Sziasztok!
Nem szoktam kommentálássál kezdeni a fejezeteket, de most úgy éreztem, muszáj! Először is: köszönöm, hogy MÉG MINDIG ennyien olvassátok, lassan már véget nem érő történetemet! Ez mindig erőt ad nekem! 😀 Másodszor pedig, elnézést kérek, hogy ennyit kell várni a részekre, de sajnos nincs annyi időm írni, mint régebben! Pont ezért csúsztam el, hisz májust írunk, de még csak most jön a Valentin napi rész! Lehet, azt gondoljátok, ez egy szirupos rész, és ilyen már nincs, de én örök álmodozó vagyok és maradok, hiszek benne, hogy létezik a világon ilyen szerelem, mint ami Vivien és Castiel között van! 😍 Még egyszer köszönöm a hűségeteket, és jó hírként közlöm, hogy most már biztos, hogy ebből az évadból lesz még vagy 100 rész, majd kis szünet után a harmadik évad Vivi felnőttkorával!! Millió csók és tartsatok velem továbbra is!!! 😊
Idén péntekre esett a Valentin nap, de már előre megbeszéltük Castiellel, hogy szombaton tartjuk meg. Kettesben, meghitten töltjük a szerelmesek napját.
El is határoztam, hogy szombaton jó sokáig alszom, aztán átrobogok hozzá. Csakhogy nyolc után arra ébredtem, hogy már nem vagyok egyedül az ágyban, sőt, valami a fülem buzerálja. Nyögve oda kaptam, s egy kézbe akadtam, aztán meghallottam az ismerős kacarászást.
Félszemmel oldalra pillantottam. Castiel nyúlt el mellettem, fejét a bal karjával támasztotta, a jobbal a fülem macerálta.
- Miiii....
- Látom, még mindig nehéz a magadhoz térés reggelente. - nevetett rajtam Cast a szavamba vágva.
- Dili vagy? Hajnalok hajnalán ne zaklassál! - háborogtam, és megpróbáltam a fejemre húzni a kispárnát.
A fekete pólós és farmeres srác gyorsabb volt, vigyorogva kivette a kezemből a barikádnak szánt kispárnát.
- Kelj fel, te kis álomszuszék! Vár a villásreggeli nálam!
- Azt hiszed tudsz rám hatni kajával? - kérdeztem mosolyogva, mert ha ezzel akart levenni a lábamról kora reggel, hiába. Nincs az a pompás reggeli, ami miatt hajlandó lettem volna hétvégén kilenc előtt kibújni a pihe puha ágyból.
- Akkor talán... mással próbálkozom!
- Nem, nem! Folytatás nálam, reggeli után! - szólt rám és felült.
- Gonosz vagy! - néztem rá mérgesen, szemöldök ráncolva, de aztán a sátáni pillantásom nevetésbe fulladt. - De legalább sikerült felébresztened! Hé, te mit csinálsz?
Azért kiáltottam kiakadva korán kelő kedvesemre, mert kiöntötte a hátizsákomból a könyveket és helyette a szekrényemből farmert, két pulcsit és fehérneműt hajtott bele.
- Mint látod, csomagolok!
- Minek?
- Micsoda kérdés! Hát azért, mert hétvégére magamhoz költöztetlek, és mivel nem vagy valami fitt, besegítek.
- Ne rinyálj, bébi! Van egy napi tervem, amitől nem kéne eltérnünk...
- Hm, ez mégiscsak jól hangzik! - nevettem elégedetten. - A baj csak az, hogy nem szeretem a titkokat.
- Az pech, de bírd ki, drágám, mert ma csupa jó dolog vár rád! Csipkedd magad, nem szeretnék eltérni az ütemtervtől! Öltözz gyorsan, mert ha besegítek, garantáltan csúszásban leszünk! - Cast szeme forrón mért végig, mert már rövid átlátszó hálóingben álltam az ágy mellett.
- Én nem bánom. - vontam meg a vállam közönyösen, majd kacéran letoltam a vállamról a hálóinget.
- És még én vagyok gonosz! Ne ingerelj, te perszóna! - intett le eltorzult arccal a vörös ördög, s nagyokat sóhajtva az ajtó felé araszolt. - Ki kell mennem, mert baj lesz, ha maradok! Míg lehűtöd magad, elkérlek anyukádtól!
- Gonosz vagy! - sziszegtem utána, miközben magamra rángattam a szék karfájáról elvett szűk farmerem.
- Ezt már mondtad, találj ki valami ujjat! - vigyorgott ő gonoszsága, majd csókot dobott.
- Ó, tán unalmas vagyok a számodra? - vágtam csípőre a kezem. Kicsit se zavart, hogy piros melltartó van csak rajtam a nacin kívül.
- Na, az sosem. - egy utolsó kacsintás után Cast magamra hagyott.
