- Helló!
- Szia, Vivieni! - Castiel úgy mosolygott, hogy megremegett a szívem.
Ez csak azért van, mert jól néz ki! - próbáltam bebeszélni magamnak. - Egy ilyen szívtiprótól minden lány nyugtalan lenne... De nem hozzám való! Ráadásul, neki ott van Debby. És ez a döntő...
Már Cast jelenlététől is feszültebb lettem, remegett a gyomrom.
- Megkerültél, hugicám?
- Amint látod. - válaszoltam Tonynak hűvösen.
- Csatlakozz hozzánk, szép lány! - kérte Castiel olyan kedves pillantással és döglesztő mosollyal, hogy megremegett a lábam, s le is rogytam mellé a kanapéra, míg a bátyám a fotelben terpeszkedett.
- És hol a család? - kérdeztem a tesómtól, csakhogy ne kelljen Castielre figyelnem.
- Az öcsi a barlangjába, anyu meg Judy néninél.
- Ezért ti kanbulit tartotok? - kérdeztem mosolyogva.
- Valami olyasmit.
- Nem te voltál libabuliban? - kérdezte Cast kissé gúnyosan, aki sötétkék pólót viselt, fekete nadrággal.
- De igen... ott voltam.
- És milyen volt? - kíváncsiskodott a fekete szabadidő ruhás Antony.
- Az elején jó - közöltem, és közben szúrósan néztem a vörös srácra. - egészen addig, míg Cast nagyszájú barátnője szét nem kürtölte, hogy Rosa Lysanderrel is jár. Oltári perpatvar volt, hála Deborahnak. Most biztos szakítani fognak Leigh-el, ha ez kiderül.
- De erről nem Deb tehet! Ha a kis barátnőd nem lép félre, akkor ez nem történne meg! Rosa volt kétszínű és két pasival hetyegett, az ő hibája és az ő baja.
- Az meg a te bajod lett volna, ha mérgében Rosa kikotyogja, hogy NEKED kivel volt viszonyod, mivel tisztában van vele, mert a kis haverod beavatta! - vágtam vissza kicsit önelégülten.
- De ugye nem járt el a szája? - kérdezte Castiel feszült arccal és aggodalmasan.
- Persze, hogy nem!
- Hú... - lélegzett fel a fiú.
- Hugi, hoznál egy kis chipset a konyhából?
Teljesen felháborított a kérés.
- Mi vagyok én? Cseléd?
- Na de Vivieni! Kérlek szépen! - könyörgött Cast, és a pillantásának nem tudtam ellenállni.
- Rendben, hozok egy adagot. - közöltem kényszeredetten, s ki is siettem a konyhába, hogy megszökjek Castiel mohó pillantása elől. Mert ha továbbra is ilyen kéjsóváran néz, hát nem tudom, mit csinálok, de biztos, hogy olyat, amit később megbánnék.
Gyorsan egy kék műanyag tálba zúdítottam a szekrényben talált sajtos chipset, majd nagyot sóhajtva bevittem a nappaliba.
Először Tonyt kínáltam meg, nyugalmat erőltetve magamra, ami nem volt könnyű, mert Cast közben majd felfalt a szemével. Mikor neki is odanyújtottam a tálat és reménykedtem, hogy közben nem remeg a kezem, Cast direkt úgy nyúlt chipsért, hogy az ujjaink összeérjenek. Egész testemben remegés futott végig. Szemrehányóan pillantottam a vörös ördögre, akinek a szemében felcsillanó fény többet mondott minden szónál. Zavartan az üvegasztalra raktam a tálat, majd visszaültem a helyemre. Egy darabig nevetgélve majszolgattam a fiúkkal. Cast legtöbbet a tesómmal dumált, de közben folyton engem lesett.
- Tony... megkeresed a CD-im? Már vagy öt is nálad van, de ne siess vissza, beszélnem kell a húgoddal Debby-ről. - Cast az utolsó mondatot már akkor mondta, amikor a tesókám a létrához ért. Csak ekkor eszméltem fel, hogy elüldözte Antony-t és kettesben maradtunk. Aj-jaj, mit akarhat???
- Mondjad... csupa fül vagyok! Mi a baj Deborahval?
- Csak annyi, hogy helyette is rád gondolok!
Megütközve kaptam fel a fejem. Nagyon meglepett ez a hirtelen vallomás.
- Miket beszélsz?!? Már megint kezded a macska-egér játékot? Nem volt elég? Ha jól tudom, másnál találtad meg a boldogságot... hagyj engem békén!
- Eszem ágában sincs békén hagyni!
És ahogy nézett, az vérlázító volt. Még sohasem találkoztam ilyen halálosan vonzó pasival. Castiel folytatta a szenvedélyes vallomást:
- Nagyon kívánlak, és képtelen vagyok rajtad kívül bármi másra gondolni!
Szinte megbabonáztak a szavai, de próbáltam higgadt maradni. Pedig remegett a gyomrom, és össze-vissza kalimpált a szívem.
- Szóval unatkozol a drága Deborah-d mellett?
- Igen... csak akkor nem, ha rád gondolok! Sehogy sem tudom kiverni a fejemből a veled töltött érzéki perceket, Vivienem!
- O-lá-lé! - gúnyoltam dühösen. Valahogy nem akartam elhinni, hogy igazat mond, és nem tudtam, mire vélni ezt a kitörést. Milyen bolondság ez már megint? - Alig hiszem el, hogy ezt a te szádból hallom! Hízelgőek a szavaid, csak már nem hiszem el.
- Fú... - sóhajtott reményt vesztve a fiú és a fejét csóválta. - Születésed óta vagy ilyen szeszélyes?
- Nem... Castiel... Csak amióta megérkeztem a te városodba!
Közelebb húzódott hozzám, az ujja köré csavart egy hajtincsemet, majd gyengéden meghúzta.
Bűntudat nélkül repesett a szívem a flörtölésétől. Castiel közben kihívóan fürkészte a testem.
- És mit szólsz a városomhoz? - kérdezte Cast, miközben továbbra is a hajammal játszadozott. Szemében vágy tükröződött. Elakadt a lélegzetem, amikor észrevettem, mennyire közel csúszott hozzám.
- Á.… mit is kérdeztél? - hebegtem alig hallhatóan.
Rám szegezte a tekintetét.
- Nem tudom. - motyogta, aztán elengedte a vöröses hajfürtöt és megsimogatta az arcom. - Iszonyú hatással vagy rám, angyalkám... vagy inkább kis démonom.
Ajkaim ösztönösen szétnyíltak, Castiel fölém hajolt, de az utolsó pillanatban visszahőköltem. Vállánál fogva eltoltam magamtól. - Nem, Cast... nem!
- De igen, Vivieni, igen... Olyan jó megint a közelséged! Nem bírom ki, hogy ne csókoljalak meg!
A következő pillanatban már előttem térdelt a földön, és a combomra tette a kezét.
- Vivien?
Ráemeltem a tekintetem. Arca egy magasban volt az enyémmel. Érzéki szája csábítóan közeledett az enyémhez. Még egy centiméter és Castiel karjaiba omlok... és az beláthatatlan következményekkel járhat. De türelmesen várt. Éreztem, hogy pillanatokon belül szétolvadok a karjaiban, mint a vaj a napon. Képtelen voltam tiltakozni, vagy megmozdulni. Reszketve kifújtam a levegőt.
- Castiel... - suttogtam, és megérintettem az arcát. - Kérlek... ne... kér...
Nem tudtam befejezni a mondatot, mert a szája belém fojtotta a szót. És elvesztem. Lehunytam a szemem, karom a nyaka köré fontam, és megfeledkeztem mindenről.
Istenem, milyen rég éreztem már ezt! Lassan egy hónapja annak, hogy utoljára csókolóztunk és annyira hiányzott már ez a vad, felemelő érzés. Nath csókja fele ennyire sem volt izgató...
Közben Castiel egyre követelőzőbb lett, s megadtam magam. Eddig próbáltam uralkodni az ösztöneimen, és leplezni akartam az érzéseimet, de most szabad folyást engedtem a varázslatos szenvedélynek, ami nem eresztett minket. Hevesen és kétségbeesetten tapadtam a sráchoz és viszonoztam a forró csókot.
Cast motyogott valamit, amit nem értettem, aztán ügyesen és gyorsan felmászott a kanapéra és magára húzott. A térdeim két oldalt a csípője mellett a kanapéra nehezedtek. Fölé hajoltam és kiéhezve csókoltam Castielt.
Mikor ajkunk egy pillanatra elvált, ő megint motyogni kezdett, de ezúttal nagyon is jól hallottam.
- Nem tudok hűséges maradni Debhez... ő feleannyit sem ér, mint te! Az őrületbe kergetsz, kiscicám... beférkőztél a fejembe és nem tudlak kiűzni onnan!... Mi ez, Vivieni? Mi köt össze minket?
Bármi is volt a szándéka ezzel a kérdéssel, az első mondatra koncentráltam. Nem tud hűséges maradni Debhez... én meg Nathanielhez! A kedves, drága és figyelmes hercegem szinte eszembe sem jutott! Ó, egek, nem tehetem ezt vele! Kijózanodva ugrottam fel és reszkető kézzel túrtam a hajamba.
- Úristen, Castiel, mit csináltunk!
- Még semmit... de hamarosan fogunk. - jött a halálosan nyugodt és kihívó válasz.
- Dehogy! Semmit se fogunk! - tiltakoztam rögtön. - Ez nem folytatódhat... sohasem! Nem fogom megcsalni Nathanielt! Én nem vagyok Te! Képtelen vagyok másoknak fájdalmat okozni - ellentétben veled!
- Ó, valóban? - gúnyolódott a fiú.
- Igen! Valóban!
- Megvannak a CD-k! - jött le az emeletről a tesóm.
Még időben. - sóhajtottam. - Legalább vége szakadt ennek az értelmetlen vitának.
Tony Cast kezébe nyomta a lemezeket, aztán visszaült a helyére.
- Máris mész? - nézett a haverjára a szürkés hajú srác.
- Maradnék - Castiel szúrósan pillantott rám. - de a kishúgod mindent elkövet, hogy elüldözzön.
- De hát ez nem igaz! - szájaltam rögtön. - Nem mondtam, hogy menj el... bár igaz, hogy nem hiányzik a társaságod!
- Vivike, már megint gonosz vagy! - fenyegetett meg Antony. - Egy igazi hárpia veszett el benned!
- Inkább kisördög! - folytatta a kötekedést Cast. - Egy édes kisördög...
Képtelen voltam elfojtani a mosolyomat. A haragom elszállt, meggondolatlanul beszélni kezdtem.
- Neked köszönhető a viselkedésem! Látod, mit teszel velem? Csak akkor viselkedem így, amikor te... te a közelemben vagy!
Csak később jutott eszembe, hogy amit mondtam az elég kétértelmű, de már nem lehetett visszaszívni. Castiel biztos félre fogja érteni.
- Hát igen... Nagy hatásom van a nőkre. - vigyorgott a vörös ördög, és ebből rájöttem, hogy tényleg úgy értette a szavaimat, ahogy nem akartam. - De elárulok neked valamit: értem, mire célzol. Én is "másképp" szeretnék viselkedni a közeledben.
Arcomba szökött a vér, hisz tisztában voltam vele, mire gondol. Hogy merészel ilyesmire célozgatni a bátyám jelenlétében? Már így is gyanakodva lesett minket, és kapkodta a pillantását ide-oda és láttam, hogy próbál rájönni, hogy vajon miről beszélünk.
- Muszáj állandóan marakodnotok? - kérdezte rosszallva Tony.
- Nem. - nevettem össze pajkosan Castiellel. Kinevettük saját hülyeségünk és makacsságunk.
- Igazából nem is marakodunk, csak eltér a véleményünk, mint mindig! - próbáltam szépíteni a dolgot.
- Így igaz. - erősítette meg Castiel. - Amúgy épp tűzszünetet tartunk, haver. Képzeld, tegnap még moziban is voltunk.
- Igazán? Ezt örömmel hallom. - mondta Tony, de úgy vettem észre, vagy nem hiszi, vagy gyanít valamit. - Ti ketten olyanok vagytok, mint a kutya meg a macska!
A mobilom hangosan elkezdte énekelni a Sors című dalt.
- Hopsz! Kapás! - ugrottam fel, és felkaptam a kis asztalról a telefonom. Ismeretlen számot írt ki, de azért felvettem.
- Igen... Tessék?
- Szia, kincsem! - Nathaniel volt az. - Muszáj volt felhívjalak, hogy legalább a hangod halljam!
- A pizzériából hívsz?
Láttam, hogy a kérdésemből Cast rájött, kivel beszélek, mert grimaszolva húzgálta a száját.
- Nem egészen... Ha nem bánod, mindjárt felugrom hozzád!
- Persze, hogy nem bánom, gyere nyugodtan!
- Akár most rögtön? - nevetett a telefonba Nath.
- Miért is ne...
És ebben a pillanatban csengettek.
- Ó, Nath, tudod tartani? Csengetnek! Biztos Lucast keresik.
- Oké, de siess!
Mobillal a fülemen szaladtam az ajtóhoz, mert a lusta tesóm a világért sem mozdult volna. Mikor kinyitottam az ajtót, belevisítottam a telefonba örömömben.
- Nathi!
A fiú nevetve elvette a fülétől a telefont.
- Meg akarsz süketíteni?
Nevetve a karjába vetettem magam.
- Úgy örülök neked! Most kaptad a telcsit?
Nathaniel elengedte a derekamat és a kezembe nyomta új Siemens mobilját.
- Egy félórája vettem. Elköltöttem az első fizetésem.
- És engem hívtál először?
A szőke fiú pironkodva mosolygott.
- Ki mást, édesem?
Erre a szóra összerezzentem. "Édesem"... Hányszor szólított Castiel így, amikor elszabadultak a szenvedélyek? Sajnos, még egyetlen fiú iránt sem éreztem ilyen erős vonzalmat, mint ő iránta és talán már más nem is fog így hatni rám. - legalábbis Nathaniel biztos nem. Kedvelem a szőke srácot, csak az a baj, hogy egyáltalán nem tudta felszítani bennem a tüzet. Bezzeg Castielnek pillanatok alatt sikerül... Ez a szomorú igazság... Nem csaphatom be saját magam!
Zavartan mosolyogtam, mint egy idióta, és visszaadtam a mobilt.
- Jó kis darab. Majd add meg a számod!
- Oké, és mást is adok! - Nath elkapott és megcsókolt. Ösztönösen viszonoztam, de a várva várt elsöprő vágy - ami az előbb úgy elsodort a kanapén - most elmaradt.
Kezdtem nagyon kétségbe esni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése