Gondatlan pillanatok

 Másnap reggel nyomott hangulatban keltem. Kicsit mérges és csalódott is voltam, mert Cast megígérte, hogy este próba után visszajön nálunk, hogy velünk vacsorázzon, és itt aludjon, de nem jött. Sőt, nem írt, nem is hívott, hogy miért szegte meg a szavát. Fájt ez, mert eddig legalább értesített, ha közbejött neki valami, de most semmi. Visszajött a vörös ördög régi énje? Féltem, hogy visszatér régi önmagához, és az nem lenne jó, mert az egykori Castiel akarva-akaratlan sok bánatot okozott már nekem. Gyorsan próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat, mert nem akartam kora reggel kínozni magam. Felvettem egy fekete nacit és egy lila pulcsit, majd megkezdtem a szokásos rituálét a hajammal és a sminkeléssel. Hosszú, vörös hajamat lazán feltekertem és egy harapós csattal összetűztem.
Lecsusszantam a létrán, a konyhába siettem az életmentő kávéadagomért és csak reménykedtem, hogy mire kimegyek a házból szerelmem a kapuban fog várni. 
A konyhába érve örömmel fedeztem fel, hogy anyu nincs egyedül. Édesanyám az asztalnál ült gőzölgő kávéjával, a konyhapultnál pedig ott állt Castiel sötétkék, fröcskölt mintás farmerben, bordó halálfejes és rózsás pulóverben, és az elmaradhatatlan bőrkabátban. Feltűnően elhallgattak, amikor beléptem, s Cast látványosan dugdosott valamit a háta mögött. 
  - Jó reggelt! - üdvözöltem őket elfojtva egy ásítást. 
  - Szia, kicsim! - vette elő imádott félmosolyát Cast, és a háta mögül előhúzott egy gyönyörű, hosszú szárú, vörös rózsabimbót.
  - Ó! Ezt miért kapom? - léptem hozzá és elfogadtam a felém nyújtott pompás virágot. Megszagoltam a bódító illatú rózsát és közben én is mosolyogva viszonoztam a pillantását. Ha így akar bocsánatot kérni, átkozott legyek, ha nem máris félig-meddig levett a lábamról. Tudom, szánalmas vagyok, de a romantikus Castielnek sosem tudtam ellenállni. Bár az igazat megvallva egyik Castielnek sem. Szerettem a dögös, a vad, a szemét, beképzelt, és a sikerszomjas Castielt is. 
  - Azért kapod, mert megérdemled és mert tegnap én ökör kidőltem a próba után és bealudtam. Kiszipolyozott a sok gitározás és éneklés, úgy ahogy voltam ruhástól fél kezemben a gitárral elaludtam, ma reggel meg elég volt összekaparni magam. Megbocsátasz? - olyan ártatlan kiskutya szemekkel nézett rám, hogy belebizsergett a szívem. 
  - Úgy látom, van mit megbeszélnetek, gyerekek! - állt fel anyukám és a kagylóba tette kiürült csészéjét. - Jó kora reggel titeket nézni, de még elkésem a munkából, és zavarni sem akarok. Csak ügyesen, fiam! - kacsintott anyu Castielre, mielőtt elment. 
Homlokráncolva néztem szerelmemre, miközben a rózsával az arcom simogattam. 
  - Mihez kívánt anyám szerencsét neked? Tán kibeszéltetek mielőtt lejöttem?
  - Ne aggódj, drágám, csak a kapcsolatunkról kérdezett, és elpanaszoltam, hogy mostanában kevés időnk van egymásra és nem minden olyan happy, mint mikor összejöttünk. Biztatott, hogy tartsak ki melletted és ne engedjelek el, mert még sosem látott ilyen boldognak és önmagadnak, mint mellettem. 
  - Nahát! Milyen jó fej anyukám van. - jegyeztem meg viccesen, de közben tudtam, hogy igazat mondok. Az én anyukám volt az anyukák gyöngye, ha nem mondja is tudom. 
  - Az bizony. Az elején nem hittem, hogy el fog fogadni engem. Mindig azt vártam, mikor fog elzavarni egy ilyen féktelen rossz fiút a lánya mellől. 
  - De szerencsére nem tette, mert észrevette, hogy megveszek érted. - kuncogtam vidáman. 
  - Még mindig?
  - Mindig és örökké. - vallottam be érzelmesen. Az, hogy imádom, nem volt kétséges. Az aggasztott, hogy egyszer ez már nem lesz elég. Kimondani viszont nem akartam, nehogy elrontsam ezt a meghitt pillanatot. Át akartam ölelni, hogy végre csókkal bizonyítsam az érzéseimet, de nem hagyta. A háta mögött tapogatózott, aztán az orrom alá dugott egy barna plüssmackót, ami egy piros szívet tartott a kezében. 
  - Ó, Castiel! Ez olyan cuki! Imádom! - mint egy féktelen óvodás úgy kaptam a maci után és megölelgettem. 
  - Örülök, hogy örülsz, de nekem jobban tetszene, ha engem ölelgetnél! - vigyorgott Cast.
Szíves örömest teljesítettem a kérését. Fél kézbe vettem a virágot és a macit, majd félőrült módjára a karjába vetettem magam. Leírhatatlanul jó volt forró ölelésében elveszni. Érezni a szívverését a saját szívem fölött, és fülemben a lélegzetét. Ez maga volt a drog. Bizony, eluralkodott rajtam a Castiel függőség. Alig vártam, hogy ajka az enyémre forrjon, de a csók elmaradt. Helyette eltolt kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni. 
  - Sose kételkedj bennem, és a szerelmemben, Vivieni! Ha nincs is elég időm rád, tudd, hogy ha nem vagyok veled folyton rád gondolok, és minden külön töltött perc egy örökkévalóság! Sosem engedném, hogy bárki, vagy bármi közénk álljon! Mindig tudd, hogy a szívemben csak neked van helyed, ezt jelképezi a maci is. 
  - Castiel, drágám! El se hiszed mennyire kellett, hogy ezt most halljam tőled! Szeretlek, és az utolsó leheletemig küzdök azért, hogy jól működjön a kapcsolatunk!
És végre megkaptam a forró és áhított csókot, amire annyira vágytam. Elárasztottak a boldogsághormonok, repülni tudtam volna örömömben. Legszívesebben suliba se mentem volna, itthon maradtam volna vele, hogy csak a boldogságnak éljünk. 
Castiel kitalálhatta a gondolataimat, mert elhúzódott tőlem és szigorú képpel kijelentette:
  - Szedd össze magad, asszony! Még egy ilyen bűnre csábító csók és elfejtünk suliba menni! 
  - De ünneprontó lettél! - panaszkodtam evődve. - Feltétlen le kellett lomboznod! Bár tudnák az emberek milyen jól indult a napunk! 
És akkor beugrott, hogy tulajdonképpen tudhatják. Már volt facebookom, meggyőztem Castielt, hadd posztoljak egy képet magunkról. Azzal érveltem, hogy jót tesz a népszerűségének, ha látják milyen romantikus, ráadásul én is megnyugszom, ha a világháló tudtára adjuk mennyire szeretjük egymást. Így történt, hogy ölelkezve pózoltunk kezemben a rózsával és a macival. Képfeliratként csak annyit posztoltam, hogy "jól indul a nap".
Kapkodva indultunk útnak, mert addig romantikáztunk, hogy majdnem lekéstük a buszt. 
Belépve a suli aulájába barátainkat kerestük. Kim, Kentin, Lysander, Armin és Alexy a büféasztaltól integetett nekünk, így odamentünk hozzájuk. 
  - Sziasztok! - köszöntöttük a csapatot. 
  - Végre itt az édibédi, cukimuki pár! - kiáltott fel a piros vastag pulcsis és farmeres Alexy. 
Kim csak röhögött. 
  - Láttuk a nap indító posztot, ez még tőletek is nyálas volt! - rázkódott fekete szerkós barátnőm a röhögéstől. 
  - Bizony! Szétlikeoltuk a Micimacit! - kontrázott Lysander is gúnyolódva. - Mekkora papucs lettél, öregem! Mi vagy te, a kibaszott Télapó, hogy ilyen babás plüssmacikat osztogatsz?
Bár Cast a derekam ölelte, száját rágva, szemrehányóan nézett rám. 
  - És te még azt mondtad, jót fog tenni a kép a népszerűségemnek! Ezek most szétaláznak, bébi!
  - Ne is törődj vele! Csak irigykednek. - lábújhegyre álltam és apró puszit nyomtam a párom arcára. 
  - Mire? A macira? - kuncogott Kentin. 
  - Akadjatok már le a macimról! - kértem háborogva. Elengedtem Castielt és csípőre vágtam a kezem. - Nekem nagyon tetszik a kis jószág, azzal fogok aludni!
  - Na, tesó, ezt jól megcsináltad! - mondta Lys. - Helyetted egy macival akar aludni a csajod! Ez gáz!
  - Úgy értettem csak akkor, ha ő nincs velem! - vetettem egy gyilkos pillantást a szemétkedő felemás szemű srácra.
  - Akkor Castiel, még nem is jártál rosszul! - szólt bele Alexy. - Még mindig jobb, ha a plüsst teszi az ágyába a csajod és nem mondjuk Nathanielt, Dakotát, vagy Rent!
Ren neve hallatán lemerevedtem. Azt még értettem, hogy az első két srác az exem, de hogy jutott a szeleburdi Alexy eszébe Ren? Csak nem sejt valamit ez a kis mindent tudó?
  - Kikérem magamnak! - háborogtam, mint a tenger. - Castielen kívül más nem fekhet az ágyamba! És hogy fordult meg a fejedben Ren?
  - Elfelejtetted, hogy ott voltam Szilveszterkor Castielnél, mikor összevesztetek, mert megtudta, hogy a téli szünetben a szobádban aludt a fiú? - vigyorgott Alexy és viccesen vonogatta a szemöldökét. 
Ja, hogy csak ezért? Máris megnyugodtam kissé. Akkor csak nem sejti, hogy Ren többet érez irántam, mint amit kéne. 
  - De jó a memóriád! - legyintettem, s közben megint Cast karjába bújtam, hogy visszatartsam, ha esetleg felhúzza magát a témán. - Az egyszeri alkalom volt és vészhelyzet. Rég volt, igaz se volt, el van felejtve. És amúgy ti is igazán megfeledkezhetnétek rólunk! Nem azért, de szerintem azért foglalkoztuk folyton a mi magánéletünkkel, mert nektek olyan nincs!
  - Ez fájt! Gonosz vagy, Vivi! - csapott a vállamra morcos képet vágva Kim. 
  - Nem gonosz, hanem nagyszájú perszóna! - kontrázott a fekete inges és szövetkabátos Lys. - Nem is értem mit eszel rajta, Castiel barátom! 
  - Remélem, ezt sose fogod megtudni, Lysander! - mosolygott Castiel és homlokon csókolt. 
Örültem, hogy kiáll mellettem és kimutatja az érzéseit. 
  - De majdnem megtudta! A szájában már járt! - vihogott Alexy, aki úgy látszik, ma elemében volt. 
  - Megengeditek, hogy kinyírjam ezt a kék hajú, istencsapását? - néztem kérlelve, de bolondozva a társaimra. - Minden hibánkat felemlegeti, és még én vagyok gonosz!
Az evődés abba maradt, mert oda jött hozzánk Eva. A lány csak egy egyszerű fekete garbót és farmert viselt szétnyitott sötétszürke kabátkája alatt. Vállán esetlenül lógott fekete bőr hátizsákja. Hosszú haján látszott, hogy csak rohanvást fogta össze egy lila csattal. 
  - Üdv a csapatnak! - köszönt a lány mikor lihegve megállt mellettem. - Borzasztó reggelem van! Azt hittem ide sem érek időben, mert elaludtam. Tegnap este kiszipolyozott a kemény próba! Úgy elaludtam, mint akit agyonvertek, most meg kapkodhattam. Még a házit se csináltam meg, szóval valaki megszánhatna és ideadhatná a matek, biosz és magyar házit!
  - Megkapod, csajszi, neked bármit! Első órán ülj mellém és másold le az enyémet! - ajánlotta rögtön Alexy. 
  - Köszi, csapattárs! Egy angyal vagy!
Miközben ezt megtárgyalták száj húzgálva figyeltem Evát. Pont mint Castiel! Ő is bealudt tegnap, kimerült és ugyanígy járt. Istenem, miért ennyire egyformák?
  - Mindjárt becsöngetnek. Mi lenne, ha délután a Bázison folytatnánk a marhulást? - javasolta hirtelen Kim. - Olyan ritkán bandáztunk már! Ránk fér egy kis csapatépítés! 
  - Remek ötlet! Ma úgyse próbálunk! - bólintott rá egyből Castiel, majd megsimogatta az arcom. - Mit szólsz, szívem?
Mivel már beleegyezett, mit mondhattam volna? Mi tagadás, szívesebben lettem volna vele kettesben, de igazuk volt, elhanyagoltuk a haverokat az utóbbi időben.
  - Benne vagyok! Lógjunk együtt!
  - De csak ha nem nyalakodtok folyton! - fenyegetett meg minket Lysander. 
  - Ezt csak akkor ígérjük meg ha ti meg nem szekáltok minket! - vágott vissza Cast kacsintva. 
  - Na jó... legyen nektek karácsony! - bólintott rá Armin. 
Így eldőlt, hogy Kim, Kentin, Lysander, Armin, Alexy és Eva társaságában délután biliárdozni megyünk Cast kedvenc klubjába. 
Ebéd szünetben furcsa dolog történt. Amikor Castiellel a büfében hamburgert ettünk odajött hozzánk egy fekete hosszú hajú, zöld szemű, csinos csajszi. Aggódtam, hogy egy újabb tapadós rajongó, de nem az volt. A lány Erica Reece néven mutatkozott be és elmondta, hogy a suliújságnak ír riportokat. Mivel az előző számban volt egy szavazás, hogy ki az olvasók kedvence az S.AB.-ből és azt Castiel nyerte, interjút akart készíteni a párommal. Először Castiel le akarta rázni a csajt, de Erica - és én a lány pártjára állva - meggyőztük, hogy adjon interjút neki, mert ezzel növeli a hírnevét és a rajongók is jobban megismerhetik. Így történt, hogy a riporter csajt is odahívtuk délutánra a Bázisra. 
Ha eddig nem is vágytam a délutáni programra, most felvillanyozódtam. Kíváncsi voltam, mit fog kérdezni a csaj Castieltől, és alig vártam, hogy lássam, hogy dolgozik élesben egy profi riporter. 
Kettőkor a csapattal elsétáltunk a Bázisig. A banda nem örült, hogy Cast nem fog biliárdozni, mert lefoglalja Erica, de mivel pasim megígérte, hogy fényezni fogja a zenekarukat, így beletörődtek. 
Eva és Lys azonnal párba álltak és egy megüresedett asztalnál máris meccset játszottak az ikrek ellen. 
Addig mi Kimmel leültünk kólázni Castiellel egy sarokasztalhoz, vártuk a riporter lányt. 
  - Ideges vagy? - kérdeztem a velem szemben ülő szerelmemtől és nyugtatóan megszorítottam asztalon doboló ujjait. 
  - Őszintén, egy kicsit igen. Tartok a kérdésektől. Éles helyzetben nem mindig találom a megfelelő szavakat, és nem is szeretek magamról beszélni!
  - Nahát! - csapta össze a tenyerét hitetlenkedve a mellettem ülő Kim. - A nagy Castiel ideges! Hát ezt sose hittem volna. Te mindig magabiztos vagy, éles eszed és még élesebb nyelved van! Nem lesz gond!
Kiakadtam Kim monológján, mert egyszerre szidta és dicsérte a párom. Erre bizony csak ő képes!
  - Köszi, Kim. - köszönte meg Cast ferde mosollyal, valószínűleg ő is érezte, hogy Kim egyszerre alázza és dicséri. - Igyekszem majd jó fejnek tűnni. 
  - Ne, mert az hazugság lenne! - kacagott Kim. - Csak add önmagad! Castiel attól Castiel, hogy ő Castiel! Nem kell semmi jófiús vagy visszafogott álszent duma!
Felnevettem, mert túl sokszor került az első mondatba Cast neve, de ez volt az igazság. 
  - Igaza van Kimnek, drágám! - szorongattam megint a srác ujjait és próbáltam biztatóan és imádattal nézni rá. - Érdekes a személyiséged és a külsőd is, pont ezért vagy a legnépszerűbb a bandátokban. Veled született képességed, hogy hatsz az emberekre. Van, aki kedvel, van, aki nem, de így vagy úgy, mindenkit lehengerelsz!
  - Drága Vivienim! Sajnos neked nem hiszek, mert te elfogult vagy! - csillant fel Castiel ellenállhatatlan, igazi mosolya. 
  - De nekem hihetsz, mert én aztán nem vagyok elájulva tőled, barátom! - kuncogott Kim. - Mégis osztom Vivi véleményét!
  - Oké, meggyőztetek. Jó lesz, csak maradjatok itt amikor a csaj faggat. Vivien, te erőt adsz nekem, te meg Kim, meggátolsz abban, hogy elszálljak magamtól!
Jót nevettünk a megjegyzésen, de hamar elillant a jókedv, mikor leült Cast mellé a bőrkabátos, méregzöld garbós és fekete lyukacsos farmeres Erica egy kisebb fényképezővel a nyakában. 
  - Sziasztok! Bocs, ha sokat vártatok rám. - mosolygott a fekete hajú lány és beszéd közben egy diktafont vett elő a zsebéből. 
  - Nem gond, mi is csak nemrég jöttünk. - biztosította Castiel. 
  - Akkor kész vagy az interjúra? - kérdezte a lány. - Fel fogom venni a beszélgetésünket. Ha esetleg olyan kérdést teszek fel, ami nem tetszik, szólj, majd kihúzom az interjúból. 
  - Részemről kezdhetjük, de remélem a lányok maradhatnak. A jelenlétük megnyugtat, így kevésbé érzem merevnek ezt a beszélgetést.  - vetette fel Cast és küldött nekem egy halvány mosolyt. 
  - Tőlem maradjanak. - bólintott rá Erica. - Csak ne szóljanak bele. És amúgy is ki fogunk térni rád. - kacsintott rám mindent tudóan. 
Szóval bekerülök az újságba, mint a feltörekvő rocksztár barátnője. Hű! Nem is tudom, mit érezzek ezzel kapcsolatban. Örüljek, vagy ijedjek meg? Kicsit mindkét érzés kavargott bennem. 
Mielőtt bármi is elkezdődött volna Erica lőtt egy fotót Castielről, aztán kibújt a kabátjából és a háttámlára terítette. Nagy sóhaj után elindította a diktafont:
  - Itt ülök a Bázis Bárban Castiellel, aki válaszolni fog a kérdéseimre. - kezdett bele a lány lelkesen, és profin. - Először is az érdekelne, hogy jött neked a zenélés? Ki ösztönzött? Hogy kezdődött?
  - Igazából tavaly még csak a barátnőm fülébe sugdostam néha szerelmes dalokat. - nevetett az orra alatt Cast. - Idén bevezették a suliba a szakköröket, jött a zene, kosárlabda, vagy a rajz. A kosárlabda és a csapatsportok nem az én világom, festeni sose tudtam, így maradt a zenélés. Véletlen, hogy oda iratkoztam, de hamar kiderült, hogy egész jó hangom van. Sasha, a tanárunk őstehetségnek tart. Tanít, képez, terelget minket, így ráharaptam a zenélésre. A szakkörön ismerkedtem meg közelebbről új osztálytásrammal, Evával, aki gitározni is tanít. Igazából az osztálytársaimmal való zenélés nekem nem munka, hanem kedvtelés. Jó a barátaimmal zenélni. Lysanderrel ősidők óta barátok vagyunk, jó vele egy csapatban játszani, bár ő szívesebben maradna a háttérben, mert jobban érdekli a zeneszerzés. Eva a mi aranytorkú sötét hercegnőnk, tagadhatatlan a tehetsége, Alexy a bandánk színfoltja, ő a csapat mókamestere, de egyben ő az, aki igazán összetart minket. Aztán kellett még egy lány a csapatba, így jött a képbe Nina Harper, Lysander jelenlegi barátnője. 
  - Hogy kihangsúlyozta, hogy jelenlegi. - bökött oldalba suttogva és kárörvendve Kim. 
  - Mert ő is érzi, hogy csak átmeneti. - kuncogtam. - De hallgass már, mert még lemaradunk valamiről!
  - És ti választottátok egymást, vagy a tanár rakott benneteket egy csapatba? - kérdezte Erica, miközben lázasan jegyzetelt. 
  - Kicsit ez is, meg az is. - válaszolta Castiel. - Sasha sugallatára kezdtünk együtt zenélni, de mi is akartuk. Kihozzuk egymásból a maximumot, élvezet is együtt zenélni, nem csak munka. Keményen dolgozunk a sikerért, néha veszekszünk melyik számok kerüljenek a repertoárba, néha meg bíztatjuk egymást, ha nem mer valaki bevállalni egy újabb nehéz dalt. Ösztönözzük, támogatjuk egymást, ami sokszor elég nehéz, mert elég színes a bandánk különböző egyéniségekkel. 
  - Ez szép. De hagyjuk az együttest, elvégre te vagy a témánk. - mosolygott Castielre a riporter lány. - Mint tudjuk, már rajongói csoportotok is van, ahol nem tudtam nem észre venni, hogy a csajok benned és Evában látják a tökéletes párt! Akkor most kérjük az igazságot: lehet közted és tehetséges kolléganőd között valami? 
  - Nem. - rázta a fejét határozottan Castiel. Láttam, hogy zavarba hozta a kérdés, és azon agyal hogyan magyarázza meg a dolgokat úgy, hogy nyilvánosan ne sértsen meg senkit. - Eva elbűvölő lány, isten adta tehetséggel. Szeretek vele dolgozni, sőt a színpadon megvan köztünk a szikra, de az én szívem már régóta másé. 
  - Ó, milyen régóta? - csapott le a kérdésre Erica. 
  - Elég bonyolult a sztori. - kertelt Cast. 
  - Az sose baj. Biztos vagyok benne, hogy az olvasók pont erre kíváncsiak, már ha nem titkolod a magánéleted. Természetesen, ha nem akarod, nem írok erről, de tudd, hogy a női rajongók kilencvenkilenc százalékát ez érdekli. 
  - Jó, legyen. - hagyta rá Castiel és bocsánatkérő mosolyt küldött felém, és kérdőn nézett rám. Aztán rájöttem, hogy a kérdő pillantása arra vonatkozik, hogy engedélyt kért tőlem a kapcsolatunk kiteregetéséről. Némi habozás után némán rábólintottam. - Már tavaly a suli megkezdésekor berobbant az életemben egy tüneményes, nagyszájú, szeleburdi, kis vörös fruska, akit Vivien Marsallnak hívnak. A lány megbűvölt, felkavart, de nem igazán tudtam, mit kezdeni ezzel az érzéssel, tudniillik, akkor én még mással jártam. 
  - Ó, lehet tudni, ki volt az a lány? - faggatózott a jó riporter lecsapva az új infóra. 
  - Nem szeretnék róla beszélni. - rázta a fejét Cast. Ahogy végig mértem feszengő kedvesem, eszembe jutott, hogy valaki egyszer megjegyezte, mekkora szalagcím lenne abból, hogy az exe diliházba került. Valószínűleg ő is erre gondolhatott, mert erősen ködösíteni kezdett. - Az a lány nem számít már, nem érdemes róla beszélni. Az a lényeg, hogy máshoz tartoztam, amikor megismertem Vivient. Elég viharos volt a kapcsolatunk, hol utáltuk egymást és veszekedtünk, hol barátok, hol többek voltunk. Elég nehéz felfogásom volt még akkor, nem hittem el még magamnak sem, hogy beleszerettem a kis vörös boszorkányba. - szeretettel nézett rám, majd tovább beszélt: - Nagyjából fél év kellett, hogy belássam, hogy szeretem őt, akkor is csak azért, mert mással járt és majdnem elveszítettem. Lényeg, a lényeg, hogy elég rögös volt az egymáshoz vezető út, de megérte. Sokat harcoltunk másokkal, saját magunkkal és egymással is, hogy működjön a kapcsolatunk, de megérte. 
Könnybe lábadt a szemem, mert olyan jó volt Cast szájából hallani kapcsolatunk kacifántos történetét, és még jobb volt, hogy a suliújság előtt bevallotta, mennyire megérte küzdeni értünk. 
Erica is kizökkent a tökéletes riporter szerepből, csillogó szemmel és áhítattal hallgatta szerelmünk történetét. Hirtelen nem is tudta hol vegye fel megint a beszélgetés fonalát.  
  - Hm, gratulálok! Jó hallani, hogy vannak még ilyen igazi szerelmi történetek.... De azt ugye tudod, hogy most olvasók százainak törted össze a szívét? Sok lány lenne a barátnőd. Nem félsz, hogy ezzel a vallomással most elvesztettél néhány fanatikus rajongót?
  - Nem. - vágta rá lazán Castiel. - Örülök, hogy szeretnek, és rajonganak értem, ez igazán megtisztelő, de ők csak a színpadon éneklő macsót ismerik. Szép, hogy rajonganak értem, de ettől én még az az egyszerű srác vagyok, aki csak a barátnőjének él. Vivien a múzsám, neki és róla énekelek, ő van az életem középpontjában és ehhez nincs köze a rajongóknak. Vivieni Castiele és a rajongók kedvence két különböző személy, mégis mindkettő én vagyok, csak meg kell húzni a határt a kettő között. Nyomatélkosan kérek mindenkit, hogy fogadják el a kapcsolatomat, hisz nekem is van magánéletem. Ha ezzel valaki nem ért egyet, én azt is megértem, de senki ne bántsa a csajom. Igazából jobban féltem őt, mint magamat a hírnévtől és a rajongóktól. Senki ne bántsa csak azért, mert én őt szeretem! Inkább drukkoljanak nekünk azok, akik hisznek az igaz szerelemben, mert nem kétséges, hogy ez van köztünk. 
Ha nem tartott volna az interjú, a nyakába vetem magam és ezer csókkal köszönöm meg, hogy imád és véd a rajongóitól. 
  - Kívánom, hogy így legyen. - mosolygott Erica. - De most térjünk kicsit vissza a karrieredre. Hol látod magad tíz év múlva? 
Miközben Castiel zenesuliról, és egy híres rockbandáról álmodozott én addig megragadtam Kim karját. 
  - Csajszi, nekem megtetszett ez az Erica.... - nem tudtam befejezni a mondatot mert Kim röhögve közbevágott. 
  - És lecseréled rá Castielt?
  - Dili! - vágtam hátba lökött barátnőm. - Nem hagytad, hogy befejezzem! A lány is szimpi, jól kérdez és nem tolakodó. Nekem a szakmája tetszett meg. Nagyszerű lehet emberek történetét feltárni. Vadidegenekkel megismerkedni és a világ elé tárni életútjukat vagy titkaikat. Papíron nyomot hagyni az emberek szívében és közszemlére adni a véleményünk. Ez teszik nekem. 
  - Nocsak! Riporteri babérokra törnél? - csodálkozott Kim. 
  - Igen. Az írás mindig is vonzott. Jó lehet feltárni az igazságot és megismertetni az emberekkel. 
  - Te ezt tényleg komolyan gondolod. - jegyezte meg teljesen feleslegesen Kim. 
  - Igen. Másodikosok vagyunk, lassan ideje valamilyen pályát vagy életutat választanunk magunknak. Anyám is nyaggat már elég régóta ezzel a kérdéssel, de sosem tudtam rá válaszolni. Most tényleg úgy érzem, hogy érdekelne az újságírás. Te tán' nem gondolkodtál el, mi leszel, ha nagy leszel?
  - Nos... lássuk csak... lehetnék mondjuk sztriptíztáncosnő. De nem, az nem jó! Ezt a dögös testet nem tesszük közszemlére. - vigyorgott Kim. - Vagy inkább lennék a rend őre! De nem is! Nővér leszek és majd én segítem világra a kis Castiel bébiket!
  - Ne hülyülj már, Kim, amikor én komoly dolgokról beszélek! - róttam meg komolytalan barátnőmet. 
  - Tényleg gondolkodtam már azon, hogy nővér legyek. - adta meg magát Kim. - A nagymamám is az volt, és egyszer-egyszer tényleg gondoltam rá, hogy folytatom a családi hagyományt és jelentkezem a nővérképzőre. 
  - Komolyan mondod, vagy csak szívatsz? - kérdeztem, mert Kimnél ezt ugye sosem lehet tudni...
  - Ez komoly!
  - Mit mondjak, nem tudlak elképzelni, mint irgalmas nővérkét. A kemény Kim, mint a betegek és rászorulók megsegítője? Na-ne már! Akkor inkább rendőrnő legyél, az jobban passzol hozzád!
  - Tudod, szívem, a kemény külső érző szívet takar. - húzta el a száját Kim, és pár korty kóla után tovább beszélt: - Igenis szeretnék beteg gyerekekkel, öregekkel, sérültekkel foglalkozni. És dögös lennék nővér szerkóban. - kacagott Kim. 
Felemeltem a poharam és koccintásra nyújtottam.
  - Akkor igyunk a jövő riporterére, nővérkéjére - fél szemmel Castielre pillantottam. - és persze a jövő rocksztárjára! 
Miután még Castiel megosztott pár vicces sztorit a próbákról és az együttesről Erica lassan szedelőzködni kezdett. Megköszönte a srácnak, hogy szakított rá időt, és megígérte, hogy egy rossz szót sem fog írni róla, ő csak megossza a sulival a történetét. 
Miután a csaj elment, beálltunk játszani Lysanderékhez. Felszabadultan vetettük magunkat a billiárdasztalra. Szükségünk volt már egy kis kikapcsolódásra.