Igyekeztem gyorsan elkészülni, ha másért nem, hát azért, mert hajtott a kíváncsiság. A szekrényem legfelső polcán egy kék, kötött pulcsi virított, gondolkodás nélkül felvettem, aztán a fürdőbe mentem megfésülködni, és kevés sminket kenni magamra. A hajam nem fogtam össze, jobban szerettem, ha a hátamon röpködtek a vastag, kusza tincsek. A szekrény mellett ott állt a lapos talpú, barna bokacsizmám, felhúztam, aztán már le is mentem a földszintre. Hiába rohantam annyira, Castiel már így is a nappaliban várt, kezében a zsákommal és a dzsekimmel. Az előtérben még a táskámba csempésztem az ajándékot, amit neki szántam.
Elbúcsúztunk anyutól, aztán ölelkezve végig sétáltunk a járdán. Hideg volt ugyan kint, de a boldogság és a rövid táv miatt alig vettem észre. Olyan jó volt a gondolat, hogy végre ez a mai nap csak a miénk. Nincs próba, zenélés, babamegőrzés, barátok, vagy család, ami megzavarhatja a gondatlanságunkat.
Miután Cast beengedett a lakásba, elvette a kabátom, lelökte a táskám, és egyenesen a konyhatérbe tolt maga előtt.
Amikor megpillantottam a két személyre megterített asztalt, elakadt a szavam.
Középen egy rózsaszín, sárga és fehér rózsákból álló vidám csokor várt, de ez még nem volt elég, volt ott minden: szalonnás rántotta, palacsinta mogyorókrémmel, lekvárral és kakaóval, pirítós kenyér és többféle, szépen feltálalt felvágott.
- Ezt egyedül csináltad? - hitetlenkedtem meghatódva. Ösztönösen megsimogattam a hozzám legközelebb lévő rózsabimbót.
- Nem nézed ki belőlem? - háborgott a fiú durcásan.
- Hát nem. - nevettem.
Castiel mókásan lebiggyesztette az ajkát.
- Na jó, anyu segített, mielőtt elment a nővéremhez. A palacsintát ő sütötte, de a rántotta és a terítés az én művem.
- Cuki? Tudod, hogy fáj egy férfinak ez a szó? Miféle dicséret ez, amikor kezem-lábam töröm?
- Hol itt a férfi? - néztem körbe, mint aki keres valakit.
Castiel megjátszott fájdalommal a szívéhez kapott.
- Ez fájt, szívi! Nagyon fájt!
Láttam rajta, hogy kezd tényleg megsértődni. Ma nem gerjedt a rosszmájú vicceimre, így eldöntöttem, hogy visszafogom magam. Végül is, nekem kedveskedik, nem kéne oltogatnom. Hogy mentsen, ami menthető, hozzá bújtam, úgy kapaszkodtam belé, mint egy levakarhatatlan pióca.
- Köszönöm! Imádlak, mert ilyen vagy! Mondtam már ma?
- Nem, de remélem, a nap további részében még vagy ezerszer elismétled.
- Boldogan! - nevettem. Szájon csókoltam, nem tudtam betelni az ízével. A kellemes bizsergés még el sem indult bennem igazán, ő már meg is szakította a csókot.
- Együnk, mert lekéssük a következő programot!
- Haj, de titokzatos valaki!
- Még szép!
Leültünk a terülj-terülj asztalkám elé, enni kezdtünk, de közben csacskaságokról beszélgettünk. Jó hangulatban falatoztunk. A rántottából alig szedtem, de a palacsintából degeszre ettem magam. Rég ettem ilyen finomat, s nálunk nem is volt szokás reggelire ilyesmit fogyasztani.
Később Cast odatette a kávét, és míg arra vártam, felfedeztem egy listát a bárpulton. Rögtön rájöttem, hogy ez a híres-nevezetes napirendje. Izgatottan olvastam bele:
"1. Nosztalgia
2. Testmozgás
3. Ebéd
4. A felhők fölött 3 méterrel
5. Társasjáték
6. Nyomkeresés
7. Wellness
8. Gastro-show
9. Mozi
10. Erotika "
Értetlenül ráncoltam a homlokom. Cast listája nem sokat mondott. Gőzöm sem volt, mit takarhat a nosztalgia, bár a testmozgás szó láttán beindult a piszkos fantáziám. Legalább a hármas pontot értettem, de a négyesről csak egy film jutott eszembe. Az ötös még hagyján, de a nyomkeresés izgalommal töltött el, igaz nem tudtam, mi lehet ebből. A Wellness szóról például egy hosszú hétvége jutott eszembe masszázzsal, iszappakolással meg mindenféle gazdagos kényeztetéssel, de nem hittem, hogy ezt be fogja sűríteni egy napba. A nyolcasnál biztos voltam benne, hogy a vacsorához van köze, a mozi pont biztos plázás program lesz, és igen... A tízes legalább egyértelmű volt, azt vártam a legjobban. Kövezzetek meg érte, de még mindig a szex volt a kapcsolatunk mennyországa.
Épp leraktam vissza a helyére a cetlit, amikor Cast megérkezett és egy kis sárga csészében a kezembe nyomta a kávét.
- Hohó! Meglested a jegyzetem? - nézett a srác duzzogva.
- Meg, de ha ez megnyugtat, nem lettem tőle okosabb. - biztosítottam.
Közel léptem hozzá, és arcon csókoltam, bár vigyázva, hogy ne lötyögjenek ki a gőzölgő italok.
- Már megint eltereled a figyelmem, te lány! Gyorsan hörpintsd fel a kávéd, aztán vedd fel a kabátod!
- Hová megyünk?
- Hát nosztalgiázni.
- Na, hogy ettől nem lettem okosabb! - forgattam a szemem durcásan.
- Nem baj, szívem, ma csak annyi a dolgod, hogy rám bízod magad. Jó lesz, majd meglátod!
Nem is a szavaival, inkább a lelkes, élénk pillantásával győzött meg. Levett a lábamról, és követtem volna bárhová, hisz imádtam.
Szófogadóan megittam a kávém, aztán szedelőzködtünk. Kis idő múlva már kézen fogva elhagytuk a házat.
Gyaloglás közben azzal szórakoztam, hogy találgattam, hová megyünk, de titokzatos szerelmem minden tipp után csak a fejét csóválta. Már a városközpontban jártunk, de még mindig nem tudtam, mi is az úti célunk, és ez nagyon idegesített. Cast persze látta rajtam, és csak kárörvendően vigyorgott. Meg tudtam volna fojtani ezért.
Amikor beterelt a kori-pálya előcsarnokába, meglepődve pislogtam.
- Ez a végállomás? Korcsolyázni jöttünk?
- Az első meglepi.
- Kis butám! Azért, mert itt volt az első igazi randink tavaly karácsonykor. Emlékszem, hogy akkor még rövid volt a hajad, amiben hópihék csillogtak, a szemed úgy ragyogott, mint egy drágakő, és én már akkor kezdtem érezni, hogy te leszel a végzetem, csak túl ostoba voltam, hogy észre vegyem. Pedig már akkor elvarázsoltál, és a szívembe loptad magad.
- Ó, Cast! - boldogan öleltem át és csókkal jutalmaztam. Nekem is az a pár nap volt életem legboldogabb időszaka. Én már akkor szerettem, nem is szerethettem mást, hisz a tűz és erő, ami belőle sugárzik, teljessé tette az életem. Lágy csókban forrtunk össze, ez most nem a szenvedélyről szólt, hanem az édes érzésről és a szeretetről, ami összeköt minket.
Halk köhécselést hallottunk a hátunk mögött, s erre szétrebbentünk. A mögöttünk állók finoman jelezték, hogy már mi kerültünk a pénztár elé.
Castiel kifizette a beugrót, aztán boldogságban úszva kikértünk két megfelelő korcsolyát.
Gyerekek, családok és tinédzserek között csúszkáltunk és forgolódtunk egymást el sem engedve. Játszadoztunk, mint a gyerkőcök, nevettünk és csókot loptunk. Olyan volt, mintha a mi kis saját világunkba csöppentünk volna, ahol nem számít semmi, csak Ő meg én...
Zene szólt a hangszórókból, de szinte nem is hallottam, annyira Castielre koncentráltam.
Ő törte meg az idillt, a pálya menti szabad lócához vezetett, majd kijelentette, hogy hoz nekem egy forrócsokit. Nem arra vágytam, egyedül csak rá, de nem akartam megint belerondítani a programjába, így türelmet színlelve ücsörögtem. Elég sokáig elvolt, egy percig sem akartam távol lenni tőle, most meg eltelt majdnem tíz perc nélküle. Kezdtem felhúzni magam, amikor elém siklott és átadta a barna műanyag poharat a forrócsokival.
Rám mosolygott, s ezzel egy időben megszólalt a hangszórókból Mr. Probz - Nothing really matters című dala. Ettől boldogabb már nem is lehettem volna. A mi dalunk!
- A mi dalunk... - suttogtam elalélva, de közben ő is ugyanezt mondta.
Naná, hogy felpattantam, a legközelebbi gyerek kezébe adtam a poharam, aztán a nyakába vetettem magam és csak csókolóztunk és csókolóztunk, míg szólt a dalunk, lágyan össze simulva és forgolódva. Nem hittem el, hogy létezik ennyi boldogság, s bele se mertem gondolni, mi vár még rám ma, hisz csak a tíz csodából az elsőnél tartottunk.
- Imádlak, Castiel, de komolyan! - néztem a szemébe, amikor már egy másik szerelmes dal szólt. - Nem is hiszem el, hogy lehet valakit ennyire szeretni...
- Lehet, életem. - simogatta meg az arcomat gyengéden. - Itt jöttek az első érzések, itt basztam el mindent, amikor mégsem téged választottalak...
- Sss! - tettem az ujjam a szájára. - Ma csak a jóra emlékezzünk. Jó volt így is minden. Rögös volt az egymáshoz vezető út, és megtanultuk belőle, hogy a szerelemért érdemes harcolni, és hogy ha két ember egymásnak van szánva, akkor jöhet bármi, a végén úgyis egymás mellett kötnek ki.
- Igazad van, szerelmem! - ölelt meg még egyszer jó szorosan Cast, de aztán a faliórára nézett. - De ideje tovább állni.
- Jön a... - gondolkodnom kellett, mert az érzelemáradat elvette az eszem. - testmozgás. Mi következik? Szex a mosdóban, vagy egy eldugott sarokban?
Castiel szívből felnevetett, szürke szeme ragyogott, mint az ezüst.
- Jellemző, hogy ez jut eszedbe, kis boszim, de ki kell ábrándítsalak, nem ilyesmi következik.
- Aj, de ünneprontó vagy!
Még mindig kacarászva homlokon csókolt, aztán a kijárat felé vezetett.
Megint nem tudtam, hová tartunk, de már nem izgattam magam, csak jó dolog várhat rám, ebben biztos voltam.
Nem mentünk messze, néhány bolt, kávézó és fitneszterem után egy táncterem felé vezetett. Még sosem jártam itt, de tudtam, hogy ez valami oktatási központ féle, ahol balett, modern, latin és mindenféle táncokat oktatnak, néha meg küzdősportokat mint karate, thai boksz, vagy épp aerobicot.
- Mit keresünk mi itt? - furcsálltam, s megint izgatottság söpört végig rajtam.
- Sasha segítségével sikerült mára kérnem egy időpontot egy salsa órára. Vérpezsdítő, páros táncot fogunk tanulni!
- Na ne! Ez már...
- Lazíts, bébi! Szórakozni jöttünk.
- Nem értem, mit keresünk itt. - suttogtam a fogam között értetlenül.
- Ugyan már, Vivieni! A forró tánc a szerelem ritmusa, gondoltam ideje kicsit pezsegnünk. Először is gyakorlom a mozgást, ami nem árt, ha zenei irányba menetelek tovább, plusz veled együtt pöröghetek a ritmusra. Kell ennél jobb? - bár biztatóan nézett, még mindig nem nagyon lelkesedtem.
- Béna vagyok és leszek! - csóváltam a fejem.
- Azért vagyunk itt, hogy ezt megcáfoljuk!
- Most akkor mindenki kezdjen el a párjával táncolni! - szólított fel minket a fekete szemű, jóvágású oktató. - Nem kérek mást, csak, hogy adjátok át magatokat a zenének és a ritmus lüktetésének. Látok én itt szenvedélyes párokat, akiknek ez gyerekjáték lesz. - pillantott rám mosolyogva a 20-25 körüli pasi.
- A látszat csal... - motyogtam az orrom alatt.
Cast viszont nem hallgatott rám, derekamnál fogva magához rántott, majd fél kezét ott felejtette, a másikat összefonta az enyémmel. Tangós pózban kezdett vezetni a klassz latinamerikai ritmusra. Könnyedén vezetett, egyre jobban belefeledkeztem a táncolásba. Az is növelte az önbizalmam, hogy körülöttünk a kiskamaszok és a jó pasi-bamba szőke csaj páros nagyon merevek voltak. Nemsokára már figurákat is bevetettünk, Cast forgatott maga körül, vagy épp hátradöntött. Mariano agyba-főbe dicsért minket és azt szajkózta, hogy őstehetségek vagyunk. Közben meg csak elengedtem magam és hagytam, hogy a zene és Cast szenvedélye vezessen.
- Ügyes, Vivi-Cas! Láttam én, hogy van ott tűz rögtön, amikor beléptetek!
Úgy eltelt a két óra, hogy szinte már kevésnek éreztem. Volt egy bő fél óra, amikor Mariano elkért a páromtól, Castielt pedig a gyönyörű Sonja tanítgatta - akiről kiderült, hogy Mariano párja és együtt járnak versenytáncra. Aztán amikor ellestük a bonyolult lépéseket, újra összeeresztettek minket és együtt hódítottuk meg a parkettet. A két alig tíz éves gyerek és az idős pár örömmel tapsolt meg minket, míg a másik két pár mosolya mögött irigységet láttam. De így is feledhetetlen élmény volt, szinte már sajnáltam, amikor tanárunk búcsúzni kezdett tőlünk.
A pasi rendes volt és lehengerlő, kérte is kézfogáskor, hogy jöjjünk máskor is.
Amikor kint álltunk a forgalmas utcán, kifáradva, de feltöltődve, átkaroltam Cast derekát.
- Visszavonom az előbbi rinyálást! Ez valami fantasztikus élmény volt! Köszönöm neked!
- Ugye, hogy ugye? - nevetett a srác, miközben az oldalam simogatta a nyitott kabát alatt. - Még a végén szuper táncosok leszünk!
- Én már úgy éreztem, azok vagyunk!
- És mondd csak, kis balerinám, nem éheztél meg ennyi kalóriaégetés után?
- Most szedjük fel, amit lemozogtunk? - kérdeztem derűsen, pedig már kezdtem éhes lenni.
- Kell az erő, mert még hosszú nap áll előttünk! Na, hol szeretnél enni? Te választasz éttermet!
Menet közben a kínálatot néztem, minden harmadik-negyedik épület étterem vagy kávézó volt. Kínai, olasz, mexikói, elegáns, kocsmajellegű, vagy épp egyszerű kifőzdék, én mégis a legegyszerűbbet akartam.
- Megversz, ha azt mondom sült krumplira, rántott sajtra és sok-sok kólára vágyom egy gyorsétteremben? Desszertnek jöhetne az új aerós fagyi különlegesség.
Azt hittem Cast tiltakozni fog, de a zebra felé terelt, aminek a túloldalán ott világított a hatalmas M betű.
- Ma megengedem, amúgy is egyet értek. Sok szénhidrátra és cukorra vagyok kiéhezve, mert kiszipolyoztál a parketten!
- Ó, te szegény! Akkor azt hiszem kipurcansz, mire a tízes ponthoz érünk! - incselkedtem vele a meki felé tartva.
- Olyan Isten nincs!
- Hát nagyon remélem!
Amikor megint útra keltünk Cast egy olyan utcába vezetett, ahol szerintem még sosem jártam.
- Mi van erre? - kérdeztem, mert elfogytak a kirakatok, csak házak és üres telkek mellett haladtunk el. A kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.
- Majd megtudod, ha odaértünk.
- Ez a válasz nem elégít ám ki! - nyelveltem vele bosszankodva.
- Azt majd én foglak, de csak este! - nevetett rajtam.
- Te! - háborogva vállon csaptam a bal kezemmel, mert a jobbot ő szorongatta. - Majom vagy!
- Te meg túl kíváncsi! De hogy megnyugodj, elárulom, hogy egy park és játszótér van az utca végén!
- Ugye nem akarod, hogy ebben a hidegben mászókázzak, hintázzak, vagy egyéb őrültséget csináljak? - borzadtam el hirtelen.
- Tudom, hogy te képes lennél rá. - nevetett, és még azért sem mondott mást.
Izgatottan vártam, hogy elérjük azt a bizonyos parkot, de nem voltam felkészülve rá, ami ott várt.
A park szívecskés bazárokkal volt tele. Volt ott minden, ami a Valentin naphoz köthető, fotózkodás szerelmespároknak, ékszerek, sütiárusok, de minden pirosban és rózsaszínben pompázott. Mint valami szerelemsziget a hideg téli februárban. Minden korú párok andalogtak és szórakoztak mindenfelé.
- Honnan tudtál te erről? - faggattam megint.
- Hát az internetről, de nem vásárolni jöttünk! - sejtelmes mosoly kíséretében a park vége felé vezetett. Ott a fákon túl egy hatalmas, piros hőlégballon állt. Most értettem meg a hármas pontot.
- A felhők fölött három méterrel? Istenem, repülni fogunk?
Izgalom, rettegés és öröm egyszerre cikázott bennem.
- Bizony ám!
Mákunk volt, mert épp senki sem volt olyan bátor, hogy felszálljon, így futva tettük meg az utolsó néhány métert. Lecsaptunk a ballonra, Cast hamar kifizette az utazást, aztán torkomban dobogó szívvel hagytam, hogy besegítsen a kosárba. Egy rokonszenves negyvenes férfi volt a kalózunk.
Amikor már mindketten bent álltunk a hatalmas gömb alatt, idegesen simultam Cast mellkasához.
- Biztos, hogy ma akarok veled meghalni odafent?
- Ne legyél gyáva, életem! Meglásd, ezt még sokáig fogjuk emlegetni! Nagy élmény lesz, majd meglátod!
- Neked biztos, ha lehánylak! - kuncogtam. Tréfálkozással próbáltam leplezni a félelmem.
- Indulhatunk? - mosolygott ránk a terep kabátos pasi.
- Azt hiszem.
A kezdeti félelmem itt is hamar elmúlt, akárcsak a táncnál. Cast ölelő karjaiban élveztem a látványt, azt ahogy a föld eltörpül alattunk és egyre feljebb és feljebb emelkedünk a kissé ködös világ felé. A magasság és az, hogy nincs biztos talaj a talpam alatt kissé pánikba hozott, de szerelmem erős karja és szívdobogása a hátamon valahogy megnyugtatott. Mintha ketten lennénk a világ tetején. Ha ez még nem lett volna elég, Castiel egy zacskót vett elő a belső zsebéből, ami tele volt színes szívekkel, amiken a Vivi + Cast felirat virított. Tudtam, mi a szándéka vele. Nevetve szórtuk szét a fellegek között, büszkén hirdetve a nagyvilágnak, hogy a szerelmünk határtalan és világraszóló. Már nem féltem, boldogan csókolóztam szívem királyával.
A leszállás kicsit rázósabb volt, szédültem és reszketett a lábam földet éréskor. Cast ölben vett ki a kosárból, de még így is igaza volt, ez az élmény örök életre csak a miénk, nem veheti el tőlünk semmi és senki.
Egy idegnyugtató forró tea után beültünk egy hattyú alakú giccses hajóba, ahol mókás fotót készítettek rólunk, aztán megint sétáltunk tovább.
- Még egy ilyen, és a kórházban kötök ki izgalom okozta szívroham miatt! - róttam meg, miközben azon az úton gyalogoltunk, ahol jöttünk.
- Á, dehogy! Erősebb vagy, mint gondolod, pont ezért szeretlek! De hogy megnyugodj, már csak otthon várnak rád kalandok!
- Most nem tudom, hogy ennek örüljek, vagy se...
- Ez annyira te vagy. - emelte meg a kezem, és csókot nyomott rá.
Mire elértük a házukat, kellően elfáradtam. Sajgott a lábam, ezért a cipőm és kabátom lehajigálása után levetettem magam a kanapéra. Cast eltűnt az emeleten, de olyan gyengeség volt rajtam, hogy eszem ágában sem volt megkeresni, vagy megnézni, miben mesterkedik már megint. Kelőképp kényelembe helyeztem magam a bőrkanapén, és lecsuktam a szemem. Ennyi izgalom után jól esett a lazítás. Arra eszméltem fel, hogy kinyújtott lábam megragadja és a földre engedi.
- Hé... - de megint a torkomra fort a szó, amikor előttem térdelt több méter selyemszalaggal.
- Mondd, hogy az nem az, amire gondolok!
Még be sem fejeztem a mondatom, máris megkötötte a bokám, majd becsomagolt, mint egy kötözött sonkát, a végén a két csuklóm is összefogta és bokrétát kötött rá.
- Castiel! - kiáltottam hitetlenkedve, de a mai nap után több erőm nem maradt tiltakozni. - Átmentél sado-mazóba? Te tényleg megkötöztél?
- Ez a következő: a társasjáték. - magyarázta nyugodtan, de mosolygó szemekkel. - Ki kell szabadulnod, ha sikerül, jutalmat kapsz!
- Mi ebben a társasjáték, ha csak én fogok küszködni a kurva kötéseddel? Mi neked ebben az élvezet? - ide-oda feszengtem, de a szalagok csak még erősebben tekeredtek ettől rám.
- A kitartásod és a próbálkozásod, természetesen.
- Végig fogod nézni a szenvedésem? - kérdeztem elborzadva. - Kezdek félni, hogy nem vagy ép! Mindig tudtam, hogy perverz vagy, de hogy ennyire...
Csókkal hallgattatott el, s ez persze hatott. Boldogan fogadtam ajkai játékát még így is, hogy úgy ültem a kanapén, mint egy rakás szerencsétlenség. Kiszolgáltatott voltam, és dühített, hogy nem tudom megérinteni. Úgy éreztem magam, mint egy begubózott pillangó.
- Rajta, kislány, harcolj a szabadulásért! Én addig előkészítem a következő meglepetést!
Kijelentésé után felszaladt a márványlépcsőn.
Nem tudtam elhinni, hogy otthagyott, mint egy megkötözött, veszélyes vadállatot. Ez a móka kicsit sem volt ínyemre. Hülyén éreztem magam. Ha megfeszítettem magam, a húsomba vájtak a szalagok, még akkor is, ha nem voltak szorosra húzva. Felhúztam magam, és pont a düh hajtott a szabadulás felé. Nem a jutalom, amit ígért, hanem a gondolat, hogy kinyírom, ha lehámozom magamról a "rabláncokat". Próbáltam a lábfejem ide-oda hajlítani, hogy hátha ki tudom csúsztatni a kezdő hurokból, de hamarosan beláttam, hogy ez így nem fog menni. Már izzadtam, pirosra dörzsölt a kötés és fogalmam sem volt róla, hogy mióta szenvedek, vagy hogy figyel-e észrevétlenül valahonnan. Gyilkos kedvemben voltam, az agyam össze-vissza kattogott. Jóval később jöttem rá, hogy meg kell nyugodnom, és józan gondolkodással kell kitalálni, hogy szabaduljak, ha nem akarok örök életemre kötözött sonka maradni. Halkan káromkodtam, a szám harapdáltam, és ez adta az ötletet, hogy használjam a szám. Előre buktam, és a fogaim segítségével addig húztam a masnit, míg az ki nem bomlott. Amikor láttam, hogy ez be fog válni, diadalmasan mosolyogtam. Szinte lélegzetvisszafojtva vártam, hogy a csomó teljesen kilazuljon. Aztán addig rázogattam a csuklóm, míg arról le nem csusszant a selyemkötés. Onnan már gyerekjáték volt. Kiszabadult a kezem, óvatosan felálltam és letekertem magamról a szalagot. Lehajoltam, hogy kibogozzam a csomót a bokám körül, majd dühösen arrébb rúgtam a selyemkupacot.
- Ügyes, nagyon ügyes! - hallottam meg Castiel hangját a hátam mögül, de meg sem fordultam, már a hátamon éreztem a mellkasát, átölelte a derekam, és forró csókokkal halmozta el a nyakam. Na, ez volt az a pont, amikor már nem érdekelt a gyilkolás, őt akartam, mindennél jobban. A nyakam és a fülem mögötti rész különösen érzékeny volt, és ezt pontosan tudta. Ezzel szokott az őrületbe kergetni.
Nyögdécselve dőltem neki, s nem tudtam, hogy az előbbi erőlködés, vagy az új testkontaktus miatt csinálom-e. Összefolyt minden. Csak akkor tértem magamhoz, amikor bal keze végigsimított a vállamon, alkaromon, majd megfordította a kezem és valamit a kezembe pottyantott.
Zavartan néztem oda, már jobban rá voltam hangolódva a szexre, mint az ajándékra.
Egy ezüst karkötő virított a tenyeremben, rengeteg apró medállal. Olyasmi volt ez, ami mostanában divatos, horoszkóp és egyéb figurák, amik külön vehetők a vastag ezüstlánchoz.
Sorra vettem a medálokat. Két lapos apró pénzérme féle medál, egyiken C, a másikon V betű, tudtam, hogy ezek mi vagyunk, volt egy tömör, kerek, csinos szív, naná, hogy a szerelmünk jelképe, egy apró gitár és motor, ami egyértelműen őt jelképezték, majd következett egy alma.
- Alma? Miért alma? - kérdeztem, miközben még mindig hátulról ölelt.
- A tiltott gyümölcs, hisz eleinte úgy kezdtük a kapcsolatunkat.
- Ó, igen. - mondtam, miközben arra gondoltam, mennyit szenvedtem, amikor mindig Debby-t választotta helyettem. A végtelen jelet nem kellett magyarázni, tudtam, hogy ez a jövőnk, nem a múltunk, a pici telefon megint meglepett. Kérdőn pillantottam hátra rá.
- Az SMS kapcsolatunk. Amikor szerettelek, és nem tudtalak elengedni és eljátszottam a titokzatos Tielt.
Az utolsó medál meglepett. Egy újabb szív, de ez két darabból állt.
- Ez a jövőnk? - kérdeztem remegő hangon, és szembe fordultam vele.
- Dehogyis, te buta! Ez a külön töltött időt jelképezi. Amikor elcsesztem, te meg a Viktorkáddal vigasztalódtál. Még ha nem is szép emlék, attól még a múltunk része.
- Ó, Castiel, mondtam már, hogy mennyire szeretlek?
- Nem elégszer, és nem a kellő érzelemmel. - nevetett derűsen, de aztán viharosan magához ölelt. - Örökkön-örökké, csak te meg én!
- Jól hangzik. - csókoltam szájon.
- Már megint változtatni akarsz a szabályokon! - nyögte a fülembe és eltolt magától. - Jön a nyomkeresés!
- Ne mondd, hogy megint valami bugyuta játékot tartogatsz nekem! - fintorogtam kétségbe esve.
- Ez tetszeni fog, majd meglátod! - mosolygott biztatóan, majd egy cetlit nyomott a kezembe. - Ez az első nyom. Minden üzenet újabb helyre visz, a legutolsó pedig egy másik ajándékhoz. Amíg te nyomozol én előkészülök a Wellnessre!
- Már megint játszol velem! - panaszkodtam szemlesütve.
- Még nem, de majd arra is sor kerül! - nevetett, és kiment a konyharészbe.
Megint felingerelt, de azért szófogadóan szétnyitottam a kis papírcetlit:
"Menj oda, ahol a legtöbbször a fellegekbe jutottunk!"
"Következő: ahol a dákó és a zöld bársony asztal új értelmet kapott."
Csak mosolyogtam az orrom alatt. A biliárdasztal! Jól emlékeztem, amikor a buliján a játékteremben egymásnak estünk, pedig akkor még tilosban jártunk, hisz én Nathaniellel, ő meg Deboráhval járt. Átsétáltam az alacsony mennyezetes terembe, felkapcsoltam a villanyt, s meg is láttam a fehér golyó alatt egy újabb sárga papírdarabot. Nagy gonddal hajtogattam szét.
"Ügyes vagy! Következik az a helység, ahol jó anyám egyszer rajtakapott minket!"
Megint magamban nevettem. Ez nem volt kellemes emlék, de tény, hogy megtörtént. Még, amikor a balesete után lábadozott, és ápolni jártam, akkor történt, hogy segítettem neki zuhanyozni, aztán a meztelenkedés beindított minket, és a nyögésekre berobogott a mamája, mert azt hitte, baj történt. Rém ciki volt a helyzet, neki is, nekünk is.
Átbaktattam a fürdőszobába. A zuhanyzó kilincsére volt odakötve a következő fehér papírfecni.
"Az a helyiség a következő állomásod, ahol NÁLATOK a legtöbb csókot loptuk egymástól!"
Ó, ez borzasztó egyszerű volt! Nálunk mindig a konyhában veszekedtünk, csókolóztunk, és ugye a szülinapi bulimon szeretkeztünk is. Mindig ott zajlottak a drámák, valahogy így alakult még mielőtt járni kezdtünk volna. Lerobogtam a lépcsőn, besiettem a konyhatérbe. Alaposan szétnéztem, mert itt aztán volt hová elrejteni egy apró kis papírdarabot. Szerencsére, nem volt nagyon eldugva, a reggeli gyönyörű rózsacsokrom vázájának volt döntve a következő üzenetem:
"Szeretlek, mert mindenre emlékszel! Gyere a földszinti fürdőszobába!"
Nem is tudtam, hogy örüljek, vagy búsuljak, mert véget ért az emlékek közötti barangolás. Tudtam, hogy ez az utolsó üzi, hisz konkréten megmondta hová menjek. Biztos ott vár rám! Győzött a kíváncsiság és az akarat, hogy vele legyek, így elindultam a jakuzzis fürdőbe.
Mikor beléptem, annyi furaság tárult a szemem elé, hogy nem tudtam mindenre egyszerre figyelni. A földet vörös rózsaszirmok díszítettek, a hatalmas kádban habtenger várt, aminek a pereme körbe volt rakva világító gyertyákkal. Nem is égett a lámpa, elég volt a gyertyákból áradó tompa fény. Aztán persze ott állt Castiel a jakuzzi mellett egy szál fekete, hosszú köntösben és valamit látványosan dugdosott a háta mögött.
- Hát itt vagy... - jegyezte meg teljesen feleslegesen. Szinte izzó tekintettel sétált elém, és mikor már csak kartávolságnyira volt, a kezembe nyomott egy lávalámpát. Emlékeztem rá, hogy a minap egy kirakatban csodáltam meg az ilyen lámpákat, de akkor fel sem figyelt a fecsegésemre. Miért is nem tanultam még meg, hogy mindent meg akar nekem adni, amire feltátom a szám?
- Ó, Castiel! - görcsösen markoltam a lámpát. Csodáló szemekkel néztem. - Nem kellett volna! Már a karkötő is gyönyörű! - ráztam meg a csuklómon fityegő medálokat.
- De úgy tetszett neked ez a lámpa! Gyere, bedugjuk! - gondolom már erre is készült, mert a nagy kád mellett állt egy kis asztalféleség, rárakta, bedugta a konnektorba, s hamarosan már elindultak a lámpában a piros és fekete sűrű izék, amik nem tudtam mik, de klasszul mutatott, hogy a két féle folyadék kergetőzik a lámpa törzsében.
- Ez szebb, mint a lila, amit megcsodáltam. - ismertem el kénytelenül.
- Bizony, szerintem a piros te vagy, a fekete meg én. - mosolygott Cast lehengerlően, de aztán közel lépett hozzám, és elkezdte lehámozni rólam a pulóvert.
- Mit csinálsz? - kérdeztem meglepődve, de nem mondanám, hogy ellenemre lett volna a vetkőztetés.
- Rátérünk a következő pontra: a Wellness. Közös fürdő, majd masszázs.
- Hm, ez aztán jól hangzik! - mosolyogtam csintalanul és hagytam, hogy minden ruhát lehámozzon rólam.
Felhevülve másztunk az illatos habok közzé, és hagytam, hogy rózsaolajjal kenegesse és simogassa a testemet. Persze viszonozni akartam a dédelgetést, én is nyomtam a kezemre az olajból és örömmel, nagy élvezettel kentem szét kisportolt mellkasán. Nem kalkulálta bele, hogy az érzéki játék milyen hatással lesz ránk, az ölébe másztam és forró csókok közepette egyesültünk.
- Ez nem volt a programban. - nyögte miközben a hátam és a derekam simogatta.
- De ugye nem bánod? - nevettem, és úgy mozogtam, hogy az mindkettőnknek örömet okozzon.
- Még szép hogy nem! - kiáltott fel elhomályosodott tekintettel.
Már egész sötét volt kint, amikor köntösökbe burkolódzva a konyhába mentünk, hisz a következő pont a közös vacsorakészítés volt. Mivel Castiel csak makarónit tudott főzni, az volt a vacsoránk, de nem bántam. Derűs hangulatban, csendesen megvacsoráztunk. A kilences pont, aminél azt hittem moziba megyünk, rossz tipp volt, mert a szobájában az ágyba vackoltuk magunkat, és ott néztünk meg egy szerelmes filmet. Meglepett a választása, mert Chunning Tatum filmjét néztük meg a Fogadom-ot. Imádtam a pasit, és a történetet is, hisz ez valóban az el nem múló szerelemről szólt. Összebújva, szerelmem mellkasán feküdve, másabb érzés volt a filmet megnézni, mint amikor először néztem Kimmel. Csak a film után adtam át neki az ajándékot, amit vettem neki.
A neten rendeltem egy öt centi vastag bőr karkötőt, ezüst halálfej és rockeres kric-kraccok díszitették, de volt hozzá egy hasonló pénztárca, nadrágszíj, ezüst láncokkal. A szett menő volt és egyedi, és láttam rajta, hogy tényleg örül neki. Megérte a bébiszitterkedéssel keresett pénz rá költeném, hisz örömet szereztem neki. Köszönetképpen visszarángatott az ágyba, és belekezdtünk a tízes pontba, amit mindketten egész nap annyira vágytunk. Erotikából és szenvedélyből nem volt hiány....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése