Rendeződő viszonyok

 Másnap megérkezve a suliba a büfétől nem messze ültem a lócán Kimmel, Violával és Kentinnel. Párom az udvarra ment cigizni Lysanderrel, de velük tartott az együttes is, így az üvegajtón keresztül láttam, hogy megrohamozták őket a rajongók. Autógrammokat osztogattak, fotókon pózoltak, sőt, Castiel és Eva egy rögtönzött duettet is előadott a csajok unszolására. A nyitott ajtón keresztül is alig hallottam, mert nagy volt az alapzaj idebent, inkább csak láttam, hogy énekelnek. A piros pulcsis és fekete nadrágos Viola is a kinti csődületet nézte, mert fejcsóválva megjegyezte: 
  - Nem tudom, hogy bírod elviselni a sok ragadós némbert, barátnőm.
  - Nehezen, de muszáj. Ez az őrület már a pasimmal együtt jár. - válaszoltam sajtos rúd eszegetés közben.
  - Addig nincs gond, míg jól viselkedik a fiú. - jegyezte meg vigyorogva a sárga "diva" feliratú felsőt és szaggatott farmert viselő Kim. 
  - Kösz, Kim, megnyugtattál. - forgattam a szemem. - Beszéljünk is másról, mert ez a téma csak felidegel. Veletek mi újság? - néztem végig a barátaimon. 
Először a pad legszélén ülő Kentin válaszolt, aki kólát szürcsölt:
  - Az én életem korántsem ilyen izgalmas. Csendesen elvagyok Torival, és ennyi. 
  - Unod a csajt? - csapott le rá Kim, aki ezúttal nem viselt semmilyen sapkát. 
  - Nem, nem erről van szó, csak arra céloztam, hogy a mi kapcsolatunk nyugis a Viviéhez képest. 
  - Bár az enyém is nyugis lenne!  - sóhajtottam vágyakozva. 
  - Nem babám, mert akkor azok nem ti lennétek. - mosolygott Kim. - És hogy válaszoljak a kérdésedre, velem sincs semmi újság. Szóló vagyok, unott és befásult. 
  - Sajnálom, csajszi! De meglátsd majd akkor változik az életed, amikor nem számítasz rá. - próbáltam bíztatni, aztán a másik oldalamon ülő lány felé fordultam. - És te, Viola? Minden oké Dimitry-vel?
  - Ó, igen! - csapta össze a két tenyerét virgoncan a lila hajú lány. - Imádom Dimitry-t, és szerencsére ő is engem. Szinte minden délután együtt lógunk, kedves, figyelmes, és egy álom vele az életem. Sosem volt még ennyire igazi kapcsolatom. Megvan köztünk a bizalom, a törődés, őszinteség és az a bizonyos szikra is. 
  - Jó neked, csajé! - Kim elismerően koccintásra emelte narancskóláját Viola felé. 
  - Viszont van egy kis árnyék is az idillben. - vallotta be a másik lány elvörösödve.
  - Mi a manó? Tényleg? - kérdezte Kentin meglepődve. 
  - Igen. Dimy-vel minden szuper, csak az a gond, hogy Matthew még mindig nem hagy békén. - avatott be minket Viola. - Mióta szakítottunk SMS-ben, vagy telefonon rimánkodik, hogy menjek vissza hozzá. Olyan is előfordult már kétszer-háromszor, hogy este beállított nálunk, és személyesen próbált meggyőzni, hogy nekünk ki kell békülni! Lassan ott tartok, hogy félek tőle, és attól is tartok, hogy egyszer olyankor jön, amikor Dimitry nálunk van, és még ölre mennek értem! Mi vagyok én? A kibaszott Júlia, akiért harcolnak a férfiak?
  - Te aztán jól megszédítetted szegény Matty fiút. - kuncogott Kim. 
  - Ez nem vicces, Kim! - szólt rá haragosan Viola. - Iszonyú nagy gond, hogy nem tudom lerázni az exem!
