Összes oldalmegjelenítés

2015. szeptember 26., szombat

Pezseg az élet

December negyedikén már tombolt a tél, fogvacogtató hideg volt. A föld kőkeményre fagyott, csak hó nem esett. Már mindenki az egy hét múlva esedékes karácsonyi bál lázában égett, de előttünk volt még a Mikulás ünnepség is. Az ofővel közösen úgy döntöttünk, az idén is kisorsoljuk, ki-kinek vegyen csomagot, mert az izgibb, mintha mindenki egységes mikuláscsomagot kap az osztálypénzből. Ötödik órán, osztályfőnökin izgatottan vártuk, hogy mind húzzunk egy cetlit a piros baseball sapkából. Jó lett volna, ha Castiel nevét húzom, de a sors nem úgy akarta, Lysandert húztam. A nap végére, már nagyjából mindenki tudta, ki-kit húzott, mert nem tudtunk titkot tartani. Castiel Eva nevét húzta, Castielt Kim és utolsó szünetben pimasz mosollyal közölte is kedvesemmel, hogy bombasztikus ajándékkal fogja meglepni. Kimet Dake húzta ki, aminek a lány nem örült, semmi jóra nem számított a szőke macsótól. Ha igaz volt a pletyka, engem Alexy húzott ki, Ren Charlotte-ot, Lys Kentint, Rosa Leigh nevét, Nathaniel Violát, Armin Ambert, Nathaniel nevét pedig Tori. Nagy volt a sustorgás egész nap, hogy mivel lepjük meg a kisorsolt társainkat.
Hazafelé menet piros vastag kabátban, sapkában és kesztyűben gyalogoltam Castiellel a házunk felé. Szorongattuk egymás kezét és gyorsan szedtük a lábunkat, hogy minél hamarabb hazaérjünk a dermesztő hidegben. Nem is nagyon beszélgettünk, de nem volt kellemetlen a csend közöttünk.
Mikor hazaértünk, levettük a meleg holmikat, aztán a konyhába mentünk. Forró teát főztem, amit aztán csendesen ücsörögve élveztünk a konyhaasztal mellett ülve. A családom még nem volt otthon, így kettesben voltunk. A citromos tea finom volt, de a csókok, amit néha-néha Castieltől kaptam, amikor odahajolt hozzám, még jobbak voltak.
  - Kit is húztál ki? - kérdezte hirtelen Castiel. A fekete csészét tologatta maga előtt szórakozottan, míg a másik kezével az asztalon könyökölt és a fejét támasztotta.
  - Lysandert. - feleltem egyszerűen.
  - Jó neked! Bár én is egy közelebbi havert húztam volna ki! Könnyebb lenne olyannak ajándékot venni, akit ismerek. Gőzöm sincs milyen apróságot tegyek Eva csomagjába.
Elgondolkodva néztem a gondterhelt, vörös Casanovát. Tudtam, hogy a pénz nem számít neki, itt az zavarja, hogy Eva nem az a lány, aki minden hülyeségnek megörül, ráadásul zárkózott és nem is mutatná ki, tetszik-e neki, amit kap. Megértettem Castiel dilemmáját. Tudtam, hogy nem akar felsülni, vagy bolondságra kiadni a pénzt. Az, hogy tőlem vár tanácsot, jól esett, de nem nagyon volt ötletem.
  - Megértelek. - mondtam a teámat kortyolgatva. - Neki nem lőheted el a tavalyi poént, mint Amberrel. Eva kivágná az ablakon a fésűkészletet meg a hajcsatokat. Ő nem egy Barbie baba típus.
  - Hát nem. - húzta el a száját Castiel. Hirtelen elkapta a székem és egész közel húzott magához. A térdünk összeért. A derekam köré fonta a karját. - Ha téged húztalak volna, könnyű dolgom lett volna. Már gondolatban megvettem neked egy ehető bugyit!
Feszülten felnevettem, mert meglepett és zavarba is ejtett. Hozzászokhattam volna már, hogy vannak hajmeresztő ötletei és gondolatai, de úgy látszik, ezekre nem lehet felkészülni.
  - Vegyél azt Evának, te perverz őrült! - nevettem, de csak azért, hogy leplezzem a pirulásom.
  - Persze, a csaj meg átváltozna Samarává A kör-ből és legyilkolna.
Ezúttal gondatlanul nevettem, mert nagyon is el tudtam képzelni, hogy a zárkózott lány bosszúból átváltozna gyilkológéppé.
  - Na, de most komolyan! - Castiel erőtejesen magához ölelt. Immár nem a saját székemen ültem, hanem az ölében. Lábam lazán lelógattam a háta mögött, és átkaroltam a nyakát. - Mi az ördögöt vegyek egy élettelen zombinak?
  - Ne beszélj így róla! - róttam meg szigorú szemekkel. - Eva klassz csaj, csak nehezen nyílik ki az embereknek. És ha a tanácsomat várod, azt mondom ő is nőből van. Biztos örülne valami apró bizsunak, bár nem giccses valamit képzelek el, hanem valami feketét. Te zenélsz vele, találj ki valamit!
Castiel elgondolkodva csavargatta a hajam az ujjai között.
  - Igazad van, drágám! Majd szétnézek a városban. Mi lenne velem nélküled! - mosolygott szeretettel, s ettől megremegett a szívem. Hiába na, még mindig olyan hatással volt rám a ritkán felvillanó mosolya és szürke szeme csillogása, mint mikor beleszerettem. Ez az érzés egyszerre volt megnyugtató és izgató. - És te tudod már, hogy mit adsz Lysandernek?
Nehéz volt a kérdésre koncentrálnom, amikor éppen róla álmodoztam.
  - Ó, igen. Már határozott elképzelésem van. - mosolyogtam sejtelmesen.
  - És elárulod? - kíváncsiskodott a vörös ördög.
  - Nem. - vigyorogtam. - A legjobb haverja vagy, még képes lennél kikotyogni, és akkor oda a meglepetés! Ti férfiak néha nem tudtok lakatot tenni a szátokra!
  - De a tiédre tudok! - villant meg a szürke szempár. Cast a hajamba markolt és viharos szenvedéllyel tapasztotta ajkamra az övét.
A csók egyre hevesebb lett, remegés futott végig a gerincemen. Amikor a szája végigsiklott a nyakamon és a rózsaszín bolyhos pulóver mély kivágata mentén az érzékeny bőrt csiklandozva, kezem a tarkójára csúszott, aztán óvatosan eltoltam a fejét magamtól.
  - Ne olyan hevesen, Rómeó! Most már bármikor befuthat anyám, vagy az öcsém.
Castiel duzzogva, lebiggyesztett szájjal nézett a szemembe.
  - Olyan ünneprontó vagy! Mindig elrontod a játékomat!
  - Az ilyen játékokat tartogassuk éjszakára. - mosolyogtam rá kihívóan.
  - Hm, ezt vegyem ígéretnek? - nevetett a srác, és érzéki csókot nyomott a nyakamra.
Játékos evődésünknek Castiel telefonjának csörgése vetett végett. Morcos képpel kivette a farzsebéből a telefont és az asztal szélére rakta. Egyszerre olvastuk le a villogó nevet: Lysander.
Cast nem vette a füléhez a telót, hanem megnyomta a kihangosító gombot, hogy mindketten halljuk haverja szavait.
  - Szeva, haver! - hallottuk Lys vidáman csengő, dallamos hangját.
  - Mit akarsz? - kérdezte Cast kicsit sem barátságosan. Nem zavartatta magát. Továbbra is ölelt, és a hátamon fel-le járt a keze.
  - Megzavartam valamit? - kuncogott a telefonba a jó haver.
  - Ha tudni akarod, Viviéknél vagyok. - közölte a vörös srác, és hogy ezt bebizonyítsa, hangosan cuppanó csókot nyomott az arcomra.
  - Szia, Lys! - nevettem, és leszereltem magamról kedvesem kezét, mert hevesen tapogatta a mellem.
  - Képesek vagytok fényes nappal az ágyban enyelegni? - kérdezte Lysander elborzadva, de azért röhögött.
  - A konyhában, tesó, a konyhában. - mondta Castiel, miközben a fülem rágcsálta.
  - Hóóó... erről jobb lett volna, ha nem tudok! - háborgott Lys, s megint nevetnem kellett, mert magam előtt láttam, milyen megrökönyödött fejet vághat.
  - Van különösebb oka is, hogy zavarkodsz, vagy csak unatkozol? - kérdezte Castiel türelmetlenül, mert már unta a beszélgetést.
  - Persze, hogy van! Itt van nálam Alexy és Eva. Már felcsörgettem Ninát is, úton van. Próbálni fogunk. Gondoltuk ránk fér a gyakorlás a karácsonyi verseny előtt. Jöhetnél te is, biztos berozsdásodtál már, míg otthon dekkoltál két hónapig! - adta elő egy szuszra az ötletét Lys.
Castiel homlok ráncolva pillantott rám. Leolvastam az arcáról, hogy nincs elragadtatva az ötlettől, hisz velem tervezte a délutánját. Nem szerette, ha nem ő irányít.
  - Nem is tudom, haver...
  - Figyi, ez fontos! - győzködte Lysander a vonalból. - Gyakorolni kell, és megbeszélni, ki-kivel fog énekelni. Alexy kinyomozta, hogy nem karácsonyi dalokat fogunk előadni, hanem érzelmes slágereket duettben és egyénileg. Mindkét kategóriában lehet indulni, neked pláne kéne párban és egyéniben is. Szóval told ide a segged, és hagyd tanulni a szépséged!
  - Jó, megyek. - húzta el a száját Cast, mert győzött benne a karrierista. - Csak azt nem értem, honnan szerzi a kék hajú az infókat. Látnok, vagy kém a gyerek?
Lysander jót nevetett, s az orrom alatt én is.
 - Ezt majd kérdezd meg tőle, ha itt leszel! Ha nem jössz fél órán belül, puskával megyek érted. - fenyegetőzött Lys vidáman.
  - Jó, megyek.
  - Oké. Szia Vivi! - búcsúzott Lys és kinyomta a telefont.
Castiel csalódott képpel tolt vissza az eredeti helyemre, de azért még egy pillanatig hozzám hajolt és megölelt.
  - Sajnálom, kicsim. Hallottad az önkéntes menedzsert. Meló van. Készülnünk kell a báli műsorra. Holnap bepótoljuk, megígérem. - puszilta meg a homlokom kedvesen.
  - Megértem, hogy fontosak a próbák. Viszont holnap nekem nem jó. Sissy-s napom lesz.
  - A fenébe! - morgott Cast és a vállamra hajtotta a fejét.
  - Ne búsulj! Nyakunkon a téli szünet, akkor nem lesz suli, zavaró barátok és próbák sem. - próbáltam vigasztalni, pedig nekem is zokon esett, hogy alig van időnk egymásra.
Szeretetteljes csókot kaptam válaszul, és ez ezerszer jobb volt, mint bármilyen szó. A gyengéd és finom csók hosszúra sikeredett, Castiel csak nagy sokára bontakozott ki a karomból.
  - Tényleg megyek, mert képes Lys beállítani egy aknavetővel.
Kikísértem a srácot és segítettem neki felvenni a vastag bőrdzsekit. Zokon esett, hogy egyedül maradok, de nem akartam kimutatni a csalódottságom. Ha neki ilyen fontos a zenekar és a siker a bálon, támogatnom kell. Nem lehetek hisztis barátnő, aki rinyál, hogy elhanyagolják.
A délutánom unalmasan telt, tanultam, aztán a tévé előtt lazultam a két tesómmal.

Másnap reggel kicsit később keltem a kelleténél, rohanvást kaptam magamra egy fekete vastag nadrágot, egy lila garbót és a térdig érő csizmám. Nem volt időm összefogni a hajam, csak alaposan kifésültem. Már rajtam volt a kabát és a táska a vállamon, amikor pötyögtem Castielnek egy SMS-t, hogy elaludtam. Visszaírt, hogy a suli bejárata előtt megvár. A nap gyorsan telt, az utolsó két órában Castielék próbáltak, Violáék a díszleteket csinálták, mi meg Kimékkel a tornateremben takarítottunk. A fiúk zsörtölődtek, hogy még van egy hét a bálig, addig még megint kosz lesz, de Boris nem törődött a nyafogással. Azt mondta jobb, ha apránként mindent ragyogóvá varázsolunk.
Hiába nyaggattam egész nap Kimet, nem volt hajlandó elárulni, mit vesz mikulásra Castielnek, csak kárörvendően vigyorgott. Kicsit bántott, de persze én se árultam volna el, mivel akarom meglepni Lysandert.
Hetedik óra után bevártuk a zenekörösöket a kapuban. Kimmel vacogva toporogtunk a vaskapu előtt. Nem kellett sokáig várni, nemsokára jött is Cast, Lys, Eva és Alexy vidáman fecserészve.
A piros nadrágos és fekete bőrdzsekis szerelmem azonnal a karjába zárt és kedveskedve dörzsölgette a vállam és a hátam, mint aki fel akar melegíteni.
  - Úgy látom, nálatok mindig dúl a love. - vigyorgott ránk lila bohócsapkája alól Alexy.
  - Még jó, hogy! - nevettem és lelkesen Cast nyakába csimpaszkodtam.
  - Ott oszt lesz forró délután! Fűteni sem kel majd! - forgatta a szemét gúnyolódva a fekete hosszú kabátos Eva.
  - Sajnos nem. Ma Ren húgára vigyázok. - húztam el a szám.
  - Ez van. - vont vállat Castiel. - És ha már a drágám úgy sem ér rá, jöhettek nálam próbálni! Begyakorolhatjuk a duetteket.
  - Jó ötlet. Dobok üzit Ninának és Sandrának. - bólintott rá egyből Alexy.
  - Kezdem unni, hogy a kis Nina folyton veletek lóg. - közölte nemtetszését a sárga pufi dzsekis Kim.
  - A csapatunk tagja és jó hangja van. - védte Lys, de jobb lett volna, ha nem szólal meg. Hogy tetőzze a bajt, még hozzátette. - Sasha őt osztotta mellém duettpartnernek.
  - Ó, remek! - háborgott Kim. - Akkor a mi romantikus napunk is füstbe ment. Igazán csodás! Jó kornyikálást! - A barátnőm sértődötten hátat fordított nekünk és átgyalogolt az út másik oldalára, majd a Pláza felé kanyarodott.
  - Kim! Kim, várj! - kiáltott utána Lysander kétségbe esve, de hiába, barátnője már messze járt.
  - Majd megbékél! - nyugtattam meg a srácot. - Kim nagyon hirtelen haragú, és nem szereti, ha nem a kedve szerint mennek a dolgok. Majd bocsánatot kér, ha lehiggadt.
  - Remélem, úgy lesz. - motyogta Lys a földet bámulva.
Úgy gondoltam, muszáj feloldanom a fagyos hangulatot ezért kérdőn néztem Alexyre.
  - Ki az a Sandra? Bővült a zenekarotok?
  - Á, dehogy. Sandra lesz az én duettpartnerem. Most nem zenekarként fogunk fellépni. Egyébként a lány Patty osztálytársa. Ha emlékeztek rá Rihannát énekelt egy másik lánnyal, amikor bent voltatok az óránkon.
Nem igazán emlékeztem, mert akkor is csak Castielre tudtam koncentrálni, de ezt nem akartam az orrukra kötni.
  - Valami rémlik. - hagytam rá. - Szóval most párban kell majd énekelnetek?
  - Legfőképpen igen. - tért magához Lysander. - Eva Castiellel, Nina velem, de Castiel egyénileg is el akar énekelni egy dalt.
  - És biztosra veszi a győzelmet. - gúnyolódott Evangeline.
  - Még szép! Veled vagy nélküled, de én fogok nyerni. Bebiztosítom magam. - közölte nagyképűen a párom és nyelvet öltött Evára.
  - És tudjátok már, mit fogtok énekelni? - faggatóztam kíváncsian, mert rám is átragadt a lelkesedés.
  - Hát persze. - büszkélkedett Alexy. - Holnap gyere el a próbánkra Castielnél.
  - Holnap is próbáltok? - kérdeztem csodálkozva, de aztán rájöttem, hogy csak akkor láthatom megint suli után a kedvesem, ha beengednek a próbára. - Tök jó! Szívesen megnézlek titeket!
  - Akkor holnap talizunk! - búcsúzott Eva. - Szaladok haza, eszek valamit, aztán a gitárommal a szokott időben ott leszek, Cast! Viszlát, gyerekek!
Lassan mind szétszéledtek, csak mi maradtunk Castiellel még egy csók erejéig. Gyorsan elbúcsúztunk, mert ő sietett haza a bandájához, én meg a Plázába készültem megvenni Lys ajándékát.
A gondolataimba merülve battyogtam. Épp azon agyaltam, hogy beszélnem kéne Kimmel, ne legyen ilyen hisztis, mert így el fogja veszíteni Lyst, amikor valaki hátúról hatalmasat vágott a hátamra és még rám is kiáltott. Ijedten, ezerrel dobogó szívvel fordultam meg. Ren nevető arcával találtam szembe magam. Kiugrani készülő szívemre szorítottam a kezem, haragosan néztem a fekete kapucnis kabátos és szürke nadrágos fiúra.
  - Basszuskulcs! A szívbajt akartad rám hozni? - kérdeztem fennhangon.
Ren még mindig kuncogott és kihúzta a füléből a kis fülhallgatót.
  - Bocsi, de úgy elbambultál, hogy nem hagyhattam ki ezt a poént.
  - Nem volt vicces. - néztem rá ellenségesen.
  - Ne húzd már fel magad! - kérte Ren vidáman csillogó szemmel. Meglepett a jó kedve. Mostanában megint tartotta tőlem a távolságot, és most letaglózott, hogy ilyen közvetlen és barátságos.
  - Egyébként hová sietsz? Láttam, hogy a barátod hazafelé siet, nem vágytam a társaságára, ezért inkább utánad jöttem. Csavarogsz? Elfelejtetted, hogy ma te vigyázol a húgomra?
Az, hogy Ren ilyen hosszú mondatokat intézett hozzám, újabb meglepetés volt. Örültem, hogy megint haverkodunk, de ugyanakkor féltem az okától. Volt valami megfejthetetlen a szemében és ez riadóztatta az ellenállásomat. Nem akartam, hogy másképp nézzen rám.
  - Nem felejtettem el. - néztem rá dacosan. - A Plázába megyek megvenni Lysander ajándékát a mikuláscsomagba. Utána egyből nálatok készültem...
  - Remek! Veled megyek! - jelentette ki Ren és elindult, s a karomnál fogva maga után húzott.
  - Vásárolni akarsz? - kérdeztem csodálkozva, és elrántottam a kezem. Tartani akartam a távolságot közöttünk.
  - Hát persze. A húgomnak venni kéne valami apróságot. Ráadásul Charlotte-ot húztam ki, segíthetnél, hogy mi az ördögöt vegyek egy ilyen kényes libának. - hadarta Ren menet közben.
  - Charlotte nem is olyan kényes, legalábbis nem annyira, mint Amber. - feleltem automatikusan. Mióta a lány is a kosárklubba járt velünk, rájöttem, hogy a beképzeltsége csak álca és csak rejtőzködik, mert nem akar közel engedni magához másokat. - Vehetnél neki valami hajba valót. Mindig ízléses csatok és gumik vannak a szép barna hajában. Aztán elhívhatnád a bálba is. Egész jó páros lehetnétek. - mosolyogtam bizakodva. A gondolat egész felvillanyozott. Talán Rennek pont olyan csaj kéne, mint Charlotte.
  - Brrr! Még mit nem! - rázkódott meg undorodva a fiú. - Nem az esetem a tyúk! De a hajba valós ötleted nem rossz! Viszont felejtsd el azt, hogy folyton barátnőt akarsz keríteni nekem! Majd, ha szükségem lesz egyre, szólok. Ígérem, te fogod megtudni legelőször!
Láttam a srácon, hogy megsértődött. Már bántam, hogy elragadott a képzeletem.
  - Bocsi, bocsika! - emeltem fel a kezem megadóan. Már csak néhány háznyira voltunk a hatalmas, kocka alakú, millió üvegablakos plázától. - Kicsit elragadott a hév... csak gondoltam, rád fér a boldogság.
  - Jó nekem így, ahogy vagyok! A nőkkel csak a baj van! - jelentette ki Ren az orrát húzgálva.
A témát lezártuk, mert elértünk a pláza elé és az ajtó kinyílt előttünk.
Első utunk a játékrészlegre vezetett. Ren vett a húgának egy zöld hajú, olcsóbb sellő babát, nekem meg nagyon megtetszett egy apró, kék póni, azt vettem meg. Azt gondoltam, majd anyuval veszünk még egy halom édességet, és hatalmas csomagot csinálok Sissy-nek, hisz annyira hozzánk nőtt a kislány. Ren nem kérdezősködött, nem tett megjegyzést, hogy ne vegyek a húgának ajándékot, mert nem tartozok a családhoz. Ezt már fél sikernek vettem, boldog voltam, hogy elfogad.
Következő utunk az ajándékboltba vezetett. Charlotte ajándékát választottuk ki először. Egy lila rózsás hajgumit választottunk, hozzá illő apró csatokkal. Amíg Rennek becsomagolták a csatokat, én megkértem a másik eladót, hogy mutassa meg nekem a zsebkéseket. Hosszas válogatás után egy ezüstözött, bordó markolatú, szép darabot választottam. Elégedetten mosolyogtam.
Már elhagytuk a plázát és hazafelé igyekeztünk kis szatyrainkkal a kezünkben, amikor Ren megkérdezte:
  - Mi a fenének vettél Lysandernek kést? Azért, hogy a következő vitánál leszúrja a barátnődet?
A feltételezés mulatságos volt, ezért hangosan felnevettem.
  - Dehogy! Tudod... ez csak egy emlékeztető egy közös emlékre, vagy köszönetféle. - amikor a srác értetlenül nézett, eszembe jutott, hogy akkoriban Ren még nem volt velünk. - A nyáron megtámadott Castiel dilis exe. Lys volt velem, megvédett attól, hogy leszúrjon, és ő sérült meg. Iszonyú bűntudatom volt, de hál Istennek nem lett komoly baja. Ezzel a késsel csak tréfásan azt akarom a tudtára adni, hogy ha legközelebb felcsap hős lovagnak, legyen nála fegyver.
Ren elgondolkodva nézte az arcomat. Zavartan moncsoltam a kezemben lévő nejlonszatyor fülét.
  - És hol volt ekkor a drága szerelmed?
Eltorzult az arcom a borús emlékek hatására. Még mindig fájt, ami akkor történt, de Ren magyarázatot várt.
  - Floridában... Elment a szomszéd lánnyal. Megcsalt, elhagyott és akkoriban Lys és Kim volt mellettem. Nem szívesen emlékszem erre.
  - Nem csodálom. - húzta el a száját a fekete hajú fiú. Kék szeme együtt érzően villant rám. - Nem gondoltam, hogy képes ilyesmire, hisz azt látni, hogy imád téged. Viszont azt nem értem, hogy tudtál neki megbocsátani.
  - Nehezen... de muszáj volt, mert nagyon szeretem. Jobb vele, mert nélküle nem vagyok senki.
  - Nem jó, hogy ennyire függsz valakitől, de a ti dolgotok. - vont vállat végül közömbösen Ren. Elértünk a házuk elé. A táskájába dugta a babát, aztán hozzám fordult. - Menj, rejtsd el te is az ajándékokat, aztán várunk! Mit szólnál, ha társasjátékoznánk?
  - Jól hangzik. - mosolyogtam az orrom alatt, és örültem, hogy elterelte a szót a kínos témáról.
Intettünk egymásnak, aztán Ren bement, én meg megtettem még azt a pár métert hazáig.
Fél óra múlva már Renék nappalijában ültünk körbe az ütött-kopott dohányzóasztal körül és nekikészültünk a Monopoly-nak. Sissy rajzai szanaszét hevertek körülöttünk. Mivel Sissy még nem tudott olvasni, megbeszéltük, hogy mi lányok egy csapatban leszünk Ren ellen. Játék közben ásványvizet ittunk és mogyorót rágcsáltunk kis műanyag tálkákból. Sissy nagyon élvezte a játékot, minden jó taktika után a magasba dobálta a mogyorószemeket és megpróbálta a szájával elkapni őket. Nem mindig sikerült, így körülöttünk a barna szőnyegen elgurult néhány szem, de úgy gondoltam, majd a játék után összetakarítunk. Nem akartam elrontani a kedvét, mert a kislány felszabadult volt és vidám. Észre se vettük, hogy ránk sötétedik, egyik kört nyertük meg a másik után. Ren meg játszotta a duzzogót, és csalással vádolt minket. Éppen újabb győzelmet ünnepelve Sissy a nyakamba ugorva visítozott, mikor kivágódott a bejárati ajtó és betoppant Zack. Azonnal elcsendesedtünk. Nem az lepett meg, hogy így elszaladt az idő, hanem a férfi kinézete. Zack haja kócos volt, sután hátra túrt, arca pirospozsgás, kék nyakkendője félreállt és még a szürke öltöny felső is ferdén volt begombolva rajta. Imbolyogva indult meg felénk.
  - Mi ez a ricsaj, büdös kölykök? - kérdezte alig forgó nyelvvel, s akkor esett le a tantusz, hogy részeg. Még sosem láttam ilyen állapotban. Megijedtem és kellemetlenül is éreztem magam. Sissy félszegen bújt a karomba, Ren pedig gyilkos pillantásokkal méregette az apját.
  - Kérdeztem valamit!... És mi ez a felfordulás? - a férfi már előttünk tántorgott. Megragadta Sissy karját és szabályosan kirántotta a karomból. - Te csináltad? Azonnal takarítsd fel és irány a szobádba! Büntetésből nem kapsz vacsorát!
  - Apa... apa... - nézett rémült szemekkel a hatalmas felnőttre a lányka. Nem értette szegényke, mivel érdemelte ki ezt a durva bánásmódot.
  - Engedd el! - mordult az apjára dühösen Ren és mellé pattant. Leguggolt húga elé és megfogta a vállát. - Menj fürödni, kicsi! Majd mi feltakarítunk Vivivel.
  - Én... én... - a kislány tiltakozott volna, meg nem is, nem találta a szavakat.
  - Menj már! - Ren Sissy füléhez hajolt. - Majd később csempészek neked valami kaját a szobádba! - kacsintott barátságosan.
Sissy végre rászánta magát a menekülésre és gyors léptekkel a fürdőbe szaladt.
Tanácstalanul ültem még mindig az asztal mellett a földön. Hogy lefoglaljam magam, elkezdtem összeszedni a rajzokat. A papírcsörgés felhívta rám Zack figyelmét.
  - Vivien... nem vagy cseléd! Hagyd azokat! Majd a mihaszna fiam összeszedi!
  - Én... én szívesen segítek. - feleltem akadozva. Megrémültem, nem tudtam, mire számítsak egy részeg alaktól, de azt éreztem legbelül, hogy nem szabad itt hagynom a két gyereket, nehogy elfajuljanak a dolgok. Most már elhittem, amit Ren régebben mesélt. Borzasztó lehetett egy ilyen hőbörgő, részeges apa mellett felnőni.
  - Nem kell! - Zack szinte üvöltött. - Itt az ideje, hogy távozz! Már biztos az agyadra megy ez a két idióta kölyök, ahogy nekem is.
  - Nem, én... - tiltakoztam, de azért felálltam.
Láttam, hogy Ren könyörögve néz, de nem tudtam megfejteni, mit akar. Azt, hogy menjek, vagy hogy maradjak?
  - Menj, Vivi! Köszönjük, hogy gondját viseled a húgomnak, de mára már nincs szükségünk rád! - jelentette ki hidegen és halálosan nyugodtan a fiú. Elkapta a kezem és az ajtó felé tuszkolt. A fogashoz érve fél kézzel leakasztotta a kabátom és szinte rám lökte.
  - Apu, kikísérem Vivit, aztán összetakarítok. Te addig pihenj, majd én megmelegítem a vacsorát! - nézett a fotel felé, amelyikbe szinte belevágódott Zack.
  - Helyes, végre csinálsz is valamit, te ütődött! - válaszolta az apja lecsukódó szemekkel.
Ren kituszkolt a ház elé, és hangosan becsapta az ajtót mögöttünk.
  - Ó, Ren... én ezt... annyira sajnálom. - dadogtam akadozva, miközben magamra cibáltam a kabátom.
  - Nem kell a sajnálatod! Ez a mi életünk, már megszoktuk. - felelte fanyar mosollyal az arcán a srác. Mégis láttam rajta, hogy valójában zaklatott, csak nagyon akarja leplezni.
  - Ren, nem akarom, hogy bántson titeket! Szegény Sissy...
  - Nyugi! Sissy-t sosem bántja, mert anyura emlékezteti, ő a mi kis hercegnőnk, még akkor is, amikor ilyen állapotban van. Általában rajtam vezeti le a haragját, de végül is igaza van, hisz én öltem meg az anyánkat!
Nem akartam elhinni, hogy ez történik, az meg nagyon abszurd volt, hogy ő is elhiszi, amit mond, és még azt gondolja, megérdemli, hogy az apja bántja.
  - Nem... Ren, ez nincs rendjén! Nem akarom, hogy bántson! - fakadtam ki könnybe lábadt szemekkel. Mélységesen sajnáltam őket. Olyan jó gyerekek, nem ezt érdemlik! Nem is voltam tudatában mit teszek, vigasztalóan megöleltem Rent. A fiú először ledermedt, meglepte a
közeledésem, de aztán körém fonta a karját és hatalmas sóhajjal a mellkasához ölelt, de csak egy pillanatra. Elengedett és szomorúan nézett a szemembe.
  - Hálás vagyok az aggódásodért, de tényleg jobb, ha mész! Egy-két pofont túlélek és vállalom is, ha ezzel megvédhetem a húgomat! Máris sokat segítettél, hisz megértetted velem, hogy Sissy csak egy ártatlan áldozata a kegyetlen életünknek, és nekem az a feladatom, hogy megvédjem. Jó éjszakát, Vivi, és kérlek, ne beszélj senkinek arról, mi zajlik itt a négy fal között.
  - Persze, hogy hallgatok. - szipogtam és akaratlanul is eleredtek a könnyeim. - Minden jót, Ren! Ne hergeld apukádat, mert azzal csak rontasz a helyzeten! Szia!
Gyors léptekkel mentem a kapu felé. Tudtam, ha nem jövök el, bőgőmasinává válok, vagy ami még rosszabb, visszamegyek és beolvasok Zack-nek. Legszívesebben megmondtam volna a magamét annak a részeg disznónak, de tudtam, hogy az csak olaj lenne a tűzre és a gyerekeit bántaná haragjában. Ebben a helyzetben a menekülés volt az egyetlen jó út. El kell felejtenem, ami ma történt a Willford házban, és nem avatkozhatok bele. A családon belüli erőszak olyan bűn, ami sajnos túl gyakori és nehéz bebizonyítani, ha a családban élő gyerekek meg vannak félemlítve és nem mernek beszélni. Sajnáltam, hogy nem tehetek semmit, hisz, ha feltárom az ügyet a rendőrségnek, csak azt érném el, hogy Zacket letartóztassák, Rent és Sissy-t pedig árvaházba dugnák, és az még rosszabb lett volna. Csak annyit tehetek, hogy mellettük leszek és próbálok némi vidámságot vinni elcseszett életükbe...








































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése