Összeszedtem magam és kinyitottam az ajtót, de előtte nagyot sóhajtottam.
Kitártam az ajtót, Castiel ott állt, lazán egyik karjával a falnak támaszkodva és szívdöglesztően nézett ki, mint mindig.
- Szia, Vivien! - köszönt derűsen.
- Szia, Castiel! Hogy vagy? - kérdeztem illedelmesen, pedig utáltam az ilyen tiszteletköröket.
- Kösz, tűrhetően. Beengedsz? - és meg sem várva a válaszom, keresztül préselte magát rajtam, a fogasra akasztotta a kabátját, lehúzta a cipőjét.
Mérgesen méregettem ezt a pofátlan alakot. Füstölögtem magamban, de még nem tettem megjegyzést.
A fiú lazán besétált a nappaliba, körbenézett, majd levágódott az egyik fotelbe.
- Leülhetek?
- Minek kérded, ha már úgyis megtetted? - kérdeztem ingerülten, mellemen összefont karral és pofákat vágva.
Castiel nem foglalkozott a hűvösségemmel.
- És... amúgy, hogy vagy?
- Amúgy, jól! - válaszoltam nyeglén és leültem a kanapéra Casttal szembe.
- Elviselhetetlen vagy! - csóválta a fejét a vörös srác. - Felszólnál a bátyádnak, hogy megjöttem?
- Éppen megtehetném... de felesleges lenne! Elment, kábé egy órája. - közöltem átvéve a lazaságot.
- Ugye csak viccelsz? - háborgott Castiel és láttam rajta, hogy nem hisz nekem. - Megbeszéltük, hogy ma délután biliárd partit tartunk a srácokkal a Bázison! Nem hiszem el, hogy nincs itthon!
- Akkor annak lőttek, mert bement a műhelybe. Az egész kóceráj tele van kis libákkal, rohant is oda!
- Hogy tehette ezt? Úgy volt, hogy megnézünk egy horrorfilmet, aztán go a Bázisra! Megígérte a fiúknak a visszavágót!
- Úgy látszik, ezek a nőcik fontosabbak, mint a haverok. - jegyeztem meg kissé kárörvendően.
- Na, jó... - sóhajtott Cast reményt vesztve, aztán a zsebéből előhúzott egy CD-t. - Ha már nincs itthon a nagy tesó, jó nekem a kicsi is. Hoztam neki egy Tomb Raider programot.
- Biztos örülni fog neki... Tomb Raider? Vagyis Lara Croft? Te egy verekedő bigés játékot hoztál Lucasnak? Magadnál vagy?
- Miért? Sokan bírják a kemény nőket. Lara egy igazi álomnő.
- Nem gondoltam, hogy az ilyen katonás típusú nőket csíped. - kötekedtem epésen. - Azt hittem a szende barnák a zsánereid, akik képesek az öngyilkosságra is a szerelmedért.
- Nem, nincs igazad! - vágott vissza könnyedén Castiel. - A hiszékeny vörösöket kedvelem, akik bármikor hajlandóak ágyba bújni velem!
Fort a fejem és keservesen felnyögtem.
- Upsz! Ez övön aluli ütés volt!
Cast szúrósan nézett a szemembe.
- Te kezdted, drágám! Csak visszavágtam az igazsággal. De elég! - állt fel a fiú. - Beviszem Lucnak a játékot.
- Ne fáradj! Ő sincs itthon! Oda van kerózni.
- Mi? Kihalt az egész ház?
- Én vagyok az egyetlen itthon tartózkodó lény, ha ez számít. - közöltem gúnyosan.
- Még az is sok! - vigyorgott Cast. - Tehát a tiéd az egész kégli?
- Ahogy mondod! Én pedig nem vagyok elég szórakoztató társaság neked, úgyhogy.... el is mehetsz. Bár Tonytól kapok majd egy fejmosást, ha megmondom, hogy elzavartalak, de túl fogom élni. Amúgy is megérti, hogy nem bírjuk egymást. - próbáltam kitessékelni a nem kívánt vendéget.
- Igazán? - kérdezte Castiel fölényesen és ledobta a CD-t az asztalra, aztán visszaült a helyére. Úgy látszik, nem akaródzott neki hazamenni. Jaj, ne...
- És mi újság veled és Nathaniellel? Megvagytok még egymással?
Csodálkozva pillantottam rá. Vajon miért érdekli ez?
- Igen, jól megvagyunk. - és ezt olyan hangsúllyal mondtam, mint ahogy ő kérdezett. - És veletek, mi a helyzet?
- Ugyanaz. - mondta Cast és megint kínos témára evezett. - Te, Vivi... Hogy lehet, hogy üres a ház és nem enyelegtek odafent a kis lovagoddal?
- Miért? Ti ezt csinálnátok? - kérdeztem talpraesetten. - De megmondom neked, hogy miért nem: mert a kedvesem dolgozik! A nagybátyja pizzériájában robotol egy kis plusz pénzért. Ellentétben veled, neki nem pottyant egy zsák pénz az ölébe a születésekor. Ő legalább tudja, mit jelent keményen dolgozni, míg te aranykanállal habzsolod az életet és költöd a szüleid pénzét!
- Na, ez nem volt semmi! Tudsz még ilyen bugyuta hasonlatokat mondani?
A beszédstílusával nagyon felhúzott. Meg tudtam volna ölni.
- Tudok! - néztem rá haragosan. - De momentán csak annyit akartam még mondani, hogy ő keservesen megdolgozik a pénzért, míg te könnyedén leveszed a hitelkártyádról!
- Na, igen... Mindig is tudtam, hogy ez a Nath gyerek egy csóró kis pöcs. Nem értem, mit eszel rajta.
- Én se kérdeztem egyszer sem, hogy miért vagy annyira oda Debért.
Castiel hanyagul vállat vont.
- Kérdezd csak meg nyugodtan!
- Nem fogom! Mert már nem érdekel! ...Ti ketten...legyetek nagyon boldogok!
- Én is ezt kívánom nektek!
- Végre valamiben egyet értünk. - mosolyogtam ösztönösen. - Ritka az ilyen.
- Mert mindig kötekedsz!
- Még hogy én? - háborogtam.
- Igen, te! Most is flegma vagy!
- Még hogy én?
- És szeszélyes vagy.
- Még hogy én?
- Önfejű...
- Én?
- Makacs!
- Én??? Na, nem!
- De igen! És kibírhatatlan keménységgel a fejemhez tudod vágni a véleményedet!
- Ez nem is iga...
- De igen!... Csakhogy emellett édes vagy... és szép... tényleg szép!
- Én? - pislogtam nagyokat. Alig jutottak el a tudatomig az utolsó szavak. "Szép", "Édes"...Milyen játék ez már megint?
- Elég! - intettem le dühösen. - Elegem van belőled!
Ilyen erőszakos és kiállhatatlan alakkal még életemben nem találkoztam. És sajnos ilyen vonzóval sem!
- Eleged van? Vajon miért? Nem csináltam semmi rosszat!
- Még hogy nem? Idejössz, provokálsz, kötekedsz, bókolsz...
- Mintha ez nem lenne nálunk már megszokott. - nézett a plafonra könyörgően Cast. - De most különösen ellenséges vagy ám! De csak velem! Miért csak velem?
- Még kérded? - kérdeztem szikrázó szemmel. - Azok után, ami köztünk történt...
De abbahagytam a mondatot, mert eszembe jutott, hogy tegnap a szekrényemben megleltem az ingét és a kendőjét, vissza kell adnom neki.
- Ó, vissza kell adnom valamit, várj egy percet! - pattantam fel. Meg sem vártam, mit válaszol, felszaladtam, előkutattam, ami az övé és levittem. Cast a kanapé előtt fel-le járkált, de megtorpant, amikor megálltam előtte az ismerős ruhadarabokkal.
- Ez a tiéd. - nyomtam a kezébe.
- Ó, tényleg! - sóhajtott Cast. Elvette tőlem a cuccát és leengedte a fotel karjára. - Mielőtt felmentél, mondtál valami érdekeset, de nem fejezted be.
Zavartan pislogtam, már nem tudtam, miről volt szó, csak minél előbb meg akartam szabadulni tőle.
- Mi... mire gondolsz?
- "Azok után, ami köztünk történt..." Szép volt, igaz? Felejthetetlen.
- Hát igen... feledhetetlen fájdalmakat okoztál nekem! Először ágyba csaltál, aztán leráztál. Tudod te, milyen rossz volt az? Persze, elfelejtetted közölni velem azt az apróságot, hogy van barátnőd! Rávettél, hogy legyek a játékszered. - soroltam a sérelmeim kegyetlenül. Egyszer én is lehetek az. - Akkor fektettél le, amikor akartál, kurvának tekintettél, és ha nem csal az emlékezetem, akkor annak is neveztél! Azt mondtad arra kellek, hogy megédesítsem az életed! Bántó szavaiddal milliószor okoztál már kínokat! - dühösen a kanapéra vágtam magam. Már bántam, hogy kimondtam az érzéseimet.
- Igen, ez mind megtörtént. - ismerte el Castiel. - De voltak szép pillanatok is! - mögém lépett és a vállamra tette a kezeit. - Emlékezz csak vissza... - elkezdte masszírozni a vállam és a nyakam. - Emlékezz... A rossz körítés ellenére voltak szép pillanataink... A Szilveszter este első alkalomhoz képest azért jó volt... Aztán az együtt töltött napok, a kori pályán, a Bázison, vagy a Flörtben. - forró ujjai egyre érzékibben játszottak a nyakamon és képtelen voltam eltaszítani magamtól. Tudtam, hogy azt kéne tennem, de túl jó volt a testemben meginduló bizsergés. Meg aztán ezzel még nem csalom meg Nathanielt... Csukott szemmel élveztem az érintést.
Castiel tovább beszélt, egyre halkabban.
- Milyen szép is volt az a pár boldog pillanat. A karácsony együtt varázslatos volt, lopott csókok a suliban és itt nálatok... A szülinapod, a plázázás és az úszás együtt remek volt, a káprázatos éjszaka nálam... vagy a búcsú a szobádban! Mindenre úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna, mert iszonyatosan jó volt! Felejthetetlen! - az utolsó szavaknál lehajolt és megcsókolta a nyakam hajlatát. Meglepődtem és összerezzentem. Ez a váratlan puszi olyan hatással volt rám, mintha megégetett volna. Felugrottam és felbőszülten fordultam felé.
- Mit művelsz? - kérdeztem mérgesen.
- Se... semmit. Bocsáss meg... csak elveszítettem a fejem. - szabadkozott Cast zavartan és ezen meglepődtem. Ki ez a pasi? Hol a fölényes és nyegle vörös ördög?
- Mint eddig mindig. - húztam el a szám.
- Most miért húzod fel magad? - vonta fel a szemöldökét ravaszul mosolyogva Castiel. Na, ez a fiú határozottan ismerősebb volt. - Tudod, hogy mindig ez van, ha kettesben maradunk! Elviselhetetlen volt ez a néhány hét, amíg megjátszottuk a fene nagy barátokat! Majd szétpattantam a visszafojtott szenvedélytől és tudom, hogy te is így vagy vele!
- Nem igaz! - tagadtam automatikusan. - Én Nathaniellel járok, és jól megvagyok vele! Boldog vagyok. - közöltem és próbáltam higgadt arcot vágni. Nem hiányzott most a kitörése, amikor azt hittem, végre minden normális lesz!
- Te meg ő boldog? Akkor én megeszem a kefét!
- Egyed csak, szívesen ledugom a nyelét a torkodon! Jó a kapcsolatunk! Nagyszerűek a délutánjaink és még nagyszerűbbek az éjszakáink! - a szemem szikrákat szórt a haragtól. Hirtelen felindultságból kötekedtem és nem is tudom, miért hazudtam.
- Nem, nem, nem! - tajtékzott a vörös srác. - Mondd, hogy nem feküdtél le vele! Nem akarom, hogy intim viszonyba legyél vele, csak velem...
- Tisztességtelen és közönséges vagy! - vágtam vissza felháborodva. - Nem szabhatsz meg nekem ilyesmit!
- Tényleg? - lépett elém fenyegetően Castiel.
Istenem, ez féltékeny? - futott át az agyamon hirtelen a gondolat.
- Igen! - mondtam és válaszoltam mindkettőnknek.
- Te meg hazug vagy! Egyszerűen nem hiszem el, hogy hagytad magad a nyomi Nathnak! - veszekedett tovább a fiú.
- És ha mégis, akkor mi van? Nem kötöm az orrodra, hogy mivel töltöm a napjaim, pláne meg az éjszakáim! - provokáltam indulatosan. Totál felhúzott.
- Nem is kell! A tested elárulta, mivel nem töltöd! - vigyorgott önelégülten Cast. - Elég volt egy icipici érintés a számmal a kecses kis nyakadra és te máris elolvadtál! Akármennyire tagadod, tudom, hogy még mindig vonzódsz hozzám! Kár tagadnod és hadakoznod!
Elpirultam, mert igaza volt.
- De kell, mert ... már elmúlt! Nathaniel az egyetlen pasi, aki igazán érdekel.
- Én meg "nem igazán" érdekellek? Hogy van ez, Vivien? Mert én már nem tudom!
- Én Nath-hoz tartozom és nem tűröm, hogy molesztálj, oké? - kérdeztem fenyegető és haragos szemekkel.
- Mit tartasz rajta olyan vonzónak? - kérdezte Castiel szomorkás hangon és a szőnyeget bámulta a lábunk alatt, nem nézett a szemembe.
- Ő olyan fiú, aki mindig mellettem áll, ha baj van és akkor is, ha nincs. Tisztel és oda van értem, ezt nagyra becsülöm benne. Képes lennél te ilyesmire, Castiel?
- Én egy óra alatt több szerelmet tudnék neked nyújtani, mint Nathaniel egész életében! - válaszolta Castiel szikrázó szemekkel.
- Te csak a testemre vagy hatással, a szívem Nathé! - kötöttem az ebet a karóhoz.
- Hiszi a piszi! ... Vedd tudomásul, hogy nem menekülhetsz előlem a szőke stréber karjaiba!
- Micsoda csodálatra méltó önbizalom! - gúnyolódtam. Még mindig sokkos állapotban voltam, hogy megint hadi állapot uralkodik köztünk. Mégis, valami oknál fogva, nem bírtam megállni, hogy ne ingereljem. Titkon jól esett, hogy még mindig számítok neki, még akkor is, ha ennek semmi jelentősége. Mi már sosem változunk?
- Ne veszekedjünk! - kérte hirtelen Cast.
- Jó, ne veszekedjünk! - vontam vállat és játszottam a közömböst.
Levágódtam a kanapéra, Castiel meg mellém.
Mint egy félős kisgyerek, azonnal kihúzódtam az ülő másik végére.
Castiel gúnyosan méregetett.
- Félsz, kiscicám?
- Ne becézgess! Nem vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt megengedjem neked!
- Sajnos! - fújt a srác. - Vivien Marsall, mondták már neked, hogy veszedelmes nőszemély vagy?
Elmosolyodtam, és ezzel a feszültség enyhült közöttünk. Lassan lecsillapodtunk.
- Ezekkel a szavakkal még nem.
Be kellett látnom, hogy Castiel még mindig nagy hatással van rám, hiába járok Nathaniellel. Ez az alak még mindig varázslatos erővel vonz, nem tehetek róla!
- Ne veszekedjünk többet! - kértem csendesen. - Többé nem létezel számomra, mint fiú, csak, mint barát.
- Szóval azt akarod, hogy ássuk el a csatabárdot? - kérdezte Cast hosszabb szünet után.
- Igen, azt akarom! Egész jó volt az utóbbi néhány hét, amikor úgymond, "csak barátok" voltunk. Minden nyugis volt... Én Nath-tal, te Deborahval, úgy ahogy kell!
- Rendben van, hajlok a béke felé. - bólogatott Castiel, de megvillant a szeme. - De csak egy feltétellel!
Jaj, ez nem jól kezdődik... Előre féltem az alkujától, hisz abból semmi jó nem sülhet ki.
- Mi lenne az?
- Haverkodunk, de te nem beszélsz a kis pondróról és én se Debről.
Halványan mosolyogtam. Ettől rosszabbra számítottam, de ha ő ezt akarja, ám legyen, ezt nem is nehéz teljesíteni.
- Rendicsek. Én benne vagyok, bár elég nehéz lesz, hisz minden gondolatom Nath. - elhallgattam, mert Cast szigorúan nézett rám. - Jaj, bocs... Na, akkor mit csináljunk? - próbáltam vidámnak mutatkozni, de belül még éreztem a feszültséget. - DVD-zünk? Van egy horror, vagy a legújabb Adam Sandler filmünk. - javasoltam.
- Nem lenne kedved inkább moziba jönni velem? - pattant ki a srác agyából egy másik ötlet.
- Moziba?!... Nem is tudom.
- Mi az, félsz velem nyilvános helyen mutatkozni? Nem hittem volna, hogy berezelsz!
Ingerülten pattantam fel.
- Nem félek senkitől! Főleg nem tőled! És hogy ezt bebizonyítsam, igenis elmegyek veled filmet nézni!
Inkább beleegyeztem, csakhogy ne veszekedjünk, ráadásul azt gondoltam, nagyobb biztonságban leszek egy túlzsúfolt moziban, mint édes kettesben a tesóm szobájában, ahol a DVD lejátszó volt.
Castiel önelégülten vigyorgott, hisz belekényszerített ebbe a "baráti randiba"! Hogy vinné el az ördög!
- Akkor irány mozizni!
- De én választok filmet! Hugh Jackman új filmjét akarom megnézni!
- Nekem nyolc. Bírom a farkasos filmjeit!
Felvettem a fekete kis dzsekimet és sportcipőt húztam. A plaza felé tartva semleges témákról beszélgettünk.
Mivel a film jó és népszerű, a mozi is tele volt. Csak az utolsó előtti sorban kaptunk helyet. Kínosan éreztem magam hátul, mert körülöttünk mindenhol csókolózó párok tanyáztak és egyszer megfordult a fejemben, hogy én is szívesen tenném azt a partneremmel. Gyorsan elhessegettem ezt a buta gondolatot, és igyekeztem a vászonra koncentrálni. Minden erőmmel Nathanielre gondoltam, csak nehogy Castielre vessem magam. Utáltam magam ezért, de még mindig így éreztem.
A film felénél csörögni kezdett a mobilom és rögtön felálltam, hogy kimenjek. Keresztül kellett préselnem magam egy fél sornyi emberen, de először Castielen. Persze nem könnyítette meg a dolgom. Alig tudtam keresztülmászni rajta, mert a világért sem húzódott volna el. Mikor a combja az enyémhez ért, nagyot dobbant a szívem, ő meg csak gúnyosan mosolygott, mintha tudta volna, mi zajlik le bennem. Szinte kimenekültem az előtérbe. Iris hívott és mikor megkérdezte, hol vagyok, azt hazudtam a bátyámmal mozizok. Mégse mondhattam az igazat, mert nem értené meg, hisz Nath-tal járok. A füllentés volt a legjobb megoldás, hisz még én sem értettem, mit keresek itt Castiellel. Iris azért hívott, hogy közölje: hétvégére megint csaj bulit szervez. Boldogan igent mondtam, hisz már rég trécseltem a csajokkal. Mikor visszaküzdöttem magam a helyemre, csak közöltem Casttal, hogy "Iris volt", aztán megint a filmre figyeltem. Mozizás után még beültünk a McDonald’s-ba és a kajás-dobozban lévő ajándék plüss Oroszlánkirályt természetesen én kaptam meg. Kilenc után már hazafelé sétáltunk.
Lehűlt az esti levegő, vacogtam a kis széldzsekimben. Amikor elértük a házunkat, megálltunk a kapuban.
Alig vártam, hogy bejussak a jó meleg házba, de Castielnek még nem akaródzott távozni.
- Kösz a szép estét! Igazán jó volt.
- Igen... jó film volt. - mosolyogtam.
- Tudod, hogy nem a filmről beszéltem. - mondta és elkapta a kezem. - Jéghideg a kezed! Fázol?
Némán bólintottam, erre ő a tenyere közé vette a kezem és dörzsölgetni kezdte a jobbom.
- Ezt ne tedd! - védekeztem, és el akartam rántani a karom, de Cast nem engedte.
- Miért ne?
- Mert egészen fölmelegítesz! - csúszott ki a számon.
És mert ettől talpig izzásba hozol! Ha sokáig folytatod, nem bírom kordában tartani az érzéseimet, és még képes leszek elveszíteni a fejem! - tettem hozzá gondolatban.
- Éppen ez a szándékom. - válaszolta kétértelműen.
- Nem... túl jó ötlet!
- Inkább fázni akarsz?
- Inkább! - rántottam el a kezem durván.
- Kis makacs, cicám! - mosolygott Castiel és megérintette az arcomat, mélyen a szemembe nézett.
Gyerünk, köszönj már el tőle, aztán menj be a házba! - sürgettem magam.
- Tudod, hogy el lehet veszni a szemed kékségében? - kérdezte Cast halkan, s nem tudtam eldönteni, hogy komolyan gondolja-e.
Ezt a bókot már biztos ezerszer elmondta Deborahnak, vagy több tucat lánynak!
Menj már be, Vivien! Ne légy ostoba! De nem bírtam mozdulni, mintha a lábaim nem engedelmeskedtek volna.
- Csodaszép vagy, Vivieni!
Lehunyt szemmel tűrtem, hogy Castiel ujjai gyengéden végig simítsák az arcomat. Nem tudtam megszólalni sem.
- Még sohasem találkoztam lánnyal, akinek ilyen lett volna a bőre. Ilyen puha, ilyen selymes és illatos. - Cast végig húzta a hüvelykujját az ajkamon.
- Kérlek ne... - rebegtem tiltakozva.
- Igazad van! - ejtette le a kezét a srác. - Késő van, menj aludni! Szép álmokat, hercegnőm!
- Neked is! Viszlát!
- Holnap?
- Talán holnap. - sétáltam a kisajtóhoz. - Lehet, hogy nem találsz itthon, ha jössz a bátyámhoz. Csaj buliba megyek Irisnél!
- Öt körül hazaérsz?
- Talán... Na, szia! - búcsúztam nagy nehezen és bementem a házba.
Elalvás előtt még jó darabig gyötört a bűntudat. Hiba volt Castiellel mozizni, ha egyszer Nathaniellel járok. De hát... ez csak egy baráti filmnézés volt. Mi bajom lehet belőle, ha néha közös programot csinálok a volt szerelmemmel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése