Lassan úgy megszoktam, hogy minden reggel ugyanabban az időpontban keltem, hogy már az ébresztő jelzése előtt megébredtem, de még lustálkodni akartam egy picit. De akkor... ismerős motorbúgásra figyeltem fel. A szívem egyből gyorsabban kezdett zakatolni, hisz ezer közül is megismertem volna Castiel mocijának a hangját. Gyorsan ki is pattantam az ágyból és kikukucskáltam az ablakon. Halványlila függönyömön keresztül láttam, hogy bizony nem tévedtem, szívszerelmem akkor parkolt le a házunk előtt a rég nem használt Yamahával. Végre! Vége a motor téli álmának, hisz beköszöntött a lágy tavasz, és végre száguldozhatunk! Már ha lesz rá időnk...
Hamar elhessegettem a borús gondolatokat és a szekrényemhez iszkoltam. Villámgyorsan magamra rángattam egy fekete csőszárú nadrágot, egy melltartót, és egy piros szűk felsőt, amin elől fekete szív díszített, benne fehér halálfejjel és vörös rózsával. Gondoltam, ma felveszem a Castiel stílust. Már a fésülködőasztal előtt próbáltam megregulázni bozontos hajam, amikor belépett a jóképű, vadmotoros szerelmem. Meglepődve megtorpant az ajtóban, amikor meglátott.
- Hé, te már ébren vagy? Elrontod a mókát! Csókkal akartalak ébreszteni! - biggyesztette le az ajkát, de szürke szeme pajkosan rám villant.
- A motorod hangjára ébredtem! Annyira király, hogy végre megint azzal fogunk járni! Imádom! - lelkendeztem, de aztán úgy döntöttem, kell nekem az a reggeli csók, ezért az asztalkára ejtettem a hajkefét, az ágyhoz léptem és hanyatt vágtam magam. Nem mondhatnám, hogy kecses lehettem, inkább eldőltem, mint egy kivágott fa. - Tegyünk úgy, mintha aludnék! Kérem azt a forró reggeli puszit!
De a fekete szereléses vörös ördög megmakacsolta magát, nem adta meg amit kértem, csak a fejét csóválta.
- Ez így nem buli, kis szívem! Először is, már fent vagy, másodszor pedig jobban örültél a motoromnak, mint nekem! - incselkedett Cast és már lépett is az ajtóm felé, hogy elhagyja a szobát.
- Na, de Castiel! Ne légy ilyen undok! Tudod, hogy nekem a reggeli csók nagyobb dopping, mint a kávé! - felugrottam, elé röppentem és a nyaka köré fontam a karom. - Szeretlek, de te kora reggel úgy felidegelsz...
- Nyugi - mosolygott Castiel, de csak a homlokom csókolta meg. - csak piszkáltalak kicsit. Örülök, hogy örülsz a mocinak, már én is alig vártam, hogy újra ráüljek a renoválás után. Emlékszel, hogy összetört? De most jobb, mint új korában. Dave haverom apja hónapokig dolgozott rajta, hogy helyre hozza teljesen, de megérte, mert ehhez a járgányhoz rengeteg közös emlékünk fűződik. Jó is, rossz is...
Megborzongtam, hisz csak most jutott eszembe, hogy ősszel ripityára törte a motort és magát is. Hogy tudnám elfelejteni, hogy három napig élet-halál között lebegett és vele akartam halni én is? Életünk legborzasztóbb szakasza volt. Jobb nem gondolni rá, milyen közel voltam hozzá, hogy örökre elveszítsem. Nélküle üres lenne a világ. Még ha egyszer, valami miatt kiszeretünk egymásból és szakítunk, akkor is azt kívánnám, hogy éljen és viruljon, egészségben, boldogságban. Persze, nem gondoltam, hogy ez megtörténhet, hisz én sosem hagynám el, mert ő a fény az életemben. Úgy látszik a moci ébredése feltépte a sebeket.
- El is felejtettem, hogy összetört. Annyi minden történt mostanában...
- Istenem, Vivieni, minden borzasztó, zavart gondolatod ott van a szemedben! - nyögte Cast és a homlokát az enyémhez nyomta. - Nem vesztettél el, nem is fogsz, és minden szuper! - karjai gyengéden körém fonódtak, de a csók, amivel elfeledtette velem a borús gondolatokat, már kicsit sem volt gyengéd. Vad, forró, zabolátlan hévvel tapadt szája az enyémre, s rögtön örömmámor söpört végig a testemen. És ez elég volt, hogy félretoljam a múltunk tüskéit, hisz az, hogy megcsalt és majdnem meghalt életem szerelme, a két legfájóbb része volt a kapcsolatunkat, de ezek a borzalmak formáltak minket azokká, akik most vagyunk.
- Na jól van, tündérem, folytasd a készülődést, én addig megkávézok a családoddal. Tony is itthon van még, legalább beszélek vele, hisz mostanában nem is láttam. Nem kell kapkodnod, motorral gyorsan beérünk a suliba! - mondta a hosszú csók után Cast, megsimogatta az arcom és kiment.
Bár nem kellett sietnem, mégis gyorsan megfésülködtem és egyszerűen sminkeltem, hogy én is csatlakozzak a reggelizőkhez és hogy minél előbb láthassam a felújított vasparipát.
Odalent Castiel ölében ülve haraptam némi pirítóst a kávémhoz, lábamnál Luckyval, jó hangulatban csevegtünk a tesóimmal és anyuval. Jól indult a nap, és reméltem ez így is marad. Ránk fér már egy kis nyugalom és békesség.
Öt perc múlva izgatottan mentem ki Castiellel a ház elé a motorhoz. Szóhoz se jutottam, mert bár a Yamaha ugyanaz volt, a színe sötétebb lett, a rikító királykék helyett kékesfekete színben pompázott, és be kellett vallanom, ez jobban illett a vörös lázadóhoz. Csak amikor közelebb mentem a járgányhoz, akkor vettem észre, hogy a kormánytól balra, ahol eddig a rózsaszín "V"-s matrica díszelgett, ott most egy piros és sárga lángnyelves, nonfiguratív "C" és "V" betű tekergett, mint egy tüzes kígyó.
- Ó, Castiel, ez fantasztikus! Nem volt elég a tetkód emléknek rólunk, még a motoron is minket szimbolizálsz? - kérdeztem hitetlenkedve, és megsimogattam a betűket.
- Nem tehetek róla, hogy mindig és mindenhol rád, és ránk gondolok! - pattant fel vigyorogva Cast a motorra és ha nem szerettem volna már eddig is pokolian, akkor most tuti beleestem volna. Megpaskolta a háta mögött az ülést, és a jobb kormányról leakasztott egy piros-fekete irka-firkás sisakot. - És ez a tiéd! Neked csináltattam!
Könnybe lábadt a szemem. Kaptam tőle egy egyedi sisakot. Bár nincs motorom, de ez egyértelműen arra utalt, hogy mindig mindenhol helyet akar csinálni az életében nekem. Legszívesebben a nyakába vetettem volna magam, hogy megköszönjem, és agyoncsókolgassam, de esélyem sem volt rá, mert lazán a fejére húzta saját fekete-kék lángnyelves sisakját. Ez volt ő. Természetesnek vette, hogy hozzá tartozok, és nem kért érte cserébe hálát, vagy köszönetet, csak a szívemet birtokolta, de azt meg már úgy is tudja... tudjuk.
Becipzároztam a kis fekete bőrdzsekim, és felpattantam mögé. Boldogan és elégedetten simultam a hátához és átöleltem a derekát. Kész voltam vele elindulni bárhová, csak vele legyek! Kár, hogy csak egy tíz perces út várt minket a suliig.
Mivel elég langyos idő volt már, leparkolás után megbeszéltük, hogy az udvaron gyülekezünk. Én vállaltam, hogy leadom a büfében a sisakokat, hogy ott összeszedjem Kimet. Ez hamar meg is történt, hamarosan a farmeres és zöld felsős, piros kis dzsekis barátnőmmel csatlakoztunk a kedvenc helyünkön bagózó Castielhez, Dakehez és Lyshez.
- Üdv, skacok! Adjatok egy cigit! - támadta le szélvész barátnőm a fiúkat.
Castiel adott neki tüzet és cigit, majd nekem is odanyújtotta, de én csak a fejemet ráztam. Ma nem akartam bagózni. Néha elszívtam egy-két szálat, de nem akartam függő lenni.
Míg a fiúk a zeneszakköröl kezdtek dumálni, én elújságoltam Kimnek, hogy előkerült a felújított motor.
Örömmel áradoztam róla, milyen mámorító volt száguldva, Castielt ölelve suliba jönni.
- Szuper, hogy te már ennyitől is bepörögsz, de nekem hiányzik a pezsgés. - jegyezte meg Kim pöfékelve. - Kéne már egy jó buli. Tudod még mi az? Attól lehet csak pörögni. Tudod, tánc, pia, pasik reggelig. Nekem ez hiányzik. Nincs kedved szombaton bulizni? Mindegy hol, csak lazuljunk egy kicsit.
Nem tudtam, mit válaszoljak. Tény és való, hogy én is rég buliztam már, hiányzott már egy kis vadulás. De ismertem magam. A buli, pia és pasizás semmi jóra nem vezet nálam. Legutóbb is majdnem felszedtem Matt-tet, Viola exét egy vigaszbulin. Lopva Castielre pillantottam. Nem tehetem ezt vele. Nem játszhatok az ördöggel, nem vadulhatok meg, ha nincs ott a párom, hogy visszarántson a valóságba. Becsiccsentve hajlamos vagyok őrültségeket csinálni, vadul flörtölni, és nem akartam elbarmolni a kapcsolatom Castiellel. Ha azt akarom, hogy működjön köztünk ez a dolog, nem tehetek olyat, ami neki fájhat. Nem bulizhatok nélküle, mert abból csak a baj lesz!
Kim persze észrevette, hogy ránéztem a páromra, és csóválni kezdte a fejét.
- Ugyan már, Vivi! Ne legyél mártír! A kis herceged minden hétvégén fellép, utána bulizik, te meg otthon fonnyadsz! Hát hol itt az igazság? Neki szabad, de neked nem? Eldobom az agyam, hogy ilyen szánalmas lettél és hagyod, hogy elnyomjon. Attól, hogy kimozdulunk, még nem csalod meg, csak kieresszük a gőzt! Egy kis bulizásba még senki sem halt bele!
- Kim, te ezt nem értheted! Azért nem akarok bulizni, mert nélküle nem érzem jól magam...
- Maszlag! Velem igenis jól éreznéd magad, tudom! Talán túl jól is, és ettől félsz!
- Nincs ellenemre, hogy együtt lógjunk. - feleltem kissé felpaprikázva. - Mehetnénk moziba, vacsorázni, koncertre, de nem akarok semmilyen lokálba piálni.
- Komolyan, Vivien! Anyámnak is izgalmasabb élete van, mint neked! Olyan lettél, mint egy otthonülő, jó feleség. Éljél már, drágám! A pasid buliról bulira jár, te meg otthon várod, hogy leperegjen az életed! Egyszer vagy fiatal, az Isten szerelmére! Most kell élni és élvezni a fiatalságod!
Nagyon jól tudtam, hogy igaza van Kimnek, de akkor is árulásnak éreztem, hogy Castiel nélkül egy vad buliba vessem magam a barátnőmmel.
Nem is sejtettem, hogy Cast figyelemmel követi a beszélgetésünket, ezért majd szívrohamot kaptam, amikor mellém lépett és kedvesen átkarolta a derekam.
- Kim, te épp bűnre csábítod a barátnőmet? - kérdezte Cast, és ellenséges pillantást vetett a barna bőrű lányra.
- Dehogy! Csak épp felnyitom a szemét! Nem kóser, hogy te minden szombaton bulizgatsz, ő meg unatkozva otthon csücsül! - mondta ki véleményét Kim Cast szemébe is. - Nem gondolod, hogy ez szemétség? Neki nincs joga bulizni?
- Dehogyis nincs. Tőlem aztán mehet, csak ne igyon sokat és ne pasizzon!
A válasz ledöbbentett. Mehetek, de feltételekkel! Mi vagyok én? Egy kisbaba?
- Nyugi, Casanova, majd én vigyázok rá! - ígérte Kim, és még esküre is emelte jobb kezét, a balt meg a szívére szorította.
- Pont tőled tartok, csajszi! Szerintem te csak rossz hatással lennél Vivienre! - vagdalkozott Cast. - Ne értsd félre, Kim, kedvellek, kemény csaj vagy és hű barátnője a kedvesemnek, de lássuk be, vad vagy és fékezhetetlen. Ráadásul szingli, szóval, nem hinném, hogy jó sülne ki belőle, ha ti ketten csörögni mentek!
- Nem bízol meg bennünk? - grimaszolt Kim csodálkozva.
- Hát nem. - vágta rá őszintén Castiel. - Kizárt, hogy elengedjem veled bulizni. Bárhová mehettek, csak vadulni nem.
Egyszerre örültem és dühöngtem. Örültem, hogy ennyire félt, és óvni akar, ugyanakkor feldühített, hogy nem bízik meg bennem és rendelkezni akar az életem felett. A birtoklásnak is van határa! Igen, hozzá tartozok, a szívem biztos az övé, de ne akarja már megmondani kivel hová mehetek! Elvégre én, - még ha nagy nehezen is - de eltűröm, hogy minden hétvégén fellép és bulizik az együttesével! Ebben igaza van Kimnek, én otthon csoffadok, míg ő szórakozik, de ... jobb a békesség. Ha Castielnek fáj, hogy bulizok, akkor nem teszem, mert nem akarom elveszíteni. Ez a kompromisszum, nem? Vagy ez önzőség a részéről? A fene se tudja már... de veszekedni nem akartam.
- Kérlek, Castiel, ne légy szemét! - kezdtem békítően és átöleltem, fejem a mellkasához nyomtam. - Tudod, hogy nem csalnálak meg soha!
- Azt tudom. Nem is veled lenne a gond, hanem a kis baromarcúakkal, akik rád startolnának. Ha nem vagyok ott, nem védhetlek meg, és félek attól, hogy ha nem vagy józan, akkor rávehetnek arra, hogy elcsábulj!
- Ez baromság! Engem sehogy sem tudnak elvenni tőled! - bizonygattam, és ebben legalább nagyon biztos voltam. - Sosem szabadulsz meg tőlem, hát még mindig nem tudod?
Castiel szem forgatva nézett az égre, aztán megpuszilta a fejem búbját.
- Tárgyalás berekesztve! - súgta a fülembe Cast. - Ezt még megvitatjuk délután, de nagyon meggyőzőnek kell ám lenned!
Meglepett az amúgy is bársonyos hangjában bujkáló szenvedély, és az is, hogy a délutánt emlegette.
- De szívem! Csak nem így akarsz lerázni? - kaptam fel a fejem és duzzogó képpel néztem a szemébe. - Tudtommal délután próbáltok!
- Nem jól tudod, édes! Most mondta Lysander, hogy nem ér rá, és Evának is családi programja van, így ma szabad vagyok!
Kis sikkantással díjaztam a jó hírt. Máris tudtam, hogy ez a nap végre tényleg jó lesz.
- Zene füleimnek! De jó, hogy csak az enyém leszel! - ujjongtam boldogan és csókot nyomtam tökéletes arcára, majd féloldalra fordultam, hogy rákacsintsak Kimre. - Barinőm, nem kell aggódnod! Megvannak a módszereim, hogyan érjem el, amit akarok!
- Normál esetben most pfujolnék, de most az egyszer azt mondom: ez az csajszi! Vesd be magad! - nevetett Kim, és a bejárat felé szöcskézett, mert megszólalt a csengő.
Én meg Castielbe és Lysbe karolva elindultam utána, magamban nevetgélve. Feldobott a Castiellel töltött délután gondolata és barátnőm lököttsége is szórakoztatott.
Hamar és nyugisan telt a nap, bár ebédkor volt némi gyomoridegem, mert Cast nem tudott velünk enni. Szokás szerint megrohamozták a rajongói. Mindenféle kis csajok ölelgették, a merészebbek még puszilgatták is, hogy örök emlékű fotót csináljanak a jövő nagy rocksztárjával. Utáltam, hogy ragadnak rá, de nem csodálkoztam. A pasim eszméletlenül dögös volt, az a tipikus lázadó, rossz fiú, szóval érthető volt, hogy oda és vissza vannak érte a lányok. Idegesített a körülötte zajló felhajtás, de nem voltam már féltékeny. Csak én láttam, jól ismert kedvesemen, mennyire feszélyezve érzi magát a nőkoszorúban. A mosolya nem volt valódi, csak színlelt, és gyakran túrt bele vörös, hosszú hajába, amiről szintén tudtam, hogy akkor teszi, amikor ideges. Csak eltűrte, hogy csodálják, mert ezzel járt a népszerűsége, de nem adta át magát nekik. Nem is értem, hogy nem vettem ezt eddig észre. Castiel csak mellettem önmaga, és ez a felismerés megmelengette a szívemet.
Utolsó óra után örömmel pattantunk fel a motorra, és indultunk haza, mert felspannolt minket az együtt töltött délután gondolata. Montanában ritkán volt ilyen luxusban részünk, ki akartunk használni minden együtt töltött pillanatot. Igazából nem siettünk haza, jó pár kört motoroztunk a városban, élvezve a motoros száguldást és az összesimulást. Így egy fél órával később értünk haza, de megérte.
A házba érve rögtön feltűnt, hogy a családom még sehol sincs. Anya és a bátyám még melózott, az öcsém meg már nem volt otthon, hagyott egy cetlit a kis asztalon, hogy elvitte Lucky-t Robin haverjához. Szóval szó szerint a kutya se zavart meg minket. Ez nagyon jól jött ki, hogy megvalósítsam, a "csábítsd el a pasid, hogy elengedjen bulizni" projektemhez.
A nappaliban hagytuk a táskákat, sisakokat, és egyenesen a konyhába vettük az irányt.
- Előbb kávét, vagy kaját kérsz? - kérdeztem Castieltől, aki épp leült a konyhaasztalhoz.
- Természetesen kávé kell.
Azonnal ki is öntöttem két pohárba a reggelről maradt feketét és fél percre beraktam a mikróba. Kivettem a hűtőből a tejszínhabot, először az enyémbe nyomtam egy kicsit, aztán a pároméba ügyeskedve szív formát alkottam a habból, úgy vittem elé.
Cast az orra alatt mosolyogva jobb kezébe vette a kávét, a ballal megragadta a kezem és a bal térdéhez húzott, hogy az ölébe ültessen.
- Milyen kis kreatív valaki! - jegyezte meg a srác vidáman és elismerően.
És még gyanútlanul is. Biztos elfelejtette, hogy délelőtt Kimmel azzal húztuk, hogy megvannak a módszereim, hogy rávegyem, engedjen el bulizni. Na, nem baj! Ha elfelejtette, abból is előnyt kovácsolhatok...
- Gondoltam, jobban ízlik, ha beleteszem a szívem. - kacsintottam, és még önmagamnak is nyálasnak hangzottam, de úgy voltam vele, ma mindent bevetek. Ha kell, maga leszek a kis angyal, vagy ha az kell, a legmocskosabb szajha leszek, rajta áll, melyiket igényli.
- Milyen kis cuki ma valaki. - mosolygott rám Cast, és megpuszilta az arcom, mint egy dicséretet igénylő kisiskolást.
Ezzel már a határaimat és a türelmem feszegette. Nem a kedvességére vágytam, ezért, úgy döntöttem bevetem a másik énem.
Határozottan kivettem a kezéből a csészét, az asztal szélére tettem. A nyaka köré fontam a karom és egy akrobatikus mutatvánnyal pozíciót váltottam, az ágyékára ültem, testem a mellkasához préseltem.
- Nem kedvességre és udvariasságra vágyom, amikor senki sincs itthon csak te meg én... - súgtam mélyen a szemébe nézve.
- Igazán? Akkor mit vársz tőlem? - kérdezte ártatlanul Castiel, de a szemében felcsillanó pajkosság és rekedtes hangja elárulta, hogy csak visszafogja magát.
- Most magyarázzam meg, mit akarok? Azok nem mi lennénk, szóval inkább megmutatom! - úgy csaptam le a szájára, mint egy vadászsólyom. Először csak lágyan csókoltam meg, szinte játékosan, de aztán mikor megremegett alattam, beleadtam minden szenvedélyt, fogammal az alsó ajkát és a szájkarikáját csipkedtem. Minél hevesebb csókcsatát vívtunk, annál inkább éreztem, hogy farmerja bizonyos része megkeményedik alattam. Ez diadalittas érzéssel töltött el, de már nem azért mert hátsó szándékaim voltak, hanem mert kívánt és én is egyre jobban vágytam rá.
Cast keze vándorútra indult a testemen. Először két kezével túrt a hajamba, végigsimított a vállaimon, a hátamon, de közben nem szakítottuk meg a mámorító csókot. Amikor a derekamról a fenekemre csúszott a keze, határozottan és fájdalmasan rámarkolt, majd hátrafeszítette magát, hogy elhúzódjon az észvesztő csókból.
- Bébi, kihűl a kávém! - nyögte a fülembe lihegve Cast.
Sikerült újra kiakasztania, hogy pont most és ilyen hirtelen eszébe jutott a hülye kávéja!
Játszva a duzzogót, gonosz pillantást vetettem rá, aztán lepattantam az öléből.
- Igyad csak! Nehogy itt nekem bealudj, ha nem jut elég koffein a szervezetedbe!
- Köszönöm, édes kis vadmacskám! - vigyorgott Cast, akin rohadtul látszott, hogy élvezi a játékot, amit űz velem. Mikor fordult ekkorát a kocka? - Valami kaját is emlegettél az előbb. Elég éhes vagyok. Mi a választék?
Nem hagytam magam provokálni, angyali mosolyt küldtem neki, aztán a hűtőhöz léptem és kitártam, hogy megnézzem a tartalmát. Ha azt akarja, hogy a gondoskodó feleséget játsszam, akkor rám aztán nem lesz panasz!
- Lássuk csak... van itt egy kis lasange, tojás, amiből csinálhatnék omlettet, rántottát, vagy összedobhatunk egy kis sajtos makarónit... esetleg pizza van a fagyóba. Mit szeretnél?
- Tudod, hogy a lasange az egyik kedvenc kajám, szóval ez eldőlt.
- Garfieldnak is. - jegyeztem meg foghegyről, de azért kivettem a tepsit a hűtőből és egy jókora kockát vágtam, rátettem egy fehér műanyag tányérra, hogy megmikrózzam.
- Mit mondtál? - kérdezte Cast, miközben már a saját, jóval kisebb adagomat készítettem elő.
- Ó, semmit... semmit.
- De, de! Te most egy túltáplált macskához hasonlítottál?
Hátrafordultam, s jót nevettem felháborodott arcán.
- Nos, igen, Garfield. Ha belegondolok sok a közös bennetek. - jól szórakozva soroltam a tényeket az ujjaimon számolva. - Először is: mindketten vörösek vagytok, és nagyra nőtt kandúrok. Másodszor: épp most demonstráltuk a mottóját: szeress, etess, soha ne hagyj el!
Castiel ugyan nem nevetett a poénon, de pajkosan előre hajolt és a fenekemre csapott.
- Egy kis dög vagy ma!
- Lehet, de így is szeretsz! - vigyorogtam magabiztosan.
- Ez a te szerencséd!
- És a tiéd is! - csúfoltam ki még mindig evődve.
A következő húsz percben békésen megkajáltunk, de közben főztem egy újabb adag kávét, kólát töltöttem a bélpoklos lovagomnak, aztán végre felmentünk a szobámba.
Ide már nem kellettek szavak. Amint becsukódott mögöttünk az ajtó elég volt egy összenézés és máris felforrósodva cibáltuk le egymásról a ruhát. Végre a lényegre tértünk, amit reggel óta annyira vártunk.
Hevesen egymásnak estünk, és forrón de hosszasan szeretkeztünk.
Majd egy óra múlva egymás karjában bóbiskolva pihentük ki a mámorító orgazmus utóhatásait a lila ágytakarómba burkolózva. Fejem a vállgödrében pihentettem és a mellkasát simogattam, mikor eldöntöttem, szóba hozom az időközben elfelejtett bulizni akarásom témáját.
- Castiel... gondolkoztál azon, amit reggel Kimmel beszéltünk? Tudod... a szombati bulizást illetően?
A srác nagyot sóhajtott, kispárnának használt mellkasa csak úgy hullámzott alattam. Megemelte az államat, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Tényleg ennyire fontos ez neked? Annyira vágysz bulizni, hogy kockára tennéd a kapcsolatunkat?
