A gondolataimba mélyedtem, mert nem kötött le a tévé. Visszagondoltam az elmúlt hónap sűrű eseményeire... Mosolyogva idéztem fel, hogy mennyire felvillanyoztak a matekkorrepetálások.
Február végén egy délután felugrott hozzám látogatóba Kim és a szobámban sustorogva kibeszéltük, kivel, mi történt. A barátnőm érdekes dolgot mesélt.
- Képzeld, Vivi! Tegnap a Manhattanben biliárdoztunk Kentinékkel, amikor betoppantak az ikrek. Jó hangulatban becsatlakoztak hozzánk. Tudod, milyen vagyok... kötekedtem és flörtöltem Arminnal... Szó szót követett és kötöttünk egy dili fogadást, aminek az volt a tétje, hogy aki nyer, az megcsókolhat valakit.
- Te jó ég! Ez rosszul kezdődik! - hüledeztem, miközben az ágyamon hasalva chipset majszoltam. - És?
- Nyertek Alexyék! Én azt hittem Armin viccelt ezzel a csók dologgal, de amikor mindenki kivonult a biliárdasztaltól, oda jött hozzám és lekapott. Olyan hirtelen smárolt le, hogy védekezni se tudtam, aztán meg nem is akartam. Annyira jó volt és mámorító az a csók... Képtelen voltam ellenállni.
- Júj... ez nem semmi! De ha valaki, akkor én megértem, mi zajlott benned. Volt részem ilyesmiben. - válaszoltam szomorkásan, és megint eszembe jutott Castiel és a vele töltött tiltott, szenvedélyes pillanatok. - És Alex? Vele mi van?
- Ó, vele minden oké. - legyintett lazán vagány barátnőm.
- Akkor nem mondtad el, mi történt Arminnal? Becsaptad?
- Nem, csak elhallgattam az igazságot!
- És mi volt a csók után? - kérdeztem inkább, mert még nem hallottam a sztori végét.
- Fel akartam pofozni, de elkapta a kezem. Csúnyán összekaptunk, aztán elmenekültem. Remélem, a dolog ennyiben marad... de valahogy azt érzem, hogy nem éri be ennyivel. Armin felpezsdített és megbabonázott. Mellette laposnak és unalmasnak érzem a mostani kapcsolatom.
Én már csak értettem, mit érezhet a barátnőm, hisz így voltam Castiellel. Ezt a fajta őrületet túl jól ismertem, de nem akartam beleszólni a dolgába.
- Te tudod, hogy mit csinálsz. Nem akarlak befolyásolni, vagy bármit is tanácsolni, mert neked kell irányítani az életed. De bárhogy is döntesz, tanulj a szerencsétlen esetemből! A te életedet neked kell élned. Bármit is szeretnél, ne szédítsd mind a kettőt, mert az mindenkinek fájni fog. Vagy egyik, vagy másik, de semmiképpen se egyszerre mind a kettő!
- Jó, alszom rá még egy párat, mielőtt döntök. - bólogatott Kim és láttam, hogy tényleg komoly gondban van a két fiú miatt. Valószínűleg, elege lett a témából, mert elterelte a szót. - És mi van a te életeddel? Hogy állsz Nathaniellel?
- Hmm, remekül. - mosolyogtam pajkosan. - Alig várom a következő matek órát vele!
Kim jót nevetett.
- Nincs még egy ilyen lökött csajszi, mint te! Örülsz a plusz mateknak?
- Hát nem érted? Csak tanulás közben tudok közelebb kerülni Nath-hoz... Kezdünk összemelegedni és ennek nagyon örülök. Ha beleszeretek ebbe az édes srácba, talán elfelejtem Castielt.
- Ördögien rafinált vagy, Vivike! De tudod mit? Mire ez bekövetkezik, egy matekzseni lesz belőled!
Ezen már mindketten nevettünk.
Két nappal később találtam szembe magam istenigazából Castiellel.
Mióta a srác ismét kibékült Deborahval, nagyon úgy nézett ki, hogy elfelejtett engem, a kis hiszékeny csitrit. A suliban látványosan kerültük egymást, csak akkor szóltunk egymáshoz, ha nagyon muszáj volt. Szerencsére, a bátyámat is csak ritkán látogatta meg, gondolom igyekezett minden idejét Debbyvel tölteni. Ha jött is nálunk, max tíz percekre kellett elviselnem. Jobb volt ez így, legalábbis ezzel hitegettem magam. Azon a bizonyos pénteki napon kettesben maradtunk Castiellel a nappaliban, mert a bátyám kiment a konyhába kajálni. A vörös fiú ekkor elmondta, hogy nagyon hálás nekem, amiért észhez térítettem, és visszaküldtem Deborah-hoz. Köszönetet mondott a visszakapott boldogságáért. Ez fura volt, mert nem láttam felhőtlenül boldognak. A szemében valami szomorúságféle bujkált, de nem tettem szóvá, nem akartam veszekedni. Ő tudja!
Aznap úgy beszélgettünk, mint két jó barát és nem úgy, mint két volt szerető. Úgy látszott, sikerül békét kötnünk. Nem volt köztünk se vita, se csókcsata, se nézeteltérés. A feszültséget és a vonzalmat viszont nagyon nehéz volt legyőzni, de próbáltunk nem figyelni rá és leplezni. Aznap úgy beszélgettünk és nevetgéltünk, mint két haver, mintha a szenvedélyes pillanatokat elfelejtettük volna. Még este bulizni is mentem Tonyval, Castiellel és Lysanderrel, valamint két másik sráccal a Gold Starba. Táncoltam, ittam és nevetgéltem Castiellel, de azért erősen ügyeltünk rá, hogy a kapcsolatunkat a barátság szintjén tartsuk. Vigyáztunk, nehogy véletlenül egymáshoz érjünk, mert az bizony felébresztette volna a még mindig pislákoló érzéseket. Éreztem, hogy elég lenne egy apró érintés, hogy előjöjjenek az eltemetett szenvedélyek...
Ásítva nyújtóztam a kanapén. Azóta már hetek teltek és Nathaniel a párom.
Most eszembe jutott az első igazi randink. Moziba voltunk, egy vígjátékot néztünk meg.
A film alatt nevetve lökdöstük egymást, és vajas pattogatott kukoricát tömtünk egymás szájába.
Mozizás után természetesen hazakísért a lovagom.
A fiú nem volt tolakodó és bunkó, mint a legtöbb nyomuló macsó, inkább kedves, megértő, barátságos és cuki. Búcsúzáskor a kapuban megfogta a két kezem.
- Örülök, hogy velem voltál ma délután, Vivien!
- Én is. - mosolyogtam. - Csodálatos nap volt.
- Igen, tökéletes, de csak mert veled lehettem.
Boldogan nevettem rá. Örültem a bóknak.
- Olyan kedves vagy, Nath... tényleg jól éreztem magam veled.
- Ezt örömmel hallom! Ugye, most már hivatalosan is egy pár vagyunk? Nekem nem elég csak a barátságod, Vivi! Veled akarok lenni, mindig és mindenhol!
A vallomása nagyon meghatott, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy készen állok már egy normális, komoly kapcsolatra. De mire várjak? Most kell élni, és megérdemlek egy olyan jó fiút, mint Nathaniel... Szükségem van a törődésre, az ölelésekre, ráadásul ő száz százalékig az enyém lehet, nem kell osztoznom rajta senkivel... És mire a gondolataim végére értem Nath magához húzott és édes, kedves, lágy csókot kaptam tőle. Lassan járt át a melegség és ez meglepett. Bizony, a tüzes és szenvedélyes csókokhoz voltam szokva. Jaj, Castiel, mennél a csudába, hogy még mindig folyton eszembe jutsz!
Inkább a tanulásba vetettem magam, hogy elfelejtsem a szívrablómat. Eltökéltem, hogy nem fogok Castiel emlékén rágódni, de az arca mindig megjelent előttem. Szerencsére, a napok múlásával egyre kevesebbszer jutott eszembe, hála Nathanielnek. Nem gondoltam Castielre - pontosabban alig gondoltam rá. Az a legjobb megoldás, ha mindent elkövetek, hogy elkerüljem a vörös ördögöt. Akkor nem fenyeget az a veszély, hogy a kísértés erősebb az ész érveknél. De vajon eljön-e valaha az a nap, amikor a közelsége már nem hat rám?
Csipogott az asztalon a telefonom és erre visszatértem a jelenbe, és addig nyújtózkodtam, amíg el nem értem. Megdobbant a szívem, amikor láttam, hogy az SMS küldője a "titkos hódolóm". Castiel?
Izgatottan olvastam a bejövő üzenetet.
"Ha csillag lennék, csak neked ragyognék, édesem! Nem tudlak kiverni a fejemből kiscicám! Szép napot kedvesem! 💋"
Egy halvány mosolyt megengedtem magamnak. Már nem tudtam úgy értékelni ezeket az üziket, mióta úgy gondoltam, Castiel a küldőjük. Csalódtam, hisz tőle ezek hamis szavak! Boldog Debbyvel, engem meg még mindig hülyít, vagy unalmában szórakozik. Mérgesen pötyögtem választ.
"Ez nálad előre megírt sablon szöveg?"
Nyolc perc múlva érkezett meg a válasz.
"Dehogy! Ez a szív hangja! Na jó légy és gondolj rám, Te Kis Drága! 💓 "
Hogy fulladnál meg, te kétszínű szemétláda! - gondoltam. Már nem is fáradtam a válasszal, feleslegesnek éreztem, plusz spórolnom kell, mert már alig van pénz a kártyámon. Nem akartam a családnál feltöltésért könyörögni, úgyhogy nem írtam semmit. Gondoljon, amit akar!
Tony jött le az emeletről félkómásan, kócos hajjal, gyűrött, bő, fehér pólóban és piros boxer alsóban.
- Úr isten, hugi! Hajnalok hajnalán azt a vacakot bűvölöd?
- Már nem. - tettem az asztal szélére a telóm. - Különben meg már nem annyira fiatal az idő! Mindjárt tizenegy óra!
- Ilyen késő van? Jó sokáig szundikáltam! Igaz, nem csoda... négy körül értem haza! - Antony lazán a fotelbe vetődött és kinyújtotta hosszú lábait.
- Ó! Extra hosszú buli volt? Hol?
- A Saturnusban. Felújították a helyet és tolongás volt, őrült jó buli. - áradozott a tesóm ásítozva. - És te merre buliztál Nathaniellel?
- Sehol. Nath dolgozott a Pizzériában. Beugrottam hozzá, hogy a műszakja után nézzünk be a Bázisra, de olyan tömegnyomor volt a kajáldában, hogy nem tudott elszabadulni. Negyed tizenegykor még nagy volt a forgalom a Don Pepében, biztos ott hangoltak a fiatalok. Meguntam a várakozást és inkább hazajöttem aludni.
- Ez se rossz program! - mondta gúnyosan Tony.
- Megint Castielékkel csörögtél? - kérdeztem inkább, mert engem ez érdekelt a legjobban.
- Nem egészen. Lys velünk volt, de Castiel nem, mert családi körben ünnepelték a barátnője névnapját!
- Értem. - mondtam, és a válasz szíven ütött. Jobb lett volna, ha erről nem tudok. - És...
Mielőtt megkérdeztem volna, mit kapott a szerencsés barátnő, megszólalt a vezetékes telefon. Mivel Antony volt hozzá a legközelebb, kinyújtózott és felvette a készüléket.
- Igen, tessék? .... Hali, Kevin! Te is feltámadtál? Ja, kissé hosszú volt a móka! - Tony elhallgatott, gondolom azt hallgatta, mit mond a haverja, de aztán dühösen megszólalt. - He? Vasárnap délután menjek be melózni? Te nem vagy ép! - a tesóm tajtékzott, de némi szünet után megenyhült a hangja. - Mi? Hogy a Leila kocsijáról van szó? És vele van Bree, Nicole és Laura? Miért nem ezzel kezdted, tesó? Az más... összeszedem magam és egy fél óra múlva ott leszek! Szia! Mondd meg a csajoknak, hogy várjanak meg, el ne menjenek nélkülem! - vigyorgott Tony kajánul.
A tesóm lerakta a telefont és nagyot ásítva nyújtózkodott.
- Nocsak! - néztem rá gúnyosan. - A lusta bátyuskám holmi macák miatt hajlandó vasárnap délután dolgozni menni? Ez új! Valamiben bomba jók lehetnek azok a csajok! Fú...
- Te most irigykedsz, vagy féltékenykedsz? - tette fel az incselkedő kérdést a szürkés hajú bátyuskám.
- Egyik sem, csak csúfolódom. - közöltem nyelvet öltve rá.
- És miért fikázol ok nélkül?
- Csak úgy.
- Minek is tépem a szám... - legyintett lemondóan Antony. - Megyek átöltözök.
- Minek? Így abszolút sikert aratnál! - nevettem.
- Ha-ha-ha! Te lehetetlen vagy!
- Én??? Inkább te!
Tony felmászott a létrán, de a tetején még megtorpant és visszaszólt nekem:
- Feleselő boszorka!
- Öntelt majom! - vágtam vissza rögtön és zsigerből.
Fél tizenkettőkor már javában néztem a Jóbarátokat, amikor tudtam, hogy a bátyám jönni fog lefelé, mert a dezodorja erős illata hamarabb leért. Mikor a srác ténylegesen lemászott, nem álltam meg, hogy megint bele ne kössek.
- Micsoda illatfelhővel vagy! Rád borult a kölnisüveg?
- Jó, mi? - úgy látszik Tony nem akart tudomást venni a gúnyolódásomról. - Anyu rendelte nekem a parfümöt az Avonból! Jó? Igazi "illat, ami fogva tart?"
Fancsali képet vágva nevettem.
- Inkább illat, ami fojtogat!
- Hú, ma nem lehet bírni veled! Na, de majd Castiel lehűt! Elfelejtettem, hogy úgy beszéltük meg, egyre jön DVD-zni! Szórakoztasd el, ha ideér! - most Antony vigyorgott kegyetlenül, és rögtön lehervadt a mosoly az arcomról.
- Mi?... Mi? Idejön? Ne! Hívd fel, hogy ne jöjjön!
- Ó, nem, ez a bosszúm, fullánkos kisasszony! Máris lelépek!
- De.… de Tony! Nehogy már én fecserésszek a te barátoddal! - tiltakoztam, mert még a hideg is kirázott a gondolattól. Ő meg én egy üres házban... O.…Ó!
- Miért esik ez olyan nehezedre? Ellesztek ti kettecskén. - kacsintott a bátyám, és már el is ment az előtér felé.
Totál kétségbe estem. Igen, nehezemre esett a feladat, de nem vallhattam be miért, így jobb híján hallgattam és lenyeltem a keserű pirulát. Mert attól még, hogy mostanában lecsillapodtak a kedélyek köztem és Castiel között, még féltem hosszú távon kettesben maradni vele. Bármi megtörténhet! Akármi! Jaj! Nem akarok bonyodalmat, vagy mégis? Júj, már a gondolat se vall ép észre.
Egy óra tízperckor századjára néztem az órára. Cast biztos mindjárt befut... De miért kell idejönnie és miért hagyott Tony szorult helyzetben? Miről beszélgessek vele? Egyáltalán tudok-e csak úgy bájcsevegni? Tudunk úgy viselkedni, mint két régi jó ismerős? Valahogy ebben kételkedtem.
Biztos voltam benne, hogy Antony direkt akarta, hogy így találkozzunk. Talán ez valamiféle békítő akció a részéről? Pedig, ha tudná, mi minden történt, nem vetemedne ilyesmire! A tesóm csak a veszekedésekről tud, pedig voltak ott csókcsaták, gyengéd szavak, érintések, forró éjszakák és bolondos napok. És persze ott voltak a csalódások, hazugságok, félreértések, bűntudatok, egyszóval a fájdalmak is. A történtek után nehéz lesz új lappal indítani a barátságom Castiellel, de mindent el fogok követni, hogy ez sikerüljön. Mindenképpen elfelejtem a kínzó testi vágyat, nem lehet az olyan nehéz.
Ebben már egyáltalán nem voltam olyan biztos, amikor csengettek. Hideg-meleg remegés futott végig a testemen, de összeszedtem magam és kimentem ajtót nyitni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése