Castiel újra a suliban

Csendesen eltelt két hónap. Castiel szépen gyógyult, körülötte forgott az életem. Suli után mindig náluk vettem az irányt, amikor épp nem Sissy-re vigyáztam. Még élveztem is, hogy szinte mindig kettesben vagyunk, mások zavaró jelenléte nélkül. Olyan volt, mintha egy másik világban éltünk volna, ami csak a miénk. Néha tanultunk, néha tévéztünk, kártyáztunk, vagy éppen tévéjátékkal játszottunk. Azok a délutánok voltak a legszebbek, amikor csak összebújtunk és élveztük a kandalló melegét. Ilyenkor úgy éreztem, csak mi ketten vagyunk a világon, a béke szigetén a csúnya valóság és a barátaink nélkül. Castiel lassan beletörődött a sorsába, és igyekezett, hogy minél előbb felgyógyuljon. Elhagyta a morgó medve stílusát, és ez elég volt a boldogsághoz.

Persze a suliban unalmas volt nélküle, alig vártam, hogy visszatérjen. Minden nap elmeséltem neki, mi történik a gimiben, hogy ne maradjon le semmiről.

Volt is miről beszélni: Lysander és Kim továbbra is kutya-macska kapcsolatban voltak, hol imádták egymást, hol veszekedtek. Patty és Kentin sem voltak teljesen boldogok, látszott, hogy valami kezd elromlani közöttük. Eva még mindig elég zárkózott volt, de tőle mindig megtudtam, mi zajlik a zeneórákon és azt tovább tudtam adni Castielnek. Alkalmi zenekaruk nem volt a régi a kedvesem nélkül. Ami igazán meglepő volt, az Rosa és Gabriel szakítása volt. A platina szőkeség egy matek órán mellettem ült, és bevallotta, hogy elmondta Gabe-nek, hogy már nem úgy érez iránta, mint régen és csendesen elváltak. Rosa barátnőm szingli lett. Rennel nem változott a kapcsolatunk, néha egész kedves volt, máskor meg a pokolba kívánt, hangulatától függött. Sissy legalább kárpótolt bátyja viselkedéséért. A kislány szinte családtagnak tekintett, és ha veszekedtem a tesójával, mindig az én pártomra állt. A kicsi olyan volt, mint a fogadott húgom. 

December első hétfőjén levették Castiel lábáról a gipszet. Kicsit sántított, de ragaszkodott hozzá, hogy másnap már suliba jöjjön, mert unta az otthon kuksolást. Az orvos jóváhagyta, de eltiltotta a motorozástól és felmentést kapott tornából erre az évre. Mondjuk a motorozás amúgy is kizárt volt, mert röpdöstek a mínuszok, nyakunkon volt a tél. Bár havat még nem láttunk, kegyetlen hideg volt. 

December negyedikén, kedden, izgatottan bújtam vastag ruháimba és mentem Castielék elé, mert előző este úgy beszéltük meg, az anyja visz minket suliba, hogy ne terheljük meg rögtön a fiú sérült lábát. Láttam Castielen, hogy csak megjátssza a közömböst, igenis izgatott volt, amiért két hónap kihagyás után visszatér a suliba, a barátok és az ellenségek közé. A hátsó ülésen kucorogva ölelte a vállam, szabad kezével a hátizsákja pántját markolászta, de meg-megremegtek az ujjai. 

Én is féltem egy kicsit, hisz láthatóan húzta a lábát és tartottam tőle, hogy ha megjegyzést tesznek rá, elborul az agya és verekedésbe keveredik. 

Kate néni a suli kapuban kitett minket, hamar elbúcsúzott és ment is dolgozni. 

Bizonytalanul álltunk meg a kovácsoltvas kapu előtt. Az ujjainkat szorosan összefonva, lassan lépkedtünk keresztül a kihalt udvaron. A rettenetes hideg bekúszott bordó vastag dzsekim alá, Castiel is egészen behúzta a nyakát bőrdzsekije gallérja alá.

  - Rég jártam itt. - jegyezte meg Castiel, és menet közben elmerengve nézte a hatalmas kocka épületet. 

  - Semmi nem változott azóta, hidd el! - mosolyogtam rá biztatóan, és még erősebben szorítottam hideg ujjait. 

  - Az lehet, de még be se léptem, előre herótom van attól, hogy fognak fogadni. Néhány kivételével mind kétszínűen körbe ugrálnak majd, és örvendeznek. Ezt a jelenetet szívesen kihagynám. 

  - Ha hagytad volna, hogy elmondjam nekik, ma már jössz suliba, számítottak volna rá, és nem lenne most meglepetés. - figyelmeztettem óvatosan. Nem akartam felbosszantani. 

  - Mindegy, ezen túl kell esni. - fanyalgott Castiel. - A mai napot kell átvészelnem, aztán minden a régi lesz. De amíg mellettem vagy, nem félek semmitől. - mosolygott szeretettel. Elengedte a kezem és a derekam köré csúsztatta a bal karját. 

  - Te meg a félelem! Na, ne viccelj! - tréfáltam, csakhogy oldjam benne a feszültséget. - Kemény legény vagy, nem aggódom érted! 

  - Nem? Na, azért délután meglakolsz! 

  - Ó, már alig várom! - vigyorogtam rá huncutul. 

Elértünk az épület bejárata elé. Mielőtt beléptünk, nagyot sóhajtottunk, bizalmasan összenéztünk, aztán Castiel kitárta előttem az ajtót. Utánam lépkedett, határozottan vágtunk át a nyüzsgő körfolyosón a büfé felé, de félúton se jártunk, Kim, Lys, Eva és az ikrek visítva rohantak elénk. 

A fekete dzsekis és sárga nadrágos Kim szelesen Castiel nyakába vetette magát, Cast pedig elengedte a kezem, hogy viszonozza az ölelést. Még engem is meglepett, hogy Kim ilyen nyíltan kimutatja az érzelmeit, hisz lökött barátnőm mindig távolságtartó volt egy picit a szerelmemmel. Úgy látszik, mégis hiányzott neki egy kicsit az én tökéletlen hercegem. 

Kim kitörése után a többiek is örömmel üdvözölték Castielt, Eva is ugrándozott, hogy mennyire hiányzott már, nélküle katasztrófa volt a zenekaruk. Az üdvrivalgás nem akart véget érni, sorra jött elénk Iris, Rosa, Dake, Kentin, Jade és a végén még Amberék is. Mindenki Castiel körül forgott és örvendeztek a gyógyulásának. A fiú hősiesen állta és erőltetett mosollyal válaszolgatott a kérdésekre, de közben görcsösen szorongatta a kezem, mintha belőlem akarna erőt meríteni. Nem is volt olyan vészes ez a felbolydulás. Örültem, hogy mindenki szereti a páromat. Castiel félmosollyal dumált az osztálytársainkkal, de pár perc múlva arca komor lett, tekintetét egy pont felé szegezte a büfénél. Aggódva követtem a pillantását és láttam, hogy meredten a falnál kajáló Nathanielt és Dajant figyeli. Rossz előérzettel szorongattam a kezét. 

Castiel szeme haragosan villant a szőke, barna irha kabátos és farmeres fiúra. 

Tett egy lépést előre, de rettegve visszahúztam a kezét markolászva. 

  - Ne! - suttogtam ijedten. Tudtam, megtorlásra készül, és hogy az ő szemében Nathaniel a fő gonosz. 

  - Nem tarthatsz vissza! Bűnhődnie kell! - nézett rám figyelmeztetően Cast. 

Nem tehettem mást, elengedtem a kezét. Hagynom kell, hogy megvívja a saját csatáit. Nem állhatok a büszkesége és akarata útjába. 

Castiel otthagyta a rajongó csapatot és utat tört magának Nathanielék felé. A biztonság kedvéért azért utána somfordáltam. 

Nathaniel meglepetten nézett az elé toppanó vörös srácra. 

  - Nahát, Cast, úgy látom sikeresen összefoltoztak. 

A mondat nem volt túl kedves, ráadásul némi gúny is vegyült a szőke szemétláda hangjába. 

Castiel nem válaszolt, haragos, gyilkos pillantással méregette ellenségét, aztán se szó, se beszéd, állon vágta Nathanielt. 

  - Ezt azért kaptad, mert bepróbálkoztál Vivinél! - magyarázta a tettét Castiel gyilkos tekintettel, aztán Nath még fel sem eszmélt, újabb ütést kapott az arcába. - Ezt meg azért, mert miattad kerültem kórházba, és dekkoltam otthon eddig! Üdv az ellenségeim között! 

Nathaniel a falnak csapódva tátogott, tapogatta az állát és az orrát. Az arca inkább közömbös volt, sem, mint haragos. Csodálkoztam, hogy meg tudta őrizni a hidegvérét, amikor a fél suli előtt épp most kapott két jókora pofont.

  - Ezt még később lejátsszuk! Bénákkal nem harcolok! Visszatérünk még erre, ha teljesen felépülsz! - szólt Castiel után Nath, mert szerelmem már ott is hagyta ellenfelét. A kezemet megfogva visszahúzott Rosáék kupacához, nem is törődött Nath szövegelésével, és ez nagyon meglepett. Belegondolva Nath megérdemelte, amit kapott, és tetszett, hogy Cast ennyiben hagyta és nem folytatta a balhézást. Elengedte a füle mellett a szőke ficsúr rosszindulatú megjegyzését. Megtorolta a múltat, és ennyi elég volt neki. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. 

  - A jó öreg Castiel visszatért! -  nevetett Lys, mikor megálltunk barátaink kupacában, és elismerően hátba veregette cimboráját. 

  - Ennyivel tartoztam a kis mitugrásznak. - válaszolta Castiel lazán. - Ne gondolja, hogy büntetlenül keresztbe tehet nekem. Plusz ne macerálja a barátnőmet. - a mondat végén Castiel szeretetteljes pillantást vetett rám, s ettől már nem is haragudtam rá. Nem lehetek olyan barátnő, aki parancsolgat neki és korlátozza. Ha vele akarok lenni, meg kell szoknom, hogy a saját feje után megy és néha képes erőszakot alkalmazni, ha úgy látja jónak. Ő ilyen, el kell fogadnom. 

  - Szeretlek. - álltam lábujjhegyre, és hálás puszit nyomtam az arcára. 

  - Úgy látom, nálatok a helyzet változatlan. - mosolygott Kim vidáman. 

  - Szerencsére igen. - mosolyogtam felszabadultan és szeretettel ölelgettem Castiel oldalát.
  - El tudom képzelni, mennyire élveztétek ezt a két hónapot kettesben a szó perverz értelmében. - kezdett minket cukkolni a szürke szövet kabátos, barna bársony nadrágos Lysander. Felemás szeme pajkosan villant ránk.
A megjegyzéstől elpirultam, s valóban eszembe jutott néhány olyan erotikus pillanat, amikor egymásba feledkeztünk a kanapén, a jakuzziban vagy Castiel ágyában.  Mi tagadás, jól kihasználtuk szerelmem kényszer-pihenőjét.
  - Azért nem voltunk mindig kettesben. - tagadtam gyorsan. - Te és Kim minden héten boldogítottatok minket, a bátyám is sokat ült a nyakunkra, és ott volt még Castiel családja is.
  - És most már teljesen jól vagy? - fordult Castiel felé a fekete, vastag, szőrmés pulóveres és fekete cicanadrágos Eva. A lány haja hátra volt fésülve, kék szeme ragyogott, mint a zafír. Mostanában már nem volt olyan félénk, mint eleinte, szépen megtalálta a helyét közöttünk. - Remélem, a hangod nem rozsdásodott be. Az igazgatónő azt szeretné, ha a karácsonyi műsorban fellépne a zeneszakkör.
  - Ne gondoljátok, hogy Jingle Bells-t fogok énekelni. - húzta el a száját Castiel.
  - Más tervei vannak a sárkánynak, de nem lövöm le a poént. Majd mindent megtudsz Sashától szakkörön. - mosolygott sejtelmesen a kék pulóveres és rózsaszín nadrágos Alexy. Kijelentése még nekem is új volt, hisz nem tudtam, mi zajlik a zeneórákon.
  - De tényleg... gyakoroltál otthon? Megy már a gitározás? - maradt a témánál Evangeline.
  - Igen, heti kétszer-háromszor gitároztam estenként, az énekléssel meg sosem volt gondom. - jelentette ki büszkén Cast.
Mosolyognom kellett, mert újabb szép emlékek rohamoztak meg. Sok esténk telt el úgy, hogy a kandalló előtt ültünk a szőnyegen, Castiel gitáron gyakorolt, szerelmes dalokat énekelt nekem. Azok az esték varázslatosak voltak, és valahányszor nem volt otthon Kate néni, az érzelmek viharában mindig túlságosan összegabalyodtunk.
  - Alig várjuk, hogy megint együtt bandázzunk. Hiányzott a hangod és az egyéniséged a csapatunkból. - mondta Alexy.
  - Így van. Végre megint mi leszünk a legjobbak. - tódította Eva, és félszegen mosolygott Lysre. - Persze Lysandernek is jó hangja van, ő vette át a helyed a zenekarunkba, de frontembernek nem alkalmas.
  - Kedves vagy, kislány! - csúfolta ki Lys a lányt és tréfálkozva lökött rajta egyet. Ha Armin nincs észnél, talán Eva el is vágódott volna.

Eva zavartan kiszabadult Armin karjaiból, pipacsvörösen köszönetet mondott, aztán látványosan elhúzódott megmentőjétől.
Derűs hangulatunknak a csengő vetett véget. Unottan mentünk a matek terem elé.
Egész jól telt a nap, bár láttam Castielen, hogy unja, hogy mindenki nagy figyelmet szentel neki. Azért megerőltette magát, és nem mutatta ki nyíltan, hogy elege van.
Izgatottan vártuk az utolsó órát, mert az ofő még irodalmon megemlítette, hogy beavat minket az iskola karácsonyi terveibe.
Ezen az órán a tanárnőnk is szívélyesen üdvözölte Castielt. Örült, hogy megkerült a fenegyerek, és hogy újra egészséges.
Miután megbeszéltük az apró-cseprő dolgokat, Mrs. Williams a lényegre tért:
  - A zene szakkörösök már sejtik, idén valami újjal készülünk karácsonyra, de konkrétumokat még nem tudtok. Felhatalmazott az igazgatónő, hogy végre nyilvánosságra hozzuk a terveket.
  - Halljuk-halljuk! - kurjantott viccelve a fehér pulcsi Dakota a hátsó padból.
  - Idén először Karácsonyi Bált szervezünk. Jótékonysági est lesz, a bevételből felújítjuk a téli szünet alatt a tantermeket. Nagyszabású, ünneplős bulit akarunk, nektek csak az a dolgotok, hogy kiöltözve megjelenjetek. Persze a szakkörösöktől elvárjuk a segítséget az előkészületekhez. A zenekörösök a szórakoztatásról fognak gondoskodni, a rajzosok a dekorációért lesznek felelősök a kosár klubé a takarítás.
  - Ez szívás! - sóhajtott Nath, aki unottan könyökölt a pad tetején.
  - Ja. Mindenkinek jó világa lesz, nekünk meg jut a kosz meg a sepregetés. - kontrázott Kentin is.
  - Sajnos ez van. Már el van döntve. - közölte a tanárnő tehetetlenül.
  - Nem baj. - szólalt fel Rosa. - A lényeg a buli. Szívesen veszek részt a szervezésben és a takarításban is.
  - Nekem is tetszik a bálozás ötlete. - mosolygott Amber és gondolom képzeletben már valami habos-babos ruhában látta saját magát.
  - Sasha tanár úr majd elmondja a diákjainak, mit gondolt ki. Én már tudok róla és jó dolognak tartom. - mosolygott a fekete nadrágkosztümös tanárnő. - Viszont nem árulom el.
  - Kegyetlen. - nyögött Lysander.
Láttam a szakkörösökön, hogy már alig várják, hogy megtudják, mi vár rájuk. Castiel is izgatott lett mellettem. Szerintem alig várta, hogy újra együtt zenéljen jól összeválogatott csapatával.
A karácsonyi bál gondolata mindenkit felvillanyozott, nagyon vártuk, hogy bulizzunk.
Egész órán ez volt a téma, mi lányok már ruhákról beszéltünk, a zenekarok meg a műsorról spekuláltak.
A nap végén Castiellel kézen fogva sétáltunk hazafelé a zimankós hidegben. A föld a lábunk alatt fagyosan kopogott. Nem mertem gyorsan menni, nehogy Castielnek nagy legyen a megterhelés.
  - Elég jól bírtad a mai napot. - jegyeztem meg egy oldalpillantás kíséretében, mert már untam a nyomasztó csendet.

  - Nem vagyok nyomorék. - válaszolta ingerülten a vörös srác. - Azt nem mondom, hogy könnyű nap volt, már alig várom, hogy leüljek, mert kicsit nagy volt a megterhelés a lábamnak, de szép lassan majd hozzászokok.
  - Nem fizikailag gondoltam - mosolyogtam. - hanem érzelmileg. Jól viselted, hogy mindenki körbe ugrál.
  - Muszáj volt, pedig néha a pokolba kívántam őket. Holnap már biztos könnyebb lesz, és a lábam is kevésbé fog hasogatni.
  - Fájdalmaid vannak? - torzult el az arcom az aggodalomtól. - Ha akarod, vigasztalásul megmasszírozom, ha hazaértünk.
  - Csak a lábam? - csillant fel Castiel szeme pajkosan.
  - Nem... csak azt. - nevettem el magam önkéntelenül. - Kezdem úgy érezni, hogy rájátszol a fájdalmaidra, hogy befolyásolni tudj! Szégyelld magad, Castiel!
  - Eszem ágában sincs, még ezt a szót se ismerem. - viccelődött Castiel. Felemelte összekulcsolt kezünket, és csókot nyomott a kézfejemre. - Azt viszont be kell valljam, hogy nagyon tetszik, hogy körülöttem forogsz és lesed minden óhajom. Nem tudom, hogy fogom tudni valaha is ezt viszonozni.
  - Nem is kell. - ráztam a fejem. - Amíg szeretsz, semmi más nem számít. - nem akartam elérzékenyülni, vagy ilyen komoly dolgokat megbeszélni az utcán, ezért tréfálkozni kezdtem. - És hol látunk neki a masszázsnak? Nem azt mondta anyukád, hogy csak egyig dolgozik? Ha otthon lesz, egy szabad percünk sem lesz kettesben.
  - Ó, erről el is felejtkeztem. Mi lenne, ha nálatok mennék? Szívesen kimozdulnék a négy fal közül. Meglátogatom Tony-t meg az öcséd, anyukád meg főzhet nekünk finom vacsorát. - rukkolt elő ötletével Cast lelkesen.
  - Jól hangzik, menjünk nálunk! A családom biztos nagyon fog örülni neked. - bólintottam rá, de aztán végig gondoltam a dolgokat. -  Várjunk csak! Ha a családom rajtunk lóg, mi lesz az erotikus masszázzsal?
Castiel jót nevetett a kétségbeesett arcomon, magához rántott, megszorongatott, aztán tovább mentünk ölelkezve.
  - Majd beszorítjuk a tesóiddal trécselés és a vacsora közzé. Így mindenki jól jár...
  - Hm, milyen furfangos vagy! - nevettem megint. - Lehet, hogy az eszed végett szeretlek, és nem a szépségedért?!
  - Szerencséd, hogy a balesetkor nem estem a fejemre. - folytatta az evődést Castiel. Jó jelnek vettem, hogy már tréfálni is képes a balesetével kapcsolatban, és nem fogja fel tragédiaként. - Ha úgy lett volna, most egy fogyatékossal sétáltatnál, vagy egy csúfsággal, ha betörtem volna a szép pofám!
  - Szép? Inkább nagy pofád van, szívem! - cukkoltam. Miközben a derekát öleltem, egyik kezem lecsúszott a háta mögött a farmerbe bújtatott fenekére. - Egy másik testrészedért jobban aggódtam!
Castiel szívből jövő nevetéssel nézett az ég felé. Talán két hónap alatt most láttam először ilyen önfeledten nevetni és ez balzsam volt a lelkemnek. Ha nem imádtam volna már amúgy is, most tuti beleszerelmesedtem volna. A nevető és gondatlan Castiel lenyűgöző volt.
  - Ó, és még én aggódtam, hogy kihasznállak, mikor neked csak a férfiasságom számít!
  - Nem csak az, de az is lényeges. - ismertem el vidáman, s megszaporáztam a lépteimet, hogy otthon megmutassam neki, mit is érzek iránta igazán.
Cast vehette a lapot, mert nagyon igyekezett tartani velem a lépést. Ha voltak is fájdalmai, nem panaszkodott.
A családom kitörő örömmel fogadta Castielt, hisz nem volt már nálunk két hónapja.
Tony és Lucas lelkesen kezet rázott vele, anyám pedig meghatódva ölelgette meg, majd a konyhába rohant, hogy valami finom vacsorával kedveskedjen nekünk.
A két tesómmal sokáig beszélgettünk a nappaliban. Lucas nem bírt a kíváncsiságával, Castielnek meg kellett mutatnia a lábát. Természetesen a csavarok nem látszottak csak néhány szépen beforrt heg utalt a sebesülésére.
Jó hangulatú este volt, Cast felhívta az anyját, hogy ne várja haza. Szerencsére már tele volt a szekrényem az ő ruháival is, így még váltós cuccért sem kellett hazabattyognia. Lefekvésig beszélgettünk, megvacsoráztunk, aztán pókereztünk egy kicsit. Legnagyobb döbbenetünkre az öcsém megkopasztott minket, az összes zsetont elnyerte tőlünk. Végül az emeleten együtt zuhanyoztam Castiellel, bekentem a lábát gyógykenőccsel, aztán együtt bujtunk ágyba, de sokáig még nem aludtunk...
Reggel negyed nyolckor együtt léptünk ki a házból, az anyukája, kis piros autójával már a kapuban várt minket, hogy a suliba fuvarozzon minket.
Láttam Castielen, hogy nem nagyon tetszik neki. Amikor odaértünk az autóhoz és az anyja kitárta nekünk a hátsó ajtót, mord pillantást vetett az asszonyra.
  - Jó reggelt! - üdvözölt minket a fehér hosszú kabátos és fekete nadrágos asszony.
  - Csókolom. - mosolyogtam bátorítóan. Így akartam kompenzálni fia hidegségét.
  - Anya, nagyon kérlek a továbbiakban ne hurcolgass minket! Ma még veled megyünk, ha már itt vagy, de holnaptól gyalogolunk! Tök ciki, hogy anyuci kocsikáztat minket! Nem vagyok nyomi, tudok járni. Ideje teljes életet élnem, és fokozatosan terhelni a lábam.
Egyből látszott Kate-en, hogy megsértődött. Zavartan túrt feje tetejére kontyolt hajába.
  - De kisfiam, csak féltem, hogy sok még neked az iskoláig gyalogolni.
  - Én tudom, hogy mi a sok! - förmedt rá Cast, miközben betuszkolódtunk a hátsó ülésre. - Holnaptól menj nyugodtan dolgozni. Nincs szükségünk taxira!
  - Ahogy gondolod! - válaszolt sértődötten a nő és haragos pillantást vetett ránk a visszapillantó tükrön keresztül. - Bocs, hogy aggódok a gyerekemért!
  - Nem most kéne elkezdeni! - válaszolta grimaszolva Cast és átölelte a vállam.
Nem akartam kora reggel komoly csatározásba csöppenni, ezért gyorsan megszólaltam:
  - Ne aggódjon, Kate néni! Majd én vigyázok Castielre! Nem is hagynám, hogy túlságosan megterhelje magát.
  - Rendben. Bízom benned, Vivien! - mosolygott az anyuka megbékélve.
  - Hogy én milyen anyáskodó nőszemélyekkel vagyok körülvéve. - zsörtölődött Cast, s unottan hátra simította vörös haját. - Ne vigyétek túlzásba, mert megőrjítetek!
  - Ugyan már! Tudom, hogy valójában tetszik ez, csak nem vallod be. - tréfáltam könnyedén, hogy oldjam a feszültséget.
Hamar és szótlanul értünk a suliba. Ezúttal már nem fogadott minket olyan üdvrivalgás, csak a közvetlen barátaink csatlakoztak hozzánk a büfében. Evával és Kimmel a tárolóba vittük a kabátokat, aztán együtt kóláztunk Casttal, Lyssel, Kennel, Patty-vel és Alexyvel.
Már nem volt téma Castiel sérülése, és láttam a kedvesemen, hogy ettől megnyugodott. Tényleg nem szerette, ha elesettnek vagy bénának gondolják.
Egy darabig arról beszéltünk, milyen jó lenne, ha esne már a hó, mert az sokkal vidámabb lenne, mint ez a fogvacogtató hideg.
Egyszer csak a narancssárga kapucnis pulóveres és piros nadrágos Alexy témát váltott.
  - A C osztályban már kiszivárogtak Sasha tervei a karácsonyi partira. - közölte az infót a kék hajú srác.
  - Tényleg? És mit hallottál? - kérdezte Eva élénken.

  - Verseny lesz. Csapatokban, duóban vagy egyénileg be kell tanulni zeneszámokat, és a fő műsorszám az lesz, hogy a közönség szavazatai alapján eldől majd, ki lesz a legjobb.
  - Hű, ez jól hangzik! - tapsikolt a zöld garbós és farmeres Patty.
  - Én nem igazán vágyok a szereplésre, de igyekszem a legjobbat kihozni magamból. - szólt Eva. - Pánikolok a szereplés gondolatától, de ha nem kell egyedül színpadra lépnem, akkor nem lesz gond.
  - Én már alig várom, hogy próbáljunk, és belevessük magunkat a felkészülésbe. Hiányzott a szereplés. - ismerte be Castiel, aki szürke bő nadrágot viselt és a nyitott dzsekije alatt barna pulcsit.
  - Neked könnyű, te vagy az ász! Még nagy jövő áll előtted a zeneiparban. - mondta Alexy minden irigység nélkül.
  - Ha a suli végeztével énekes akarsz lenni, szívesen leszek a menedzsered. - tréfált Lys és könyökével oldalba vágta a barátját.
  - Oké, megbeszéltük. - nevetett Cast és átölelte a nyakam. - Te a menedzser, Vivi a múzsám.
  - Komolyan? - meresztettem rá nagy szemeket. - És mi lesz a dolgom?
  - Semmi különös, csak az, hogy szeress!
  - Ó, ez a világ legegyszerűbb feladata! - mosolyogtam vidáman. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam az állát.
  - Fúj! Menjetek szobára! - szólt le minket Alexy.
  - Irigykedsz? - kérdeztem kihívóan, de pajkosan.
Alexy erre csak mókásan a szemét forgatta.
  - Nyugi, húgi, nem vagy az esetem! - poénkodott a dili gyerek. - Castiel viszont annál inkább!
Kedvesem erre olyan rémült és utálkozó képet vágott, hogy mind harsány nevetésbe törtünk ki.
  - Jaj, Castiel, van egy újabb hódolód! - nevettem a hasamat fogva.
  - Hát Alexy barátom, ki kell ábrándítsalak. - mondta Cast immár ismét vidám hangnemben. - Nekem Vivi az igazi. Nincs szándékom átigazolni a másik csapatba!
  - Nagy kár, de nem fogok belepusztulni ebbe a tragédiába. - viccelt Alexy és drámai színészkedéssel a szívéhez kapott. - A finomabb lelkű pasikat szeretem. Te Castiel, túl nagy macsó vagy és túl kemény. Nem is értem a drága kis Vivien, mit eszik rajtad.
  - Na ezt sosem fogod megtudni. - nevettem és bizalmas pillantást vetettem szerelmemre.
  - Megint kezdik a nyáladzást! - csóválta a fejét Kentin.
  - Nem baj. Szép az élet és a szerelem is. - legyintett Kim közönyösen. - Olyan király, hogy mindenki happy!
Az egész nap ilyen felpezsdült hangulatban telt. Jó volt minden szünetben bandázni, poénkodni és dumcsizni.
Boldog voltam, hogy végre Castiel megint velünk van, és hogy a barátaink is ilyen kitörő örömmel fogadták. Kis csapatunk összetartó volt és örültem, hogy ilyen bolond, de szeretetreméltó emberekkel vagyok körülvéve.