Hátrahőköltem szavai hallatán. Gyorsan felültem és magamra húztam az ágy végében árválkodó fekete pólót. Nem akartam elhinni, hogy így vélekedik a bulizásomról, amikor ő nap mint nap kis csajokkal enyeleg akik rajonganak érte. Én meg egyszer egy évben bulizni készülök a barátnőmmel, és én játszok a kapcsolatunkkal? Ez annyira abszurd!
- Dehogy teszem kockára a kapcsolatunkat! - támadtam neki egyből mérgesen. - Táncolni készülök, nem fűvel-fával dugni! Nem gondolod, hogy egy kicsit képmutató vagy? Te, "drága kedvesem" naponta csajokkal fotózkodsz, melleket írsz alá, bugyikat kapsz, koncertezel és bulizol a bandáddal, én meg üljek itthon, mint egy ágyon felejtett plüssmaci? Hát hol itt az igazság, "drága kedvesem"?
Castiel felült, a takaró a derekáig csúszott, így ráláthattam deltás mellkasára, de nem hagyhattam, hogy ez elvonja a figyelmem egy ilyen fontos vita közepén. Erősnek kell lennem.
A fiú kinyújtotta a karját és megsimogatta az arcom.
- Szó sincs róla, hogy ágymelegítő plüssmacinak tartanálak, szívem! Pont azért féltelek, mert jóval több vagy annál! Az életem vagy, ezért félek, hogy ha elmész a barátnőddel, a lazulásból vadulás lesz és inni és pasizni kezdtek! Jobb félni, mint megijedni!
- Nem vagyok dedós, tudok viselkedni! Nem bízol bennem? - vádoltam, mert ez volt a következő ütőkártyám. - Látod, én már száz százalékosan megbízom benned! Tudom, hogy a kis cselédek akik futnak utánad csak teher neked, de elviseled, mert ezzel jár a népszerűséged. Tudom, hogy ők nem számítanak mert a szíved nálam hagytad. Nem tudnál te is így tenne? Csak jól akarom magam érezni a barátnőmmel, kimozdulni a mókuskerékből és széttáncolni az agyunkat. Ennyit akarok, nem pasizni, és nem lerészegedni.
- Ez mind oké lenne, de ne felejtsük el, hogy kurva dögös vagy, és ha nincs melletted egy testőr a fél mulató csorgatni fogja a nyálát utánad és mind meg akar majd környékezni.
Majdnem elnevettem magam azon, hogy valamiféle végzet asszonyának képzel, de csak majdnem.
- Na és? Hiába bárki próbálkozása, ha a szívem itt van. - tettem a kezem a mellkasára pontosan a szíve fölé. - Ahogy te nem látsz mást rajtam kívül, úgy én se látok mást rajtad kívül. Ez ilyen egyszerű.
- Az lenne.... de olyan nehéz... - Castiel szeméből sütött az aggódás, a birtoklási vágy és a mérhetetlen szeretet irányomba. Imádtam amiért ilyen, ez nem vitás, de most nem adhatom be a derekam, mert akkor tényleg én leszek az a nyomorult elfelejtett kis mackó!
- Ez a végszavad? Mert csak hogy tudd: ha nem engeded meg akkor is elmegyek szombaton bulizni Kimmel, csak akkor aztán garantáltan dühömben olyat teszek, amit magam is megbánok! Szóval, mi a válaszod?
- Te most zsarolsz, baszki! - túrt a hajába önmagával viaskodva Castiel. - Nincs más megoldás? Elengedlek, vagy elszöksz?
- Nem akartam, ilyen drasztikus lenni, de ez a helyzet. - válaszoltam a szám szélét harapdálva.
- Nyugodtabb lennék, ha Tonyék veletek mennének. Az még belefér neked? - vetette fel "mentőötletét" a srác elégedetten vigyorogva.
Én már ebbe is hajlandó voltam belemenni, csak hagyjon kicsit élni és kimozdulni.
- Persze! Ez egy remek ötlet! Már rég csörögtünk a tesómmal! Nagy vagy! - ugrottam boldogan szerelmem nyakába. - Szeretlek, mindig csak téged!
- Én meg imádlak, édes plüssmackóm!
Ha a békesség kedvéért magammal kell cipelni a bátyám és a sógornőm, megteszem. Elég nagy a klub, elférnek ők is, meg aztán csapatban mindig jobb a móka.
Vigyázz, Gold, szombaton jövök!