  - Ha érdekel egy pasi véleménye, szerintem, hagyd, hogy Dimitry oldja meg a dolgot. Azt mondtad őszinték vagytok egymással, akkor igenis mond meg neki, hogy zaklat a volt pasid, és tegye helyre ő Mattet. Szerintem, ha látja a volt fiú, hogy már mással boldog vagy, könnyebben beletörődik. Látsd én! - Ken a büféasztalnál enyelgő Pattyre és Arminra bökött. - Kell neki egy verbális fejbe kólintás, hogy el tudjon engedni. 
  - Ebben van valami. - bólogattam, és elszorult kissé a szívem, mert eszembe jutott, hogy én hasonló módszert vetettem be a reménykedő Ren ellen. - Jobb megbántani az igazsággal, mint hagyni, hogy illúziókba ringassa magát szegény Matt. Addig nem adja fel, míg be nem keményítesz! 
  - Azért és sajnálom szegény Mattet egy kicsit. Te aztán jól megbolondítottad azt a bika csávót, ha még mindig oda van érted! - jegyezte meg nevetve Kim. 
  - Ha neked bejön, miért nem vigasztalod meg? - fordult Kim felé Kentin. - Gondolj csak bele! Minden gond megoldódna! Te nem lennél magányos, Viola pedig megszabadulna a zaklatójától!
Szóhoz se jutottam, csak magamban röhögtem. A gondolat egyszerre volt morbid és vicces. 
  - Neked elmentek otthonról, Kentin? - háborgott Kim kiakadva. - Tisztában vagy vele, hogy Matt az exem, Alex legjobb barátja? Szerinted hiányzik nekem ennyi dráma? Hát nem, köszi! Kedvelem Mattet, tényleg kedves és jó pasi. Bírom, de nem, mint társat magam mellé. Nem tudnám elképzelni! Alexet se haragítanám magamra, meg nem az eseteim a hosszú hajú fiúk úgy, mint Violának. - mondta Kim arra célozva, hogy Matthew-nak és Dimitry-nek is hosszú haja van. - Különben is ez olyan lenne, mintha te összejönnék Patty legjobb barátnőjével. Gondolj bele, katasztrófa lenne!
  - Na jó, ebbe a részébe nem gondoltam bele! - legyintett Ken. - Horror lenne.
  - Ugye? - mosolygott diadalmasan Kim. 
Ekkor lépett oda hozzánk kifulladva a zöld-fekete kockás inges és barna nadrágos Alexy. 
  - Hú, sikerült belógnom! Nem semmik ezek a rajongók! Majd szétszedtek minket. 
  - Láttuk. - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. - A hírnév átka. Rögtönzött koncertet is adtatok? 
  - Igen, bizony! Cast és Eva kérésre elénekelte a My Demons-t a Starset-től, és aztán becsatlakoztunk mi többiek is. Az jó volt. És itt mi a téma? 
  - Mi lenne? Szerelmek, nyüglődés, kapcsolatok. - vágta rá Kim. - Neked erről van mondandód?
Alexy zavartan hintázni kezdett a sarkán és elpirulva lesütötte a szemét. 
  - Ó, csak nem szerelmes lettél végre? - örvendeztem, mert levettem, hogy Alexy zavarba jött a témától. - Mesélj, drágám! Ámor szíven talált? 
  - Nem kell felfújni a dolgot, de úgy néz ki igen! - vallott Alexy, és viccesen megfenyegetett. - De ne kombinálj, Vivi baba! Még csak az ismerkedő fázisban vagyunk. 
  - Mesélj már, Alexy! Ki az? Hogy ismerted meg? Jártok? - bombáztam rögtön a kérdéseimmel. 
  - Csak annyi van, hogy a múltkori koncertünk után rám írt egy cuki szőke fiúka, hogy tetszett neki a fellépésünk. Beszélgetni kezdtünk, írásban flörtölünk, bejön a srác, de ez még csak egy kezdődő valami. 
  - Annyira örülök neked, Alexy! - tapsikoltam vidáman és őszinte örömmel. - Megérdemled, hogy te is boldog és szerelmes légy! Drukkolok neked! 
  - Köszi, szívem, de még nem merem beleélni magam. 
  - Csak nyugodtan, hapsikám! A szerelmet meg kell élni. - örvendezett Kim is. 
Aztán összenéztünk Kimmel és elkezdtük énekelni Gloria Gaynor-tól az I love you baby-t. 
Még nagyban dalolásztunk, amikor befutott hozzánk a vörös hajú rockerem talpig feketében és felháborodva hallgatott minket.  
  - Mi van itt, gyerekek? Jól értem, hogy épp a kék hajúnak szerenádoztok? - kérdezte Cast csodálkozva. 
  - Látod, haver, hová jutottunk? - hergelte Alexy. - Bizony, nekem szólt a nóta és a két lány együtt nem is olyan rémes!
Castiel incselkedő pillantást vetett rám, felrántott a lócáról aztán a karjába perdített. 
  - Magyarázd meg, asszony, miért ennek a lükének énekelsz, amikor én sehogy se tudlak rávenni az ilyesmire? 
Nevetve fontam a karom Castiel nyaka köré és hozzásimultam.
  - Egyszerűen azért, mert te profi énekes vagy, drágám, és előtted szégyellem a fals hangomat, ez meg csak egy poén volt, mert Alexy barátunk szerelembe esett. 
  - Elnézem neked - most az egyszer. - puszilta meg az arcom kedvesen Castiel. - De ezért kárpótlást érdemlek, nem gondolod?
  - Esetleg délután tehetek valamit érted. - súgtam sokat ígérő pillantásokkal. 
  - Délután nem jó, bébi! Próbálok a bandával.
  - Ó, a franc! - csüggedtem el. - Nekem se jó! Elfelejtettem, hogy délután Sissy-vel leszek!
  - Remek, hogy akárhányszor nem érek rá te az Adams Familyval lógsz!
  - Ne piszkáld már őket! - legyintettem nyakon, de rögtön szájon is csókoltam kárpótlásul. - Ezt dobta a gép! Neked is, nekem is van melóm! 
Sajnos becsengettek, így nem maradt több időnk egymásra. Kézen fogva indultunk első órára. 
Reggelikor Alexy ismét a bandámhoz csapódott, és valahányszor Kimmel összenéztünk szerelemes dalokat dúdoltunk neki. Így vidáman telt a nap. 
Ebéd szünet előtt fizika óránk volt és én Kimmel ültem, mert Castiel Lysanderrel akart ülni, hogy átbeszéljék, milyen dalokat akarnak gyakorolni délután. Őszintén, ezt most nem is bántam, mert így megtudtam beszélni Kimmel, mire készülök. Beszélni akartam Ericával, hogy engem komolyan érdelek az újságírás. Barátnőm megértett, és biztatott, hogy vágjak bele, ha tényleg ezt akarom. 
Nagy szünetben el is lógtam a csapattól és felmentem az első emeletre. Tudtam, hogy balra kell mennem a szerkesztőséghez, de még sosem jártam ott, mert eddig nem érdekelt. A folyasó végén megálltam a jövőm felé vezető ajtó előtt. Ideges voltam, és tartottam tőle, hogy talán nincs is ott semmi keresnivalóm. Az ajtóra az volt írva: ne kopogj, úgyse halljuk, csak gyere be!
Zakatoló szívvel beléptem, és csodálkozva nézem körül. Akkora volt a nyüzsgés, hogy tényleg nem hallották volna a kopogást. A hatalmas teremben volt vagy tíz íróasztal, amik előtt kettesével ültek diákok laptoppal. Nagy volt a jövés-menés, kurjongatás, nevetés és telefoncsörgés. A terem végében mindenféle elektromos kütyük, monitorok, számítógépek és nagyképernyős tévé állt a helyi hírcsatorna ment benne. Elsuhant mellettem egy csapzott hajú sovány, szemüveges fiú, úgy döntöttem megállítom. 
  - Szia! Bocsi... Erica Reece-t keresem, itt van valahol? 
  - Szia. Mitch irodájában van, a pénteki számot beszélik meg éppen.  - a szőke srác a terem végébe egy ajtó felé mutatott. - Várj ott az ajtó környékén, szerintem mindjárt végeznek!
  - Köszi. - bólintottam és tétovázva megcéloztam a mutatott helyet. 
Nem várakoztam és bámészkodtam még öt percet se, nemsokára Erica kilépett az ajtón. 
A riporter lány lila hosszú felsőt viselt, egyszerű farmerrel. Haja ezúttal a feje tetejére volt gumizva.  
  - Szia, Erica! Lenne rám néhány perced? 
Láttam, hogy a csaj először nem ismer meg, de aztán a fejéhez kapott. 
  - Már emlékszem rád! Te vagy a rocker srác barátnője. Ha a róla szóló cikk érdekel, az csak pénteken fog kijönni. Hétfőn és pénteken adjuk ki a lapokat. 
  - Értem, de én nem emiatt jöttem. Nagy hatással voltál rám a múltkor, és te lettél a példaképem. Engem érdekelne a szerkesztőség munkája. Szívesen csatlakoznék hozzátok, ha lehet. Szenvedélyes amatőr író vagyok. Lenne rá mód, hogy bekerüljek?
  - Nahát, megleptél! - mosolygott Erica. - Vannak írásaid, amit el tudsz hozni nekünk? Riporterekből sosem elég, szóval lehet esélyed a csatlakozásra, de ehhez látnunk kell mit tudsz. Hozz valami anyagot, amit meg tudunk nézni Mitch-csel.
  - Oké, ez nem gond. Van egy naplófélém, amibe le szoktam írni a legkedvesebb emlékeimet helyekről, emlékekről, érzésekről, hogy ne felejtsem el, és van jó pár dolgozatom a volt szülővárosomról, nyaralásokról, meg ilyenekről. 
  - Ilyesmire gondoltam. Hozz be holnap valamit. - bólintott rá Erica, de aztán kételkedve végig mért. - És ha tényleg jó vagy, és bekerülsz közénk, akkor gondolkozz el egy hangzatos írói álnéven, mert péntektől te leszel a híres Vivien Marsall, aki elrabolta a kedvenc rocksztárunk szívét. Híres leszel, de ebben az esetben most nem jön jól neked a hírnév. Castiel barátnőjeként senki nem venné komolyan az írásaidat, vagy csak azt akarnák, hogy róla írj. 
Meglepett, hogy még hátrányom lehet belőle, hogy én vagyok a híres és tehetséges Castiel barátnője. Mekkorát változik a világ percek alatt!
  - Értem mire célzol, de nyugi, nem okozna gondot, ha nem tudnák, hogy én írtam bármit is az újságba. De ez még a jövő zenéje, akkor holnap jövök megint! És köszönöm a lehetőséget!
  - Nincs mit, csajszi! Várlak vissza. Szerintem jól kijönnénk. 
  - Ebben én is biztos vagyok! - viszonoztam Erica mosolyát őszintén. 
  - Akkor hajrá! De most lépnem kell, ezer a dolgom!
  - Oké, nem tartalak fel! Viszlát. 
Hatalmas kövek gördültek le a szívemről amikor lementem az aulába. Jobban kijöttem Ericával, mint gondoltam, ad egy esélyt, és ez boldoggá tett. Kaptam egy lehetőséget, már csak élnem kell vele! Bíznom kell magamban, az már fél siker. Reszkess világ, mert hamarosan jön Vien M. a jövő legígéretesebb újságírója!
Még épp volt időm Castiel csokispereceiből elcsennem párat, hogy egyek is valamit, és mire faggatni kezdett, hol voltam, megint becsengettek, így rejtélyesen csak annyit közöltem vele, hogy a jövőm egyengettem. 
Legközelebb hazafelé tartottunk, amikor nyugodtan tudtunk beszélgetni. 
Kéz a kézben sétáltunk a kellemes tavaszi napsütésben. Már fél úton jártunk, amikor úgy döntöttem elmesélem kedvesemnek mire jutottam Ericával. 
  - Képzeld, szívem, délben bementem a szerkesztőségbe. Végre megtaláltam az utam. Komolyabban érdekel az újságírás. Holnap be kell vinnem néhány írásomat, hogy megnézzék, és ha jónak találnak bevesznek az író csapatba! - lelkesen rázúdítottam Castielre mindent. - Tudom, hogy kemény pálya, sokat kell tanulnom majd, egyetem, diploma, írói kurzusok, de nem félek a kihívástól, mert beleszerettem a szakmába. 
  - Komolyan? - Castiel megállt és csuklómat szorongatva maga felé fordított. - És ezt miért csak utólag kell megtudnom, amikor már eldöntötted? Nem az lett volna a normális, ha velem beszéled meg először, vagy legalábbis rögtön beavatsz abba, hogy ezzel a gondolattal foglalkozol? Már nem is beszéljük meg, mit akarunk a jövőben? Mi a picsa van velünk?
Nyugtatóan megfogtam a bal vállát. 
  - Kérlek, Cast, ne akadj ki ezen! Tegnap, amikor Erica meginterjúvolt téged akkor jött egy isteni sugallat, hogy én is ezt akarom csinálni, és bele akartam vágni, mielőtt lebeszélem róla saját magam. És ha jól emlékszem te sem tudattad velem előre, hogy rocksztár akarsz lenni! Pontosan emlékszem, hogy egy családi vacsorán tudtam meg anyámmal és a tesóimmal egyszerre, hogy te erre a pályára készülsz! Szóval kvittek vagyunk! - elfordultam tőle. Nem akartam veszekedni, és nem örültem, hogy problémát csinált abból, hogy nem avattam be előre! Összetartozunk, de ez mégiscsak az én életem, hadd döntsem már el én egyedül, milyen szakma felé indulok!
Visszafordultam Castiel felé. A srác egy pillanatra lecsukta a szemét, hatalmasat sóhajtott, majd idegesen vörös sörényébe túrt. 
  - Oké, megemésztettem a dolgot. Igazad van, én se veséztem ki veled a pályaválasztásom előtt a témát. Tudom milyen érzés, amikor rád tör az érzés, hogy neked ezt kell csinálnod, és rögtön bele akarsz vágni, mert úgy érzed, ha nem teszed, elszáll a lehetőség! - hozzám lépett, magához ölelt és a hajamba fúrta az arcát. - Örülök, hogy te is megtaláltad az utad!
Örömmel simultam a karjába a járdán ácsorogva. Megszűnt a külvilág, csak mi ketten léteztünk, és ez olyan felemelő érzés volt. Castiel is erre gondolhatott, mert elkezdte nekem énekelni Mr, Probz-tól a Noting really matters. A mi dalunkat! Miközben énekelt lassan összesimulva táncoltunk egymás szemébe nézve, és ez is egy olyan pillanat volt, amit sosem szeretnék elfelejteni. Mikor véget ért a rögtönzött szerenád homlokon csókolt, s csak akkor vettük észre, hogy nézőközönségünk is van. Néhány járókelő még meg is tapsolt minket. Kicsit zavarba jöttem, de aztán meghajoltunk, Cast csókot nyomott a kézfejemre, aztán folytattuk az utunkat hazafelé. 
  - Szóval akkor drukkolsz nekem, hogy sikerem legyen az írásban? - kérdeztem mikor lekanyarodtunk a kis mellékutcánkba. 
  - Mi az, hogy! Amúgy nincs szükséged arra, hogy drukkoljak! Tudom, hogy bármibe fogsz, sikerülni fog, és tehetséges vagy, és ezt ők is észre fogják venni!
Féloldalasan sandítottam rá, kételkedve és mosolyogva. 
  - Kedves vagy, életem, csak az a baj, hogy nem hiszek neked, mert te elfogult vagy! Nem vagy pártatlan, hisz szeretsz!
  - Nem olyan ez egy kicsit, mint amikor én kezdtem énekelni? Pontosan ugyanúgy vagyok, mint te akkor. Elfogult és vak a szerelemtől! Mivel nekem te vagy a legjobb, így elvárom, hogy mindenki tökéletesnek lásson!
  - Köszönöm, szívem! Annyira, de annyira szeretlek! - vallottam be szerelemtől túlcsordult szívvel. 
  - Nem jobban, mint én téged. - Cast felém hajolt és kedves puszit nyomott az arcomra menet közben. 
Sajnos túl hamar hazaértünk, és a kapuban el kellett váljunk. Úgy elnyújtottuk a búcsúzkodást szerelmes pusmogással, hogy utána rohannunk kellett. Neki azért, hogy hazaérjen mire nála ér a csapat, nekem meg azért, hogy legyen időm harapni még mielőtt átmegyek a szomszédba. 
Épphogy ettem egy kis levest, felhörpintettem a maradék kávét és már fogtam is a kiskabátom, és átvágtáztam Renéknél. Még menet közben kigondoltam, hogy túl jó idő van ahhoz, hogy bent senyvedjünk a házban, inkább sétálni akartam vinni Sissy-t. 
Amikor bekopogtam a kislány nyitott ajtót és azonnal az ölembe ugrott. 
  - Szia, Vivi! Úgy vártalak már! - örvendezett a kis pöttöm, aki csini kis farmernadrágot viselt babarózsaszín Hello Kitty-s pulcsival. 
  - Helló, kisbarátnőm! Magad vagy? - kérdeztem és kérdőn pillantottam a nappali felé. 
  - Nem. Ren a konyhában tömi a majmot. Mit akarunk csinálni ma? 
  - Arra gondoltam, hogy jó idő van, elmehetnénk sétálni. Mit szólsz? - tudakoltam. 
  - Klafa lenne! - ujjongott Sissy tapsikolva. - Visszük Tatumot is. Ideje, hogy világot lásson a kisfiam! 
Mosolyogva gondoltam arra, hogy milyen feltünést fog kelteni a kiscsaj a városban egy valódi csecsemő kinézetű babával. De sebaj... ha egyszer Tatum jönni akar, akkor nincs mese!
  - Szólj a bátyádnak, mire készülünk, én addig megkeresem a fogason az itthoni kiskabátod!
Azért kértem ezt Sissy-től, mert véletlen se akartam beszélni a bátyjával, és már oda is léptem az ajtó mögötti tele fogashoz, hogy megkeressem az említett ruhadarabot. Csakhogy a kislány nem szöcskézett ki a konyhába, ahogy reméltem, hanem kiabálni kezdett. 
  - Ren! - Sissy úgy visította bátyja nevét, hogy lehet azt még az öcsém is hallotta három házzal arrébb. - Gyere ide! Akarok valamit!
Már ebből érezhető volt, ki a ház úrnője, mert teljesült az akarata, Ren megjelent a konyhaajtóban egy hatalmas hamburgerzsemlét rágva. 
  - Mi van, törpe? Mit kiabálsz?
  - Vivivel sétálni visszük a kedvenc babámat. Elengedsz? 
Megint mosolyogtam magamban, mert Sissy kész tények elé állította a tesóját és csak a végén biggyesztett oda egy kérés félét. 
  - Ó, szia, Vivi! Sétálni? Igazatok van, túl jó idő van a bent kuksoláshoz. - a fiú alaposan végig mért, pedig eddig úgy tett, mintha ott se lennék. - Tudjátok mit? Démonra is ráfér egy alapos séta. Ha vártok két percet, veletek megyek!
Elképedtem az ötletén. Tényleg velünk akar jönni? Azt hittem kerülni fog, mint a legutóbbi veszekedésünk óta mindig.   
  - Király! - ugrándozott Sissy. - Tatum meglovagolhatja Démont!
  - Na, azt nem! A kutyám nem póni!
Mivel ezek ketten már eldöntötték, hogy hármasban megyünk sétálni, nem volt mit tennem, kivittem a kicsit az udvarra, ott vártuk meg hogy a tesója átköltözzön és kihozza a kutyát a kennelből.
Kissé idegesen indultam el délutáni sétánkra a babát cipelő lánykával, és mogorva bátyjával. Sokáig hallgattunk, csak Sissy fecsegett a babának, megmutatta neki hol lakok én, aztán kérte, hogy a Diákpark felé menjünk, mert mellette van egy játszótér. Ren görcsösen vezette a tekintélyt parancsoló jószágot a pórázzal, rám se bagózott, de a húgára se nagyon. Nem is értettem akkor miért akart velünk jönni.
Amikor elértük a pékséget Sissy hisztit vágott, hogy vegyünk neki csokis fánkot. Én nem szívesen tömtem volna kora délután szénhidráttal, de Ren a nadrágja zsebéből kihalászott egy marik aprót és Sissy-nek adta. 
  - Akkor vedd meg magadnak! Légy ügyes kislány! Bemész, köszönsz szépen - Ren bekukkantva a boltba látta, hogy ketten már vannak bent. - sorba állsz, majd kérsz a nénitől két csokis fánkot. 
Sissy buzgón bólogatott és ideadta nekem a babát, hogy szabad legyen a keze. 
Mikor a kislány beviharzott a boltba elismerően néztem Renre. 
  - Jó, hogy próbálod önállóságra nevelni a kicsit. Minél előbb, annál jobb. 
  - Nem árt neki... meg aztán veled is kettesben akartam lenni. 
Megütközve néztem rá, s elképedésemet ő is észrevehette, mert halványan rám mosolyodott. 
  - Nyugi, nem akarlak zaklatni, vagy kínos helyzetbe hozni, épp ellenkezőleg. - beszéd közben Ren nem nézett rám, a fél kezében a pórázt markolászta, másikkal a kutya fejét paskolgatta, hogy nyugton legyen. Feszengett kicsit, de aztán folytatta mondandóját: - Azt szeretném, ha elásnánk a csatabárdot. Rossz, hogy kerüljük egymást, és nem kéne feszengenünk egymás közelében, amikor elkerülhetetlen a találkozás a húgom miatt. Én úgy érzem... tudok úgy viselkedni, mint az ismerkedésünk elején. Elfogadtam, hogy rögeszmésen ragaszkodsz a pasidhoz. Volt időm gondolkodni mostanában, és inkább leszek csak a barátod, minthogy kerüljelek! Kedvellek, és elfogadom a barátságod... ha te csak ezt tudod nyújtani. 
Meglepett a monológja, de örültem is neki. Már ő is fontos része volt az életemnek, és igaza volt, nekem is rémes volt ez a semmilyen viszony közöttünk. Nem is gondolkodtam tovább, megfogtam a pórázt szorongató kezét. 
  - Köszönöm, Ren! Hiányoztál! Megismertelek, megkedveltelek, és fájt, hogy nem is beszélünk. Viszont meg kell értened, hogy én nem akarom erőltetni a barátságot köztünk, ha te nem tudod elviselni, hogy Castielt szeretem. 
  - Ne aggódj emiatt! Beláttam, hogy nem állhatok közétek. - hirtelen kézfogáshoz kulcsolta a kezünket. - Mit szólsz? Csak barátok? 
  - Csak barátok. - ráztam meg boldogan a kezét. El se tudnám mondani, mennyire örültem, hogy visszakapom Rent. 
Jót tett nekünk a békülés, mert mikor Sissy kijött a pékségből és útközben elfogyasztotta a bezsebelt kajáját, csendbe volt, de mi Rennel már nem feszengtünk. Tudtunk lazán beszélgetni. Elújságoltam, hogy felvettem a kapcsolatot Erica Reece-al mert foglalkoztat az írás gondolata. Ren is bíztatott és velem örült, hogy megtaláltam azt a szakmát, amiben szívesen dolgoznék. Aztán a fiú mesélte el, hogy kétszer randizott Charlotte-tal, de nem lesz folytatás, mert nem illenek össze. Sajnáltam, hogy kudarc lett a kapcsolatuk, és kicsit tartottam tőle, hogy azért nem kell neki a lány, mert még mindig utánam ácsingózik. Persze nem mertem ezt szóba hozni, nehogy elrontsam rendezett viszonyunkat. 
Sissy hamarosan visszakérte tőlem a babát, azzal szaladt a játszótérre, vele csúszdázott és hintázott. Jó hangulatban telt a délután. Sötétedésig bolondoztunk a téren, majd vidáman tértünk haza. 
Végre volt egy igazán jó napom. Ma nem idegesítettek Cast rajongói, szerelmem támogatja frissen kialakult karrierlázam, és még Rennel is sikerült kibékülnöm. Boldog voltam, de kezdtem kicsit aggódni, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen, és történni fog valami rossz, ami mindent elront...