítson, akkor rendbe jön az életem.
Mikor beléptem a nappaliba, váratlanul ért, hogy ott találtam Castielt. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de haragos és sötét tekintete visszatartott.
- Szia! Régóta vársz? - kérdeztem zavartan, mert nem tudtam, mire vélni a hidegségét.
- Hol voltál? - kérdezte dühösen Cast.
- Sehol... - vágtam rá automatikusan, de aztán javítottam is, hogy ne ingereljem még jobban. - Vagyis a könyvtárban.
Castiel közelebb jött hozzám és elkapta a csuklómat. Nagyon nem tetszett az agresszív viselkedése. Dacosan el akartam rántani a karom, de ő nem engedte.
- Ki ez a pasi, aki hazahozott a kocsijával, és ölelgetett a nyílt utcán?
Kissé megkönnyebbültem. Szóval csak féltékeny. Csúnyán lebuktam és nagyon aggasztott Cast arckifejezése. Semmi jót nem ígért. A szemében volt valami, ami megrémített.
- Válaszolj végre! - szólt fenyegetően Cast.
Hirtelen attól féltem, megüt. Még sosem láttam ilyen mérgesnek, és nem tudtam, mire számítsak.
- Viktor Willsonnak hívják!
* Legalább a név stimmel! - gondolta a vörös srác. *
- Folytasd! - Castiel már annyira szorította a csuklóm, hogy az már fájt.
- Egy régi barátom, akivel véletlenül találkoztam össze....
- Megcsaltál vele? Lefeküdtetek?
Nem akartam hinni a fülemnek. Hát ennyire nem bízik bennem? Bár lássuk be, volt némi oka a féltékenységnek, de hogy azt feltételezte, lefeküdtem mással, nagyon rosszul esett.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? - kérdeztem kétségbe esve.
- Igen, vagy nem? Tudni akarom! A szeretőd?
- Nem! - csattantam fel kemény hangon. - Mondtam, hogy csak haverom!
- Ó, tényleg? - gúnyolódott Castiel kikelve magából. - És ezt el kéne hinnem? Hallani akarom az egész históriát! Mióta ismered, és mi történt köztetek?
Utáltam, hogy itt tartunk, de végül is megérdemeltem a haragját, hisz buta fejjel flörtölgettem és szórakoztam Viktorral! Ezt sosem szabad megtudnia, mert kárt tesz bennem, vagy magában. Ahogy most rám meredt, olyan volt, mint egy felbőszült oroszlán. Megpróbáltam kicsit lecsillapítani.
- Rendben van, Castiel! Elmondok mindent, csak üljünk le!
A fiú válaszra sem méltatott, csak lerogyott a kanapéra, mellé ültem, de nem mertem túl közel merészkedni hozzá, vagy megérinteni. Olyan volt, mint aki robbanni készül.
- Mondd csak, ne kímélj! - kérte durcásan Cast.
- Kezdem az elején. Még húsvét előtt futottam össze vele véletlenül. Szinte pici korom óta ismerem ezt a srácot.
- És összejöttél vele? - méregetett gyilkos pillantásokkal.
- Nem, Castiel... - válaszoltam és megpróbáltam higgadt maradni. Éreztem, hogy ha hisztizni kezdek, hogy ne feltételezze ezt rólam, az csak rontana a helyzeten. - Miket gondolsz? Most találkoztam vele másodszor és csak... felidéztük a múltat.
Muszáj volt füllentenem, mert nem akartam a lelkébe gázolni.
- Régen... régen jártál vele?
Megpróbáltam megölelni Castielt, de eltolt magától.
- Nem, csak barátok voltunk. Különben is, még kis pisis voltam, amikor ő már gimibe járt. Rajongtam egy kicsit érte, de sosem vett észre. Viktor nem jelent nekem semmit. Nem tudnálak megcsalni! - a végén elcsuklott a hangom és könnybe lábadt a szemem. - Én téged szeretlek... mindig csak téged! Te vagy az egyetlen, az igazi!
Láttam, hogy Castiel arca kezd megenyhülni, de csak egy pár pillanatra, mert megint elsötétedett a szeme.
- És azok az érzelmes SMS-ek, amiket küldött neked? Azokat mivel magyarázod?
Döbbenten ültem és nagy szemeket meresztettem rá. Vajon honnan tud az üzenetekről? Mikor aludtam, belenézett a telefonomba? De ha így lett volna, akkor már korábban rákérdezett volna. Akkor... biztos Tony vagy Lucas szórakozott a mobilommal és kikotyogták Castielnek, mit olvastak. Hogy lehetnek ilyen szemetek? - gondoltam felháborodva.
Úgy döntöttem, jobb az őszinteség.
Előkotortam a mobilom és megkerestem azokat az SMS-eket, amiket Viknek küldtem.
- Tudod... néha tényleg kaptam tőle befűzős, vagy vicces üziket, mert Kim megadta neki a számom, de mindig próbáltam lerázni. Olvasd!
A kezébe nyomtam a telefonom és hagytam, hogy elolvassa, amiket írtam Viktornak.
- Ettől még később összejöhetsz vele. Eleinte velem is hadakoztál! - kételkedett még mindig Castiel.
- De nem fogok, mert csak téged akarlak! Különben is, most csak búcsúzni jött. Elmegy és nem fog visszajönni!
És megint hazudtam, de azzal nyugtattam magam, azért, hogy ne veszítsem el őt. Magamban megfogadtam, hogy sose csinálok többet ilyet, mert nem bírnék a szemébe nézni, ha még jobban átverném. Már lezártam a múltat, hogy ezentúl csak Castiel legyen fontos.
- Nagyon remélem, hogy ez igaz. - pillantott rám szigorúan Castiel. Láttam benne a sebzett vadat, és ettől csak még jobban szerettem, hisz azért viselkedett így, mert félt, hogy elveszített. Ennél több már nem is kell nekem. Soha többet nem játszom a tűzzel... csak Castiellel.
- Castiel! Azt hiszed hazudok? Hát nem tudod, hogy téged szeretlek a világon a legjobban? - mondtam most már potyogó könnyekkel. És végre az igazat mondtam. - Nem tudok nélküled élni! Imádlak! Mi kell még?
- Semmi... semmi más... - Castiel elkapta a karom és magához ölelt. - Sajnálom, hogy ennyire kiakadtam, de a gondolat, hogy elveszítelek, elvette az eszem! Elöntötte az agyamat a féltékenység. Sajnálom...
- Nem kell bocsánatot kérned. Amíg féltesz, addig tudom, hogy szeretsz. - boldogan simultam a karjába. Úgy éreztem, hazataláltam.
- Szeretlek, és mindig szeretni foglak, Vivieni!
A békét forró csókkal pecsételtük meg. Reméltem, soha többet nem fogunk veszekedni.
Iszonyú lelkiismeret furdalásom volt, úgy gondoltam, nehezen fogom túltenni magam a megingásomon, de szeretem annyira Castielt, hogy ne gondoljak többet Viktor Willsonra.
Szívesen megkérdeztem volna Tonyt, hogy ő szólt-e az SMS-ekről Castielnek, de akkor el kellett volna mondanom a találkozásom Vikkel, így inkább hallgattam.
Az elkövetkező két hét nyugisan telt. Minden a régi volt. Boldog voltam Castiellel és szerencsére Viktor elfelejtett hívni. Borzasztó gyorsan közeledett a nyár és ez jókedvvel töltött el minket. Már közös nyaralásokat terveztünk.
Szóval Viktor eltűnt, Tiria pedig lecsillapodott. Mivel nem sikerült szétválasztani a szerelmespárt, egyelőre visszavonult. Időre volt szüksége, hogy újabb haditervet eszeljen ki. Vivi és Castiel újra boldogok lehettek. De vajon meddig??? 😁
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése